Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-13 / 60. szám
NAGYANYÁINK GARABOLYA A DIVAT Ösztöndíj a kosárfonóknak Keresettek a tiszaalpári kosarak, amelyekből évente mintegy százezret exportálnak, ennél azon. ban jóval több a svéd, a holland, az NSZK, a francia és az angol háziasszonyok igénye. Lejárt a műanyag szatyrok kora, évek óta divat a kosár, most például nagyanyáink dísztelen, egyszerű fonásé, nagyfülű garabolya a keresett. De általában visszatérnek az öblös, a piaci bevásárlásra alkalmasabb kosarak, amelyeknek mintegy 50-féle fonási formáját alkalmazzák a tiszaal- páriak. Kár, hogy a kosarak újra divatja hanyatló mesterség mellett éled, kihalóban van a kézművesség, amelynek ősidők óta művelői a tiszaalpáriak. Régen a falu ap- raja-nagyja ismerte a kosárfonás fortélyait, s ma már csak az idősekre számíthat a helyi háziipari szövetkezet. Pedig a bedolgozó rendszer mellett korszerű közös műhely kialakításával is ösztönzik a kézművesség folytatását, amelyhez az alapanyag 80 százalékát ma már a szövetkezet saját maga termeli meg. Az alapanyagot, a vesz- szőt, modern gépek készítik elő a fonáshoz, amelyből a keresett termék készül. A szakma fiatalítására ösztöndíjat hirdettek meg a kosárfonó tanulók részére, akik 5000 forintot kapnak a tanulóévekre. Tavaszi szakkiállítások Egy hónap múlva nyitja kapuit a budapesti nemzetközi vásárváros. Az idén tavasszal négy szakkiállítás megrendezésére kerül sor április 6—11. között. Az AGROMASEXPO — Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmi- szeripari Gép- és Műszerkiállítás évente gyűjti össze és mutatja be a szocialista, valamint a tőkés országok mezőgazdasági, élelmi- szeripari, erdészeti gép- és műszer újdonságait. Az AUTOSERVICE szakkiállítás kétévenként ad áttekintést azon gyárak és kereskedelmi vállalatok termékeiből, melyek az autózás, a motorizáció zavartalan fejlődését hivatottak elősegíteni. A HUNGAROPLAST szakkiállításon — amely a legrégibb hagyományokkal rendelkező hazai bemutató — az iparág legismertebb hazai és külföldi vállalatai mutatják be műanyagaikat, segédanyagaikat, műanyag-feldolgozó gépeiket, legújabb termékeiket és azok használatát. A LIMEXPO — Nemzetközi Könnyűipari Gépkiállításon az idén 11 ország kiállítói mutatkoznak be, legújabb textil- és ruházati, valamint bőr-, szőrme-, cipő- és tisztítóipari berendezéseikkel. KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? A kiskunfélegyházi diákok győztek • A díjkiosztás ünnepélyes pillanatai — Hosszú Edit, a Bács-Kiskun megyei KISZ-bizottság munkatársa átnyújtotta a könyvutalványt a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola győztes csapatának. (Tóth Sándor felvételei.) • A döntő mezőnye — kérdésre várva. Ki volt Arbuzov, hol tanulmányozzák az oroszlánfókák életét, mi a magnitogorszki kombinát népszerű neve? — ezekre és hasonló kérdésekre kellett vála- szolniok a versenyzőknek, akik a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő megyei döntőjén Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban tegnap délelőtt mérték össze tudásukat. Bács-Kiskun megye középfokú oktatási intézményeinek négynégy tagú versenyző csapatai — szám szerint tizenegy — nagy felkészültségről és talpraesettségről tettek tanúbizonyságot. A pergő játékot Kozmácsné Fogarasi Zsuzsanna vezette. A jó válaszok nyomán gyűltek a pontok a táblán, percenként izgalmat okozva a verseny állásának értékelésében. A végeredmény: első helyen végzett a kiskunfélegyházi Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola, második a kalocsai I. István Gimnázium és óvónőképző Szakközépiskola, harmadik a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium. A döntő valamennyi résztvevője könyvutalványt kapott. Az első két helyezett csapat képviseli Báds-Kiskun megyét a területi elődöntőn, ahol már a Békés és a Csongrád megyei versenyek első két helyezettjével mérhetik össze felkészültségüket. Erre a versenyre március 27-én kerül sor ugyancsak Kecskeméten. MÁRCIUS IDUSÁN Nagygyűlések, fáklyás felvonulás Megyeszerte készülődnek az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 131. évfordulójának megünneplésére. Kecskeméten március 15-én délelőtt tíz órakor rendezik meg a megye központi megemlékezését; a Kossuth téren dr. Adorján Mihály, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára mond beszédet az összesereglett fiatalok előtt. Petőfi Sándor szülővárosában, Kiskőrösön délelőtt térzene csendül, majd a művelődési központ irodalmi színpada mutatja be március 15-i műsorát. Az ünnepi beszédet Arnold Julianna, a városi KISZ-bizottság titkára mondja, majd a gimnázium fiataljai koszorút helyeznek el a Petőfi-ház falán. A megye más városaiban, községekben szintén megünneplik a forradalom évfordulóját, s nemcsak megemlékezéseket tartanak. Kalocsán általános és középiskolások részére rendeznek szavalóversenyt, Kiskunhalason négy sportágban a FIN kupáért vetélkednek, Kiskunfélegyházán honvédelmi és sportprogram lesz. Kunszentmiklóson fáklyás felvo- . nulás, Tiszaalpáron vita a köz- életiségről, Lakiteleken ifjúsági klub-megemlékezés teszi teljessé március 15. ünnepét. Magyar termékek a Tripoli Vásáron Líbia egyre fontosabb kereskedelmi partnerünk. Hivatalos kapcsolataink erősítésére, exportunk további bővítésére teremt lehetőséget rendszeres részvételünk az évenként megrendezésre kerülő Tripoli Vásáron. Az idei kiállításon — amely március 20- án ér véget — hazánkat 12 külkereskedelmi vállalat képviseli. Bemutatunk komplett telefoniközpontokat, könnyűiparunk ruházati termékeit és élelmi- szeripari cikkeket is. A vásáron Magyar Napot is rendeznek, a hivatalos és üzleti kapcsolatok elmélyítése érdekében. PETŐFI NÉPE AZ EMBER ÉS KÖRNYEZETE Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállítása Kecskeméten A kortárs képzőművészet jeleseit bemutató, sikeres rendezvénysorozat folytatásaként Pálfy Gusztáv szobrászművész kisplasztikáiból rendeztek újabb kiállítást Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban. A Kecskeméten élő, alkotó művész színvonalas tárlattal lépett ismét közönség elé. A vasárnapi megnyitón Gila János, a művelődési központ igazgatója köszöntötte a nagy számú közönséget, a megya és a város párt- és tanácsszerveinek vezetőit, köztük Kata- nics Sándort, a Bács- Kiskun megyei párt- bizottság titkárát, s a művészt, aki alkotói munkásságával tíz éve vesz részt Kecskemét művé• szeti életének, karakterének formálásában. A kiállítást megnyitó Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese egyebek között a szobrász művészi fejlődéséről, gondolkodásának elmélyüléséről, egyetemesebbé válásáról beszélt. Mint mondotta, a korábbi Pálfy-művek emberközpontúnk voltak, az újabbakban viszont az ember és a természet egyre bonyolultabb viszonyai fejeződnek ki; a környezet, a természet vé• Egy szobor a kiállításról: „XX. századi trófea”. delmére, a természetrombolás elleni küzdelemre szólítanak fel. S valóban így van: e szükségletet fejezi ki — olykor megdöbbentő erővel — a bemutatott mintegy negyven szobor, kisplasztika többsége. A szépen elrendezett kiállítást a müvekről készült kinagyított fotók teszik szemléletesebbé. R. M. Felújítás, állagmegóvás A közintézmények felújítására az idén több mint 34 és fél millió forintot irányozott elő Kecskemét város Tanácsa. Az iménti összeg túlnyomó hányada — 25,7 millió forint — az oktatási intézmények teljes, vagy részbeni felújítására szolgál. A többi között így kerül sor az Űjkollégium már oly régen esedékes rendbehozatalára, a Jókai Mór és Petőfi Sándor Általános Iskola, a Katona József Gimnázium felújítására}' az Ének-Zenei Általános Iskola tatarozására, vagy például a Hoffmann utcai általános iskola fűtésének korszerűsítésére. A szociális otthon felújítására 1,4 millió forintot költ a város. A tanácsház fűtés-korszerűsítésének jelentőségét pedig nem utolsósorban az adja meg, hogy az elkövetkező fűtési idényben a kémény okádó füstje nem szeny- nyezi többé a városközpont levegőjét. Autók az árokban Kerekegyháza felé vezette személyautóját Bartha Ferenc duna- haraszti lakos, amikor Lajosmizse határában, a mintegy 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladó gépkocsi a vizes úttesten megcsúszott, tengelye körül megfordult, majd a jobb oldali árokba sodródva hátuljával egy fának ütközött. A gépkocsivezető súlyos sérülést szenvedett. Az autóban utazó dunaharaszti Zsikla Balázs Pált, valamint feleségét, Zsikla Balázsnét és fiukat, Zsikla Balázst könnyebb, míg a hároméves Zsikla Tímeát súlyos sérüléssel szállították a mentők a kórházba. Az esti órákban az 5501-es számú bácsbokodi úton Hercz József, Bácsbokod, Szérűskert 5. szám alatti lakos személygépkocsijával gyorshajtás miatt a bal oldali árokba borult. Az autó utasa, Tettinger Mátyás, Bácsbokod, Kossuth utca 30. szám alatti lakos könnyebben megsérült. Az anyagi kár 40 ezer forint. Csaknem szó szerint az előző eset történt Tabdi külterületén, ahol a Tóth Lajosné, Csengőd, Kossuth utca 25. szám alatti lakos vezette személyautó gyorshajtás következtében megcsúszott, és az úttest bal oldali árkába szaladt. A gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. Szabadszállás felé közlekedett motorkerékpárján Mankovics Katalin, Szabadszállás, Balázspuszta 85. szám alatti lakos, és az út szélén szabályosan haladó gyalogost, Kiss Imre, Szabadszállás, Felszabadulás tér 3—5. szám alatti lakost elütötte. A baleset során a gyalogos és a motoros is köny- nyebben megsérült. Az E—5-ös főúton vezette személygépkocsiját Andrási Jánosné, Kiskunfélegyháza, József Attila utca 4. szám alatti lakos. Az autó a vizes úttesten megcsúszott, majd az árokba borult. A vezető könnyű sérülést szenvedett. A gépkocsiban 15 ezer forintnyi kár keletkezett. Baja belterületón Hodován Dászlóné, 37 éves háztartásbeli madarasi lakos személygépkocsival elütötte Harmath Jánosné, 82 éves nyugdíjas helyi lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Hodován Lászlóné gyorsan hajtott. A rendőrség bevonta vezetői engedélyét és tovább folytatja á baleset körülményednek vizsgálatát. V. T. HÍREK • HÍREK MACI AZ ÁROKBAN Sok minden található egyes utcák vízelvezető árkaiban. Kisemmizetten hevereszik az árok fenekén a törött cserép, a gyufásdoboz, az olajos flakon, az eldobott cipő. a rongyos zokni, a konzervdoboz, a zseblámpaelem, a műanyag pohár, az összegyűrt szalvéta, cukroszacskó, a sörösüveg. A minap azonban a megszokott látványtól eltérően egy plüsshuzatú macit is megpillantottam az árokban. Furcsa, kesernyés érzés fogott el Hiszen ezt a játékot valamikor bizonyára örömmel ajándékozták egy gyereknek aki Játszott vele, dédelgette, este vele aludt el. A maci pedig itt fekszik az árokban sárosán és kószosan, kinyújtott lábakkal. Jobb sorsot érdemelt volna ez a kis maci, „aki’* nemrég még sok örömet szerezhetett gazdájának. 6 a, J NAPTAR 1979. március 13., kedd Névnap: Krisztián Napkelte: 6 óra 03 perc. Napnyugta: 17 óra 40 perc. Holdkelte: 17 óra 28 perc. Holdnyugta: 5 óra 22 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: szórványosan kisebb eső, záporeső. Időnként megélénkülő déli, délnyugati, majd északnyugatira forduló és megerősödő, helyenként viharossá fokozódó szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1—plusz 6 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9—14 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: változékony marad az idő. A felhőzet időnként erősen megnövekszik. Sokfelé esőre lehet számítani. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 10, később 15 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 50 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 11-én a középhőmérséklet 2,4 (az 50 éves átlag 4,6), a legmagasabb hőmérséklet 8,1 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,6, 13 órakor 9,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 2,3 Celsius- fok volt. — FALSTAFF — KÉSŐBB. A kecskeméti Megyei Művelődési Központban mára hirdették meg a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának bérleti előadását. A társulat Verdi: Falstaff- ját tűzte programra. Vaszy Viktor halála miatt azonban az előadás elmarad. A megváltott jegyek a későbbi időpontban sorra kerülő előadásra érvényesek, illetve az intézmény pénztárában visszaválthatók. Elhunyt Vaszy Viktor Hétfőn délelőtt a szegedi Kis- színházban, próba közben váratlanul elhunyt Vaszy Viktor kiváló művész, a Szegedi Nemzeti Színház és a szegedi' szimfonikus zenekar nyugalmazott zeneigazgatója, hetvenhat éves volt. A kiváló karnagy, zeneszerző, a magyar zenei élet fáradhatatlan szervezője fél évszázados művészi pályájából mintegy három évtizedet szentelt Szeged zenei életének fellenditésére. (MTI) — Életének 72. évében elhunyt Hont Ferenc Kossuth-díjas színházi rendező, esztéta, az irodalomtudományok kandidátusa, á Magyar Színházi Intézet nyugalmazott igazgatója. Halála a magyar művészeti élet nagy vesztesége. Temetéséről később intézkednek. (MTI) — Százezer forint kár erdőtűz miatt. Március első harmadában több mint tíz esetben keletkeztek erdő- és avartüzek Győr-Sopron megyében, főleg Győr környékén: Közülük három volt nagyobb mértékű: a fenyvesekben együttesen mintegy 100 ezer forint értékű kárt akozott. A tűzoltók mindannyiszor nagy erőkkel vonultak ki, és sikerült gyorsan megfékezniük a veszedelmes tüzeket. A hatóságok felhívták a kirándulók figyelmét arra, hogy csak a kijelölt helyeken gyújtsanak tüzet. — Mikrocölöpök. Kecskeméten,’ az Árpádvárosban 30 lakásos épület alapozási kísérleteit kezdte meg a BÁCSÉP az úgynevezett mikrocölöpözéses eljárással.' Az új módszer révén lényeges anyag- és élőmunka-megtakarítás érhető el. MŰSOR: — ÚJJÁSZÜLETIK A SZOMBATHELYI SAVAR1A MÚZEUM. A már megkezdett felújítás során modern biztonsági rendszert is létrehoznak. Korszerű kiállítási, közművelődési, közönségszolgálati, kutató, feldolgozó és laboratóriumi egységeket, raktárakat alakítanak ki. Megújul a múzeum híres római kori és jáki kőtára, valamint 30 ezer kötetes könyvtára. — Tanyát ütött az idei első gólyapár a soproni járás déli részén. A szép, és hazánkban különösképpen kedvelt nagy madarak fészkeit féltő gonddal óvják a Fertő-tó menti, a rábaközi és a szigetközi falvakban. Életterük ugyan ezen- a vidéken is összeszűkült, de a hansági, valamint a folyó menti vizenyős területeken még megtalálják kedvenc csemegéiket. — TEGNAP MUNKÁHOZ LÁTOTT a paksi atomerőmű építkezésén KISZ-építőbrigád idei első, negyvenfős csapata. A Bács- Kiskunból, Békésből és Somogy megyéből érkezett fiatalokat hetenként újabb, hasonló létszámú csoportok követik. Az ország valamennyi megyéjéből összesen 260 fiatal szakmunkás és műszaki jön a KISZ Központi Bizottságának hívó szavára, hogy részt vegyen hazánk legnagyobb beruházásának megvalósításában. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. március .13. kedd du. 3 óra: KÉT ŰR SZOLGÁJA Ifjúsági A-bérlet este 7 óra: KÉT ŰR SZOLGÁJA Főiskolás-bérlet Sárbogárdon este 7 órakor: RETTENETES SZÜLÖK MOZI 1979. március 13.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ANGI VERA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HELGA ÉS MICHAEL Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő . nyugatnémet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor REXI, A FOGORVOS Színes, magyarul beszélő lengyel mesefilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor SZOMBAT ESTE VASÁRNAP REGGEL Magyarul beszélő angol film — Hetvennégyezer porcelánszigetelő ez évi szállítására kapott megrendelést az NDK-ból a Pécsi Porcelángyár. A már folyamatban levő tárgyalások szerint jövőre az ideinek több mint a másfélszeresére fogad el megrendelést a gyár NDK-beli partnereitől. — Fejlődő ipar Dunapatajon. Az ipart jóformán egyedül képviseli a Vas- és Vegyesipari KTSZ, amely viszont a község legtekintélyesebb munkahelyének számít. A 210 dolgozót foglalkoztató ipari szövetkezet az elmúlt évben 58,5 millió forintos bevételt ért el, ami tíz százalékkal több a tervezettnél. Az idén — a tervek szerint — hasonló ütemben növekedik a termelés, elsősorban a fénycső-armatúrákat gyártó részlegben, amely a tavalyi (19 millió forintos) termelési értéket megduplázni készül. — MAGÁNGYŰJTEMÉNY, KÖZSZEMLÉN. „Szőttesek, hímzések, viseletek Kalotasjeg környékéről.” címmel nyílik kiállítás a kiskunhalasi egészségügyi dolgozók klubjában ma délben. Zala Dezső magángyűjteményét március 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híriapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30.— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360 — forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23SX