Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-18 / 89. szám

1979. április 18. • PETŐFI NÉPE • 3

Gyógyszálló a Duna közepén

Aki az Árpád-híd felöl érkezik a Margitszigetre — autón, tudvalévőén, amúgy is csak innen lehet behajtani — egy idő óta új panorámát lát. Jókora, erőteljesen tagolt, modern épület emelkedik a régi Nagyszálló szomszédságában a platánok között, bár nem ágaskodik ki koronáik közül. Akad, aki méltatlankodik, ■ hiszen a Sziget, joggal, nagy becsben áll. Bizonyára nem gondol arra, hogy — noha kisebb területen — itt állt Ybl Miklós remekbe készült gyógyfürdője, amelyet háborús sérüléseire való hivatkozással, de mégsem elegendő indokkal, sajnos évtizedekkel ezelőtt lebontottak. A március 30-án megnyitott 368 ágyas gyógyszálló tehát egy hagyomány folytatója és a Margitsziget értékes gyógyforrásainak célszerű felhasználója.

Devizamérlegünket

javítja

Míg az elegáns, de nem hivalkodó szálloda szobáit, éttermeit, fürdőit és gyógyászati helyiségeit járjuk, tagadhatatlan jó érzéssel gondolunk arra, hogy az évek óta annyit emlegetett magyar gyógyvizkincs lassacskán mégis megleli hasznosítóit. Vagy fél tucat új gyógyfürdő^ nevét tanulja meg és dicséri elsősorban a hazai lakosság mostanában;

• A zsolnai ivókút, a szálló előcsarnokában. (MTI-fotó — Fényes Tamás felvételei — KS)

ami pedig a legnagyobb anyagi erőfeszítésit kívánja e téren, végre egy-egy nagy gyógyhotel is felépül, hogy jobbára ugyan külföldieket fogadván, devizamérlegünket javítsa. Három éve nyitott a hévízi Hotel Thermál és most a hasonló nevű margitszigeti — mindkettő a Danubius Gyógyfürdő és Szálloda Vállalat kezelésében.

De nézelődjünk tovább, ha egy idő után be is kell látnunk, hogy egy rövid tudósításban a szerteágazó, több tucat feladatot is ellátó szállodabelső egyszerű leírása is alig lehetséges. Ezért a más szállodákból is megszokottat mellőzzük, inkább a gyógyászati részlegekről szólunk, amelyeket sokoldalúan terveztek meg és építettek ki.

Szénsavas

és elektromos fürdők

A három forrás négy, különböző hőfokú thermál- és súlyfürdőmedencét, valamint egy feszített víztükrű úszómedencét táplál. A gyógyászati részleg központjában diszpécserszolgálat működik, hogy a jó kihasználás és a vendégek kényelme érdekében percre meghatározza a kezelések és kúrák időbeosztását. 'Különleges kád-, szénsavas és elektromos fürdők sorakoznak egymás után, az orvosi rendelők, a röntgen és a laboratórium szomszédságában. További fürdőhelyiségek következnek, a nagy színes kádakban víz alatti masszázs és víz alatti torna végezhető. A mozgásukban erősen gátoltakat egyébként kényelmes emelőszerkezet helyezi be a kádba és emeli ki onnan. Inhalálószoba, iszapkezelő és masszírozó előtt vezet az út az ivókúraterembe és a pihenőkhöz. Egy szinttel följebb elektrotherá- pia, tornaterem, kondicionálóhelyiség és igen jól felszerelt fogászat. A kezeléseket és kúrákat fél tucat orvos és 60 főnyi egészségügyi személyzet ellenőrzi és segíti. Az „indikáció”, azaz az orvosi javaslat a többi között a reumatikus, izületi, ideg-, izom- és ínhüvelygyulladásos bántalma- kat, vérkeringési zavarokat, valamint légúti megbetegedéseket említi, továbbá a testsúlyszabályozást és idős kori regenerációt.

Közben a szaunát el is felejtettük megnevezni, igaz, az nem éppen a betegeknek való. Ám a Thermál egészségeseket is fogad s kellemes tartózkodást biztosít a beteg hozzátartozójának, kísérőjének is. A legfőbb javallat amúgyis a pihenés a pompás természeti és építészeti környezetben.

Csaknem egymilliárd forint költséggel épült az intézmény. Igaz, a bevételi terv sem szerény, a megfontoltan alkalmazott külföldi anyagok, szerkezetek értékének például a fele már az idén visszatérül.

Nemzetközi gyógyfürdő kongresszus

Biztató, hogy a vendégek nyomban birtokba vették a szállodát, V elsőül egy nemzetközi gyógyfürdőügyi kongresszus résztvevői, jelesül fürdőorvosok, ami megtiszteltetés ugyan, de alka- * lom az élesszemű kritikai megfigyelésre is.

Dr. Bolgár András igazgató, akivel módunkban volt röviden beszélni, üzletpolitikáját a nemzetközi viszonylatban aránylag szolid szállodaárra és mellette a , gyógyászati s egyéb szolgáltatások gazdag kínálatára alapozza. Ügy tűnik, helyes elgondolás. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az angol Financial Times csaknem másfél esztendeje ezt írta: ..Hamarosan bombázni kezdenek minket a „Magyarország az egészségért” jelszóval... A balneoterápiái hullám leglátványosabb bizonyítéka az a szálloda, amely most épül a Margitszigeten, a Duna közepén, Budapesten ...”

íme, fölépült a Szövetkezeti Tervező Vállalat (Kéri Gyula, Petrilla Péter építész) tervei alapján, a Középületépítő Vállalat kivitelezésében — de élni, bizonyítani csak most kezd.

—g —s

Egy hét

szubjektí v vázlata

Amikor az úticsomag végre leszánkázik a futószalagon; amikor az egyenruhás ellenőr az utolsó pillantást veti a beszálló- kártyára; amikor beszíjazza magát az ember, s hátradől; amikor a TU—134A kigurul, megáll a kifutó végén és erőt gyűjt a nekirugaszkodáshoz; amikor már élezhető a lent és a fent különbözősége; amikor oroszul recseg a beépített hangszóró, közölve, hogy alant Moszkva, ahol plusz három fok van; amikor ismét De- tont ér a gép — lassan tudatosul, hogy más nép földjére érkezett az utazó, kétszázötvenmilliós országba, a nagy távolságok, a nagy méretek, a hihetetlen eredmények, a mínusz negyven Celsius, a „szicsasz” és a „nu, nyi- csevo”, a végtelenség országába: Szovjetunióba.

Amikor tizennégy „szicsasz” után végre elrúgja magát Vnu- kovóról a gép, amikor a hazjan- ka bejelenti, hogy Szimferopol- ban süt a nap; amikor az Intu- riszt szálló várójába megérkezik egy fekete kabátos, mosolygó szemű, ölelésre tárt karú férfi, amikor idegen akcentussal azt mondja „szérvusz”; amikor kezébe kapja a nehezebbik bőröndöt; amikor az első pohár szim- birszkaját tósztoljuk a szerencsés és kalandos megérkezésre, akkor — háromezer kilométerre az otthontól, idegen szavak lassan érthetővé váló bábelében — érzi az utazó, hogy barátok közé repült; tudatosul benne az általa is gyakorta használt kifejezés: testvérmegye.

□ □ □

Keresgél a? ember a még nem emlék élményekben: valamivel több mint egy hét — alapos ismerkedésre kevés; jelenségeket regisztrálni elég. Mi a legfeltűnőbb? A legjellemzőbb? Hm. Nyolcfélét írna az utazó, de fékezi írógépelő lendületét, elgondolkozva.

Nyolcévi nyelvtanulás „Lenyin ragyilsza v Szimbirkszke” és „to- váfis ucsityelnyica ja dakladü- váju vám” panelmondatai adják — adják?! — az alapot a megértéshez. Aztán a második napon, amikor teljesen természetes lesz hogy oroszul szólnak hozzám, s értem mit mondanak, felberreg az emlékezet csengője; megmoccan a passzív szókincs; bonyolultnak látszó szavakat ráncigái elő büszkén, s bólintásra hajtja a fejét: „ja panyimáju!”

Jelvényosztás az Artyekbeh, a világ talán legnagyobb úttörőparadicsomában. Balgaság volt az az elgondolás, hogy csak adok; a kis markok nyújtják' a cserejelvényt, egy-két szavas kommentárral; és beindul az „értem, ja panyimáju” lánc.

Azt mondod „BAM”, rávágom „zsiléznaja daróga”; azt mondod „Uljanovszk”, bólintok: „Lenin”; azt mondod „Krüm”, mosolygok: „Szimferopol, Jalta, Bahcsisze- ráj”; meglehet banális válaszok, meglehet felszínes reagálások, meglehet kikacagni való visszamondások. Nem meséltem a szemekről, azért. A gyerekek csodálkozó, * óriásira tágított szemei, örömük. Kifogyván a másfél kilós jelvénycsomag, búcsú; vezetőjük vezényel, felharsan — talán a tengerig is elhallatszik — a „balsoje szpasziba! — amire a világ legtermészetesebb hangsúlyával felel az ember: „nyicsevó”.

□ □ □

Hazudik, aki gbnd nélkül valónak festi Szovjetuniót; ám túloz, aki csak ezeket láttatja: a

forradalom óta eltelt hatvanegy- riéhány év a történelmi távlatban szempillantás; s ennyi idő alatt nem hatvan évre szóló eredmények születtek. Hogy nincs mindenütt járda? Kicsi a választék? Baj van a minőséggel? A legjobban ők tudják. Naponta írnak róla, s ami fontosabb: tesznek ellene. Mindazonáltal érti az ember a kulcsszavakat: „Szi- csász, nyicsevó”. „Szicsász” és megoldunk mindent, de „szicsász”, volt két háború, újra kellett építeni az országot; és meglehet, rosszul fest az a ház, „nu, nyicsevó”, abban lakások vannak, és ez a fontosabb!

A legparányibb lehetőséget felhasználják a hétköznapi propagandára; isten háta mögötti helyen bukkan fel a felirati „Előre a kommúnizmusért!” A kolhozok bejáratánál égnek nyúló beton- kelyhekben óriásira nagyított termények: ez származik innen; pár kilométerre tábla: „Mi égy tehéntől 3400 liter tejet várunk”. Napi program, napi agitáció. Az új jelmondatok alatt ott a feltalálási hely: az SZKP XXV. kongresszusa. „Mindent a minőségért!” Kísérőnk teszi hozzá: azért a mennyiség sem lebecsülendő — kétszázötvenmilliós népről van szó. S megérti az ember, mindent, egyszerre, nagyon nehéz.

Szicsasz.

□ □ □

Druzsba. Druzsba naródov, druzsba lugyéj, igen, népek, emberek barátságáról van szó. Egyetlen nap alatt csak Szimfe- ropolban kétmillió rubel gyűlt össze, amikor híre járt, hogy Kína megtámadta Vietnamot, volt nyugdíjas, aki félévi járandóságát ajánlotta fel a „Front Mira”, a Béke Frontja alapjára. Hetven rubelnél senki sem keres kevesebbet, de ennyiből még sokan élnek. Egy nap alatt kétmillió rubel, hány helvem-abeles*

havifix ? Huszonnyolcezer-ötszáz- hetvenegy. Minden tizedik szim- feropolit jelenti. Az első nap.

□ □ □

A filmek még előhivatlanok; a jegyzetek még feldolgozatlanok, csak emlékké még nem vált élményeket kopog a kéziratpapírra a krónikás. Egy kép van készen; tudom, albumba való, nem újságba ; egy csöppet , homályos — no igen, repülőablakon át készült — de mégis ideillik. Valamivel több mint egy hetet töltöttünk Szimferopolban a Krimszkaja Pravda vendégeként; s bár hivatalosan kellene, nem áll rá a kéz, hogy poptosan úgy írja a neveket. Igen, Vlagyimir Bobasinszkij főszerkesztő; Vlagyimir Jegupov helyettes; Eduárd Malienko a megyei pártbizottság osztályvezetője, akik a lehető legnehezebb kérdésre-ké- résre is csak azt mondták: „nyi- csevo”. És mindent megoldották, „szicsasz”, ami, ez esetben roppant rövid időt takart.

A kép, mondom, emlékkönyvbe illik inkább, mint újságba. Vagy mégsem, töprengek, s ismét eszembe jut a szó: „druzsba”.

Igen, újságba való.

Baltai József

Döntött

a Legfelsőbb Bíróság

Újítás

vagy munkaköri feladat ?

Egy nagyvállalat mérnöke nagyösszegű újítási díj megfizetéséért pert indított munkaadója ellen. Ugyanakkor négy másik főtisztviselő szintén újítási díj kifizetéséért nyújtott be keresetet a vállalattal szemben, mert — mint állították — javaslatként benyújtott tanulmányi tervüket felhasználták, de nem díjazták. A két ügyet a bíróság együtt tárgyalta. Végső fokon a Legfelsőbb Bíróság mindkét keresetet elutasította.

Az indoklás szerint a mérnök javaslata üzemszervezési jellegű, de nem megoldás, mert nem tartalmazza a megvalósítás módját és eszközeit. Csupán utal egy hasonló megoldás megvalósítására, amely az ő javaslata alapján történt. Csak a viszonylag új műszaki vagy üzemszervezési javaslat tekinthető újításnak, de ilyet a mérnök előterjesztése nem tartalmaz. — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. A megvalósítás végül is nem a mérnök javaslata, hanem vállalati vezetői utasítások, intézkedési tervek, bizottsági munka és felmérés alapján történt.

Ami a másik négy újító javaslatát illeti: tanulmánytervük nem önálló alkotás. Bizottsági munka eredményeként, munkaköri feladatként készült. Egyébként sem új javaslat, korábbi vállalati utasítások is tartalmazzák. És üzemszervezési megoldásnak sem tekinthető, mert csak általános

szempontokra és átlagszámításokra tér ki, a kimunkálást és az intézkedések kidolgozását nyitva hagyja.

Mi dukál a sikkasztóknak ?

Egy nagyvállalat kirendeltségénél végzett revízió megállapította, hogy a vezető és helyettese több mint 200 ezer forintot sikkasztott. Ezért fegyelmi úton mindkettőjüket elbocsátották. Büntető eljárás is indult ellenük, amelyben súlyos büntetést szabtak ki rájuk, s ezen felül az okozott kár megtérítésére is kötelezték őket.

A fegyelmi határozat hatályon kívül helyezéséért a munkaügyi bíróságon mindketten pert indítottak. A bíróság részben helyt adott keresetüknek, amennyiben az elbocsátásról szóló büntetést, tízforintos órabérrel segédmunkási munkakör helyezésre enyhítette. A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt, ezután pedig a Legfelsőbb Bíróság a kereseteket elutasítva, a vállalat által kiszabott fegyelmi büntetést helyben hagyta.

Az indoklás szerint a két volt vezető, beosztásával visszaélve, a társadalmi tulajdonban szándékosan súlyos kárt okozott. Cselekményük társadalmi veszélyessége fokozott mértékű. Ezért a hasonló természetű vétkes kötelezettségszegésektől való egyéni és általános visszatartás csak az elbocsátásról szóló fegyelmi büntetéstől várható.

H. E.

KÉPERNYŐ

kül megtekinthették a sűrűn crnA Zebegényiek

A budiban (reterát, árnyékszék, félreeső hely) is — maradjunk stílusosak — otthagyja nyomát a történelem, mint ezt a napokban elhunyt Mesterházi Lajos előtt is fölfedezték némelyek. A kapzsi, cinikus római császárról a tovatűnt évezredek sem mosták le „a pénznek nincs szaga” kijelentésének bélyegét, és mi sem jellemzőbb álszemérmes korunkra, hogy a Magyar Szinonima Szótárban hiába kerestem tisztelt olvasóinkhoz illő figyelemmel a tévében bemutatott Zebegényi család kivi- rulását serkentő szerves anyag (melléktermék, a természet nagy körforgásának szemléletes és szag- lalatos bizonysága) rokon értelmű megfelelőit. A világért sem szeretném csökkenteni a kitűnő szatirikus adottságait tanúsító író érdemeit, mert éppen az időszerű- sítéssel. konkretizálással remekel.

Ha a hajdanán divatos beszű- kültséggel csupán az úgynevezett eszmei mondandót keresnénk egy műalkotásban, akkor nem kerülhetnénk el ama megállapítást, hogy bizonyos korban nálunk minden — hm — nemcsak kis-, hanem nagydolgot is számon tartottak, iktattak, beterveztek, majd az idők változásával minden dologból pénzt csinálnak. Aranybányává varázsolják még a budit (ld. fentebb) is. Az idők szavát megértők, természetesen a leleményesek, a maguknak jó ágyat vetők, akik nem hagyják árnyékáért a koncot, vagyis a buta Zebegényi pirongatására, segélyével az okos Zebegényiek. Persze csak olyan társadalmi körülmények között szippanthat ilyen nagy vagyont egy család, amikor átmeneti torzulások következtében az ügyeskedőkre is szüksége van a társadalomnak (mert éhkoppon maradnánk a Balatonnál, mert negyedannyi ház sem épülhetne falun, mert kidobálnánk a cseresznyemagok millióit, mert a csatornahálózat bővülésénél gyorsabban nőnek ki a földből az üdülőtelepek, mert, mert), amikor a bérezés és a szellemi teljesítmény ritkán kerül egyensúlyba.

A Kossuth-díjas író szelíd iróniával sokfelé csíp, sok mindenen mosolyog, szorgalmasan suhogtatja a szatíra ama bizonyos ostorát. Haragra senkinek nincs oka, mert — mint a mesében — a végén látszólag minden jóra fordul. Igaz. a külföldi fogyasztók javát szolgálja a budi minden csöppje, de azérl mi is megtaláljuk a számításunkat, és még a nagypapa istencsapása borait is mosolyogva gurgu- lázzák a vendégek. Kiderül, hogy nem is olyan okos a Nobel-díjas családfő, lévén egyik menedzsere a szuperszippantónak. és a külföldre szakadt hazánkfia butaságát is megkérdőjelezik bizonyos kezdeményezései.

Zsurzs Éva, értvén Mesterházi szándékait, kacsintásait oly finoman csomagolta az egész reterát- histőriát, hogy orcapirulás néllegetett hófehér lányszoba ártatlanjai is. Egy pillanatra se feledtük azonban, hogy miről van szó, milyen csúfságok történnek míg az egyén és a köz javára hasznosul a deszkabódé ... (tudják), de az egész történetet, mint a csordultig töltött IKA-Mercedes szippantót finom kölniillat permetezte; a rendező finom derűje, bölcsessége. Mesterházi és Zsurzs Éva egy pillanatig sem titkolta, hogy rólunk szól a dal, közülünk kerül ki a Zebegényi család, a szomszédság, a bürokraták hada. az ügyeskedők napról napra növekvő tábora. Ilyenek vagyunk.

Rosszmájúak, gyomorfájósok időnként föl-fölfedezhették a Családi kör, meg a Szabó család fordulatait, szóvá tehetnénk a történetet összefogó keret lötyögését, de ők nem tudnák, hogy mennyire kelendő és hasznos portéka az efféle zebe-zaba?

Oroszlán ellen kakasszó

Rossz irányban mozdult a Mozdulj! A háztáji szereplőgárda, a húsvéti hangulat sem menti a szervezők, műsorvezetők készület- lenségét. A közvetlenség, a rögtönzés sokkal alaposabb előkészületet kíván, mint amennyit a vasárnap délelőtti műsor lebonyolítói a látottakból következtetve vállaltak. „A lemikrofonozás”, meg a hasonló szószörnyetegek az idegeimre — ahogyan a riporterek mondák, „az idegemre” — mentek. Ez a kisebbik baj; a képernyő tekintélyével hitelesített nyelvrontás aggaszt. A tisztelt érdekeltek ismerik Széchenyi intelmét? „Senki ember ne akarja megváltoztatni vagy éppen elpusztítani egy nemzet nyelvét, olyan ez mint a zománc, mely a fejet burkolja.”

Mit tehetnénk? Büntetéspénz bevezetése aligha segítene. Egyikmásik riporter sovány pénztárcával menne haza a hó végén, ha kártérítést követelnének tőlük a nyelvi selejtért. Az üzemekben kíméletlenül megfizettetik az elrontott munkadarabot? Botorság, jól tudom, a legszükségesebb szakmai követelmények ismerete azonban elvárható. Jogosítvány nélkül senki sem ülhet a kormányhoz. de bárki készületlenül ronthatja, „kormányozhatja” százezrek nyelvérzékét.

Szerencse, hogy néha olyanok is szóhoz jutnak, akik megadják a beszéd savát-borsát. Még ma is emlékszünk a Nagy Lajos-műsor- ban hallott apostagi bácsi ízes fordulataira, sokáig gondolunk szívesen a múlt héten nyilatkozó szegkovácsra, a néhány hete sugárzott, az árvízi riportban megszólaltatott házaspárra.

Miért ünnep a szép magyar beszéd, miért nem hétköznapok kincse?

Heltai Nándor