Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 4. Szakmunkástanulók a megyei verseny előtt Holnap, február 5-én a szakmunkásképző intézetekben megkezdődnek a szakma kiváló tanulója verseny megyei döntői. A háziversenyek után öt napig vetélkednek a különböző szakmák legjobb harmadévesei az országos döntőbe jutásért. A kiskunfélegyházi 608. számú intézet diákjai a korábbi években már többször „túljutottak” a megye határain, sőt számos első helyezéssel szereztek dicsőséget maguknak, tanáraiknak és oktatóiknak. Az idén 11 szakmában, négy közismereti és öt szakmai tantárgyban indul az intézet hatvan tanulója. Az intézetben bonyolítják le 5 szakma és 2 szakmai tantárgy, valamint a sakkverseny megyei döntőit. A napokban rövid látogatást tettünk Kiskunfélegyházán, s arról érdeklődtünk a vetélkedőre készülőktől — mit várnak a döntőktől? Az egyik tanteremben, ahol a „győztesjelöltek” egy csoportja szabad idejét a felkészülésre fordította, régi ismerőssel találkoztunk. — Vincze Gyula villanyszerelő vagyok — mutatkozik be szerényen. — A múlt évben sikerült megszereznem az országos első helyezést, • s most itt a készülő- dőket bátorítom. Ami a legfontosabb, nem szabad izgulni. Alapos megfontolás után válaszoljon mindenki és az eredmény nem marad el... Én különben a gyakorlati munkámban is nagyon sok hasznát veszem annak, hogy tavaly a versenyekre való felkészülésben minden erőm összeszedve tanultam. A pálmonostori Keleti Fény Tsz-ben dolgozom, s most az esti középiskolába járok ... — Dénes Marikával együtt készülünk és egymással is ver- senyzünk — mondja Kiss Katalin cipőfelsőrész-készítő. — Itt az intézetben a tanáraimtól, meg a cipőgyárban Cserép Lajosné szakoktatótól sok segítséget kapunk a felkészüléshez. A táblánál Vdvardi Júlia női- szabóval Réz Józsefné szakoktató foglalkozik. — Nagyon sokat várunk Julikétól — mondja a szakoktató. — Három év alatt már bebizonyította, hogy szereti és jól megtanulta a szakmáját és jó dolgozója lesz a Habselyem Kötöttáru- gyárnak. — Én is habselymes vagyok — mutatkozik be Kasza Margit férfiszabó-tanuló. — Iskolás koromban egy üzemlátogatás alkalmával ismertem meg a gyárat és annyira megtetszett, hogy ezt a szakmát választottam. Görög Laci bácsi, a szakoktatóm nagyon biztat és segít — remélem, nem hiába... • Vincze Gyula szakmunkás, a múlt évi országos verseny győztese a felkészUlökkel beszélget. • Réz Józsefné szakoktató elégedetten állapítja meg, hogy Udvardi Julika jó rajzot készített. • Beke Csaba autószerelő tanuló és Sallai Ferenc tanár felkészülés közben. (Opauszky László felvételei.) Az egyik szertárban Sallai Ferenc tanár Beke Csabával foglalkozik. — Három autószerelőnk vesz részt a megyei döntőkön — mondja Sallai Ferenc. — Csaba a 1 Volán helyi kirendeltségénél, Ficsor István az AFIT-szervizben, míg Fekete Sándor a Húsipari Vállalatnál kapott alapos szakmai oktatást. Nagyon bízom abban, hogy mindhárman helyezéssel jönnek haza a szabadszállási megyei döntőről... O. L. Nyugdíjasok a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben Az országban a közelmúltban tartották az öregek hetét, amikor is a tanácsok, társadalmi szervezetek különféle programokat, műsorokat szerveztek és más módon gondoskodtak az idősebb emberekről, többnyire nyugdíjasokról. A termelőszövetkezetekben a nyugdíjasok: tagok, s közülük is számosán még dolgoznak a termelőszövetkezetekben — s még inkább a háztáji gazdaságban — így őket a szövetkezeti' tagok egyik rétegeként, (valamint kormegoszlásban is) vizsgáltuk. Csaknem félmillió A termelőszövetkezeti nyugdíjasok száma országosan közel félmillió, (a tagok csaknem fele), az általunk vizsgált szövetkezetekben is 38,8 százalék. A nyugdíjasok mintegy 35 százaléka átlagosan 86 tízórás munkanapot teljesít, s átlagosan hétezer forintot keres. A 60 évnél idősebb szövetkezeti tagok aránya meghaladja a 45 százalékot, s ennek több mint fele 70 év feletti. A vizsgálatba vont nyugdíjas tagok több mint felének nincsen házastársa, s csak minden 20-nak aktív, többnyire mezőgazdasági kereső a házastársa. , Közülük léptek be legnagyobb arányban (85,3 százalék) földdel a szövetkezetbe, s dolgoztak csak a mezőgazdaságban (83,6 százalék). Kevésbé nyitottak, mint más réteg, de már ők sem teljesen zártak. Szakképzettséget csak minden 15. szerzett, s szellemi foglalkozása mindössze 0,4 százalékának volt. s közülük még minden 11. nem járt iskolába sem. Anyagi helyzetükről Anyagi helyzetük differenciált, van köztük (ritkán) „jómódú” ember, ám többségük igen rossz körülmények között él. ök laknak legnagyobb arányban saját családi házban, de földingatlannal, telekkel, gyümölcsössel minden más rétegnél kisebb arányban bírnak, (kevesebb mint egy százalék). Lakásuk kisebb szobaszámú más rétegeknél. Minden 10-nek egyetlen komforttényező sincs a lakáján, s a 3—5 komforttényezővel rendelkezők a 10 százalékot sem érik el. Több mint 27 százalékának egyetlen tartós fogyasztási cikke sincs. Ez az a réteg, amely legnagyobb arányban vitte vagyonát a termelőszövetkezetbe, s leginkább járult hozzá a szövetkezeti és a társadalmi felhalmozáshoz, más rétegeknél alacsonyabb jövedelem és nyugdíj árán is. A hatvanöt évnél idősebbek 95,2 százaléka vitt földet a szövetkezetbe, s közülük csaknem minden ötödik tizenegy katasztrá- lis holdnál nagyobb területű földet. 1000 forintnál alacsonyabb, havi jövedelemmel rendelkezik a 65 éven felüliek 84,7 százaléka, s 2001 forinton felülivel 1,1 százaléka A nyugdíjasok helyzete azt mutatja, hogy nem vagyunk felkészülve az átlagéletkor növekedé-' sére, az idős emberek növekvő számára. Nem vagyunk felkészülve anyagilag. A szövetkezeti tagok 1980-tól azonos nyugdíjfeltételekkel mehetnek nyugdíjba, nyugdíjuk összege azonban általában alacsonyabb más állampolgárokénál, (jövedelmükbe ugyanis a háztájit is beszámítják). Am a szövetkezeti nyugdíjasok (járadékosok) erejük csökkenésével a háztáji földet is kevésbé tudják megmunkálni. Ki ügyel rájuk? Nem készült fel a társadalom az egyedül élő idős emberek új módon jelentkező gondjaira sem. Régen a szülőket az utódok tartották el, akik örökölték a családi vagyont. Ma az utódok nagyon gyakran nem maradnak a szülőkkel. A felhalmozás a magángazdálkodás korában jórészt a családoknál történt, ma az állami, szövetkezeti vállalatoknál. Ezt a változást azonban nem mindig követte intézmények létrehozása az öregek gondozására. A házigondozó- nő-hálózat jó kezdeményezés, de — egyik községünk példája — 1500 idős embert két gondozónő aligha láthat el. A beteg, legyengült ember sem lakását (házát), sem saját magát ellátni nem képes. Többfelé kedves úttörők gondoskodnak egy-egy idősebb emberről, (takarítanak, bevásárolnak stb), ami igen emberséges cselekedet, de nem pótolja az intézményes megoldásokat. Vagyis az idős korban jelentkező speciális szolgáltatási igények megoldását. A társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy a nyugdíjasok, az idős emberek aránya az életkor kitolódásával, a tradicionálistól eltérő társadalmi feltételek között növekszik. Ezért célszerű kialakítani azokat az intézményeket, szolgáltatásokat, amelyek révén elsősorban saját környezetükben gondoskodnak az öregekről. S. T. A POLIPROPILÉNGYÁRBAN • Loninváros ban e/. él- végén üzembe helyezték a Tiszai Vegyi Kombinál hatodik termein egységét, a polipropilén gyárat. amely évente negyvenezer tonna polipropilén por gyártására képes. A képen: mintavétel az oldószer- regenerálónál. (MTFfotó — Branstetter Sándor felvétele — KS.) •XvXvX-X-X-XW^ Jerzy Edigey MctcAreck FORDÍTOTTA: RÁBA MIHÁLY (19.) A súlyos betegnek nem nyújtott segítségért büntetés ‘jár. Ezenkívül az ügy kiteregetése a kanadai sajtóban nagyon megingathatná az ügyfelek bizalmát a Kelet-kanadai Bank iránt. A tettesek rögtön rádöbbentek, hogy kellemetlen helyzetbe kerültek. — És mit tettek? — Fizetniük kellett. Fizetni az ártatlan embernek okozott kellemetlenségért és a hallgatásáért. — Nagy összeget? — Az a szegény ember, amikor érezte a szívroham közeledtét, húszezer dollárt ígért, ha békén hagyják'. Teljesen érthető és természetes volt, hogy a bank kénytelen volt kétszer annyit fizetni neki. Valamit sejleni kezdtem már. Megkérdeztem: — Különös módon nagyon hasonlítasz arra a szegény emberre, akit az a kellemetlenség ért a bankban!. Henio vállat vont: — Mit tegyek, ha éppen nekem volt olyan pechem. — És mi lett a negyvenezer dollárral? — Az az összeg, igaz nem nagy, mégis lehetővé tette, hogy a szerencsédért mosoda vételével elvesztett összeget visszaszerezzem. — Nem tudtam, hogy gyönge a szíved. — Biztosan túl sok orvosságot vettem be egyszerre, amit akkor felírt nekem az egyik orvos, és az okozta az átmeneti rosszullétet. — És a pénz? — Az enyém volt. Ügy alakult, hogy éppen akkor néhány hétig Serttle-ben voltam, ahol természetesen bankszámlát nyitottam. A pénzt néhány órával a támadás után vettem ki a folyószámlámról. — És a fehér Ford? — Az Egyesült Államok minden városában sok autókölcsönző vállalat működik. Olyan kocsit adnak, amilyet kérsz. Különben is a fehér kocsik Amerikában népszerűek. — Oregon állambeli rendszámmal is? Mert Seattle Washington államban van. Henio elmosolyodott. — Ismét csak úgy alakult, hogy a kocsimnak Oregon állambeli rendszáma volt. Annak a cégnek, amelyiktől kocsit béreltem, mindkét államban van autókölcsönzője. És a kölcsönvett kocsit annál a fiókvállalatnál adhatja le, a kölcsönző, amelyik neki kényelmesebb. Nem akartam faggatni Heniót, mert tudtam, hogy nem kapom rajta semmiféle pontatlanságon, és az egész bankügyét a legapróbb részletekig kidolgozta. 16. New Yorkban, a „Rockefeller- Center” felhőkarcoló hetvenedik emeletén a számos lakosztályt elfoglaló kereskedelmi irodák egyik ajtaján ez a tábla volt kifüggesztve: „Albert Stern, Harry Bracken, James Kane — kereskedelmi képviselete”. A tekintélyes cég képviselete két helyiséget foglalt el. Az első a titkárnő és a gépírónő, a másika tulajdonosok és egy személyben Igazgatók dolgozószobája volt. A három úr, „Stern. Bracken és Kane” néven hozták létre egyesületüket, a legkülönfélébb ügyletek lebonyolításával, mely már-már szinte a kriminalisztika határát súrolta, jelentős vagyonra tett szert. A „kereskedelmi képviselet” specialitása a különböző akciók lebonyolítása volt. Felkutatták a csőd szélén álló cégeket, aztán elinditották akciójukat a tőzsdén, mesterségesen nyomták fel a részvények árát, aztán rábeszélték a kis betéttel rendelkezőket a vételre, ők pedig kivonták a jócskán megduplázódott összegüket a bizonytalan üzletből. Természetesen bekövetkezett a csőd és a naiv emberek elvesztették megtakarított fillérjeiket. Ezenkívül az urak híresek voltak arról is, hogy a legpiszkosabb üzlet lebonyolítását is elvállalják, ha keresni lehet rajta. A dolgozószobában éppen harci tanácskozás folyt. James Kané kért szót: — Valamit tenni kell végre az aranybányával. Minden hónap tízezer dollárunkba kerül. E régi romhalmaz üzemben tartási költségének még harmada sem térül meg. Az akciót olyan magasra tornásztuk fel, amilyenre csak lehet. Meddig fogunk még ráfizetni erre az üzletre? — Jó hírem van — szólalt meg Harry Bracken úr. — Van egy amatőröm erre a bányára. Egy naiv ember Alabamából, egy pén- zeszsák. Nemrégen érkezett New Yorkba, hogy jó üzletet csináljon. Egy keveset játszott a tőzsdén, Küldtem neki néhány ..biztos” ügyfelet, úgyhogy keresett a pók és most teljesen bizalommal vart irántam. Elmondtam neki, hogy cégünk felkérést kapott, hogy a tőzsdén egy nagyobb mennyiségű nranybányarészvényt helyezzen el. Megemlítettem azt is. hogy a társaim ezt az akciót maguknak akarják fenntartani. Elmondtam, hogy a bányában vizsgálatokat folytattak, és megállapították, hogy egy rész teljesen kimerült, de a mélyebb rétegekben gazdag lelőhelyek vannak. Az én alaba- mai emberem bekapta a horgot. Állandóan a vételről untat. A részvények többségét akarja, és maga akar a bányavezetéssel foglalkozni. Nagy kedve kerekedett, hogy egy ipari vállalat igazi igazgatója legyen. Ez számára valami jobb, mint kukoricát ültetni a farmján Alabamában. — Akkor nin'cs mit töprengeni — döntött a harmadik' társ, Albert Stern úr. — Ide azzal a farmerrel és tegye le a dollárt az asztalra. — Várjatok. Nem olyan sürgős. Egy kicsit jobban meg kell puhítani. Hadd lelkesedjen még jobban. Akkor többet fizet. Különben is vétel előtt meg akarja tekinteni a bányát. Okosabb lesz tehát két-három hét múlva meghívni, addig csináljunk rendet Nebraskában. Ez' is kifizetődik. Mennél jobban megtetszik neki, annál többet fizet. — És annál gyorsabban elmúlik a lelkesedése—tette hozzá Kané. A három úr vidáman nevetett, mint egy jól sikerült tréfán. Ezután elkészítették a részletes tervet. Elhatározták, hogy Bracken úr továbbra is gondját viseli a naiv alabamainak és jó tanácsokkal látja el a tőzsdén. Kané és Stern urak pedig a bánya rendezésével foglalkoznak. Amikor már mindent elrendeztek, Bracken úr Henry Mac- Areckkel, mert így nevezték a naiv alabamait, elment megtekinteni a bányát. A két úr nyugtalanul várta harmadik társától a hírt. Három nap múlva Bracken úr telefonált, hogy minden rendben. A szerződést aláírták, és Mac- Areck úr átveszi a bánya vezetését. Brackep úr New Yorkba való visszatérése után nevetve mesélte el társainak;, hogyan történt az üzletkötés. Ez a MacAreck úr még egy fickót hívott meg. Valami rokonát, vagy barátját. Tíz évvel fiatalabb volt tőle. És még ostobább, mint MacAreck. Úgy látszik, Alabamában csupa ostobák születnek. Egyetlen egyszer mentek le a bányába, ellenben két napig a környéken kerengtek. Elmondták, hogy nagyon tetszik nekik a környék. A legszívesebben azonban a régi meddőhányó környékén kószáltak. A fiatalabbik elmondta, hogy a bányából nagyszerű szánkóutat lehet építeni. Mindketten szüntelenül kis szélmalomfélével játszadoztak. — Szélmalomfélével? Lódítasz! — állapította meg mister Kané. —• Haljak meg, ha nem igaz. Jól láttam, hogy amikor a hányon mászkáltak ,a fiatalabbik mindig elővette a celofánba csomagolt szélkakast. A szélkakas forgott és halk zörjet hallatott. Mindketten bámulták és örültek, mint a gyermekek. — Végül is, hogy történt az eladás? — kérdezte Stern úr. (Folytatása következik.)
