Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-12 / 85. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1970. április IS. Idomérés - pontosabban A nagy pontosságú időmérésre először a csillagászatban, majd a térképezésben és a tengeri hajók irányításában volt szükség. A földrajzi helymeghatározáshoz nélkülözhetetlen a jól járó óra, amely hosszú időn át pontosan mutatja az érvényes helyi időt. Évszázadokon át a csillagvizsgá­lókban voltak “a legpontosabb órák. E súllyal hajtott, kerékmű­ves nagy ingaórák kielégítő pon­tossággal jártak, de a hőmérsék­let- és légnyomás-ingadozás hatá­sának a kiküszöbölése nem kis műszaki feladat volt. A második világháború alatt a Csendes-óceá­non és az Atlanti-óceánon átre­pülő gépek még hasonló krono­métereket használtak földrajzi hosszúságmérésre. Szigorú, nagy pontosságú tu­dományos — atomfizikai, csilla­gászati, geodéziai — célokra a mechanikus szerkezetű, rugóval, fogaskerekekkel működő órák már nem felelnek meg. Már a harmincas években rájöttek, hogy bizonyos kristályoknak, például a kvarckristályoknak az a tulaj­donsága, hogy hossztengelyük irá­nyában megnyomva vagy szét­húzva a felületükön elektromos feszültség keletkezik; ez az úgy­nevezett piezoelektromos jelen­ség. Váltakozó feszültség hatásá­ra a kvarckristály rezgésbe jön, úgy viselkedik, mint egy rezgő­kör a rádióban, amelynek rez­gésszáma meghatározott, és amely adott hőmérsékleten szi­gorúan állandó. Ez óra szabályo­zására — kerékbillegő vagy inga helyett — szintén felhasználható. A kvarcórákban tehát az állandó rezgésszámot a kvarckristály ad­ja. A rezgőkör elektronikusan felerősített áramával szinkron­motort működtetnek, amely az­után fogaskerék-áttételek útján a mutatószerkezetet mozgatja. Bizonyos atomfizikai folyama­• Kvarc alkatrészeket előállító üzemben a rezonátorokat galva­nizálják. (MTI Külföldi Képszol­gálat — KS.) tok megvizsgálása, a relativitás- elmélet felfedezése és a sebesség- változás következtében beálló időeltéréseknek a tanulmányozá­sa a kvarcóránál is pontosabb műszereket kíván. Így tértek rá a kutatók a változatlan mole­kulák és atomok tulajdonságai­nak az igénybevételére. Megal­kották a molekula- és atomórát, és ezek a rendkívüli pontosságú időmérő eszközök minden tekin­tetben megfelelnek a követelmé­nyeknek. Atomórával akarják megállapítani például, hogy a Föld körül keringő mesterséges holdban mennyivel lassúbbodik az idő múlása. Legújabban pe­dig már kidolgozták a lézerórát, amellyel egymillió éves időtar­tam is a másodperc törtrészeinek a pontosságával mérhető. Napfény hajtja a motort Alekszej Presznyakov szovjet feltaláló elmés hajtóművet sza­badalmaztatott. A hajtómű mű­ködése egy ötvözet ferromágne- ses tulajdonságainak a hőmérsék­let hatására végbemenő változá­sán alapul. A hajtómű tulajdonképpen két részből tevődik össze: a rotorból és a mágneses rendszerből. A rotor küllők segítségével kerékké átalakított, ferromágnesből ké­szült vékony falú henger. A mág­neses rendszer különleges öt­vözetekből van összeállítva, me­lyek igen nagy indukcióval és szigorúan beállított irányú térrel rendelkeznek. A rotor egyik ré­szének melegítése felborítja a statikus egyensúlyt: a melegebb részt már nem vonzza a mágnes (esetenként taszítja is), hanem a Fiahordó hajók Képzeljünk el egy teherhajót, amelyik a folyók torkolatában lévő tengeri kikötőkben megáll, gyorsan kirakja „fiait”, a kis ha­jókat, más kis hajókat fölemel a vízről és hátára vagy hasába fogad, aztán sietve továbbindul a tenger hullámain. A kis ha­jócskákat vontató vagy tolóhajók továbbítják a folyókon, mint afféle uszályokat... Mire lenne jó mindez? Arra, hogy az árut csak egyszer kell hajóra rakni és onnan kirakni, amikor a kis „fiahajókat”, az uszályokat megpakolják és kiürí­tik. Elmarad az átrakás a tengeri kikötőkben. Márpedig ez elég sok pénzbe s még inkább időbe kerül. A szállítási költségeknek tö"bb mint egyharmadára rúgnak a ki­kötői költségek, s a nagy hajók üzemidejüknek ma már több mint a felét a kikötőkben töltik el — nemcsaik rakodással, hanem a ki­kötők zsúfoltsága, túlterheltsége miatt a várakozással is. A fiahordó hajó ötlete volta­képpen a ma már elterjedt és közismert konténeres szállításból ered. Ahogy a közúti vagy a vas­úti szállításban a konténer egy rendszerint kerekeken gördít­hető nagyobb „láda”, a hajózás­hidegebb részt húzza magához, így a hőmérséklet emelkedése előidézi a körmozgást. Mint hő­forrás szóba jöhet akár a nap­fény, akár gázláng is. A rotor alapanyagául szolgáló ötvözet leglényegesebb tulajdon­sága az hogy Curje-pontja (mely felett az anyagok elveszítik mág­neses tulajdonságukat) igen ala­csony hőmérsékleten van. A fel­találó által alkalmazott ötvözet Curie-pontja 65 C-fokon volt. de különleges technológia segítségé­vel lecsökkenthető 35—40 fokra. Az új hajtóműben közvetlenül történik a hőenergia mechanikai energiába való átalakítása. Nem vitás, hogy a fenti ^lapelven mű­ködő rendszerek előtt igen nagy jövő áll. nál a konténer maga a kis hajó, amit a folyókon uszályként le­hel továbbítani, a tengeren pe­dig a nagy szállítóhajó belsejé­ben, illetve fedélzetén utazhat. Az ilyen rendszerek már az elmúlt évtizedben megszülettek és életképesnek bizonyultak. A fejlődés hozta magával, hogy a múlt évben, 1978. május 19-én négy szocialista ország — a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlo­vákia és hazánk — tengerhajó­zási, illetve közlekedési miniszte­re Budapesten aláírt egy megál­lapodást, és ezzel megalapította az INTERLIGHTER NHV-t. Ez a budapesti székhelyű nemzetközi vállalat már kétszáz konténerha- jócskával rendelkezik. Ezeket a Dunán az alapító országok hajó­zási vállalatainak a tolóhajói to­vábbítják, a Fekete-tengerhez ér­kezve pedig a szovjet dunai ha­józástól bérelt bárkaszállító, „fiahordó” hajók veszik föl. Az első ilyen szállítóhajó, a Julius Fucik, decemberben indult el a Duna torkolatától teljes rako­mánnyal Indiába. A második hajó — ez a magyar forradalmár kom­munista, Szamuely Tibor nevét kapja — még ez évben ugyancsak útnak indulhat. • Úton a Julius Fucik „fiahordó” hajó. (KS) Érik a spárga a kecskeméti határban A tavaszi napsugár hatására gyorsan felmelegedő Duna—Tisza közi homoktalajokon a spárga a legkorábban érő kerti vetemény. Az időjárás alakulásától függően, március végétől, április elejétől kezdve heteken át folyamatosan szedhető. Munkaigényes és eléggé kényes zöldségféle, amelynek ter­mesztését — a talajelökészítést, tápanyagpótlást kivéve — máig sem sikerült gépesíteni. 4 A magas vitamintartalmú, ki­váló étrendi hatású friss spár­gáért elég jó vételárat kap a lermelő, ezért Bács-Kiskun me­gyében Kelebia. Izsák, Bugac, Kecskemét környékén, valamint a szomszédos Pest megyében számos mezőgazdasági üzem, áfész-szakcsoport és kisgazda­ság termeszti hosszú évek óta. A megyeszékhely gazdaságai közül egyedül az Alföld Szakszö­vetkezet termeszti, amely 1969. óta hat hektárra növelte a spár­ga üzemi területét, és gondosan művelt, jó táperőben tartott ta­lajon honosította meg. így a legkeresettebb fehérspárgafajtá- ból évente kétszáz mázsát ad át a kereskedelemnek. A ZÖLDÉRT • Mohácsi János mezőgazdász a fehérspárga minőségét vizsgálja osztályozás és szállítás előtt. • Abel János brigádvezető és társai: Dobos László, Szabó Ist­ván, Kovács Lajos, Bábiczki Fc- rencné szedik az érett spárgát az Alföld Szakszövetkezetben. (Straszer András felvételei.) kecskeméti telepén osztályozzák, csomagolják a terméket és ké­szítik elő külföldi értékesítésre. Itthon ugyanis elég szerény a kereslet e zöldségféle iránt. A kecskeméti Alföld Szakszö­vetkezetben Abel János irányítá­sával hattagú kertészeti brigád gyűjti az érett spárgasípokat. Hétfőn reggel kezdték a szedését a várostól 8 kilométerre fekvő üzemi táblán, ahonnan mosás és válogatás után továbbítják a ZÖLDÉRT kecskeméti hűtőtáro­lójába. Amíg az időjárás kedve­zőbbre nem fordul, addig egy­előre kétnaponként, később na­ponta szedik a termést a szak- szövetkezet tagjai. A spárga ugyanis gyorsan érik és hamar elvénül, értékét veszti, ha késle­kednek a gyűjtésével. A kerté­szeti brigád tagjain kívül rövi­desen a szakszövetkezet más ága­zataiban dolgozók is részt vesz­nek az értékes zöldségféle sze­désében, amelynek termesztésé­vel már a kora tavaszi hónapok­ban is megfelelő bevételhez jut a kecskeméti közös gazdaság. K. A. CSOPORTOS ÉRDEKELTSÉC Bér, egy összegben A különböző bérformák és bér­rendszerek változása, fejlődése jól tükrözi a szocialista gazdálkodás­ban beállt változásokat, s mutat­ja ugyanakkor az egyéni- és csoportérdekek, illetve az ösztön­zés szerepének felismerését is. Az egyösszegű munka- és bér­utalványozásnak — a csoportos, kollektív premizálás e formájá­nak — tulajdonképpen régi ha­gyományai vannalc — nemcsak nálunk, de a többi szocialista or­szágban is. Alkalmazása azon­ban különösen a legutóbbi évek­ben került előtérbe. Ez a bérezési forma — tehát amikor a brigádot kollektiven teszik érdekeltté a jobb, gyor­sabb, esetleg éppen takarékosabb munkában — a Szovjetunióban ^O-ben kezdett elterjedni, s Zlobin-módszer néven vált is­mertté. Zlobin és brigádja tu­lajdonképpen szerződést kötött vállalatával: a brigád teljes anyagi és erkölcsi felelősséget vállal a kivitelezésért, s ennek fejében részesül az összköltség­ben elért megtakarításból. Az eredmények a módszer helyessé­gét igazolták, a Szovjetunióban — ott. ahol követték Zlobinék példáját — átlagosan 17—20 szá­zalékkal csökkent az építések időlartama. Nálunk az ötödik ötéves tervet előkészítő időszakban kezdtek el komolyabban foglalkozni az egy­összegű munka- és bérutalványo- zás szélesebb körű bevezetésének lehetőségeivel, főként a kivitele­ző építőiparban és a nehézipar néhány vállalatánál. Az építő­iparra vonatkozóan 1977-ben mi­niszteri rendelet is született a minőségi bérezés fokozatos be­vezetéséről, mely többek között megfogalmazza, hogy a bérek ne csak a végzett munka mennyi­ségétől, hanem minőségétől is függjenek. A kivitelező építőipar­ra általában is jellemző a bér- szabályozás, s az egyösszegű mun­ka- és bérutalványozás sem más, mint brigádszintű bértömeg-sza­bályozás. Lényege, hogy a brigád szerződést köt a vállalattal egy- egy — rendszerint nagyobb, ön­álló — munkaszakasz elvégzésé­re, mely szerint a vállalat biz­tosítja a munkavégzés összes fel­tételeit és az egy összegben meg­állapított munkabért, a brigád pedig vállalja, hogy a munkát előirt időre és minőségben végzi elv A Győrt'megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál 1977-ben kez­dett kísérlet százhamvíne embert él intett — itt a dolgozók kere­sete a költségmegtakarítástól is függött. Ugyanakkor a szerződés­ben az is benne volt. hogy csak akkor fizethető prémium, ha az elvégzett munka minősége kifo­gástalan. A kísérlet eredményes volt. az épület határidő előtt, a tervezettnél kisebb költséggel ké­szült el. Felvetődik a kérdés: ha már feltalálták az ösztönzésnek — s ezzel együtt a jobb munkavég­zésnek — ezt a formáját, miért nem alkalmazzák a jelenleginél több helyen? Azért, mert az egy­összegű munka- és bérutalványo­zás hatékony alkalmazásának több feltétele van, melyek mind szorosan kapcsolódnak a munka szervezettségéhez. Hiszen ott, ahol ányagra, szerszámra, egy­szóval munkára kell várni, ho­gyan is lehetne érdekeltté tenni az embereket abban, hogy egy adott munkaszakaszt hamarabb fejezzenek be? Vagy ahol olyan gyakran váltogatják egymást a br'igádtagok, hogy jószerével alig ismerik egymást az együtt dolgo­zók? Fontos szempont tehát a brigádok összetételének bizo­nyos fokú stabilizálása. S ha már a feltételekről szól­tunk: igen lényeges, hogy jó, egységes teljesítménykövetel­mények legyenek. Jelenleg már folyik az a nagy normafejlesz­tési program, melynek eredmé­nyeképpen 1981-ig az építőipari normagyűjteménynek új kiadása jelenik meg. Ezt többek .között az új technológiák — például pa­nelszerelés, alagútzsaluzás — elterjedése tette szükségessé, s a munkálatok során mintegy het­venezer normatétel felülvizsgála­tára, korszerűsítésére is sor kerül.' Hogy a kollektív ösztönzés e formájától mit várhatunk? Alap­vetően azt, hogy a belső tartalé­kok feltárásával és mozgósításá­val elősegítse a termelékenység növelését. Mindezzel persze sem­mi újat nem mondtunk, az új itt az lenne, ha ez a törekvés nem maradna meg célkitűzésként. A kivitelező építőiparban a dolgozók 85 százaléka teljesít­ménybérben dolgozik, ezen belül a munkanormákon alapuló telje­sítménybérezés aránya mintegy hetvenszázalékos, melynek Jó része az egyösszegű munka- és bérutalványozás formájában való­sul meg. A cél nem ennek az aránynak a további növelése, sokkal inkább az, hogy ahol már bevezették, ott valóban megfelel­jen az eredeti elképzeléseknek: a minőség javításával párhuza­mosan csökkenjen az építkezések rhdeje és költsége. Ezekről a tapasztalatokról bi- •zonyára érdemes leone a. .népgaz­daság más ágaihoz tartozó vál­lalatoknál is elgondolkodni. E bé­rezési mód szélesebb körű alkal­mazását ma még bizton sorol­hatjuk a kiaknázatlan tartalékok közé. F. P. A gémeskút monológja „Már azt hittem, mindent tu­dok az emberekről és lám, most nem érem fel ésszel, hogy mit akarnak tőlem? Nekem az a dol­gom, hogy szomját oltsam em­bernek, állatnak. A víz nagy kincs ebben a gyilkosán száraz mutkópusztai homoktengerben. Ügy nézem, maguk nem idevaló­siak? Kocsival jöttek, hű micso­da port ver fel errefelé minden autó, mert az út <tz pocsék. A szárazság porrá málasztja, kiadós esőzések után nyúlik és ragad, mint a csiriz. Látná csak a gye­rekeket! A fülük is sáros, mire elvergődnek az iskolába. majd onnét vissza a tanyájukba. Kemény vidék ez, bár sokan váltig állítják, hogy romantikus. Nem tudom akkor is ez lenne a véleményük, ha itt kellene él­niük? Lehet, hogy szomjúság az is, ami idehdjtja őket? Talán ér­zik. hogy nem elég az, ha kinyit­ják a csapot és máris folyik a víz, kattintásra gyullad fel és al­szik ki a fény, csöveken áramlik a meleg a lakásokba, így aztán lörésnyi lyukak helyett hatalmas ablakszemeket vághatnak a fa­lakba? Keresnek valamit, amit a vá­ros nem ad meg. Csakhogy itt sem lelik meg, mert vagy maguk sem tudják, mi hiányzik, vagy nincs türelmük a részletek meg­figyeléséhez. Illúziót kergetnek, a kicsi, fehérre meszelt falú ta­nyák romantikáját, de még egyet sem láttam, hogy elnézte volna a levelek mozgását a szélben, vagy a pusztára kupolaként fe­szülő égboltozat színeváltozását. A városi ember mindig sír, hogy belefullad az aszfaltba, de a fe­jét nem képes felemelni. Nincs ideje, hogy csillagot válasszon magának, a nevüket sem ismeri. Számára csak kétféle időjárás lé­tezik: jó vagy rossz, többre nem kiváncsi. Az árnyalatokra például. Ész­revette már, hogy tiszta, tavaszi estéken olyan az égbolt, mint a festett üveglap? Katedrálisok fes­tett ablakain látni ehhez fogható zománcos kékséget. Kormosán fe­keték 4 fullasztó nyári éjszakák, és szinte óránként cserélődik fe­jünk fölött a kárpit, a hajnal gyengéd rózsaszínű selymétől az alkonyat violaszínű bársonyáig. Ezt nézze inkább, ne engemet. öreg vagyok már és az idő las­san felettem is eljár. Kőhajilás- njira tőlem víztorony magasodik. Mondhatnám, hogy elvette a ke­nyeremet, de igy van jól. A ta­nyaközpontban fürdőszobás házak épülnek, a víz bemegy a laká­sokba, nem kell gyalogolni érte, vigyázni minden cseppjére. Bi­zony elárvultam mostanában. Nem hajolnak fölibém lányok, menyecskék, hogy tükröt tartsak az arcuk elé. Az asszonyok sem jönnek, hogy kendőik fekete re- dőiből itt rázzák ki a legfrissebb pletykákat. Megöregedtem. Addig kitartok még, amíg ez a fa el nem pusz­tul Egymáshoz vagyunk kötve. Látja, milyen leleményes a pusz­tai ember? Megtakarította a kút- ágast, Kihasznált egy adottságot és megsokszorozta egy fa értékét. Nézze csak meg, ez mennyi min­denre képes, még mindig. Ár­nyékot ad, fenntart engem, gó- lyafészket babusgat az ágai kö­zhit. El ebben a tájban és éltet. Ezt kellene látni és felismerni most is az embereknek. Mesé­lik — a hír még ide, a pusztába is eljut —, hogy a városokban rossz napok járnak <t növényzet­re. Először kiirtják a fákat, hogy építkezni lehessen. Aztán rájön­nek arra, hogy ezek a betonsiva- tugok ijesztően kopárak és ha nem is szélsebesen, de hozzálát­nak a lombosításhoz. Mi történik ezután? Valakik mindig letapos­sák a virágokat, összetörik a pa­dokat, kicsavarják a csemetefá- kert. Itt a pusztában tudják, hogy kutat betemetni, fát megölni — ember ellen való vétek. De őszin­te leszek, egy csomó dologgal itt sem törődnek. Ezek a tanyák, a szövetkezet marhaistállóinak tö­vében, ahogy felmelegszik az idő. belefulladnak a bűzbe. Ide a sarokra 'ássák el az állattete­meket és annyi a légy, hogy fe­kete felhőként lepi el a házakat kivül-belül. A házilagos légyirtás reménytelen, jobb megoldásról pedig nem gondoskodnak. Min­denre jut pénz, csak arra nem, hogy megóvják a természetet és a beletartozó embert, a környe­zetet romboló tevékenységek ká­ros következményeitől. Ha így haladunk, lassan nem lesz egy talpalatnyi szennyezet­ten gyep, ahová a kirándulók le- keveredhetnek, bűzlő kloákává változnak a folyók, hovatovább az óceánok is. Hát csak fényké­pezzenek le bennünket. Örökít­sék meg ezt az én elválaszthatat­lan társamat: alig várja, hogy visszajöjjenek a gólyák. Talán belepusztult volna a télbe, ha nincs a karjai közt az a fészek. Küldetést teljesít. Mint minden a világon, az embertől a legpa­rányibb fűszálig.'’ V. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom