Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
A FORRADALOM AZ IRODALOMBAN ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN TÓTH ÁRPÁD KECSKEMET - 1919 Az új isten Új isten szól hozzátok, emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme Bámult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük' Alabástrom közönnyel hallgatag, Hívők csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölő Egek lakója! Nem! Üj isten ez! Űj isten szól hozzátok, emberek! Nem ég szülötte Ö!. Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy kékselyem palástot, Nem! Ó, de nem is föld bálványa Ö, Mint ama Mammon, aki ült hízott Gőggel rajtunk, s szájáltól millióm Élősdi csáp kígyózott szerteszét, S a szürcsölő, szívó karok befonták A szüzek testét, s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát, S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván, S felitták mind a könnyet és az átkot, S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak, S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és aranyló hullafoltok ... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére szülte öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy, mezítelen alakká, Ki országlépő tágra tárja lábát, Köszöntő nyílt szóval, erős hittel Az irodalom sok csodája közül az egyik: honnan, hogyan virágzott ki Tóth Árpád más tónusú, más jellemű költészetéből ez a rokontalan, hatalmas, diadalmas óda? Hogyan talált rá hangot a szelíd lanton, amelyen „az öngyilkos kétségbeesés is harmóniává édesül?” — amint Komlós Aladár írta róla. Hogyan teremtette ezt a szenvedélyes, elragadtatott verset a „Nem küzdő, hanem magányos, játékos, szemlélődő élet?” — ezek pedig Babits Mihály szavai. S ha az elemzéseikből kiragadott mondatok egyszerűsítenek is, hiszen nem fejezhetik ki Tóth Árpád költészetének egész színvilágát, de karakterét jól jellemzik. S hinnünk kell magának a költőnek, amikor „szelíd dalaim”-nak nevezi a saját verseit. Sehöpflin Aladár, külsejéről és természetéről írva poézisét is érintgeti: „Kistermetű, nagyon vézna fiatalember volt, halk és szerény, mint egy pápaszemes kisfiú... Jobban szeretett csendben meghúzódni, mint szerepelni... Nem vetélkedett senkivel, nem bénított soha senkit, finom és gyöngéd volt... A melancholia gyermeke volt”. S a melancholia gyermeke, a játékos és szemlélődő, a szelíd dalok költője — a Tanácsköztársaság föllobbanó lángjánál meggyújtja Az új isten fáklyáját. Mégpedig azonnal. Egy-két nappal a tanácshatalom megszületése ■után, 1919 márciusának utolsó napjaiban. Ö, aki rövidebb verseit is Sokáig, hallatlan műgonddal és aggályossággail cs iszo 1 ga tta-f ény es it - gette, ezt a hatalmas verset egy lélegzetre írta meg; a legrangosabb folyóirat, a Nyugat, már áz április 1-i számban közreadta. Kevesen köszöntötték ilyen nyílt szóval, erős hittel a „diadalmas vörös lüktetés”-t, mint Tóth Árpád. Ady nem érhette meg érkezését; Juhász Gyulának, Babits Mihálynak, Móricz Zsigmondinak, s másoknak is, megdobogtatta a szívét, de Tóth Árpád miinidannyiukat megelőzte. A kétkedők, gyanakvók közül különösen kitűnt; a Nyugatnak ez a száma, s a következők mindössze két-három (jelentéktelenebb) közleménnyel visszhangzottak a proletárforradalmat. Az új isten: erős, szenvedélyes vallomástétel, csak erős történelmi vihar válthatta ki, s nagy belső megrendülés. (Nagy formaművész írta, „míves” költő — véletlen-e, ha ez a verse, szinte az összes többivel ellentétben, nem csiszolt, feszes formában, hanem sodró rím- telen szabadversben íródott?) De ha rokonai nincsenek is Tóth Árpád költészetében, előzményei vannak. Kardos László gazdag monográfiájában érzékenyen elemzi azokat a világnézeti motívumokat, amelyek megelőzték Az új isten-t, s efelé mutatnak. A világháború idején írt béke-vágyó versei, a Katonasír, az Arany János ünnepére írt költemény, az Elégia egy rekettyebokorhoz, mind a „hószín szárnyú Béké”-t áhítják, a maga módján mindegyik politikai állásfoglalás. A bizakodó verssor: „vár miránk egy szebb lét tiszta orma” — amilyen naivan elvont sóvárgás, annyira erős is, újkereső, változásra áhítozó. Állásfoglalás az is, ahogyan egy 1917-es bírálatában a háborús költészet egy antológiáját, a „frázis-öblögetés”-!, „a magyarok istenének indián ordítozású körülemlegetésé”-t, s „a virággal meghalós -hangulatok szentimental izmusát” ostorozza. Költészete panaszos, keserű hangjaiban egyre több a szerepe a háborús reménytelenségnek, egyre erősebben érzi, hqgy a .nyomasztó, embertelenítő körülményeknek meg kell változniok. Magánlevélben így fogalmazza meg ekkor, 1918 végén az érzelmeit: „Újra születik a világ és Magyarország. Nem igen tudok én írni... olyan üresnek, aránytalannak tetszik ez most, őszi verset írni, rímelgetni...” Majd egy másik levélben: „Én mostanában mégis mintha derűsebben látnék. Valahogy úgy érzem, mint mikor alagútban utazik az ember, de már kifelé! Még mindig sötét van... de... szürkül... a végin mégis csak napfénybe fog kivágtaitni a vonat... — mintha friss levegő jönne be holmi kitárt ablakokból”. A panaszok és a remények között ott érezzük a kor társadalmi valóságát, s a változás reményét. Ebből a reménykedésből sarjadt az 1919-es Szent nyomorék, riadj!, a „Rügyek, szerelmek, forradalmak” diadalát zengő Március, majd nem sejtetéssel, nem homályos jelképek utalásaival, hanem kemény szavakkal tagadva meg a múltat, a Mammont, „ki ült hízott gőggel rajtunk”, s nevén nevezve, hozsannával köszönitve a világforradalmet: Az új isten. A nagy történelmi pillanat lobbantotta föl a verset, de a történelem fordulása, a Tanácsköztársaság bukása nem kedvezett annak, hogy Tóth Árpád költészetének ez a hajtása megerősödjön. Akár jelképesnek vehetjük, hogy a Március, s Az új isten versei sorában a kővetkező ezt a címet viseli: Az öröm illan. Az ellenforradalmi korszak kiiktatta irodalmunkból Az új isten-t. Amikor a költő halála után hat évvel Szabó Lőrinc sajtó alá rendezte a hátrahagyott verseket, ki kellett hagynia ezt a költeményt; 1947-ben a könyv új kiadásának élére került. Azóta, az újabb kiadásokban, Tóth Árpád összes verseiben a helyén van ez a ,!mű; századunk költészetében díszhelyen. F. L. S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „lm eljöttem! Eljött a Vörös Isteni’’ S megy, s dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna, s medréből kicsap, JerichÓ6 visszhangot ver vén Westminster, S az Óceán zöld üvegén vörössen Előre rezg ezermérföldes árnya, S átfogja a Fehér Ház vak falát..-Hozsánna néked, új isten, hozsánna! tómerj meg minket, tieid vagyunk! A szíved hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi -bús vérünktől is gazdagéit, S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-paita-k A messzezengő nagy moszikvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, . Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel —, Emelj minket roppant tenyereidre, És a magad képére gyúrj át minket! „A forradalmi láz magával ragadta a bohémiát is” A Magyar Tanácsköztársaság 133 napja nemcsak p társadalom egész berendezését, nemcsak a termelési és .osztályviszonyokat változtatta meg gyökeresen, de döntő hatást gyakorolt a művészeti életre is. Közismertek a fiatal proletárállam mozgósító erejű, lendületes stílusú plakátjai, grafikái és azok az írásos hitvallások is, amelyeket az irodalmi élet legkiválóbbjai tettek az új eszmék mellett. A színház a pillanat művészete. Egy-egy előadás megszületik, majd a függöny végső összezá- rulása után a semmibe foszlik. Az emlékezet tárháza ideig-óráig megőrzi a látottakat, a produkció hatását, majd az is egyre halványodik. Ezért is nehéz a forradalmi eseményeknek a színházművészetre tett hatását lemérni, felkutatni az idő távlatából. Kecskeméten kevés az 1919-es év színházi eseményeire utaló forrásmunka, de azért akad. Az akkortájt minden szombaton megjelenő Színház elnevezésű irodalmi és művészeti hetilap néhány régi példányát őrzi még a Kecskeméti Katona József Könyvtár. E lap júniusi számának a Proletárszínház címet viselő vezércikke a forradalom szellemének a színészetre tett hatását fogalmazza meg. „Soha magasztosabb éfzése'k nem tölthettek el az öntudatra ébredt proletárszínészt, mint mikor először látta munkahelyén seregleni munkástestvéreit. A hazug fényár örökre eltűnt. A zene nem a kényszer indulóit játssza. A színész nem csupán szennyes garasokért viszi játékba ambícióját. Tehetsége fölött nem pénzzel megváltott kritikusok, hanem a mindent letörő igazság, proletár tudatosság dönt. Tulajdonába vet'fe végre otthonát. Tiszta céllal, megértő munkát végez. Dolgoznia kell. Magáért, testvéreiért...” Az öreg újságot lapozgatva megtudjuk, hogy Gorkij: Éjjeli menedékhely című drámáját és Vidor Pál: Az ingyenélők című énekes „életképét” játssza nagy sikerrel a kecskeméti társulat, bár a műsoron könnyű műfajú operettek is szerepelnek. Az előbbi két darab választását megin- dokló elvekre pedig magyarázatot kapni a füzet Tarkaságok című rovatában, ahol megszívlelendő felhívás olvasható: „Elvtársak! Ha színházba és moziba mentek, gondoljatok mindig arra, hogy ez nemcsak mulattatásra. de a művelődésre és a tanulásra való!” Az ugyancsak 1919-es kiadású, Kecskeméten nyomtatott Színházi Almanachban a társulat akkori igazgatója. Mariházy Miklós, Visz- szapillantás .címmel fejti ki gondolatait. „A forradalom negyedik napján a Nemzeti Tanács óhajára és védelme alatt, ismét zavartalanul játszottuk, mégpedig tetemesen fokozott érdeklődés mellett, mert a forradalom teremtett egy új közönséget, olyant, amelyik talán soha ezelőtt színházba nem járt! — írja. — És ez a publikum ott nevetett, ahol sírás lett volna a helyén, és ott sírt, ahol nevetni kellett volna, és mit tesz Isten és a színészet hatása: ma már bírálóképes ... Ez a forradalmi láz magával ragad minden szakmát, még a bohémia munkásait is .. Ugyanebben az almanachban Mercutio aláírással olvashatók a következő megállapítások is: „Nincsen egyetlen intézmény sem, amely annyira visszatükrözné a természet és a társadalom mélységeiben végbemenő geológiai folyamatokat, mint éppen a színház ... A színházat használta föl arra is a burzsoázia, hogy az ő rendszerét kiáltassa ki a legtökéletesebb társadalmi ideálnak. A kapitalista társadalomban természetesen a színház is kapitalista vállalattá lett... Ennek a szégyenteljes állapotnak a kommunista társadalom véget vet, hogy a művészet nagyszerű eszközeivel szolgálja az emberiség felszabadításának nagy művét.. A város korabeli haladó lapja, a Magyar Alföld változatos színházi eseményekről tudósít. Az első proletárhangversenyt áprilisban rendezték meg, az előadáson fellépett a fiatal Vásárhelyi Zoltán is. A nagysikerű koncertet egy hét múlva újabb követte. Május elején fővárosi írók tartottak felolvasó estet a színházban, júniusban pedig megszervezték, mégpedig ingyenes előadásként a Proletárnök Színházi Estjét. Július végén fiatal színészek egy csoportja lépett a színpadra. Az ifjúmunkások számára hirdetett előadáson Anatole France- Crainquebille című színdarabjával szerepeltek. „Az öreg Crainquebille zöldségárus története valóban France tollára való volt, aki mestere az írásnak, és megérdemli, hogy eljátsszák a színdarabjait mindenhol, az öreg Crainquebillek élnek vagy éltek. Franciaországban betiltották, de Szovjet-Magyarorszá- gor. játsszák” — írta az előadás kritikusa a Magyar Alföldben. P. M. t-i, ss*«: Bélyegek, pénzek, plakátok a Tanácsköztársaságról A z utókor számára is élővé, ** emberközelivé tenni az elődök munkásságát — az emlékezésben és az emlékeztetésben —, ez a legfontosabb. Ennek a várakozásnak tesz eleget az a három kiállítás, amely a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban nyílt meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából. A Budavári Palotában megtekinthető korabeli dokumentumok, a mindennapi élet tartozékait kapcsolják össze a politikai eseményekkel, ezáltal új színnel gazdagítják a dicső 133 nap történetét. A Tanácsköztársaság bélyegeit bemutató kiállítás sok újdonsággal lepi meg látogatóit. Megismertet az első magyar bélyegblokk fázisnyomataival, a meg nem valósult bélyegtervekkel is. Eredeti levelekből állították össze a Vörös Hadsereg tábori postájának történetét. Az egyik lap címzettje: Kastóczky József né, Kiskunfélegyháza, V., Dajka u. 14. „Kedves feleségem! — írta a feladó —, tudatom veletek, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom, hála istennek. Kívánok nektek minden jót, szerető férjed.” Mire lehet következtetni egy ilyen hétköznapi dokumentumból? A feladó foglakozásánál az áll, hogy DOlQOZMiOK X:, táboriposta-kalauz, ami annyit jelent, hogy postavonat is működött, és ezen a nagy számjegyű 23-as bélyegzőt használták. A következő összeállítás lebélyegzett lapokon mutatja be a Tanácsköztársaság 133 napját. Ha minden napról nem is maradt fenn postai küldemény, az ötlet eredeti. A látogatók kíváncsian betűzgetik a tintával, ceruzával rótt sorokat, amelyek most hozzájuk szólnak, nekik üzennek. „Nem a pénz boldogít, hanem a munka” — hirdeti az akkori időkből jól ismert plakát, a Tanácsköztársaság pénzeit bemutató helyszínen. Hatvan éve sokan olvashatták azt a plakátot is, amely pontosan feltüntette az élelmiszerek és egyéb fogyasztási cikkek árait. A tej literjét 20 fillérben állapították meg, a friss, nagy tojás darabjáért 25 fillért számíthattak a kereskedők, a sütnivaló tök kilója 12 fillérbe került. És ma már csak mosolyogtad záradék, hogy hány fillérrel drágább minden,- fent a Svábhegyen. Nagybetűs címek a Vörös Üj- ság első oldalán: „Új aprópénz készül! Csepelen vaspénzeket vernek. öt- és tízkoronás bankjegyeket bocsájtanak ki.” Ezt a fehérpénzt a lakosság bizalmatlaprrrtn korona • A Tanácsköztársaság új bélyegein és tervein sűrűn találkozhatunk Petőfi Sándor arcmásával. • Barta Ernő plakátja meg a század eleji munkásmozgalmi rajzok romantikus pátoszát idézi. nul fogadta, amit az ellenforradalmi propaganda ki is használt. A fehérpénz elleni agitáció komoly zavarokat okozott a bankjegyforgalomban. A szép pénztervek mellé csekkek, pénzhelyettesítő jegyek, helyi forgalmi utalványok sorakoznak — a forradalom szükségpénzei. A Kecskeméten kiadott városi pénzjegyen ez áll: „Egy korona — kelt Kecskemét, 1919. június.” A 2 koronásra a következő szöveget nyomtatták: „Kecskemét város e pénzutalványát, a M. A. Hitelbank kecskeméti fiókja a 4736/1919. sz. P. M. rendelet értelmében köteles a Magyar Tanácsköztársaság érvényes, hasonló értékű bankjegyeire bármikor beváltani.” „Előre proletárok” a címe a harmadik tárlatnak, amely minden eddiginél teljesebb képet ad a Tanácsköztársaság idején kiadott plakátokról. Biztatnak, bátorítanak, lelkesítenek az óriási vörösbetűs hirdetmények. „A toborzás a Vörös Hadseregbe tovább folyik!” — kiabál ránk egy felirat, s mellette a másik: „Jelentkezni lehet Kalocsán, az 5. sz. állandó bizottságnál.” Hirdetések közlik Budapest hajléktalanjaival, hogy ki és mikor kaphat lakást. Hol lehet jelentkezni a felnőttek ingyenes oktatására. Falragasz ígéri, hogy „ezentúl a színház is a népé lesz.” Intézkedések egész sora született, s ezekről az utca embere leggyorsabban a plakátokról szerezhetett értesítést. Nem véletlen, hogy fellendült a munkáshatalom mellett frissen, hatásosan agitáló plakátművészet, amely mindmáig legerőteljesebb dokumentuma a Tanácsköztársaság sajátos művészetének. Bennünket is elevenen tudósítanak a korszak lényeges eseményeiről. Bíró Mihály robusztus, jakobinus sapkát viselő munkását, kalapácsos vörös emberét, vagy azt a plakátját, amelyen a párizsi béke- konferencia tárgyalóasztalára lecsap a munkáserőt jelképező vörös ököl — joggal azonosítjuk a Tanácsköztársaság eszményével. Hevesy Iván így írt az új plakátról, a MA folyóirat 1919-es, 5. számában: „A plakát lesz az aktuális freskó, a freskó pedig az immanensebb tartalmú, századokra szóló plakát. A plakátnak és a forradalomnak ezt a viszonyát már tisztán demonstrálja néhány plakát, amely az utóbbi hetekben a budapesti utcák falaira került. Különösen Uitz Béla munkái: „Vörös katonák előre!” és a Mil- leniumi emléken' levő két képe, a falusi és a városi proletár...” A látottak meggyőzően bizonyítják, hogy ez a 133 nap, a súlyos gazdasági helyzet, valamint a munkáshatalmat fenyegető veszélyek ellenére is képes volt maradandót alkotni. Ebben a forradalmi izzású történelmi pillanatban olyan tettek és művek érlelődtek, melynek az értékét nem kisebbíti a múló idő. Vadas Zsuzsa • Tábor János plakátja a szegényparasztság életében bekövetkezett sorsfordulót tudatosítja.
