Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-13 / 60. szám

1979. március 13. • PETŐFI NÉPE • 5 Gondolatok a támogatásról Kulturális életünk egyik alap­vető fontosságú elvéről, a támo­gatásról közöl kerekasztal-beszél- golést a Kritika legutóbbi száma. A támogatásról, amely nem sa­játosan mai és nem sajátosan szocialista jelenség. József Attila szanatóriumi költségéit egy cu- korgyáros fedezte. Szabó Dezső pedig évekig kapott ebédet a Philadelphia étterem tulajdonosá­tól. aki cserébe csupán annyit kért a harmincas évek írófeje­delmétől: kedvenc lapjait az ét­terem kirakati ablaka előtt ülve böngéssze át, hogy robusztus fi- guiája minél több vendéget csa­logasson be. A korábbi időkből emlékezhetünk Bethlen Gábor er­délyi fejedelem nemes gesztusá­ra. aki erdélyi vagyonának min­den jövedelmét az oktatás fej­lesztésére. a művészetek felvirá­goztatására fordította. Aztán — még tovább hátrálva az időben — bizonyos meglepetéssel az arcun­kon felfedezhetjük azt is. hogy a nagy csaták, a nagy győzelmek után egyszer csak Dzsingisz kán kumisztól bűzlő sátortábora is átalakult, s megjelent benne a táncosok, az énekesek, a króni­kaírók — a művészettel foglal­kozók egész hada. A Kritika kerékasztala körül ülők — köztük Cseres Tibor író. Király István egyetemi tanár és Tóth Dezső kulturális miniszter- helyettes — természetesen azt igyekeztek tisztázni először, hogy miben különbözik a mi támoga­tási gyakorlatunk a korábbiaktól, A választ keresve felidéződtek az ötvenes évek. amikor a támo­gatás kifejezéshez pejoratív tar­talmak is tapadtak: lábrakapott az a felfogás, hogy támogatásra tulajdonképpen az szorul, aki gyenge, különben nem tud meg­állni a saját lábán. S hogy támo­gatni tulajdonképpen annyit je­lent, mint tolni valakinek a szé­ké, ét, vagy a hóna alá nyúlni va­lakinek. Az ötvenes évek és a jelenlegi gyakorlat legfőbb különbségeit Ki'ály István a következőképpen jellemezte: ....... az irodalom há­r om tényezője — író, mű, olvasó — közül az ötvenes években a tá­mogatás elsősorban az írókra iiánvult. Gyakorlatilag ez hozta leire a protokoll-listákat, s a többnyire nem egészséges kieme­léseket. Most ez az egyoldalú író­kiemelő formája a támogatásnak, nagyon helyesen, megszűnt. A tá­mogatás fő hangsúlya elvben a műre esik. és a harmadik ténye­zőié: a befogadóra, a rajta ke­resztül való támogatásra. Ponto­sabban arra. ami a befogadó és a mű között van: a közvetítőkre, az úgynevezett mediátorokra." * Ez az új módszer csak helye­selhető, ám — néhány vitázó sze­rint — távolról sem hibátlan. A támogatás egyik gyengeségének azt találták, hogy a közvetítők közül a kritikának jut a legna­gyobb szerep és a legnagyobb hangsúly, s a többi mediátor háttérbe szorul. Holott a rajtuk keresztül történő támogatás — pi i(iáiul az iskolai tankönyvek, a kiadói politika, a nagy példány- számú kiadványok, a népszerűsí­tő kommunikációs eszközök által adott támogatás — legalább any- nyira fontos. Tóth Dezső elismerte ugyan e felvetés jogosságát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kritika az. ami értékrendet teremt, minősít, ami végső soron arra a kulcskér­désre ad választ, hogy mit támo­gassunk.. „Ha ma a mediátorok nem működnek elég hatékonyan, annak végső okát ... az érték­rend-bizonytalanságban látom." * Éppen ezért több szót érdemelt \olna a vita problémája, hiszen a támogatás kapcsán mindig felve­tődik a nem támogatott tenden­ciákkal való polémia kérdése is. S ezzel egyidőben: a közös gon­dolkodás szükségessége. A be­szélgetők fel is tették a kérdést: vajon miért nem sikerült a vitá­kat a közös gondolkodás irányá­ba vinni? Miért nem állítjuk jobban a figyelem — a viták — középpontjába azokat a műveket, amelyek a támogatás elvének megvalósulását jelentik? Említették a Nyugat egykori gyakorlatát, amely egyebek mel­lette, azzal is támogatta a maga íróit, hogy egy-egy művükről több, egymással akár ellentétes tartal­mú kritikát is közölt, vagy anké­tet hozott róluk. „Előfordul ilyen a mi gyakorlatunkban? Hogy azokról a művekről beszélges­sünk, amelyeket támogatni aka­runk? Csináltunk mi ankétot pél­dául A ménesgazdáról? Nem az történik-e — sorolhatnám tovább a példákat —, hogy éppen a szo­cialista irodalom fejlődése szem­pontjából lényeges művek és problémák megvitatása szorul háttérbe?" — tette fel a kérdést az egyik beszélgető. * A Kritika négy teljes oldalán folyó beszélgetés több izgalmas kérdésre is kitért. Szorosan a tá­mogatás elvénél maradva, mégis Király István sommázó vélemé­nye kívánkozik e jegyzet végére: „A támogatás a kultúrpolitiká­nak a kulcsfogalma. A kultúrpo­litika végrehajtása elsősorban a támogatáson keresztül történik. Módszerében itt különbözik ez a kultúrpolitika mondjuk a múlt­tól. amikor a tiltás, az adminiszt­ratív eszközök nagyobb szerepet játszottak. A támogatás elsősor­ban elvi. elméleti kérdés; az elvi, elméleti alapok tisztázottságát je­lenti. Akkor támogat jól a kriti­ka, s minden egyéb mediátor, ha olyan elveket, elméleteket, kriti­kai normákat, orientáló fogalma­kat vall, amelyek megfelelnek a szocialista irodalom mai szükség­letének és gyakorlatának. Ha sza­bad utat biztosít a színvonalas szocialista műveknek ...” Káposztás János PALOTA, MÓKA-EMLÉKKEL Beszélgetés az íróval, az íróról Impozáns oszlopaival a szegedi Tisza-parton áll a Móra Ferenc Múzeum és Somogyi Könyvtár. A sárga épület homlokán a felirat: A közművelődés­nek. A könyvtár hamarosan százéves lesz. Az idén pedig Móra születésének ugyancsak századik évfordulóját ünnepeljük. Az egykori könyvtárigaz­gató Mórának az utódaként jelenleg is író mun­kálkodik: Tóth Béla, aki behatóan foglalkozik Mó­rával. Erről beszélgetünk vele a roskadásig meg­rakott polcokkal teli irodahelyiségben. — Mikor kezdett el az író élete és munkássá­ga után kutatni? — Negyedik elemista koromban találkoztam elő­ször Mórával — mondja Tóth Béla. A tankönyvünk írója ő volt. s a könyv címe: A betűvetés virá­goskertje. Ö írta a verseket, a prózákat, a mon- dókákat. találós kérdéseket; szóval az egész köny­vet. Szerencsés volt a mi generációnk, hogy Mó- rá-könyyet kaptunk indításnak, tudott a mi fe­jünkkel gondolkodni, meséi egyszeri olvasásra má­ig is megmaradtak emlékezetemben. Húsz éve él bennem a Móra-tudat. Itt volt igaz­gató, itt hagyta keze nyomát, szellemét, kataló­gusait ma is használjuk. Nyomdokaiban járunk mindig, lépten-nyomon találkozunk kezeírásával. Persze mindig nem járhat a méltó előd az ember fejében; a tisztelet kötelező ereje azonban érvé­nyesül dolgozóink körében. Régebben csak hely­ben lehetett olvasni, most egymilliós könyvállo­mánnyal várjuk olvasóinkat. — Mi a megragadó az íróban ön szerint? — A tiszta nyelvezete, korszerű ötletei, a min­dig időszerű témái. Az író a saját korát mutat­ta be. Novelláit szeretem jobban, de publiciszti­kai munkássága is leköt. Írásai szenvedélyesek, rozsdaálló ötletei helytállóak. Mórának hatalmas szelleme volt... — Ügy tudom, az évfordulóra ön könyvet írt róla. — Az életrajzát, ahogyan én látom. A könyvtá- rost, a muzeológust, és az újságíró Mórát, a város hajdani szellemi életének prizmáján keresztül. A jelenleg is élő emberek tanúságtétele is szerepel a könyvemben; az író nevelt fia mellett munka­társai is nyilatkoztak. A kötet a tervek szerint jú­niusban lát napvilágot, Szeged város kiadásában. Mórával foglalkozik majd a Tiszatáj is, megjele­nik egy minikönyv az aforizmáival, s a Somogyi Könyvtár „Műhely” sorozata ezúttal az író em­lékeivel foglalkozik. Majd levelek, dokumentumok Is kötetbe kerülnek. Kiskunfélegyházán vetélkedő­ket, Szegeden irodalmi előadásokat terveznek. Az ünnepi ülésen az ünnepelt munkásságát elevení­tik fel. A régész, a könyvtáros, az irodalmár és a • Móra Ferenc kevésbe ismert portréja, Gábor Mo« ric 1889-ben készült olajfestménye. publicista Móráról méltó módon megemlékeznek.' A szegedi Ki sszín házban emlékműsor zárja a ren­dezvénysorozatot. — Kiskunfélegyházán milyen program várható? — Nagy anyagi áldozatokkal készülnek ott is. Az emlékházat nemrégen nyitották meg, s ezúttal új helyen. Ápolják a Móra-hagyományt a félegyhá­ziak. Érdekesség? Emlékkönyvet adnak ki, meg­szervezik az öreg diákok találkozóját, akik közül még sokan ismerték Móra Ferencet. — Szegedet vagy Kiskunfélegyházát nevezné el­sősorban Móra városának? — A bölcsőhely, a szülőváros mindenki számára szent. Ezért tehát elsősorban Félegyházát. A má­sodik szülőföldje viszont Szeged. Itt vált jó hírű­vé, ismertté. Ezt a várost is Móra városának ne­vezném tehát. — Ma, az épületen levő ,,A közművelődésnek" felirat mennyire valósul meg? — Eredetileg könyvtárnak épült. Ma a múze­ummal békésen megférünk a palotában. Somogyi Károly 43 ezer kötetet ajándékozott az árvízben tönkrement városnak. Ennek a csodás gyűjtemény­nek emelték a közművelődési épületet. A felírás megvalósult: a közművelődést szolgálja a közel százéves intézmény. Sőt, bővítjük is; jelenleg a Dóm téren folyik az építkezés — mondotta be­fejezésül Tóth Béla. B. T. SZABÓ ERVIN LEVELEZÉSÉNEK KÉT KÖTETE . Nem nekünk, barátaidnak, van csak szükségünk rád. A fenti JlddÉetJj^a, lébaiítl ' e3p rendhagyó életű anarchista grofT Batthyány Ervin leveléből szár­mazik, és így folytatódik: „demég sokkal inkább szüksége van rád a magyarországi szocializmusnak. Ebből a kettős érdekből mindent el kell követnünk, hogy téged megint egészségessé, élet- és mun­kaképessé tegyünk, mégpedig ha­mar” — írja a mindig sokat be­tegeskedő Szabó Ervinnek. A Szabó Ervin-levelezés múl­tunk egyik fontos korszakának gazdag forrásvidékét tárja elénk. Nem egyszerűen egyetlen — bármily jelentős — személyi­ség arculatához nyújtanak bizto­sabb fogódzót ezek a levelek, ha­nem az egyre inkább tényleges jelentőségének arányában érté­kelt század eleji nagy „második reformnemzedék” eszméit törek­véseit, vitázó egymásrautaltságát, ezerágú szerves összekapcsolódá­sait elevenítik emberi közelségbe. S hogy ez így lehet, annak leg­főbb oka, hogy a levelek címzett­je, Szabó Ervin (a dolog termé­szetéből adódóan főleg a hozzá írt levelek maradtak fenn, kerül­tek elő) kora és köre egyik köz­ponti alakja volt. Méghozzá több szempontból is: mint a szociálde­mokrata párt vezető elméleti te­kintélye, nemzetközi kapcsolatok­ban hivatkozható értéke; a marxizmus és a szociológia hazai terjesztője, a Társadalomtudomá­nyi Társaságnak és folyóiratának, a Huszadik Századnak egyik szel­lemi irányítója, a szocialista gon­dolat forradalmi megújítója, egy egész forradalmár nemzedék ne­velője és nesztora, nemzetközileg elismert szocialista közíró — mindezek mellett még hazai könyvtárügyünk szervezője—kor- szerűsítője. A közvéleményünkben szoba­tudósnak is elkönyvelt Szabó E|> vin mozgalmas gyakorlati forra­dalmán tevékenysége, szerteága­zó nemzetközi kapcsolatai talán a leginkább érdekesek a levelezés- * bői. E levélhagyaték nélkül jó­formán semmit sem tudnánk ar­ról a nagy gyakoriságú és éveken át tartó munkáról, amellyel Szabó segítette a különböző orosz szo­cialista irányzatokat ■ illegális fu­tárvonalaik kiépítésében. Külföl­dön nyomott lapokat, brosúrákat segített becsempészni a cári Orosz­ország területére, méghozzá oly intenzitással, hogy személye és lakhelye fontos közép-európai tá­maszpontjává vált az oroszorszá­gi forradalmároknak. De egymás mellett olvasva im­ponáló az a névsor is, amellyel — mint a nemzetközi szocialista tu­dományosság egyik elismertje — rendszeres kapcsolatban állt. Nyo­mon követhetjük azt az utat, *t?fkk<Sl." fÜriUlmáiiyáf el­jutottak a nagy. reprezentatív európai folyóiratok. Neue Zeit. az Archiv für Sozialwissenschaft és mások hasábjaira: ahogyan veze­tő európai szocialisták. Franz Mehring és mások írásai eljutot­tak magyar folyóiratba, vagy Bernstein és Robert Michels elő­adást jött tartani Budapestre; ahogy hírek, információk, tervek és lehetőségek cseréjére sor ke­rült Szabó és partnerei között. A Kari Kautskyval folytatott le­velezés pedig elméleti és törté­neti szempontból is jelentős. A levelezés Szabó Ervin szer­vező tevékenységéről is képet ad. Arról, ahogyan mint a pártellen­zék vezére, a hazai szocialista mozgalmat óhajtotta más célki­tűzésekkel és módszerekkel felru­házni. Ahogy nemzetközi jelentő­ségű társadalomtudományi bib­liográfiát szervezett, és ahogyan úttörő vállalkozását. Marx és En­gels első magyar nyelvű kiadását megszerkesztette, terveit és lehe­tőségeit Kautskyval, Plehanovval, Mehringgel és a magyar szocialis­ta mozgalom vezetőivel egyeztet­te. De képet kapunk arról a te­vékenységről is, amellyel a kör­vezető Szellemi orgánumát, a Hu­szadik századot, ha nem is tény­legesen, de névlegesen mindig is szerkesztette. 1905 után a levélanyag csökken, jellege megváltozik. Szabó vég­képp szakít a szociáldemokrata párttevékenységgel, visszahúzódik könyvtári és elméleti munkás­ságába. Kínzó szembetegsége is zavarja, érzékenyebb, levelezésé­ben vélt és valóságos hazugságok­kal és ferdítésekkel hadakozik. A háborús állapotok különben is megnehezítik a levelek küldését és fogadását. Akkori (1917 végi) világháborús hangulatára jellem­ző az alábbi levélrészlete: „Minálunk egyformán telnek a napok. Sok reménységet, sajnos, az orosz különbékéhez sem fűzük (ha ugyan egyáltalán létrejön). Azt hiszem, Anglia és Amerika azután sem fognak tágítani. Né­met barátaink túlságosan sokat győznek: la fiancée est trop belle (túl szép a menyasszony — fran­cia) — a mi számunkra, akik csakugyan győzelmek nélküli bé­két akarunk .(és kaphatnánk is). Nemcsak Olaszország szép földjét sajnálom: magunkat is féltem a sok német sikertől.” Az apparátussal (életrajzi kro­nológia. jó jegyzetanyag, mutató stb.) kellően ellátott kötet Szabó Ervin születésének centenáriumá­ra jelent meg. Talán kissé elkés­ve. de változatlanul hiánypótló jelentőséggel. A. Gy. FOTÓTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY • Műtermi csoportkép az 1870-es évekből. Képek a múltból... • Az archívumban (előtérben, balra): Teleki László 1861-ben készült fényképe. A kép rögzíti a múltat, a visz- szahozhatatlant, megörökíti az ar­cokat, a fénykép a történelem egyik leghitelesebb tanúja. A francia akadémia 1893-ban fo­gadta el a fényképezést mint ta­lálmányt. Nagyapáink, dédanyá­ink tekintenek vissza a múlt szá­zad elején készült másolhatatlan — s éppen ezért nagy értékű — daguerrotípiákról, melyeket Fox Talbot angol fizikus nedves el­járással készülő sokszorosítható képei követtek, minthogy mega­lapozva a modern fotóművészet jövőjét. A fényképezés hazánkban is csakhamar népszerű lett. A leg­nevesebb festőművészek — Bara­bás Miklós, Borsos Miklós, Doctor Albert alakították át • Blaha Lujza 1880-ban az Egy éj Velencében cí* mű Strauss operett főszereplőjeként műtermeiket „filmirdává", ahol az első alkotásaik készültek. Mindez talán ma már mosolyogni való, a világot járó, mindent „lencsevégre kapó” nemzedéknek. A hagyományok őrzése érdeké­ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége 1958-ban egy fotótör­téneti gyűjtemény megvalósítását kezdeményezte. Voltak, akik fel­ajánlották a tulajdonukban levő fotótörténeti relikviákat, mások­tól pedig megvásárolták a kora­leli fényképeket, a kezdeti hős­korra . emlékeztető labor felszer e- léecket, a fotózás történetét meg­örökítő plakátokat, kereskedelmi leveleket, érmeket. Ma ennek a gyűjteménynek — egy megvaló­sítandó múzeum reményében — huszonhétezer tárgyi és fotóem­léke van. A gyűjteményt még így is gyakran láthatjuk, mivel az archívum egyes darabjait gyak­ran kölcsönkérik a filmesek és a tévések. Korabeli politikusok vagy neves színészek egykori fényképeit keresik, és a környe­zetet, korszakot hitelesítő tabló­kat. A Magyar Fotóművészek Szövetsége az Ady-évforduló al­kalmával huszonhat képet sok- szorosíttatott a költőről — mivet birtokában van a kor egyik leg­nagyobb fotós egyéniségének, Székely Aladárnak legtöbb Ady- felvétele —, $ ezt a gyűjteményt az országban, mintegy ötven kü­lönböző helyen mutatták be ván­dorkiállításon. S még egy érdé- km,ség: a Nemzeti Bank is a Magyar Fotóművészek gyűjtemé­nyéből választotta ki azt az Ady- képet, mely most ránk tekint az Ötszázasról ... A. T. • Lendvainé, a Nemzeti Színház művésznője (1870) (MTI-fotó: Fényes Tamás felvételei — KS.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom