Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-06 / 80. szám

1979. április 6. • PETŐFI NÉPE • S A rádió: közművelődési intézmény Mostanában több időt töltök el a képernyő előtt szabad időmben, mint amennyit a rádióműsorok­nak szánok. Mégis: a meghittebb, a közvetlenebb — majdnem azt mondtam, hogy emberibb — kap­csolaton} a rádióval van. S en­nek okát megmagyarázni nagyon messzire vezetne; hát meg sem kísérlem. Legfeljebb jelzésként említek meg egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. Húszéves voltam, hátam mögött a világégéssel, szívettépő gyilkos háborúval. Nehéz fizikai munkát végeztem; olyat, ami bizony ki­préseli az emberből nemcsak az erőt, lelkesedést, vígságot, ifjúi kedvet, de még tán a lelket is. És mégis. Amint tehettem a nehéz, kínzó munkák szünetében, rohan­tam haza — olykor tíz, húsz kilo­méterről is — kerékpárral, hogy megnyomjam azt a bűvös gom­bot, mely az éter hullámainak se­gítségével a távoli világok üzene­tét hozta el hozzám. Órákig tudnám mesélni azokat a régi, ugyancsak tovatűnt, nagy­szerű élményeket. Hiszen hallhat­tam embereket, akik tőlem sok­sok ezer kilométerre voltak. Gyö­nyörködhettem zenészek, énekesek muzsikájában, dalolásában, aki­ről az újságokból is tudtam, hogy egy másik országban, másik föld­részen élnek. Hallhattam előadást politikáról, történelemről, az új tudományokról; meg mindenféle érdekes és izgalmas dologról. Ma már bizonyára mindenki mosolyogna rajta, ha megpróbál­nám leírni, elmondani azokat a bizsergetően kellemes élménye­ket. Ha elkezdenék lelkesedni így utólag mindazon, ami akkor, mint mélységesen-mély élmény megfo­gott, a rádióhullámok segítségével. Olykor csak ültem letaglózva, máskor meg a végtelenségig szel­lemileg feltüzelve, hogy „úr is­ten, milyen csodálatos és mennyi­re gazdag a nagyvilág”; amelyről azelőtt vajmi keveset tudtam! Miért jutott eszembe mindez mostanában, nem is egyszer? El­sősorban talán azért, mert nem­régiben egy társaságban azt hal­lottam valakitől, méghozzá egy értelmiségi, diplomás embertől, hogy úgymond, „engem ugyan a rádió nem tud lekötni!” Nem akarjam hinni a fülemnek, tíepn tudja lekötni a rádió? Ami nél- jfcffli.ftflTOÍ'V^l, de annyiul , ügye­sebb lenne az ember élete? Ez nem lehet igaz! És ekkor elkezd­tem kutatni, vizsgálódni. Érdek­lődtem emberektől: ki hogyan vé­lekedik a rádióról, a rádióhallga­tásról, kinek mennyire járul hoz­zá ez az áldásos eszköz élete gaz­dagításához? Talán egyesek nem is hinnék, hogy mennyire lehangoló dolgokat hallottam, méghozzá sokaktól. Az alábbiakban megpróbálok a szer­zett tapasztalatokból legalább va­lamennyit visszaadni. Hallgatja-e rendszeresen a rá­dió műsorait? — kérdeztem má­sokat. Rendszeresen? Az ugyan nem — volt legtöbbször a válasz. Csak alkalomadtán. És kiderült, hogy az „alkalomadtán” annyit jelent egyeseknél, hogy borotvál­kozáskor, a gépkocsiban utazás alatt, ' vagy éppen a ház körüli munka közben hallgatják a rá­diót. Ez persze — sietve jelentjük ki — önmagában még nem hiba. Hogyan is lehetne az, hiszen az élet gazdagításához ez a jelenség is hozzátartozik. Azonban még­sem lehetünk nyugodtak. Miért? Egy-két szót erről is: A rádió — immár igazi felnőtt korában — az egyik leghatáso­sabb közművelődési intézmény. Áldásos voltát aligha lehetne túl­becsülni. Amikor legutóbb pél­dául országgyűlési képviselők egy csoportja látogatott el e legna­gyobb művelődési intézményünk székházába, közösen kifejezésre juttatták, hogy e nélkülözhetetlen tömegkommunikációs eszköznek óriási a társadalmi haszna. Szere­pét, rangját egyértelműen hang­súlyozták. Mégis legtöbben csak úgy, ösztönösen bekapcsolják a készülékeket, aztán ami éppen „jön”, azt hallgatják; csak úgy „félfüllel”. Amikor ezt kérdeztem az em­berektől, hogy előzetes terv, el­képzelés szerint hallgatják-e az egyes műsorokat, kiderült: jófor­mán senki, önkéntelenül is fel­vetődik a kérdés: miért megyünk moziba — sokszor ócska filmet megnézni — a plakát, az előzetes jegyvásárlás alapján, s miért né­zünk utána a színházi látogatás előtt, hogy valójában mit is né­zünk meg majd? Nem furcsa tán. hogy míg az egyik esetben cél­tudatos a közeledés, az igény ki­elégítésére tett fáradozás, a má­sik esetben nemcsak, hogy alka­lomszerű, de egyenesen ösztönös? Az jár el hát helyesen, aki ve­szi a fáradságot, és megnézi újra és újra a rádióműsort: mit is hallhat majd ráérős idejében? S .ami megtetszik neki, amit meg­hallgatásra érdemesnek tart, azt .•kiválasztja, és főleg: készül az adásra. Hogy ne csupán időkitöltő „pót­lék”, ne csak szórakozás legyen számára a rádió, hanem egyben a művelődés eszköze is. Varga Mihály Történelem a színpadon A bolgár nemzeti opera meg­teremtője, Georgi Atanaszov „Bo- riszlav” című, 1910-ben bemuta­tott művét sok történelmi tárgyú zenedráma követte. A közelmúlt­ban mai zeneszerzők történelmi tárgyú zenedrámáinak bemutatá­sára került sor a szófiai Nem­zeti Operaházban. A nagysikerű premierek egyike Julesz Levi zeneszerző első ope­rája volt, a „Neda”. Szövegét Sztefan Dicsev „Az út Szófiába” című regénye alapján a zeneszer­ző felesége, Szabina Tyankova írta. Témája az 1877—78-as orosz —török háború, és Bulgária fel­szabadítása. 'történelmi eseményt dolgoz fel Paraskev Madzsiev új műve is, a Marija Dessziszlava. Madzsiev eddig 20 operát és operettet, va­lamint balettzenét komponált, művei jól ismertek az országha­tárokon túl is. Vígoperája — a „Lúd Gigia” (Az izgága) szovjet, csehszlovák, NDK-beli, belga és olasz színpadokon is nagy sikert aratott. A közelmúltban ünnepelte 50 éves fennállását a bolgár balett. Erre a jubileumra készült Alek- szander Rajcsev táncjátéka, „A fehérlábúnk forrása”. A Petko Szlavejkov azonos című balladá­ját feldolgozó balett a bolgár nők erényeinek, a hazához való hű­ségének, erkölcsi erejének állít méltó emléket. (BUDAPRESS— SOFIAPRESS) Erdélyi művészvendég A Marosvásárhe­lyen élő grafikus- és iparművész, Tamás Pál a napokban Kecskeméten járt. Is­merkedett a megye- székhely életével, az itt élő írókkal, mű­vészekkel, alkotómű­helyekkel. Röpke be­szélgetésünkre ekkor került sor. A jelen­leg harmincnyolc esztendős művész így kezdi: — Nagyszerű érzés lehet abban a város­ban élni, ahol annyi sok szép törekvés látható, s amelyről én eddig sajnos, csak hírből tudtam, első­sorban Szalay Ká­roly irodalomtörté­nész barátomtól, aki kecskeméti születésű. Ö hozott össze töb­bek 'között Szekér Endrével, a Forrás főszerkesztő-helyet­tesével és Molnár János műgyűjtővel. — Mióta vesz részt Marosvásárhely mű­vészeti életében? — A hatvanas évek végétől. 1968-ban rendezték meg az első önálló kiállításomat. Azóta sze­repeltem egyebek között Buka­restben és Kolozsvárott. — Hogyan fogadták a jelent­kezését? — örömmel mondhatom: ked­vezően. Hervay Gizella költőnő például elismerő hangon írt ró­lam — és többen mások is. — Mit akar elsősorban mon­dani, kifejezni alkotásaival? Ho­gyan foglalná össze sűrítve a té­mavilágát, fő törekvéseit? — Grafikai munkáimmal és rézdomborításaiimmal egyaránt a népéletre, a hagyományokra, a • Jakab (rczdomborítás) népi szokásokra igyekszem rá­irányítani a figyelmet. A balla­dák világa különösen érdekel. Ezért készítek illusztrációkat a népköltészeti alkotásokhoz. — Szokott szerepelni lapokban, folyóiratokban ? — Igen; gyakran. Többek kö­zött az Utunk, a Korunk, az Igaz Szó és az Előre közölte műveim reprodukcióit. — Mennyi időt tölt Magyaror­szágon? — Előreláthatóan két hetet. Szeretném, ha mindenütt olyan remekül érezném magam, mint Kecskeméten. • Kecskés lány (rczdomborítás) Tudósítóink jelentik Pajtások! Az Űttörővezetők Or­szágos Konferenciájára — amint azt már többször jeleztük — Kecskeméten kerül .sor, április 9-től kezdődően. Mindazoknak, akik levélben jelentkeztek: fel­adatot, munkát kérték, illetéke­seknek továbbítottuk levelüket, címüket. A többnapos esemény lebonyolítására természetesen pontos tervet készítettek me­gyénk ifjúsági vezetői, akik a konferencia zökkenőmentes le­bonyolításáért felelősek. Ennek a sokrétű, nagy figyelmet, körülte­kintést igénylő munkának a ki­vitelezéséhez ajánlottak fel se­gítséget — az Úttörőélethez kül­dött jelzéssel — azok. akik „bár­milyen munkát”, vagy „ruhatá­rosságot”, „ideérkezők kalauzo­lását” végeznék el. A konferencia technikai for­gatókönyvében azonban már minden készen áll. A fogadó paj­tások — csapatok — nevét ép­pen úgy a helyére írták, mint a búcsúztatókét. A munkában részt vállaló kecskeméti csapatok te­hát alaposan kiveszik a részüket a konferenciával kapcsolatos ten­nivalókból. Mindezek mellett akik a me­gye különböző községeiben levő csapatoktól önként, „útiköltség- térítést nem igényelve” felaján­lották segítségüket, őszinte kö­szönetét mondunk! Amennyiben szükség lesz munkájukra, nyom­ban értesítjük őket. Annyit min­denképpen tolmácsolhatunk mindazok nevében, akiknek a konferenciával kapcsolatban ten­nivalójuk akad — most már tud­juk, számíthatunk rátok, ha kell, jöttök segíteni! Érsekcsanádra látogatott az el­múlt napokban a, nemesnádudva­ri úttörőcsapat néhány tagja, hogy sakkban és asztaliteniszben mérjék össze tudásukat. A lá­togatás kapcsán természetesen az érsekcsanádi úttörők iskoláját is megnézték — írja beszámolójá­ban Simon Mátyás úttörőtudósí­tó. Figyelmesen szemlélték az őrsi és rajfalakat, számos ötlet­tel gazdagabban térték haza. A versengő csapatok — Matyiékon és a vendéglátókon kívül a sü- kösdi úttörők voltak az esemé­nyen — 'közül a nádudvariak az első helyen végeztek. Sok könyv­vel, oklevéllel és egy szép ku­pával tértek haza. * A közelmúltban felavatott sportcsarnokban tartották a já­noshalmi úttörők az ünnepélyes csapatösszejövetelüket, amelyet a dicsőséges 133 nap emlékére hív­tak össze. Ezen az eseményen szépen szerepelt az irodalmi színpad, az énekkar és a csa­pat zenekara. Az ünnepélyes csapatgyűlés befejezéseként — szól Keresztes Hajnalka beszá­molója — Baka Jenőné csapat- vezető több kiválóan dolgozó út­törőnek jutalomkönyvet adott át. * Érdekes eseménynek ígérkezik a tavaszi szünet idején, április 13-án, pénteken, este hat órakor Kecskeméten, a főtéren sorra ke­rülő Garabonciások bemutatója. A Művelődési Központ hagyo­mányőrző csoportjának munkájá­ban a Mátyás téri és a Halasi úti iskola úttörőcsapatának tag­jai közreműködnek! Szeretettel várnak erre, valamint a követ­kező két napon, a Művelődési Központban sorra kerülő játékuk megtekintésére minden érdeklő­dőt. * Juhász Ilona, a méheslaposi is­kola csapatának krónikásai ne­vében írt beszámolót. (Ilona el­ső alkalommal jelentkezett, ezért köszöntjük őt az úttörőtudósítók sorában. Amint írja, csapatúkí névadójáról, Petőfi Sándorról, valamint az 1848-as események­ről nagyszabású vetélkedőt ren­deztek! A Magyar TapácSköztár- < saság jubileumát a műkertvárosi' párta lapszervezettel közösen tar­tották, emlékeztek a dicső na­pokra. Ezekben a napokban a csapat apraja-nagyja söprűt, por­rongyot ragadott, elvégezték az iskolában a tavaszi nagytakarí­tást. * A Tanácsköztársaságra emlé­keztek a kunbajai csapatnál is — írja Stir Zsuzsanna, az Ár­pád raj tagja. Újszerű módon a tanács dolgozóit keresték fel, be­szélgettek velük a régi esemé­nyekről. összehasonlították az ■ 1919-ben és a ma élő gyerekek életét, és számtalan kérdést tet­tek fel Franek János bácsinak, aki mindenre pontosan válaszolt, adott útbaigazítást. ♦ Tizenegy esemény résztvevői voltak márciusban a kiskunhalas sí Szüts József úttörőcsapat tag" jai — írja levelében Tóth And­rea. Ebben volt énekbemutató és karnevál, futóverseny, köszön­tő, vetélkedő, koszorúzás ... meg­annyi nagyszerű, emlékezetes esemény. A kisdobos- és úttörő-, avatásról, amire javában készül­nek, várjuk Andreáék beszámo­lóját! * Ünnepélyes csapatgyűlést ren­deztek a keceli úttörők március 21-én — írja szorgalmas tudósí­tónk, Varga Erzsi. A csapatgyű­lés keretében a nyolcadikos paj­tások mutattak be műsort, fel­idézték az 1919-es eseményeket! A csapat minden tagja nagy fi­gyelemmel kísérte a látottakat! Rejtvény fej tőknek Pajtások! Az elmúlt héten kö­zölt keresztrejt­vény helyes megfejtését itt közöljük. (Az eredmény: 45.) Bár rövid volt a beküldési ha­táridő. sok jó megfejtést kap­tunk. Közülük sorsoltuk ki azoknak a nevét, akik­nek könyvet küldtünk, nyeremény­ként: Dóczi Szabó Pál, Városföld; ifj. Nagy János, Gátér; Kövesd! M*L ria, Kiskunfélegyháza, Pólyák Zsu­zsanna, Martin Zoltán, Renge Rozs», Formanek Ildikó Kecskemét: Tóth Erika, Bocsa: Kiss János, Baja; Kukovecz Ildikó, Kiskunhalas. 'L — ............. - .„-=J M ost kisdobosok számára mutatjuk be Évi új barátját. A képen ugyan nem látható, de ha az ABC betűit követve összekötitek a pontokat — nyomban kiderül a barát kiléte. Akinek ez a „leleplezés" sikerül, és levelezőlapon ezt az egy szót be­küldi szerkesztőségünk címére (Pe­tőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét Pf. 76) április 12-ig, jutalomképet, vagy kártyanaptárt küldünk címéret A levelezőlap címoldalára írjátok rái Kisdobosrejtvény. Selmeci Katalin GARZÓ IMRE VISSZAEMLÉKEZÉSEI, TANULMÁNYAI Egy mérnök a szabadságharcban Lassan-lassan szélesebb körben is tanulmányozhatók az egy-egy táj múlt­ját új adatokkal megvilágító, történelmi eseményekről, nemzetünk nagyjai­ról új információkat tartalmazó, eddig levéltárakban, magángyűjteményekben kushadó emlékiratok. Hamarosan az olvasókhoz kerülnek az évekig Kossuth környezetében élő Acs Gedeon dokumentumértékü vaskos memoárjának leg­érdekesebb fejezetei. (Ebből a Petőfi Népe közölt elsőként részleteket.) Már és talán még kapható a Magvető Kiadó és Blazovich László, Varsányi Péter szerkesztők jóvoltából Garzó Imre (1823, Kecskemét — 1910. Hódmező­vásárhely) mérnök, tanár sokáig feledett írásaiból összeállított Életem és ab­ból merített gondolatok című könyv. őszintén az egykori diákéletről A szép kiállítású kötet szerző­je tizenkétévesen került az akko­riban líceummá előléptetett kecs­keméti református középiskolába. Mindössze 2 professzór és 2 pre­ceptor (nevelő) okította, reguláz- ta a diákságot. Csodálható, hogy a megszépítő messzeségből visz- szapillantva is kevés jót mondhat színvonaláról. „Tanultam, mert tanulni és tudni kellett, és a rend­szerhez tartozott, hogy a vetélke­dés ösztöne mindenképpen ser­kentessék a tanulókban: de a tu­dásnak ez az anyagtalan formája nem kelthette föl és még kevés­bé tarthatta gerjedtségben a tu­dás vágyának azt az elevenségét, amely a tanulást egyben könnyű­vé... és sikeressé teszi.” A kecskeméti főiskolán azon­ban mindjárt megragadta a „tu­dás anyagja és valósága”. Szem­léletesen idézi pezsgő életét. „Rit­ka ifjú volt, ki azon kívül, hogy szak-studiumát odaadással ta­nulta, valami más foglalkozást ne gyakorolt volna, különösen ko­moly tartalmú könyvek olvasását szépirodalmiak mellett, s egy vagy más nyelv tanulását. Szóval az ön­képzés igyekezete sarkallta á leg­többeket ... Jókai mint festő és lapszerkesztő És ebben messze elöljárt Jó­kai, s pedig oly természetességgel, magaviseletében oly szerénység­gel, másokkal való érintkezésben oly igénytelenességgel, hogy a maga körében mindenkinek be­csülését, rokonszenvét bírta. Kedvvel, mintegy hivatásból fes­tett és rajzolt, és pedig csak ter­mészet után, másolni sohasem má­solt, olajfestéssel arcképeket vett le, kisebb-nagyobb alakban; pri­mitív, de jól talált arcképek vol­tak ezek, híven kifejezték az egyé­niségét. Szünnapokon alkalma volt ki-kirándulni a város ren­geteg határának különböző vidé­keire, ahol papírra vett egy-egy szűkebb körű tájképet, vagy egy- egy érdekesnek talált helyet, amelyekről otthon tollrajzot ké­szített .. Kitudódik a továbbiakból, hogy szótár segítségével német, angol és francia nyelven olvasgatott, tagja volt a kollégiumi fiatalság szavaló- és műkedvelő körének. E sorok írója korábbi feltevésé­nek megerősítését látja Garzó visszaemlékezésében: „Jókai egy ’Colliure’ lapot is szerkesztett, mely kéziratban forgott az ifjú­ság között.” „A kopottas külsejű” Petőfi # Érzékletesen eleveníti föl a Muraközyék „messze-szőlejében” szervezett sportversenyeket. Bot­dobással kezdődött a viadal, majd birkózás, magas- és távolugrás következett. A házi gyakorlatok­nál „a súly-emelés volt a főmes­terség. Minél súlyosabb botot vagy hosszabb rudat egyik végénél fog­va kinyújtott karral úgy fölemel­ni, hogy mind a kar, mind a rúd vízszintes állásban tartassék.” A vándorszínész Petőfire mint „éppen nem vonzó, kopottas kül­sejű fiatalember”-re emlékezik. Bár egy vizsgával még adós a pesti mérnöki egyetemen, megél­hetési gondjai’ miatt megpályáz­za egy somogyi uradalom állás- hirdetését. A gazdaságtörténet is sokat okulhat az itteni tapaszta­latait összegző feljegyzéseiből, mint ahogyan ő is sokat profitál a magyar valóság, elmaradottság fölismeréséből. Énekszóval búcsúztatták Természetes, hogy 1848 őszén a zászló alá áll, kritikusan rög­zíti katonai tapasztalatait. Tár­gyilagosan számol be a kényszer­besorozottként Siennában átkín­lódott, mégsem teljesen haszon­talan évekről. Miután megváltja magát, majd egy évtizedig Somogybán dolgo­zik, de szíve, pedagógushajlama, meg a valamivel biztonságosabb megélhetés reménye hazahúzza Kecskemétre. A megpályázott mennyiség- és matematikai tan­szék helyett azonban kicsinyek tanításával bízzák meg, nem ért egyet a német és latin nyelv kö­telező használatával. Csalódottan távozik Hódmezővásárhelyre. A tetterős, aktív férfi azonnal bekapcsolódik az otthni közélet­be. Lapot szerkeszt, jó kezdemé­nyezések motorja, tanulmányok-, ban adja közre a pedagógiáról, a történelemoktatásról, a kisváro­sokban mutatkozó kapitalista je­lenségekről kialakított nézeteit. Nyolcvanhét évesen hunyt el, végrendeletéhez híven „közönsé­ges énekszóval, papi ima nélkül” temették el, gyászjelentést nem adtak ki haláláról. Az Életem és abból merített gondolatok a megkésett emléke^ zésen kívül hasznos forrás a re­formnemzedék a vidéki értelmi­ségi lét, a közgondolkodás, a vál­tozó életmód tanulmányozásához. És kitűnő olvasmány! Heltai Nándor )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom