Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-12 / 9. szám
1919. január 12. • PETŐFI NÉPÉ • S MIRE JÓ AZ ELHAGYOTT ISKOLA? Szellemi műhely a tanyán Az életváltozás egyik jele, hogy a körzetesítés következtében egyre-másra megüresednek a tanyai iskolák. Mi lesz a sorsuk? — merül fel gyakran a kérdés. Mivé lesznek azok az öreg épületek, amelyekben évtizedeken keresztül a tanyai családok fiai-lányai tanultak? Az első találkozás Fut velünk a megyei könyvtár kicsi busza, a Gátéri úti általános iskola felé, úticélunk első állomására. Ugyanis miután megtudtuk, hogy a tizenegy megürült tanyai iskola közül három immár a könyvek, s a könyvtárosok „birodalma” lett, elhatároztuk: megnézzük ezeket közelebbről is. Heltai Nándorné, a Katona József Megyei Könyvtár csoportvezetője vállalta: kalauzunk lesz ezen a „pendliző” kis körutazásunkon. Tőle tudjuk meg útközben pontosabban, hogy tulajdonképpen miről is van szó. A Gátéri úti, a városföldi és az alsóménteleki volt tanyai iskolát a városi tanács használatra átengedte az intézménynek. Nagy segítség ez a köztudottan helyhiánnyal küszködő megyei könyvtárnak. Ahol a kölcsönzőhely éppen annyira kevés, mint a korszerű raktározáshoz szükséges alapterület stb. Kapóra jött hát a megértő támogatás. Igyekeztek is hamar élni az új lehetőséggel: kihasználni a rendelkezésükre álló újabb helyiségeket. Az összesen csaknem kétszáz négyzetméter alapterületű három (volt) iskolában — súlyos raktározási gondjukon jócskán enyhítve — mintegy százezer kötet különféle kiadványt helyezhettek el. A Gátéri úti iskolát három évvel ezelőtt kapták meg. Igyekeztek rendbehozni, a raktározásra alkalmassá tenni mielőbb. Jelenleg több mint negyvenezer kötet lapul a polcokon. Járkálunk a fémállványok között. Nézzük az öreg könyveket. Ugyanis úgy rendezték, hogy a régi kiadványokat őrzik itt. Száz-kétszáz éves köteteket. Meg a régi iskolai értesítőket. — Ha ezeket valaki olvasni akarja, ki kell ide jönnie? — kérdezem. — Dehogy .— így a válasz. — Benn a közponban kell kérni, az ottani katalógusok alapján. S bárki egy-két napon belül kézbeveheti, amit éppen olvasni, akar. „Itt laktak a kutatók” Nem sokáig időzünk hát a most hideg raktárban. Megy velünk a busz egy másik irányba: a városföldi iskola felé. Hamar odaérünk; néhány perces utazás az egész. A kép itt is hasonló; csaknem ugyanaz, mint az előző helyen. Ám valami mégis egészen más. Míg ott az öreg könyvek, itt a régebbi folyóiratok találtak nyugodt, megbízható otthonra. Méghozzá összesen nyolcszázféle kü• Jobbra: betűk millióit őrzik as öreg falak. Ifivezetők találkozója lönböző folyóirat, napi- és hetilap. Be-benézünk a polcokra, a bekötött folyóiratok, lapok közé. Látjuk, olvassuk a címlapokat: Vasárnapi Űjság, Pedagógiai Szemle, MTI Világpolitikai Dokumentáció, Akadémiai Értesítő stb. És sok külföldi is, például ezek: Deutsche Agrartechnik, Democratie Nouvelle, Deutscher Literatur Zeitung. Ennyi elég ízelítőnek; menjünk tovább. Utunk most egészen más irányt vesz. A várost ismét magunk mögött hagyva, északi irányba megyünk. S most már girbe-gurba földutakon, kanyargó dűlőutakon. „Innen sem találnék vissza egyedül!” — gondolom. Végre az újabb (volt) iskola, Alsó-Ménteleken. A hófehér csillogásban még tetszik is az épület, az „égigérő” fák között. Csak ez a hidegjeges szél ne lenne! Igyekszünk befelé, az öreg falak közé. Ahol újabb meglepetés vár ránk ezúttal is. Egy' kisebb teremben legalább száz csomag könyv várja, hogy széthordják a járás községeibe. Ahol a feltételek javulnak, s ahol az igény növekszik, oda máris „repítik” a tudást segítő csomagokat. Beljebb, egy másik teremben mezőgazdasági és műszaki folyóiratok, valamint egyéb ilyen tárgyú kiadványok. Ötszáz vagy ezerféle? Nem tudjuk. És még beljebb azok a kiadványok, amelyek megyénkben jelentek meg. Ennek a tanyai szellemi műhelynek ez a kettős funkciója. Sőt, van egy harmadik is: az intézmény tudományos munkatársai itt rendezkedtek be a csendesebb, zavartalanabb és elmélyültebb munkára. — A nyáron itt laktak a kutatók : pesti egyetemisták és a Térképészeti Hivatal munkatársai — mondja Heltai Nándorné, miközben nézegetjük a Bács- Kiskunban folyó földrajzi névgyűjtés hatalmas anyagát, összesen százezer adat — s azok magyarázata — található a vaskos dossziékban, a bekötött gyűjtőlapokon. „Ha többször lehetne nyitva” Az egykori iskola melléképületét is gyönyörűen rendbehozták, kicsinosították. Ebben most könyvtár van; polcán mintegy ezer kötet. Szeptember óta létezik, ám máris harminc beiratkozott olvasóval dicsekedhetnek. Ezt Király Pálné könyvtárostól tudjuk, aki itt lakik a szomszédban, s szívesen vállalta ezt a szép munkát, hivatást. ‘ Hetenként háromszor van kölcsönzés. Olyankor — mint most is — megtelik a kicsi kölcsönző, s az ugyancsak parányi olvasószoba, ahol televíziót is nézhetnek a látogatók. Mert nekik ez nagyon kell, nagyon jó, hiszen legtöbbjüknek otthon villany hiányában nem áll módjában tévét nézni, örülnek hát, csak azt fájlalják: miért nincs nyitva többször is, miért csak háromszor hetente a kicsi könyvtár? Érthető az óhajuk. Ám érthető a tiszteletdíjas könyvtáros helyzete is: a csekélyke havi négyszáz forintért így is sokat dolgozik. (Akaratlanul is arra gondol az • Király Pálné könyvtáros segít a válogatásban. ember: az Aranyhomok Szakszövetkezet — amelynek a tagjai élvezik ezt a művelődési-szórakozási lehetőséget — nem járulhatna hozzá anyagilag a gyakoribb nyitvatartáshoz?) Végül három olvasó véleménye: Gombai Jánosné szakszövetkezeti tag: — Sokan panaszkodnak, miért nincs nyitva minden nap a könyvtár? A tanyai emberek is szeretnének többször tévét nézni, tanulni. Akinek nincsen villanya, annak nagyon rossz! Nagy Ilona, szakmunkástanuló: — Mi este nem maradhatunk bent a városban, de a filmet szeretjük, ezért lenne jó... De az is jó, hogy lehet könyveket kivinni. Király Erzsébet bolti eladó: — Én a városban dolgozom, de itt élek kint a tanyán, a szüleimmel. Örülök a könyvtárnak. □ □ □ Bizonyára nagyon is érthető, ha egy ilyen kis körutazás vé- gefelé egyre csak azon töpreng az ember, hogy lám, mindenfelé mekkora a változás, az átalakulás. S talán az is egészen érthető, ha megelégedéssel vesz- szük tudomásul, hogy az egykor oly nélkülözhetetlen tanyai iskolák napjainkban — és a jövőben is — mennyire fontos művelődési szerepet töltenek be. Legalábbis ott — mint Kecskeméten — ahol ezt reális megfontolás után, nemes célzattal így rendezik. Varga Mihály Egyre szaporodnak azok a híradások, amelyekben ifik munkájáról, csapatot segítő tevékenységéről esik szó. Örömmel írnak a pajtások azokról a hajdani úttörőkről, akik felismerték az úttörőmozgalom és a KISZ szoros kapcsolatának fontosságát, és cselekvő részt vállalnak ennek elmélyítésében. A megyénkben tevékenykedő több ezer ifivezétő komoly Közfeladatként fogja fel és végzi munkáját az úttörőcsapatoknál. Irányításukat a csapat vezetői, úttörőházak munkatársai és KISZ-titkárok végzik. Rendszeresen megbeszélik velük a soroh következő feladatokat, a megoldási lehetőségeket. Időnként pedig nagyobb közösségek szerveznek találkozót, hogy kicseréljék tapasztalataikat, ötleteiket. December utolsó napjaiban Kerekegyházán került sor egy ilyen eseményre. A vendéglátó kerekegyházi csapat mintegy húsz ifivezetőt, és klubvezetőt látott vendégül. (Efőzőleg ennél több fiatalt vártak —, nyilván a hidegre fordult idő akadályozta őket a megjelenésben.) Bemutató úttörőtanács-ülést tekintettek meg elöljáróban a vendégek, hogy közelről lássák, ismerjék meg a náluk zajló mozgalmi életet. Sikerült olyan bensőséges hangulatot teremteni, hogy a raj- és csapaTnaplók megtekintése után sorrakerülő vitafórumon már mindenki pontosan fogalmazott véleményt mondhatott el a látottakról, eddig végzett munkájáról, ötleteiről. Megvitatták a csapatnál tevékenykedő ifjúvezető önállóságának lehetőségeit, határait. Ezen belül körvonalazták azt is, hogy szerintük meddig kell —, illetve szabad egy ifinek öntevékenynek lenni. Ugyancsak heves vita alakult ki, amikor az ifik az úttörők viszonyát megbeszélték. Eltérő tapasztalatokról adlak számot a hajdani úttörők amikor munkájuk értékeléséről szóltak: akad olyan KISZ-alapszervezet, ahol értékes feladatvállalásnak minősítilT tevékenységüket, és — sajnos! —, akad . olyan is, ahol úgy látják, ez a munka csak áttétesen KISZ-feladat. A találkozó befejezéseként új dalokat, játékokat mutattak be az ifivezetők, olyanokat, amelyek a soronkövetkező évfordulók megünneplésekor már használhatók. A résztvevők, valamennyien hasznosnak, fontosnak értékelték a találkozót. Erőt merítettek egymás gondolataiból a további munkához! * A csapatok vezetői — és ti, pajtások, vagytok a tudói, menynyire értékes, hasznos az ifik munkája. Kívánjuk, hogy a továbbiakban is az eddigihez hasonló lelkesedéssel tevékenykedjenek a megye valamennyi csapatánál! Tudósítóink írják A kiskunhalasi Szüts József úttörőcsapattól küldött beszámolót Szabó Klári hetedikes tudósítónk. Arról ír, hogy úttörőkonferencia volt náluk. A résztvevők beszámoltak az elmúlt négy esztendő eseményeiről —, és körvonalazták a következő négy évben számba jövő feladatokat, megoldási lehetőségeket. Klári raja, az Erkel Ferenc-raj apró ajándékokat készített a tanácskozás résztvevőinek. Egyben átadták a pajtások kívánságait, kéréseit, örömmel értesültek arról, hogy a megvalósíthatókat beépítik a következő esztendők programjába! • * Űttörőtanács-ülést tartott a Jánoshalmi úttörőcsapat —, írja beszámolójában Gunda Edit. A tanács vezetősége beszámolt az első félévi munkáról, majd a csapat apraja-nagyja egy nagyszabású úttörőbálon vett részt. Ennek a mulatságnak egyik részében — mintegy másfél órán keresztül — megszakadt az áramszolgáltatás. De a pajtások feltalálták magukat: körjátékot játszottak ! Elfogyott az összes sütemény és kóla —, jól érezték.' magukat valamennyien! * Remekül sikerült klubdélutánról küldött beszámolót Szabó Gabi Páhiról. A téli szünet utol* só napjaiban rendezett klubtalálkozót — reggel 9 órakor kezdtek, hogy mindenre jusson idő! A délelőtt sportversenyekkel telt el. Az asztaliteniszben Balázs Kati, illetve Ficsor Jóska —, a lövészetben Wulmann Tünde, illetve Kovács Attila jeleskedett. Délután játékos vetélkedőkön mérték össze ügyességüket! Borotváltak léggömböt, ették a csokit késsel-villával, —, majd táncollak az ifik szolgáltatta zenére! Este hat órakor fejeződött be a klubnap. Rej t vény fej tőknek Az elmúlt alkalommal közölt rejtvények helyes megfejtését sok úttörő —, és egyetlen kisdobos küldte be. íme a helyes válaszok: a kisdobosok rejtvénye: Tét — Lenti — Borsó — Dervis — Kocsi — Ko — Róma — Nobel — Gabi — Ka — Puha — Barcs. A jó választ beküldő kisdobos, a kecskeméti Papp Géza könyvjutalmát postáztuk. Az úttörők, bűvös négyszögét sokan próbálták megfejteni —, szép sikerrel. íme a megfejtés: első sor: 5, 18, 19, 8. — második sor: 16, 11, 10, 13, — harmadik sor: 12, 15, 14, 9 — és a negyedik: 17, 6, 7, 20. A sorok összege: 50. Könyvjutalmat nyert: Csernus Ilona, Jakabszállás; Szabó Tünde, Lakitelek; Sebők György, Bácsalmás; Farkas Csaba, Kecskemét; Virgoncz Erzsébet, Jászszent- lászló, Pólyák Zsuzsanna, Kecskemét; Csik Margit, Kaskantyú; Seres János, Izsák; Daczi Edit, Kiskunhalas; Rigó Marianna, Bugac. Pajtások! Hamarosan újból közlünk fejtörőt, mert úgy látjuk, sok úttörő szereti, megfejti azokat. SelmecI Katalin AWtVíVsV.VtViNVtVsV.VtViVAVWiVMViVMVtViViSWWi'WWi'iWKWKÍÍW ÍHwwBBHíHwÍÍIs^ Gerencsér Miklós VIVIIVOVI 1 ▼ 11IYIU3. FERDEHÁZ (25.) Isten bizony az öcskös olyan jó! beszél, hogy kezdek rá féltékeny lenni. Több dumát nem akarok hallani. Lássunk hozzá. A fontoskodó Paula szükségesnek érezte közbevetni: — Remélem, Félix úr, pontosan emlékezik minden feltételünkre. Szándékos tétovasággal nyert időt a szomszéd arra, hogy fölmérje a jelenlevők viselkedését. Mindenekelőtt Éurján Péterre volt kíváncsi. Előnyösnek ítélte meg a helyzetet, mert az öreg magába- roskadva várakozott a háttérben, semmi jelét nem adta annak, hogy ismét közbe kívánna avatkozni. Félix Elek tehát biztonsággal folyamodott régről bevált, udvariasan tárgyilagos üzleti modorához. — Szíves engedelmükkel úgy gondolnám, hogy megveszek három lakást. Egyenként négyszáz- ezerért. Burján bácsit pedig ne sürgessük. Ha majd jónak látja a saját sérthetetlen szabad akaratából, neki is kifizetem a négy- százezret. Ha nincs hozzá kedve, itt élhet háborítatlanul, tiszteletünk és figyelmességünk légkörében. Azt hiszem, ennél korrektebb már nem lehetnék. Dezsőt ez nem hatotta meg. Sőt olyan mozdulatot tett, mintha legyet hajtana el az orra elől. — Azért ne képzelje magát jó- tékonykodónak. Mennyit óhajt most fizetni? — Lakásonként százötvenezer forint előleget. Szent borzongással, ugyanakkor a csodát hallók ámulatával kérdezte Paula: — Lehetséges, hogy csak úgy... négyszázötvenezer forintot áthozott a táskájában?!... Inkább mentegetőzve, semmint a dicsekvés szándékával próbált humorizálni a milliomos szomszéd. — Pillanatnyilag csak ennyi készpénz áll rendelkezésemre. Vasárnapra elég. A többi bankban van. — Már nem hessegette Dezső az orra elől a képzeletbeli legyet. Nagy teste előbbre görnyed a siettetéstől: — Ne lamentáljunk már any- nyit. Ideje a tettek mezejére lépni. 32. Edit akarattal vonta ki magát a nyüzsgésből. Figyelt. Beérte annyival, hogy szótlanul nyomon kövesse, elképzelése szerint alakulnak-e a dolgok. Félix kérdésére minden beszéd nélkül ajtót nyitott a bal oldali szobába, amelynek közepén régimódi, testes asztal állt, amilyennél hajdan a jómódú kispolgári családok szoktak étkezni. Félix Eleknek elegendő volt megpillantania az ebédlőasztalt, táskájával odasietett és minden ceremónia nélkül kezdte kiráknl belőle a horgolt abroszra a pénzkötegeket. Kilenc halványlila tömböt, csupa ötszáz forintost markolt elő, de semmivel sem izgatottabban, mint ahogy a háziasszonyok szokták kiszedni — vásárlásból hazatérve — szatyruk tartalmát. Amikor ott halmozódott az asztal közepén a tekintélyes pénzgúla, Félix a legcsekélyebb ihletettség nélkül, ahogy a sokszor ismétlődő, egészen hétköznapi teendőkre szokás utalni, felszólította a jelenlevőket: Szíveskedjenek megszámolni. Paula a száját, harapdálta. Gyomrában görcsös fájdalom állt. Tovább nem volt képes türtőztetni magát, Rózsi és Zoltán között az asztalhoz préselte fonnyadó testét. — Majd én!... — rikácsolta, és amolyan macskapofon-mozdu- lattal elkapta’ a pérj/halom tete-: jén levő köteget. Kezében tudva a pénzt, némiképp megnyugodott, s türtőztetni tudta magát, míg le nem ült. Ezt is megcselekedte. Végre hozzáláthatott a számoláshoz. Eksztázisa senkinek nem tűnt fel, csupán Félixnek, a nyugodt- nak. Azt is egyedül ő vette észre, hogy az öreg kint maradt a középső szobában. Legyőzötten, hátrahagyottan nézte Burján Péter a tárt ajtón át, hogy mi történik a csödületes szobában. Már Dezső is, Zoltán is a pénzes asztal mellett ült, s pergették ujjaik között a bankó- kötegek sarkát. Az egész oly valószínűtlen, oly lidércesen idegen volt. S épp ilyen volt az az erő is, amely akarata ellenére lökte a belső szobába az öreget és ellenállhatatlanul a megalázkodó rimánkodásra kényszerítette: — Könyörgöm... ne Tegyetek csúffá. Szeretném megtartani a barátaimat. Szeretném megtartani a becsületemet. Azt akarjátok, hogy elbújdossam?... Hogyan magyarázzam meg a cimboráknak? Mivel tudnám megindokolni, hogy eladtuk a verejtékünket? Csupa olyan régi kenyerespajtás, aki pénzért már nem is hajlandó dolgozni. Csakis a kedvemért... a barátságunkért nyúltak szerszámhoz. Gyengék. Rokkantak. Beteg a szívük. Sípol a tüdejük és recseg-ropog bennük a csont. Mit mondjak ezeknek a fáradt öregeknek? ... Dühbe gurult Zoltán, amiért megzavarták. Elvétette, hol tart a pénz számolásában. Apjára kiáltott: — Semmit! Ne mondjon semmit! Paula is elvétette a számolást. Zoltán példáját követve pulykaméreggel rikácsolt apósára: •— Vegye végre tudomásul, hogy pénz beszél, a kutya ugat! Rózsi rákiáltott. — De Paula!... Szinte sercegett a levegő, any- nyira megtelt feszültséggel egyetlen pillanat alatt. Inak, idegek rángtak, halántékok horpadtak ebb.en a feszültségben, csak az öreg maradt sérthetetlen. Mint a madár, amelyik gondtalanul repülhet a távvezeték tízezer volt- jára, s kedvére tollászkodhat olyan veszedelmen állva, amitől a földön járó szénné izzana, Burján Pétert sem bántotta a villámtörvény. Lazán mozgott, kedve mind jobban felderült, és szelid szeretettel kérdezte Paulától: — Hogyan is mondtad, kislányom? A púderes arcú meny először nyögdécselve tátogott, szeme kidülledt, mintha valami megakadt volna a torkán. De azért elismételte rebegőn, a mentegetődzés szándékával: — Csak úgy mondtam, ahogy az a régi közmondás. Pénz beszél, a kutya ugat. Megfoghatatlanul viselkedett Burján Péter. Senki nem tudhatta, alakoskodásból enyhült-e meg, avagy valóban fordított a véleményén. A bizonytalanság miatt hol feszengve, hol reménykedve figyelték. Mert akár alakoskodott, akár őszintén vidámult meg a kedve, lehetetlenség volt szabadulni különös hatása alól. — Akkor hát rendben is lennénk — mondta egyetértőn. — Ha ugat a kutya, akkor én most elhallgatok. Megyek a dolgomra. Jó lenne beszélgetni a barátaimmal, de nincs bátorságom hozzá. Na ez sem baj már. Megteszi egy kis levegőzés is. — Indulatában meggondolta magát, fél fordulattal a bizsust kereste. — Félix úr. Négy lakásra kössön alkut. Már nem bánom, az egész ház legyen az öné. Hiszen láthatja, mennyire akarják. Felszabadult, vidám zajongással hálálták meg beletörődését. Órák óta először húzódott mosolyra Edit kislányos szája. — Na végre!... — sóhajtott pilledten. Dezső parancsnoki határozottsággal adta tudtuj akaratát. — Aztán több sértő szót nem akarok hallani az öregemre. Teljesen ellágyult Rózsi különben sem szigorú szíve, ö nem annyira az engedélyért volt hálás apósának, hanem mert a hozzájárulás egyúttal a családi békét is visszaadta. — Papa, én szeretnék gondoskodni magáról... Bátyja modorában hősködött Zoltán, aki roppant módon élvezte, hogy hirtelen felszökkent az ázsiója. — Mi az, hogy gondoskodunk! Ügy tudom, ez eddig sem volt vitás. Majd megmutatom én, hogyan kell bánni egy nyugdíjas apával! (Folytatása következik.) • Topognak a hidegben az olvasók — de bent jó meleg várja őket. (Straszer András felvételei.)
