Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-10 / 58. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. március 10. A nagyüzem „családtagja” Az V. ötéves tervtörvény — a lakosság növekvő élelmiszerfogyasztásával és az exportfeladatokkal összhangban — a mezőgazdasági termelés évi 3,4 százalékos növelését irányozza elő. Ennek megvalósítása mindenekelőtt a mezőgazdasági nagyüzemek feladata, emellett azonban fontos tényező a kisgazdaságok termelésének bővítése is. Változatlan célunk a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésében rejlő lehetőségek kihasználása. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a háztáji és egyéb kistermelés megítélésében egységes felfogás és gyakorlat jusson érvényre. Ez társadalmi érdek. Jelentőségét jól szemlélteti, hogy minden második család háztáji jellegű termelést folytat. A háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének csaknem fele értékesítésre — jelentős része exportra kerül. — Vajon a nagyüzemi, a közös gazdálkodás és a háztáji termelés egységének ilyen helyes értelmezése érvényesül Kiskunmaj- sán is? — A kérdést Váradi Ká- rolynak, az ottani Jonathán Tsz elnökhelyettesének tettem fel. ö — ha úgy teszik — „kettős minőségben” is illetékes a válaszra. Egyrészt mint nagyüzemi vezető, másrészt, mint a Hazafias Népfront helyi elnöke. A népfront gyakorlatából ismert számos formán belül — beleértve a megyei bizottság határozatait is — a falugyűlés adta lehetőséget szintén kihasználta Váradi Károly a kistermelés fejlesztésének elősegítésére. A háztáji és kisegítő gazdálkodás jelenlegi helyzetét, eredményeit, a továbblépés feltételeit éppen ő Ismertette a kultúr- házban tartott falugyűlésen. Nem véletlen tehát, hogy a tsz- központ irodájában perceken belül kéznél voltak a tényekkel bőségesen szolgáló dokumentumok. — Nagyközségünkben a háztáji és kisegítő kisgazdasági termelésnek nagy hagyományai vannak, és ezt a jövőben is fenn kívánjuk tartani — szögezte le, majd hozzáfűzte — Ennek eredményei nemcsak a népgazdasági igények kielégítéséhez járulnak hozzá, hanem — és ez egyáltalán nem utolsó szempont — a háztáji gazdálkodással foglalkozók élet- színvonalának alakulásába is beleszólnak. — Mennyien foglalkoznak Maisán kistermeléssel? — A hét-nyolcszáz tanyán élőket és a nagyközségben lakókat beleszámítva legalább öt-hatezer családról van szó. S hogy menynyit értékesítettek a kistermelők a szövetkezeti csatornákon keresztül, az utóbbi három év távlatában szemlélteti ez a kimutatás. Elébem tette a „megnevezések”, darabszámok, súlyok s forintértékek kövér oszlopaiból összeállított listát, melyekből csak kiemelni és összehasonlítani tudunk néhányat egy újságcikk keretében. Előbb egy teljes felsorolás: sertés, tej, egyéb állat, zöldség, szőlő, gyümölcs, fűszerpaprika, hízott liba, májprémium, tojás, galamb, nyúl, naposcsibe. Kiolvásható ebből, hogy egyrészt olyan terményekről, árukról, állatokról, s ezek hozamairól van szó, amelyekből a nagyüzemek még nem tudnak eleget adni, másrészt Olyanokról, amelyeket tulajdonságaik — különösen számottevő kézimunka-igénye miatt — nehezen termelhetnének meg. Ha egy-két árunál, mint mondjuk gyümölcsnél, tojásnál, nyúlnál átmeneti csökkenés mutatkozott is, a legfontosabb és tömegénél fogva is legnyomósabb cikkeknél szépen reprezentálják az emelkedő értékek a lakosság növekvő termelési kedvét. — Ha már a bázisban vagyunk, mi volt a Jonathán „tagsági értékesítés”? Erre a kérdésre már Tóth Lajos, a Jonathán háztáji bizottságának elnöke válaszolt. Szintén a rövidség kedvéért csak néhány jelentős árut említünk, azokat is csupán a múlt évre vonatkozóan. Tehát: Tej Fűs Szőlő 3932 — Az előbb „bázisként” említettem a Jonathánt. Nemcsak abban az értelemben igaz ez, hogy saját tagságát tekintve foglalkoznak a háztáji termeléssel, hanem, hogy úgy mondjam, a kívülállók ez irányú támogatásával is törődnek? — így való. Mi is a Petőfi, meg az áfész is azon vagyunk, hogy a közös és a háztáji ügyét — beleértve a nem tagokét is — egységesen kezeljük. így válik egyre tervszerűbbé, programozhatóbbá a kistermelés is. Nemcsak háztáji bizottságunk, háztáji agro- nómusunk is van Sípos Péter személyében. Szinte nincs olyan, amit meg ne adnánk a kistermelőknek, ha kérnek tőlünk, igénylik segítségünket. Szaktanácsadás, palánta, vetőmag, növényvédő szer, erőgép, permetezés, helyben való átvétel — és nem győzném sorolni, mi mindenben rendelkezésükre áll a nagyüzem. S azt még Váradi Károllyal együtt elmondta a háztáji, hí zott-. „ ság elnöke, hogy kezdeményezték q — s már a rendezésénél tartanak — egy 340 hektáros területen zártkertek kialakítását. Aztán olyan 50 hektárnyi, rosszul hasznosítható legelőre gulyát szerveznek. Május 1-től október 15-ig kicsaphatják ide teheneiket az állattartók. Akik bizony olyan szép számmal vannak Kiskunmajsán, hogy amikor néhány nevet, s címet kértünk — fotótémának, a legnagyobb fejtörést az okozta, ugyan kit javasoljanak már a legfáinabb szarvasmarhatartók, sertés- vagy libahizlalók seregéből. Számításunkat azonban keresztülhúzták a határbeli útviszonyok. Mert hiába volt már az első — tíztehenes tanya — nem több, mint egy kilométerre az or- szágúttól, gépkocsink már az első 20 méter után elült volna a sárban. így végül annak is örültünk, hogy a háztájiból szerződött bikaborjúk átvételét lefényképezhettük. ...Mert az á Községben zajlott. Tóth István • •i. . .vuü -0*1 un fS*» • Sipos Péter háztáji agronómus — balszélen — a bikaborjű „felhozatalt” szemléli. A. Furus István, Nyerges Kálmán, Kiss Antal, Korom Ferenc — meg a többi gazda elégedetten mosolyog. Csak abban lehet különbséget tenni, hogy — egyik kis jószág szebb, mlpt a másik. Sertés H. marha Borjú Ló exp. és belf. 10 985 db 188 db + 408 db 127 db 11518,51 hl q 36 544 996 forint 5 205 510 forint 1633 658 forint 6 322 655 forint 11518,51 hl 2 932 693 forint Hétköznap Kelebián Vidám csiripeléssel mennek tovább. • Az Ady utcában. A háttérben Jobbról Galgóczl Vince tanácselnök, Gyarmati Károly zetorossal Az utolsó fagyos éjszakákat leheli a tél, legalább is ezt reméljük. Kedd van, s a kelebiai főutcát napsugarak árasztják el. Lovas kocsi kukoricaszárral kocog a tűhegyes tornyú templom felé. Kovács Lajos István parkettakészítő — olvasom a kisiparoscégért. Bekukkantok a mesterhez. Ma éppen Bagó László helybeli lakosnak dolgozik. Akácból és tölgyből készít burkolóanyagot a megrendelő igénye szerinti méretben. Árban és minőségben egyaránt igyekeznie kell — tájékoztat —, hogy a gyári termékekkel szemben versenyképes legyen. Kelebia kiváló határőrközség — ezt tudatja az érkezővel a faluszéli helynévtábla. Még öt perce sem vagyok itt, amikor egy határőrtiszt a kisiparos udvarán Igazoltat. Számítottam erre, hiszen a jugoszláv országhatár a „kertek alatt” húzódik. * Gyerekcsapatok rajzanak a központ felől. Az iskolában vége a délelőtti tanításnak. — Hogy telt a napotok? — állítom meg Illés Kati és Erdei Rita negyedikest, s velük' Vörös Rózsát, aki az ötödik bébe jár. — Jól, mert nem feleltünk — nevetnek. Aztán Rita elkomolyodik, őt környezetből „majdnem” szólították. Rózsa dolgozatot irt földrajzból, az Alföldről. A Szegedi Ruhagyár bácsalmási üzemének kelebiai telepén — az egyetlen jelentősebb ipari munkahely a községben — szorgalmasan dolgoznak a varrónők. Két műszakban mintegy nyolcva- nan keresik itt a kenyerüket. Tavaly 2800 forint volt az átlagbér — tudom meg Lovászi Gáborné termeltetésvezetőtől és Racsmány Feiencné adminisztrátortól. — Ügyesek a kelebiai asszonyok — dicsekednek. Az elmúlt évben több mint 28 millió forint értékű munkaruhát állítottak elő. Az idén létszámnöveléssel 48 milliós tervet szeretnének teljesíteni. Most férfi divatköpenyeket varrnak a belkereskedelemnek. — Tizennyolc dolgozó részvételével felnőtt szakmunkásképzés folyik nálunk — újságolják az üzemben. A szocialista brigádok a tanuláson kívül aktívak a társadalmi munkában is. Lovásziné és Racsmányné megmutatja az emlékplakettet, amelyet a megyei tanács és a Hazafias Népfront közösen adományozott a kollektívának a községfejlesztésben nyújtott teljesítményéért. * — Az Ady utcának ez az öthatszáz méteres szakasza volt a legrosszabb a községben — mu• Lovásziné és Racsmányné mutatják a plakettet. • Illés Kati, Erdei Rita és V5r8s Rózsa, útban hazafelé. tatja a tanácselnök, Galgóczi Vince. — Társadalmi munkával hozzuk helyre. Részt vesz benne az áfész, a Rákóczi Csillaga Tsz és az erdőgazdaság. Ok szállító- eszközöket adnak, az erre lakók pedig munka után segítik szétteríteni a töltésföldet. Az elnöknek tevékeny napja van. Délelőtt járásiakkal tárgyalt, most, ide, az ellenőrzésre, az iskolából érkezett, ahol a községi öregek napja műsoráról értekezett a pedagógusokkal. * A postamester, Racsmány Ferenc éppen a Sajtóelőfizetések hóvégi összesítésével foglalatoskodik: — A Petőfi Népére januárban 317-en, februárban pedig 308-an fizettek elő. A lap árának emelkedése csak ilyen kis mértékben apasztotta az olvasótábort. Kézbesítőkben itt, a határ szélén sem dúskál a hírvevő és továbbító központ. Olyan két jó dolgozót, mint Kovács István és Gál Károly, a két régi ember, nemigen találnak. Az előfizetők nem mindig elégedettek a kézbesítéssel. A támpontosítás segítene, de az az ígéretek ellenére még mindig várat magára. • — Itt egy orvosi rendelőből és lakásból, gyógyszertárból és gyógyszerészlakásb'ól álló egyemeletes házat építünk majd — mondja a parókia mellett kísérőm, Gárgyán István, a tanács gazdálkodási előadója. Elbeszéli még, hogy két orvosa lesz Kele- biának a mostani egy helyett, és siet vissza a hivatalába, ahol még tennivalók várják. A. T. 8. Diákotthonban élni Csaknem kilencvenezer, 6—18 éves korú diák él és tanul kollégiumban. Létszámuk a demográfiai görbe függvényeként legfeljebb csekély mértékben változik; többé-kevésbé állandó az utóbbi években. A tanuló ifjúság egészéhez képest kétségkívül nincsenek sokan. A statisztika azonban azt is kimutatja, hogy a diákotthonokban lakó középiskolások háromnegyede, a szakmunkástanulók 90 százaléka, míg az általános iskolások összessége munkás- vagy parasztcsaládból való. Szűkös szellemi batyu Sokan úgy vélik, hogy a szülőknek manapság már módjukban áll mérsékelni a — jobb szó híján — származásból eredő kulturális hátrányokat. E lecke azonban nehezebb, mintsem hogy az anyagi javak gyarapodásával megoldottnak könyvelhessük el. A kulturális gyarapodás feltétele csak részben függ az anyagi helyzettől. Kell-e magyarázni, hogy a társadalom strukturális tagozódása alapján lényeges a különbség a diákok kulturális környezete között? Dehogy is elmarasztaló bélyeg ez azokon, akik úgy érkeznek társaik közé, hogy maguk is tudják: az otthonról hozott szellemi batyu bizony szűkös. És minél tehetségesebb a fiatal, annál több joggal várhat segítséget efféle hiányainak felszámolására, annál jogosabban pöröl hátrányai miatt, amelyekben vétlen. A diákotthon azoknak kíván segítséget adni, akiknek lakóhelyén nincs meg a tanulás, a továbbtanulás lehetősége. Mondhatnánk azt is, hogy a kollégium: szociális szolgáltatás, a tanács kezelésében. Ez azonban feladatainak némiképp a leértékelését jelentené. Fiatalon nehéz elszakadni a szülői háztól. Aki maga is élt kollégiumban, jól tudja: nemcsak helyszínt, de életformát is cserél, ha diákotthonba költözik. Meg kell tanulnia alkalmazkodnia másokhoz, a nevelőkhöz, és a korábbi nagy szabadsághoz képest szokatlan, hogy szigorúbb rend szerint telnek a napjai. Az átállás sosem zökkenőmentes. De hogy milyen mérvű, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartó-e, az mindenkor a helyi tárgyi és személyi feltételektől is függ. És mivel a diákotthonok a magyar közoktatás szerves részét képezik, nagyon lényeges, milyen a kapcsolatuk az iskolákkal. Presztízsviták Milyen is ez a kapcsolat? Sajnos, nem mindig dicsérhető. Míg a diákotthonokban többnyire megvolna a hajlandóság az ápolására, az iskola ezt a közeledést itt-ott alig viszonozza. S bár a felügyeletet ellátó tanár ösztönzi e kapcsolatok fejlesztését, az eredmény még gyakorta „foghíjas”. Ennek okát a szakemberek elsősorban abban látják, hogy nem sikerült még kialakítani az iskolai és a diákotthoni nevélők azonos szemléletét. Értelmiségünk talán legnépesebb rétege nem mentes az alkotó erőket csorbító presztízsvitáktól. Az általános iskolai tanár sokszor tekintélyesebbnek, fontosabbnak tartja magát a tanítónál, de nehezményezi a mesterséges válaszfalakat, ha az ő lelkiismeretesen végzett munkáját, mondjuk, középiskolai kollégája nem értékeli. Ami pedig ennél is érzékenyebb sérelem: az iskolában tanító pedagógusok többnyire nem tartják azonos rangúaknak diákotthonban működő társaikat. E megosztottság magától értetődően nem segíti elő a nevelőmunkát. Mert ahol ezek a tünetek fellelhetők, mindenkor hiányos a diákok érdekét szolgáló információcsere. A diákotthonban lakó ifjú sokféle módon megsínyli e vitákat. A más-más megítélés elbizonytalanítja, rombolja benne nevelőinek hitelét. Periférikus terület ? A tanácsok oktatási osztályain mind több szó esik újabban a diákotthoni nevelőmunka korszerűsítésének az iskola és a kollégium közötti kapcsolat javításának szükségességéről. Dicsérendő, hogy az Oktatási Minisztérium, összefogva a tanácsokkal, a fogyatékosságok felszámolására újabban tájkonferenciákat szervez. Elsőként Veszprémben gyűlnek össze három megye iskoláinak és diákotthonainak igazgatói,' hogy megvitassák a két intézménytípus együttműködésének lehetőségeit. Ezt követően áprilisban Debrecenben rendeznek hasonló megbeszélést a hajdú-bihari, a békési és a szabolcsi intézményvezetőknek, valamint a közvetlen felügyeletüket ellátó tanácsi szakembereknek. Nem kétséges, hogy van és lesz hasznuk ezeknek a konzultációknak, bár a gondokat egycsapás- ra aligha szüntetik majd meg. Hiszen teljesen jogos a kifogás, amelyet gyakorta hallani a nevelő- otthonokban dolgozó fiatal peda- góusoktól (sajnos, kevesen vannak!). Panaszolják, hogy speciális munkájukra nem készít fel sem az egyetem, sem a főiskola. Az idegenkedés tehát ettől a munkától már az alma materben kialakul. így már könnyebben érthető, miért húzódoznak a fiatal szakemberek a diákotthoni munkakörtől. Ezen felül: több a heti szolgálati idő, mint az iskolában, s az sem vonz túlságosan, hogy a nevelőnek történetesen hajnalban i be kell ballagnia ébresztőt tartani, elindítani a gyerekeket az iskolába, majd délután mehet visz- sza ismét, hogy folytassa aznapi munkáját. Mindez persze csak részletkérdés; a legelhivatottabbak szerint a hátrányos megítélés és a rosz- szabb munkakörülmények ellenére is lehet jól dolgozni. De hát .mikor jó egy kollégium munkája? Az illetékes nyilván nem először válaszol erre a kérdésre: ha feladatot ad, ha kölcsönös a felelősség egyén és közösség között, ha állandóan bővíti kapcsolatrendszerét, ha a közösség védelmében, demokratikus keretek között folyik a munka és a nevelés, ha a kollégium képes felkészíteni lakóit a társadalmi életre, a beilleszkedésre. Példák - ellenpéldák Tömör, , világos a megfogalmazás. Megvalósítása viszont nem könnyű. Az egyik vidéki város híres kollégiumának nevelőtanára a közelmúltban hónapokon keresztül faggatta a bentlakókat, mondjanak véleményt róluk, nevelőkről és a kollégiumról. A válaszok feltárták, hogy bizony baj van a demokrácia értelmezése körül a tanár—diák viszonyban. Pedig ez a diákotthon a jobbak közé sorolható, munkájában mégis sok a hiba. Általánosságban kimutatható a törekvés a jó irányba, a szakemberek véleménye szerint a háromszáz-egynéhány középiskolai diákotthon közül kétszáz, ha nem is tökéletesen, de így vagy úgy mutat jó példát Ezek közé tartozik a tiszalöki, Szolnokon a Szamuely Tibor nevét viselő, a fővárosban a Táncsics Miháljf vagy Átándon a mezőgazdasági szakmunkástanulók diákotthona. Soroljuk ide még a va- sadi tanyai kollégiumot is, mert szép példája annak, hogy a képesítés nélküliekkel feltöltött tantestület is képes eredményes munkát végezni, ha kellő segítséget kap anyagiakban és szellemiekben a felügyeletet ellátó tanácstól. Persze ellenkező előjelű példa is akad jócskán. Az egyik kollár giumban büntetéspénzt szedtek a bentlakóktól. Egy másikban az dívik, hogy este nyolcra pizsamába kényszerítik a lakókat. Ismét másutt felbontják a gyerekek leveleit; a lányok hetente kétszer moshatnak, s nehogy bárkinek is eszébe jusson megszegni a törvényt, lakatra zárják a fürdőhelyiségeket. És akad olyan diákotthon, ahol beszögezték a tanulószobák ablakait, hogy senki se bámészkodjék ki az utcára. Van tehát bőségesen tennivaló, hogy a diákotthonok, a kollégiumok légköre jobb legyen, hogy eredményesebben töltsék be feladatukat, s lakóikból valóban szór cialista gondolkodású, munkaszerető, közösségi szellemű felnőtteket neveljenek. Ám a jó példák igazolják: a diákotthoni élet önállóságra szoktat, az önállósodás pedig meggyorsítja a felnőtté válást. Élni pedig — ha a körülmények szülte szükségből is — sokaknak kell kollégiumban. S nem mindegy, hogyan! F. Gy. Tovább épül a Lomonoszov Egyetem A moszkvai Lomonoszov Egyetem alapterülete meghaladja a másfél millió négyzetmétert. Az elmúlt évek során számos új létesítménnyel bővült. Felépült például a humán fakultások új tömbje, továbbá az 525 személyes, négyemeletes diákmenza. így nem csoda, hogy a valamikor nagyon tágasnak tűnő terület ma meglehetősen zsúfolt. Moszkva vezetői — figyelembe véve a távlati fejlesztési elképzeléseket — egy 120 hektárnyi területet bocsátottak az egyetem rendelkezésére. A tervek szerint itt épül majd fel az új könyvtárépület, valamint egy kul- túrház. (BUDAPRESS—APN) • A kelebiai főutca.
