Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-25 / 120. szám

1979. május 25. • PETŐFI NÉPE • S PETŐFI VERSEI 30 SZOVJET NÉP NYELVÉN Sokszínű kapcsolatok NEM KELL. különösképpen bizonygatni, hogy a szovjet kultúra termékeivel bárki, bármikor talál­kozhat hazánkban, elég, ha végigböngészi a mozi­műsort, vagy megnézi a hanglemez- és könyvesbol­tok kirakatát. L.ényegében ugyanezt lehet elmon­dani a magyar kulturális termékek szovjetunióbeli jelenlétéről is. Aki figyelemmel kíséri a szovjet kulturális ese­ményeket Magyarországon, sokszor tapasztalhatta: nagy ügyesség és szerencse szükséges ahhoz, hogy bejusson egy-egy nálunk szereplő, valóban világhí­rű szovjet színház, vagy művész vendégszereplésére. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor a moszk­vai Taganka Színház játszott Budapesten, érvényes jeggyel sem volt egyszerű megközelíteni az előadás színhelyét, a Fővárosi Operett Színházat. Az elő­csarnokba vezető utat tömegesen elállták azok, akiknek jegyük ugyan nem volt. de valamiféle vé­letlenben bízva arra vártak, hogy mégiscsak bejut­nak a Hamlet-előadásra. Végül is igazuk lett, mert a jegyszedők ahány embert csak lehetett, jegy nél­kül beengedtek. Kétségtelen, hogy a kiemelkedő rendezvények mindig sokszorta több érdeklődőt j vonzanak, mint ahány számára a színház- vagy koncertteremben hely van. A STATISZTIKÁK azt bizonyítják, hogy a szov- j jet kulturális értékek közül leginkább az irodalom van jelen Magyarországon. A felszabadulástól 1976 i végéig hazánkban összesen 2237 orosz vagy szovjet művet adtak ki, ami azt jelenti, hogy az összes for- j dításoknak több mint egynegyede a baráti ország | szerzőinek munkája. A kulturális csere persze nem egyirányú: évente mintegy 30—40 magyar szépiro­dalmi mű jelenik meg a Szovjetunióban oroszul, vagy más szovjet népek nyelvén. Petőfi műveit eddig ötvenszer adták ki, csaknem 30 nyelven, ösz- szesen másfél millió példányban. A második legjobban hozzáférhető szovjet kultu- | rális termék a film. Magyarországon évente átlag 30 szovjet filmművészeti alkotást mutatnak be, míg a szovjet mozikban csaknem minden második ma­gyar filmet vetítik. Figyelmet érdemel, hogy a ma­gyar filmeket a Szovjetunióban többen nézik meg, mint a világ valamennyi országában együttvéve, beleértve a hazai közönséget is. A magyar filmek átlagos nézőszáma ott 7 és 30 millió fő között van. SPECIÁLISABB igényeket elégítenek ki a szín­házak, az opera- és balett-társulatok vendégjátékai, valamint a zeneművészek fellépései. A legkiválóbb szovjet és magyar művészek kölcsönösen sokszor i szerepelnek egymás országában. Most csak néhány | nevet emelünk ki az idei magyar—szovjet kulturá- j lis együttműködési jegyzőkönyvből. Márciusban j járt Budapesten a Moszkvai Nagyszínház balett- ! együttese; hamarosan hazánkba érkezik Obrazcov bábszínháza és a moszkvai zenés gyermekszínház | társulata A magyar vendégjátékok közül kiemel­kedő eseményként említhető a Madách Színház fellépése a szovjetunióbeli Magyar Színházi Napo­kon. Viszonzásul novemberben nálunk lesz szovjet •színházi fesztivál. Az állami hangversenyzenekar az idén ősszel rnár sokadik alkalommal utazik a I Szovjetunióba. A magyar—szovjet kulturális kapcsolatok alakí­tását az a kormányközi vegyesbizottság irányítja, amelyet 12 évvel ezelőtt a szocialista országok kö­zött úttörőként alapított a Szovjetunió és Magyar- ország. A bizottság munkája nemcsak azt segíti elő, hogy a szervezeti kapcsolatok .sokasodjanak, hanem azt is, hogy bővüljön a tényleges együttműködés és megteremtődjenek a feltételei a valóban közös kul­turális tevékenységnek. A MAGYAR—SZOVJET kulturális kapcsolatok állandó fejlődése természetes velejárója a két or­szág sokoldalú együttműködésének. A kulturális kapcsolatok is — legyenek azok nagyszabású sereg­szemlék, vagy különösebb feltűnést nem keltő ren­dezvények — azt szolgálják, hogy a magyar és a szovjet nép mind jobban megismerkedjen egymás életével, és ezen keresztül a másik ország minden­napjaival. U. Sz. Sikerek, eredmények a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban • A két győztes beszámol * versenyről • szaktanár­nőknek és az igazgatónak (Némedi L. felvétele.) Fennállásának 170., névadója születésének 100. évfordulóját ün­nepli a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium. A patinás épületben igen komoly pedagó­giai munka folyik. Az iskola ta­nulói a zenekultúrában, és a kü­lönféle tudományokban szép eredményeket értek el az 1978— 79-es tanévben. A VI. Országos Diáknapon — Székesfehérvárott — az iskola női kara elnyerte a fesztivál nagydíját. Tanulóik kö­zül az országos középiskolás ta­nulmányi versenyben Drozdik Ferenc biológiából, ötvös Ferenc kémiából első helyezést ért el. □ □ □ A Móra Ferenc Gimnázium igazgatói szobájában beszélgettem a két első helyezettel, Szolnoki Jenőné és Sávoli Józsefné szaktanárokkal, valamint Kovács Sándorral, az intézet igazgatójával. — Hogyan értékeli az iskola igazgatója e két tanuló kimagasló eredményét? — Az Oktatási Minisztériumnak és az Országos Pedagógiai Intézetnek is az volt a véleménye, hogy messzemenően legjob­bak voltak tanulóink. Büszkék lehetünk rájuk. Gratuláltak az iskolának, a szakta­nároknak, a gyerekeknek is. E ritka telje­sítményt elsősorban az ő képességüknek, valamint a szaktanárok segítőkészségének is köszönhetjük. Az elért eredmény annyi­ból az iskola érdeme, hogy kialakult egy olyan szellem, egy olyan környezet, mely­ben dolgozhattak a gyerekek, és a szakta­nárok. — Hogyan, miként sikerült felkészíteni a tanulókat a biológiai, és a kémiai ver­senyre? — Drozdik Feri már úgy jött a közép­iskolába, hogy megfelelő előképzettséggel rendelkezett biológiából — mondta Szol. noki Jenöné. — Az általános iskolások or­szágos versenyén negyedik helyezést ért el. Itt a gimnáziumban tagozatos osztály­ba került, ahol igen komoly elméleti és gyakorlati oktatás folyik. Nem ő volt az egyetlen .tanuló, akivel foglalkozni kellett, hiszen az osztályból — 32 tanuló közül — nyolcán jutottak a megyei döntőbe. A nyolcból kétten — Drozdik Ferenc és Kuk- lis János — az országos döntőbe kerültek. Drozdik Feri megnyerte a versenyt. Kö­szönhető annak, hogy többet dolgozott, mint társai, nagyobb akarással, s talán nagyobb rutinnal rendelkezett, hiszen az elmúlt évben is döntős volt. A tavaszi szü­netet végigdolgozva, sok konzultációs órán át jutott el * kimagasló eredményhez. — Nekem az a véleményem, hogy Feri nagyon tehetséges és szorgalmas gyerek — mondta Sáuoli Józsefné a tanítványáról. Ötvös Ferencről. — Az általános iskolából úgy jött ide, hogy kémiával szeretne fog­lalkozni. Már az első osztályban kitűnt te­hetségével: az Irinyi János tanulmányi versenyben hibátlan dolgozatot írt, elju­tott Győrbe, az országos döntőbe is, ahol az .első tizenöt között végzett. Második osztályban már az országos döntő negye­dik helyezettje lett. Harmadik osztályban aztán jött a „komolyabb" tanulmányi ver­seny, melynek „tétje”, hogy az első tíz he­lyezett egyetemi felvételt nyer szaktár­gyából. Feri ezen a versenyen a nyolcadik lett. Ügy döntött, hogy továbbra is szívesen foglalkozik a kémiával, s elindul ebben az évben is a versenyen. Megírta a szükséges tanulmányt, majd az első és második for­dulóban nagyon jó pontszámot ért el. Az elméleti forduló után a második helyen állt az országos mezőnyben. Az igazi ne­héz versenyt — a gyakorlati részt — Bu­dapesten, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem szervetlen-kémiai tanszékén bonyolították le, ahol Feri kimagasló ered­ményt ért el. A múlt évhez hasonlóan tag­ja a diákolimpiái keretnek. Május végén megy előkészítőre. Bízom abban, hogy ott lesz nyáron a leningrádi „diákolimpián”. A sikereket,.eredményeket maximális szor­galmának, akaraterejének és nagyon jó képességeinek köszönheti. A két végzős — negyedik osztályos — tanuló szerényen hallgatta úgy az igazga­tó, mint a szaktanárok dicséretét. Először a biológiai verseny győztesétől — Drozdik Ferenctől — kérdeztem, hogy az iskolai munkán kívül hogyan foglalkozott a „ver­senytárggyal”. — Miután „eleget tettem” az órarendben foglaltaknak, elvégeztem az írásbeli és szóbeli feladatokat, nekifoghattam a bio­lógia, számoimra még ismeretlen rejtelme­inek a megismeréséhez. Az iskolából na­gyon sok szakkönyvet, különféle szemlél­tető eszközöket vittem haza. Sokat olvas­tam, különféle tanulmányokat néztem át. Otthoni munkámat tanárnőm is figyelem­mel kísérte. Nemegyszer buzdított, ha el- kédvetlenedtem, és újabb feladatokat adott. Ezek elvégzése hozta meg az ered­ményt. A kémiaverseny győztese — Ötvös Fe­renc — így vallott magáról, az elért ered­ményről : — Az országos versenyen elért siker kö­zel ötéves munkám eredménye, ugyanis már nyolcadik osztályban készültem ké­miai versenyre, s azóta minden évben részt veszek azon. Otthon főleg elméleti kérdésekkel foglalkoztam. Itt, az iskola la­boratóriumában és az otthoni kis labo­romban a kísérleteket végeztem. Nagyon sokat köszönhetek osztálytársaimnak, akik közül sokan "délutánjaikat feláldozva vé­gezték el a „leghálátlanabb feladatokat”, a kísérletek utáni mosogatást. Nagyon sokat köszönhetek a tanárnőnek, akinek útmu­tatásai alapján olyan kísérletekkel és meg­oldásokkal foglalkoztam, melyek hozzáse­gítettek az elért eredményhez. □ □ □ A beszélgetés óta „elballagtak” a végzős diákok, köztük Drozdik Feri és Ötvös Feri is. Kovács Sándor, az iskola igazgatója nem kis büszkeséggel mondta az „ekkor szokásos” búcsúbeszédében: „...büszkék lehetünk iskolánkra, a fennállásának 170. évfordulóját ünneplő Móra Ferenc Gim­náziumra, melynek falai között olyan ki­magasló egyéniségek tanultak, mint az iskola névadója, Móra Ferenc. Büszkék le­hetünk iskolánkra, hogy két tanulónk — Drozdik Ferenc és Ötvös Ferenc — a bio­lógiai és kémiai verseny országos első he­lyezettjei eredményükkel öregbítették is­kolánk hírnevét...” W«hl György Balatonfenyvesi nyár Megyénk úttörőinek képzési he­lye csodálatos környezetben, Ba- latonfenyvesen vat» A vízparton álló épületben esetenként kilenc­ven pajtást képeznek különféle mozgalmi feladatok elvégzésére a felnőtt úttörővezetők. így lesz ez az idén is: június 12—augusz­tus 30-ig jönnek majd azok, akik a tanulásban, mozgalmi munká­ban élen jártak. Elsőként a leendő ifivezetők érkeznek, kilencvenen, hogy Pé­ter Agnes, a kiskunhalasi járás úttörőelnöke — és munkatársai — segítségével minden ifivezető számára fontos dolgot megtanul­janak. A tanulás mellett termé­szetesen jut majd idejük a kör­nyék megismerésére, vidám ve­télkedőkre, portyákra. Két csoportban érkeznek a csa- patképzés-felelősök. A június 23-án és a június 28-án induló tá­borok vezetője Bordás Éva kis­kunfélegyházi úttörőelnök lesz. A rajtitkárok táborát tíznaposra tervezték július 3-án, illetve jú­lius 14-én nyitnak kaput a kis­kőrösi úttörőelnök, Bella László, illetve a bajai járás úttörőelnöke, Lozsi Márta vezetésével megtar­tott táborba érkezők előtt. Az idén is megkülönböztetett figyelemmel jelölték ki azokat a pajtásokat, akik a Kiváló úttörők táborába indulhatnak. Az ideszóló meghívót több éves jó mozgalmi munkával érdemelték ki a megyé. ben élő úttörők. Nagyszerű prog­ramok, sok kirándulás, vetélke­dő, szellemi ki mit tud, séta és természetesen fürdés, csónakázás a tervezett program. A tábor ve­zetését Fodor Zsuzsa, a kecske­méti járás úttörőtitkára látja majd el. Augusztus elején kerül sor a művészeti szaktáborra, A külön­féle versenyeken, bemutatókon ki­tűnt úttörők vehetnek rajta részt. Rajzolnak, festenek, felkeresik a környék nevezetes és műemlék- épületeit, esténként olvasmányai­kat beszélik meg, vagy filmeket vetítenek. Különféle, úgynevezett „re­szortfelelősök” kapnak felkészí­tést a következő mozgalmi esz­tendőre augusztus közepén. A befejező tábor a sport- és játékfelelős úttörőké lesz, Farkas Ferenc megyei testnevelő-szakfel­ügyelő irányításával. Az ideérke­ző úttörőket új vetélkedesi for­mákkal, új edzési programmal is­mertetik meg. A tervek szerint nagyokat túráznak, végigjárják az egész Balaton-felvidéket!... Zánkára, Csillebércre is indul­hatnak megyénkbeli úttörők, kü­lönféle táborokba. Zánkán őrsve­zetőket, rajtitkárokat képeznek, majd a második táborban úttörő­tanács-titkárokat. őket a spor­toló és természetjáró pajtások kö­vetik, augusztusban pedig a gár­disták készülhetnek a soron követ­kező feladatokra. Csillebércen először a Kis Ma­tematikusok táborát rendezik meg, majd az Interkozmosz-szak­táborra kerül sor. Az ifikör- és klubvezetők táborába megyénkből madarast, jánoshalmi, izsáki, ke­rekegyházi, tiszakécskei, lakitele­ki, halasi és kecskeméti úttörők indulhatnak. A kitüntetett csapatok táborá­ba izsáki, keceli és két bajai — a Türr István és Tóth Kálmán — úttörőcsapat legjobbjai mehet­nek. ♦ Üttörő-képzőművészek rendez­nek kiállítást kecskeméten, a Vá­rosi Moziban a gyermeknap tisz­teletére. Valamennyien a Szalvai Mihály úttörőház képzőművész­szakkörének tagjai, és a szakkör­vezető segítségével válogatták ki a legjobban sikerült munkákat erre a bemutatóra. Nézzétek meg minél többen! Nagyszabású úttörőavatásra ke­rül sor Páhin, május 27-én, va­sárnap. Három kisdobos és négy úttörő kap kitüntetést — negy­venen pedig kék illetve vörös nyakkendőre lettek érdemesek. Javában készülődnek már a Veresegyházán sorra kerülő csa­pattáborba, ötvenhatan. Tizenöten a zánkai nemzetközi táborba me­hetnek, hogy együtt pihenjeneR vendégeikkel, tizenöt Vietnamból érkező úttörővel. Örömükre szol­gál — nagyon jogosan! — hogy alig akad néhány kisdobos és út­törő, aki az idén nem táborozik! Lezajlott a megyei csecsemő­ápolási verseny, ahol a Páhiból érkezett úttörők ötöse — Balázs Kati, Szabó Gabriella, Kovács Attila, Boldóczky János és Laj- tert István — a második helye­zést nyerte el. Felkészítésükben kivette a részét a község védőnő­je, aki összesen nyolcvan órát foglalkozott a versenyre indulók­kal! Gratulálunk a szép ered­ményhez! Az elmúlt napokban az iskola udvarán aszfaltrajzversenyt ren­deztek négy óvodás, tizenkét kis­dobos és tizenhét úttörő részvé­telével. A 3—4 négyzetméternyi helyen tevékenykedő gyerekek között nagyszerű vetélkedő ala­kult ki. Az óvodások mind dicsé­retet kaptak, a kisdobosok leg­jobbja Kruchió Gyöngyi lett, Az úttörők közül Ambrus Edit, Nagy Mihály és Wulmann Tünde rajza bizonyult a legjobbnak. Nagyszerű események színhelye volt a soltvadkerti iskola, írja le­velében Szecskó Anita. Jól sike­rült a szolidaritási tombola, az összegyűlt pénzt már elküldték Budapestre. A tűzoltó-gárdisták elsők lettek a járási versenyen! A sportolók is jeleskedtek: a ké- zilabdás lányok a megyei verse­nyen ezüst-, a labdarúgó fiúk pe­dig aranyérmet nyertek! Anitáék csapatában a gyer­meknapi országos játék egybe­esik az iskola fennállásának hu­szadik évfordulójával. Ebből az alkalomból meghívják a hajdani úttörőket, különféle kiállításokat rendeznek, kulturális bemutatókat tartanak. A fénypont a sportbe­mutató lesz: a csapat minden kis­dobosa részt vesz benne. Selmeci KfcUiia Molnár Zoltán: A VERESÉG (27.) Uporniczky egyensúlyát veszt­ve a fenekére esett; a pisztoly* es­tében még elsütötte, de céloznia már nem nagyon sikerült; And­rás zubbonyának a vállán a pus- kaszíjtartó posztóbabát lőtte ket­té. Kezét ösztönösen hátrarántot­ta, hogy felfogja vele az esést, de csak a bal tenyerére tudott tá­maszkodni, jobbjából nem enged­te ki a pisztolyt, öklére esett. Erre a pisztolyt tartó jobb ke­zére toppantott rá villámgyorsan a kis fekete katona. András meg a mellének szegezte a puskát. A katona lehajolt, fickándozó. hegyes bajusszal, káromkodva, s előbb a pisztolyt ráncigálta ki a tiszt markából, és csak azután vette le a csuklójáról a bakancsát. Sziszegett, szitkozódott, vicsorí­tott. András már azt várta, hogy nekiugrik a rászegezett puskacső­nek. — És ön, vezérkari különmeg- bizott elvtárs? ön miért nem óhajt élni a genfi konvenció nyújtotta lehetőségekkel? Miért öltözött... hm ... civilbe? Egy pillantást vetett a vállára, s megigazította a pánton a rongy- gyá lőtt posztóbabát. Egy enyhe kis lejcsóválással intézte el, ej, ej, hát illik ilyet... ? De a kérdezett még mindig nem óhajtott válaszolni. Hanem ő kér­dezett : — Meddig kell itt feküdnöm? — Mért kellene feküdnie? Tá- pászkodjék! — szólt rá aztán vá­ratlanul szigorúan. — Uporniczky, ön, a magyar vörös hadsereg fog­lya! Szökevény! 39. Pillanatok alatt ekkorát fordult a sorsa. S ez a kellemetlen kato­na! Még a nevét is tudja. Honnan tudja? Az, hogy reggel találkoz­tak, ebből a szempontból nem je­lent semmit, hiszen nem mutat­kozott be ennek a bandának. — Mozgás, hé, mozgás! — mor­dult rá, immár újra öntudatos vöröskatonaként a kis feketeba- juszos. Meg is emelte a bakancsát, fenyegetően, mint aki kész akár a másik kezére, is rálépni. Feltápászkodott. S állt tanács­talanul; ez így még kellemetle­nebb helyzet volt. De segítettek rajta: — Fogja a hordágyat! Nem mozdult; annyira meglepő volt a felszólítás, hogy először fel sem fogta. De hát amikor felfog­ta. akkor sem akaródzott. A kis fekete nem teketóriázott, olyat lökött rajta, hogy majdnem orra bukott. Odalépett hát a hordágy elé, s várta, hogy ki fogja majd meg hátul. — Hogyisne! Hátul nehezebb — mondta a katona. A pisztolyt oda­dobta a lengyelnek, s maga ment előre, hátrazavarva a tisztet. A sebesült szabad kezével el­kapta a pisztolyt. Elmozdult jobb kezét visszaigazgatta a szíjra, hogy kényelmesebben nyugodjon, s az­tán valahogy feltápászkodott. Nézték, hogy tud-e menni. Hát elég lassan, bicegve indult meg. Kezében a pisztoly. Mint egy elővéd. Hátrapillantott, jelezve, hogy fog ez menni. Uporniczky a nadrágját paskol- ta; nem lehetett tudni, hogy a ke­zéről veri-e le a port, vagy a fe­nekéről. — Na... — morgott most már türelmetlenül a katona. — Hogy seggbe ne rúgjalak. — S lehajolt. — Egyszerre! Végre felvették a hordágyat, és elindultak. De a tiszt rosszul lé­pett, s nagyon ingott az egész al­kotmány. Aranka riadtan kapasz­kodott a rúdba. — Hé! Hé! Fordított lábbal, az istenedet! Mintha ketten együtt egy ló volnának. Uporniczky megértette, s lépést váltott. A katona meg volt eléged­ve az intelligenciájával. — Meg fogja tanulni... — mondta néhány lépés után. András nem biztosított vissza; lövésre kész puskával figyelt elő­re, hátra, oldalt, s figyelnie kel­lett a foglyot is. Csak azt az utat fürkészhetné ki, amelyiken bizto­san, s lehetőleg gyorsan eljuthat­nak a Tiszához. Közben figyelte a fegyverropo­gást, s igyekezett megállapítani, merre hullámzik a csata. Minden jel arra mutatott, hogy tőlük jobb­ra előre már románok vannak. Heves, egymásnak felelő géppus­kasorozatokat hallott. Továbbra is számított arra, hogy nincs össze­függő arcvonal, hogy csak kell akadni valami résnek, s ha rés marad, akkor ő meg is találja; ez így azért elég idegesítő volt. S nem is sokáig menetelhettek ilyen zavartalanul. A különböző zajokból kifülelt valami gyanúsat, s ez arra kény­szerítette, hogy egy pillanatra le­hasaljon. Ügy vágódott le, hogy az előtte haladók észre se vegyék. Néhány pillanatig rátapasztotta fülét az anyagföldre. Ebben a vi­lágcsörömpölésben is képes volt megkülönböztetni a lódobpgást. Az, lovascsapat dobogása. Felug­rott; — Gyerünk, próbáljuk gyorsan elérni azt a kukoricást. Előbb nem értették, s alig vala­mit gyorsítottak a járásukon. Ez sem volt könnyű. — Futás hát, az isteneteket! A katona most már szedte vol­na a lábát. De a tisztnek szokat­lan volt a hordágyéipelés, nem szaladt, csak botorkált. András egyszer meg is ijedt, hogy elesik, s ugrott, hogy ha kell, elkapja a kezéből a rudat. Szerencsére nem esett el, hiszen úgysem igen bírta volna elkapni. De azért ott maradt szorosan mellette, mintha ezzel is nagyobb óvatosságra és ügyesség­re tudná ösztökélni. Végre elérték a kukoricás szé­lét. Alig érte be, a katona meg a tiszt, mintha csak összebeszéltek volna, már engedték is le a hord­ágyat. — Beljebb! Beljebb! — kiáltott rájuk András. — Be egészen a közepébe! Elég kelletlenül botorkáltak to­vább. Itt már nagyon nehéz volt mozogni; szűk is volt a sor a hordágynak, és még sort is kel­lett váltani, többször is, hogy a tábla mélyére bejussanak, oda, ahova András kívánta. — Na, jó, ide! Itt engedd le! Letették zihálva, szinte leros­kadtak. A lengyel közben lemaradt mellettük, kétségbeesve, hátrate­kingetve bicegett utánuk; András elibe lépett, a karja alá tolta a vállát, segített neki leereszkedni. Először is jól kilihegték magu­kat, András megnézte a lengyel kötését; elég jól át volt már vérezve. Felhúzott szemöldökkel kérdezte tőle, hogy bírja. A lengyel csak legyintett. Se­baj, semmi baj. — Te tudod — mondta neki, hogy megnyugtassa a lelkiisme­retét. Aztán fogta a lengyel kato­na karját, s odahozta, és leültette Uporniczky mellé. Mutatta neki, hogy csak illessze a pisztolyt a lapockájára. Aztán Arankára vetett egy pil­lantást. Még mindig átfogva tar­totta a pólyát; szegény, ebben a futásban ... neki is igen vigyáz­ni kellett, hogy le ne essen a gyerek. Nem is próbált közelebb kerül­ni hozzájuk, hanem feltérdelt, és figyelt, hogy jönnek-e hát azok a lovasok. 40. A dobogást, azt egyelőre sem­miképpen nem lehetett hallani, mert egy géppuska, valahol, elég közel, hosszú sorozatot adott, s annak a ropogása mindent elnyo­mott. Mire aztán végre meghallotta, addigra már látta is a lovasokat. Éppen ott tűntek fel, ahol ők — szinte még csak másodpercek­kel ezelőtt — beváltottak a kuko­ricásba. Lassan haladtak, lépésben, ta­lán óvatosságból. Lehet, hogy ezek még nem is a terepet fésü­lik, hanem csak egyszerűen felde­rítenek? Lehet, hogy ez a határ- rész el van maradva az általános előnyomulás vonalától, s most ezek megnézik, hogy nem fész­kelte-e be magát a vörösök vala­milyen még harci értékű cso­portja? Lehet, hogy ez a konok géppuska állította meg őket is? De hát hol ez a géppuska, és hova lő? Igen, feltehető, hogy a géppuskafészket akarják kifür­készni ... Látta a lovak fejét, a katonák csúcsos sapkáját, s né­hány dzsidahegyet. Vagy húsz­főnyi csapat lehetett. (Folytatása köpethetik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom