Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-29 / 74. szám

1979. március 29. • PETŐFI NÉPE • 5 Uitz Múzeum Pécsett • A múzeum épülete. • Részlet a kiállításról. (Szokolay István (elvételei — KS.) Pécsett, az egyre inkább mú­zeumutcává alakuló Káptalan utca egyik érdekes épületiben az ősszel nyílott meg Uitz Béla ön­álló magyarországi múzeuma. Több mint fél évszázados emig­ráció után tért haza a művész, már szinte csak meghalni: 1972 januárjában hunyt el Budapes­ten, miután életművét a magyar népre hagyta. E végrendelkezés öltött testet a gyönyörű múzeum formájában, amelynek hat terme Uitz hat nagy korszakát, művei­nek legjobbjait mutatja be. Ki volt Uitz Béla? Temesvári születésű pairasztfiú, aki géplaka­tosnak tanult, majd fölkerült Bu­dapestre és művésznövendék lett. Kassák proletárművészeket tömörítő, avantgárd köréhez, az aktivistákhoz csatlakozott. Művé­szi sikerek, anti militarista, bal­oldali küzdelmek jelzik útját a csúcsig: 1919-ig, amikor Uitz is vezéregyéniség, a Tanácsköztár­saság művésziskolájának vezetője lett. Bécsi, majd párizsi emigrá­ció után Lunacsarszkij hívására Moszkvába költözött, az Iparmű­vészeti Intézet tanára lett, majd Érdemes művész, a legmegbe­csültebbek, legfoglalkoztatottab- bak egyike. Forradalmár művész volt, mű­vészi életműve így változatossá­gában is egységes, monumentá­lis. nagylélegzetű. A múzeum az életművet folyamatosságában mutatja be: az első alkotásoktól, a korai, tehetséges munkásábrá- z< dósoktól kezdve nagyszabású l reskóterveiig. Az Anya gyerme­kével kompozícióikkal nagyjából egyidős az Építők és a Halászok, amelyek mintegy az új világ ígé­retét hordozzák. A Tanácsköz- tarsaság egyik legszuegesztívebb. legközismertebb plakátjának, a Vörös katonák előre! címűnek is Uitz Béla a szerzője. Elmélyült konstruktivista képekkel párhu­zamosan elkészítette a General l.udd sorozatot, amelyek megrá­zó eposzban dolgozzák fel a munkásmozgalom kezdeti szaka­sza gépromboló mozgalmának epizódjait. Franciaországban ké­szült plakátterve Gorkij Az anya című színművéhez. A művek egy része hű marad a híres 19-es plakát szelleméhez: agitációs tet­tek, egy harcos forradalmár köz­vetlen politikai megmozdulásai is. (A Kamintem-sorozat, Fürst Sándor a bitófán, A mezőgazda­ság kollektivizálása és mások.) Hatalmas elgondolások öltenek testet a Szovjetek Palotájához készült freskótervekben is. Ezek­től elválaszthatatlanul, ezekkel párhuzamosan végezte Uitz Béla szerkezeti tanulmányait, utcaké­peket, analíziseket. Kijevben a freskófestés technikája mellett éppen a régi ikonok szerkezeti rendjét tanulmányozta. Mindezt ott láthatjuk a Káp­talan utcai Uitz Múzeumban, amely méltó keretnek bizonyult a nagy magyar festőművész élet­műve számára. Az épület már felújítása előtt is műemlék volt: barokk palota, épült 1730-ban. De amikor az Országos Műemlé­ki Felügyelőség munkatársai megkezdték a helyreállítást meg­előző műemléki kutatásokat, ki­derült, hogy a vakolat alatt épen húzódnak a gótikus maradvá­nyok. A hajdani, eredetileg a 14. században épült ház déli fa­lán csúcsíves gótikus ablakot si­került feltárni, s belül is több helyen megtalálták a barokk előtti átépítések nyomait. Mind­ebből azokat a jellegzetes, szép maradványokat, amelyek műem­lékileg értékesek, meg is hagy­ták a felújításkor, s ma az Uitz Múzeum látogatója egyben egy középkori ház''" történetével is megismerkedhetik. Eltérő vako­lat, burkolás, más színezés és egy kis eligazító felirat — mind­össze ennyi, de élményt jelent a látogatónak, hiszen a múzeum „tartalma” mellett elviszi magá­val egy történelmet idéző mű­emlékház emlékét is. Uitz Béla 1968-ban, budapesti életmű-kiállításának idején járt Pécsett, s találkozott a város ve­zetőivel, értelmiségének képvise­lőivel. Más kapcsolata nem volt a várossal. Miért érezzük mégis úgy, hogy az Uitz Múzeum mél­tó, megfelelő, találó helyet ka­pott Pécs múzeumutcájának egyik szép épületében? Az első gondolattársítás önként adódik: a munkásvárosban, a bányász­mozgalmak, harcok városában otthonra lelt a forradalmár fes­tő. A másik — sokak számára már szintén nyilvánvaló — ösz- szekötő kapocs: Pécs, a képző­művészeteket oly aktívan párto­ló és gyűjtő város, s főleg annak Modern Magyar Képtára kez­dettől fogva feladatának tekintet­te a Kassák köré csoportosult proletár származású festők, az aktivisták - műveinek gyűjtését • és publikálását. Szellemileg tehát Uilfcz Béla életműve szoros kötő­dést mutat á városhoz. Milyen környezetbe került az Uitz Múzeum? A Káptalan utca 4. számú házba, mint mondottuk. Az utca elején, a 2. számú ház­ban található a hagyományos Zsolnay Múzeum, szemben Vic­tor Vasarelyinek, az e házban született, ma Párizsban élő mű­vésznek gyűjteménye. Az Uitz Múzeumot elhagyva ahhoz a ház­hoz érünk, amelyben Martyn Fe­renc Kossuth-díjas festőművész él és dolgozik, s amely már je­len pillanatban is művészettörté­neti értékű gyűjteményt őriz fa­lai között. Az utca végében pe­dig a Csontváry Múzeum párat­lan élménye várja a képzőmű­vészetek kedvelőit.. H. E. FILMJEGYZET Ha nem sikerül a felvételi... 2001. Űrodüsszeia A tudományos-fantasztikus iro­dalom szakértői, barátai, úgy tart­ják számon ezt a filmet, mint igen jelentős, úttörő szándékú alapművet, amely messze kiemel­kedik a fantasztikus kalandfil­mek sorából. Több okból is. Leg­főképp azért, mert a kalandfil­mek általános jellemvonása, a nézők részéről a passzív befoga­dási feltételező, a pillanatnyi ha­tásokra épülő szerkesztés, ese­ményfűzés. Ez pedig filmünkben nem fedezhető fel. Az Űrodüsszeia gondolkodásra késztet, arra ösz­tönzi a nézőt, hogy még egyszer végiggondolja mindazt, amit lá­tott, megkeresse a logikai össze­függéseket a lazán egybekapcso­lódó epizódok között. És ez jó, igen helyes törekvés az alkotók részéről. A film születése egyébként igen érdekes. A mű bizonyos tekintet­ben megújította a műfajjal kap­csolatos követelményrendszert, így méltán váltott ki Európa- szerte hatalmas érdeklődést. Több száz oldalas tanulmányok jelen­tek meg róla. Különösen a tech­nikai megoldás újszerűségét, a modern tudomány eredményeihez való alkalmazkodás készségét és c művészies ábrázolás sajátos vo­násait emelték ki. A hatalmas ér­deklődés miatt aztán Arthur C. Clarke, a film alapján regényt is írt, melynek magyar kiadása 1073-ban látott napvilágot. Saj­nos, az igazság az, hogy a film sajátos mondanivalója, gondolati egysége nem világlik ki félreért­hetetlenül az egymást váltó, egyébként kitűnően felépített je­lenetekből. úgy hogy, aki igazán, minden részletében élvezni sze­retné a filmet, kénytelen lenne előbb a róla utólag készült re­gényt végigtanulmányozni. A film néhány alapvetően ér­dekes tudományos problémát próbál az ismeretterjesztés eszkö­zeivel belevinni a köztudatba. Az egyik a Földön kívüli civilizációk­kal való találkozás lehetősége, másik a naprendszeren belüli, bolygóközi közlekedés egész prob­lematikája, a harmadik pedig az a nagyon érdekes és csak nagy körvonalaiban érintett kérdés, va­jon az ember sajátos biológiai felépítése folytán, meg az általa előállított technikai eszközök je­lenlegi színvonala ismeretében egyáltalán képes lesz-e nagyobb tárlatokban is- kimerészkedni az univerzum tájaira? Ne vitatkozzunk Arthur C. Clarké megállapításának tudo­mányos megalapozottságáról. In­kább örüljünk az érdekesen ren­dezett, látványnak is magával ra­gadó részleteknek. A Hold és a Föld között lebegő hatalmas űr­állomás részleteiben is izgalmas megformálása, vagy a Jupiter fe­lé száguldó Discovery űrhajó „formatervezése”, az ember és a számítógép lélegzetállító harca, mind-mind különleges élményt ígér. A film elég késön.jutott el hoz­zánk, de egyetlen részlete sem avult el. Olyan élményt nyújt ma is, amely nem mérhető a szok­ványos kalandfilmek eszköztára állal kiváltható izgalmakhoz. Cs. L. Háromszázhetven, 1974-ben si­kertelen egyetemi, főiskolai fel­vételit tett fővárosi és vidéki fia­tal további sorsának alakulásáról tájékozódott a Felsőoktatási Pe­dagógiai Kutatóközpont egy na­gyobb felmérés keretében. A kér­dőívekre adott válaszokból kide­rült, hogy az „elbocsátó szép üze­netet” kézhez kapván, viszonylag rövid időn belül valamennyiük elhelyezkedett. Ki ilyen, ki olyan módon, a döntő szempont azon­ban választásuknál az volt, hogy a munka lehetőleg közel essék elképzelt életpályájukhoz. A fizikai dolgozók gyermekei­nek mintegy fele teljesen önálló­an indult el, hogy munkaalkalmat keressen, alig negyedüknek-har- maduknak tudtak csak segíteni ebben a szülök. Az értelmiségi családból származó gyerekeknél ez az arány fordított volt. Az el­helyezkedés módjának és az érett­ségiztető iskola típusának vizs­gálatából pedig kiderült, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolát végzetteknél elenyésző volt a csa­ládi segítség, míg az ipari szak­középiskolások szülei valamivel több támogatást nyújtottak gyer­mekeiknek. Arra a kérdésre, hogy „sike­rült-e szándékuknak megfelelő munkahelyet találniuk”, örvende­tesen sokan: 236-an válaszoltak „igen”-nel és csupán 55-en „nem”-el. Ügy tűnik, a legszeren­csésebben az orvostudományi egyetemekre pályázók választot­tak, ami nyilván kapcsolatban van azzal, hogy az egészségügy — munkaerőgondjai miatt — vár­ja és szívesen fogadja a fiatalo­kat. Csaknem nyolcvan százalé­kuk nyilvánította ki, hogy elége­dett munkájával, elégedetlen egy sem akadt. Szembetűnő viszont a bölcsészjelöltek reagálása: náluk volt a legalacsonyabb az igenlő és a legmagasabb a nemleges vá­laszt adók száma. A kutatók a kérdőívek elemzése alapján úgy vélekednek, hogy a bölcsészettu­dományi karokra, a jogtudományi egyetemekre és a tanárképző fő­iskolákra, tehát a humán terüle­tekre jelentkezetteknél komoly gond az igényeiknek megfelelő munkaalkalom megtalálása és alig tér el ettől az agrárpályák iránt érdeklődők helyzete. A szöveges válaszok ismeretében fogalmaz­ták meg: a mezőgazdaság még a mezőgazdasági szakközépiskolá­soknak is jobbára csak segédmun­kás szintű munkaalkalmat tud kínálni. Nem szólva arról, hogy számukra esti-levelező úton is korlátozott a továbbtanulás le­hetősége. Az is elgondolkoztató, hogy mi­lyen munkakörökben helyezked­tek el a fiatalok. A fizikai dol­gozók gyermekei többnyire fizi­kai munkát vállaltak, és viszony­lag sokan mentek el közülük ké­pesítés nélküli nevelőnek. A szel­lemi alkalmazotti, egészségügyi, kutatási segéderői munkakörök­ben jobbára az értelmiségi csalá­dok gyermekei dolgoznak; mind­amellett a felmérés cáfolja azt az eléggé elterjedt közhiedelmet, hogy ezek a fiatalok elutasítják a fizikai munkát. Ugyanakkor be­bizonyosodott, hogy a családi ha­gyományoknak meglehetősen erős a hatásuk. A kérdést más oldal­ról vizsgálva: a műszaki egyete­mekre, főiskolákra pályázók mintegy 80, a közgazdasági pá­lyákra törekvők 75, a jogi egye­temekre pályázók 65, a termé­szettudományi karokra jelentke­zők 60 százaléka dolgozott a fel­mérés időpontjában azonos jel­legű munkakörökben, az eredeti pálya „közelében”. Feltűnő vi­szont, hogy a bölcsészkarokra, vagyis formailag a tanári diploma megszerzésére törekvők közül senki nem vállalt képesítés nél­küli pedagógusállást. A sikertelenül felvételizők 90 százalékát — a vizsgálat tanúsága szerint — nem kedvetlenítette el az első kudarc. Háromnegyed ré­szük egy év múlva ismét megje­lent a felvételi bizottságok előtt és közülük nagyjából minden má­sodik elmondhatta: nem hiába; egyetemi, főiskolai „állampolgár­rá” lett. A legizgalmasabb kérdésre, ar­ra, hogy az egyetemekről,' főis­kolákról évente elutasított mint­egy 20 ezer fiatal hogyan illesz­kedik be a munkába, miként va­lósítja meg továbbtanulási terve­it, természetesen nem adhatott megalapozott választ a felmérés. De lényegében megerősítette azo­kat a tapasztalatai tényeket, ame­lyek szerint többszöri kísérletez­getés, pályakorrekció, illetve az esti-ilevelező tagozatok elvégzése után 75—80 százalékuk mégis diplomához jut, vagy különféle tanfolyamok elvégzése után az értelmiségi pálya közelébe kerül. A népgazdaság munkaerőhiánnyal küzdő területei közülük vajmi ke­veset látnak, s nem is biztos, hogy ezért elsősorban őket illeti a lec- kéztetés. D. G. ÜJ BÉLYEG • A Közlekedés- és Postaügyi Miniszté­rium Postafőosztály- Postavezérigazgatósá- ga folyó évi március 28-án az általános belyegsorozat kere­tein belül, 1 forintos címletű, Nyírbátor jellegzetes épületeit ábrázoló bélyeget bocsát forgalomba. (MTI-fotó — repro­dukció — KS.) ZELEI MIKLÓS: A KEZDET Egy életút dokumentumai (■'!). Engem nem engedett oda Man­ci néni. így a pajta belsejét nem láttam meg sohasem. Utolsó em­lékem onnan, hogy a pajta előtt egy napon apámhoz hasonló kö­szörűst láttam dolgozni. Valaki odament hozzá, és cigarettát kért tőle: — Van. de nem adok. Én igazi magyar ember vagyok. Tovább is figyeltem volna a vitájukat, de a nevelőanyám, Manci néni szólt, hogy .trágyáz­zak ki a malacok alól. Szót is fogadtam. Kaptam a vasvillát, és kiengedtem a két malacot. Az egyik folyton odajött és turkálta a már összehányt rakást. — Kuss te! — kiabáltam. de akárhányszor elzavartam, mindig visszajött. Nagyon mérges lettem, a ka­rám mellől felvettem egy fél­téglát. és a malac orrához vág­tam. Rögtön megdöglött. Nagyon megijedtem, hogy számoljak el a malaccal? A szemei kidülledtek, tnég most is nagyon sajnálom, igazán nem akartam agyoncsap­ni. Felvonszoltam a döglött mala­cot a trágyadomb tetejére és megmondtam Manci néninek, hogy a malacuk felfordult a ga- nédombon. Nagyon mérges lehe­tett. mert a papucsot vette le a hibáról, és azzal verte a fejemet. — Idefigyelj, te kölyök — or­dította —, ha az állatorvos meg­állapítja, hogy agyonverted, ak- kor nevelőapád téged is agyon­ver! Hívtak is egy embert, az meg­perzselte a malacot, nézegette, és azt mondta, hogy szélütés érte. Óra múlva jóízűen ropogtattam a malacfület. Eljött 1946 tavasza, és már kezdtem megbékélni a sor­sommal. Ám megtörtént, amitől féltem. Nevelőszüleim is odaadtak szol­gálni, pedig én mondtam, hogy azt nem szeretem. Mai ésszel már megértem őket. Abban az időben még árpakenye­ret sem mindig lehetett sütni. Mindenütt kukoricakása. göhe, máié. puliszka. El is vittek Farkas Györgyhöz, mondták, hetven hold földje van. ötvenet pedig bérel. Hogy meny­nyiért szegődtem, soha nem tud­tam meg. Tizennégy éves voltam, erőmön túl, aratásba, kapálásba befogtak. Volt nyolc lovuk, tar­tottak négy bivalyt, ami ritka­ságszámba ment azon a tájon, tizenöt borját, tíz tehenet, negy­ven disznót, hetven birkát. A ta­karmány szállításán és kaszálá­sán kívül én láttam el mindet. A fejes nem, de a tej szállítása az én feladatom volt. A major­ságot szerencsére a gazdasszony felügyelte. Ö szabta ki az élelmet is, elég szűkre. Rosszul ment a sorom, pláne ősz kezdetén, amikor már a dér is megütötte a földeket. A leg­szebb ébresztés mindig úgy tör­tént, hogy az ifjú Farkas Gyuri megrugdosta a talpamat. Sokszor annyira elkeseredtem, hogy sír­tam. Ha már elfogyott a hara­gom. letérdeltem a tarlón és han­gosan imádkoztam. Kértem a jó Istent, hogy ne engedjen szen­vedni. lágyítsa meg gazdáim szí­vét, de legalább egy rossz cipőt adjon, hogy ne fázna a lábam. Néha megpróbáltam alkalmaz­kodni a többi gyerekhez, de nem sikerült, mert nagyon elültették bennem a kisebbségi érzést. Ha fiatal gazdám és legénybarátai összejöttek, mind csak azt mon­dogatták. hogy még egy ilyen ron­da gyereket nem láttak, soha nem fogok nőt kapni, senki nem fog szeretni. Szomszédunkban korban hoz­zám illő lány szolgált. Tehenet, disznót legeltetett. Odakevered­tek egyszer ezek a legények, és megkérdezték tőlem. f<v>lalkoz- tam-e már nővel? Nem értettem a kérdést, de azért ráfeleltem, hogy nem. Erre megmagyarázták, mit kell a nővel csinálni. Addig- addig, míg felbéreltek, hogy ők inkább vigyáznak a jószágra, csak tegyem meg., — Vagy félsz? — Én? Dehogy félek! És indultam is, hogy bizonyít­sam bátorságomat, holott még azzal sem voltam tisztában, hogy üzemképesnek kell lennem. Há­tába kerültem a lánynak, a fél­lábát kirántottam alóla, és hasra vágódott. Alig tudtam a hátára fordítani, mert roppant erős is volt. De sikerült. S olyan szeren­csésen, hogy mindkét kezére rá­feküdt. Igag, ki is melegedtem. Mámorittasan néztem körül. Ez­után jött a meglepetés. Gombolni kezdtem a rövidnadrágomat, el kellett engednem a lány vállát. Ö meg kiszabadította a kezét, ép­pen azt. amelyikben a botot szo­rította. Közben köpködött, mint a hörcsög. Utána olyat ütött a ke­zemre. hogy üvöltve menekültem. — Mit akarsz, te! — kiabálta utánam, a legények meg nevet­tek. Futott utánam a lány. botjával ügyesen eltalálta a lábamat. El­estem. ő meg rámült, és jól meg­vert. Sírtam, és megfogadtam, hogy az életben többet én lányok­kal ki nem kezdek. Kezdtem rájönni, ha bajban vagyok, nem számíthatok maga­mon kívül senkire. Lázadoztam a cselédsorsom ellen, de egyedül, segítség nélkül nem volt bátorsá­gom bármibe is belefogni. A gazdasszonyom negyvenhét májusának végén vásáron volt, én is kaptam egy öltöny ruhát: rövid nadrágot, inget, kiskabátot. — Jól viselkedj, gyerek, mert •egy mázsa búza árát pazaroltam rád! — mondta, amikor átadta. Elkeserített, hogy egy év alatt csak egy mázsa búza árát érek. Elhatároztam, hogy megszököm. De nemcsak ezért. A fiatal gazda egyik napot hozott az istállóba egy liter bort, hogy adjam a csősznek, ha érte jön, mert ők mennek a szomszédba. Kíváncsi voltam, milyen ízű a bor? Épp trágyát hordtam, aljaz- taim, és abrakoltatnom is kellett a délutáni kihajtás előtt. Az első korty nem ízlett. Am ahogy ment lefelé, olyan jól megmelengette a nyelőcsöve­met meg a gyomromat, hogy új­ra meghúztam. Már nem találtam se keserűnek, se savanyúnak. A második forduló trágya után megint. És mikor arra került a sor, hogy abrakolni kellett a te­heneket, bivalyokat, addigra tán­torogtam már. Mindenből kettőt láttam, és minden gondom, ba­jom, szenvedésem kitört belőlem. Megkevertem a darát, s bot kí­séretében adtam a jószág elé. Ha hozzányúlt, az orrára ütöttem. Ahogy én kaptam mindig, ártat­lanul. Egyetlen vödör darából az összes jószágot megabrakoltam. Jött a fiatal gazda ellenőrizni, megkapták-e az állatok az abra­kot. En mondtam, hogy nem kel­lett nekik. ö is megpróbálta. Szegény jószágok már a vödör láttán elhúzódtak. Ezután kien­gedtem őket legelni. Akkorra úgy elfogott a bor hatása, hogy négy- kézlábra állva rókáztam ki min­dent. Ahány jószág, annyifelé a kárban. A gazdám felfedezte. Odajött, belém rúgott: — Hol a jószág? — Jó helyen? — mondtam. Megint kaptam egyet, és ész­revette, hogy részeg vagyok. Erre nagyon elvert, két napig dolgozni sem tudtam. IV. A harmadik napra úgy, ahogy felépültem. Szerencsémre nagyon szép idő lett. Délután kihajtot­tam legelni. Amikor nem lát­szott már a tanya, összetereltem a jószágot két kukoricatábla kö­zé, és elindultam Bérceinek. Az éjszaka meleg volt, a kukoricás­ban aludtam, jó sokat. Elindultam helyet keresni. Fur­csamód nem messzebb, hanem közelebb kerültem szülőfalumhoz. Este egy tanyához értem, erős kutyaugatás hallatszott az akácok közül. Bementem. Fiatalos féri állt az udvaron, mellette három nyakör- ves komondor. Pintér István, mert így hívták, megengedte, hogy ott maradjak, de előbb el kellett so­rolnom mindent, honnan jöttem, merre tartok? Én ezt nem tudtam megmondani, minden mást egy- szuszra adtam elő. Megígérte, hogy nem enged el, hanem be­szél a gazdával, megkéri, hadd maradhassak náluk télire. Mert ő csak harmados volt. Az igazi gazda Farkas Lajos. A gazda megengedte, sőt, a jószágok mellé fogadott meg, de be kellett je­lenteni a rendőrségen, mert ak­kor már az olyan szerencsétle­neknek is kezdték gondját visel­ni, amilyen én voltam. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom