Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-25 / 20. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1979. január 25. események sorokban TEL AVIV______________________ Az izraeli kabinet szerdán délelőtt háromórás ülésen vizsgálta meg az Alfred Atherton amerikai utazó nagykövet által az izraeli-egyiptomi béketárgyalások felújítására javasolt kompromisz- szumokat és úgy döntött, hogy további megbeszélésekre van szükség az izraeli küldöttség és AtEerton között. „A megbeszéléseket még szerdán folytatták, azzal a céllal, hogy tisztázni lehessen a még mindig meglevő nézeteltéréseket” — jelentette ki Begin kormányfő a kormányülésről távozóban. Bővebben sem ő, sem más hivatalos személy nem szólt, sem az ülésen hozott döntésekről, sem a még fennálló véleménykülönbségekről. (UPI, Reuterig ____________________________ AM MÁN _________________ A z izraeli hatóságok újabb félkatonai település építésébe fogtak a Jordán folyó megszállt nyugati partján, Ramallah város közelében. A település létrehozása része annak a tervnek, amely a megszállt területeken további települések építését és a már meglevők bővítését irányozza elő. (TASZSZ)______________________ W ASHINGTON_________________ J ames Carter fogadta "Sam Nunn és John Glenn szenátorokat, a két szenátor a Dél-Ko- reában állomásozó amerikai haderők „kivonási ütemtervének felülvizsgálatára” tett javaslatot az elnöknek. (TASZSZ)____________ LO NDON_______________________ N agy-Britanniában forgósztrájkokkal folytatódik a másfél millió alacsony keresetű tanácsi fizikai dolgozó bérkövetelő sztrájkja, amely közvetlenül a kormány ötszázalékos bérnormája ellen irányul. Számos körzetben munkalassító mozgalomban vannak a mentők. Az ország 420 ezer ápolónője és szülésznője küldöttséget menesztett Callaghan miniszterelnökhöz, hogy figyelmeztessék: rövidesen ők is sztrájkolni lesznek kénytelenek megélhetési nehézségeik miatt. Számos körzetben sztrájkolnak az útfenntartók, ami a havas, csúszós téli időben különös nehézségeket okoz. (MTI)__________ SAN TIAGO_____________________ Mordechai Zipporl tábornok, izraeli hadügyminiszter-helyettes, aki ötnapos „udvariassági látogatáson” a chilei fővárosban tartózkodik, az El Mercurio című chilei lapnak adott nyilatkozatában elmondotta, hogy Izrael hajlandó fegyvereket szállítani Chilének és katonai segítséget nyújtani a Pinochet-rendszernek. (AFP) _________________________ MÜN CHEN_____________________ A bajor tartományi kormány keddeh állást foglalt a náci háborús bűnök elévülhetetlensége és az ellen, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban meghosz- szabbítsák a háborús bűnök el- évülésének határidejét. (AFP) BELGRAD_____________________ A Jugoszláv Nemzeti Bank 1979. február 1. és december 31. között kivonja a forgalomból az 1965. augusztus 1-i kibocsátású 50. 10 és 5 dináros címletű bankjegyeket. A szóban forgó bankjegyeket a Jugoszláv Nemzeti Bank 1979. december 31-ig 'becseréli. (MTI) AZ ELNÖK ÉVI JELENTÉSE Carter szerint pár hónapon belül aláírhatják az új SALT-egyezményt Carter amerikai elnök kedden este terjesztette a törvényhozás elé szokásos évi jelentését az ország helyzetéről, amelyet „egészségesnek” jellemzett. Az elnök nagy hangsúlyt adott az új SALT-egyezménynek, s az év legfontosabb feladatának ítélte, hogy a kongresszus, a közvélemény elfogadja a jövendő megállapodást. Carter ugyanakkor ismételten aláhúzta az amerikai katonai erő jelentőségét is. A Fehér Ház egy illetékes vezetője mindenesetre azt mondotta a sajtónak: várakozásaik szerint a következő hónapokban aláírják a SALT-szerző- dést, megrendezik a szovjet—amerikai csúcstalálkozót. Űj korszak kezdődik az amerikai—kínai kapcsolatokban, mondotta azután Carter, az Egyesült Államok általában a korábbinál szélesebb körű együttműködésre törekszik a világ különböző országaival. Az elnöki jelentés hazai vonatkozásban indokolatlanul kedvező képet festett a gazdasági helyzetről, majd az infláció, a munkanélküliség enyhítését ígérte. "N Carter sürgette a törvényhozást: hagyja jóvá a jövő évi (rekordmagasságú, összesen .J38 milliárd dolláros) hadiköltségvetést. „A Szovjetunióval való együttműködés a békét szolgálja, mert a nukleáris korszakban a világbékének magába kell foglalnia a két szuperhatalom közötti békét, s a nukleáris fegyverek ellenőrzését” — mondotta. A jelentés külpolitikai vonatkozásban a hadászati fegyverzetkorlátozásnak szentelte a legnagyobb teret. Az elnök hangsúlyozta, hogy a készülő új SALT-egyezmény nem nyújt egyoldalú előnyöket, mindkét nagyhatalomnak egyformán érdeke, s megfelelően ellenőrizhető lesz. „Amennyiben a Szovjetunió továbbra is jóhiszeműen tárgyal”, megszülethet a megállapodás, fogalmazott sajátosan Carter. A törvényhozás SALT-ellenes erőinek is szóló kitételekkel szemben egy vezető fehér házi tisztségviselő, az elnök beszédét elhangzása előtt „értelmezve”, az újságíróknak kijelentette: Washington arra számít, hogy a következő 2—3 hónapon belül megrendezik a szovjet—amerikai csúcstalálkozót, aláírják a SALT-egyezményt. Ez alkalmat nyújt majd arra, hogy mindkét fél megerősítse elkötelezettségét az enyhülési politika mellett, széles körben áttekintse a kétoldalú — és a világ- politikai kérdéseket, így csökkenjenek közöttük a súrlódások. Carter, aki hétfőtől vendégül látja Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettest, „remény- teljes új korszak” kezdetéről beszélt a két ország kapcsolataiban. Nem szabad elveszíteni az Izrael és Egyiptom közötti külön- béke lehetőségét, mondotta az elnök. Carter négyéves elnöksége „félidejében” terjesztette be második jelentését, amely az elnök általános politikai gyengeségeit is tükrözte — mutatnak rá megfigyelők. A beszéd „új alapokat” ígért az országnak, alig tartalmazott új elemeket. Az első tv-kommentárok pedig rámutattak: Carter népszerűsége, bármennyire is törekszik a hazai és a külpolitikai problémák megoldására, korlátozott, s nem kétséges, saját pártjából is lesznek vetélytársai, amikor egy év múlva újra harcba indul az elnökjelöltség megszerzéséért. (MTI) AKADÁLYOZZÁK KHOMEINI HAZATÉRÉSÉT Tankok és katonák a teheráni repülőtéren Tankok és katonák vették körül szerda reggel a teheráni repülőteret és a belépést mindenkinek megtiltották. Közben Párizsban indulásra készen áll az iráni légitársaság egyik Boeing-gépe, hogy hazaszállítsa az iráni vallási vezetőt, Khomeini ajatollahot. Amikor a Reuter tudósítója Khomeini ajatollah péntekre tervezett hazaérkezéséről kérdezte a repülőteret lezárva tartó alakulatok rendőr őrnagyát, az nevetve így válaszolt: „Khomeini nem jön, egyáltalán nem.” Közleményében a teheráni katonai kormányzó az intézkedést a „rossz időjárással” próbálta indokolni, dé hivatkozott bizonyos „megalkuvó” csoportok „lazító” terveire is. A külföldi légitársaságok teheráni képviselőit tájékoztatták, hogy a repülőteret vasárnapig tartják zárva. Khomeini terveire utalva, hogy iszlám köztársasággal váltja fel a monarchiát, illetékes kormány- forrásból közölték: a hadsereg nem fog eltűrni semmilyen alkotmányellenes akciót. Ha ilyen akcióra kerül sor, nem kizárt a vérontás sem. Az Inter-France rádiónak adott nyilatkozatában az ajatollah egyik munkatársa kedden kijelentette, hogy Khomeini a törvényes iráni rend megteremtéséért tér haza. „Khomeininek mielőbb haza kell térnie, hogy megakadályozza az összeesküvési kísérleteket, amelyeket az amerikaiak épp^n most készítenek elő — mondotta. Reményét fejezte ki, hogy a pénteki teheráni fogadtatás minden zavargás nélkül zajlik majd le. Az iráni nép fegyelmezett lesz — mondotta —, ha a Baktiar-kor- mány, vagy a hadsereg nem provokálja. (AFP, AP, UPI, Reuter) ÚJABB POLITIKAI GYILKOSSÁG Fokozódik a terror Olaszországban Súlyos politikai terrorcselekményt követtek el szerdán reggel Genovában. A „Vörös Brigádok” elnevezésű politikai terrorszervezet meggyilkolta Guido Rossat, az Italsider kohászati kombinát szakszervezeti vezetőjét, aki a baloldali CGIL szakszervezeti szövetség fém- és vasipari tag- szervezetének tagja volt. A 44 éves férfit lakása előtt lőtték agyon, amikor munkahelyére indult. Az újabb politikai gyilkosságot röviddel azelőtt követték el, hogy Rómában összeültek volna a kommunista és a kereszténydemokrata vezetők a belpolitikai helyzet megvitatására és annak tisztázására, hogy milyen jövő vár az Andreotti-kormányt támogató ötpárti parlamenti együttműködésre. Válaszul a terrorakcióra szerdán általános sztrájkba lépett a nagy olasz kikötőváros valameny- nyi dolgozója, Olaszország többi tartományában pedig, 1—4 órás sztrájkokat tartanak. A három legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség (CGIL, CISL, UIL) főtitkárai Rómában, a CGIL székházában összeültek, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és eldöntsék, mit tegyenek. Egy halálos áldozatuk és két súlyos sebesültjük volt a múlt héten Torinóban elkövetett újfasiszta terrorcselekményeknek. Catanzaróban megszökött egy 16 rendbeli gyilkossággal vádolt terroristavezér, noha hat rendőr őrizte. Rómában hétfőn pokolgépes merénylet következtében súlyosan megsebesült egy pedagógus. Ugyanaznap római bírák szabadon engedtek öt újfasisztát, akiket két héttel ezelőtt, súlyos terrorcselekmények miatt vettek őrizetbe. Az olaszországi helyzetre jellemzőek az ilyen és ehhez hasonló események. Az 1978-ban elkövetett terror- cselekményeknek 37 halottjuk és 421 sebesültjük volt. Az országszerte működő csaknem 150 terrorista banda közel 2400 merényletet kpvetett el. A terror elsősorban a kommunista párt, valamint a baloldali közigazgatású városok ellen irányul. Ezernégyszáz esetben követtek el pokolgépes merényletet az olasz kommunista párt és más demokratikus pártok, valamint a szakszervezetek irodái, továbbá állami létesítmények ellen. A terror-stratégia egyik főkolomposa Pino Ráüti, a „Movimento Sociale Italiano” elnevezésű újfasiszta párt helyettes vezetője, aki „Pinochet példáját követő” megoldást sürget Olaszország számára. Ráüti és pártjának vezetője, Almirante, Mussolini volt államtitkára — a többi újfasiszta vezetőhöz hasonlóan — szoros kapcsolatokat tart fenn más nyugati országok titkosszolgálatának képviselőivel. Az olasz kommunista párt ismételten és hangsúlyozottan rámutatott arra, hogy a terror az olaszországi demokratikus fejlődés megakadályozására törő nemzetközi reakció fokozódó támadásai keretében tombol. (MTI) EMS ÉS ECU Valutaháború Nyugat-Európában Hogy mikor indul be az EMS, azt ma már azok sem tudják, akik létrehozásáról december elején Brüsszelben megállapodtak. A nyugat-európai pénzügyi rendszer legfőbb mentora, Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár legutóbbi nyilatkozatában talányosán mindössze annyit mondott, hogy „nem nagyon sok hét múlva”. Pedig előzőleg még mennyire simának tűnt minden! 1978 utolsó napjaiban a korábban kételkedő megfigyelők is biztosra vették, hogy 1979 első napján nem lesz komplikáció az EMS megszületésénél. Mi is ez az EMS, amely körül a szenvedélyek még csak most csapnak magasra igazán? Az elvben jóváhagyott terv szerint a csatlakozó országok valutái (Olaszországot kivéve) 2,5 százalékkal térhetnének el (le- és fölfelé) a középárfolyamtól, amelyet a piaci árfolyamok alapján rögzítenek. A rendszer központi pénzegysége az ECU (European Currency Unit) a jelenlegi közös piaci elszámolási egység helyére lép és induláskor azzal — 2,25 nyugatnémet márkával — lesz egyenlő. A nehézségek kiküszöbölésére az országok közös alapot hoznak létre, amelyre arany- és valutatartalékaik 20 százalékát fizetik be. Ennek összege 25 milliárd ECU lesz, 14 milliárd ECU-t rövid lejáratra a gyengélkedő valuták megsegítésére, dl milliárdot pedig közép távra, a fizetési mérleg-deficit kiegyenlítésére vehetnek igénybe a résztvevők. Az angol neve — European Monetary System rövidítése — után csak EMSnként emlegetett gazdaságpolitikai elképzelés részleteinek kidolgozása az elmúlt esztendő legnagyobb hévvel beharangozott közös piaci akciója volt. S hogy nem lett belőle az új év ígéretes nyitánya, az az elfogadtatásán oly sokat fáradozó Franciaország és az NSZK nézeteltérésén múlott. Schmidt nyugatnémet kancellár és Giscard d’Estaing francia elnök éppen külföldön tartózkodtak, amikor mezőgazdasági minisztereik összevesztek az óév utolsó napjaiban: a franciák — mint derült égből a villámcsapás — hirtelenjében a közös agrárpolitika reformját szabták legeslegutolsó feltételül az EMS beindításához. (Ez a viszály nem újkeletű az Európai Gazdasági Közösség országai között: az árak és támogatások jelenlegi rendszerének legfőbb haszonélvezői a nyugatnémet, holland és dán gazdák, szemben a franciákkal és az olaszokkal.) Érthető hát Schmidt tétovasá- ga, bosszúsága pedig még inkább. A nyugatnémet kancellár volt ugyanis, aki az EMS javaslatával előállt a koppenhágai csúcsértekezleten április elején. Célja a rendszer megteremtésével az volt, hogy jobban meg- védhesse a Közös Piac tagállamait, elsősorban az NSZK-t, a dollár árfolyamzuhanásának káros hatásaitól és végre rendet teremtsen a nyugat-európai pénzpiacokon. Az ügy népszerűsítésében hamarosan segítőtársra is talált — Giscard d’Estaing személyében. A francia elnök, már csak belpolitikai okokból is, megszállottan kereste Franciaország visszatérésének útjait a nyugateurópaiak pénzügyi klubjába, ahonnan korábban két alkalommal is távozni kényszerült. Együtt agitálták hát a többieket, a közösség szegényebb és gazdagabb tagállamait egyaránt. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: többet tárgyaltak partnereikkel, mint az előző két évben összesen. Angliát azonban sehogy sem sikerült meggyőzni. London az agrárpolitika reformja mellett a közös pénzügyi alaphoz való hozzájárulás módosítását is követelte igenjéért cserébe. Írországot és Olaszországot hangzatos ígéretekkel bírták rá a csatlakozásra. A két ország 1,25—1,25 milliárd dollár rendkívüli segélyt kap a következő öt évben, a kedvezményt pedig, hogy valutáik a 2,5 százalékos ingadozási sáv helyett 6 százalékosat élvezzenek, csak Róma vette igénybe. A többiekkel nem volt különösebb gond. Schmidt kancellárnak, aki valószínűleg őszintén hitt az EMS beindulásában, érthetően megszaporodtak a gondjai. Partnerei egyre inkább marakodnak, leghangosabban a franciák, egyszeriben mintha mindenki megfeledkezett volna a gazdasági válságról, a nagyarányú munka- nélküliségről, az inflációról Nyugat-Európában. —i —t NAPI KOMMENTÁR ~j Rakéták és motívumok Legyező alakban terjed az izraeli katonai akció, amely most már elérte a sokat szenvedett Dél-Libanon keleti partvidékét is. A Tyr kikötőváros és Nabatije település térségét behálózó utak újra apokaliptikus képet mutatnak, marcona fegyveresekkel és kétségbeesett menekülőkkel népesültek be. Jogos a kérdés: milyen motívumok alapján dönthetett úgy az izraeli vezetés, hogy ezúttal föld—föld rakétákkal, tehát a legkorszerűbb harci eszközökkel látványos támadást indít Libanonban? A közvetlen izraeli indok persze megtorlás, visszavágás az izraeli területen a közelmúltban kétségtelenül végrehajtott gerillaakciók miatt. Izraeli körökben mindig is hangoztatták, hogy „egyetlen palesztin akciót sem hagynak megválaszolatlanul”. Ez azonban nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa, tehát a dolog látható része. Aligha lehet azonban vitás, hogy az izraeli támadás időzítésének és méreteinek más, közvetettebb okai is vannak. A két legvalószínűbb motívum a következő : 1. Damaszkuszban most ért’ véget a palesztin parlamertt, az úgynevezett nemzeti tanács tizennegyedik ülésszaka. Itt a személyi és szervezeti természetű viták bizonyos nyugati és izraeli remények ellenére nem vezettek semmiféle hangsúly-, vagy vonalváltozásra. A PFSZ megerősítette Camp Daviddel kapcsolatos egyértelmű elutasító álláspontját és újra kinyilvánította, hogy nem fogad el semmiféle pótmegoldást. 2. Alfred Atherton, az amerikai kormányzat közel-keleti külön- megbízottja egy hét alatt immár tizennegyedszer tárgyal Beginnel és Dajarjnal. A legutóbbi hírek szerint az amerikai „puhítási kísérletek” eddig nem vezettek eredményre és Carter elhök nem is titkolja ezzel kapcsolatos csalódását. Ilyen körülmények között a Tel Aviv-i kabinet minden jel szerint hasznosnak ítélte, hogy „mind barát, mind ellenség felé” — tehát az amerikaiak és a palesztinok felé is — „erőt mutasson”. Azt persze nem lehet eldönteni, milyen hosszabb távú diplomáciai hatása lesz a jelenlegi akciónak. A közvetlen, azonnali hatás — isajnos —, sokkal könnyebben megállapítható: újabb szenvedések és megpróbáltatások zúdúltak egy már nagyon régen zaklatott térség lakosaira. H. E. A FOGYASZTÓK VÉDELMÉBEN Harmincezer ellenőrzés évente A kereskedelemben megkülönböztetett szerepe van az ellenőrzésnek, miután az ország 55 ezer üzletében, vendéglátóhelyén naponta megfordul a lakosság fele, érzékeli és értékeli az ellátás kedvező vagy kedvezőtlen jelenségeit, s tapasztalatai alapján alkot véleményt a kereskedelmi munkáról — hangsúlyozta Sel- meci Lajosné belkereskedelmi miniszterhelyettes szerdai sajtó- tájékoztatóján. Indokolt a rendszeres ellenőrzés á társadalmi tulajdon védelmében is, hiszen a kereskedelmi dolgozók kezén naponta több száz milliós értékű áru, illetve készpénz fordul meg. A miniszterhelyettes arról adott képet, hogy a kereskedelem ellenőrzési szervezete menynyiben elégíti ki a Minisztertanács erre vonatkozó határozatában előírt követelményeket. A Belkereskedelmi Minisztérium egy-egy ágazat szakértőinek közreműködésével évente ellenőrzi 83 vállalatának működését, minden részletre kiterjedően értékeli tevékenységüket. Üj módszer, hogy a minisztérium vezető testületének napirendjén is szerepel egy-egy vállalat tevékenységének átfogó bírálata. A tapasztalatokat azután az egész ágazatban hasznosítják. A felügyeleti vizsgálatok eredményeként született rendelkezés például az üzletek, a vendéglátóhelyek adminisztrációjának egyszerűsítésére adtak ki irányelveket a megrendeléses, az előjegyzéses vásárláshoz. A minisztérium vezetőinek döntése alapján a jövőben több időt, nagyobb gondot fordítanak a helyszíni vizsgálatokra, a vállalatoknál feltárt hiányosságok elemzésére, azok gyorsabb megszüntetésére. Szorosabb kapcsolatot teremtenek a különböző ellenőrzési szervekkel, jobban megosztják a munkát annak érdekében, hogy az ellenőrzés rendelkezésére álló erőket jobban hasznosíthassák. Ennek megfelelően például az idén a vállalati készletgazdálkodás helyzetét, a szerződéses fegyelem kérdéseit az élelmiszerkereskedelemben a Pénzügyminisztérium, a ruházati szakmában pedig a Belkereskedelmi Minisztérium vizsgálja majd. A minisztérium külön foglalkozott a vállalati belső ellenőrzéssel, amely a kereskedelmi és vendéglátó hálózat színvonalas működését a kulturált, udvarias kiszolgálást, a hibák, a visszaélések csökkentését, megelőzését hivatott szolgálni. A minisztérium szükségesnek tartja a belső ellenőrzés erősítését, javítását, amelyet az ellenőrök képzésével, továbbképző tanfolyamok szervezésével segít. Közismertebbek a minisztérium programja alapján tartott országos vizsgálatok, amelyek a kereskedelmi felügyelőségek 130 „hivatásos” ellenőrével és 15 ezer társadalmi ellenőr közreműködésével végeznek, évente 27—30 ezer ellenőrzést tartva szolgálják a fogyasztói érdekvédelmet. (MTI) Vetőmag tavaszra (Folytatás az 1. oldalról.) mes- és silócirok-vetőmagból nincs elegendő. Ugyancsak gondot okoz a gyeptelepítéseknél a francia perje, a réti ecsetpázsit, és a zöldpántlika fűmag hiánya is. Legkedvezőbb a vetőmagellátási kép az ipari növények — borsó, napraforgó, szója stb. — körében, valamint lucernából. A fajtaválaszték ezekből megfelelő. A háztáji és nagyüzemi termesztéshez . 35 zöldségfaj négyszáz fajtáját biztosítja a vállalat. Újdonság a drazsírozott vetőmag, amelynek sok előnye van, egyebek között: szemenként és géppel lehet vetni, amelynek hatásaként szükségtelenné válik az egyelés, továbbá a magot bevonó drazsíranyag a csírázás, a fejlődés kezdeti időszakában tápanyagul is szolgál. Főként a legapróbb magvúak — mint pélLAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • A Magyar Üttörők Szövetsége Országos Tanácsának ülése A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa szerdán Szűcs Istvánná főtitkár elnökletével ülést tartott. A tanácskozáson — Nemes Péternek, az úttörőszövetség titkárának előterjesztésében — megvitatták a szövetség 1979/80-as programját. Az Országos Tanács javasolja az úttörőcsapatoknak, hogy a „Tettekkel a mi világunkért” jelmondat jegyében készítsék el saját programjukat, mozgósítsák a kisdobosokat és az úttörőket aktív részvételre, saját közösségük, az iskola és a lakóhely életében, s erősödjék cselekvő hazaszeretetük, szolidaritásuk a világ gyermekeivel. (MTI) dául a gyökérzöldség-félék — vetését célszerű ezzel végezni. A drazsírozott vetőmagot elsősorban megrendelésre szállítja a Duna—Tisza közi központ, ára gO százalékkal magasabb a ta- sakokban forgalomba hozottnál. Bács-Kiskunban 201 áfész-üz- letben és húsz vetőmagszakboltban, valamint három mintaboltban — Kecskeméten, Kalocsán és Dunavecsén — szerezhetik be a háztáji gazdaságok, kiskerttulajdonosok a szükséges szaporítóanyagot. Az üzletekbe a vetőmagszállítás zökkenőmentes, eddig 180 elárusítóhelyre vitték ki az igényelt mennyiséget. Ugyancsak kedvező hír a háztáji gazdaságoknak, hogy a burgonya vetőgumót mázsánként 100 forint árengedménnyel árusítják az üzletekben. A Desiere mellett a Somogy gyöngye fajta termesztéséhez is elegendő a vetőgumó. Cs. I.