Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-18 / 89. szám

1979. április 18. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT Megérdemelt pontszerzés a bajnokjelölt otthonában MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Gólzáporos húsvéti forduló Pontot vesztett a Jánoshalma és a Baja a sereghajtók ellen 0 A Honvéd Kun B. SE—Honvéd Mezőfi SE mérkőzésen Szabót a mezénél fogva sem tudja visszarántani az egyik kecskeméti védő. (Farkas Tibor felvétele) Volán SC—Kecskeméti SC 0—0 Rákospalota, 3000 néző. Vezette: Pádár. Volán: Benes — Stier, Hatvan- ger, Bartosik, Márkus — Ebedii, Szakáll, Hajdú — Bene, Meny­hárt (Sebők a 48. percben), Ste- fán. Edző: Kalló Sándor. KSC: Frák — Petrovszki (Bog­dán a 46. percben), Csordás, Pri- ikidánovics, Sztvorecz — Kocsis, Bedzsula, Farkas — Sörös, Pus­kás, Oskolás (Tóth az 55. perc­ben). Edző: Molnár Ferenc. Nagyszerű időben, kitűnő pá­lyán és igen nagy közönség előtt kezdődött a játék. Az első per­cekben a kecskeméti csapat ka­pott inkább lábra. A 3. perc vé­gén Kocsis szép cselek után hú­zott el a bal oldalon. Beadását Sörös 5 méterről a kapu mellé fejelte. A 8. percben Bartosik 20 m-es lövését Frgk védte, majd a 12. percben Bartosik a bal oldalon elfutott. Beadását Frák kivetődve mentette. A 16. pereiben Stefán elől Fárkas rúgta szögletre a labdát, majd a beívelt szögletet Csordás fejelte ki. A 18. percben középen Puskás kapott jó labdát, s amikor kapura húzott, Hatv'an- ger buktatta. A 20 m-es szabad­rúgást Puskás magasan a kapu fölé lőtte. A 22. percben Stefán iramodott meg a labdával, de mintegy 18 m-ről, futtából a léc fölé küldte. A 26. percben láthattuk a mér­kőzés talán legszebb jelenetét. A védőfalból Prikidánovics tört elő­re. Puskáshoz adott, majd amikor visszakapta a labdát, 16 méter­ről kapura lőtte. A sarokra tar­tó lövést Benes nagy bravúrral tolta szögletre. A 28. percben Frák 'kivetődve öklözött, közben Menyhárttal ütközött, s ápolásra szorult, s a játék csak 2 perc múlva folytatódott. A 31. percben a KSC kapuja előtt pattogott ide- oda a labda, végül Csordás a gólvonalról mentett. A 33. perc­ben Hajdú labdáját Bene a léc fölé pendítette. A 41. percben még Frák húzta le szépen Ebed­ii beadását. A szünet után a KSC táma­dásaival folytatódott a játék. Puskást csak szabálytalan lökés­sel tudták elválasztani a labdá­tól. Prikidánovics szabadrúgását azonban Benes kiöklözte. Az 52. percben Hajdú szögletét Ebedii a kapu fölé fejelte. Három perc múlva Bene gyors kiugrása után Prikidánovics szögletre szerelt.' A 60. percben ismét Bene pró­bálkozott, de Csordás feltartotta. A 63. percben Tóth buktatásáért jutott szabadrúgáshoz a KSC, de Puskás a kapu fölé küldte a Április 11-én nyomdahiba miatt tévesen jelent meg a labdarúgó tehetségkutató járási—városi idő­beosztása, A helyes szöveg: „A közelmúltban meghirdetett tehetségkutató akcióra háromszáz- ötvenheten jelentkeztek a megyé­ben. A nagy érdeklődésre való te­kintettel az MTSH igazgatási osz­tálya máris kijelölte a tehetség­kutató versenyek járási—városi döntőit. A kiskőrösit április 19-én Sóltvadkerten 9 órától, a kecs­keméti járási—városit április 21- én 9 órától a kecskeméti Vá­rosi pályán, a kiskunhalasit ápri­lis 21-én 14 órától Kiskunhala­son, a kiskunfélegyházit április 22- én 9 órától a városi ifjúsági sporttelepen, a kalocsait április 23- án, a Kalocsai SE és foktői sporttelepen 9 órától, a bajai já­rási-városi vetélkedőt pedig áp­rilis 23-án 14.30-tól Baján, a Pe- tőfi-szigeti sporttelepen rendezik. A megyei kiválasztó verseny dön­tőjére május 20-án 9 órától Kecs­keméten, a Széktói Stadionban ke­rül sor.” labdát. Két perc múlva Farkas beadását Tóth kapásból lőtte a léc fölé. A 74. percben kimaradt a mérkőzés legnagyobb helyzete. Tóth jó ütemű kiugrással otthagy­ta a védőit. A kifutó Benes mel­lett is elrúgta a labdát, az azon­ban a kapufa belső éléről kifelé perdült. A 82. percben Sörös be­adását Farkas futtából a kapu mellé küldte, majd a 87. perc­ben Bene fejesét Frák szépen védte. Nagy iramú, érdekes mérkőzést láthatott a budapesti NB Il-es mérkőzéseken szokatlanul szép­számú közönség. Az első félidő­ben a Volán nagy lendülettel, sokszor 6—7 emberrel támadva próbált eredményt elérni. Ekkor a kecskemétiek nagyszerűen szer­vezték meg a védelmüket, s köz­ben még ellentámadásokra is futotta a KSC erejéből. Az utol­só negyedórában a kecskemétiek erőfölényben voltak. A mérkőzés alatt a kecskeméti csapat három biztosnak látszó helyzetet is hi­bázott, s a Volánnak ilyen hely­zete nem is volt egy sem. A kecskeméti csapatban Frák biztoskezű kapus volt. A védelem kitűnő átlagteljesítményt nyúj­tott. A középpályás sor sikerrel fékezte a Volán támadásait, s a megszerzett labdákkal sok el­lentámadást indítottak. Elöl a támadósor valóban sokat mozgott. Együtt, végre egy igazán har­cos, jó szellemű KSC-t láthattunk játszani ezen a mérkőzésen. Pádár játékvezető a nem ép­pen könnyű mérkőzést mintasze­rűen vezette. NB II. Középcsoport 1. Volán 27 15 8 4 40—20 38 2. KKFSE 28 14 8 6 48—35 36 3. Szegedi D. 27 11 12 4 35—26 34 4. Budafok 27 12 9 6 45—32 33 5. BVSC 28 10 12 6 37—36 32 6. 22. Volán 28 11 9 8 44-38 31 7. SZEOL AK 28 10 11 7 38—32 31 8. Bem SE 28 9 12 7 34—27 30 9. B.-gyarmat 28 12 6 10 35-31 30 10. Vác 27 9 11 7 33—30 29 11. KSC 27 11 7 9 30—30 29 12. BKV E. 27 9 7 11 32—27 25 13. Ganz-M. 28 5 14 9 28—30 24 14. Bp. Spart. 28 8 8 12 37—40 24 15. Építők SC 27 6 11 10 34—35 23 16. Pénzügyőr 27 9 4 14 31—49 22 17. Dunakeszi 28 5 11 12 17—31 21 18. Dunaújv. Ép. 27 4 8 15 28—49 16 19. Ikarus 27 4 6 17 19—49 14 Szabadnapos: a Budafok. A Kossuth KFSE—Honvéd Bem SE mérkőzést (3­-1) szombaton játszották le. Balassagyarmat—BVSC 0—2 Építők SC—Sz. Dózsa 0—0 Vasas Ikarus—Vác 1—0 Ganz-MAVAG—Bp. Spartacus 0—2 22. sz. Volán—Dunakeszi VSE 2—0 ELTILTÁSOK A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az alábbi dön­téseket hozta legutóbbi ülésén. Lehr János (Soltvadkert) felnőtt, Hajdú József (Izsák) ifjúsági já­tékos 4—4, Scheibl Róbert (BSK) ifjúsági és Varga György (KSC) serdülő játékosok 2—2 bajnoki, illetve kupamérkőzésen nem sze­repelhetnek. A szövetség döntött a május 1-i fordulóval kapcsolatban is. Esze­rint az április 29-re kiírt felnőtt bajnoki fordulót április 30-án, az április 28-ra tervezett serdülő baj­noki mérkőzéseket pedig április 29-én játsszák le. ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés: VM— Közért—Kecskeméti Spartacus 15—1. Győztesek: Magyar, Keindl, Magyarné 4—4, Szigeti 3, illetve Nagy II. A bajnokaspiráns ellen nem volt esélyük a kecskemétiek­nek. v Megyei felnőtt férfi CSB: Kis- kunmajsa—Kecskeméti Spartacus 10—6. Győztesek: Kárpáti 4, Bog­nár 3, Kálló 2, Kalocsai, illetve Király 3, Vad S. 2, Tőzsér. Kecskeméti TE—Kalocsai SE 2—1 (1—1) Kecskemét, 1500 néző. Vezette: Nagy. KTE: Szabó — Magyar, Komá­romi, Virágh, Nagyhegyesi, Érsek (Tóth), Seres, Porhanda, Szabó. Bohács, Horváth. Edző: Gacs Ti­bor. Kalocsa: Niezner — Kapitány. Posztobányi, Szabó I., Tamás. Ma­tos (Pongrácz), Farkas. Kovács I.. Csorba (Varjú), Lakatos, Pécsi. Edző: Molnár Ferenc. Az első félidőben, KTE-roha- mok közben sorra alakultak ki a nagy helyzetek, de a kecskeméti csatárok sokat hibáztak. A 28. percben Horváth megszerezte a vezetést, majd két perc múlva La­katos fejesgóllal egyenlített. 1—1. A szünet után is a KTE táma­dott többet, de ekkor már sokkal kiegyenlítettebb volt a játék. A 75. percben Porhanda szabadrúgá­sát Niezner megszerezte a befutó Virágh elől. de a kapus közben előrenyújtott lábbal csúnyán meg­rúgta a kecskeméti játékost. Kiál­lítást érdemlő eset volt. ám a „ju­talom” elmaradt. A 90. percben Bohács ívelt balról szabadrúgást. A labda átszállt a jobb oldalra. Komáromi 18 m-ről a lábak közt a bal alsó sarokba lőtte a labdát a későn vetődő Niezner alatt. 2—1. A helyzetek alapján az egygó- los KTE-győzelem igazságos ered­mény. Jók: Magyar, Szabó, illetve Posztobányi. Ifjúságiak: KTE—Kalocsai SE 1— 1 (1—1). Góllövők: Gyulai, il­letve Molnár. Császártöltés—Jánoshalma 1—1 (1—1) Császártöltés, 800 néző, vezette: Francziskövics. Császártöltés: Koch — Kovács, Buchmüller, Ober, Varga, Albert, Ligetfalvi, Lakner, Markó, Ger­ber dr. Edző: Rausch János. Jánoshalma: Csernák — Bátyai, Maráczi, Fenyvesi IV., Lipokatich, Angeli, Liliom, Péter. Szabó, Hor­váth. Fenyvesi III. Edző: Fertő­szegi Béla. A 15. percben császártöltési tá­madás után Gerber dr. szögletéből Albert szerzett vezetést a hazaiak­nak. 1—0. A továbbiakban mind­két kapu előtt adódtak helyzetek. Végül a 30. percben egy kapu előtti kavarodásból Péter góljával egyenlített a Jánoshalma. ÜMt. A látottak alapján a döntetlen reá­lis. Jók: Buchmüller. Markó, Lis- ka. illetve Csernák. Maráczi. Ifjúságiak: Császártöltés—Já­noshalma 2—2. Bajai SK—Ersekcsanád 2— 2 (1—0) Érsekcsanád. 300 néző, vezette: Dobos. BSK: Gilián — Glavatity, Pet- resevics, Márity, Popp, Pintér, Kovács L., Ónodi, Cseke (Ka­zal), Kovács J., Radics (Molnár). Edző: Rónai Sándor. Érsekcsanád: Ikotity — Korsós, Marinkó, Gyuricza, Varga, Triebl, Koszorús II., Csurai. Koszorús I., Bárdos, Vörös (Szabó). Edző: Bartha György. Közepes iramú mérkőzésen mindkét csapat több helyzetet ha­gyott kihasználatlanul. Góllövők: Kovács L., Kovács J., illetve Ko­szorús II.. Varga (11-esből). Jók: Popp. Glavatity, illetve Ikotity, Korsós. Ifjúságiak: Bajai SK—Érsek­csanád 5—1 (2—0). Góllövők: Csin- csák 2. Bognár, Kövesdi, Stéger, Bakos (öngól). Fájsz—Kiskörös 3—1 (1—0) Fájsz, 400 néző, vezette: Nagy- czirok. Fájsz: Fatér — Kupusz, Pap- lanos (Krasnyánczki), Horváth, Kovács, Kráczer, Dinnyés, Baráth. Herner, Gombkötő, Zsákai. Edző: Bujdosó Márton. Kiskőrös: Bereczki — Kálmán, Dénes. Podobni, Szentgyörgyi, Szende, Major (Benedkovszki). Hajnák. Fodor (Judák), Szabó, Dusnoki. Edző: Rapcsák Tivadar. Közepes színvonalú mérkőzésen biztosan nvert a fajSzi csapat. A montreali nagyszabású nem­zetközi sakktorna ötödik forduló­jában a versenyben vezető Por- tisch Lajos a lehető legnehezebb ellenféllel találkozott, a világbaj­noki címet védő szovjet Anatoli? Karpovval. A nagy érdeklődéssel várt összecsapás pontosztozkodás­sal zárult, ami egyben azt is je­lenti, hogy a magyar nemzetközi nagymester továbbra is a mezőny élén áll. többek között a világ­bajnok előtt. Az ötödik forduló eredményei: Szpasszkij (szovjet)—Hort (cseh­szlovák) döntetlen; Kavalek (amerikai)—Hübner (nyugatnémet) 0—1; Tál (szovjet)—Larsen (dán) 1-0: Portisch (magyar)—Karpov (szovjet) döntetlen; Góllövők: Gombkötő, Herner, Dinnyés, illetve Dusnoki. Jók: Ko­vács (a mezőny legjobbja), Gomb­kötő. Zsákai, illetve Hajnák, Dus­noki. Ifjúságiak: Kiskőrös—Fájsz 5— 0 (2—0). Góllövők: Jáborka 2, Tóth. Szendrák, Ba. Honvéd Szamuely SE— Lajosmizse 2—1 (1—0) Kalocsa, 600 néző, vezette: Varga. H. Szamuely SE: János — Lut­ter, Schmikl, Kiss, Szalontai, Al­földi, Lantos, Marusa, Vitek, Ben- csik, Gálfi. Edző: Malomszegi Ottó. Lajosmizse: Szmulai — Gyur- gyik, Pető, Haraszti (Csorba), Bende, Kállai. Lukács, Vajda II., Kislőrincz, Kocsis, Márkli. Edző: Máté Ferenc. Nagyobb arányban is nyerhe­tett volna a H. Szamuely SE. Gól­lövők : Marusa, Vitek, illetve Kál­lai II. Jók: János (a mezőny leg­jobbja), Marusa, Kiss, Szalontai. illetve Bende, Kállai, Kocsis. Izsák—Honvéd Gábor Ä. SE 1—1 (1—0) Kiskunhalas, 200 néző, vezette: Szabó J. Izsák: Varga — Németh, Tóth, Bőthi. Nagy. Laki, Terjéki, Faze­kas, Mezei, Tánczos, Szélpál (Ja- kus). Edző: Fekete Sándor. H. Gábor Á. SE: Tóth L. — Galántai, Dedák, Halász. Kocsis, Serfőző. Kovács P.. Erdős. Tóth A. (Piukovics), Bergmann, No- vák. Edző: Kévés Ferenc. A 12. percben Tánczos lövése a kapufa belső éléről pattant a hálóba. 1—0. A 65. percben Erdős fejesgóllal egvenlített. 1—1. Jók: Tóth. Laki. Tánczos, illetve Ga­lántai. Dedák, Bergmann. Tiszakécske—Soltvadkert 2—1 (0—0) Soltvadkert, 500 néző, vezette: Zsieó. Tiszakécske: Tóth — Kecskés. Varga. Bállá, Domonics (Kain). Sántha. Losonczi. Száraz. Pálin­kás, Józsa, Bus. Edző: Uzsovics Sándor. Soltvadkert: Ma ver —.Csorna. Frittmann. Oláh. Szávai. Bozorá- di, Tóth (Dukai). Mészáros. Ba­logh. Eiler, Mogyorósi. Edző: Mes- kó István. Izgalmas mérkőzésen 0—1-ről gvőzött a fegyelmezettebb tisza- kécskei rsanat Góllövnk: Loson- rzi (11-esből) Varga, illetve Fritt­mann. .Tók: Varga Ralla. Józsa. illetve VYittmann Mészáros. Hiúságiak: Soltvadkert—Tisza- kérske 1—0 (1—0). Góllövő: Katzenhnrb fickunbalasi MFDOSZ— Harta 6—2 U—1> Kiskunhalas. 400 néző. vezette: ifi Molnár. Kiskunhalas: Szabó ÍPintér) — Tr'th T Agócs. Kiss R.. Tóth L„ Tápai Fuks7 Mészáros. Szőke. Karsai Harsánvi. Edző: Virágh Timman (holland)—Ljubojevics (jugoszláv) döntetlen; Az állás: Portisch 4. Karpov és Tál 3,5— 3.5. Hübner 3, Ljubojevics 2.5 (1 mérkőzés halasztva), Szpasszkij 2, Timman 1,5 (1), Hort 1,5 (1), Ka­valek 1 (1), Larsen 0,5 pont. Az Indiana állambeli South Bendben a 20 éven aluli vívók if­júsági világbajnokságán a párbaj­tőrvívó döntőben két-két szov­jet, olasz, illetve lengyel vívó ju­tott. A hatos végküzdelemben né­gyes holtverseny alakult ki a szovjet Kucserjavi és Latisev, il­letve a lengyel Lis és az olasz Falcone között. A „szétvívás” a következő eredményeket hozta: Kucserjavi—Latisev 5—2 Lis—Falcone 5—2 Harta: Páli — Nagy, Horváth, Arnold, Halász, Pávelkó, Lehóczki, Pandur, Weibel, Takács, Frei. Edző: Bleszák Sándor. A MEDOSZ a második félidő­ben minden tekintetben felül­múlta ellenfelét. Góllövők: Agócs 3 (egyet 11-esből), Fuksz 2, Szőke, illetve Pávelkó, Takács. Jók: Agócs (a mezőny legjobbja), Fuksz, Mészáros, Harsányi, illet­ve Lehóczki, Pávelkó, Takács. Ifjúságiak: Kiskunhalas—Harta 19—0 (9—0). Góllövők: Földes, Hornyák, Kovács, Mészáros 3—3, Martinov 2, PrikidánovicSj Nagy. Honvéd Kun Béla SE— Honvéd Mezőfi SE 5—1 (2—1) Kiskunfélegyháza, 700 néző, ve­zette: Farkas. H. Kun Béla SE: Gulyás — Gyöngyösi, Tóth, Cs. Horváth (Szász), Cséve, Darányi, Felegyi, Szabó. Kisznyér. Meszlényi, Eva- nics. Edző: Vereb István. H. Mezőfi SE: Domokos — Szí­vós, Ábel, Palcsó, Zátrok, Rózsa, Kolek (Szombati), Makó, Szőllősi, Szepesi, Kucsera. Edző: Krivy Ottó. A 18. percben Felegyi lövését Domokos kiejtette, és a jókor ér­kező Kisznyér vezetést szerzett a Kun Béla SE-nek. 1—0. A 26. percben Palcsó egyéni játék után 14 méterről szerezte a hazaiak második gólját. 2—0. A 44. perc­ben Szőllősi szépített. 2—1. Az 55. percben Szabót buktatták a 16-oson belül. A megítélt bünte­tőt Kisznyér értékesítette. 3—1. A 60. percben Meszlényi beadását Kisznyér látványos fejessel küld­te a hálóba. 4—1. A 88. percben Szabó állította be az 5—1-es vég­eredményt. Jók: Szabó, Kisznyér, Tóth Cs„ Darányi, illetve Rózsa, Szívós. Ábel. Sükösd—Honvéd Radnóti SE 2—2 (1—0) Sükösd, 300 néző, vezette: Pong­rácz. Sükösd: Faddi I. — Jagicza, Lakner. Kovács, Faddi II., Reich (Németh), Pgpcsics, Sudár, Ker- nya (Kocsis), Lógó I., Szabó. Edző: Varga Imre. Radnóti SE: Szabó I. — Török, Kovács. Szabó II., Rapcsák, Kara- kas (Dócza), Szombati, Tóth, Szarka (Goda), Muhi, Szekeres. Edző: Veres István. Biztosnak látszó győzelmet en­gedett ki a kezéből a hazai csa­pat. A 60. percben még a sükös- diek vezettek’ 2—0 arányban Pán- csics és Sudár góljával. Ezt kö­vetően Szombati szépített. 2—1. A 68. percben eldőlhetett volna a mérkőzés sorsa, de Kovács a sü- kösdiek javára megítélt 11-est gyengén a kapusba lőtte. A Rad­nóti SE Szekeres góljával egyen­lített a hajrában. 2—2. Jók: Lak­ner. illetve Szombati, Rapcsák. Ifjúságiak: Sükösd—Radnóti SE 13—0 (5—0). Góllövők: Koprivo- nácz, Balogh, Hernádi 2, Kollár 2. Kusztor, Szabó, Lógó. Kucserjavi—Falcone 5—2 Lis—Latisev 5—3 Latisev—Falcone 5—1 Kucserjavi—Lis 5—4 Ifjúsági párbajtőrvivó világbajnok: Igor Kucserjavi (Szovjetunió) 3. gy. 2. Adam Lis (Lengyelország) 3 gy. 3. Viktor Latisev (Szovjetunió) 3 gy. 4. Marco Falcone (Olaszország) 3 gy. 5. Angelo Mazzoni (Olaszország) 1 gy. 6. Marian Strzalka (Lengyelor­szág) 1 gy. A világbajnokság pontversenyét a Szovjetunió nyerte Olaszország és az NSZK előtt. Magyarország­nak a negyedik hely jutott. BKV Előre—D.újvárosi Építők 4—o SZEOL AK—Pénzügyőr SE 2—0 MA: Az MNK-selejtező második fordulója Valamennyi mérkőzés 16 órakor. I. csoport: Tiszaalpár—Kecskeméti SC, MFSC—Honvéd Kun B. SE, Kecskeméti TE—Kerekegyháza, Kkfh. Szövetkezeti—Ti­szakécske, Helvécia—Izsák, Orgovány—Honvéd Radnóti SE. II. csoport: Bajai TSZ SK—Sükösd, Dávod—Bajai SK, Érsek­csanád—Honvéd Kinizsi, Csótalja—Katymár, Bátmonostor— Bácsborsód. III. csoport: Honvéd Gábor Á. SE—Bácsalmás, Kecel—Kkha- lasi MEDOSZ, Imrehegy—Soltvadkert, Kkhalasi Spartacus— Császártöltés, Kisszállás—Jánoshalma, Csengőd—Dunavecse. IV. csoport: öregcsertő—Harta, Bátya—Fájsz, Dunaszentbene- dek—Kalocsai SE, Honvéd Szamuely SE—Géderlak, Homok­mégy—Miske. Kunszentmiklós—Tass. SOROKBAN HELYESBÍTÉS István. A VILÁG SPORTJÁRÓL RÖVIDEN ... Eseménytelen húsvéti ünnepek Az idei húsvéti ünnepek nem sok eseményt jelentettek megyénk sakk­kedvelőinek. A különféle rendezvé­nyek már korábban lezajlottak, az ün­nepekre a sakkozóknak már csak a locsolkodás és egy kis pihenő maradt. OB. I. értékelések: MTK-VM—BACSEP SC 1:0 (11,5:2.5), Pécsi MSC—Bp. Spartacus 0.5:2,5 (4:10), ZTE—Bp\ Statisztika 1.5 :l.5 <7.5:6.5)ö Az állás: 1. MTK-VM 5 4 — 1 46 2. Bp. Spartacus 5 5 — — 43.5 3. KGM Vasas 5 2 1 2 42.5 4. Budapesti VSC 5 4 — 1 41.5 5. Bp. Honvéd 5 2 1 2 36.5 6. Bp. Volán 5 3 l 1 36.5 7. Tapolcai ,.M.” HSE 5 3 — 2 36 8. Bp. Statisztika 5 2 1 2 33,5 9. Zalaegerszegi TE 5 1 1 3 30.5 10. Bp. Vasas /5 — 2 3 30 11. Miskolci Medicor ' 5 1 — 4 29.5 12. BACSEP SC 5 2 — 3 28 13. Pécsi MSC 5 — 1 4 28 14. Debreceni EAC 5 1 — 4 27.3 A (hegyén két és Kecskemét várost az OB. I-ben képviselő BACSEp SC nehéz helyzetben várja a bajnokság folytatását. OB II. nyugati csoport. Értékelések : Győri KTMF— FTC 1:0 (0.5:7.51. MÉM —Komlói Bányász 0.5:0,5 (11.5:7.5). Bp. Törekvés—Magyar Viscosa 0:1 (4.5:9,51, A bajnokság állása: 1. Bp. Tipográfia 5 5 — — 47.5 2. MALÉV 5 4 — 1 45 3. FTC 5 3 1 1 38.5 4. K. Tipográfia 5 3 — 2 37 5. Komlói Bányász 5 3 1 1 36.5 6. Magyar Viscosa 5 3 — 2 36 7. BKV Előre 5 3 — 2 3.5 8. MÉM 5 2 — 3 35 9. Győri KTMF 5 1 — 4 33 10. Vasas Láng 5 2 1 2 31 11. Ganz Villany 5 1 1 3 30.5 12. Bp. Törekvés 5 1 — 4 30 13. D.új városi Papírgyár 5 2 — 3 29 14. Kaposvári KSE 5 — — 5 25 A Kecskeméti Tipográfia csapata el­múlt fordulóbeli váratlan vereségével sokat rontott helyezési lehetőségein, miután a következő fordulóban a lis­tavezető együtteshez utaznak! CSALA IMRE. A MEGYEI EGYÉNI BAJNOK Kecskeméten, a Szakszervezeti Szék­házban befejeződött a megyei egyéni sakkbajnokság. Az utolsó két forduló­ban Csala másfél pontot szerzett, s ez­zel megszerezte az első helyet. A to­vábbjutó 6 versenyző is végig az él­csoportban küzdött. Az esélyesnek tar­tott Lovass I.. aki a verseny első fe­lében gyengén kezdett, aztán jól haj­rázva felküzdötte magát az élcsoport­ba, az utolsó két forduló során már csak fél pontot tudott gyűjteni, s ez­zel kiesett. A 10. forduló: Kormányos—Brandies 1—0. Hajagos— dr. Erdélyi 0—1, Lovass I.—Haragos 0— 1. Kurucsainé—Sztrikinácz 1—0, Ko- moróczki—Borsos 0—1, Szécsényi—Hor­váth 1—0. Pallos—Szemző 0—1. A Csa­la—Salánki, Czlbulka—Lovas D.. Don- kó—Zsíros játszma döntetlen. A ll. forduló: Szemző—Csala 0—1. Brandies—Kuru­csainé 1—0. Lovas D—Salánki 1—0. Mol­nár—Zsiros 1—0. Sztrikinácz—Pallos 1— o, Szécsényi—Komoróczki 0—1. Hor- váth-^-Donkó 0—1. Döntetlen a dr. Er­délyi-Kormányos, Hajagos—Czibulka és a Borsos—Lovass I. játszma. A bajnokság végeredménye: 1. Lo­vass Imre 8. 2. dr. Erdélyi 7.5. 3. Bran­dies 7,5, 4. Kormányos 0.5. 5. Haragos 0,5. 6. Lovas D. 0.5, 7. Salánki 0. 8. Czi­bulka 6. 9. Lovass I. 0, 10, Molnár 0, 11. Sztrikinácz 6. 12. Borsos 6. 13. Ha­jagos 6, 14. Kurucsainé 5,5, 15. Szemző 5.5, 16. Komoróczki 5,5, 17. Donkú 5.5. 18. Szécsényi 4.5. 19. Zsiros 4.5 20 Hor­váth 4. 21. Pallós 1.5 pont. HÍREK: — Ismét országos bajnok a kecske­méti Katona József Gimnázium fiú csapata! A Budapesten megrendezett döntőn 22 csapat indult. A bajnoki címet is­mét a kecskeméti Katona József Gim­názium nyerte el 16.5 ponttal. 2. Deb­receni Kossuth Lajos Gimnázium 16, 3. Budapesti Eötvös József Gimnázium 15. 4. Zalaegerszegi Ságvári Endre Gim­názium 15. 5. Veszprémi Lovassy Gim­názium 13.5 stb. — A megyei csapatbajnokság III. hó 25—i fordulójából elmaradt Kecskeméti Tipográfia II—Kecskeméti MFSC mér­kőzést előbbi versenytermében f. hó 24-én 17 órakor kell lejátszani. Utób­bi csapat összeredményéből egy bün­tetőpontot kell levonni. (Az éremtáb­lázaton.) Gímes György A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Jánoshalma 29 k7 9 3 58—22 43 2. Kun Béla SE 29 18 6 5 76—26 42 3. KTE 29 17 6 6 54—31 40 4. Bajai SK 29 17 5 7 60—21 39 5. Mezőfi 29 15 7 7 49—26 37 6. Tiszakécske 29 15 7 7 43—27 37 7. Kkh. MED.* 29 15 5 9 58—46 34 8. Lajosmizse 29 14 4 11 51—43 32 9. Fájsz 29 12 8 9 29—23 32 10. Sükösd 29 12 7 10 39—26 31 11. Soltvadkert 29 9 12 8 37-30 30 12. Kalocsa 29 12 5 12 39—32 29 13. Izsák 29 10 9 10 31—37 29 14. Szamuely 29 10 8 11 51—44 28 15. Kiskőrös 29 5 9 15 25-51 19 16. Radnóti 29 6 6 17 32—f5 18 17. Harta*’" 29 4 9 16 23—6á 15 18. Gábor A. SE 29 3 8 18 22—61 14 19. Császártöltés 29 5 4 20 27—87 14 20. Érsekcsanád** 29 5 4 20 32—05 Í2 Megjegyzés: a csillaggal jelzett csa­pattól egy. a két csillaggal Jelzett csa­patoktól két büntetőpont levonva. A MEGYEI IFJÜSAGI LABDARÜGO-BAJNOKSAG Állasa 1. KTE 2. Kiskunhalas 3. Jánoshalma 4. Kalocsa 5. Kun Béla SE 6. Kiskőrös 7. Sükösd 8. BSK 9. Lajosmizse 10. Radnóti SE 11. Tiszakécske 12. Soltvadkert 13. Császártöltés 14. Fájsz 15. Izsák 16. Ersekcsanád 17. Harta 24 17 4 3 98­-21 38 25 17 4 4 91­-33 38 25 16 5 4 97­-31 37 25 16 5 4 87­-23 37 24 17 2 5 84­-30 36 80 15 l 9 93­-37 31 25 13 5 7 71­-45 31 25 13 3 9 68­-26 29 23 12 2 9 55­-27 26 24 12 2 10 30­-72 26 24 10 2 12 50­-45 22 26 7 5 14 39­-52 19 24 6 3 15 32­-117 15 24 5 2 17 32­-86 12 25 4 3 18 25­-103 11 24 3 1 20 28­-100 7 24 — 1 23 6­-143 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom