Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
1979. Január 3. • PETŐFI NÉPE 0 7 SPORT - SPORT Ma kezdődik a Hírős Kupa férfi röplabdatorna Testedzés - egészségvédelem SAKK írta: Dr. Balázs Tibor megyei sportfőorvos IV. Minden életkorban elkezdhető \ Kecskeméten a Városi Sport- csarnokbaan január 3-án, szerdán délelőtt 11 órakor kilenc férficsapat részvételével kezdődik meg a hagyományos Hírős Kupa röplabdatorna. Mivel az eredetileg 0 csapatra tervezett verseny a Bp. Spartacus jelentkezésével bővült, így a rendezőség a lebonyolítás rendjét is megváltoztatta. Az elő- mérkőzések nem két négyes, 'hanem három hármas csoportban folyik január 3-án és 4-én, majd a második napon délután kezdődnek a döntők, amelynek során a csoportos mérkőzések első helyezettjei az 1—3. ‘helyért, a csoportok második helyezettjei a 4—6. helyért, a harmadik helyezettek pedig a 7—9. helyért játszanak újabb körmérkőzést. Valameny- nyi mérkőzés háromjátszmás, tehát az egyik csapat 3—0, vagy a 2—1 arányban nyerhet. A csoportbeosztás a következő: A-csoport: Vasas Izzó, Újpesti Dózsa. TFSE. E-csoport: Bp. Spartacus, Székesfehérvár, Volán, Dunaújváros. C-csoport: Bp. Honvéd, Kecskeméti SC, Zalaegerszegi TE. A mérkőzések sorrendje: 11 óra: Újpesti Dózsa—TFSE, 12.15: Székesfehérvári Volán— Dunaújvárosi Kohász, 13.30: Kecskeméti SC—Zalaegerszegi TE, 14.45: Bp. Spartacus—Újpesti Dózsa, 16 óra: Vasas Izzó—Székes- fehérvári Volán, 17.15: Bp. Honvéd—Kecskeméti SC. Csütörtökön, a második versenynapon még három csoport- mérkőzést játszanak, majd délután 13.15-kor már az első döntőre kerül sor. A Hírős Kupa férfi röplabdatorna január 5-én 13,30- kor ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztássaal ér véget. Az öregedés folyamata gyakorlatilag már a születés után megkezdődik. Nemcsak belső tényezők befolyásolják, hanem nagymértékben a környezet is. A korunkra jellemző fantasztikus méretű mechanizálás az embereket lényegesen kisebb fizikai igénybevételre kényszeríti, ezzel szemben fokozott megterhelést ró az ideg- rendszerre. Mindennemű élő szervezet alkalmazkodó képessége környezetéhez közismert. Napjainkban azonban a környezet megváltozása olyan gyors, hogy általában az emberi szervezet még nem tudott hozzászokni, alkalmazkodni. Ez mindenekelőtt a vérkeringés szervein mutatkozik, elsődlegesen a szív koszorúerein, amelyek a szívizom vérellátását szolgálják, Bizonyítja ezt egyre növekvőbb számú korai szívhalál, amely elsősorban a nagy felelősséggel járó munkakörökben alHelytállás hazai és nemzetközi „vizeken” • Tóth Árpád nemzetközi minősítésű versenyző, akit 1978-ban könnyűbúvársportban az cv sportolójának választottak. 0 Fodor Mária két országos felnőttcsúcsot javított. (Banczik István felvételei.) A sportágak többségénél régen befejeződtek már a bajnoki küzdelmek, s a jól megérdemelt pihenőnél tartanak, bár akad szövetség — például a kosárlabda — ahol még az év utolsó napjaiban is tétremenő versenyt tartottak. Végül pedig vannak sportolók, akik fittyet hányva a naptárnak, a télnek és a szokásoknak, már nyakig benne vannak az 1979. évi felkészülésben. Ezek csoportjába tartoznak az utóbbi évben országszerte, s Kecskeméten is ismertebbé, népszerűbbé vált uszonyos és búvárúszó sportág képviselői. — Sürget bennünket az idő, s a ránk váró feladatok miatt is szükség volt arra, hogy már 1978 decemberében megkezdjük az 1979. évi felkészülést, hiszen márciusban már sor kerül az első nagy versenyre, a Hírős Kupára — mondta Ludvig Zoltán, az MHSZ ÉBKM Vízmű könnyűibú- vámúszóinaik vezetőedzője, majd így folytatta. — Mielőtt elkezdtük az alapozást természetesen értékeltük, s mérlegre tettük a szakosztályunk 1978. éivi eredményeit, számba vettük a léhetőségéinket, s ennek ismeretében határoztuk meg az 1979. év feladatait és céljait. — Elégedett lehet-e az edző, tanítványának eredményével? — Erre még akkor sem felelhetek egyértelműen igennel, ha ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy a kecskeméti búvárúszók 1978 végén az eddigi legsikeresebb évet zárták. Hiszen, ha végignézem az eredménylistát, mindig találok olyan versenyt, eredményt, amelynél akkor, ott jobbat is elérhettünk volna — Mit tartalmaz ez az eredménylista? — Először is az* országos bajnokság eredményeit. A felnőtt OB-n 7 első, 10 második és 4 harmadik helyet szereztünk. Az ifjúsági OB-n is 7 első, 8 második és 7 harmadik hely jutott a Vízmű búvárúszóinak. Sajnos a ser- d ülőhaj nokságokban már nem mi vittük a prímszerepet. A nemzetközi eredményekkel sem kell szégyenkeznünk. Hannoverben, a nagy nemzetközi versenyen 5 egyéni számban lett első kecskeméti versenyző, s négy váltótagunk aranyérmes. A szocialista országok felkészítési versenyén 2 egyéni bronzot nyertünk, és 3 váltótagunk lett bronzérmes. Az év folyamán összesen 90 első helyet (tavaly 67-et), 80 másodikat (tavaly 50) és 78 harmadik helyezést (tavaly 47) szereztünk. , A klub 28 versenyzője közül 27 szerzett, vagy erősítette meg a I minősítését. Köztük van Tóth Árpád nemzetközi minősítése, ami nem kis dolog, s ugyanakkor Tóth Árpád búvárúszásban az év sportolója lett. Ezenkívül 5 I. osztályú versenyzőnk van, s négyen ifjúsági aranyjelvényesek. Az eredmények közt említhető, hogy 1978-ban 12 országos csúcsot javítottak meg versenyzőink. Fodor Mária 2 felnőtt-, Tóth Árpád egy felnőtt-, Szabó László 5 ifjúsági, Kerekes Friderika egy gyermekcsúcsot javított. A női ifjúsági uszonyos váltónk kétszer javított csúcsot, s a felnőttcsúcsot úszó női válogatottnak 3 kecskeméti úszó volt tagja. Végül, de nem utolsósorban, az 1978-ba,n rendezett hét csapatverseny közül öt versenyben voltunk elsők, s kettőn másodikak. — A szakosztály milyen célkitűzésekkel kezdte meg a felkészülését az 1979. évi versenyekre? — 1979 az Európa-bajndkság éve. Ez az év fő versenye, s mindent az EB jegyében teszünk. A szakosztályunkból nyolcán — Tóth. Szabó, Rácz, Drozdik, Fodor M„ Horváth I., Balogh G., Benkó G. tagjai a válogatott keretnek, s közülük 5—6-nak reális esélye van arra, hogy tagja legyen a franciaországi Rennes-be, az EB-re utazó csapatnak. Ezért is kezdtük már most el a felkészülést, amelynek a főbb állomásai: március 24—25 Hírős Kupa Kecskeméten, június 16—18 Kohász Kupa Dunaújvárosban, majd július 18—22-,ig az országos bajnokság. Ezeken a versenyeken csúcsformához közéli teljesítményt kell nyújtani annak, aki ott akar lenni az EB-n. Közben júniusban még Kijevben, a szocialista országok hagyományos felkészülési versenyén is helyt kell állni, mégpedig az EB-vei csaknem azonos erősségű mezőnyben. — A szép eredmények dacára 1978. évben a legjobb kecskeméti versenyzők elég sokat bajlódtak betegséggel, sérülésekkel. — Igen.* Elsősorban Fodor Mária bokasérülése és Tóth Árpád 0 Ludvig Zoltán, az MHSZ ÉBKM Vízmű könnyűbúvárszakosztályának edzője, ,aki 1978- ban a válogatott egyik edzője is volt. gyakori mandulagyulladása okozott gondot, de mindketten túl vannak már a műtéten. Fodor Mária januárban uszony nélkül már úszóedzést tarthat, s a mandulaműtét után januárban Tóth Árpád is edzésbe áll. Horváth Ildikó lába rendbejött, nála nem volt műtétre szükség. — A nemzetközi versenyek mellett a hazai „vizeken” is helyt kell állni, hogy a kivívott helyet tartani tudják. — Ez talán még nehezebb lesz, mint eddig bármikor. Elsősorban, mert sok a feltörő, komoly munkát végző szakosztály, így Kaposvár, Dunaújváros stb., akik ma már velünk egyenlő, vagy még nálunk is jobb feltételekkel rendelkeznek. Tőlünk ugyanakkor — ez az élet rendje — többen is elkerülnek. Horváth Ildikó és Balogh Gabriella 1979-ben érettségizik. Mindketten főiskolára jelentkeznek. Eddig komoly probléma volt az utánpótlás kérdése is Kecskeméten, hiszen felnőtt és ifjúsági versenyzőnk volt, de serdülő és fiatalabb korosztály szinte semmi. Fiúknál a serdülőknél hárman, Vincze, Nagy és Szabó, a lányoknál Kerekes Friderika kellő szorgalommal számottevő versenyző lehet, de mindez kevés. Remélhető azonban, hogy az utánpótlás-növelésünk most megoldódik. December 21-től Csorba István személyében új, főállású nevelőedzőt szerződtettünk. Egy sor 1968—70-es születésű fiatallal kezdte meg a munkát, s két év múlva talán már nem lesznek gondjaink. A működésünkhöz, beleértve az utánpótlás-nevelést is, minden technikai feltételt biztosít a klub. — Várható tehát további előrelépés? — Inkább azt mondom, hogy nehéz év lesz. Hazai versenyen ismételni szeretnénk, a nemzetközi téren pedig előbbre lépni. Tóth Árpádnak az EB-n a 200 m-es uszonyos úszásban esélyei vannak a bronzéremre, s talán 100 m-en is dobogóra kerülhet, 400 m-en pedig döntőbe juthat. Fodor Máriának, ha a lába rend- beijön, az 50 m és a 100 m búvárúszásban lehetnek reményei, s a váltókban pedig a többi versenyző is szerezhet EB-érmet. Hogy a terveinkből mi válik valóra, az elkövetkező hónapok munkájától, versenyzőink lelkesedésétől függ. Reméljük, nem keli majd csalódnunk. Szabó Zoltán kalmazott szellemi dolgozók között arat. Szokták mondani, hogy az ember annyi éves, ahány évesek az erei. Ha azt nézzük, hogy milyen civilizációs tényezők játszanak szerepet a korai érelmeszesedésben, a következőket állapíthatjuk meg: a zsíros túltáplált- ság, az élvezeti szerek fokozott használata, az idegi túlterhelés, a csökkent fizikai igénybevétel. Statisztikák bizonyítják, hogy a rendszeres fizikai munkának — és ilyen a sporttevékenység is — kifejezetten védő hatása van! ösz- szehasonlítást végeztek sokat gyalogló levélhordók és ülőmunkát végző más postai alkalmazottak között és megállapították, hogy a levélhordók közül jóval kevesebben kaptak szívinfarktust. Másik adat, is mellette szól: 70—80 év közötti embereknél, amennyiben sportmunkát végeznek, az átlag vérnyomás 144 Hgmm, míg a lakosság átlaga 161 Hgmm. A nyugalmi pulzusszám is alacsonyabb a rendszeres testedzést végző időseknél. A sportnak, a testnevelésnek életet meghosszabbító hatása van. Minél korábban kezd el valaki sportolni, annál jobb esélyei vannak öregkorának egészségi állapota szempontjából. A rendszeres testedzést minden életkorban el lehet kezdeni. Azonban minél idősebb valaki, annál óvatosabban és fokozatosan emelt napi megterheléssel kell végezni a testedzést. Az idős emberek sohase sportoljanak, edzenek a kifáradásig, mint ahogy azt a fiatal és felnőtt korú egyéneknél javasoljuk, hanem csak a kellemes közérzetig. Milyen sportágat, testedzést ajánlunk az öregeknek? A lassú ütemű, dinamikus gyakorlatokat, pihenő szakaszokat közbeiktatva. Az erőgyakorlatok (súlyemelés, fekvőtámasz stb...) kedvezőtlenek, ezeket ne végezzék, mert az erőkifejtés a már meszesedésnek kitett érrendszerre a nagy nyomásfokozódás miatt rendkívül veszélyes. Legjobb a lassú futás, természetjárás, kerékpározás, úszás. Ezúton is felhívom figyelmüket, hogy a megyei sportorvosi rendelőben az éreklődők választ kaphatnak — különböző műszeres vizsgálatok elvégzése után —, hogy egészségi állapotuknak megfelelően mit sportoljanak. A rendszeres testedzés olyan eszköz, amelyet sikerrel alkalmazhatunk az öregedés időpontjának kitolására, mert a fizikai aktivitás az öregedési folyamatok előrehaladását lassítja és ezáltal az életkort meghosszabbítja. Végül is arra a következtetésre juthatunk, hogy az életkornak megfelelő, rendszeresen adagolt testedzés és sportolás betegség- megelőző. egészségfejlesztő, gyógyító hatású. Testedzéssel nagyon sokféle gyógyszer pótolható, azonban a testedzés semmiféle gyógyszerrel nem helyettesíthető! Mit csinálnak télen a fogathajtók és lovaik? A Kecskeméten augusztus végén megrendezett IV. Fogathajtó Világbajnokság után megérdemelt pihenőre tértek a bakon ülők és világhírű lovaik. Az elmúlt hetekről és a soron következő feladatokról adott tájékoztatót dr. Várady Jenő, az Országos Lótenyésztési Felügyelőség osztályvezetője, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A fő kérdés az volt mit csinálnak télen a fogathajtók' éS lovaik? — Deceniber 1-én* kezdődött meg újra a munka — kezdte a beszélgetést a neves szakember. — A világbajnokságon részt vett hél versenyző otthon, a szilvásvárad i, a hortobágyi és a kiskunfélegyházi állami gazdaságban, a Dömsödi Dunatáj, valamint a Magyar—Szovjet Barátság MG Tsz-ekben dolgozik. Új lovakat keresnek a fogatokhoz, ki is próbálják azokat. Technikai feladatokat hajtanak végre a paripákkal. így futószárra veszik őket, egyesben és kettesben befogják, sőt lovagolják is. Fintha Gábor új lova lehet például a Vihar, amellyel máris elégedett. Vasárnap kivételével a hét minden napján másfél órás munkaprogramot hajtanak végre a versenyzők — Bordás György, Fülöp Sándor, Muity Ferenc, Bálint Mihály, Fintha Gábor és Papp József. Az időjárás nem akadály: akár esik, akár fúj a szél, a lovaknak dolgozniuk kell, sőt havazáskor sem maradnak " az istállókban. A téli felkészülés ilyenformán március végéig tart, a négyesek befogására áprilistól kerül sor. És mi történik a kiöregedett lovakkal? — Ha mének, akkor fedezni mennek, ,ha kancák, akkor tenyésztésbe kerülnek, a heréiteket pedig értékesítik. Így eladják majd a Bárdos-fogatból Főtüzért és Sirályt, a két nyolcéves szürke lipicait. Aruk 5—6 ezer dollár körül lesz. A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója Csak olasz mérkőzések A totó 1979. Január 7-i szelvényén a több éves hagyományoknak megfelelően, januárban csak olasz A és B-osztályú mérkőzések szerepelnek. Az A-osztályban a 13. forduló, míg a B-osztályban a 14. forduló következik. Az A-osztály két meglepetés- csapata a Milán és a Perugia kezd elhúzni az üldöző bolytól. A tavalyi bajnok Juventus pedig már öt pont hátrányban van a vezető Milan mögött. Jól kezdte az évet a Fiorentina, úgy tűnik, nem lesznek kiesési gondjai, míg a Lanerossi messze elmarad tavalyi eredményétől. A B-osztályban már csak a Cagliari veretlen, de szorosan követi őket az újonc Udinese együttese. Tippjeink: 1. Avelllno—Atalanta, Olasz A-osztály. A két újonc egymás elleni küzdelméből a hazai pályán játszó együttes kerülhet ki győztesen. A vendégek utolsók a tabellán. Tippünk: x, l. 2. Fiorentina—Juventus. Olasz A- osztály. Jól kezdte a szezont a Fiorentina és minden jel arra mutat, hogy az idén nem lesznek kiesési gondjai. A Juventus a várakozás alatt szerepel, és nehéz lesz megvédenie tavalyi elsőségét. Tippünk: x. 3. Lanerossi Vicenza—Ascoli. Olasz A-osztály. A vicenzai együttes nagyon elmaradt az elmúlt évi szereplésétől. Kettőjük között nincs lényeges különbség, csak a gólkülönbség dönti el helyezésüket. A Lanerossi esélyesebb. Tippünk: 1. 4. Napoli—Lazio. Olasz A-osztály. A december 17-1 mérkőzésükön mindketten egy-egy pontot szereztek idegenben (azóta nem volt bajnoki mérkőzés), azonos pontszámmal állnak. A hazai pálya előnye növeli a Napoli esélyeit. Tippünk: 1, X. 5. Perugia—Verona. Olasz A-osztály. Jól megy a ját«c a Perugiának, egyedül veretlen az A-osztályban. A veronai együttes az idén sem játszik valami eredményesen, a kieső helyen állnak. A jobb hazaiak győzelme biztosra vehető. Tippünk: 1. 6. AS Róma—Internazlonale. Olasz A-osztály. A római szurkolók kíváncsian várják, hogy a Juventus után az Inter ellen Is sikerül-e a két pont megszerzése a hazaiaknak. Tippünk: x, 1. 7. Brescia—iPistoise. Olasz B-osz- tály. A két együttes közül a vendégek állnak jobban a bajnokságban, eredményeik alapján esélyesek a feljutásra is. A hazaiak váltakozó sikerrel szerepelnek. Tippünk: x. 8. Foggia—Cesena. Olasz B-osztály. A Foggia az élcsoportnak, a Cesena a középmezőnynek a tagja. A hazaiak nem adták fel annak reményét, hogy kiharcolják az A-osztályba való feljutást. Tippünk: l, x. 9. Lecce—Genoa. Olasz B-osztály. Mindössze egy ponttal szerzett többet a Genoa, mint hazai ellenfele. Tippünk: x, l. 10. Rimini—Taranto. Olasz A-osztály. Egyik csapat sem dicsekedhet eddigi eredményeivel, mindketten a veszélyes zónában tanyáznak és céljuk, hogy elkerüljék a kiesést. Tippünk: X. 11. Sampdoria—Monza. Olasz B-osz- tály. Minimális előnye van a Monzának. A hazaiak a középcsoporthoz tartoznak. Az utolsó fordulóban egyformán 1—0-ra kaptak ki. Ez volt a vendégek első veresége. Tippünk: x, 1. 12. Sambenedettese—Palermo. Olasz B-osztály. Feltűnően gyengén szerepel a hazai gárda, utolsó helyen áll a tabellán. A kiesés ellen kell küzdenie. A vendégek teljesítménye közepes, de javuló játékuk alapján esélyesként lépnek a pályára még idegenben is. Tippünk: x, 2, 13. Varese—Bari. Olasz B-osztály. Meglepő a Varese eddigi szereplése, de a vendégek Is tudásuk alatt játszanak. Mindketten a táblázat alsó felében tanyáznak. Tippünk: l, A mérkőzés: 14. Pescara—Spal. Olasz B-osztály. Rangadón vesztette el veretlenségét a hazai gárda (Udinese—Pescara 1—0), de még így is tartja feljutást jelentő 3. helyét. A jó képességű Spal ellen nehéz mérkőzést kell vívnia, de esélyesként lép pályára. Tippünk: l. ^ A további mérkőzésekre tippjeink: D. I. Grószpéter Attila nagy sikere az országos döntőben Véget ért az 1978. évi országos egyéni sakkbajnokság döntője, ahol Grószpéter Attila mester, a BACSÉP SC éljátókosa holtversenyben a 3—5. helyen, pontértékeléssel az ötödik helyen végzett, örömmel mondhatjuk, hogy Grószpéter szereplése a bajnokság egyik legnagyobb, kellemes meglepetése. Fiatal játékosunk ebben az évben tört be az élvonalba. A csapatmérkőzéseken legyőzte többek között Sax Gyulát, a tavalyi magyar bajnokot, és 2:2-re végzett a világelső magyar olimpiai válogatott tagjaival. Nyáron a „Tungsram” versenyen teljesítette a nemzetközi mesteri normet. Grószpéter szereplését nagy várakozás előzte meg mind a szakemberek, mind pedig a közönség részéről. Kezdettől a közönség egyik kedvence volt, a népszerűségi listán talán csak Pintér, a bajnokság győztese előzte meg. Grószpéternek mint újoncnak minden játszmában meg kellett küzdeni a pontért, de ez meg Is felel stílusának, amit a megalkuvás nélküli küzdelem, és a látványos játék jellemez. Rögtön az első fordulóban az egyik esélyessel, Bárczay nagymesterrel került össze, és szép kombináció után „kiütéssel” győzött. Ezzel felhívta magára a szakemberek figyelmét is. A bajnokság ideje alatt az országos sajtóban hat Játszma jelent meg, ebből négy Grószpéter Jól sikerült játszmája volt (Népszabadság, Magyar Nemzet, Daily News — itt Portisch Lajos elemezte játékát). Érdeklődéssel várjuk szereplésének visszhangját a nemzetközi szaksajtóban. A döntő előtt a középmezőnybe várták, s csak kevesen gondolták, hogy beleszólhat az első helyekért folyó küzdelembe. Grószpéter Jól indult, majd kisebb visszaesés után a döntő közepétől előretört az élmezőnybe és a hajrá előtt holtversenyben a második helyen állt. Nehéz sorozat állt ekkor mögötte, ő játszotta a leghosszabb Játszmákat, és neki maradt legtöbb játszmája függőben, ami pihenőnapjait Is igénybe vette. Három utolsó nehéz játszmájából két pontot szerzett, így holtversenyben a harmadik helyen végzett két másik játékossal. A holtversenyt eldöntő pontértékelés sajnos nem kedvezett neki, mivel a kevesebb játszmát vesztéket részesítette előnyben, így a csupán három győzelmet szerző, de egyetlen vereséget sem szenvedett Petráé, a Honvéd játékosa lett a harmadik helyezett, míg a küzdő sakkot játszó Grószpéter öt győzelmével és két vereségével, ugyanannyi ponttal az ötödik helyen végzett. Grószpéter Attila ezzel a helyezéssel magasan túlszárnyalta azt a teljesítményt, ami minősítése és életkora alapján tóle várható volt. Talán a helyezésnél is fontosabb azonban az a játékfelfogás, a mindig győzelemre törő, megalkuvást nem ismerő stílus, amit Grószpéter képvisel. Üj szint jelent ez a világ élvonalába tartozó magyar sakkozásban, s méltán keltette fel a közönség és a szakemberek figyelmét, rokonszenvét. Elmondhatjuk, hogy helyét végleg megszilárdította a magyar élmezőnyben, Idei formája kedvező előjel a jövő évre, amikor többek között olyan versenyek várnak rá. mint a kecskeméti VII. Tóth László emlékverseny és az Ifjúsági világbajnokság! Grószpétert a verseny alatt több pesti nagycsapat is megkereste, de ő úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát Kecskeméten, és a Jövő évben is sportkörünk színeiben kíván szerepelni. Reméljük, hogy ez a véleménye a január 15-én záruló átigazolási Időszak végéig nem változik, és a Jövő évben is a BACSÉP SC sakkcsapatának erőssége lesz. JÁTSZMÁK AZ 1978. ÉVI SAKKBAJNOKSÁGRÓL Grószpéter—Székely Péter nk. mester 5. forduló 1. e4 c5 2. c3 Hf6 3. e5 Hd5 4. d4 cd: 5. cd: d6 6. Hf3 Hc6 7. Fc4 de: 8. Fd5i Vd5: 9. Hc3 Vd6 10. d5 Hd4 11. Hd4: ed: 12. Vd4: e5 13. Vd3 Fd7 14. 0—0 f5 15. Bel Kf7 16. Fd2 e4 17. Vg3 Vg3: 18. hg: Bac8 19. Bacl Fe7 20. g4 g6 21. g5 Bc4 22. g3 h6 23. gh: g5 24. g3 Bd4 25. Fe3 Bd3 26. Bedl Bdl: 27. Hdl: Fd8 28. Fa7: Bh6: 29. Fb8 f4 30. gf: Fg4 (!) 31. He3 Ff3 32. Hg2 gf: 33. Ff4: BgO 34. Fg3 Fb6 35. Kfl e3 36. He3: Bh6 0:1. Grószpéter—M. Kovács László nk. mester 3. forduló 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. c3 Hf6 4. Fe2 e6 5. 0—0 Hc6 6. d3 Fe7 7. Bel 0—0 8. Ffl e5 9. h3 Fe6 10. Ha3 Bc8 11. b3 d5 12. ed: Hd4: 13. Fb2 Í6 14. g3 Vd7 15. Kh2 Bcd8 16. Ve2 Bfe8 17. Badl Ff8 18. Fg2 Ff 7 19. Hh4 g5 20. Hf3 Fg7 21. Hc4 h6 22. Bd2 b5 23. He3 Hf4 24. gf: ef: 25. d4 fg: 26. fe: c4 27. be: Fc4: 28. Vf2 f5 29. Fa3 Fd5 30. Kgl Fe4 31. Bedl Vd5 32. Fc5 Ha5 33. Fa7: Hc4 34. Be2 Bc8 35. Bfel Be6 36. Fc5 Ba6 37. a3 Bca8 38. Hd2 Ha3: 39. He4: fe: 40. Bfl Hc4 (f) 41. Bdel Bf6 42. Vg3 Bfl: 43. Bfl: Be8 44. h4 Kh8 45. hg: Vg5: 46. Vg5: hg: 47. Kf2 Ff8 48. Bhlt Kg7 49. Bh5 g4 50. Bg5+ Kf6 51. Bg8 g3+ 52. Ke2 He3: 53. Bf8: Bf8: 54. Ke3: Be8 55. Fd6 Bc8 56. Fe5f Kg5 57. d5 Kf5 58. Fd4 Be8 59. Fh6+ KgS 60. d6 Kh4 61. d7 Bf8 62. Fg2 1:0. Lukács Péter nk. mester—Grószpéter 15. forduló 1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 d5 4: Hf3 Fg7 5. Ff4 0—0 6. e3 c5 7. de: He4 8. Bei Hc3: 9. be: Va5 10. cd: Hbd7 11. Vb3 Hc5: 12. Vb4 Vb4: 13. eb: He4 14. Fe5 Ff5 15. Fc4 Bac8 16. Fg7: Kg7: 17. 0—0 Bc7 18. Fb3 Bfc8 19. Bc7: Bc7: 20. h3 Hc3 21. Hd2 Fd3 22. Bal Bcd7 23. Hf3 Fe4 24. He5 Bd6 25. Hc4 Bd5: 26. Í3 Fd3 27. Hb2 Bd7 28. Kh2 Fb4 29. Bel Bd2 30. Bc3: Bb2: 31. Bc7 Kf6 32. Kgl Fc6 33. b5 Fb5: 34. Bb7: a6 35. Fc4. Döntetlen. Glmes György 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Everton—Tottenham 1—1 x Bristol C.—Manchester City l—l x Ipswich—Chelsea 5—1 1 Manchester U.—West. B. 3—5 2 Middlesbrough—Derby törölve Queens Park—Leeds 1—4 2 Southampton—Liverpool törölve Wolverhampton—Coventry l—l x Parma—Como 3—0 l Alessandria—Modena 1—9 X Lecco—Reggiana 0—1 2 Mantova—Trevise 1—1 x Padova—Juniorcasale 2—1 1 Oldham—Charlton 0—3 2 Preston—Britol Rovers 1—1 x Millwall—Leicester törölve A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közleménye szerint a totó, december 30-1, 52. fogadási hetére 1 527 631 darab szelvény érkezett be. 13 találat egy db volt, a nyeremény 890 914,— Ft a 35 db 12 találatosra 16 970, a 694 db 11 talála- tosra 856, a 10 találatosokra 138,— Ft-ot fizetnek. 13 plusz 1 találat nem volt. (MTI)