Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-27 / 48. szám

PETŐFI NÉPE A MOSZKVAI RÁDIÓ PÁLYÁZATA Megyeszerte új klubok alakulnak HÍREK HÍREK MÁRCIUS 1—15.: Első osztályosok beíratása Március 1-én kezdődik és 15-ig tart az új első osztályosok beíra­tása. A beiratkozás pontos nap­ját a tanácsok határozzák meg, és arról a helyileg szokásos mó­don írásban, vagy falragaszok, az iskolai hirdetőtáblán elhelyezett közlemények útján értesítik a szülőket. Az ország általános is­koláiban szeptemberben várható­an mintegy 160 ezer kisdiák, az ideinél körülbelül 10 ezerrel több elsős kezdi meg tanulmányait. A tankötelesek beíratása köte­lessége a szülőknek, a gondvise­lőknek, errőil a tankötelezettségi törvény intézkedik — «mondották az Oktatási Minisztériumban az MTI munkatársának. Tanköteles az, aki ez év szeptember 1-ig be­tölti a 6. életévét. A tanköteles gyermekeket a lakásuk szerint körzetileg illetékes általános is­kolába kell beíratni. A szülők, gondviselők vigyék magukkal a személyi igazolványukat és a gyermek születési anyakönyvi ki­vonatát. A beiratkozáskor közlik a szü­lőkkel az orvosi, az iskolaérettsé­gi vizsgálat helyét, idejét is. Ha­zánkban minden tanköteles korú iskolaérettségi vizsgálaton vesz részt, amelyen orvos, pedagógus, és egyre több helyen pszicholó­gus állapítja meg, hogy a gyer­mek megfelel-e az iskolakezdés követelményednek. A vizsgálat többek között kiterjed a testi, az értelmi és beszédfejlettségre, az érzelmi világra, a munkaérett­ségre és a viselkedésre. A szak­emberek általában akkor tekintik a gyermeket iskolaérettnek, ha testileg-lelkileg olyan fejlett, hogy az iskolai tanulás nincs ár­talmára, hanem fejlesztőén hat rá. Az óvodába járóknál az óvónő megfigyelései adnak alapot az is­kolaérettség megállapításához. Néhány évvel ezelőtt a Fém­munkás Vállalat kecskeméti gyá­rának MSZBT-tagcsoportja kez­deményezésére több kecskeméti gyár, üzem, intézmény megala­kította a moszkvai rádió magyar nyelvű adása hallgatóinak baráti klubját. Rendszeres találkozásaik, érdekes programjaik a megye más városaiban, községeiben dolgo­zóknak is kedvet adtak hasonló klubok létrehozására. Mint azt Vázsonyi Miklóstól, a Fémmunkás Vállalat kecske­méti gyára MSZBT-tagcsopontjá- nak vezetőjétől megtudtuk, nem­rég a 9-es számú Volán Vállalat bajai dolgozói is létrehozták a moszkvai rádió hallgatóinak klub­ját. Tegnap a szabadszállási Egyesült Lenin Termelőszövetke­zet, 'ma pedig Kalocsa város Ta­nácsának MSZBT-tagcsoportja alakította, illetve alakítja meg a baráti klubot. Vázsonyi Miklós tájékoztatásá­ból megtudtuk, hogy a moszkvai rádió a Magyar Tanácsköztársa­ság 60. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett. A pályázat kérdéseit az alábbiakban közöl­jük: — Melyik magyar rádióállomás lépett először kapcsolatba 1919 márciusban Szovjet-Oroszorszóg- gaü? A Magyar Tanácsköztársa­ság vezetői közül ki adta hírül Moszkvában a magyar proletariá­tus győzelmét? — Kik azok a magyar interna­cionalista forradalmárok, akik találkoztak Leninnel, jelölje meg a találkozás időpontját is. — Mit tud az oroszországi in­ternacionalisták részvételéről a tanácshatalomért vívott harcok­ban Magyarországon? — A húszas években melyik szovjet megyében volt a szovjet- hatalom vezetője Kun Béla? Nap­jainkban milyen kapcsolatokat tart fenn ez a megye Magyaror­szággal? — Napjainkban milyen formá­ban öltenek testet a szovjet—ma­gyar internacionalista barátság hagyományai, amelyeknek alap­jait a forradalom éveiben rakták le? Említsen konkrét példákat. A pályázók válaszaikat 1979. március 21-ig küldjék el levél­ben. A borítókra írják rá: „Pá­lyázat” Moszkvai Rádió magyar osztálya. A győztesek értékes tárgyjutal­makat kapnak. Nevüket a rádió 1979. május 1-i adásában közlik. IPARI ROBOTOK • Az Egyesült Izzó gyöngyösi gyára az egri Finomszerelvénygyárral közösen különleges robotberendezést készített. A nehéz fizikai mun­kát elvégző gépeket a Szovjetunióban tv-képcsövek gyártásánál al­kalmazzák. A képen: a robotokat összeszerelés után kipróbálják, be­járatják. (MTI-fotó: Manek Attila felvétele — KS.) Kecskemétiek a „Fotó”-ban Az immár huszonhatodik évfo­lyamában járó Fotó című folyó­irat legújabb — februári — szá­ma két olyan művésszel is fog­lakozik, aki a hírős városban fejti ki napjainkban alkotói tevé­kenységét. Értékeli a fővárosban megjelenő lap a békéscsabai Nem­zetközi Premfotó Kiállítás anya­gát, amelyre százhetven szerző összesen hétszázötvenhét képet küldött be. Ezek közül az első díjat a kecs­keméti Bahget Iskander kapta, egy üzemi életet ábrázoló soro­zatáért. Ugyancsak a „Fotó" idei máso­dik számában olvashatjuk azt az értékelő cikket is, amelyet Tóth Istvánról írnak egy tavalyi kecs­keméti tárlatával kapcsolatosan. Hangsúlyozza a szerző, hogy a neves művészre, aki „hazánk újabb kori fotódiplomatája”, az jellemző, hogy „a mai valóságból hasítja ki témáit”. A két ismert fotóművésznek ezúttal összesen tizennégy alkotását közli a folyó­irat. Otthonbővítés Kalocsán, a Bem apó utcai szo­ciális otthont negyven hellyel bő­vítteti a tervek szerint a városi tanács. Az építkezés előkészítésé­re a Középületeket Tervező In­tézet munkatársai helyszínelést végeztek a beruházási program­tervhez szükséges adatok felvéte­lére. A KORTARS MAGYAR FILMM Ü VÉSZETÉRT A „Kinek a törvénye?” Nagybaracskán „A filmnapok falun program­jában ez évben is megtalálhatók voltak a magyar filmgyártás olyan kiemelkedő alkotásai, mint a Ház a sziklák alatt, a Körhinta, az Árvácska. Természetesen meg­különböztetett figyelem kísérte az újabb müveket, a Magyarok, a Ménesgazda, az Áramütés című filmeket ás a Nagybaracskán be­mutatott Kinek a törvényé?-t. Már a felsorolásból is látható, hogy a most záruló akcióban vetített filmek kivétel nélkül a magyar parasztság változó életéről tudó­sítanak.” Dr. Major Imre, a megyei ta­nács elnökhelyettese ezekkel a szavakkal köszöntötte szombaton este a Galgóczi Erzsébet kisregé­nyéből készített film bemutatásá­ra és vitájára összegyűlteket, így méltatta az immár harmadik fa­lusi filmnapokat. A Ferenc-csatorna menti köz­ségben a vártnál ugyan keveseb­ben jelentek meg a Szőnyi G. Sándor rendező tehetségét, prob­lémaérzékenységét is jelző, új magyar film bemutatóján, de a kitűnően sikerült, tartalmas, sok hasznos gondolatot megpendítő ankét minden tekintetben méltó volt a kitűnő kezdeményezéshez. Így vélekedett a nagybaracskai ankéton megjelent rendező és Újhelyi János dramaturg is. H. N. MEGVADULT A LÓ! Az idei első gépkocsinyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár február 28-án és március 1-én, szerdán és csü­törtökön Budapesten, a MÉM kultúr­termében rendezi a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek Idei első, sorrend­ben 71. sorsolását. A húzáson az 1978. október 31-lg váltott, s január 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 fo­rintos betétkönyvek vesznek részt. Tu­lajdonosaik között összesen 969 sze­mélygépkocsit sorsolnak ki. A húzás első részét, a Budapesten váltott gépkocsinyeremény-betétköny- vek sorsolását, szerdán bonyolítják le, a nyerteseknek 369 személyautó Jut. A vidéken váltott autókönyvekre csütör­tökön 600 nyereményautót sorsolnak ki. Az 5000 foimtos betétkönyvekre ösz- szesen 672, a 10 000 forintosokra 297 nye­reményautó jut. A kétnapos húzás összesített ered­ményét március 2-án teszi közzé az OTP. (MTI) Halálos közúti és vasúti balesetek ECY KOCÁNAK 19 MALACA • Nem mindennapos rekordot jegyeztek fel közelmúltban a bajai Augusztus 20. Termelőszövetkezet sertéstenyésztői. A nagyüzemi ál­lattenyésztő telep egyik kocája 19 malacot fialt, és valamennyi egész­séges. A bajai szövetkezetben eddig egy-egy kocának legfeljebb 15 malaca lett. Képünkön: a lapályfajta sertés és malacai, amelyeket rendszeresen két anyakoca szoptat. (Szabó Ferenc felvétele.) Tragikus szerencsétlenség tör­tént Izsák határában az úgyne­vezett Matyó dűlőben. Nagy _ Jó­zsef 73 éves, Izsák, Matyó dűlő 17. szám alatti lakos lovas kocsijá­val az Izsák—Fülöpszállás kö­zött vezető vasúti sínpár mellett haladt. Fülöpszállás felől egy mo­torszerelvény közlekedett, amely­nek dübörgésétől a ló megvadult és vágtázni kezdett. Az idős em­ber a lovat nem tudta visszatar­tani és a kocsiról leesett. A ló tovább rohant, s a jobbra kanya­rodó úton a kocsi megbillent, s a rajta ülő Nagy Józsefné 65 éves, Izsák, Matyó dűlő 17. szám alatti lakos a kocsiról leesett és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Szombaton este 6 óra tájban Dunapataj és Kunszentmiklós kö­zött halálos vasúti baleset tör­tént. Egy Diesel-mozdony elütötte Fapp Gábor 75 éves budapesti lakost, aki a helyszínen meghalt. A mozdony vezetője: Császár Ist­ván, Kiskunhalas, Gózon utca 6. szám alatti lakos elmondta, 'hogy haladás közben észlelt egy ala­kot, aki vele szemben haladt a sínpár mellett, Dunávecse irá­nyában. Hirtelen fékezett, de az ütközést már nem tudta kivé­deni. Feltehető, hogy az áldo­zat nagyot hallotf, hiszen fején egy erre utaló készüléket talál­tak, s nem vette észre az erős hófúvásban a feléje közeledő mozdonyt. Jászszentlászlón a Dózsa György út 65. számú ház előtt Rácz Imre, 30 éves, Kiskunmaj- sa, ötfa 80. szám alatti lakos it­tas állapotban oldalkocsis motor- kerékpárjával indokolatlanul át­tért az út bal oldalára, és ott összeütközött Patyi Mihályné, Szánk, Virág utca 10. szám alatti lakos személyautójával. Rácz Im­re súlyosan megsérült. Kiskunhalason a Széchenyi és a Kárpát utca kereszteződésében Demeter Béla 57 éves, Kiskunha­las, Eötvös utca 2. szám alatti la­kos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a táblával vé­dett úton motorozó Denczinger Balázs, Kiskunhalas, Széchenyi utca 47. szám alatti lakosnak és összeütköztek. A motoros meg­sérült. Ugyancsak Kiskunhalason a Kossuth és a Bokányi utca ke­reszteződésében Horváth Tamás 15 éves, Kiskunhalas, Kuruc vi­tézek tere 43. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával nem tartott kellő oldaltávolságot elő­zés közben, és nekiütközött Hor­váth János 73 éves, Kiskunhalas, Szabadkai utca 10. szám alatti kerékpárosnak, aki a földre zu­hant és megsérült. A közúti közlekedést veszé­lyeztető cselekmény miatt a. rend­őrség őrizetbe vette Váradi Sán­dor, 29 éves, Kalocsa, Rákóczi út 27. szám alatti lakost. Váraditól február 11-én ittasság miatt el­vették a vezetői engedélyét, ám ettől függetlenül Kalocsa és Kis­kőrös között ittas állapotban ve­zette személygépkocsiját, s az in­tézkedő rendőrök testi épségét veszélyeztetette. Kecskeméten, az Akadémia körút és a Lánchíd utca keresz­teződésében Zsinkó Imre, Kecs­kemét, Lánchíd utca 7. szám alatti lakos a rábízott tehergépko­csival nem adott elsőbbséget Bé­kési László, Kecskemét, Ürihégy 4. szám alatti lakos vezette se­gédmotoros kerékpárnak és ösz- szeütköztek. Békési László meg­sérült. G. G. NAPTAR 1979. február 27., kedd Névnap: Ákos Napkelte: 6 óra 30 perc. Napnyugta: 17 óra 25 perc. Holdkelte: 6 óra 51 perc. Holdnyugta: 18 óra 36 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Mérsékelt, változó irányú szél, hajnalban helyenként köd. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let általában mínusz 4, mínusz 9 fok között, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 7 fok körül. Tá­volabbi kilátások péntek regge­lig: fokozatosan megnövekvő fel­hőzet, többfelé kisebb havas eső, majd eső várható. Az időszak elején a reggeli órákban köd valószínű. Legalacsonyabb hajna­li hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között, legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3, plusz 8 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 25-én a középhőmérséklet mfnusz 1,3 (az 50 éves átlag 1,4), a legmgasabb hőmér­séklet 1,4 Celsius-fok volt. Tegnap reg­gel 7 órakor mínusz 3,1. 13 órakor 1 Celsius-fokot mértek, a reggeli legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 3,1 Cel­sius-fok volt. \ — DIÁKOK UTÁN TANÁ­ROK. A Kalocsai Állami Zeneis­kola kamaratermében az iskola tanárai új szerepkörben mutat­koznak be. A zenetanárok hangr versenyére holnap este 6 óra­kor kerül sor. — Tanyavillamosítás. Az el­múlt esztendőben tovább folyta­tódott a kiskőrösi tanyavilág vil­lamosítása. Az eredeti tervekben szereplő Lábát dűlőn és Szentgyör- gyi soron fölül már kiépült a Lepke dűlő, Zsikla sor (Alsócebe) és a Bükkhegyi sor elektromos hálózata is. — Tisztább Kiskőrösért. Bács­Kiskun megye legfiatalabb váro­sának, Kiskőrösnek a köztisztasá­gát fokozott figyelemmel kíséri a város tanácsa. Főleg a város kö­zéppontjára, valamint az áthaladó főútvonalak környékének tisztán­tartására fordítanak gondot. — Gyógyító víz. Három éve a városi kórház mozgásszervi bete­gei — beutalással — rendszere­sen igénybe veszik a kiskunhala­si termálfürdőt. Gyógytornász irányításával végzik a gyakorla­tokat az alkáli hidrogénkarboná­tos hévízben. — A költészet napján, április 11-én rendezik meg Veszprémben az előadóművész-fesztivált. Az idén második alkalommal sorra kerülő eseményre minden fővá­rosi és vidéki színház egy-egy művészét nevezi. Rajtuk kívül néhány baráti ország is elküldi neves előadóját, ajú saját nyelvén tolmácsolja magyar költők alko­tásait. A rádióhallgatók is részesei le­hetnek a rendezvénynek: április 11-én 19.15 és 22 óra között a Kossuth-adón egyenes adásban közvetítik a rangos eseményt. — Madárvédelem. Intézkedési tervet dolgoztak ki a Gemenci Tájvédelmi Körzet védett madár­világának fejlődése érdekében. Nemrégiben dr. Jánossy Dénes professzor, a Magyar Madártani Egyesület elnöke ai Vízügyi Igaz­gatóság, valamint az erdő- és vadgazdaság szakembereivel hely­színi bejáráson vett részt. A szem­le tapasztalatait felhasználják a réti sas, kerecseny sólyom, a hol­ló, illetve a többi védett madár­faj fenntartását szolgáló intéz­kedésekben. — Nemzetiségi tájházat létesí­tenek a Mosonmagyaróvár kör­nyéki, horvátok lakta Bezenyén. A horvát települések a XVIII. száza'd második felében keletkez­tek a Szigetközben, s az elmúlt két évszázad során — éppen nyelvi elszigeteltségük miatt — híven megőrizték sajátos nyelv­járásukat, hagyományaikat és tárgyi népművészetüket. A nem­zetiségi tájház létesítéséhez a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetsége pénzügyi támogatást nyújt. — A KISKUNHALASI FIATA­LOK tartalmas Szórakozását a város területén működő 13 ifjú­sági klub segíti. E klubok jóvá­hagyott munkaterv szerint mű­ködnek, tevékenységüket a KISZ- bizcttsággal együtt létrehozott klubtanács segíti és koordinálja. A klubtagok között nagy szám­ban vannak munkásfiatalok. — Közlekedésbiztonsági tanács alakult Tiszaalpáron, amelynek elnökévé Biczók Mihályt, a közsé­gi tanács vb-titkárát, a nevelési szakbizottság vezetőjévé Ivicz Sándort, a forgalombiztonsági szakbizottság vezetőjévé Barton Andrást választották meg. — A Magyar Tanácsköztársa-­ság 60. évfordulója tiszteletére meghirdetett szövetkezeti szavaló­verseny területi döntőjét vasár­nap rendezték meg Kőszegen ai ifjúság házában. A vetélkedőn Győr-Sopron, Komárom, Vas, Veszprém és Zala megye fogyasz­tási és ipari szövetkezeteinek* valamint termelőszövetkezeteinek ötven legjobb szavalója vett részt. — A MAGYAR HONFOGLA­LÁS KORI EMLÉKEKBŐL, s az V—VII. századból való hazai lon- gobárd, hun és avar régészeti le­letekből álló kiállítást — éksze­reket, fegyvereket és kerámiákat — indított útnak a székesfehér­vári István király Múzeum Bel­giumba. A csaknem hatszáz nép- vandorlási leletet tartalmazó anyagot a belga népvándorláskor! emlékekkel közös kiállításon mu­tatják be március elsejétől Ma- riemontban. — Csökkent a tanácstagi beje­lentések száma Baján. A tapasz­talatok szerint ez abból adódott, hogy a tanácsi vezetők és a szak­igazgatási szervek nagyobb gon­dot fordítanak a tanácstagok, va­lamint a lakosság tájékoztatására, illetve a bejelentések kezelésére. Az elmúlt évben a Bajai Városi Tanács V. B. műszaki osztálya tervet is készített, amelyben a településfejlesztési verseny ter­vezése mellett a tanácstagokat is tájékoztatták a megvalósítandó feladatokról. — Felmérik a vadállományt Bá'cs-Kiskun megye vadászai. Az eddigi megfigyelések szerint to­vább csökken a mezei nyulak száma, s ritkábban tűnnek fel a foglyok is. A fácánállomány megsínylette a tavalyi év kedve­zőtlen időjárását. Több mint 15 ezerre becsülik az őzek számát, és a gímszarvasok is újabb terü­letet foglaltak maguknak Hajós környékén. A jelek szerint a ho­moki erdőkben is meg tudnak élni a vaddisznókondák. MŰSOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. FEBRUÁR 27. 18 órakor a kamarateremben: Dölle Zsolt pantomimestje Belépődíjas Előzetes: 28-án 19 órakor: Don Juan A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának bérleti előadása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Kelemen László Színpad 1979. február 27. kedd du. fél 4 órakor: 0 MEG O MOZI 1979. február 27.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HULOT ÜR KÖZLEKEDIK Színes francia filmvígjáték KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A BÍRÓ ÉS A GYILKOS Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő francia film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor AZ ELEFANT ÉS A STRUCC Színes lengyel mesefilm-összeállítas STÜDIÖMOZI: • 8 órakor AZ ÉJSZAKAI VONAT 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Lengyel film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirtapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360 — forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X

Next

/
Oldalképek
Tartalom