Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-11 / 35. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

Életmód és művelődés

A művelődés és az életmód kapcsolata, kölcsönös fel- tételezettsége régi keletű. Végső fokon az emberi léttel egyidős.

Emlékszem egy beszélgetésre, midőn egyik parasztember azt mondta a másiknak: „Éo a jó könyveket azért elolvasom.” Vártam a megfejtést, vajon melyek számára a jó könyvek. Meglepett a felelet. „A gyümölcstermesztésről sok jó könyv jelent meg, ezeket mindig megveszem.” íme, életmód és művelődés egysége. Emberünk a földet művelve immár önmagát is művelte — hozzáértésben. Mert a változó termesztési tevékenységben magát is változtatni (gyarapítani) kívánta, hogy gyümölcsösében majd bekövetkezzen az áldásos változás. Vagyis a nemes fajták jó termése.

Életmód, művelődés, változás szerves egysége itt egyszerű képletben érvényesül. Ám a változás magának a művelődő embernek a személyében sokkal bonyolultabb. E folyamatnak a segítése már a közművelődésnek a változását is feltételezi.

Tulajdonképpen erről kívánunk szólni. A kérdés így hangzik: megelégedhetünk-e a kultúraterjesztéssel, avagy a közművelődésnek nevelő tennivalója van? A közönségként fejünkre hulló kultúra „áldás-esője” megtermékenyíti-e emberi énünket, ha a magunk belső szomjúságával nem szívjuk be, illetve nem hasznosítjuk?

Aő"indkét esetben évek óta adott •iVA a felelet. A kérdést tulajdonképpen a művelődési gyakorlat viszonylagos konzervatiz- musa élteti. Az, hogy lassan kap erőre a nevelési- szándék érvényesítése a közművelődésben. Művelődésszociológusok vizsgálják a kérdést, érzékeltetik az új törekvéseket az egyes területeken, s jutnak el a végkövetkeztetéshez, miszerint makacsul tartja magát a kultúraterjesztés régi szokása, — az aktív, tevékeny művelődéssel szemben.

Évekkel ezelőtt örvendetesen megnőtt a különböző klubok száma (nem ifjúsági klubokra gondolunk). Ám gyakran ezek a klubok — a művelődés trójai falovaiként — az előadássorozatok hagyományos népművelését lopták a közművelődés újonnan rakott falai közé. Tulajdonképpen az úgynevezett alkotói klubok (amatörfilm, csillagász, képzőművészeti meg más amatőr klubok) 'Valósították meg legjobban azt az elképzelést, hogy a kultúra befogadója cselekvőén vegyen részt a művelődésben.

Fordított alapállás is van az öntevékeny művészeti csoportok életében. Az, amikor tudajdon- képpen csak „cselekszik” (éneklik, táncolják, muzsikálják stb.) a maguk választotta művészetet, ám a műfaj elméleti, esztétikai

kérdéseiben alig járatosak. Például az amatőr színjátszók és rendezők elvétve jelentek meg az Amatőr Színház nevet viselő korábbi fórumokon, bár az ország legkiválóbbjaitól láthatták az előadást, a legjobb rendezőktől hallhatták volna munkájuk és eredményük műhelytitkait. Ha netán összejött előadás után a vitára kész gyülekezet, a vita rendszerint iskolássá sikeredett (kérdés-feleletből állt.)

A szocialista brigádok művelődésében hasonló a gond. A szakmai képzést kivéve a művészeti, tudományos, általános emlberi kérdésekben az esetek többségében a kultúraterjesztésnél ragadt meg a munkásművelődés. Nem kizárólagosan, ám zömmel. Elgondolkoztató Maróti Andor kandidátusnak az Akadémia felnőttnevelési bizottságán hangoztatott érvelése: Közművelődésünk ... „ma is a népművelésből örökölt szerkezeti modellt erőlteti, az értelmiséget agitálja, hogy ismerje fel küldetését a kultúra terjesztésében, a munkásokat, parasztokat, alkalmazottakat pedig arra igyekszik rávenni, hogy legyenek ennek a jellegzetesen értelmiségi kultúrának a fogyasztói, látogassák a szellemi kultúrát adó rendezvényeket. Közben nem is gondol arra ez a gyakorlat, hogy a napi munkában termelő ember számára visszás a művelődésben csupán fogyasztóként viselkedni. A puszta jelenlét az igényeiktől, érdeklődésüktől távoleső programokon elfecsérelt időtöltésnek, luxusnak látszik. Ezt még akkor sem szívesen teszi meg, ha szocialista brigádtagkánt pontokkal jutalmazzák áldozatvállalását,« s azzal biztatják, hogy majd művelt ember lesz.

em csoda tehát, ha ebben a ' szerkezeti felépítésben a nevelés sorra csődöt mond. A köz- művelődésben ez ugyanis csak akkor érvényesülhet, ha a nevelés, művelődés mozgalommá, vagyis társadalmi üggyé válik; ha tehát a művelődés nem kötődik kizárólag a rendezvényekhez, nem azok látogatása lesz a cél, hanem az emberek élete válik céllá, a program csak alárendelt eszközzé. Minthogy a programoknak ezt az adekvát- ságát csak azok teremthetik meg, akik ismerik az emberek problémáit, szükségleteit, tehát maguk a nevelendő emberek, ezért kézenfekvő, hogy a nevelőfolyamatok tervezésének, szervezésének síkéra is azon múlik, menynyire tudjuk ezt a munkát kollektív üggyé tenni.” (Kultúra -és közösség 78/3.)

Hosszasan idéztünk, mert e megállapításban sűrűsödik köz- művelődésünk lényege. Lényeges hibája és lényeges tennivalója.

B. ö.

• Balogh László: Táncolok.

Képek a tavalyi állami vásárlások anyagából

• Bencze László: Három fa. (Koppány György felvételei — KS)

;

Csendes készülődés

Van Baján egy irodalmat kedvelő, s művelő, fiatalokból álló klub, mely a város szülöttjének, Tóth Kálmánnak a nevét viseli. Tagjai szinte kizárólag munkásfiatalok; férfiak és nők, összesen tizenhatan. Átlagos életkoruk huszon- öt-huszanhat esztendő.

Tóth-Pál Zoltáii tanárkönyvtáros vezetésével hetenként egybegyűlnek, évek óta, részt vesznek a legkülönfélébb formájú műhelygyakorlatokban.- Felolvassák megvitatják saját műveiket, olykor közönség elé is lépnek. Közben időnként el-elküldík jobbnak, sikeresebbnek vélt írásaikat a szerkesztőségeknek. Jó néhányszor meg is jelentették már műveiket különböző lapok, folyóiratok. A csendes készülődés, lám, Baján meghozza gyümölcseit. Tizenhatójuk közül immár nyolcnak az írásait olvashattuk nyomtatásban. A Nők Lapjában, a Képes ÜJságban, a Népszavában, a Magyar Ifjúságban és másutt. Nemegyszer már a mi lapunkban is.

Van valami felemelően szép, lelkesítő abban, hogy a szerelő, a kertész, a kovács és a gépész társaival együtt szívósan készül arra, hogy egyre jobb és Jobb művet tudjon megalkotni. Jó hír az is, hogy a városi tanács támogatásával hamarosan megjelenik a kis csoport tagjainak közös antológiája. Amikor kifejezzük reményünket, hogy kézbevehes- sük azt, minél előbb, egyben olvasóink elé tárjuk a Tóth Kálmán nevét viselő irodalmi klub néhány tagjának egy-egy újabb költeményét.

V. M.

BANT AI FARAGÓ JÓZSEF:

A lángok fölé

Lobogjon ki tekintetemből, csontjaimból, pecsétes bőrömből, az árvák múlttal ittas szégyenérzete. Lassanként mindenem elég ezen az országnyi tűzön.

Erekkel férceit

bőrzászlós címerem vonszolom, s halálra ítélt szerelmeimet.

A lángok oltára fölé félarcom oda dobom, koldusnak szánt pénzként, égesse > hamuvá, árvaságom oszlopos kínjait.

Lobogjon arcom,

szikrázzanak parázsló csillagaim, — és legyen tüzes ünnepem

PAP Dl MARGIT:

Búcsúként

Vázámban a múlt virágai térdepelnek, mákgubóban megzörren a kékség. Kesergéseim kopogtatnak üvegfalat — nincsen már senkim, sehová lettek.

Akik utamat eddig szabták, most falamon kívül maradtak.

Elsorvad szárított virágom — feléjük úszik megmaradt világom.

B. HORVÁTH ISTVÁN:

Hűség

Bordáimból nőtt akácok, a véremben gyökereztek, sejtek futóhomokjában szomjúságtól megeredtek.

Belőletek eredek én, hisz egy a földünk, és kutunk, hiába győznénk le egymást, — együtt eredtünk, s újulunk.

X\vXvX*X*X\v.v.v.v.\v.v.v.v.

>%V»V»V«V«V.VV«V»V»V»ViV.

Csapodi tanár úr

(2.) Előző írásomban megígértem, hogy közzéteszem Móricz Zsigmond utolsónak elhunyt egykori tanára, Barla Szabó Jenő kéziratát volt tanítványa diákköri szerelmeiről, pontosabban a két „utolsóról”. Előtte még röviden arról a találkozásról, amikor utoljára beszélgettünk a Forr a bor Csapodi tanárjának eredetijével — 1957-ben.

Tavasszal kerestem őt fel kisújszállási otthonában, Széchenyi út 27. szám alatt. Töpörödött volt, mint azelőtt, és apró házisipkájával a fejebúbján még fürgébben tüsténkedett, mint régen. Jófajta diópálinkával kínált, mondván, módjával neki is élnie kell vele, mert meg van fázva.

— Közlöm veled, kedves öcsém, hogy a miniszter is felkarolta munkásságom ügyét. Legutóbb 500 forintot utaltatott ki, hogy nagyobb kedvem legyen befejezni. Ha ráérsz, jövő héten gyere fel velem Pestre. Menjünk együtt a kiadóhoz.

— Egyetmást sikerült Zsigáról visszaidéznem — pislogott rám kicsit zavartan, és halántékát ko- cogtatta mutatóujja hegyével.

Nem volt módomban vele menni. Azt se tudom, ő felutazott-e Pestre ... Halálhíréről is újságból, egy köszönetnyilvánításból értesültem.

Most már következzék Barla Szabó Jenő írása, amelynek címet nem adott — külön —, hiszen másik darabja volt az általa tervezett sorozatnak Móricz diákköri szerelmeiről.

„Első szerelmét felváltja Karácson Bélának, a tanárnak unokahúga, Nagy Margit iránt érzett szerelmével. Ismert dolog volt Kisújszálláson, hogy a szegénysorsú tanulók felsegélését szolgáló Segítőegyesület a tanév decemberének első szombatján tartotta meg báli estélyét. A város közönsége felkarolta a Segítőegylet bálját, a szülők, az érdeklődők serege részt vett a bálon.

Móricz Zsigmond VIII. osztálybeli diák, az egyletben ifjúsági elnök. Az ő és a választmány buzgalma rendezi meg a bált az 1898. év decemberében is. A bált gazdag műsor vezette be. Ebben írónk is részt vesz szavalattal. Jókainak a Lengyelek fehér asz- szonya című költeményét szavalja.

Még él a lelkében a szerelem Blanka iránt, nem tudja feledni. Bár ő már nem jár házukhoz tanítani, szíve azonban még az ügyvéd lányáé. Fáj ugyan neki, hogy Blanka körül Steiner Ignác mozog, vele foglalkozik, ezt ő nem bírja elviselni. íme, most is a leány mellett a vetélytárs.

Amint a műsor lezajlása után elmereng, egyszer csak ráteszi egy hölgy a kezét a vállára, ő odanéz, félelem és iszonyat tör ki belőle: ez az ügyvéd lánya, az ő szerelme. Igen! ez a dekoltált nő Blanka. Hozzá nagy leányos ruhában. Sleppes, nagy báli ruha, az rosszul állott kis gömbölyű testén. Soha nem látta másként, csak kis blúzokban és csipkés, fodros házi ruhákban. Amilyen ennivaló volt azokban, olyan rettenetes a nagy ruhában.

Míg lelke fájdalom közt hánykolódik, megjelenik a közönség soraiban Karácson Béla tanár (Hadfalvi néven szerepelteti) nejével, s velük a tanár unokahúga, Nagy Margitka. Észreveszik őt. A tanár és neje gratulálnak a szavalathoz, Margitka, a szőke szépség rászegzi beszédes, nefelejts- kék szemét, mosolyogva beszél, s ő a jelenet leigéző hatása alatt elfeledi Blankát, Margitkához húz, szíve a leányé lesz.

Menjenek táncolni — mondja Hadfalviné kacagva. Neki menni kellett a szép szőke lánnyal, együtt mulathatott vele, most már vele foglalkozik jó kedvvel, hiszen szíve már övé. Szerelmét leírja a Bál c. regényében. (301— 314. 1.)

A körülmények is elősegítik e szerelmet. Zsiga, mint VIII. osztálybeli tanuló, kitűnik tanulótársai közül, a segítőegyletnek ifjúsági elnöke, az igazgatónak unokaöccse, súlya van a város ifjúságának soraiban. Négy év kell ahhoz, hogy egyetemet végezzen, oklevelet szerezzen, s a hivatalnoki pályán elhelyezkedhessen.

Most még az év végéig írónk itt a városban tanul, naponta láthatja a bájos lányt, többször sétálhat vele, sőt Karácsonéknál megfordulhat, időt tölt, társalog a lánykával. Mindez erősíti szerelmében.

Az élet, amint felszínre hozza szerelmüket, úgy megsemmisíti. Zsiga Debrecenben lesz előbb hittanhallgató diák, majd joghallgató, ritkán jön Kisúi°zállásra. Mar- gitot meg szülei, Wagy József és Karácson Róza az Udvarhely megyei Olasztelekre viszik magukkal, ahol férjhez megy Bíró István szászvárosi tanárhoz. Itt laknak, szerelmük boldoggá teszi őket.

*

1954. év április 19-én halt meg Farkas Piroska, vele Móricz Zsigmond ifjúságának utolsó szerelme szállott a sírba.

Móricz Zsigmond 1902. év szeptember havában ismerte meg a leánykát Dobos Adolf táncmester tánctanfolyamán. Írónk 1902. év szeptember és október hónapjaiban kisegítő tanár volt a kisújszállási gimnáziumban. Zsiga a táncórákra feljárt, 9 ott találkozott több ízben Piroskával. Farkas Piroska egyetlen lány volt. Édesatyja vendéglős. Előbb üzletvezető a Kaszinó Egyletben, melyet ekkor Kisújszálláson Űrikaszinónak neveztek. Majd maga nyit vendéglőt a Kálvin utca 11. számú házban, melyet a Vay családtól vásárolt meg. A leányka szülei oldalán szorgalmatoskodik, s együtt tették keresetté a vendéglőt.

Móricz Zsigmond sokszor megfordult Kisújszálláson tanulóévei után. Gyakori vendég volt Nagy János orvosék házában. Itt mindig kedves otthonra talált, hiszen Gézát, osztálytársát, az orvosnak fiát mint instruktor tanította. Ilyenkor felkeresik Piroskáékatés Gézával együtt kedves órákat tölt náluk.

Első nejével, Jankával látogatást tesz Soós József gimnáziumi igazgató lakásán, ahol elmondja Janka előtt kisújszállási tanulói pályafutásának élményeit. Majd második nejével, Somogyi Máriával együtt 1927-ben keresi fel az igazgató lakását. Beszélgetésük során megemlékezik a régi ismerősökről, köztük Farkas Piroskáról is.

Ideális szerelmükről tud az irodalom. Nagy Péter a Nagy Magyar Írók sorozatában megjelent Móricz Zsigmond című könyvében felemlíti az írónak Piroska iránt érzett szerelmét. (27. 1.)

. Anya és leánya Farkas Elek halála után belefáradnak a vendéglő vezetésébe, 1943-ban eladják, úgy gondolják, kapnak érte any- nyi pénzt, hogy holtuk napjáig abból megélhetnek. Elszámítják magukat. Egy ismerős egyéni vállalkozásának céljára elkéri tőlük kölcsönül tőkéjük Javarészét, s az odavesz. Most már vagyonúit roncsain a Nagy Imre utca 23. számú házat vásárolják meg. Be- köszöntenek életükben a megpróbáltatások napai. Az anya elveszti szemevilágát, s 1951. év április 14-én meghalt, Piroska egyedül marad. Érzi, hogy nem tudja magát önerején fenntartani. Ezért anyja halála után beköltözteti a házba támaszként Cs. Nagy Kálmán ácsmester családját, s megegyeznek, hogy holta napjáig gondozni fogják a beteg Piroskát, ő hűségük jutalmául a házat örökül rájuk hagyja.

Felemlítésre méltó, hogy Piroska apai nagyanyja Somogyi Sára városi szülésznő volt. ö gyakran elbeszélte, hogy második férje, Nyitrai Sándor mint elemi iskolai első osztályos tanuló növendéke volt a kisegítő tanítónak, Arany Jánosnak. A nyájas idős asszony elmondta, hogy férje mindig kegyelettel emlegette a nagy költő nevét, s az Arany János által adott tanévi jelentésben a növendékek sorában feltalálható második férjének neve.

Farkas Eleknek mostoha atyja volt Nyitrai Sándor, így Piroskának mostoha nagyatyja. Sokszor elbeszélte az idős Nyitrai Sándor, hogy Arany János, mint praeceptor a központi iskola udvarán egy kis melléképületben, a praeceptorok házában lakott, szerény jó ifjú volt, tanítványai kedvelték.

A nyájas modort örökölte Piroska nagyanyjától. Ha egyszer es másszor kedves vendég érkezett a vendéglőbe, s ő a munka gondjaitól szabadult, beszédbe bocsátkozott a vendéggel, ilyenkor édesen folyt ajkán a szó, elkérdezte a vendég életének körülményeit. Nyájasnak ismerte őt mindenki, aki csak őt láthatta, őt meghallgatták, s szerették.

Elnémult beszédes ajka. Az agyvérzés után helyben ülő, szót- lan beteg lett, míglen megváltotta szenvedéseitől a halál.”

S befejezésül a „nagy titokról”, amit Móricz Zsigmond Nyilas Misi és Barla Szabó Jenő—Csapodi tanár úr nézetütközéseinek esetleges módosulásáról — az utóbbi részéről — szerettem volna „megfejteni” ... Ha már attól — soksok körülmény összejátszása miatt elestem, hadd álljon itt a Forr a bor-beíi status quo, néhány mondaton keresztül. Abból a „tanár-kibuktató” részletből.

„ ... Nekem legalább nagyon radikális volt a beszéde. Szépen volt megfogalmazva, de azt hiszem, ha az életben súlyt akar adni mindannak, amit mondott, eleven szenet fog gyűjteni a saját fejére. Egy kérdés van, amit nem szabad bolygatni semmiféle egyesületben, de legkevésbé a Segélyegyletben, a gazdagság és szegénység kérdése... Ez olyan probléma. ami felette áll a véges emberi észnek, mint az Istenség többi nagy problémája...” — mondotta Nyilas Misinek Csapodi, a vallástanár.

Az „eleven szén” gyűjtésben igaza lett a tanár úrnak. A Forr a bor írója, a regény megjelenése után acsarkodó támadások középpontjába került. Nem csoda, hisz’ nemcsak a szereplők életbeli eredetijére lehetett ráismerni, hanem önmaga leálcázott képére ismert benne az a társadalQirt, melyet az iskolában nem szabad gondolkodásra. s munkára neveltek, hanem csalásra, protekciólesésre. Felhördült a kaszt jellemről, az ostoba, gerLnchajMtó nevelésről írott, keserűen igaz szavaktól.

No, de Móricz Zsigmond olyan együttérző elemzést is olvasott művéről, mint például a Bálint Györgyé: „Soha író kíméletleneb- bül nem vágta még egy uralkodó réteg arcába annak minden végzetes hibáját, tragikus fogyatékosságát. katasztrofális életképtelenségét, mint Móricz Zsigmond ebben a szinte ótestamentumian kemény és nagyszerű írásában..

A reakciós fogcsattog tatással szemben pedig álljon itt az író véleménye, amelyet Nyilas Misi szájába adott: „Én azt hiszem, minél nagyabb egy író, annál nagyobb kötelessége a legfontosabb dolgokban színt vallani és megmondani, mi az igazság és mi a kötelesség.”

Tóth István ,