Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

1979. április 30. • PETŐFI NÉPE * 11 SPORT» SPORT • SPORT • SPORT» SPORT • SPORT A tömegsport helyzete Az elmúlt napokban a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége fog­lalkozott a szakszervezeti tömegsport helyzetével. Az elnökség megállapítot­ta: azt az elvet kell követ­ni, hogy m tömegsport szín­helye a munkahely, illetve annak környezete legyen. Satjnos az üzemi sportmoz­galmakban túlságosan sok az utazgatással járó ver­seny, ez időt rabló és nagy anyagi erőket von el más célok megvalósításától, rá­adásul pedig a mozgalom­ban is torzulásokat idézett elő. Nem a versenyeken el­ért eredményeket kell haj­szolni, hanem arra kell a figyelmet fordítani, hogy minél többen vegyenek részt a sportmozgalomban. Ezt célozza az 1980. janu­ár 1-én bevezetésre kerülő munkahelyi olimpia is, amely várhatóan a dolgo­zók nagy tömegeit mozgó­sítja majd a sportra. Lehetővé teszik azt is, hogy évente megyei és te­rületi olimpiai napokat tartsanak, ahol a sportolók összemérhetik tudásukat. A munkahelyi olimpia biztosan segíti majd az „Edzett Ifjúságért” mozga­lom kiszélesedését is. A munkahelyi olimpia beve­zetésétől megszüntetik majd a központi feljutásos sport- rendszereket és a munka­helyi spartakiádökat. Mind­ez azonban nem érinti a szakmunkástanulók ilyen­fajta versenyeit, sem a ter­mészetjárók nagyabb, or­szágos találkozóit. (KS) Angol játékvezetők a mérkőzésen Az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom országos koordináló érte­kezlete felhívással fordul minden magyar fiatalhoz, hogy vegyenek részt a májusban országszerte sorra kerülő Edzett ifjúságért sport­napokon. Hívják a középfokú tanintézetek tanulóit, az egyetemek és főiskolák hallgatóit, a dolgozó fiatalokat ia május 5—6 -i Edzett ifjúságért sport­napokra, a kisdobosokat és úttörőket a május 26—21-i „országos já­ték”-ra. A KISZ-re, az úttörőszervezetekre, a sport- és oktatási intézmé­nyekre, a sportegyesületekre, a szakszervezetek aktivistáira vár a fel­adat, szakértelmükkel, befolyásukkal, áldozatvállalásukkal hozzájárul­janak a sportnapok sikeréhez. Hirdessenek és szervezzenek minél több versenyt, túrát, próbázási lehetőséget a fiatalok számára. (MTI) BIRKÓZÁS Két első hely Tatabányán Tatabányán a Mikrolin játék- árugyár közel 300 A—B korcso­portos úttörő részvételével ren­dezte meg a „Mikrolin Kupa” or­szágos szabadfogású egyéni és csapatversenyt. Megyénkből a KSC, Lajosmizse, Baja és Kun- szentmiklós versenyzői indultak. A B-kategóriában 53 kg-ban 1. Kovács Zoltán (KSC). Legnagyobb sikere Miklósovics (Csepel SC) le­győzése volt, aki tavaly az út- törőoliirrypián országos bajnok lett. 63 kg-ban (10 induló), a kecske­méti Jerkus János hibapont nél­kül nyerte a versenyt a kunszent- miklósi Sebők előtt. Az A cso­portban 41 kg-ban Kulcsár (KSC) öt győzelemmel, két vereséggel bronzérmes lett. A verseny színvonalára jellem­ző, hogy Amler és Kelemen (KSC) 5—5 győzelemmel és 1—1 kétvál­las vereséggel csak a 4. helyre tudott besorolni. A Mikrolin Ku­pát az FTC nyerte. * Túrkevén, az „AFIT Kupa” serdülő szabadfogású versenyen a kunszentmiklósi Mihálovics Gyu­la 57 kg-ban ismét kétvállra fek­tette valamennyi ellenfelét. Mezei a 72 kg-os súlycsoportban bronz­érmet nyert. Az FTC 29 ponttal megnyerte az AFIT Kupát. Felnőtt kötöttfogású verseny­zőink Jászberényben léptek sző­nyegre a Lehel Kupán. 57 kg-ban Komáromi (KSC) 3. helyen vég­zett, 74 kg-ban (10 induló). Se­res László (Kfcfih.) ismét diadal­maskodott. Az. egykori ifjúsági válogatott „rangjához” méltó fö­lénnyel féktette kétvállra vala­mennyi ellenfelét. DEÁKNAK VÉGRE SIKERÜLT Deák Zoltánt, a KSC 57 kg-os aranyjelvényes birkózóját kitűnő adottságai, fejlett birkózótechni­kája miatt nagyra értékelik a szakemberek és szép jövőt jósol­nak neki. A volt serdülő és if­júsági bajnok ebben az évben lé­pett a juniorok közé és ott is de­rekasan megállja a helyét. Eddig négy kötelező rangsorversenyen verekedte fel magát a dobogó va­lamennyi fokára, de valahogy az első helyezést eddig nem tudta megszerezni. A hét végén Salgó­tarjánban végre siker koronázta kemény felkészülését. Először Pongóval (DVTK) mérkőzött. A második harmadban hatalmas csí­pődobással szőnyegre vitte és két­vállra fektette. Majd Szűcs (Ű. Dózsa) következett. Két meneten át teljesen egyenlők voltak, utána a szigorú bírák leléptették. Ezután sorra verte kétvállal Dobót (SZE- OL), Turcsányit (Salgótarján). Biztos második helyezettnek lát­szott, amikor a nagy becsvágy- gyal küzdő Turcsányi váratlanul kétvállra fektette Szűcsöt, s a körbeverésből Deák került ki győztesen. K. S. Május 2-án, szerdán, a Népsta­dionban sorra kerülő Magyaror­szág—Görögország EB-visszavágót angol játékvezetői hármas vezeti. A vezető bíró Bartley John Ho­mewood lesz, aki így emlékezett pályafutásáról: — 1932-ben születtem Sunbu- ry-On-Thames-ben. Fiatalabb éveimben a krikettet, teniszt és természetesen a futballt űztem. Játékosként kizárólag iskolacsa­patokban szerepeltem. Mindenkor élénk figyelemmel kísértem a bí­rók működését, aztán egy játék­vezető barátom rábeszélésére ha­tároztam el, hogy megpróbálko­zom a bíráskodással. Ekkor még a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy valaha is a nem­zetközi porondon működjek. 1948- ban 16 (!) éves koromban vizsgáz, tam és ettől kezdve játékvezetői pályafutásom fölfelé ívelt. A ha­zai „rázós” -.bajnoki mérkőzése­ken nyújtott teljesítményem alap­ján 1968-ban már az angol I. pro­filigában működtem, s 1971-ben tagja lettem a FIFA-keretnek is. Eddig számos, rangos nemzetközi ^találkozót vezettem. A magyar csapatoknak mindössze egyet, az 1975-ös svájci UEFA-tornán Bel- linzónában lejátszott Magyaror­szág—Olaszország (2—0) mérkő­zésén fújtam a sípot. Csak anya­nyelvemen beszélek. Szabad időm­ben szívesen járok színházba, so­kat teniszezem és focizok, ame­lyek egyben mint kiegészítő spor­tok, a minél tökéletesebb fizikai felkészülésemet is szolgálják. Ci­vilben fejlesztési mérnök vagyok. Somos István Mészáros Csaba a kiskunhalasi tornasport nagy reménysége Tizenhárom éves, hét éve tornászik. A KAC ifjúsági aranyjelvényes versenyzője. A kis­kunhalasi Fazekas Gábor Általános Iskola tanulója. Minden tárgyból kitűnő. Tornában korosztálya előtt jár. A magyar ifjúsági válo­gatott legfiatalabb tagja, Bács-Kiskun tor­nasportjának a legeredményesebb verseny­zője. Tehetséges és szorgalmas. így jellemzi ed­zője és testnevelő tanára Paczolay Gyula. Tudatosan készül a versenyeire, alkotó mó­don vesz részt az elemek kidolgozásában. Korosztályában talajon egyedülálló gyakorla­ta van: ugrássorát, nyújtott szaltóját, csa­varját több nemzetközi versenyen megcsodál­ták. Naponta négy órát tornászik. Célja: felké­szülni az életre, megalapozni a nagy nem­zetközi versenyek sikerét. Csak így tovább, Csaba! • „Rendesen felkészültem. Nem tehetek magamnak szemrehá­nyást. Jól bekötöm a csuklómat, s jöhet a korlát...” % X • „Nem könnyű szer a korlát, de azt hiszem ezúttal jól elkaptam az ütemet. Tetszeni fog a pontozóknak...” • Jobbra: „A talajt nagyon szeretem. S most úgy érzem, sikerülni kell a csavart szaltónak is. Es megvan!” ifi mwm • „Nem lehetett rossz az eddigi szereplésem. De hát a pontozók kiismerhetetlenek ... Egy kis magnéziumpor és jöhet a követ­kező — ellenfelem...” O „Szörnyű és mégis csodálatos „állat” ez a ló. Sokáig nagyon tartot­tam tőle. De amióta megcsináltam a bőrvarrást és sikerült a Tho­mas... KI gondolta volna: megbarátkoztam vele.” •••• • „Hát: ennyi, ennyire tellett. Tisztelt pontozók... Most nem akarok arra hivatkozni, hogy a derekam néha makacskodik. De talán nem is lesz rá szükség. Kü­lönben sem kenyerem a magya­rázkodás. Nekem komoly terveim vannak. Ki akarok jutni az IBV- re, az ifjúsági Európa-bajnokság- ra ...” (Banczik István felvételei) ASZTALITENISZ VB Magyarország-Japán és Csehszlovákia-Kína elődöntő AZ AFP JELENTI: A phenjani 35. asztalitenisz világbajnokságon a részt vevő csapatok befejezték a csoportküzdelmeket. A férfiak A-csopontjában utolsó mérkőzésén Magyarország 5:1 arányban győzött Románia ellen, a Kínai NK 5:0-ra verte a Koreai NDK csapatát. így ebből á csoportól Magyarország veretlenül, a Kínai NK pedig egy vereséggel került az elődöntőbe. A csoport további mérkőzései: , NSZK—Lengyelország 5:3; Franciaország—Jugoszlávia 5:3 A B-csoportban Csehszlovákia lett az első, Japán a második, az elő­döntőbe kerültek, amelyek vasárnap délutáni párosítása: Magyarország—Japán; Csehszlovákia—Kínai NK. A B-csoport utolsó fordulójának mérkőzései: Japán—Szovjetunió 5:0; Csehszlovákia—Anglia 5:2; Dánia—Hong­kong 5:0. Csehszlovákia veretlenül lett első. Japán 1 vereséggel második. Sportműsor május 2-án SPORTVETÉLKEDŐ Ki a „legügyesebb, legkitar­tóbb”? Atlétikai vetélkedő Kis­kunfélegyházán, az Ifjúsági sport­telepen 14 órától. TV-KÖZVETÍTÉS 18.20-tól közvetíti a tv a Ma­gyarország—Görögország váloga­tott EB labdarúgó-mérkőzést. MÁJUS 3-ÄN SAKK Vaskúton a Bácska SE és a KISZ-alapszervezet meghívására 17.30 kezdettel a művelődési ház­ban Kas Rita sakkmester, a női válogatott tagja, valamint Jeleni Ferenc, a női válogatott kapitá­nya tart élménybeszámolót a sakkoli napiéról. Az élménybeszá­moló után szimultánt adnak. Szalnyikov nagy sorozata Amikor két évvel ezelőtt a Svéd­országban rendezett Európa-baj- nokságon 15:16.45 perces idővel a szovjet Vlagyimir Szalnyikov megnyerte az 1500 méteres gyors­úszást, a sportág ismerősei már tudták: új csillag tűnt fel. Az akkor még 17 esztendős nyurga fiatalember könnyed, de mégis erőteljes úszásával, szinte mérta­ni pontosságú időbeosztásával és káprázatos hajrájával minden idők legkiválóbb hosszútávú úszói­ra emlékeztetett. És Szalnyikov nem pillanatokra feltűnő csillag lett, hanem azóta is mind fényesebben ragyog. Mél­tán lehet ezt rcila megállapítani, hiszen miután a tavalyi világ- bajnokságon a 400 és 1500 méte­res távokon imponáló versenyzés­sel, Európa-csúcsokkal szerezte meg az aranyérmet (3:51.94, illet­ve 15:03.99 perccel), már minden­ki a moszkvai olimpia első szá­mú esélyesének kiáltotta ki. Szalnyikov a döntőket követő beszélgetések alkalmával boldo­gan nyilatkozott: leningrádi, 1960-ban született, tehát még fia­tal, s bár céltudatosan készült a világbajnokságra, elsősorban az amerikai ellenfeleitől tartott. — Bevallom, magam is megle­pődtem, hogy a 4Ö0 méter után az 1500-on is első lettem — mondta a második aranyérem megszerzése után. — Ez viszont annyit jelent, hogy folytatást is várnak tőlem! S folytatta: Március 23-án Minszkben a 800 méteren 1:56.49 perccel nemcsak saját Európa-re- kordját döntötte meg, hanem túl­szárnyalta a világcsúcsot, s az el­ső úszó volt, aki a bűvös nyolc­perces határt áttörte. Aztán kö­vetkezett a közelmúltban Pots- damban megrendezett NDK— Szovjetunió viadal, amelyen az úszás egyik legklasszikusabb szá­mában, a 400 méteres gyorsan szinte önmagát felülmúlva 3:51.41 perccel a legendás hírű amerikai Goodell világcsúcsát adta át a múltnak. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy Szalnyikov legfrissebb nyilatkozatában már újabb cél­ról beszélt: — Idén sok nagy versenyünk lesz, így többek közöt Moszkvá­ban a Szpartakiád, amelyen te­kintélyes helyet foglal el az úszás. Lehet, hogy akkor sikerül, de mindenképpen szeretném ebben az esztendőben az 1500 méteres világcsúcsot is megdönteni Jelen­leg 15:03.99 perccel tartom az Európa-rekordot, míg a világre­kord 15:02.40 perc. Tehát nem is vagyok tőle messze ... A szakemberek véleménye sze­rint pedig Szalnyikov akár 15 percen belüli eredménnyel is vi­lágcsúcstartó lehet. Természetbarátoknak... Gazdag túraválasztékot kínál­nak a hét végére és május első napjaira a természetbarát-szer­vezetek vezetőségei tagságuknak. A Ganz-MÁVAG, Vasas SE és a Gépipari Spartacus SE turistái négy napra az aggteleki hegysé­get keresik fel. Szerencs és Mo­nok nevezetességeinek megtekin­tését állította be útiprogramja középpontjába az ÁPISZ SE ve­zetősége. A Budapesti Vasas Izzó tagjai egy héten át az Országos Kéktúra és a Kohász Kéktúra szakaszait járják be Felső-Ma- gyarországon. A Mecsek hegység­ben három szakosztály tagsága is túrázik. A Tipográfia Testedző Egyesület kilenc napot az észak­három napot töltenek el ott. A budapesti Pedagógus SK turistái Budapesti Híradástechnikai Gyár SE idén is kegyeleti túrát vezet egykori alapítójának, és volt ve­zetőjének, Schmállhoffer Károly- nak pécsi sírjához, majd utána tagjai bejárják a virágos Mecsek útjait. A cívis fővárost, Debrecent és környékét iktatta be háromna­pos túrája programjába a Budai Pedagógus SK vezetősége. Ke­rékpártúrán vesznek részt a Cser­hát-hegységben a MÉLYÉPTERV SC turistái. Az Orvosegyetem SC ..Gyopár” természetbarát-szakosz­tálya az Őrséget karikázza be négy nap alatt. Gyalogosai pedig Sárvártól Sümegig járják a Kék­túra útvonalát. A Zuglói Sport .Egyesület tagjai a Soproni-hegy­ség bejárására utaznak. Soproni városnézés után három napon keresztül a soproni hegységben túráznak. Az Újpesti Természet- barát és Testedző Egyesület két autóstúrát szervez tagságának. Egy-két napos Bükk hegységit sík- fökúti, és egy háromnaposat a Bakonyba gézaházi szállással, ahonnan gyalogszerrel túráznak a környéken. A Budapesti Elekt­romos SE turistái üzemük szo­cialista brigádjai részére táj- és műemlékismereti autóbuszos tú­rát vezetnek Gyöngyös és Eger város bemutatására. A főváros közeli Börzsöny hegységben a Vasas SC és Tipográfiai Test­edző Egyesület tagjai a hideghe­gyi turistaházból indulnak túrára. A Vasas SC Természetbarát Szak­osztálya vezetősége ezenkívül még két túrára hívja tagságát; egy háromnapos bükki és egy kétnapos bakonyi túrára. A Veszprémi Bakony-Vegyész Tor­na Klub túravezetői gárdája négy napon át kalauzolja tagságát a Mátra és a Bükk hegység útjain. Ezenkívül egy kétnapos gyalog­lással kombinált „háztáji” kerék­páros túrát indítanak a Balaton- felvidékre. A közel ezer tagat ^zámláló Székesfehérvári Pénzin­tézetek Vörös Meteor SE veze­tősége egy háromnapos autóbu­szos túrát szervezett: Pozsony vá­rosát tekintik meg és környékén túráznak. Az IBUSZ SC turistái öt napon át autóbusszal felkere­sik Szlovákia nevezetességeit. A MOM-osok egy hétnapos romá­niai túra teljesítésére vállalkoz­nak. A Posta Központi Javító Üzem SC ötnapos NDK városné­ző kirándulást május elsejével fejezi be. Gazdag programaján­lata van a KPVDSZ, Vörös Me­teor” Természetbarát Egyesület vezetőségének. A három egy-egy napos Pest környéki túra mellett a Bakony hegység, a Zalai domb­vidék a Zempléni-hegység és a Sajó folyó menti tájak bejárása, egy héten át felvidéki túrát ter­veznek. Felkeresik a szlovákiai bányavárosokat és az Alacsony- Tátrába is túráznak. Edzett ifjúságért sportnapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom