Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-08 / 32. szám

Csomagolóeszközök Kiskunmajsáról • Évente több mint egymilliói gyógyszertári tasa- kot készítenek a majsai nyomdaüzemben. • Balra: Kiskunmajsán gyártják az Egyesült Iz­zó részére az angol exportra kerülő izzólámpák címkézett csomagolóeszközeit. (Pásztor Zoltán fel­vételei.) PETŐFI NÉPE Pártnapok a megyében Szerdán délután a megyei párt- bizottság titkárai, Erdélyi Ignác és Katanics Sándor, a kiskunha­lasi pártszékházban, illetve a kecskeméti kertészeti főiskolán tartottak előadást időszerű gazda­ságpolitikai kérdésekről. Ugyan­csak a pártnapi eseménysorozat keretében dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese Kiskunfélegyházára, az Állatfor­galmi és Húsipari Vállalathoz lá­togatott el. Népfront­propagandisták tanácskozása A Hazafias Népfront megyei Bizottsága tegnap tanácskozásra hívta össze a népfhontmozgalom Bács-Kiskun megyei propagan­distáit. Részt vett az eseményen Kovács Gyula, a megyei párt- bizottság munkatársa. A megje­lenteket Farkas József, a Haza­fias Népfront megyei titkára üd­vözölte, vázolta a találkozás cél­ját, aminek jelentőségét az or­szágos és megyei feladatok mel­lett a nemzetközi agitációval ösz- szefüggő fontos tennivalók is meghatározzák. A napirend keretében Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának osztályveze­tője szólott a népfrontpropagan­da időszerű feladatairól, s an­nak hatékonyságát növelő mód­szerbeli tudnivalókról. Az érte­kezlet második felében a részt­vevők bel- és külpolitikai té­mákkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt az előadó. A megye áfészeinek szolgáltatásai Szinte természetesnek tűnik, hogy a hentesnél darált hús kap­ható, vagy az üzletben a vevők megőrölhetik a kávét, mákot. Terjed a tartós fogyasztási cik­kek házhozszállításának „jó szo­kása” is. Hozzávetőleges számítá­sok szerint a Bács-Kiskun megye áfészei által nyújtott szolgáltatá­sok értéke az elmúlt évben már elérte a 100 millió forintot. Nem nagy üzem a Petőfi Nyomda kiskunmajsai telepe. A vállalat évi 350 millió forintos termelési tervéből mintegy 20 millió forint értéket állít elő. Mégis fontos tevékenységet vé­gez, hiszen az ország patikái gyógyszertasak-szükségletüket csaknem teljes egészében a maj­sai üzemből szerzik be. Gyárta­Űj lendületet adtak a nemzeti­ségekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések tudományos tisztázásához, feldolgozásához a közelmúltban befejeződött nem­zetiségi kongresszusok. A Ma­gyar Tudományos Akadémia ta­valy megalakult Kelet-európai és Nemzetiségi Komplex Bizottsága idei első ülésén elfogadta a nem­zetiségi kérdések tudományos ku­tatásának tématervét. A gazdag ajánlólistáról Kővágó László, a történettudományok kandidátusa, az akadémiai bizottság titkára az MTI munkatársának elmondta: — Bizottságunk — egyebek kö­zött — javasolta, hogy a külön­böző társadalomtudományok a maguk területén fogalmazzák meg a nemzetiségiekkel kapcsolatos ál­talános és elméleti kérdéseket. Külön témacsoportban vizsgál­juk a nemzetiségek helyzetét, jel­legzetességeit a kelet-európai or­szágokban, igyekszünk feltérké­pezni nyelvük, kultúrájuk, iro­dalmuk, néprajzuk, történelmük sajátosságait. Szeretnénk össze­hasonlítani ezeknek az országok­nak még kereskedelmi nyomtat­ványokat, a környékbeli állami és társadalmi szervek részére ügyviteli nyomtatványokat, kü­lönböző vállalatok megrendelésé­re csomagolóeszközöket, nyers- és borított dobozokat. S termé­szetesen a lakosság meghívó, ár­nak a nemzetiségi politikáját, s azt is, hogy ebben miként alkal­mazzák a marxista—leninista el­méletet. A magyarországi nemzetiségi kérdés összefoglaló áttekintéséhez mindenekelőtt a már ismert ada­tokat szükséges kiegészíteni. Pon­tos képet szeretnénk kapni arról, miként alakul a nemzetiségi la­kosság száma, társadalmi átréte- geződése, s ebben milyen szerepe van az urbanizációs hatásnak, a lakosság országon belüli átcsopor­tosulásának. Ugyancsak érdemes megvizsgálni, miként változott a nemzetiségi lakosság társadalmi helyzete 1945-től napjainkig. Ku­tatási témának javasoltuk a nem­zetiségi kultúra fejlődésének elemzését, s annak vizsgálatát, hogy az milyen kölcsönhatásban áll a magyar kultúrával és az anyanemzet kultúrájával. Téma­jegyzékünkben szerepelnek nem­zetiségi nyelvjárási tanulmányok, néprajzi vizsgálótok, a nemzeti­ségi hagyomány és az anyanyelv kölcsönhatásával összefüggő elem­zések is. (MTI) tesítő stb. nyomtatványigényeit is kielégítik. A Petőfi Nyomda majsai üze­me tavalyi tervét 99 százalékra teljesítette. Az idén hasonló ter­melési feladatok várnak a telep kollektívájára. Remélhetően jobb munkaszervezéssel száz százalé­kig eleget tesznek' kötelezettsé­geiknek. „Zsindelyezik a kaszárnya tetejét” Az első világháború befejezésé­nek 60. évfordulója alkalmából öt­részes dokumentumjáték-sor ozat kezdődik holnap este 9 órakor a Kossuth rádióban. Boros János és Rapcsányi László „Zsindelyezik a kaszárnya tetejét” című történel­mi hangjátéka az első világhábo­rú társadalmi-politikai hangula­tát igyekszik életre kelteni. Fő­szereplői: kisemberek — bakák, polgárok, század eleji jellegzetes figurák —, akik a világból csupán annyit tudtak, amennyit ők ma­guk közvetlenül láttak, tapasztal­tak. Naiv illúziók, szóbeszédek ke­verednek bennük „szenzációs” új­sághírekkel, kormányférfiak lel­kesült nyilatkozataival. A kortör­téneti forrásanyag hű képet ad apáink, nagyapáink világáról, az első világháborút átélt emberek életéről. Az első rész címe: „Sorakozó, 1914”. A dokumentumjáték-soro- zat rendezője Szász Péter, zené­jét szerezte és összeállította Ta- mássy Zdenkó. A nemzetiségi kérdések tudományos kutatásáról NAPOSCSIBÉK • Kecskeméten az MSZBT Tsz keltetőjében tavaly 778 ezer baromfit keltettek, zömmel a háztáji gazdaságok részére. Az Idén a termelő- szövetkezet központjában — ahová később az egész keltetőt kiköltöz­tetik — újabb 15 keltetőgcpet helyeztek üzembe, és így az idén közel egymillió baromfira kötöttek szerződést. A hideg miatt sok áfész nem tudta átvenni a naposcsibét, emiatt kénytelenek voltak az utóneve- lésrc is berendezkedni. ÉBRED A. HATÁR Megkezdődtek a tavaszi munkák Az enyhébb februári napokat kihasználva rövidítik a tavaszi munkaidényt Bács-Kiskun megye mezőgazdasági üzemeiben, kis­kertjeiben. Az ébredést jelzi, hogy általánossá vált a szőlősök, gyümölcsösök termőre való elő­készítése. A nagyüzemi ültetvé­nyeken többnyire elvégezték a gyümölcsfák koronaalakítását és a sorközművelést. A talajok szik- kadásával a szántóföldeken is egyre több helyütt tűnnek fel a magágykészítő traktorok. A partosabb részeken a ku­korica és az ipari borsó földjét munkálják és pótolják az ősz­ről elmaradt szántásokat. A gyengén telelő gabonák fölött pedig megjelentek a műtrágyát szóró repülőgépek. Az őszi ve­tések ugyanis sok helyütt meg­sínylették a telet és számolni kell a belvíz pusztításával is. Ez utóbbi a legelők tavaszi karban­tartását is megnehezíti, mivel a megyében elsősorban a mezőket borítja, kiterjedtebben belvíz. A kiskertgazdaságokban is megkezdődtek az idei áruterme­lés előkészületei. Már elvetették a mákot és a petrezselymet, de a vállalkozóbbak a korai borsót is földbe szórták. A Kecskemét kör­nyéki zöldségtermelők, pedig hoz­záfogtak a napfűtéses növény­házak előkészítéséhez, a fólia­sátrak feszítéséhez. Tragédia a síneken Motorkerékpárjával közleke­dett Kecel belterületén Kovács István, Kecel, Móra Ferenc ut­ca 37. szám alatti lakos. A fel- tételezések szerint vezetés köz­ben elaludt, és az út menti vil­lanyoszlopnak ütközött. Kovács István súlyos sérüléseket szenve­dett. Kunszállás külterületén az es­ti órákban egy Kiskunfélegyháza felé haláctó tehervonat halálra gázolta a sínen fekvő Pálmán József, Kunszállás, Tanya 679. szám alatti lakost. A mozdony- vezető, bár gyorsféket alkalma­zott, a szerelvényt már nem tudta időben megállítani. A rend­őrségi jelentés szerint Pálmán feltehetően ittas volt. V. T. * A napilapokban Is közzétett fényké­pes körözés alapján a lakosság segít­ségével a rendőrség elfogta Gajdlcs János 42 éves, büntetett előéletű por­osaimat kőművest, aki alaposan gya­núsítható azzal, hogy 1978. december 27-én, dunakeszi lakásán megölte a 71 éves Lépő Ferencnét. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Oajdlcs Jánost előzetes letartóztatásba helyezte és to­vább folytatja a bűnügy vizsgálatát. (MTI) TÜRELEM KILŐSZÁMRA Hosszú, sorban várakoznak a vásárlók Kecskeméten, a Szabadság téri BÉK élelmiszeráruház hús- és hentesáru pultja előtt. A kiszolgálás tempós, a vá­sárlók türelmesek. Kivéve a „hölgyet-, aki már harmadszor csipája - ével­nek számát meghazudtoló bájjal - kötözött sonka van? Az eladó a soron- *ev® vásárlóval foglalkozik, nem hallja a kérdést. A sorban állók azonban mSen L*J«ko«atnak a keresett áru föllelhetőségét illetően. A hölgy sor- ™ k"Uí; - Elég sovány? — csicsergi. A kereskedő mutatja a sonka met­szetét. Ez tuj sovány. A kereskedő fölvágja a még megkezdetlen sonkát. Ez viszont kövér. Kereskedő újra kézbeveszi az egyes számút Szeletel mér csomagol. Udvarias. Türelmes. Majdhogynem mosolyog. A sorban „éhá^ap összepillantanak: milyen boltosok vannak —, s milyen vevők?! y ' N. M. ( NAPTAR 1979. február 8., csütörtök Névnap: Aranka Napkelte: 7 óra 02 perc. Napnyugta: 16 óra 56 perc. Holdkelte: 13 óra 52 perc. Holdnyugta: 4 óra 22 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: délnyugat felöl fokozatosan meg­növekvő felhőzet. Az éjszakai óráktól előbb a Dunántúlon, ké­sőbb máshol is többfelé lesz ónos eső, eső, kezdetben helyeid­ként havazás. A déli szél foko­zatosan megélénkül, a Dunántú­lon időnként megerősödik. Leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: délnyugaton 0, máshol mí­nusz 5 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2 — plusz 7 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 6-án a középhőmérséklet 3,2 (az 50 éves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérsék­let 5,6 Celsius-fok volt, a nap 0,4 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,5. 13 órakor 1,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,5 Celsius-fok volt. — Tudományos előadás. A Me­zőgazdasági Könyvhónap esemé­nyeinek keretében Kalocsán a művelődési központ kamarater­mében holnap fél 10-kor tart tu­dományos előadást dr. Márton János kandidátus, az Agrárgazda­sági Intézet igazgatója a „Mező- gazdasági rendszerek a magyar szocialista mezőgazdaságban” címmel. — Tárolószín. A Csongrád— Bács megyei FÜSZÉRT fiókjai­nak raktározási helyzete rossz. Az áruk egy részét például Kecs­keméten az udvaron kénytelenek tárolni. Az idén azonban elkészül a 2300 négyzetméter alapterületű fedett tárolószín, melyből a ké­sőbbiekben konzervraktárat ala­kítanak ki. GÉPKOCSlATVÉTELI SORSZÁMOK Elhunyt Thurzó Gábor Életének 67. évében hosszan­tartó, súlyos betegség következ­tében szerdán elhunyt Thurzó Gábor, József Attila-díjas író.' Temetéséről később intézkednek. Miagyar írók Szövetsége Magyar Televízió Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja Dimitrij Men- gyelejev orosz ké­mikus 145 évvel ezelőtt, 1834-ben ezen a napon szü­letett. 1869-ben fe­dezte fel a kémiai elemek periódusos rendszerét, amely ma is a modern anyagelmélet alapja. Ezzel elő­re meghatározta számos, később felfedezett kémiai elem létezését és sajátosságait. O vetette fel először a szén föld alatti elgázositásának gondolatát is. Az utókor megbecsülését Jelenti hogv Seaborg 1955-ben felfede­zett 101. elemét ',,mendelévium”-nak nevezték el. — Színházba járó szakmunkás- tanulók. A KISZ KB Vörös Ván­dorzászlójával kitüntetett kecs­keméti 623. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet diákjai szorgal­mas színházlátogatók. Az iskolá­ban 260 színházbérletes van, de rajtuk kívül egy-egy előadást het­venen—százan is megtekintenek, főként a tanulók szocialista bri­gádjai. — Számadás — röviden. A du­navecsei Petőfi Sándor művelő­dési házban tavaly nyolc kiállí­tást, tizenegy koncertet, tizenhá­rom színházi jellegű előadást. 28 táncos rendezvényt, valamint het­venkét ismeretterjesztő előadást szerveztek. A rendezvényeken — a naplók tanúsága szerint — 16 710 látogató volt. » fi ' * * . .. MŰSOR: ÉVFORDULÓ Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 7614 Trabant Lim. (Győr) 7099 Trabant Lim. (Bp.) 15982 Trabant Lim. Special (Bp.) 24619 Trabant Lim. Special (Győr) 15785 Trabant Combi (Bp.) 4060 Trabant Combi (Győr) 1063 Wartburg de Luxe (Bp.) 14759 Wartburg Um. (Bp.) 12020 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 4716 Wartburg Um. tolótetős (Bp.) 2614 Wartburg Tourist (Bp.) 4111 Skoda 105 (Bp.) 3886 Skoda 105 (Debrecen) 1019 Skoda 105 (Győr) 579 Skoda 120 L (Bp.) 4751 Skoda 120 L (Debrecen) 1846 Skoda 120 L (Győr) 2432 Lada 1200 (Bp.) 98456 Lada 1200 (Debrecen) 50180 Lada 1300 (Bp.) 11194 Lada 1300 (Debrecen) 6791 Lada 1500 (Bp.) 19479 Lada Combi (Bp.) 12834 Polski Fiat 126 (Bp.) 14858 Dacia (Bp.) 11896 Polski Fiat 1500 (Bp.) 13880 Zaporozsec (Bp.) 27973 Moszkvics (Bp.) 4200 Lada 1600 (Bp.) 2622 Lada 1600 (Debrecen) 991 AUTÓSOKNAK • Havonta több ezer liter üzem­anyagot takarít meg az autósok­nak a motordiagnosztikai vizsgá­latokkal, valamint a gyújtásbeál­lítással a Magyar Autóklub. A be­szabályozás után egy-egy gépko­csinál átlagosan másfél—két liter üzemanyagot nyernek. A képen: Durucz László motordiagnosztikai vizsgálatot végez. (MTI-fotó — E. Várkonyi Péter felvétele — KS) — Szépülő Kiskunhalas. A kis­kunhalasi Városi Tanács kommu­nális feladatokra — parkfenntar­tás, köztisztaság, városrendezés, közvilágítás — az idén 8 és fél millió forintot tervez fordítani. Ez az összeg 2 millió 300 ezer fo­rinttal magasabb, mint amennyit 1978-ban költöttek hasonló célra. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. február 8. 8—17 óráig a színházteremben XVI. Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Erdészeti Filmnapok KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. február 8. csütörtök este 7 órakor RETTENETES SZÜLÖK Arany-bérlet MOZI 1979, február 8.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RAGADOZÓ MADARAK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesekl Színes amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor EDD MEG AZ ALMAU 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Bolgár bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor varazssapka Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun i m megye) Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel » Kiadja: a Bács meglel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-70». Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híriapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 # Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23SX .. . J

Next

/
Oldalképek
Tartalom