Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
Várható Időjárás ma estig: nyugaton átmenetileg felszakadozó felhőzet, egyébként erősen felhős, borult Idő. Többszöri eső, többszőr élénk, időnként erős, a Dunántúlon észak- nyugati, a Tiszántúlon déli irányú szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton mínusz 2, keleten plusz 2 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig; változékony idő, ismétlődő esőkre lehet számítani. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. cvf. 57. szám Ara: 1,20 forint 1979. március 9. péntek Közös célokért . . A kínai agresszió előidézte feszült nemzetközi helyzetben i került sor Moszkvában Kádár János és Leonyid Brezsnyev ! megbeszéléseire. A békéért aggódó embermilliók — s itt nem csak a két ország népei értendők — nagy érdeklődése és reményteljes várakozása kísérte végig a két tapasztalt pártvezetö eszmecseréjét. A tárgyalásokról kiadott közlemény, valamint az elhangzott beszédek egyaránt arról tanúskodtak, hogy a Szovjetunió és Magyarország — szövetségeseivel vállvélve — | változatlanul szorgalmazza az enyhülési politika elmélyítését, , mert csak az óvhatja meg a világ békéjét. A tárgyalópartnerek, miután higgadt, de határozott hangnemben elítélték Peking agresszióját vietnami szomszédja ellen, kifejezték meggyőződésüket, hogy a vietnami nép megsegítése a szabadságért és a haladásért harcoló minden erő kö- I 2Ös feladata. S leszögezték, hogy e feladat végrehajtásából a Szovjetunió és Magyarország is kiveszi részét. „A legutóbbi idők eseményei alapján arra a világos következtetésre jutottunk Kádár elvtárssal, hogy még jobban erősíteni kell a szocialista közösség összefogását” — mondotta Leonyid Brezsnyev a vendég tiszteletére rendezett vacsorán. A két pártvezetö moszkvai megbeszélései minden kétséget kizáróan hozzájárultak e követelmény megvalósításához. A moszkvai találkozóról szóló kommentárjában a Za Rubezsom című szovjet külpolitikai lap megállapítja, hogy az tanúságot j tett arról, hogy a Szovjetunió és Magyarország, a szocialista j közösség többi országaival együtt meg akarja valósítani a világ politikai légkörének megjavítását. Természetesen, a világpolitikai kérdések mellett kiemelten i szerepeltek a megbeszélések napirendjén a kétoldalú kapcsolatokat érintő témák is. A szocialista gazdasági integráció esz- ; méjének talaján a tárgyalópartnerek áttekintették a sokoldalú | magyar—szovjet együttműködés kérdéseit, s meghatározták a i gazdasági együttműködés új, fontos irányait. Hasznos és tartalmas megbeszélés zajlott le a Kremlben a teljes nézetazonosság jegyében. A célok azonosságából fakadt ez, s jelentős hozzájárulás volt az enyhülési politika érvényesítéséhez, a két baráti ország kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésének kiszélesítéséhez. IDŐJÁRÁS Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a szocialista országokkal 1979-re megkötött árucsere-forgalmi megállapodásokról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében a Miniszter- tanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági terv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt az építőipar számára biztosított fejlesztési források felhasználásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatokról. A kormány elfogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A politizáló iszlám 2. oldal Falugyűlés Ballószögben 3. oldal Beszélgetés Kornidesz Mihállyal 5. oldal Koszigin Indiában MOSZKVA Indiába utazott hivatalos látogatásra csütörtökön Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök. A kormányfő az indiai kormány meghívásának tesz eleget, s viszonozza Deszai indiai miniszterelnök 1977. őszi moszkvai útját. Koszigin tárgyalásokat folytat az indiai kormány vezetőivel a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről, s időszerű nemzetközi kérdésekről. A szovjet kormányfő útja előtt a szovjet lapok számos cikkben méltatták a két ország három évtizedes barátságát, a kapcsolatok fejlődését, sok lap foglalkozott színes riportban a szovjet—indiai gazdasági együttműködés eredményeivel, főként az Indiában szovjet segítséggel létesült nehézipari üzemekkel. A cikkek egyöntetűen kiemelték: a szovjet—indiai kapcsolatok mind politikai, mind gazdasági téren kiegyensúlyozottak, a két ország viszonyában nincsenek zavaró elemek, s nemzetközi kérdésekben Moszkva és Delhi álláspontja sok kérdésben megegyezik vagy közel áll egymáshoz. (MTI) KÖRKÉP A JÁRÁSOKBÓL Épülő családi házak A napokban a megye városaiban történő családiház-építésről számoltunk be, s megemlítettük az építkezést, az építést akadályozó, vagy segítő körülményeket is. Ebben az írásban a községekben élők otthonteremtésével foglalkozunk. A bajai járásban az V. ötéves tervben 1735 lakás építését tervezték, ebből 435-öt a nagyközségben, Bácsalmáson. Az időarányos teljesítés a járásban 55, a nagyközségben 45 százalékos. Ebben az évben várhatóan 297 új lakásba költöznek be lakóik. Túlnyomó részben családi házak épülnek, ezek is zömmel egyedi tervek alapján, de a járás több községében is találhatunk példát a csoportos, telepszerű lakásépítésre. Valamennyi községben rendelkezésre áll alkalmas terület, a telkek 80 százalékát ellátják az alapvető közművekkel, tehát van víz és villany. A tanács a porták kijelölésével, gyors engedélyezési eljárással segíti a lakosságot, de az építőipari kapacitás csökkenése és egyes építőanyagok hiánya (időszakonként nem kapható vasbeton gerenda, cement, mész, tégla) nehezíti az építkezők dolgát. Az OTP — mint mindenütt — hitellel segíti az építőket. A kölcsön Összege a családi házaknál 110 ezer forint, de a telepszerű, többszintes lakásépítési formánál elérheti a 320 ezret is. Az ötéves terv első három esztendejére ütemezett lakások elkészültek a kalocsai járásban. Az idén 468 lakás építését tervezik. Az építkezők egyötöde használja fel a típusterveket, amivel lényegesen lerövidül a tervezési, engedélyezési idő. Az OTP — túl az építési kölcsönön — telekértékesítéssel is foglalkozik, a házhelyet a tulajdonos részletre is megvásárolhatja. Az üzemek, termelő- szövetkezetek kedvezményes fuvarozással, kamatmentes kölcsönnel segítik dolgozóikat. Kevés azonban az építő szervezet, a családi házak zöme házilagos kivitelezésben készül. A járásban ugyan 11 kisebb-nagyobb TÜZÉP-telep található, de ezeken nem ritkán hiánycikk a Vasbeton építőanyag, nehézkes a szállítás, nem is szólva arról, hogy a falazóanyagot más megyékből kell beszerezni. Az előirányzott 1277-ből 818 lakás -megépült 1978 végéig. Ez a kiskőrösi járás hároméves mérlege. A községi tanácsok és a járási hivatal tervszerűen készíti elő az építési területet, s már a VI. ötéves tervidőszak rendezési tervein is munkálkodnak. A járásban 233 földszintes beépítésre alkalmas telek várja az építeni szándékozókat, míg többszintes házak építéséhez újabb hét házhelyet jelöltek ki. Most készítenek elő 379 később értékesítendő portát. Bár nagyrészt még egyedi tervek alapján készülnek a házak, évről évre egyre többen használják fel a típusterveket. Csökkent az építő kapacitás, ezért a lakások zöme kalákában készül, vagy kisiparos építi. Akadályozza az építkezést, hogy a vasbeton gerendákat, falazóanyagokat, gépészeti berendezéseket vagy nagyobb városból, vagy a gyártó cégtől kell beszerezni. Nemcsak a mennyiségi, de a választék- hiány is fékezi az építési kedvet. Százkét százalékra teljesítették részarányos tervüket a kiskun- halasi járás községei. Ez 1107 lakás megépítését jelenti. Ebben az esztendőben 388 újabb lakás elkészülése várható, amihez a tanácsok nemcsak elegendő számú, közművesített területet jelölnek ki, hanem jó szervező- és propagandamunkát is kifejtenek. Ennek eredménye, hogy a járás hat helységében már korábban is alkalmazták a korszerű lakásépítési formákat. Szorgalmazzák a típustervek adaptálását, és szakmai tanácsokkal, egyéb információkkal is segítik a lakosságot, A házépítők természetesen igénybe veszik az OTP-kölcsönöket, amelyek nemcsak ebben a járásban, hanem mindenütt egyértelműen a többszintes, telepszerű lakásépítéshez teremtik meg a legjobb, legkedvezőbb hitelfeltételeket. A megye e területén az építő kapacitás nem befolyásolja az építkezéseket. Elegendő építő szervezet működik, s emellett a munkáltatók anyagszállítással, valamint pénzzel, sőt telekosztással is segítik i dolgozóikat. Az építőanyag-ellátás általánosságban elfogadható, de falazóanyagból, födémgerendából, valamint egyes fűrészelt árukból hiány mutatkozik. Már az előző tervidőszakban kijelölték az építési területet a kecskeméti járás községeiben, így az építők vagy eleve közművesített telket kapnak, vagy az első évben bevezetik a vizet, villanyt. Ilyen területen készült el három év alatt 1976 lakás, s várhatóan az idén újabb 651. Ezek a házak zömükben különálló családi házak, láncház, sorház még nem épül, mert az építeni szándékozók igénylik a nagyobb portákat. A jövőben a tanácsok meg- • teremtik a sorházépítések feltételeit, csakúgy, mint a típustervek széles körűbb alkalmazását. A családi házak családi kivitelezésben készülnek, igénybe véve a munkahelyek segítségét is, míg a társasházépítéseket már szövetkezetek. építési üzemek végzik — már ameddig győzik. Nincs minden községben építőanyag-árusítás, így hosszas keresgélés, utánjárás szükséges a beszerzéshez. Ennek következtében nem egyszer előfordul, hogy egyazon építkezéshez többféle, egypnástól eltérő szerelvényeket, anyagokat kell felhasználni. V. T. Nőnapi ünnepségek A nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön kitüntetési ünnepséget rendeztek a Parlamentben. Az eseményen részt vettek: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Losonczi Pál köszöntő beszédében a többi között hangsúlyozta: — A nők töretlen gazdasági, társadalmi tevékenységével egyenrangú az a küldetés, amelyet a családban teljesítenek életünk társaként, gyermekeink életadójaként, anyaként. Nem szégyen, ha legalább ilyenkor bevalljuk — mi férfiak —, hogy életünk legkisebb, de mégis alapvető közösségében a nőké a vezető szerep. Abban, hogy a család igazából család, a lakás otthon — vagy ahogy nyelvünk oly szépen kifejezi: családi fészek — legyen, a nőké az oroszlánrész. — Az elmúlt csaknem három és fél évtizedben olyan eredményeket mutathatunk fel, amelyekre méltán lehetünk és vagyunk is büszkék. Ennek ellenére nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy mindent megtettünk ezen a téren. De bizonyosak lehetünk benne, hogy beteljesült mindaz, amire vállalkoztunk. Bizonyosság rá az is, hogy e nemes harcnak tömegesen vannak olyan kiválóságai, mint önök, akiket az Elnöki Tanács azért tüntet ki, amiért kiemelkedő érdemeket szereztek a nőmozgalom hazai és nemzetközi feladatainak valóra váltásában — mondotta, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Az ünnepség után az Elnöki Tanács fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. ’ * Tegnap délután Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központ színháztermében rendezte meg a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, a megyei tanács MSZMP-apparátusi bizottsága, szakszervezeti, valamint KISZ- bizottsága a megyei tanács és intézményeinek nődolgozói számára tartott ünnepséget a nemzetközi nőnap alkalmából. A vendégeket, a tanácsi és intézményi dolgozókat Gerőcs István, * az apparátusi pártbizottság titkárhelyettesse köszöntötte. Részt vett az ünnepségen dr. Posváncz László, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője is. Ünnepi köszöntőt Molnár Mihály, a megyei tanács osztályvezető-helyettese mondott. Méltatta a nap jelentőségét, a nemzetközi szolidaritással, a béke ügyével is összefüggő nemzetközi nőnap aktualitását. A magyar nők társadalomban elfoglalt helyét, szerepét, családanyai felelősségét is hangsúlyozó beszéd elhangzása után a tanács és intézményei nődolgozói számára dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke nyújtotta át az ebből az alkalomból adományozott kitüntetéseket és jutalmakat. (A kitüntetettek névsorát lapunk más helyén közöljük.) Az ünnepségeket színvonalas műsor egészítette ki, melyen fellépett Major Pál színművész, a Berkes Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola kórusa, a Likőripari Vállalat Tánczos Péterről elnevezett citerazenekara és a művelődési központ néptáncegyüttesének fiúcsoportja. • A kitüntetettek egyik csoportja. (Tóth Sándor felvétele) REPÜLŐGÉPES NŐI ÉN) VÉDELMI TÁRSULÁS Tavasz a mezőgazdaságban Több kukoricát tervez a kiskunhalasi járás A Bácska és a Duna mellék mezőgazdasági szövetkezeteinek a kezdeményezésére Bácsbokodon és Hartán repülőgépes növényvédelmi társulás alakult. Tavaly a két társulás keretében már 17 szövetkezet élvezte ennek az ösz- szefógásnak az előnyeit. A repülőgépes szolgálat tevékenységét kevésbé befolyásolja a talaj állapota, nedvességtartalma, s a korszerű eszközök a növényzet számára legalkalmasabb időben végezhetik el a műtrágyaszórást, vegyszeres gyomirtást. Ezzel is magyarázható, hogy újabb gazdaságok csatlakoznak a Bácskában és a Duna mellékén mindkét növényvédő társuláshoz, amelynek az idén még nagyobb a jelentősége, mint más esztendőkben. Megyeszerte hótakaró nélkül telelt az őszi kalászos, s a fagyoktól sanyargatott növényzet^ a repülőgépes növényvédelem segítségével korán hozzájuthatott a fejlődését serkentő tápanyaghoz. Sok ezer hektár kalászost fejtrágyáztak január közepe óta a két társulás AN—2-es típusú repülőgépei. Hasznát látják az együttműködésnek a társuláson _ kívüli közös gazdaságok is, számukra bérmunkában végez fejtrágyázást, majd a gyomok ellen vegyszeres permetezést a szolgálat. A szakemberek megyeszerte vizsgálják az. őszi- kalászosok állapotát. Ahol sűrűbb a növényzet. ott nitrogéntartalmú szerrel feitrágyáznak. A gyengébben kelt, ritkább növényállományú kalászost pedig nagyobb adagú. komplex műtrágyával erősítik. Helyenként, ahol arra szükség van, tárcsával készíttetik elő a magágyat a kalászosok újravetésére. A Bácskai és a Duna melléki TE- SZÖV körzetében a szakemberek eddigi tapasztalatai szerint az őszi gabona-vetés területnek csupán 1 százalékán látszik szükségesnek tavaszi kalászos vetése a kipusztult őszi helyett. A magágykészítés rövidesen befejeződik, s néhány száz hektáron árpát vetnek takarmánybúza helyett. A félszáznál több bácskai és Duna melléki közös gazdaságban számos intézkedés történt a termelésnek a népgazdasági tervben előírt 3—4 százalékos növelésére. A kalászosok jelentős részét, a kukoricának 87 százalékát, a cukorrépát, a napraforgót pedig csaknem teljes egészében ipar- szerűen termesztik. 1978-ban a Bácskád és a Duna melléki közös gazdaságok hektáronként 64,3 mázsa kukoricát takarítottak be, s ennek a szintnek állandósítására, bizonyos fokú emelésére és az eddiginél gazdaságosabb termelésre törekednek. Az őszi munkák befejezése óta körültekintően dolgoztak a szövetkezeti javító üzemekben, hogy kellően felkészítsék az eszközöket, s a legcsekélyebb legyen az időveszteség a műszaki hibák miatt. Gondoskodtak jó minőségű, magas termőképességű vetőmagvakról, s úgy szervezik a tavaszi munkát, hogy a növények számára legalkalmasabb körülmények között vethessék el a tavasziakat. A kiskunhalasi járás , mezőgazdasága a nagyüzemi és a háztáji állattartás növekvő takarmányszükségletének fedezésére folytatja a néhány éve kidolgozott földhasznosítási program végrehajtását. önkéntes földcserékkel, nagyüzemeken belüli táblásítá- sokkal a tömeg-, valamint az ab- raktakarmány számára alakíta-; nak ki újabb területeket. A járás szövetkezetei és háztáji gazdaságai 1978-ban ezer hektárral vetettek több kukoricát, mipt egy évvel korábban. A megyei tanács járási hivatalának mezőgazdasági osztálya most egyezteti a szövetkezetek idei tervét. Ezek adatai szerint a szövetkezetek 1979-ben a kukorica-vetésterület hasonló arányú emelését tűzték ki célul. A kiskunhalasi járásban van a megye egyik jelentős zöldségtermesztő tája, ahol a szanki, a tompái, a mélykúti, a jánoshalmi gaz-: daságok nagy mennyiségű paradicsomot és paprikaféléket termesztenek. Az említett közös gazdaságok zöldségtermesztési igyekezete nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tartósítóipar megfelelő átvételi szerződéseket köthetett a kertészeti gazdaságokkal. A kiskunhalasi járás szövetkezetei rövidesen befejezik a palántanevelés előkészítését. Ahol a munkaigényes kertészeti termelésre már kevés a jelentkező, a jól gépesíthető ipari nyersanyagnövények, a cukorrépa, a napraforgó, a kender termesztését szorgalmazzák. így tesz többek között a kisszállási Bácska Tsz is. A szövetkezet néhány éves kihagyás után ismét visszatért a cukorrépa-termesztéshez, amelyet az idén száz, 1980-tól kezdve pe-' dig 200—300 hektáron honosít meg iparszerű módszerrel. K. A. • A kipusztult őszi kalászos helyett, tavaszi árpát vetnek a bócsal Szőlőskert Szakszövetkezetben, ahol tárcsával készítik elő a magágyat.