Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-23 / 118. szám

1979. május 23. PETŐFI NÉPE • 5 KEDVELT A KÖZÖS ÉNEKLÉS, NÉPSZERŰ A PRÉLÓ ÉS A MAMACSKA Nemzetiségi hagyományőrzés Bácsalmáson Az ízlésesen berende­zett, kényelmes klub­szobában színes, bunye- vác pregacsák — kö­tények — díszelegnek a falon. A szekrényben szerb-horvát nyelvű könyvek láthatók. Van ezek közt nyelvtan­könyv, antológia, mű­vészeti kiadvány, re­gény stb. S van itt dél­szláv népi zene, hang­lemezeken. A bácsal­mási művelődési központ nemzetiségi klubjában beszélget­tünk Oriold Károly igazgatóval arról, hogy milyen módon, hányféleképpen igyekeznek a maguk sajátos eszközeivel elő­segíteni nemzetiségi politikánk minél tökéletesebb megvaló­sítását. Ápolni az anyanyelvit — öt év óta működik az in­tézményben a nyelvművelő szak­kör. Milyen igény, cél, elképzelés és törekvés hívta életre annak idején? — Azt akartuk, hogy a nagy­községünkben élő felnőtt délszláv lakosságnak lehetősége legyen megőrizni és ápolni a saját anya­nyelvét. A kétnyelvűség is meg­követeli, hogy mind a magyar, mind pedig a szerb-horvát nyelv területén egyre biztosabban mo­zogjanak az itt élő emberek. Markulin Márk tanár vezetésével az elmúlt években sikerült szép eredményeket elérni ilyen tekin­tetben. A jelenleg negyventagú felnőtt szakkör hetenként tart tervszerű foglalkozást. — Milyen jellegűek ezek az összejövetelek? — Akik az átlagosnál jobban rászorulnak a nyelvgyakorlásra, azok egy órával előbb érkeznek, hogy közösen részt vegyenek a beszédgyakorlatokon. Ilyenkor szerb-horvát nyelven folyik a tár­salgás. A csoportnak mintegy egynegyede sorolható ezek közé. S amikor a „rendes” foglalkozás el­kezdődik, már valamennyi köri tag jelen van. A TIT járási szer­vezetének nemzetiségi szekciója segít bennünket abban, hogy a tagok előadásokat hallgassanak a legkülönfélébb témakörökben, ter­mészetesen a nemzetiségiek anya­nyelvén. örvendetes, hogy van a szakköri tagok közt többek között óvodai dajka, könyvelő, szakmun­kás, tehát változatos az összetétel., — A nyelvgyakorláson kívül folyik-e itt valamilyen más irá­nyú, más jellegű tevékenység is? — Az utóbbi időben elkezdték gyűjteni a még fellelhető népvi­seleti ruhákat. És igyekeznek mi­nél több olyan régi fotót megsze­rezni, amelyek segítségével jobban megismerhetjük majd az egykori bunyevác népviseletet. összefogás Katy marral — A délszlávok népszerű és hagyományos farsangi ünnepségé­ről, a prélóról sokat olvashatunk az tttóbbi esztendőkben. Ügy tud­juk, hogy Bácsalmáson is nagy sikere van ezeknek a rendezvé­nyeknek. Ez annál is inkább ör­vendetes, mivel ma már nem me­rülnek ki a prélók — mint annak idején, amíg a vendéglátóipar berkeiben bonyolították le — az evés-ivásban, a mulatozásban — Három évvel ezelőtt kezdtük szervezni ezt a sokak által ked­velt, népszerű hagyományőrzési formát. Már az első alkalommal csaknem félezren szórakoztak kul­turált körülmények között; s köz­ben a nemzetiségi tudatuk is erő­södhetett. Az immár hagyományos rendezvényünk úgy kezdődik, hogy adunk egy kétórás műsort, majd ezt követi a bál. Legutóbb már a katymáriakkal közösen szerveztük a prélót. Ök hozták a hangulatos egyfelvonásosokat, je­leneteket, s mi adtuk a helyet, a zenét és a szólista énekeseket. Mohácsi tamburások és dunaszek- csői zenészek is közreműködtek, mint meghívott vendégszereplők. — A nagyközségben németek is élnek. Nem gondoltak még ar­ra, hogy esetleg a régebben diva­tos sváb bálát is fel lehetne ele­veníteni? — Dehogynem/ Árú sajnos, akadozik a dolog ... — Ez az egyéb irányú nemze­tiségi kulturális törekvésekre is vonatkozik? — Sajnos, igen. Pedig egyesek szerint ez nem jól van így. Bunyevác népviseletben — Mint a nyelvművelő kör, a népitánc-csoportjuk is öt év óta van meg. Mit tudtak felmutatni eddig? — Látványos sikerekről nem tudunk beszámolni. Mégis: ami eddig történt, az érdemes a fi­gyelemre. Különösen, mert az utóbbi időben az újabb fellendü­lés tapasztalható náluk. A ti­zennyolc tagú, vegyes összetételű együttes rendszeresen próbál, hetenként két alkalommal. Kez­detben kizárólag magyar táncokat tanultak be, de ma már bővült az érdeklődési körük, a repertoárjuk. A bemutatott számoknak a fele délszláv. Elkezdődött immár hely­ben a gyűjtés is. Az újabban fel­lelt táncok közül mutatunk be néhányat a nyár folyamán. — Milyen az együttes összeté­tele? — Van a táncosok között ma­gyar és bunyevác származású fia­tal egyaránt. A foglalkozásokat nézve is meglehetősen vegyes az összetétel. Kirakatrendező, laka­tos, adminisztrátor éppen úgy ta­lálható köztük, mint segédmun­kás, kereskedő és építésvezető. Somoskövi Antalné pedagógus vezetésével lelkesen dolgoznak, járnak a próbákra, szereplésekre. Felléptek már többek között — Bácsalmáson kívül — Bácsboko- don és Kecskeméten is. — Népviseleti ruhában szere­pelnek? — Sajnos, ez egyik bánatunk volt sokáig, és részben még ma is az. A lányokét végre teljesen sikerült megoldani. Ök már bu­nyevác népviseletben léphetnek színpadra. A fiúk csak részben. Mint a gyermekcsoport tagjai is. — Olyan is van? — Három év óta, Geiger Eva vezetésével. Most éppen harminc- tagú az utánpótlás együttes. Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy nemzetiségi gyermekklubunk is van, szintén három esztendő óta. Piukovics Gáborné nagy szeretet­tel foglalkozik a legkisebbekkel. Különösen a közös éneklést ked­velik, a „mamacska” nevű táncot,. és persze a kólózást. Külföldiek is jönnek A háromnyelvű Bácsalmás — ahol az elmúlt századok alatt békésen megfértek egymással a magyarok, németek és bunyevá- cok — több szempontból is fi­gyelmet érdemel a nemzetiségi kultúra ápolását tekintve. Itt ren­dezték meg többször a nemzetisé­gi kulturális találkozót, nemegy­szer zsúfolt ház előtt léptek kö­zönség elé a délszláv szövetség „kultúrkörútjának” lelkes szerep­lői, s évente két alkalommal színpadra lépnek a Szabadkai Népszínház művészei. De fogadnak rendszeresen más külföldi együtteseket is. Többek között már Eszékről, Zomborból és Belgrádból jöttek ide népi együttesek, zenekarok. A siker egy­szer sem maradt el. Mit tehetnénk még hozzá az elmondottakhoz? Talán csak eny- nyit; a vázlatos felsorolás is nyil­ván mutatja, hogy ebben a nagy­községben a közművelődés irányí­tói megértették a nemzetiségi po­litikánkat, s munkájuk közben ebben a szellemben igyekeznek eljárni, cselekedni. Varga Mihály Kulturális érdekességek az NDK-ban Tárlatvezetés citerával Oj lemezfelvétel készült nem­régiben Drezdában; a 84 éves osztrák vendégkarmester, Kari Böhm vezényletével a Drezdai Ál­lami Zenekar Mozart: Titus című művét vették fel, Peter Schreier- rel a címszerepben. * „Az NDK legszebb könyvei” címmel indított versenyben az el­múlt évben 26 kiadó 54 kiadványa részesült az elismerésben. A zsűri 230 mű közül válogatott. A „leg­szebb” könyveket a közeljövőben külföldi kiállítókörútra viszik. Többek között Magyarországon, a Szovjetunióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NSZK-ban, Franciaországban, Olaszország­ban, Ausztriában, Svájcban, Izlan- don és Japánban kerül sor erre az érdekes kiállításra. * Az Unter den Linden, Berlin híres sugárútja számos érdekes, jelentős épülettel büszkélkedhet. Az úgynevezett Linden-komp- lexumhoz tartozik az Állami Ope­ra, a Német Történeti Múzeum, a Humboldt Egyetem. Újjáépítése óta közöttük kell említeni a „Ko­módot”. A szokatlan névvel jelölt 120 szobás épület —, amely valóban fiókos szekrény alakú — a múlt­ban jelentős szellemi központja volt a fővárosnak. Egykori láto­gatói között Hegel és Schopen­hauer éppúgy megtalálható, mint Lenin; valamennyien olvasóként jártak valaha az épületben műkö­dött könyvtárba. A Komód jelenleg főleg a Hum­boldt Egyetem céljait szolgáló in­tézmények elhelyezésére szolgál, de itt kapott helyet az NDK Nem­zeti Olimpiai Bizottsága is. (BU- DAPRESS — PANORAMA) • A szalkszentmártoni Peiőfi-házban Matics Károlyné kalauzolja a vendégeket. Az érdeklődőknek szívesen játszik Petőfi-versekre írt da­lokat. Képünkön; a Petőfi Tsz Dobó Katica szocialista brigádja hall­gatja a zenét. Lerendez vagy elrendez? Az igekötőkről régebben mon­dottakat még néhány fontos adat­tal egészítjük ki. Beszélnünk kell az igék befe­jezettségének a kifejezéséről is. Legrégibb befejezettségre utaló igekötőnk a meg volt, még ma is ezzel fejezzük ki az igék befe­jezettségét (megalkuszik, megvá­sárol, megeszi, megalázza, meg­tudja). De néha már más igekötő is használatos ebben a szerepben, leggyakrabban az el (elrendel, el­száll, elrongyol), sőt gyakran a le is (lekapar, leköszörül, letép). De a leterhel, lebénít, lebüntet és lerendez (elintéz) helyett a meg­terhel. megbénít, megbüntet, el­rendez (vagy csak rendez) a ma­gyarosabb. Ezeket az igekötős igé­ket idegenszerűnek tartják. De a leszállít igét el kell fogadnunk, mert az elszállít, hazaszállít, ki­szállít nem fejezi ki a befejezett­séget, a meg igekötőt pedig nem használhatjuk. A le igekötőt a be­fejezettség kifejezésére a nép­nyelv is ismeri. Az Ormánságból valók ezek a példák: „Vöt egy mcddü góbém, lehizlaltam'', „ötet­tem én má a szórnának a dudvá- ját is leszecskázva." Ugyanígy szükséges a befejezettség kifeje­zésére a csökken ige mellett a lecsökken (leapad és a lefogy igék mintájára). A törleszt mel­lett pedig a letörleszt (az adóssá­got leró mintájára). □ n □ Az ígekötők elhagyásának az eseteivel is meg kell ismerked­nünk. Az irodalmi nyelvben az igekötő elhagyásának árnyaló szerepe van.' A Berzsenyitől, Pe­tőfitől és Ady Endrétől vett pél­dák is bizonyítják ezt. „Nem lá­tod, Árpád vére miként fajul (el­fajul helyett). Mindig későn fek­szik, mindig idején kel (lefekszik fölkel helyett). S én feszülettel, tört pohárral, Hült testtel, der- medt-vidoran Elnyúlok az asztal alatt (eltört, kihűlt, megdermedt helyett). Annál inkább ellene vagyunk a köznyelvi igekötő-elhagyásnak. Már századunk eleje óta megfi­gyelhető a feltűnik igének tűnik- re rövidülése. Ma már nem le­bonyolítunk, hanem csak bonyo­lítunk. Ez természetesen hibás. A honoráriumot is csak utalják (ki­utalják helyett), a költséget pe­dig térítik (megtérítik helyett). A befektetés is csak térül (megtérül helyett). A sportnyelvben a fel­szerelés helyett szerelés lett. be­melegítés helyett is csak melegí­tenek (ételt is lehet), és az átiga­zolás helyett csak igazolás van. (Eddig valakit valahová igazoltak, ma csak valaki igazol egy csapat­nál.) Bizalmas és argóízű a dob, ejt ige újabb használata (ejti a a nőt. dobva van már). □ □ □ Néha nem hiba az igekötő el­hagyása. A mozzanatos igék mel­lett az igekötő a befejezettséget emeli ki (megrándul, megrebben), azért az igekötö elhagyása jobban érezteti a mozzanatosságot (arc­izma sem rándul, szeme sem reb- zen, senki ne mozduljon!). Ugyanígy tagadó válaszban is el­marad az igekötő. ha a feleletben szerepel az ige. és odaérthető az igekötő. Pl. Elmégy? Dehogy me­gyek (el). Állj fel! Nem állok (fel). Felszólításban, vezénysza­vakban is el lehet hagyni az igekötőt. Indulj (el)! Feküdj (le)! Kegyelmezz (neki)! Tedd (meg), amit mondtam! Már az igekötő helyesírásához tartozik az igekötők kettőzése, halmozása. Az ige előtt álló ige­kötők közé kötőjelet írunk; meg- megáll, ki-kinéz, fel-felcsillan. De külön írjuk a két igekötő közé tett kötőszót: dl- meg átjárja, oda- meg odakap. Az egybeírt összevissza, szerteszét és a kötő­jeles elöre-hátra, föl-le, le-föl, ki-be, oda-vissza kapcsolat hatá­rozószónak számít, és ezért nem írjuk egybe az igével: összevissza beszél, szerteszét ágazik, föl-le sétál, ki-be futkos. □ □ □ Különben az igekötők helyes­írása közismert. A szabályt min­denki Ismeri, de nem mindig kö­veti. A következő példák tömö­ren összefoglalják az igekötők egybe- és különírását: elmegy, megy át (az utcán), el ne menj! el akar menni. A szabályt leg­egyszerűbben úgy jegyezhetjük meg, hogy az igekötőt az utána következő igével írjuk egybe, de csak a saját igéjével, amelyre vonatkozik; egyébként mindig különírjuk. A következőkben néhány pél­dán mutatjuk be az igekötők he­lyesírását. Könnyen megértjük, ha a dőlt betűvel kiemelt igekö­tők és igék összetartozását fi­gyelembe vesszük: Megtudtuk a • hírt. Meg tudtuk írni. Betársu­lok, ha még be lehet (tudniillik társulni). Az étel elkészült. El készült tőlünk (tudniillik menni). Fölengedett a fagy. Az orvos föl engedett az ágyból (ki­egészítve kelni). Ráfogja a fegy­vert. Rá fogja bírni. Elvállalták, mert el kellett (tudniillik vállal­ni). □ □ □ Az igekötők több szempontból való tárgyalásának végére értünk. Most már megérthetjük, hogy helytelen lenne igekötöjárványról, elszabadult igekötőkről beszélni, örüljünk, hogy vannak igekö- töink. Keletkeztek, mert a kife­jezés árnyalására való törekvés szükségessé tette. Láttuk, hogy az igekötőknek nem minden újabb használata feltétlenül hely­telen. Az új nyelvi jelenségeket mindig szokatlannak érezzük, tnég akkor is, ha helyesen kép­zettek, ha szükségünk van rájuk. De ha az új igekötő nem alkal­mas kifejezőeszközeink gazdagí­tására, sőt más igekötőket szorít ki a használatból, akkor nincs rá szükségünk. A szokatlan- ság és az újszerűség nent feltétlenül helytelen, ha nem el­lenkezik nyelvünk szellemével. A felszabadulás előtt sok olyan igekötős igét helytelenítettek, amelyek ellen ma már nincs ki­fogásunk. Ilyenek: beszerez vala­mit, betanul egy színdarabot, el­túlozza a dolgot, feljavítják az étkezést, leegyszerűsítik a kér­dést. A nyelvfejlődés igazolta őket. Kiss István $ Molnár Zoltán: A VERESÉG (25.) A kicsi Aranka gyorsan le­kuporodott mellé, s megcsókolta. Egy kicsit szipogott; most nem bírta ki egy kicsi szipogás nélkül. De hát a bába már hozta is pó­lyában a gyereket, helyet kellett neki adni. Aranka próbált egy picikét jobbra húzódni a . szalmán, s bal­ról tették a pólyát; rögtön át is fogta kívülről a bal karjával. András még egyszer megigazí­totta magán a szíjat, hátrahúzta a kenyérzsákot, megzörrent benne a tartalék lőszer. Végül mégis a hátára vette a puskát. Akkor leha­jolt, két kézzel megmarkolta a petrencerudat. Elöl az egyik oldalon az asz- szony, másik oldalon meg a na­gyobbik lánya fogta. Az ajtón elég nehéz volt így kiférni; csak egymás után bírtak kitárolni, s úgy hátráltak ki az udvarra. Nem a kapu felé indultak, ha­nem a kertnek. Még kétszer kel­lett megállni, s óvatosan megint farolni. De kicsi Aranka előre­szaladt. és tartotta előbb a ba­romfiudvar ajtaját, aztán a kert­ajtót. Eddig kísérte őket a bába is. Köszönöm helyett is, búcsúszó he­lyett is csak egy pillantást vál­tottak. S András már nem is lát­ta, hogy az öregasszony meg a kislány ott állnak-e még, s néz­nek-e utánuk, vagy megindultak már visszafelé. El ne felejtse már ez a kislány eloldani a kutyát, ahogy az anyja mondta neki. Habár... 36. Aranka bal kezével tartotta a pólyát, jobbjával meg önkéntele­nül megfogódzott a rúdban. Bi­zony, nem esett ez most valami jól neki, ez a himbálódzás. Elég nehezen haladtak a szűk kerti ös­vényen, hagyma-, répa-, petre­zselyem-, káposzta- és paprika- ágyások között. Egy valamikori kis léckerítés maradványaihoz értek. Az asz- szony meg a lánya óvatosan át­lépdeltek felette a hátulsó szom­széd telkére. Egy ugyanolyan konyhakertbe értek, csak most a végéből, fordítva, kukoricával kezdődött és hagymával vég­ződött, s aztán a baromfiudvarral folytatódott. Ezen a baromfiud­varon csak néhány tyúk ténfer- gett, meg egyetlen kakas. Kint, az első udvaron öregasz- szony állt egyedül a tornác előtt. Ráncokból szőtt, szürke, néma ar­ca volt; csak bólintott, ök is szót­lanul, kpszönés nélkül vonultak el előtte. Már el is hagyták, ami­kor az öregasszony észbekapott, fürgén elsietett mellettük, és ki­nyitotta nekik a kaput. Ki is né­zett előbb jobbra is meg balra is, s csak azután engedte ki őket. Ez egy kicsi utcácska volt, aho­va kiléptek; fű verte fel az árok partját. Az öregasszony kapuja előtt régen beszakadhatott a híd- lás; nem akarták a hordágyat megzökkenteni, elmentek inkább a szomszédig, s ott vitték át az árok felett. Nem nagyon örült en­nek András, mert a nyílt utca mégiscsak veszélyesebb, jobb lenne rajta minél hamarabb túl lenni. De az asszony meg a lánya olyan ügyesen, botladozás nélkül siettek át a keményre szikkadt keréknyomokon, hogy szinte pil­lanatok alatt már be is nyitottak a szembülső kapun. Ott meg a kutya rögtön elkez­dett ugatni, s arra a házbeliek kicsődültek az udvarra. Egy kis sánta ember volt, meg’egy öreg­asszony, meg egy fiatalabb asz- szony, és vagy három gyerek. Riadtak voltak, meg kíváncsiak is; szájtátva bámulták őket, s a fiatalabb asszony megkérdezte: — Te jó isten, kit visztek, Ju­lis, csak nerrf sebesültet? _De aztán oda is szaladt, mind odagyűltek, s látták a pólyát, lát­ták az anyát a gyerekkel. — Szűzmáriám ... csak nem le akarjátok a Tiszához? Az asszony bólintott rá, nem állt meg. — Na, hadd segítsünk! — ka­pott észbe az öregasszony. — Legalább amíg itt átértek. S a két asszony el is vette a rudak elülső végét. A sánta em­ber meg a kutyát csendesítette, mert nagyon ugatott, Lecipelték a hordágyat a kert­jük végébe, a gyerekek meg sza­ladtak mellettük. Tetszett nekik a furcsa menet, rikkantgattak. — Kotródjatok csak vissza, te! — kergette őket a fiatalabb asz- szony. — Visítnak itt, mint a ma- lacfalka f Ez is elég volt a két asszony­nak; igen lihegtek, mikor vissza­adták a rúd végét. — Na nesze, Julis, hallod-e, nem tudom, hogy bírjátok el olyan messzire ...! — De meg oda sem értek! — csóválta a fejét az öregasszony is. — Hiszen amarra meg már át­mentek a falun a románok. Nem szóltak erre se semmit; ezzel is takarékoskodtak az ere­jükkel. Cipelték tovább hárman a hordágyat. csak éppen elöl az asz- szony meg a lánya megcserélték az oldalt. Ezután már a kertek alatt men­tek. Az asszony járása szabta meg a léptüket. Egyenletesen halad­tak, pihentető lassítás, észbe ka­pó nekilendülések nélkül. And­rás, mögöttük járván, s hozzájuk igazodva elnézte izmos karjukat, izmos lábukat, teherhez szokott, természetes mozgásukat. Eszébe jutott, hogy nem mondtak neki se nevet, se semmit, még a kér­désére se; s hogy miért... S rá­jött, hogy gmit irántuk érez, az miért nem a hála, s miért nem az az érthető rokonszenv, amit az ember a rajta önzetlenül segí­tők iránt érez. Hanem kevesebb ennél, s több is. Az együvé tarto­zás. Mintha családja tagjai cipe- kednének vele együtt Egyébként Julis... így szólítot­ta a másik asszony. Bár így hátulról nem sokat lát­hatott Aranka arcából, szerette volna kifürkészni, vajon milyen állapotban van, hogy bírja ezt a különös utazást. Szemhéja le­eresztve, majdnem egészen le­csukva. rezzenéstelen. Nyugalom ez? Vagy figyelem? Ügy igyekezett, hogy minél kö­zelebb, minél rövidebbre fogja a rudat, hogy a teher nagyobbik része, jóval nagyobb része essen rá. De így a felelősség is nagyobb volt azért, hogy minél kisebb le­gyen a hordágy rázkódásé. Ogj dolgozott a karjával, hogy ügye­sen kiegyenlítse az út egyenetlen­ségeit. hogy úgy működjön, mint a lehető legjobb, erre a célra ki­választott. kiképezett rugó. Egyszer azt vette észre, hogy elöl valahogy mégis bizonytalan­kodni kezdenek. A lépésük is las. suit. Előrepillantott, s rögtön fel­fedezte, hogy mi tette őket bi­zonytalanná. Egy rossz kerítés tövében, öreg, görbe körtefa alatt kucorgott két vöröskatona. András is tétovább lett, s hogy néhány lassú lépéssel már oda la értek, hát megálltak. — Hát U? Egy nagy szőke volt, meg egy kis fekete. — Ez itt megsebesült — mutat­ta a kis fekete. — Ez a lengyel. Éppen kötözöm befele. A lengyel valami tönköfélén ült; a zubbonya ujja le volt nyi- szálva. de talán csak egy rossa bicskával. A felső karja már való­di kötszerrel elég tűrhetően bekö­tözve és saját derékszíjával a nya­kába akasztva. De most éppen a fekete már a lengyel combjával bajlódott. Arról is levágta a nad­rágot; de arra már nem maradt kötszere. — Tegyük csak le! — szólt András. — óvatosan! — figyelmeztette az asszony. Letették a hordágyat. — Kicsit errébb! — kapott ész­be András; s behúzták szorosan a kerítés tövébe, hogy legalább messzebbről ne lehessen látni. 37. Leguggolt András a sebesült­höz. — Na, mi van veled? — Kapott ide is valami szilán­kot — magyarázta a kis fekete: hetyke kis bajusza volt. Mint egy huszártizedes — gondolta And­rás —. de még a tizenkilencedik századból. (Folytatáta következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom