Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

I

1979. február L • PETŐFI NÉPE • 4

GAZDAGON FARAGOTT HORDÓK

• Asztalos Johák fafaragó népművész szüreti motívumokkal díszíti a Mátrai Egyesült Mg. Tsz pincészetének egyik kétszázötven hektoliteres hordóját. A tizenöt négyzetméteres hordófenékre csaknem százötven figurát farag. (MTI-fotó — Manek Attila felvétele — KS.)

Egy hasznos kötetről

Meglehetősen keveset tudunk Gáli Ernőről, a romániai magyar szociológusról, marxista társadalomtudósról. 1917-ben született Nagyváradon, tanulmányait szülővárosában! és Kolozsvárott végezte. 1938-tól állandó munkatársa Gaál Gábor Korunk-jának. A felszabadulás után előbb a kolozsvári Igazság, majd az Utunk főszerkesztője, 1957 óta az újra induló Korunk főszerkesztője.

Gáli Ernő látszólag magas mércét állít maga és társai elé. A most napvilágot látott, Nemzetiség, erkölcs, értelmiség című kötetének egyik tanulmányában így ír: „Az integrálódott értelmiségi nem tehetetlen báb. Munka- és hatásköre keretei között mindenki bizonyos hatást gyakorolhat az Ügyek menetére. Felelősek vagyunk mindazért, amit meg tudunk változtatni, vagy aminek a megváltoztatásához hozzájárulhatunk. Senki sem szabadulhat teljesen a felelősségtől azon a címen, hogy csak felső parancsot hajt végre. A nem cselekvés, a passzivitás sem biztosíthat felmentést.”

A szerző tanulmányaiban is olyan értelmiségiek szellemét idézi, akik nem menekültek a felelősségtől, az egyéni döntés kockázatától. Szándéka szerint a feledés homályából akarja kiemelni Aoostonl Pétert a történelmi materializmus vonzásában alakuló szociológiánk egyik előfutárát, aki a Tanácsköztársaság idején helyettes külügyi államtitkár volt, s később emigrációban halt meg. Emlékezetes tanulmányt olvashatunk Fábry Zoltán „muszájem- berség”-éről, akinél a szó és tett, az eszmény és a „stószi remete” életének egysége a ma „írástudójának” modellje lehet. Az önval- tató Sinkó Ervin, az olasz forradalmi gondolkodó és önfeláldozó Antonio Gramtci épp úgy szerepel a felidézettek listáján, mint az önkiigazításra is hajlandó romániai magyar munkásíró Nagy István. Lelkesen üdvözli a szerző Sütő András könyvét az „Anyám könnyű álmot igér”-t, amelyben

az író „Pusztakamarás múltjának és jelenének bemutatását annak az építő szándékú önkritikának a szolgálatába állította, amely előrehaladásunk elengedhetetlen követelménye és hajtóereje.”

A kötet tanulmányai, jegyzetei és glosszái látszatra szeszélyes körvonalat rajzolnak ki Gáli Ernő társadalomtudományi érdeklődésének arcéléből. Az egyes írások azonban külön-külön éreztetik azt a biztos kelet-európai kitekintésű, de hazai gyökerű tárgyi tudást, amellyel a szerző mondandójának legjelentősebb, legjellemzőbb és legfontosabb vonását kiemeli. A múlt, a jelen és a jövő kapcsolatának dialektikus egységében vizsgálja a nemzetfogalmat és a nemzetiségi létet. Marxista etikusként polemizál az erkölcsi felelősségről, az értelmiségiek tennivalóiról. Történelmi visszatekintéseiben meggyőzően bizonyítja a haladó erdélyi román, magyar és szász tudósok és kétkezi munkások együttműködését. Pedagógusként és tudatos szerkesztőként hívja fel a figyelmet azokra a társadalomkutatókra, akiknek a munkássága túlnyomórészt Erdélyre vonatkozott, maguk és követőik termékenyítőén hatottak nálunk a két világháború között." Mindezt annak az érdekében teszi, hogy figyelmeztessen rá: a mai romániai magyarság másfajta, új önismeretre van szüksége.” Az irodalomszervező és lapszerkesztő Gáli Ernő minden írásban jelen van. Egy olyan emberi tartás sugárzik a kötet lapjairól, aki a szocialista hazafiság, a proletár nemzetköziség, a marxizmus—le- ninizmus jegyében akar válaszolni a kor kérdéseire, akinél az elmélet és gyakorlat egysége az egyik legfontosabb követelmény.

A kolozsvári egyetem profesz- szorának, a magyar nyelvű Korunk szerkesztőjének, a friss szellemű publicistának izgalmas kötete a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg.

KemároBi Attila

175 ÉVE SZÜLETETT BAJZA JÓZSEF

Történelmi perek győztese

„Kritika kell közöttünk, meg nem kérlelhető és kemény kritika, de

részrehajlat. lan, de igazságos. Ki kell irtanunk a hízel- kedés, a szolgai csúszás lelkét;

ledöntöget- nünk szobrait a

bálványozásnak; elrezzen- tenünk a lelketlenséget;

kimutogatnunk egymás vétkeit, botlásait, kimutogatnunk az utat, melyen nagy nemzetek példájaként a tökély magas pontjához vergődhetni. Ha mi barátainkat, rokoninkat, mint eddig, csak ölelgetjük, hitsorsosinkat csak dicsérgetjük, nagyanyáinknak csak hízelkedünk, bókolunk, ellenségeinket csak üldözzük, s a jót bennök is elismerni nem tanuljuk, s nem akarjuk, ha rettegünk az igazat nyilván kimondani, ha örökké csak mellékes tekintetek szolgarabjai leszünk, úgy a tudományos haladásnak bízvást lemondhatunk még reményeiről is, úgy örök veszteglés- ben tespedezünk, s egy kínai penész fogja elborítani, megemészteni nemzetiségünket, nyelvünket, tudományos létünket”.

A fenti sorok íróját Négyesy László, a nagy Nyugat-nemzedék századeleji nevelője a reformkor tíz „legjobb neve” közé sorolta. S méltán. Bajza József volt a hazai szellemi élet első országos hatású polgári publicistája, a magyar kritikai élet — s egyben színikritikánk — megteremtője, az 1830-as évek híres-hírhedt irodalmi pőréinek félelmetes vitá- zója, a Nemzeti Színház igazgatója —, s mellesleg a megújhodó magyar irodalom egyik első dalköltője.

A korban mindinkább tipikussá váló értelmiségi pálya alapképlete az övé: lecsúszó, szegényedő birtokos nemesi sarj, aki végigüli a pesti középiskola és egyetem és a pozsonyi jogakadémia stúdiumait, patvarista, majd országgyűlési követi írnok — méghozzá a nevezetes 1825—1827-es országgyűlésen. Ám mégis elcsábítja az irodalom. S ami ekkor még újdonság — ezirányú tevékenységéből igyekszik megélni, s nem kíván (nem is tudna) birtokai jövedelméből uraskodva irogatni.

Barátjával, Toldy Ferenccel (irodalomtörténet-írásunk atyjával) folytatott irodalmi-kritikai magánlevelezése már a pozsonyi húszas években ráirányítja a kulturális-szellemi elit (Kisfaludy Károly és köre) figyelmét. Így egyáltalán nem véletlen, hogy 1832-ben Őrá esik a választás: Kisfaludy Károly halála után Bajza lesz az Aurorának, a kor legszínvonalasabb évkönyvének és a Kritikai Lapoknak a szerkesztője.

Aurora-béli tevékenysége a nagy „pörök", s' egyben a nagy tisztázások és győzelmek ideje. Tisztelettel, de kíméletlen határozottsággal számol le az agg óriás, Kazinczy időszerűtlenné váló nézeteivel (Pyrker-pör). Az úgynevezett Conversations lexicon! pörben a konzervativizmust, a

kisstílű irodalmi üzletelést, a hozzá nem értést és a rendi tekintélyt állítja sarokba. Az irodalmi respublikáért emel szót Des- sewffy József gróf okve tétlenkedő tekintélyelvi beavatkozásával szemben: „Nemes vagy báró. gróf vagy herceg Írói világban egyféle jussal bír, elsőségeket itt nem születés, vagy hivatal oszt, hanem ész”. Harcol az irodalmi ébredés gyermek- betegsége, a mindent elárasztó kontár dilettantizmus ellen. Az egyik vitában a rendi történész Horváth Istvánnal szemben rakja le az alapját „az elmeszüleményi jussok és tulajdonok törvényének” — egyszóval a polgári szellemi tulajdon jogának. Egy másik, szintén Horvát- tal folytatott vitájában a délibábos feudális romantika részletekbe vesző historizálgatását állítja pellengérre: „Én nem elégszem meg annak tudásával, mi történt, hanem azt kívánom kifejteni filozófiai szellemmel — mert a história filozófia nélkül csak sovány emlékeztető krónika —, miért történt ez, vagy amaz iov és nem másképp, s miért kellett szükségképpen így történnie...”

Bajza József pályájának csúcspontja a 30-as évek vége, a 40- es évek eleje. Az Aurorát felváltó kritikai irodalmi folyóiratról athenaeuml triásznak keresztelt Bajza—Vörösmarty—Toldy hármasnak nagy és jó tekintély, jelentős kulturális hatalom összpontosul a kezében. Irányadó befolyásuk volt az Akadémián (Toldy 1835-től „titoknok”), övék volt a Kisfaludy Társaság, a Pesti Színház, nem beszélve a legendás Athenaeumról és melléklap- járól, a Figyelmezőről. Ezeknek keretében tisztázták az alakuló kulturális, irodalmi élet elveit, és változtatták meg a haladó szellemi élet javára az erőviszonyokat. Épp ezért nem volt véletlen, amit a Nemzeti Társalkodó írt: „Bajza a literatúrában az, ami gróf Széchenyi a politikai pályán”.

Az Athenaeum megszűnése után Bajza visszavonult a kulturális élettől, nem halványuló műveket, éledező irodalmi és színikritikát, korszerű polgári elvszerűséget hagyva maga mögött. Egyértelműen Kossuth híve lévén, politikai szereplést vállalt, Kossuth eszméit hirdette az Ellenőr című évkönyvében, a Nyelv- és nemzetiség című nagy hatású akadémiai beszédében, tevékeny közéleti szereplésében. A forradalom és a szabadságharc idején pedig a félhivatalos Kossuth Hírlapja felelős szerkesztője volt. A bukás után nem tért többé magához. Meghajszolva, elhalkulva, elborult elmével halt meg 1858. március 3-án, Pesten.

Egy világos pillanatában még elkísérte a rokonsorsú barátot és küzdőtársat, sógorát, Vörösmar- tyt utolsó útjára.

D. M.

Kubai képzőművészeti és könyvkiállítás a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban

• Részlet a kiállításról. (Koppány György felvételei — KS.)

wmmmmmmmmmmmmmmmmmm

Jerzy Edigey

MacAreck

FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY

(16.) — Nehéz erre válaszolni. Ha egy valóban jelentős összeget hallanék öntől, talán úgy döntenék, hogy megválók tőle. Pénzre most nincs szükségem. Komoly jövedelmem van, nem számítva apám vagyonát. És ahogy mondani szokás, nincs kés a torkomon. Mindenesetre számomra a talizmán sokkal többet ér.

— Teljes mértékben igaza van, de nekem a kés a torkomon van, ahogy ön mondta. Komoly, komplikált üzletet vezetek. A konjunktúra hónapról hónapra változik. A gyémánlbánya olyasmi, mint a lottó. A termelés az egyik napon fedezhet minden beruházást, és fordítva — tíz évig is dolgozhatunk és nem találunk semmit, vagy csak ipari gyémántot. És vesztünkre a piacon megjelent a szintetikus ipari gyémánt. Egyelőre kétszer drágább, de ki kezeskedik azért, hogy nem slke- rül-e olcsóbban termelni és lenyomni az árat? Akkor mindany- nyian a csőd szélén állunk. Éppen ezért vart szükségem erre a kőre.

— ön mégis kénytelen lesz sokkal nagyobb árat fizetni érte, mint amennyit először felajánlott. Százötvenezernél már megfontolnám, hogy eladjam-e.

— Kész vagyok ezt az árat megadni önnek — mondta Dufay úr.

— Engedje meg uram, hogy holnapig gondolkodjam rajta. Kérem, uram, tartsa még önnél egy napig a gyűrűt. Holnap véglegesen döntünk. Holnap, ebéd után.

A zöld kő így ismét a bányatulajdonos ujjára vándorolt, és mindketten a fedélzetre mentek sétálni, ahol már összegyűlt az egész társaság. Az általános beszélgetés témája a Hawaii-szigetek volt, ahová a hajó holnap este ér. Holnapután mindannyian kiszállnak, hogy megtekintsék az

USA legújabb, ötvenedik államát. A döntés Idején úgy adódott, hogy a hajó bárjában kávé és konyak mellett üldögéltek Wheeler, Pol- nik, Slade, Dufay és MacAreck urak. Beszélgetés közben, amely természetesen most is a tőzsdei árakról folyt, MacAreck úr megkérdezte Dufay úrtól:

— Uram, továbbra is fenntartja ajánlatát?

— Nem szokásom megmásítani.

— Kérem a gyűrűt.

Dufay úr zsebébe nyúlt, kivette a papírba csomagolt ékszert. Átnyújtotta MacAreck úrnak. MacAreck ujjai között úgy tartotta, hogy mindenki lássa, és kijelentette:

— Uraim! Mister Dufay meg akarja venni tőlem a gyűrűt. Nagyon komoly összeget fizet érte. Tudja, hogy ez egyszerű üveg, amelynek nincs semmi értéke. Ügy döntöttem, eladom Dufay úrnak ezt a talizmán gyűrűt. Az árát a vevő maga határozta meg. Én csak beleegyeztem. Kérem, uraim, ne feledjék e szavakat. Mister Dufay, az, amit mondok, megfelel az igazságnak?

— Igen. Megveszem a gyűrűt, nem az értékéért, mert tudom, hogy ez csak imitáció.

— Tehát, mister Dufay, tessék az őrt tulajdona — e szavakkal mister MacAreck átnyújtotta az ékszert a vevőjének. Mister Dufay főhajtással vette át a gyűrűt, rögtön ujjára húzta és kivette a zsebéből a csekk-könyvet, gyorsan kitöltötte, aláírta, kitépte a lapot és átadta mister MacAreck- nek. Ez ellenőrizte, hogy a csekk

megfelelően van-e áláírva. Zsebébe tette és azt mondta:

— The Chase Manhattan Bank, Madison Avenue az 57 Street, New York.; Nagyszerű, mert nekem is van csekkszámlám abban a bankban. Nem lesz probléma a pénzátküldéssel. Nos, mister Dufay, mindketten jó üzletet kötöttünk, erre érdemes inni egyet. Mit iszunk, uraim? WÍIiskyt, konyakot, vagy lengyel vodkát?

Vacsora alatt egy szomorú esemény történt. Az ebédlőbe belépett a hajóinas, az első tiszt asztalához ment, és azt mondta:

— Sürgős távirat mister MacArecknek, várok a válaszra, sir.

MacAreck úr felbontotta a borítékot, elolvasta a távirat néhány szavát, aztán a hajóinashoz fordult.

— Kérem, táviratozzon a feladónak, hogy olyan gyorsan utazom, amilyen gyorsan csak tudok.

— Valami szomorú hír? — kérdezte Wheller asszony.

Válasz helyett MacAreck úr átnyújtotta neki a táviratot. Az asszony hangosan elolvasta.

— Apa súlyos beteg. Gyere azonnal. — Mary.

Az asztal mellett ülők vigasztalni kezdték kedves útitársukat, hogy valószínűleg nem is olyan súlyos a helyzet. Talán kap egy táviratot, jobb hírekkel, de MacAreck úr szomorúan Ingatta a fejét.

— A legrosszabbra számítok. Apámnak már régen magas vérnyomása van. Félek, hogy bekövetkezik a katasztrófa. Ismerem

Jól a nővéremet, nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott nő. Nem táviratozott volna, nem szakította volna félbe az utazásomat komoly ok nélkül.

— Mister MacAreck — szólt az első tiszt —, természetesen együtt- érzünk önnel, és nagyon sajnálom, hogy hirtelen vissza kell térnie. De ha önnek a visszatérés Alabamába feltétlenül szükséges, a következőt javaslom: két óra múlva kikötünfk Honoluluban, Egész éjszaka ott állunk. Csak reggel futunk be a kikötőbe. Ahonnan hívni kell egy mentőcsónakot, hogy Jöjjön elénk. Ugyanakkor foglaltasson jegyet repülőgépre. Tudom, hogy óránként Indul a gép. A kikötőből autóval menjen egyenesen a repülőtérre és néhány óra múlva Los Angelesben van, ahonnan biztosan megy tovább repülőgép. Kérem, csak a személyi poggyászát vigye magával. A többi csomagját holnap feladjuk Honoluluban a címére.

— Igen, ez lesz a legjobb — mondták az asztalnál ülők, MacAreck úr megköszönte az első tisztnek a tanácsát.

— Megyek a távírőkabinba — ajánlotta fel a tiszt —, táviralo- zok, hogy egy motorcsónak Jöjjön elénk, és jegyet rendelek az ön részére.

Nem egészen két óra múlva már egy karcsú motorcsónak ott lapult a hatalmas óceánjáró oldala mellett. A hajéról leengedték a hidat. MacAreck úr minden segítség nélkül ügyesen lement a motorcsónakba. Az utasok álltak a fedélzeten, hogy elköszönjenek kellemes útitársuk-; tói. Sokáig integettek utána zseb-f kendőjükkel.

Másnap két vonitatóhajó vezette be Honolulu kikötőjébe a „President Roosewelt”-et. A kirándulók üdvözlése ünnepélyes volt —, természetesen ezt a hajtóársaság rendelte meg, ennek összegét be-; lekalkulálják a jegy árába. Kitűnő zenekar játszott és szép hawaii lányok táncoltak. A kedves vendégeket ezután autóbuszok vitték be a városba.

Nagyszerűen szervezett kirándulás, mulatság és sok váratlan meglepetés közben az útitársak hamar megfeledkeztek arról • kedves útitársukról, akinek oljr, hirtelen meg kellett szakítania utazását. Egyszerűen nem voll erre Idejük. Dufay úr is alig talált magának annyi szabad ldőtj hogy magas biztosítási díjjal feladjon egy kis csomagot a postán az ismert gyémántkereskedő címére. A csomaghoz mellékelt egy levelet, melyben kérte, hogy csiszolják modernre, platina keretba foglalják, s díszítsék még öt két- három karátos gyémánttal. Dufay úr állandó kliense volt a gyémántcsiszoló cégnek. Ismerték már ízlését, tudták, l)pgy az általa megrendelt gyémántok csiszolás után a legdrágább gyémántüzle= tckbe kerülnek. Dufay úrnak az volt a véleménye, hogy a jó és a clrága árun lehet keresni. „Kis forgalom — nagy nyereség” — ez volt az elve a gyémántbánya tulajdonosának.

(Fotvtatása következik.)

Juan Moreira: Mad AntllmperialUta.

i Nélida Lopez: Két győzelem.