Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
/ 1979. április 13. • PETŐFI NÉPE • S A tört énét kút at ás kincsesbányája Dr. Iványosi Szabó Tibortól, a Bács-Kískun megyei Levéltár igazgatójától arra kértünk választ, hogy miként szolgálja a levéltár a történettudományt? Ma már nem tabu A mai értelemben vett tudományszolgálat ugyancsak nehéz fejlődési folyamat eredménye. A polgári korban a kutatót éppen csak beengedték a levéltárba. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben is csak különleges engedéllyel végezhetett valaki történeti kutatásokat ilyen intézményben. Munkáját azonban még nem könnyítették meg olyan értelemben, ahogy azt korunkban, a mi társadalmi rendszerünkben igyekeznek megtenni a levéltárosok. — Azonkívül — mutatott rá dr. Iványosi Szabó Tibor — ma már nagyon kevés anyagra terjed ki a kutatási koflátozás. Törvényeink — jogilag a lehető legszélesebb körben biztosítják a levéltári irományok hozzáférhetőséglét. — Milyen jellegű iratok esnek mégis kutatási korlátozás alá? — Például az 1918—1939. közötti iratanyag szűk kis sávja, a második világháború után közvetlenül keletkezett iratállomány kisebb része. Alapelv, hogy sem jogos magán-, sem jogos közérdeket ne sértsen a kutatói feltárás. Téhát vonatkozik ez a megkötöttség a magyar állam szerveinek működésére, államközi kapcsolatokra vonatkozó iratokra épp úgy, mint személyi anyagókra. — Tisztáztuk, hogy a levéltár, mint intézmény, a történettudományt szolgálja. Hogyan érvényesül ez az ide forduló kutatók szempontjából? — A levéltárosoknak elsősorban a levéltári munkákat kell elvégezni, vagy irányítani. Tehát az iratbegyűjtést, -selejtezést, -rendezést, -segédletkészítést, forrásközlést. Így lesz a történészek számára használható forrásanyag ... — S gondolom, a levéltárosoknak is így lesz ismeretük az általuk védett, őrzött anyagról, így tudják tájékoztatni a kutatókat ... — Sőt maguk is e sajátos levéltári munkák révén állhatnak elő részlettanulmányailkkal, forráspublikációkkal. Ezek után tértünk rá — konkrétabban — a Bács-Kiskun megyei Levéltár kutatószolgálati tevékenységére. A levéltár 2 kecskeméti és 1 kiskunfélegyházi rész. legében mintegy 7000—7100 iratfolyóméter terjedelmű irattömeget őriznek. Ezek évköre 1334-től az 1970-es évek elejéig terjed. Miután az ember felismeri az írott betű jogbiztosító, társadalmi kötelékeket építő, gondolat- és akaratközvetítő jelentőségét, az írást beépíti, beágyazza mindennapi életébe, tevékenységének szerves részévé teszi, s azután az így keletkező iratokat megőrzi. Előbb gyakorlati érdekből, majd a távolabbi jövő számára ... Így jöttek létre a levéltárak. Pest, Baranya megye után ez következik — nagyságát tekintve. Az ország legnagyobb török kori anyaga — Milyen történelmi korok irományaiból maradt meg a legtöbb, s legjelentősebb? — Török kori anyagunk legnagyobb az egész országban. Akik e korszak történetének feldolgozásával foglalkoztak, Mikszáth Kálmántól kezdve Takács Sándoron át sok-sok tudósig, íróig, a kecskeméti és nagykőrösi török kori anyagból igen sokat merítettek. A hódoltság korának életviszonyaira nézve — akár adózásról, akár az egyszerű emberek helyzetéről legyen szó — gazdag forrásra találnak itt. Mintegy ötven-hatvan folyóméternyi ez az 1557—1686-os évkörű anyag. „Profi” kutatók számára igazi csemege. Az országos történelemhez — úgymond — bázisforrásanyag. Ugyancsak sokrétűen gazdag az 1848—49-es szabadságharc, valamint a Tanácsköztársaság idején keletkezett — és megmaradt iratállomány. A két világháború közötti anyagból, sajnos, sok odaveszett. Szerencsére a városok — Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Baja iratai zömmel megmaradtak, több községünk, mint Dunapataj, Kunszentmiklós, Ordas anyaga, mondhatom, gyönyörű, de jó pár helységéből, így Izsák, Fülöp- szállás, Kiskőrös — jóformán semmi sincs. A kutatószolgálat — Mivel kezdődik a kutató- szolgálat? — A történésszel, helytörténeti kutatóval alaposan megbeszéljük a kutatási témát. Nem vizsgáztatás, „ellenőrzés” céljából, hanem, hogy tisztázzuk, azokkal • Még a lépcsőre is jutott iratanyag. • A levéltárosok a történettudomány munkájában való közvetlen í észvétellel is bekapcsolódnak a kutatómunkába. Képünk az utóbbi években megjelent kiadványaik sorát mutatja. kapcsolatban milyen forrásanyagot talál ebben a levéltárban, illetve van-e egyáltalán. Ezután rendelkezésére bocsátjuk az általunk készített segédleteket, mint amilyen a fondjegyzék, a repertórium, vagy lesz majd az idén nyomtatásban is megjelenő levéltári ismertető. — Láthatnék segédletet — „gyakorlatban”? — Lapozzunk bel? például Ordas fondjegyzékébe. Tessék. A feudális kori iratok évköre 1701- től 1841-ig, az újabb, s a leg- újabbaké 1947-ig terjed, összesen 22,5 folyóméter terjedelemben. Vagy nézzünk bele Kelebia repertóriumába. A bevezető kis községtörténet, az iratképzőszerv története. Rövid ismertetés az iratok sorsáról, rendezettségi állapotáról. Évkör, raktári elhelyezés, terjedelem, tagozódás ... Aztán, hogy iratcsomóról, kötetről, dobozolt anyagról, tékáról van-e szó. A segédletek készítésén kívül a levéltárosok a történettudomány munkájában való közvetlen részvétellel is bekapcsolódnak a kutatómunkába. Kiadványok létrehozásával, forrásanyagok publikációjával, tanulmányok írásával, hivataltörténeti munkákkal, vagy akár tankönyvmunkába való bekapcsolódással. Eddig 5 Önálló kötetük jelent meg. Az utóbbi 3 évben 11 tanulmányt és 6 ismeretterjesztő cikket írtunk. • A mostani zsúfoltság mellett gyakran adódó helyzet. A levéltári dolgozó is „kutat”:JFél mázsa, egy mázsa irományt kell félreraknom, míg megtalálom, amit keresek!" (Straszer András felvételei.) Átmenetileg szünetel — Milyen a kutató „forgalom”? — Vegyünk egy átlagos évet, mondjuk 1977-et. Akkor 82 kutató fordult meg nálunk, köztük 18 országos történeti témában, és 2 külföldi, összesen 672 alkalommal álltunk rendelkezésükre. Jönnek látogatók, érdeklődők is, ezek száma 718 volt, közülük 28- an külföldiek... Általában a • Az asztalon: iratrendezés. Alatta: „raktári férőhely”. nagy évfordulók táján felélénkül a kutatási igény. így volt ez a mostani mozgalmi, országtörténelmi évfordulók alkalmából is... Sajnos, a növekvő kutató- szolgálat ellenére — átmenetileg kénytelenek vagyunk szüneteltetni ezt a fontos tevékenységünket. Az itt folyó felújítási munkálatok miatt az iratanyag mintegy 20 százalékát le kellett szednünk, s átraknunk más helyiségekbe, polcokra. Ezért azok — ha tetszik, ha nem — keverednek, így hozzáférhetőségük szinte megszűnt, míg a zsúfoltságot fel nem tudjulk számolni. Bízunk benne, hogy a nyáron már folytatódhat a kutatószolgálat... Persze, ha a már eddig is 2 hónapot csúszott felújítás — ezen a részen befejeződik. Sajnos, néha hetekre eltűnnek innét az emberek. Tóth István Új könyvek Alig néhány hét leforgása alatt három művet adott kezünkbe a Szépirodalmi Kiadó Magyar Remekírók sorozata: a magyar irodalom kezdeteiből a XVI. századból, a virágzásnak induló XVlll- ból és a mából. A régi magyar irodalomból Balassi Bálint és a 16. század költői c. kétkötetes válogatás jelent meg. Az egyik kötet Balassi összes verseit és Szép magyar komédiáját tartalmazza. „Ahogy a legelső magyar verset Dante korával asszociáltuk, úgy kell a legrégibb nagy magyar költőt, Balassit, Shakespeare korával asszociálni” — írja Babits. A XVI. század költészetének Balassihoz hasonlítható nagy alakja nem volt, de Tinódi Sebestyén vitézi, lantos versei, Szkhárosi Horvát András vigasztaló énekei, Sztárai Mihály és Szegedi Gergely zsoltárai maradandó alkotásai irodalmunknak. A XVI. század jórészt ismeretlen költői közül emelte Európa-szer- te ismertté Kecskeméti Vég Mihályt Kodály Zoltán. A Psalmus Hungaricus zenéje Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltárának szövegére készült. Bornemisza Péter siralmas éneke a török időkről szóló, döbbenetes erejű, egyéni s közösségi bajokat, a haza elvesztését, annak okait megfogalmazó alkotás: „Engömet kergetnek az kevély némötök, Engöm környül- vettek az pogán törökök... Engöm eluntattak az magyari urak / ... Váljon s mikor leszen jó Budában lakásom?!” Reméljük e két jól válogatott kötet felkelti az érdeklődést a régi magyar líra méltatlanul elfeledett gyöngyszemei iránt. 11. Rákóczi Ferenc mint a kuruc szabadságharc vezére, a Habsburg elnyomás ellen küzdő államférfi és hadvezér él tudatunkban. Rákóczit, az írót mutatja be a Magyar Remekírók sorozata a Vallomások és Emlékiratok közreadásával. A Vallomásokat és az Emlékiratokat a fejedelem egymást váltva írta meg. Először a Vallomások egy részét, mely időrendben a szabadságharc kitöréséig követi nyomon az eseményeket, majd az Emlékiratokat vetette papírra, kiemelve a szabadságharc periódusát. Ezután fejezte be a Vallomásokat — összegezve törökországi vállalkozásának eredményeit, kudarcait. A kiadó újszerű összeállításban, keletkezésük időrendjében adja közre Rákóczi írásait. Az Emlékiratoknak a Vallomások első két könyve közötti elhelyezésével az egész írás- mű genezise jobban érthetővé válik s az írói alkotás menete is érzékelhetőbben tárul föl a kötetben. A Magyar Remekírók legújabb kötetei között a kortársi irodalmat Füst Milán válogatott művei képviselik. Füst Milán egyike legsokoldalúbb íróinknak, hl regényt, novellát, verset, drámát, naplót, tanulmányt, esszét és esztétikát. Tanított szabadegyetemen, á lakásán és a pesti bölcsészkaron. Még súlyos betegen is, közel a nyolcvanhoz is dolgozott. „S hogy mért írok még most is, vén koromban, szüntelen-szakadatlan? Mit tudom én! Azért, amiért a rigó fütyöl. Hogy miért teszi, nem tudja. No de mit tehetne egyebet?" — nyilatkozta. T\ kötet a teljes életműből válogat, közli összes verseit és egyik legjelentősebb (művét, legnagyobb írói vállalkozását, melyen 7 évig dolgozott: A feleségem történetét. A regény egy féltékenységi történet közhely-szerű motívumai mögé rejtve mondja el Füst Milán eszmei önvallomását, leghitelesebb művészi arcképét. Kevéssé köztudomású, hogy a mű 1965- ben szerepelt az irodalmi Nobel- díjra felterjesztettek között is. NYOLCVANÖT éve született Derkovits Gyula emlékezete A tetőn a macska félelmetes árnya lopódzkodik az önfeledten tollászkodó veréb felé. A nyitott ablak párkányán végzés, rajta darabka száraz kenyér. Az ablak előtt álló férfi híreket olvas, s az őt figyelő nő arca eltorzul az aggódástól. Derkovits Gyula ebben az 1930- ban készült, a Végzés címet viselő festményében sűrítetten mutatja fel azt a szorongásokkal teli korszakot, amelyet a világgazdasági válság, az éhezés, a kilakoltatások és a fasizmus Európára vetődő árnyéka jelentett. Nincs ebben a festményben semmi elbeszélés, tulajdonképpen cselekvés sem. Csak ábrázolás. Az élőlényeknek és a tárgyaknak olyan, a létezés szükségszerűségeit felmutató, egymáshoz való viszonyát adja a festő, ami feszültté, gondolatokat szülővé és érzelmeket elindítóvá teszi a képet, Derko- vits érett művészete általában egy-egy viszonylag egyszerű helyzetet, pillanatot ábrázol, ám azon belül a valóság lényegi sűrítését adja. A művész 85 éve, 1894. április 13-án született, és negyvenéves korában halt meg. Kényszerűen apja foglalkozását követve asztalos mesterséget tanult, majd önkéntesnek jelentkezett az első világháború frontjára, ahonnan hadirokkantként megbénult balkézzel, tüdőbajjal és csalódott, fáradt lélekkel tért vissza. 1916-ban Budapestre költözött és lényegében ettől az időtől kezdve foglalkozott rendszeresen a művészettel. A tanulóévek után szűk tizenöt év állt a rendelkezésére, hogy művészetét kibontakoztassa, remekműveit megteremtse. Rendkívüli alkotó volt, eredendő tehetség, aki a különböző esti tanfolyamokon és szabadiskolákban tanultak után hihetetlen szór. galommal és gyors előrehaladással sajátította el a festészet alapelemeit. Megismerte az izmusok magyarországi formáit, s Kerns- tok átmeneti hatása után gyorsan megtalálta saját kifejező eszközeit. Egész emberi alapállása, sorsa érzékennyé tette a társadalmi valóság iránt. Mint a kommunista párt tagja, eszmeileg tudatosan és felkészülten járt a világban, festői tehetségét ezáltal valósíthatta meg igazán korszakos művekben, „össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval — vallotta —, mert az embernek bizonyosan van közölnivalója. Mint festőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességünk az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni. Azt hiszem, teljesítem is ezt, mikor aktualitásukat tudomásul veszem.” Valóban teljesítette, s miközben bizonyos polgári szakmai körökben elismerést szerzett művészetével, a hivatalos művészetpolitika minden lehetőségétől megfosztotta, művészetét nem értékelte, sőt elítélte. Derkovits állandó létbizonytalanságban, hihetetlenül fojtogató légkörben adott híradást a művészet nyelvén saját koráról.. Szinte valószínűtlen, hogy olyan beteg és meggyötört testtel ho• Nemzedékek. gyan tudott naponta vászon elé ülni és a külső elismerés értékvisszajelzése nélkül nagy művek egész sorát létrehozni. Derkovits Gyula marxista fel- készültséggel és egészen rendkívüli emberi tapasztalattal tájékozódott a világban. Számára osztályának, a munkásosztálynak korszakos ábrázolási nem azt jelentette, hogy képein elgyötört, megnyomorított munkások rémlenek fel. Egy önarcképben, a befagyott ablak táblájában megvillanó szuronyban, az őrbódéban leselkedő fegyveresben éppúgy a korról szólt, mint a homokszállítók, a csónakosok, vagy a hajókovács megfestésekor. Derkovits Gyula, mint említettük, eredendő tehetség volt, de nem vakon és megszállottan alkotott. A legnehezebb emberi körülmények között is munkáihoz a rajzok, a festmény vázlatok egész sorát készítette. Szinte pontról pontra következtethető, hogyan alakul ki a végső mű szerkezete, szoros, feszült kompozíciója, miként formálódott a gondolat és nyerte el végső képi formáját. Következetes életművet hagyott hátra, olyan festészetet, amely egy szörnyű kor lenyomata, s művészileg, emberileg mégis felemelő. Munkássága annyira egyedi és olyan öntörvényű, hogy szinte követhetetlen. Nagyságát a vele kortársként alkotó másik nagy proletárfestő, Dési Huber István így jellemezte: „Vannak küldetéses emberek, költők, politikusok, írók, művészek, akiknek életintenzitása messze túlhaladja kor- társaik életét. Akikben tömörülnek a dolgok. Az osztály, a nép, a nemzet érzelmei. Akikben ösz- szefut minden, ami a nagy egységekben él: a fájdalom, az öröm, a szenvedés. S amit érzékeikkel megélnek, sorra számba veszik: a rész ismeri így meg az egész életét, az egyén a sokaságét. Mintha külön szervük lenne rá ezeknek az embereknek, úgy fognak föl! zárnak magukba mindent, hogy később hatványozottan fejezzék ki műveikben.” H. M. • Végzés.