Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-19 / 90. szám
1979. április Í9. • PETŐFI NÉPE • 5 ISKOLAELADÁS LÍBIÁBA Szellemi export Bajáról A napilapok, szakfolyóiratok hasábjain időről időre megélénkülnek a viták, a magyar műszaki értelmiség szellemi termékeinek hasznosítását illetően. A nyilatkozók, általában az értékek elfecsérlése nyomán kialakuit kedvezőtlen közérzetről szólnak. Pedig ismert tény, hogy a tudományos eredmények exportálása a létező leggazdaságosabb tevékenységek egyike, hiszen a befektetés jószerivel nem igényel többet, mint papírt, írógépet, rajztollat és a gondolkodásra szentelt idejét azoknak, akiknek a fejében felhalmozódott már a tudás. Nem szólva az olyan cseppet sem mellékes dologról, mint az alkotó emberi hivatástudat, a hasznosság érzése —, az úgynevezett dollárkitermelés „forintaránya”, rendkívül kedvező az ilyen típusú külkapcsolatok szorgalmazásában. Ezért is érezhető örömtelinek az a közelmúltban kapott hír, hogy jelentős szellemi termék kit vitelében működnek közre a Pollack Mihály Műszaki Főiskola bajai vízgazdálkodási intézetének tanárai, akik egy képzeletbeli iskolát exportálnak Líbiába. Nem gépeket, műszereket, sem épületeket, vagy padokat, hanem azt a szellemi tőkét, amely egy oktatási intézményben megtestesül. Első pillanatban talán meglepőnek tűni az ötlet, ám gondoljuk meg: milyen nagy mennyiségű tapasztalat, elméleti és gyakorlati tudás ölt testet egy-egy tanintézetben. Épületének célszerűségében és megválogatott, kipróbált felszerelési tárgyaiban, gyakorlati tanterveiben, kimunkált célkitűzéseiben, tankönyveiben. Líbia szegény és gazdag ország egyszerre. Szegény, ami az elmaradott néptömegek tudását és műveltségét illeti, gazdag pedig energiakincsekben, főként nyersolajban. Szűkölködik vízben, bővelkedik anyagi eszközökben. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy a nemzeti vízgazdálkodás megteremtésére első lépésként létrehoz egy oktatási intézményt, amely szakembereket képez e még alig létező ágazat megteremtésére. A magyar vízügyi szakemberek gárdája bízvást ítélhető világhírűnek. Így esett a választás hazánkra: adjunk el számukra egy vízügyi főiskolát. Nem tárgyakban, hanem szellemében. Magyarul szólván az arab ország vásárolni kíván egy vízügyi főiskola indításához szükséges teljes dokumentációt. Amely tartalmazza a tantárgyak rendszerét, a tananyag leírását, az óraterveket, és az oktatáshoz szükséges valamennyi egyéb feltétel felsorolását. Tehát a hasznosítandó pedagógusok, épületek és helyiségek, laboratóriumok, gépek és műszerek, és a sok egyéb oktatási segédeszköz, berendezés teljes listáját. Nos, ebbe a bonyolult, összetett munkába társultak be több más országos szervvel együtt a bajai vízügyi főiskola szakemberei. Feladatuk, hogy ai líbiai körülményekhez alkalmazkodva megtervezzenek egy kétszázötven diák oktatására alkalmas tanintézetet és kollégiumot. A Tripoliban, az arab nevén Tarbulus el Gharb-ban felépítendő főiskolán hat különböző szakra kívánják kiképezni a jövendő szakembereket. Felszíni vizek, s felszín alatti vizek hasznosítása, kútfúrás és műszaki ellenőrzés, szennyvíztisztítás, vízgazdálkodás és tengervíz-sótlanítás — ezek azok a legfontosabb feladatkörök, amelyek ellátásához a helyi nemzetgazdaságnak nagy szüksége van hozzáértő műszakiakra. A hároméves tanulmányi rendszer kidolgozóinak többek között ismerniök kell a helyi viszonyokat. A diákok például hat+há- rom év tanulás után kerülnek a főiskolákra, tehát a műveltségbeli szintkülönbséggel is számolniuk kell. Ugyanakkor az oktatási programok elkészítéséhez számba kell venni az ország meteorológiai, vízügyig geográfiai és egyéb adottságait. Ezek tanulmányozására a bajai főiskola néhány vezető szakembere már több hetet tartózkodott Líbiában, és eredményes tárgyalásokat is folytatott az ottani szakemberekkel. Hazatérésük után létrehozták a munkacsoportot, megkezdődött a tervek elkészítése. Előbb a programtervezet. A végleges, több kötet gépelt oldalnyi és számos rajzmelléklettel ellátott dokumentációt ez év közepén kell átadniuk a megrendelőknek. A líbiai kormány ezt követően versenytárgyalást hirdet a külföldi építtető cégek számára, de az iskolai beruházás műszaki átvétele, ellenőrzése majd ismét a magyar szakemberek feladata lesz. Feltehető, hogy az oktatás megkezdésében is igénybe veszik majd közreműködésüket. A Sugovica-parti vízügyi főiskola szakemberei lám Tripoliba exportálnak abból a szellemi tőkéből, amelyet az intézmény fennállása óta felhalmozott. Jó lenne, ha eredményes „szellemi kül- kapcsolatuk” példát adna más, „bajai mintára” létrehozandó tanintézet számára is. Pavlovit* Miklós W.V.VAV.V „RÉGÉSZ AKAROK LENNI” Beszélgetés a könyvtárban — Mióta olvasol? — Elsős korom óta. — Emlékszel arra, hogy mi volj, az első könyv, amit végigolvastál? — Nem, nem emlékszem. ' Akivel a csengődi községi könyvtárban beszélgetünk, rokonszenvesen, pergőn válaszol a kérdésekre. A neve Kákonyi Anett, a hely' beli általános iskola hatodikos tanulója. Ezt mondja: — Igen, talán hatéves lehettem, amikor írni, olvasni tanultam, és rögtön megszerettem a könyvet... — Mást is olvasol? — Igen, újságot is; különösen a Petőfi Népét. — Mi érdekel leginkább benne? — Főleg az, hogy hol, mi történik. Annak külön örülök, ha valamelyik cikkben Csengődről szó van. — És a könyvek? — Leginkább a regények tetszenek; de azok is, melyekben régészetről, felfedezésekről és utazásokról van szó. — Milyen regényeket olvasol legszívesebben? — Azokat, melyek lányokról, fiatalokról szólnak, vagy régi történelmi eseményekről. — A régészet nagyon tetszik? — Igen, mert régész akarok lenni. — Miért éppen az? — Talán azért, mivel a történelem annyira érdekel. A kutatások feltárják mindazt, ami régen volt. Nekem mindig nagy élmény ilyesmiről olvasgatni. — És az útleírások? — Különösen ahol megfordulok utazás közben, amerre a szüleimmel együtt kirándulunk, azok a vidékek érdekelnek. Minden, ami ott látható. Akár elindulás előtt, akár pedig a hazatérés után örömmel olvasok a látottakról. Voltunk már a Dunántúlon, a Börzsönyben, meg másutt. — És a tanulás? — Eddig még mindig kitűnő voltam. — Mit csinálsz, ha nem sikerül régésznek lenni? — Hát akkor geológus leszek. Az is szép foglalkozás, a föld belsejét kutatni. Amikor láttam egy sorozatot erről a televízióban, nagy élvezettel néztem végig. — Azt hallottam, hogy nagyon szeretsz ide járni a könyvtárba. — Igen, nagyon. Itt jól érzem magam. És mert Ibolya néni, a könyvtáros, nagyon kedves, sokat segít. Javasol elolvasásra könyveket. De a testvéremnek is sok szerepe van abban, hogy én ide járok; mert ő gyógytornász és nagyon sokat olvas. Vártuk haza a hét végére, de nem jött Legutóbb mi voltunk nála Pesten, most ő következik. Jó ha együtt vagyunk. Igyekszem visszatéríteni a beszélgetést az előbbi témához. — Milyen régészeti könyveket olvastál el eddig? — Hát hirtelen nem tudnék sokat mondani; de arra emlékszem, hogy nagyon tetszett az Ásatások a víz alatt és az Expedíció az időben című könyv. — Most mit viszel magaddal? — Milan Ferko Kalózkirályok és királyi kalózok című könyvét és Kemény Dezsőtől A vámpírok szikláját. — Saját könyved van-e? — Van. És szaporodik is, negyedikes koromban csak negyven könyvem volt, most már hatvannál is több van. Azt szeretném, ha egyszer majd nagy könyvtáram lenne otthon. V. M. Diákfotósok sikere Pécsen rendezték meg a XIV. országos középiskolai fotókiállítást, amely a bajai Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola szép sikerét hozta. A 140 tanintézet 303 tanulójának ezernél több beküldött képe közül 21 tanintézet 42 „alkotójának" 71 fotóját fogadták el kiállításra. Ebből négy tanuló hat képe a bajai iskoláé volt. Képünk: Jámbor László: Jég hátán című felvétele, mellyel ezüst fokozatot ért el a versenyző. Sümegi Mária bromfokozatot nyert. Kiállították még Franczva László és Busa László fotóit. (0. P.) A MAGYAR TUDOMÁNY ARCKÉPCSARNOKÁBÓL Dr. Kerpel-Fronius Ödön akadémikus 1306-ban született Versecen. A budapesti, bécsi, müncheni és párizsi egyetemeken tanult. 1929- ben kapta meg orvosi diplomáját Budapesten. Egyik legtapasztaltabb és legismertebb gyermek- gyógyászunk. Felsorolni is sok lenne, annyi külföldi tudományos társaság, akadémia tiszteletbeli tagja, az Egészségügyi Világszervezetnek is szaktanácsadója. Kossuth-díjas, kétszer tüntették ki a Munka érdemrend arany fokozatával, három éve Semmelweis-emlékérmet is kapott. Tudományos munkái: három könyv, tizenkét könyvfejezet', százhatvannégy közlemény. Kutató munkájának főbb témakörei — melyekben számos eredeti megállapítása van —: a csecsemőkori sorvadás, anyagcsere, bélhurutok, só- és vízháztartás, vesebetegsógek problémái, valamint az újszülöttek élet- és kortana. 1976-ban vonult nyugdíjba a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Gyermekklinikája éléről, de ma is minden délelőtt ott található» — Professzor úr, hogyan lett orvos? — A családban több orvos volt, s az emberi test problémái már gyermekkorom óta érdekeltek. Kísérletezgettem, játéklabort rendeztem be otthon, s egyszer föl is „robbantam”; de ennek szerencsére csak az új ruhám látta kárát... Amikor orvos lettem, nemcsak a közvetlen gyógyítás foglalkoztatott, hanem legalább annyira az elméleti kutatás is. Főleg az érdekelt, hogy a fejlődésbeli funkciókat milyen ártalmak zavarhatják meg. Jól tudjuk, a szervezetben minden szabályozva van, de ezek csecsemő-, illetőleg kisgyermekkorban még nincsenek teljesen kifejlődve; ők ezért is könnyebben betegszenek meg. — ön több évtizede gyógyító és kutató orvos. Mennyit fejlődött .ez alatt a gyermekgyógyászat? — Nagyon sokat! Amiben ez leginkább lemérhető: eltűntek vagy egészen ritkák lettek a korábban gyakori, súlyos betegségek. Például a gyermekbénulás, a tu.berkulotikus agyhártyagyulladás, a diftéria, a csecsemőkori sorvadás. Kezdő tanársegéd koromban olyan év is előfordult, hogy háromezer volt a gyermek- bénulásos betegek száma! Gyéren fordul elő ma már a csecsemőkori tüdőgyulladás is vagy a bélhurut. Mindez a védőoltásoknak és az antibiotikumoknak köszönhető. Meg kell, hogy mondjam: a magyarországi védőoltások megszervezése olyan nagyszerű, hogy a világ bármely országának például szolgálhatna. Sajnos azonban az úgynevezett fejlődő országokban még sok-sok nehézséggel küszködik a gyermekegészségügy is. Még ma is több millióan halnak meg csecsemő- és kisgyermekkori sorvadásban, illetőleg 'bélhurutokban. Ezekben az országokban körülbelül háromszázmillió olyan gyermek él, akik tizenöt éves korukig nem kapják meg a szervezetüknek szükséges táplálékmennyiséget. Latin-Amerikában például évente , körülbelül félmillió gyermek hal meg sorvadás következtében! Bizony, megdöbbentő adat ez a XX. század végén. Nálunk, e pusztító betegségek eltűntével és az általános higiénia fejlődésével ritkább betegségek kerültek előtérbe: a leukémia, a daganatos megbetegedések és a genetikai problémákból származó betegségek. — Mit tart professzor úr a magyar gyermekgyógyászat legnagyobb eredményének? — Azt, hogy a század elejéhez képest csecsemőhalandóságunk egyhetedére csökkent. E téren fel ívelő és reményt keltő haladásnak vagyunk tanúi. Van azonban egy nagy problémánk, s engedje meg, hogy ezt is szóba hozzam: nagyon sok kis súlyú csecsemő születik Magyarországon. őket sokkal nehezebb orvosilag ellátni, mint a normális súllyal születetteket. Ez a gond egyébként világviszonylatban sem kis probléma. Hazánkban ma már tíz intenzív központ működik a koraszülött csecsemők táplálására, és továbbiak felállítása folyamatban van. — Jelenleg milyen tudományos munkán dolgozik? — Angolul írok egy könyvet a csecsemő- és kisgyermekkori sorvadás problémáiról. Tudja, a nyugdíj számomra egyáltalán nem „rémes dolog”. Ha már az ember olyan hosszú időn át gyógyított — ami bizony nem köny- nyű dolog! — jól is esik egy kicsit pihenni, megkönnyebbülni a sok rutinmunkától... Mindig szívesen foglalkoztam a fiatalabb kollégákkal, támogattam őket. Nem vagyok különösebben hiú ember, az orvosi mesterséghez bizonyos fokú alázat kell. Mindig a beteg érdeke az első! Az orvos egyéni hiúsága pedig árt a betegnek; káros dolog. Senki sem tudhat egymaga mindent, s az orvostudományra is áll, hogy „több szem többet lát...” E. £. A GYEREK, AKI TRAKTORT RAJZOLT Pista diplomája A k-i szakközépben csak azt akartam megtudni, hogy rászol- gált-e hajdani osztályfőnöke bizalmára O. Pisti. Nélküle aligha került volna a képességeinek legjobban megfelelő iskolába, minit ezt Csendes győzelem címmel pontosan' négy esztendeje megírtam. A tehetséges tanyai gyerek továbbtanulását ugyanis szinte az utolsó pillanatig ellenezték szülei. □ □ □ Magam sem számítottam rá, hogy ismét súlyos gondok gyötrik a halkszavú diákot, ismét meg kell küzdenie tehetsége kibontakoztatásáért, választania kell a viszonylag gyors megtollasodás és a mérnöki diploma között. Kap biztatást innen is, onnan is, el-elgondolkodik szülei érvéin. □ □ □ Meghallgattam az érdekelteket. A negyedikes diák jelenlegi osztályfőnöke reálisan méri föl tanítványa adottságait: 1973 szeptemberében ismertem meg. Már az első hetekben kitűnt szorgalmával, jó felfogóképességével. Nyilvánvaló, pálya- választása megfelel egyéniségének. Az anyag- és gyártásismeretet tanító kolléga szerint a technológiai szakkörben igen tevékeny, új ötletekkel színesíti a foglalkozásokat. A matematikatanár is megbízhatónak, szorgalmasnak véli. Kiemelte jó problémafelismerő készségét. Noha zárkózott természete miatt irányító beosztásban egyelőre nehezen képzelhető el, mindenképpen tovább kellene tanulnia, az átlagosnál többre törekszik, jó szakember válna 'belőle. Megyei vagy vállalati ösztöndíj nagyot lendítene sorsán, mivel nevelőapja egyelőre hallani sem akar főiskoláról, egyetemről. □ □ □ Jó pedagógusok között is ritka felelősségtudattal kíséri volt növendéke életútját általános iskolai osztályfőnöke. — Tíz esztendeig tanítottam a pusztán. Három igazán tehetséges növendékem volt, Pista az egyik. Otthon csak sötétedés után vehette elő a könyvet, készíthette az iskolai feladatokat, mert addig a ház körül segédkezett, az állatokkal bajlódott. így is a legjobbak közé tartozott. Érződött, mindenáron tudni akar. Talán akadtak eszesebbek, gyorsabb fölfogásúak nála, de senki sem versenyezhetett vele kitartásban, céltudatosságban. Segítem abban, hogy valamilyen ösztöndíjhoz jusson. Ha nem sikerül, a saját fizetésemből támogatom a kezdeti nehéz időkben. □ □ □ O. Pista: — Sokszor járt hozzánk M. pusztára traktoros keresztapám. Ö keltette föl érdeklődésemet a gépek iránt. Autókat, traktorokat rajzolgattam szabad időmben, töprengtem felépítésükön. Igyekeztem az általánosban, meg itt a szakiskolában is. Félévkor 4,7 volt az átlagom. Nevelőapámnak mutattam, ránézett, egy szót sem szólt. Attól fél, hogy lenézem, mert ő semmit sem végzett, segédmunkás. Az ösztöndíjból valahogy kijövök, anyutól kapok néha egy «kis dugi zsebpénzt, ritkán ruhára valót. Megértem, különösen az ő betegsége óta nehéz helyzetüket, de én majd nagyjából előteremtem, ami kell a tanuláshoz, csak egy kis együttérzést szeretnék. □ □ □ A nevelőapával nem sikerült beszélnem, de remélem, eléggé pontosan adom vissza másokkal közölt érveit, gondolatait. — Fölöttem is eljár az idő. ' Hiába hajtom magam a vállalatnál, ritkán érem el a négyezret. A kiadás meg töméntelen. Be kell fejezni az új házat. Megnézhetné, nem sajnáltam belőle semmit. Az autó is pénzbe kerül. Előbb volt kocsim, mint a gazdáknak. Élhetne ez a gyerek itthon, mint hal a vízben. Jó papírja lesz, mérnökként sem keresne . többet. Ingyen lakna. Munka után meg ellátná a disznókat, szerződhetnék akár két- annyira is. Hamar megkeresné saját kocsiját, arról nem is beszélve, hogy műtött anyjára is ráférne egy kis kímélet. Ha édesapja vagyok, tán a középiskolába sem engedem, de nem akartam, hogy megszóljanak. Tudja, hol tartana már, ha itthon marad? Ha annyira nagy a tanulhatnékja, majd szerezne valami doku mentet levelezőn. Jó, meglesz az érettségi, mostmár hozhatna valamit a házhoz is, mert különben rendes gyerek. Még egyetlen mérnök sem került ki innen a pusztáról, miért akar ő töhb lenni a többinél? □ n □ Miért is? A válaszért majd bő öt év múlva jelentkezem O. István végzős mérnökhallgatónál. Heltai Nándor
