Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-17 / 13. szám

1979. Januar 17. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT • SPOR 1 Sportéletünk időszerű kérdéseiről tanácskozott a megye sportvezető testületé Február 18-án kezdődik SAKK az NB II. tavaszi fordulója A Bács-Kiskun megyei Tanács Testnevelési és Sporthiva­tala tegnap összevont értekezletet tartott a megye függetle­nített sportvezetői, ügyintézői részére. A tanácskozáson részt vett dr. Babinyec Ferenc, a kecskeméti városi pártbizottság munkatársa is. Borszéki Lajos, az MTSH elnöke értékelte az 1978-as év sportmozgalmi törekvéseit, eredményeit, majd ismertette az idei év legfontosabb tennivalóit. 1978 várakozáson felüli, ered­ményekben gazdag év volt a me­gye sporttörténetében. Minden korábbi törekvést felülmúlt az országos sportnapok megyei ren­dezvénysorozata, az „Edzett fijú- ságért” mozgalom versenyrend­szere, a spartakiádok eseményei. Több mint százezerre tehető azoknak a száma, akik a tömeg­sportversenyek, ünnepi sportbe­mutatók résztvevői voltak, Bács- Kiskun megye képviselői ott vol­tak a Szombathelyen rendezett országos spartakiáddöntőn is, Szabolcs-Szatmár mögött a leg­népesebb sportküldöttséggel. A tömegsport rendszere rend­kívül mély gyökeret eresztett a megyében, s ez örvendetesen érez­tette hatásást a különböző terüle­ti és országos vetélkedőkön is. Bács-Kiskun megyében egyre töb­ben szeretnének sportolni, a lé­tesítmények befogadóképessége azonban korlátozott. A testedzés iránti igénnyel párhuzamosan azonban természetesen nem lé­tesülnek sportpályák. A megle­vők tervszerűbb kihasználásával azonban jelentős mértékben ja­vítani lehetne a helyzeten. Az eredmények minden esetre biztatóak. Sajnos, nem általáno­síthatók a megye tömegsportjá­nak minden ágazatára. A ter­mészetjárásban és a munkahelyi testnevelésben például sokkal magasabbra kell tenni a mércét. A tömegesítés lehetőségei mind­két területen adottak. A megye sportvezető testületé reálisan értékelte a sikereket, de ugyanakkor kritikusan felfedte a hibákat is. Az SZMT sportbizott­ságával egyetértésben tűzte ki az új mozgalmi feladatot: „A me­gyében minden munkahelyen le­gyen sport!” Borszéki Lajos, a megye ver­senysportjáról szólva a többi kö­zött hangsúlyozta, hogy a külön­böző sportágakban szinte vala­mennyi területen megvalósult a széles alapok lerakása. Bár né­mely bajnokságunk nem felel meg a követelményeknek, de eze­ket felülvizsgálják és átszervezik, ha a helyzet úgy kívánja. A tartalmi és szakmai munkát azon­ban nem lehet a bajnokság át­szervezésével megoldani. Céltuda­tos, a magas szintű követelmé­nyeknek megfelelő tevékenység­nek kell felváltania a korábbi felületes munkát. Erre valameny- nyi sportágunkban megvannak az alapvető feltételek. Példaként beszélt a kecskeméti és bajai csel- gáncsozókról, a kecskeméti röp- labdázókról, a megye nemzetközi szintű sportolóiról. Jelenleg Bács-Kiskun megye hatvankét válogatott versenyzőt ad a magyar sportnak a felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő kor­osztályban. Változatlan gondot je­lent azonban, hogy a megye a nehéz körülmények között nevelt tehetséges sportolók minimális arányát tudja csak itthon tartani. Az utóbbi években több vonat­kozásban is jelentős előrelépés történt. Megkezdődött, s jelen­leg is tart a szakemberek képzé­sének és továbbképzésének fo­lyamata, a megye létesítmény- helyzetének gyarapodása. Évről évre növekszik a versenysport fejlesztésére fordítható anyagi juttatás összege. Az eredmé­nyeink azonban a tavalyi sikerek ellenére sem tükrözik azt a jelen­tős ráfordítást, amit a társadal­munk tett a sportért. Ezért a jö­vőben még hatékonyabb munkára lesz szükség testnevelési és sport- mozgalmunk valamennyi terüle­tén. A tanácskozás ért véget. konzultációval B. I. A PETŐFI NÉPE totó-tanácsadója A kiesőjelöltek nehéz mérkőzései A totó 3. heti, január 21-i szelvényén változatlanul olasz mérkőzések talál­hatók. A megszokott elosztásban sze­repelnek A és B osztályú csapatok. Első helyen áll az Avellino—Juventus összecsapás, amelyet követ a Fioren- tina—Inter, a Lanerossi—Atalanta, a Milan—Lazio, a Roma—Ascoli és a To­rino—Catanzaro mérkőzés. Nehéz fel­adat előtt állnak a ki eső jelöltek, mi­vel jóval erősebb ellenfél ellen kell pályára lépniük. A B osztály nyolc mérkőzésén na­gyon megoszlanak az erőviszonyok. Továbbra is nagyon szoros az élme­zőny, de az alsó régiókban tanyázók között sincs lényeges különbség. A ki­lencedik helytől lefelé mindössze há­rom pont választja el egymástól a csa­patokat, tehát elképzelhető, hogy is­mét helycserék lesznek. Tippjeink: 1. Avellino—Juventus. Olasz A osz­tály. A Juventus szolgáltatta a forduló legnagyobb meglepetését hazai vere­ségével, és így érzésünk szerint vég­leg lemondhat a bajnoki cím megvé­déséről. Az Avellino a kiesés ellen harcol, váltakozó sikerrel. Tippünk: 2. 2. Florentina—Internazionale. Olasz A osztály. A hazai együttes elvesztette kezdeti lendületét és egymás után két­szer is vereséget szenvedett. Az In­ter jó formában várja a firenzei mér­kőzést és egy pontot feltétlenül sze­rez. Tippünk: x. 3. Lanerossi Vicenza—Atalanta. Olasz A osztály. Az elmúlt fordulóban mind­ketten bravúrosan szerepeltek. A vi- cenzai együttes Torinóban nyert a Ju- vé ellen, míg az Atalanta megszerezte első győzelmét, hazai pályán a Roma ellen ég el is került az utolsó hely­ről. Tippünk: l. 4. Milan—Lazio. Olasz A osztály. A Milan tartja jó formáját és biztosan vezet a bajnokságban. A Lazio a kö­zépcsoport tagja. A két védelem kö­zötti különbség eldöntheti a mérkőzés kimenetelét. Tippünk: l. x. 5. As Roma—Ascoli. Olasz A osztály. Meglepő, de jobban áll az újonc a baj­nokságban, mint nagynevű ellenfele. Az elmúlt fordulót is az Ascoli vette sikeresebben. Tippünk; x, 1. 8. Torino—catanzaro. Olasz A osz­tály. A torinói együttes Veronában is tudott nyerni. A hazaiak változatlanul a kiesés ellen küzdenek. Most ők az esélyesebbek. Tippünk: 1. 7. Bari—Genoa. Olasz B osztály. A két együttes eddigi szereplése nem éri el az ötven százalékot, amit tizenöt forduló után közepes teljesítménynek sem felel meg. A hazai pálya előnye a Bari esélyeit növeli. Tippünk: x, i. 8. Brescia—Cesena. Olasz B osztály. A pontjaik száma egyenlő és tulajdon­képpen a felzárkózásért küzdenek mindketten. Tippünk: x. S. Foggia—Monza. Olasz B osztály. Egyenlő pontszámmal állnak az 5—6. helyen és még harcolnak a feljutásért. A Monza vasárnap hazai pályán vesz­tett és nagy lehetőséget szalasztott el a harmadik hely megszerzéséért vívott küzdelemben. Tippünk: x, 1. 1». Rlmlni—Palermo. Olasz B osz­tály. A Rimini vereségével a veszé­lyes zónába került és harcolnia kell a kiesés ellen. A vendégek csak két ponttal jobbak, és így nekik sem le­het más céljuk, mint menekülés az alsó régiókból. Tippünk: x, 1. 11. Sampdoria—Pescara. Olasz B osz­tály. A hazaiak a kiesés ellen küzde­nek a Pescara ezzel szemben a felju­tásért. Mindketten eséllyel harcolnak céljaik valóra váltásáért. Tippünk: x. 12. Sambenedettese—Taranto. Olasz B osztály. Nagyon gyengén szerepel mind a két együttes. A veszélyes zó­nába kerültek és a kiesés ellen kell küzdeniük. A hazai pálya előnye a Sambenedettese együttesét segíti. 13. Spal—Ternana. Olasz B osztály. A Spal megerősítette helyét a közép­csoportban, amelyet eddig csak jobb gólkülönbsége révén őrzött. A Téma- na változatlanul gyengén játszik és tagja annak a csoportnak, amelyek a kiesés ellen küzdenek. Tippünk: l. +1 mérkőzés: 14. Lecce—Nocerina. Olasz B osztály. A Lecce az élbolyhoz tartozik, míg a vendégek az elmúlt heti győzelmükkel kerültek el az utolsó helyről. A ha­zaiak esélyesebbek. Tippünk: l. A további mérkőzésekre tippjeink: D. I. Jégpálya a Katona József Gimnáziumban Évek óta nem volt már jégpá­lyakészítésre, korcsolyázásra al­kalmas időjárás, ám az idei tél talán pótolni akarja az elmulasz­tottakat'. Már eddig is több kecs­keméti iskolában készítettek al­kalmi korcsolyapályát, s most Dunszt Ferenc a Katona József Gimnázium testnevelő tanára kö­zölte velünk, hogy az iskolájuk udvarán megnyitották a korcso­lyapályát. — Ha az időjárás engedi, jól gondozott pályán, kulturált kö­rülmények közt korcsolyázhatnak nálunk a tanulók, de a felnőt­tek is. A Katona József Gimná­zium jégpályája ugyanis nyilvá­nos, s 5,— Ft belépőjegy megvá­sárlása után bárki használhatja. Naponta délután fél 3-tól fél 8-ig tartanak nyitva, vasárnap pedig már reggel 8 órától lehet korcso­lyázni. A Magyar Hírlap Kupa megyei döntője A Közalkalmazottak Szakszer­vezete Bács-Kiskun megyei Bi­zottsága és a mellette működő sportbizottság január 20-án, szom­baton délelőtt 9 órai kezdettel rendezi meg a „Magyar Hírlap Kupa 1979.” sakkverseny megyei döntőjét Kecskeméten, az SZMT- székház földszinti nagytermében. A Magyar Hírlap Kupa országos döntőire február 10—11-én kerül majd sor Budapesten, a Közalkal­mazottak Szakszervezetének szék­házában. A KÖZÉPCSOPORT SORSOLÁSA Elkészült a labdarúgó NB II. tavaszi sorsolása. Elég csak egy pillantást rávetni, máris megál­lapíthatjuk, hogy rendkívül ne­héz lesz a KSC indulása. Mivel február 18-án szabadnapos a KSC, majd február 25-én és március 4-én Szegeden játszanak, az első hazai mérkőzésükre csak március 11-én kerül sor a Vác ellen. Február 18. 14 óra: Szegedi Dózsa—SZEOL AK, Vác—Hon­véd Bem SE, Dunaújvárosi Épí­tők—Dunakeszi, Pénzügyőr— BVSC, BKV Előre— Bp. Sparta­cus, Ikarus—Ganz-MÁVAG, Vo­lán SC—Balassagyarmat, Építők SC—22. Volán, Budafok—KKFSE, szabadnapos: Kecskeméti SC. Február 25. 14 óra: KKFSE— SZEOL AK, 22. sz. Volán—Bu­dafok, Balassagyarmat—Építők SC, Ganz-MÁVAG—Volán SC, Bp. Spartacus—Ikarus, BVSC— BK V Előre, Dunakeszi—Pénzügy­őr, Honvéd Bem SE—Dunaújvá­rosi Építők, Szegedi Dózsa— Kecskeméti SC, szabadnapos: Vác. Március 4. 14.30: SZEOL AK— Kecskeméti SC, Vác—Szegedi Dózsa, Pénzügyőr—Honvéd Bem J. SE, BKV Előre—Dunakeszi, Ikarus—BVSC, Volán SC—Bp. Spartacus, Építők SC—Ganz- MÁVAG, Budafok—Balassagyar­mat, KKFSE—22. sz. Volán, sza­badnapos: Dunaújvárosi Építők. Március 11. 14.30: 22. sz. Volán —SZEOL AK, Balassagyarmat— KKFSE, Ganz-MÁVAG—Buda­fok, Bp. Spartacus—Építők SC, BVSC—Volán SC, Dunakeszi— Ikarus, Honvéd Bem SE—BKV Előre, Szegedi Dózsa—Dunaújvá­rosi Építők, Kecskeméti SC— Vác, szabadnapos: Pénzügyőr. Március 18. 15 óra: SZEOL AK—Vác, Dunaújvárosi Építők— Kecskeméti SC, Pénzügyőr—Sze­gedi Dózsa, Ikarus—Honvéd Bem SE, Volán SC—Dunakeszi, Épí­tők SC—BVSC, Budafok—Buda­pesti Spartacus, KKFSE—Ganz- MÁVAG, 22. sz. Volán—Balassa­gyarmat, szabadnapos: BKV Elő­re. Március 25. 15 óra: Balassa­gyarmat—SZEOL AK, Ganz- MÁVAG—22. sz. Volán, Bp. Spartacus—KKFSE, BVSC—Bu­dafok, Dunakeszi—Építők SC, Honvéd Bem J. SE—Volán SC, Szegedi Dózsa—BKV Előre Kecskeméti SC—Pénzügyőr, Vác —Dunaújvárosi Építők, szabadna­pos: Ikarus. Április 1. 15.30: SZEOL AK— Dunaújvárosi Építők, Pénzügyőr —Vác, BKV Előre—Kecskeméti SC, Ikarus—Szegedi Dózsa, Épí­tők SC—Honvéd Bem J. SE, Bu­dafok—Dunakeszi, KKFSE— BVSC, 22. sz. Volán—Bp. Spar­tacus, Balassagyarmat—Ganz- MÁVAG, szabadnapos: Volán SC. Április 8. 15.30: Ganz-MÁVAG SZEOL AK, Bp. Spartacus—Ba­lassagyarmat, BVSC—22. sz. Vo­lán, Dunakeszi—KKFSE, Honvéd Bem SE—Budafok, Szegedi Dó­zsa—Volán SC, Kecskeméti SC— Ikarus, Vác—BKV Előre, Duna­újvárosi Építők—Pénzügyőr, sza­badnapos: Építők SC. Április 15. 15.30: SZEOL AK— Pénzügyőr, BKV Előre—Dunaúj­városi Építők, Ikarus—Vác, Vo­lán SC—Kecskeméti SC, Építők SC—Szegedi Dózsa, KKFSE— Honvéd Bem SE, 22. sz. Volán- Dunakeszi, Balassagyarmat— BVSC, Ganz-MÁVAG—Bp. Spar­tacus, szabadnapos: Budafok. Április 22. 16 óra: Bp. Spar­tacus—SZEOL AK, BVSC—Ganz- MÁVAG, Dunakeszi—Balassa­gyarmat, Honvéd Bem SE—22. sz. Volán, Szegedi Dózsa—Buda­fok, Kecskeméti SC—Építők SC, Vác—Volán SC, Dunaújvárosi Építők—Ikarus, Pénzügyőr— BKV Előre, szabadnapos: KKFSE. Április 29. 16 óra: SZEOL AK —BKV Előre, Ikarus—Pénzügy­őr, Volán SC—Dunaújvárosi Épí­tők, Építők SC—Vác, Budafok— Kecskeméti SC, KKFSE—Szegedi Dózsa, Balassagyarmat—Honvéd Bem SE, Ganz-MÁVAG—Duna­keszi, Bp. Spartacus—BVSC, sza­badnapos: 22. sz. Volán. Május 6. 16.30: BVSC—SZEOL AK, Dunakeszi—Bp. Spartacus, Honvéd Bem SE—Ganz-MÁVAG, Szegedi Dózsa—22. sz. Volán, Kecskeméti SC—KKFSE, Vác— Budafok, Dunaújvárosi Építők— Építők SC, Pénzügyőr—Volán SC, BKV Előre—Ikarus, szabad­napos : Balassagyarmat. Május 13. 16.30: SZEOL AK— Ikarus, Volán SC—BKV Előre, Építők SC—Pénzügyőr, Budafok —Dunaújvárosi Építők, KKFSE —Vác, 22. sz. Volán—Kecskemé­ti SC, Balassagyarmat—Szegedi Dózsa, Bp. Spartacus—Honvéd Bem J. SE, BVSC—Dunakeszi, szabadnapos: Ganz-MÁVAG. Május 20. 17 óra: Dunakeszi— SZEOL AK, Honvéd Bem J. SE —BVSC, Szegedi Dózsa—Ganz- MÁVAG, Kecskeméti SC—Balas­sagyarmat, Vác—22. sz. Volán, Dunaújvárosi Építők—KKFSE, Pénzügyőr—Budafok, BKV Előre —Építők SC, Ikarus—Volán SC, szabadnapos: Bp. Spartacus. Május 27. 17 óra: SZEOL AK— Volán SC, Építők SC—Ikarus, Budafok—BKV Előre, KKFSE— Pénzügyőr, 22. sz. Volán—Duna­újvárosi Építők, Balassagyarmat —Vác, Ganz-MÁVAG—Kecske­méti SC, Bp. Spartacus—Szegedi Dózsa, Dunakeszi—Honvéd Bem J. SE, szabadnapos: BVSC. Június 3. 17 óra: Honvéd Bem J. SE—SZEOL AK, Szegedi Dó­zsa—BVSC, Kecskeméti SC—Bp. Spartacus, Vác—Ganz-MÁVAG, Dunaújvárosi Építők—Balassa­gyarmat, Pénzügyőr—22. sz. Vo­lán, BKV Előre—KKFSE, Ika­rus—Budafok, Volán SC—Építők SC, szabadnapos: Dunakeszi. Június 10. 17 óra: SZEOL AK —Építők SC, Budafok—Volán SC, KKFSE—Ikarus, 22. sz. Vo­lán—BKV Előre, Balassagyarmat —Pénzügyőr, Ganz-MÁVAG— Dunaújvárosi Építők, Bp. Spar­tacus—Vác, BVSC—Kecskeméti SC, Dunakeszi—Szegedi Dózsa, szabadnapos: Honvéd Bem SE. Június 17. 17 óra: Szegedi Dó­zsa—Honvéd Bem J. SE, Kecs­keméti SC—Dunakeszi, Vác— BVSC, Dunaújvárosi Építők—Bp. Spartacus, Pénzügyőr—Ganz- MÁVAG, BKV Előre—Balassa­gyarmat, Ikarus—22. sz. Volánt Volán SC—KKFSE, Építők SC— Budafok, szabadnapos: SZEOL AK. SOROKBAN # SOROKBAN # SOROKBAN „GYERMEKEKKEL KI A SZABADBA” Ä Magyar Természetbarát Szö­vetség „Gyermekek — szülők” tú­ramozgalmat indított 1979. évben. A túramozgalomban részt vehet minden család, ha rendelkezik a túramozgalom igazolólapjával. Amelyik család 1979. január 1-től december 31-ig legalább hat gya­logtúrán vesz részt, s egy-egy tú­ra távolsága legalább 5 km, em­léklapot kap. Hat túra teljesítése után kell az illetékes megyei ter­mészetbarát szövetséghez bekül­deni az igazolólapot, ahol a tel­MAI Ml SOR TELEVÍZIÓ 8.58: 8.05: 8.45: 10.05: 10.20: 11.10: 11.30: 15.05: 15.35: 15.55: 18.38: 18.45: 18.05: 18.45: Tévétorna. (Ism.) (Színes) Környezetismeret. (Alt. isk. 1. oszt.) (Színes) Francia nyelv. (Középisk. III. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. (Színes) Magyar nyelv és Irodalom. (Alt. Isk. 1. oszt.) Az Onedln család. (Színes) Magyarul beszéld angol té­véfilmsorozat. XV/3. rész: Delta. Tudományos híradó. Túl a homok dúnében. Ausztrál rdvidfilm. (Ism.) Környezetismeret, (ism.) Szó-ra-ka-té-nusz. (ism.) Kamera. Film- és tv-eszté- tikal műsor középiskolá­soknak. Hírek. Rövldfllmek a képernyőn. Utak. Rlportfllm. Szépen, jól magyarul. 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.00: Reklám. 18.10: Esti mese. 18.20: Tévétorna. (Színes) 18.30: Tv-hlradó. 20.00: Jogi esetek. 30.40: a Kubai Nemzeti Balett- együttes estje. 21.40: Vészi Endre: party. Tévé­játék. 22.25: Tv-hlradó 3. 2. MOSOK: 18.53: Nas ekran — Unser Bild­schirm. A ml képernyőnk. 18.30; Tv-hlradó. 20.00: Telesport: Autó-motor­sport, A Telesport techni­kai magazinja. Magyaror­szág—Csehszlovákia. Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés. 21.30: Tv-hlradó 2. 21.50: Zoli bácsi. Dokumentum­film. (ism.) KOSSUTH 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. 8.56: Beszélni nehéz. 8.08: Az I Muslcl dl Roma kamarazenekar felvételei­ből. 8.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: csiribiri. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Cigánydalok. 11.15: Gyulai Gaál János szerze­ményeiből. 12.35: Házunk tája. 12.50: Uperasiagerek. 13.20: örökzöld dzsesszmeiódlák. 14.20: UJ nótafeiveteleinkooi. 14.4«: Koruspodium. 15.10: Haydn: C-dúr szonáta. 15.28: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. 16.08: Kritikusok fóruma 16.18: Francia muzsika. 17.07: Közgazdaság — alulnézet­ben. 17.32: Fábián Márta cimbaimo- zik. 17.45: Holnap közvetítjük . .. Bellini: Beatrice Di Tenda című operája. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.15: Gondolat. A Rádió irodal­mi lapja. 20.00: Boris Christoff Fillöp ki­rály szerepében. Részletek Verdi Don Carlos című operájából. 20.51: Tartozik és követei. Jókai Anna regénye rá- dióra alkalmazva. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Uzsesszfelvételekböl. 22.45: Azték örökség. 23.00: ttomantikus zene. 0.10: Fúvószene PETŐFI 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: idősebbek hullámhosszán. 8.28: uzsesszfelvételekböl. ío.oo: zeneűeieiott. 11.30: A Szabó család. 12.00: Nóták. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Földiek. Kósa Csaba írása. 13.30: színes szőttes. 14.00: nettótól négyig ... 14.00: szimromkus könnyűzene. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: siagermuzeum. ío.oo: Magyar ruvoszene. 15.45: zempléni Márta énekel. 16.00: Helyettem Írták. Beszélge­tés dr. Mosonyl Lászlóval és Zlka Klárával. 16.40: Nóták. 17.10: világhírű előadóművészek klasszikus operettfel véte­leiből. 17.30: módik sebesség. 18.33: Közvetítés a Magyarország —Csehszlovákia asztali­tenisz Szuper Liga mérkő­zésről. 18.45: Daloló, muzsikáló tájak. 18.25: Mit ir a világsajtó Irán­ról'/ 13.43: A beat kedvelőinek. 20.33: Közvetítés a Magyarország —Csehszlovákia asztau- tenlsz Szuper Liga mérkő­zésről. 20.40: 138-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgá­zongorá­vonósné­22.30: operakettösok. 23.13: Meiouia és ritmus. 3. MŰSOR 8.08: Artur Rubinstein : zik, a Guameri gyes játszik. jesítést megvizsgálják, majd a család részére az emléklapot ki­adják. Az igazolólapok 5 forintos árban szerezhetők be a megyei természetbarát szövetségnél. EDZŐTÁBORBA UTAZIK A KSC A Kecskeméti SC NB Il-es labdarúgócsapata a tervek szerint január 17-én, szerdán kéthetes edzőtáborozásra utazik Balaton- lellére, ahöl megfelelő körülmé­nyek között készülhetnek fel a február 18-án, illetőleg a KSC számára csak február 25-én kez­dődő bajnoki rajtra. —IP" 8.00: Katedra. 8.30: Ivó Zidek operafelvételel­DOI. 10.10: A zeneirodalom remek­műveiből. ll.os: Hangszerszolok. 11.22: Vivaldi- és Bach-muvek. 13.07: Romantikus kamarazene. 14.23: zenekari muzsika. 16.03: Magnóról — magnóra. 16.50: ot íoioresz zenéje. 17.00: operaarták. 17.42: Meditáció — a vezetői ihunka megszervezéséről. 17.52: A dzsessz történetéből. 18.32: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 13.05: Katedra. 18.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. A Szege­di Szimfonikus zenekar hangversenye. Közben: 20.30: Ezért a szabadságért. Mai kubai költők versel. 21.40: Népdalok. 22.02: Brigitte Fassbaender dal­estje 22.46: Oj magyar zene a Rádió­ban a közönség és a kri­tikusok 1878. évi dijáért. Sorsoltak az országos csapatbajnokságokban A Magyar Sakkszövetség va­sárnap tartotta meg Budapesten az országos csapatbajnokság I. és II. osztályainak sorsolását. Saj­nos, ismét becsúszott egy szépség­hiba: a már kiadott és a csapatok által elfogadott sorsolást utólag a versenybíróság a budapesti csa­patok egyenlő utaztatása érdeké­ben saját hatáskörében megvál­toztatta. Ezáltal a vidéki csapatok utazási arányai is megváltoztak. Hogy ez az intézkedés nem javí­totta a fővárosi és vidéki egyesü­letek amúgy sem éppen jó viszo­nyát? Valószínűnek tartjuk. Az OB I. sorsolási számai: 1. Miskolci Medicor, 2. Debre­ceni EAC, 3. Tapolcai „Meresz- jev” HSE, 4. Budapesti VSC. 5. Bp. Honvéd, 6. MTK-VM, 7. Bp. Volán, 8. Pécsi MSC, 9, Zalaeger­szegi TE, 10. Bp. Statisztika, 1L Bp. Spartacus, 12. Bp. Vasas, 13. BÁCSÉP SC, 14. KGM Vasas. Az OB I. sorsolás»: I. forduló, 1879. II. 4.: Debrecen— BACSEP se. , _ II. forduló, II. 18.: BACSEP SC— Mereszjev HSE. III. forduló. III. 4.: BVSC—BACSEP SC. IV. forduló, III. 18.: BACSEP SC­Bp. Honvéd. , _ V. forduló, IV. 1.: MTK-VM—BACS­EP SC. VI. forduló, IV. 15.: BACSÉP SC— Volán. VII. forduló, IV. 29.: Pécsi MSC— BACSÉP SC. . _ „„ VIII. forduló, V. 13.: BACSÉP SC— Zalaegerszegi TE. IX. forduló, IX. 30.: Statisztika— BACSEP SC. __ X. forduló. X. 14.: BACSEP SCI —Bp, Spartacus. XI. forduló, X. 28.: Bp. Vasas— RÁrQÍ’.P CC XII. forduló, XI. 11.: KGM Vasas— BACSÉP SC. XIII. forduló. XI. 25.: BACSÉP SC— Miskolci Medicor. A sorsolás a kecskemétiek szem­pontjából elég kedvezőtlen, hiszen 6 hazai mérkőzés mellett 7 vidé­ki találkozón kell részt venniök. Utaznak Debrecenbe és Pécsre, valamint 4 alkalommal a fővá­rosba. Az OB II. Nyugati csoport sorsolási számai: 1. Dunaújvárosi Papírgyár, 2. Komlói Bányász, 3. Győri KTMF, 4. MÉM, 5. MALÉV, 6. Törekvés, 7. Ganz-Villany, 8. Kecskeméti Tipográfia, 9. Kaposvári Hunya­di, 10. BKV Előre, 11. Láng Va­sas, 12. Bp. Tipográfia, 13. Ma­gyar Viscosa, 14. FTC. Az OB II. Nyugati csoport sorsolás»! I. forduló, 1979. II. 4.: Ganz Vili.— Kecskeméti Tipográfia. II. forduló, II. 18.: FTC—Kecskeméti Tipográfia. III forduló, m. 4.: Kecskeméti Ti­pográfia-Kaposvári Hunyadi. IV. forduló, III. 18.: BKV Előre— Kecskeméti Tipográfia. V. forduló, IV. 1.: Kecskeméti Tipog­ráfia—Láng vasas. VI. forduló, IV. 15.: Bp. Tipográfia— —Kecskeméti Tipográfia. VII. forduló, IV. 29.: Kecskeméti Ti­pográfia—Magyar Viscosa. VIII. forduló, V. 13.: Dunaújváros— Kecskeméti Tipográfia. IX. forduló, IX. 30.: Kecskeméti Ti­pográfia—Komlói Bányász. X. forduló, X. 14.: Győrt KTMF— Kecskeméti Tipográfia. XI. forduló. X. 28.: Kecskeméti Tipográfia—MÉM. XII. forduló, XI. 11.: MALÉV—Kecs­keméti Tipográfia. XIII. forduló. XI. 25.: Kecsketúett Tipográfia—Törekvés. A kecskeméti nyomdászcsapat sorsolása sem mondható kedvező­nek, hiszen ők is 7 utazás mellett csak 6 alkalommal szerepelnek otthonukban. Vegyes mesterverseny Kecskeméten! A Kecskemét Városi Sportfel­ügyelőség és a BÁCSÉP SC közös rendezésében vegyes mesterver­seny került megrendezésre, 8 fő részvételével. A végeredmény: 1. Bakos Sándor (Ganz Villany) 8.5 2. Salánki Endre (BACSEP SC) 8 3. Lovass Imre (BACSÉP SC) 8 4. Klss Attila (Mereszjev HSE) 7,5 5. Haragos Kálmán (BACSÉP SC) 7.3 6. Dr. Sallav Roland (BVSC) 6.3 7. Brandies József (BACSÉP SC) 6.3 8. Kádas Gábor (Szolnoki MTE) 3.3 Nagyobb számú résztvevő a ki­kérések új rendje miatt nem jött össze. Ennek ellenére a kis lét­számú kétfordulós verseny jól si­kerültnek volt mondható. Megkezdődött Baján a Tanács Kupa mesterjelöltverseny Baján a városi tanács KISZ- klubjában megkezdődött a Tá- nács Kupa elnevezésű mesterje- lölt-sakkverseny. A tíznapos ver­senysorozaton 13 mesterjelölt, s egy I. osztályú sakkozó vesz részt. Az indulók a Bp. Utasel­látó SC, a Honvéd Mereszjev (Ta­polca), a Bp. Mélyépítő SC, a BÁCSÉP SC (Kecskemét) és a Ba­jai Spartacus-Vízügy sakk-szak­osztályának tagjai. A január 15-én, hétfőn lebonyolított első forduló eredményei: Kormányos (BÁCSÉP)—Ruppá- ner (Mereszjev) 1—0, Kunszt (Me­reszjev)—M. Kovács (Bp. Mély­építők) 1—0, Györkös (Mereszjev) —Mészáros A. (Mereszjev) 1—0, Lovas I. (BÁCSÉP)—Lovas D. (BÁCSÉP) 1—0. Döntetlenül vég­ződött a Szrikinácz (Bajai Sp. Víz­ügyi-Molnár Z. (BÁCSÉP). és a Szemző (Bajai Sp. Vízügy)—Er­dős (Mereszjev) mérkőzés. <- Gímes György V

Next

/
Oldalképek
Tartalom