Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
/ Hivatásuk: a porond Az ember gyermekkorából minduntalan elő tolakodó első nagy élmény a cirkusz. A zsonglőrök, légtornászok, bűvészek, bohócok t.arka gyülekezete. Azok az artisták, akiket egykor, a harmincas évek vége táján vagy a negyvenes évek elején láthattunk szorongó gyönyörűséggel a reflektorok fényében, kiöregedtek. Hajdan a nagy artistadinasztiák gondoskodtak az új nemzedék neveléséről, ma az Állami Artist^képző Iskola. Baross Imre, az Artistaképző Iskola igazgatója nagy szakértelemmel és szenvedéllyel vezeti az egyre bővülő intézetet, amelynek munkáját, feladatát így ismerteti: — Kis ország vagyunk, ezért elsősorban az exportlehetőségeket kell figyelembe vennünk. Versenyképesnek kell lennünk, hiszen nagy a színvonalbeli igény. A Cirkusz Vállalat is a külföldi kereslethez igazodik. Időnként több artistát szeretnének, máskor kevesebbet. Nekem az az elvem, jobb ha hiány van ebben a műfajban. Annyit azonban nyugodtan elmondhatok, hogy soha nincs olyan végzős növendékünk, aki ne kapna szerződést ... • Maszk írozást is tanulnak. 0 Az artistaképző iskola harmadik osztályos növendékei dinamikus akrobatika órán. (Jobb oldali képünk.) (MTI-fotó: Benkő Imre felvétele — KS) — Mennyi a tanulmányi idő? — Hét plusz egy év. Az iskola egyben gimnáziumi érettségit is ad. Azelőtt ezen is sokan megütköztek. Minek egy artistának érettségi, ma azonban azt hiszem, már nem képezheti vita tárgyát, hogy a világot járó magyar artistaművészeknek kellő intelligenciával és széles látókörrel kell rendelkezniök. Előfordul ugyan, hogy valaki a szaktárgyakban kiváló, de a gimnáziumi tananyaggal nehezen birkózik meg. Ezért most azon vagyunk, hogy azok számára, akik hadilábon állnak a gimnáziummal, szakmunkásképzést biztosítunk, hiszen a porond világa elsősorban a fiataloké, s ha valaki negyvenéves korában történetesen „kiöregszik”, nem tud mihez kezdeni, ha nincs szakmája. — Mi a növendékek napi programja? — Reggel nyolctól tizenkettőig szakmai oktatás, délután kettőtől fél hétig gimnázium, utána pedig otthoni felkészülés a másnapi órákra. Szabad idejük tehát alig van. Ez a pálya nagy önfegyelmet és sok áldozatot kíván. — Mennyibe kerül egy artista képzése? — Évente általában tizenegy- ezer forintba, nyolc év alatt tehát hozzávetőlegesen 90 000 forintba. Ez a ráfordítás azonban a mi szakmánkban viszonylag hamar megtérül, hiszen egy végzős növendék három-négy év alatt valutában megtéríti a képzési költségét. — Hogyan készítik fel a fiatalokat az életre, a hétköznapokra? — Régi tervünk: szeretnénk egy gyakorló cirkuszt létrehozni, ahol a végzett növendékek tanári felügyelet mellett megszokhatnák a cirkusz életét. Mert bizony, nem könnyű az iskola luxuskörülményei után megszeretni a lakókocsit, a lavórban mosdást, bekapcsolódni a cirkusz mindig nyüzsgő, olykor könyörtelen életébe. Ha megvalósulna a gyakorlócirkusz, könnyebb lenne a fiataloknak az átmenet az iskola és a felnőtté válás között. Az imént azt említettem, hogy luxuskörülmények között dolgozunk. Van azonban gondunk is. Nincs is kollégiumunk, így vidéki jelentkezőt alig-alig tudunk felvenni, bármilyen tehetséges. Lassan teljesen fővároscentrikusak leszünk, s ez nagy baj, mert egyetlen tehetséges fiatalnak sem lenne szabad elkallódnia. A másik problémánk, hogy a fiatal, tehetséges artisták nem jönnek tanítani. Pedig ugyancsak szükség volna rájuk, mivel a tanári kar létszáma az óraadókkal együtt mindössze huszonhat, s csak a varieté szakon több mint száz növendékünk van. — Az utóbbi években mane- kenképzés is folyik az iskolában ... — Igen, a Magyar Hirdető Vállalat megbízása a.lapján rendezünk tanfolyamokat. Ebben a műfajban is szép eredményeket értünk el. Tanítványaink közül sokan kerültek az élvonalba. — Mit tanulnak a manekenek? — Színészmesterséget, dzsesszbalettet, alapfokú akrobatikát, di vattervezést, di vattörténetet. Egy-egy tanfolyamra általában nvolcvanan jelentkeznek, s húszán nyernek felvételt. Alapkövetelmény: a megfelelő magasság és mozgáskultúra. A manekenképzésen kívül 1980-tól revütáncos-oktatás is lesz. Foglalkozunk azzal a gondolattal is, hogy bevezetjük a pantomimoktatást is, mivel a különböző csoportok önmaguk képtelenek — nem is feladatuk — ennek az egyre népszerűbb műfajnak utánpótlást nevelni. Hívatlan, de szívesen látott vendégként nyitunk az egyik terembe, ahol Szilágyi György, a népszerű humorista éppen cirkusztörténetet ad elő. Szilágyi György, aki a hajdanvolt vurstli, a régi liget bűvöletében nőtt fel, valóságos professzora ennek a témának. Az egykori cirkuszvihí- got idéző gyűjteménye szinte egyedülálló. Magában hordozza Deddy, Fernandó, a két nagyszerű klaun, Rick Jocker, a feledhetetlen bűvész Corodini emlékét. — Mi volt a mai óra anyaga? — Barocaldival foglalkoztunk, aki hosszas és mozgalmas pályafutása során 1874-ben építette fel az első állandó cirkuszt az akkor Városerdőnek nevezett mai Városligetben. — Hogyan érzi magát az új• Zsonglőrgyakorlat hegedűvel. ságiró, a népszerű humorista az Állami Artistaképző Iskola katedráján? — Nagyon jó a kollektív szellem ebben az iskolában, s ez meglátszik a munkán is. Azt hiszem, ennek igazolásául mint tanár, elég ha annyit mondok, hogy sokszor keveslem, hogy egy óra negyvenöt percig tart... így látja az iskolát az igazgató és a tanár, s őket igazolják az iskola volt növendékei, akik esténként, amikor a világ szinte valamennyi részén porondra lépnek, sikert és elismerést szereznek a magyai* cirkuszművészetnek. Ágh Tihamér KÖZLEMÉNYEK ORVOSI HlR. Dr. Oroszlány Gyula fogorvos megkezdte magánrendelését Baja, Batthyány utca 20. szám alatt. Rendelési idő: minden kedden és csütörtökön du. 3—5 óráig. 34 » Gyászhir Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, anyósom NAGY PÉTERNÉ Muhari Eszter életének 58. évében, január 10-én elhunyt. Temetése 1979. január 16-án, 14.30 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 22 403 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk TÁNCOS ISTVANNÉ Mészáros Erzsébet életének 53. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 16-án, kedden du. negyed 4 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 156 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk ID. VARGA JÖZSEFNÉ Gál Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. 145 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, munkatársaknak, nyugdíjas barátoknak, ismerősöknek szomszédoknak, akik szeretett férjem, testvérünk, keresztapánk német janos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. 122 * • e Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik KÉRI XAVÉR ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, részvétükkel mély gyászunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. 22 391 • • • Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kollégáknak, a Volán Vállalat dolgozóinak, szeretett férjem, édesapánk CSORDÁS SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló család. 23 394 MUNKAALKALOM t'JVC FELVESZÜNK őröket, portásokat, lehet 1 nyugdíjas is. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán. Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 151 RAKTÁRI segédmunkásokat, és takarítónőt 8 órás munkaidőre felveszünk. Tiszántúli Cipőkereskedelmi Vállalat Lerakata, Kecskemét, Czollner tér 5. sz. 149 A bACS-KISKUN megyei Beruházási Vállalat felvételt hirdet: okleveles közgazdász beruházási elemzői, beruházási munkakörben jártas, belső ellenőri munkakörök betöltésére. Jelentkezés személyesen a vállalat irodaházában. Kecskemét, Villám István u. 4. I. em. 101. sz. alatt. 54 A KECSKEMÉT Városi Tanács Szociális Otthona felvételre keres nő dolgozókat ápolónői, konyhai, takarítói munkakörök betöltésére. Felvételre keres kőműves szakmunkást karbantartási munkák végzésére. Jelentkezés: Kecskemét. Szentlászlóváros 1. sz.,. a délelőtti órákban. 105 ÉJJELIŐRT felvesz a kiskunfélegyházi Centrum Áruház. Lehet nyugdíjas is. 119 ÉRETTSÉGIZETT, katonaidejét letöltött műszerészeket, valamint betanításra férfi és nő dolgozókat felveszünk. Gyakorlati idő letöltése után szakmunkásbizonyítványt szerezhetnek. Jelentkezni lehet: Irodagéptechnikai Vállalat Kecskeméti Szervize, Szilády K. u. 3— 5. sz. alatt. 35 A DÉL-MAGYARORSZÁGI MÉH Vállalat kecskeméti telepe felvételre keres: Diesel- és elektromostargonca-ve- zetőt. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Kiskőrösi út 3. 115 A FÉKON RUHÁZATI VÁLLALAT BAJAI GYÁRA PÁLYÁZATOT HIRDET GYÁRI FŐMÉRNÖKI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI: SZAKIRÁNYÚ FELSŐFOKÚ KÉPZETTSÉG, SZAKMAI ILLETVE VEZETŐI GYAKORLAT. PÁLYÁZATOT RÉSZLETES ÖNÉLETRAJZZAL ÉS A KORÁBBI MUNKAHELYEK MEGJELÖLÉSÉVEL KÉRJÜK 1979. FEBRUÁR 1-IG A SZEMÉLYZETI OSZTÁLYRA ELJUTTATNI. CÍM: 6500 BAJA, HONVÉD U. 2. 25 ALKALMAZUNK „D” kategóriájú gép- járművezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 153 „B” kategóriás szövetkezetünk felvesz: nöVényVédVlrfú ^aTflráh^ftöl ^(t^rrtlész- f tési gyakorlattal rendelkezők előnyben), valamint erdészt. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a szövetkezet elnökénél. Cím: Petőfi Mg. Szak- szövetkezet, Kiskunmajsa, Tanácsköztársaság u. 146. 49 A PNY V. Konfekciógyár Dunavecse, Vörös Hadsereg útja 102. felvételre keres gyártásirányítási vezetőt. Feltétel: középfokú ruhaipari végzettség, 3 éves konfekcióipari gyakorlat. Jelentkezés: írásban, vagy személyesen részletes önéletrajzzal a konfekciógyár személyzeti vezetőjénél. Telefon: Dunavecse 62. 50 A BACS-KISKUN megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás felvételt hirdet növényvédelmi szakmérnökök részére, felügyelői munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet az állomáson levélben (Kunszentmiklós, Pf.: 16), vagy személyesen előzetes időpontegyeztetéssel. 42 A BÁCS-KISKUN MEGYEI NÖVÉNY- VÉDELMI ÉS AGROKÉMIAI ÁLLOMÁS pályázatot, ill. felvételt hirdet a Kecskemét, Halasi úton (Állategészségügyi Állomás mellett) létesülő TALAJVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMÁBA azonnali belépéssel vagy előjegyzéssel az alábbi munkakörök betöltésére: vegyészmérnök vagy agrokémikus, műszerész, vegyésztechnikus, laboráns (érettségizett vagy szakmunkás végzettséggel), gépíró-adatfeldolgozó, segédmunkás, éjjeliőr, takarítónő. Pályázni, ill. jelentkezni lehet levélben (Kunszentmiklós, pf.: 16.), vagy személyesen az állomás karantén csoportjának irodahelyiségében, Kecskemét, Katona József tér 8. I. em. 6. Telefon: 11-682. 41 Volán 9. számú Vállalat AUTÓBUSZ-VEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZ 2 éves tehergépkocsi-vezetői gyakorlattal rendelkező gépjárművezetők részére. Jelentkezni lehet: a vállalat oktatási csoportjánál. Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. Baja, Nagy István út 4986 SZÖVETKEZETÜNK NŐI MßRETES RÉSZLÉGÉ Baja, Szabadság út 13. vállalja az alábbi munkák elvégzését: új női ruhák varrása, méretre igazítása, lakásfüggönyök, valamint munkaköpenyek készítése. Rövid vállalási idő, minőségi munka. Várjuk szíves megrendeléseiket. DUNA MENTI szolgAltatóipari SZÖVETKEZET, BAJA 49 HUMOR HUMOR HUMOR-Lj J* .hí ni Xtliü.i) — Hazakísérhetem? — Sajnálom nem, férjnél vagyok. — Én pedig nős vagyok... és én is sajnálom. • * — Tehát ön semmiben nem hisz? — Ezt nem mondtam. Hiszek, de csak abban, amit saját eszemmel fel tudok fogni. — Akkor valóban semmiben nem hisz ... . — A szomszédnőnk rendkívül művelt asszony. Mindenről lehet vele beszélgetni... — mondja a feleség. — És főleg mindenkiről — válaszol a férj. * — Hogy sikerült a házasságod? — Rosszul. Nem tudok belenyugodni abba, hogy a feleségem jobban ment férjhez, mint ahogy én nősültem! ♦ — Legyen szíves megmondani, hány óra van — szól le a portásnak telefonon a szálloda vendége. — Nem tudom — válaszol a portás —, megállt az órám! De várjon csak! Csípnek még a poloskák? — Nem, már abbahagylak. — Akkor már elmúlt négy óra. * — Főúr, kaphatnék egy odaégett szeletet? — Természetesen, de miért legyen égett? — Tudja, már régóta úton vagyok, és honvágyam van. * — Tetszik nekem ez a kép. Mennyit kérnél érte? — kérdezi a festőt egy barátja. — Tízezret. — Ember, te ilyen árat csak akkor kérhetsz, amikor már száz éve halott leszel! APROHIRDETESEK Ingatlan AZONNAL beköltözhető 3 szoba, fürdőszobás ház eladó. Szamuely u. 4. sz. Katona József Gimnázium mellett. Érdeklődni Kecskemét, Kinizsi u. 17. sz. alatt. ______________ 7820 E LADÓ három lakásból álló ház. Érdeklődni: Kecskemét, Bónis u. 4. szám. (Bem utcából nyílik.) ________ 22362 V ÁROSFÖLDÖN 130 négyzetméter alapterületű, modern lakás eladó. Érdeklődni: Városföld, Felszabadulás u. 30. Női fodrász.___22387 H ÉTÉNYEGYHÁZÁN eladó 1600 négyszögöl terület' (220 négyszögöl házhely plusz 1400 négyszögöl új telepítésű meggyes), autóbuszvégállomással szemben. Érdeklődni: Kecskemét. Liszt Ferenc u. 31. II 9. 18 órától. 130 Lakás KÉTSZOBÁS Kecskemét széchenyivárosi lakás csak vállalat részére kiadó. Ajánlatot „Februártól” jeligére a kiadóba kérek. ___ ___7822 S ZÖVETKEZETI garzonla- kás Kecskeméten készpénz + OTP-átvállalással beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 11-212 telefonon, este. _ 56 FÜRDŐSZOBÁVAL kisméretű lakást, vagy garzont bérelnék. Cím: Bárdóczki András Baja, Zsivánovics u. 17. 48 Gépek és alkatrészek HENGERFŰRÁST, csapágyazást, dugattyú készítését személygépkocsikhoz és RS traktorokhoz vállal Tóth, 6200 Kiskőrös, Lenin út 17. ___________ 7495 R ENAULT R—4-es eladó. Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 11. Borbély, (iskolánál). _______________________42 Ár amfejlesztő aggregátort keresek. Téglás András, Kecel. Császártöltési út 54. 47 KORALLPIROS, PF-es, 1600-as Lada személygépkocsi eladó. Ajánlatokat ..Legújabb” jeligére a kiadóba kérek._________________ 37 F IAT 850-es, IE-s eladó. Érdeklődni 19—20 óra között Kiskunfélegyháze, Vörös Hadsereg u. 23. Telefon: 328. ______________ 54 F IAT 500-as személygépkocsi eladó. Kecskemét, Stádium u, 12. IV. em, 14. 22358 GARÁZS sürgősen eladó. Ugyanott UO Skoda L 100-as eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Széchenyiváros, Gőzhajó u. 2. fisz. 1. tel.: 13-033.____________ 22372 P l rendszámú Dacia eladó.' Lajosmizse, Szabadság tér 11. II. em. 5. (Kakukk étterem mögött.) Németh Pál. 22380 ZK rendszámú Wartburg de Luxe személygépkocsi (meggypiros színű), nagyon megkímélt állapotban, 20 000 km-rel, igényesnek megegyezéssel. sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: 6200 Kiskőrös, Batthyány u. 12. sz. alatt, egész nap. 11 Pl rendszámú. 1500-as Lada személygépkocsi (citromsárga színű) Igényesnek sürgősen, megegyezéssel eladó. Érdeklődni lehet: Kalocsa, 387-es telefonon, este 17 órától. ___________________A° 1 200-AS karosszériahibás Zsiguli sürgősen, áron alul eladó. Varga Pál. Kecskemét Árpád körút 13. IV. em. 18.___________________127 K AROSSZÉRIAHIBAS 404-es Peugeot felújított motorral, 1980-ig érvényes vizsgával eladó. Kecskemét. Liszt Ferenc u. 31. II/9. 18 órától. 131 Egyéb adásvétel SEPRŰNYÉL, bükk. akác és gyergyán fából állandóan kapható, nagyobb mennyiségben is. Varga József asztalos. 2612 Kösd._________U B ONTÁSBÓL eladó: cserép, léc, gerenda, horogla, deszka, ajtó, ablak, mozaiklap, tégla, házhoz szállítva Is. Kiskunfélegyháza, Vak Boty- tyán utca 2. 3405 ELADÓK 20 db 2—3 hónapos malacok. Kecskemét. Vacsi- hegy 45. Domokos Istvánné. ___________________7839 C SERÉP, léc, gerenda, horogfa deszka, ajtó, ablak, mozaiklap, tégla házhoz szállítva, bontásból eladó. Kecskemét, Batthyány u. 3. (Jaltánál.^ __ 5410 N APOSCSIBE (húshibrid sárgabőrű Hybró és New- hampshire kis és nagy teteiben kapható előjegyzésre február végétől. Előnevelt is. Házhoz nem szállítok. Szabó József. 6080 Szabad- szállás, József Attila u. 25. telefon: 60._____________22371 G UMISKOCSI igáslóval eladó. Kecskemét. Szinyei Merse Pál u. 14. (Kertváros) ______________114 2 PARASZTLÖ eladó. Lajosmizse Felsöméntelek, 248. szám alatt, Dömötör Istvánnál. 22388 NAGY mennnyiségű érett istállótrágya eladó. Hetény- egyháza. Ürihegy 48. Dunai István. ________________22386 N YÜLTENYÉSZTÖK figyelem! Eladó 24 férőhelyes, fémvázas, tálcás nyúlketrec. Itatáshoz csövek és omtato szelepek. Kiskőrös, Aradi u 13.________ 111 E LADÓ 2 db, egyéves üsző- borjú. Kecskemét, Szilágyi E. u. 61. (Délután 2—15_1g.) KÍFÖGÁSTALAN állapotban levő jugoszláv ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni: hétköznap 17 óra után, Kecskemét, Marx tér 13. II. em. 10. 22366 Vegyes A MAGYAR Autóklub autómotorkerékpár vezetőképző tanfolyamot indít 1979. január 17-én, Kecskeméten a Műszaki Oktatási Bázison, Jász u. 26. Jelentkezni lehet Kecskemét, Batthyány u. 12. Jász u. 26. 8—16 óráig. Tanfolyam díjának befizetése, részletfizetési kedvezménynyeL _________________45 V IRAGKERTÉSZETEMBE házaspárt keresek, lakást biztosítok. Cím: Téglás András, Kecel. Császártöltési út 54. 48 ELVESZTETTEM irattárcámat igazolványokkal, pénzzel. A megtaláló a pénzt megtarthatja, az igazolványokat szíveskedjen visszaküldeni. Szabó Vince. Kecskemét, Sárvár u. 3. 154 IDŐS. vagy beteg személy gondozását vállalom. Leveleket ,.Komfortos lakásomon is 148 019” jeligére kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 143 ELVESZETT fekete simaszőrű vadász keverékkutyám január 5-én a kora reggeli órákban, Mükertvá- rosban. A becsületes megtalálót vagy nyomravezetőt jutalomban részesítem. Kecskemét, Szolnokihegy 69. Tímár._________|__________113 K ERESKEDELMI érettségivel. gyors- és gépírói ismeretekkel rendelkező fiatal lány adminisztratív, ügyintézői munkakört keres Kecskeméten. Leveleket ,,4 éves gyakorlat 74 998” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 121 Házasság 28 ÉVES, 180 cm magas, nőtlen szakmunkás fiatalember házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő leánnyal vagy elvált asz- szonnyal. Egy gyermek nem akadály. Leveleket ..Mire a fák kizöldülnek” jeligére a kiadóba kér. ____________22369 2 8 ÉVES, 170 cm magas, barna, szellemi munkakörben dolgozó, káros szenvedélytől mentes, nőtlen fiatalember társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillő lánynak vagy elvált asszonynak ismeretségét házasság céljából. Házasság esetén lakás megoldható. Egy gyermek nem akadály. Lehetőleg fényképes leveleket ..Találjuk meg egymást” jeligére a kiadóba kérek._______ 22358 26 EVES, ÍG8 cm magas, rendezett anyagiakkal, szellemi munkakörben dolgozó fiatalember keresi annak az egyedülálló csinos lánynak az ismeretségét házasság céljából, aki korban hozzá- illik és 168 cm-nél nem rrtaJ gasabb. Leveleket ..Május” jeligére a kiadóba kér. • Bohócjelöltek Alfonzé óráján. t