Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET ADY ENDRE: Rohanunk a forradalomba Utólszor raktak katonákat, Pandúrt s vérebeket nyakunkba: Végig-kacag vidám testünkön Győzedelmes tervünk: a Munka, Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek, Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadtságos, rossz magyar földjét S ha most támadunk, le nem vernek. A csúf Halált itt vetették el Soha-soha ki-nem kelésre És ma mégis a Duna-tájon Legbujább a harag vetése S itt liheg a Halál virradatban, Mint szabadulás hite a rabban, Ez a legkülömb élet-sejtő Ma nálunk jár-kél legvigabban. * Néztek bármerre, sorsot láttok És isteni robbantó kedvet, Élettel-kináltak aggódnak S buta haldoklók lelkesednek: Nép készül az ó selejtes bűnre S mielőtt a régi mód letűnne, Már összefogva az új itt áll Glóriásan és fölkészülve. • Hatvan évvel ezelőtt, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. A költő portréja, saját kézírásával. Minden a Sorsé, szeressétek, Ot is, a vad, geszti bolondot, A gyújtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyébként rongyot. Mert ö is az Idők kiküldöttje S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közössé. Hallgassátok az esték zümjét S friss sóhaját a reggeleknek: Budapestnek futás utcáin S falvak csöndjén, dühök remegnek. Süpped a föld, ha súlyosat hágunk, Olyat látunk, amit sohse láttunk: Oldódik a nyári melegben Fagyos, keserves magyar átkunk. Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, Keletiség, zsandár, alázat, Egy isten se tudná lefogni Ereinkben ma már a lázat. Ma még tán egymást összetévesztjük, Holnap egy leszünk, észre se vesszük, ölés s tisztítás vágya gyúlt itt, Tegyünk a tűzre, ébresztgessük. Eljött hát végre a pusztánkba Isten szent küldöttje: a Sátán. Szüzek voltunk a forradalmak Magas, piros, hős nászi-ágyán. De bőrünk alól kisüt lobogva Már vérünk, e bús, mindeddig lomha. Csönd van, mintha nem is rezzennénk S rohanunk a forradalomba. Egy „izgatás’' előzményei TÖBB MINT egy évvel a vers megírása után tette ezt a nyilatkozatot a Világ hasábjain Ady Endre, méghozzá abból az alkalomból, hogy „osztály elleni izgatás” miatt a szegedi ügyészség vádat emelt ellene. Ady tehát vállalta a vádat, vállalta a versét, mint ahogy jól ismerte azokat az okokat is, amelyek mindkettőt kiváltották. Nevezetesen 1912. május 23-ról, a budapesti százezres munkástüntetésről van szó, amely rajta kívül más költőket is pennaíogás- ra ihletett. A véderő-javaslatokkal szemben és a parlamenti obstrukció Tisza-féle erőszakos letörése elleni tiltakozásul a Szociáldemokrata Párt vezetősége harcos politikai tüntetésre hívbtt fel, amely akkorára sikeredett, hogy a későbbiekben ugyanez a vezetőség próbálta mederbe terelni, majd lefújta az egészet. Addig azonban hat halott maradt a pesti kövezeten, és az az immár ki nem törölhető benyomás és tudat, hogy a munkásosztály tud és képes érdekeiért, a választójogért, a szociális haladásért roppant erőket csatasorba állítani. 1912-re Ady már világosan látta a hazai társadalmi képleteket, erővonalakat. Az új időknek új dalaival való. dévényi betörés érzelmi forradalmiságától ekkorra már nagyjából eljutott a politikaivilágnézeti revolúcióig, a Hunnia úri trágyadombját a magyar ugarról eltakarító társadalmi forradalom vállalásáig. S nemcsak egyénisége, örök elégedetlensége, a soha-meg-nem elégedés hátországot és támaszt kereső életszomja vezette a tömegek harcának igenléséig, hanem a hazai valóság megváltoztatásának igénye is. Ezért találta meg az utat és a módot a munkásmozgalommal való fegyverbarátság vállalására. EZ A BARÁTSÁG nagyjából 1908-ból datálódik. Az 1905— 1906-os kormányválság idején a munkásmozgalom bebizonyította, hogy Magyarországon egyedüli erő, amely képes tömegeket megmozgatni. Ez az, ami lenyűgözte Adyt, s még egy felismerés segítette közeledését a munkásmozgalomhoz — olyan felismerés, amely ez idő tájt Európa egészében is csak kevés látónak adatott meg: az imperializmus kora polgári demokratikus forradalmainak prole- letár-vezetéséről szóló lenini tételre ismerhetünk a következő sorokban: „Nincs polgárságunk. A gyönge és a töredékes is, ami volna, keresi a közös paplant a la- teiner néppel, a birtoktalan vagy eladósodott dzsentrivel, a mindenféle gyülevésszel, mely azután magát együtt vagy külön-külön kö,.Verssel üvöltök be a politika kakofóniájába ............. H ogy bűnös versemmel izgatni szerettem volna, ez több mint valószínű, ez természetes.” zéposztálynak címezi. Ez ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek íelkapaszkodrli az uralkodó osztály pódiumára, s mely a polgár címet szégyenli... Magyar- országon ... a proletárságnak kell elvégeznie, betöltenie a polgárság szerepét a polgár helyett, s minden szabadság kérdést úgyszólván a szociáldemokráciának kell megoldania.” TÉVEDÉS NE ESSÉK, Ady nem volt szocialista. Polgári radikálisnak nevezhetnők inkább. Mégis, a korabeli progresszió jelesebb gondolkodóival egyetemben, makacsul hitt egy elképzelt rendteremtő szocializmusban. Ez a szocializmus nem a marxi értelemben vett tudományos elmélet volt, s nem is a századelő rosszsütetű germa- nizált szociáldemokratizmusa. Olyan tudatos forradalmár elkötelezett érzelme volt ez, aki külföldi útjain rádöbbent a sokáig példának tekintett nagy kapitalista demokráciák valóságos arcára, s itthoni csatározásaiban megértette a hazai fiók-polgárságunk igazi jellegét: képtelenségét saját osztályérdekeinek tudatosítására és kiharcolására. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy elmondjuk: Ady nem volt teljesen egyedül ezzel a felismerésével. Itt nem elemezhető történelmi körülmények folytán találtatott nálunk ez időben egy olyan színvonalas, ám szűk körű értelmiségi elit, amely Adytól függetlenül, és egymást kölcsönösen befolyásolva, fogékonyságot mutató" a társadalmi korproblémák iránt, s a szocializmus elméletével való ismerkedésig is eljutott. A Társadalomtudományi Társaságban, a Huszadik Század című folyóirat körül, a Galilei Körben, a Thália Társaságban, a Vasárnapi Társaságban, a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tömörült gondolkodók. publicisták és szociológusok megnyilatkozásaiban az Advéhoz hasonló gondoln<;\ visszhangoznak. Nem volt véletlen tehát az a szoros elvbará ' kapcsolat, amely a szellemileg rokonokat, Ady Endrét és a radikális Jászi Oszkárt egymáshoz fűzte; A költő a tőle. ugyancsak , meg.- tisztelő „vezérem”- kitételtől illette a politikus szociológust, a legnevesebb harcosok közül valónak nevezte. Kötete versciklusát, azt a ciklust, amelyben a Rohanunk a forradalomba című vers is található, Jászi I Oszkárnak, „vezérem és testvérem”-nek ajánlotta. A verset magát pedig a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjének, Garami Ernőnek küldötte. A vers két héttel a 23-i események után született. Ekkor már „Budapestnek futós utcáin S falvak csöndjén dühök remegnek” — írhatta a költő, utalván a nem teljesülő várakozásokból táplálkozó elfojtott indulatokra. A két versszak nyugodt szigora, ténymegállapitó ökonómiája csak kiemeli a „dühök” és a „csönd” odáig nem tartható ellentétét: ez volt az utolsó vereség, „S ha most támadnak, le nem vernek”. Miért? A forradalomnak minden feltétele adott: az objektív (,... . a Duna-tájon / Legbujább a harag vetése”) és a szubjektív is („Már összefogva az új itt all / Glóriásan és fölkészülve”). Sőt, a következő versszak Tisza István-parafrázisra is az utóbbi felvétel meglétét húzza alá: az uralkodó réteg vaksága maga is hozzájárul „Hunnia úri trágya- dombjá”-nak elkerülhetetlen el- hamvadásához. FIGYELJÜK MEG az ötödik versszak figyelmeztetését az ekkoriban inkább még haladó polgári oldalról sürgetett szövetségi politikára: „Ma még tán egymást összetévesztjük, ! Holnap egy leszünk, észre se vesszük”. Ez a két sor egyben finom utalás Ady és a munkásmozgalom nehezen született testvéresülésére. A Csizmadia-ügyre, s arra a bizalmatlanságra, amellyel őt, a másik oldalról jöttét, a dzsentri-lateiner- formaújító költő-publicistát a mozgalom fogadta. ♦ A MÁJUS 23-1 eseményekből, és szocialista eszmék általa megismert erejéből, radikális értelmiségi barátaival való intenzív kapcsolataiból levont következtetést egyidős publicisztikájában így fejezte ki: „Az új Magyarország emberei annyi gyalázatos és szégyenes alku után meg fogják csinálni a nagy söprést ebben a nagy. sok- szemetű pitvarban. A nagy demokráciák fanatikus szerelme, bámulata. hite és ereje él bennük, s az új, robbanó Magyarország minden derék elégedetlenében.” D. M. Találkozás a szülőfaluval A párizsi Házán kiadó által 1963-ban megjelentetett modern festészeti lexikon cikkírója így méltatja Moholy-Nagy László művészetét: ,,Moholy-Nagy László (Bács- borsód, 1895—Chicago 1946) a kísérletező művész leghitelesebb típusa .. Művészetében megszüntette a műfajhatárokat, a festmény, fotó, grafika, fotogram, stb. mind kísérletének lényegére, a térprobléma sokoldalú megismerésére koncentrált... Eredeti gondolatokban, dokumentumokban, példákban és javaslatokban gazdag elméleti munkássága nélkülözhetetlen azok számára, akik a modern művészet tárgyában tanulmányokat, vagy önálló kutatásokat folytatnak.” (Michel Soupault. A modern festészet lexikona. Corvina, 1974.) Bácsborsód község a múlt héten rendezett emlékkiállítást világhírű szülötte tiszteletére. * * * A modern művészet egyik úttörője és a szülőfalu közötti „újabb” kapcsolat nem régi keletű. A községi tanácstitkár elmondta. hogy mindössze két éve van tudomásuk arról, hogy Bácsborsód neve — Moholy-Nagy László kapcsán — valamennyi jelentős magyar és külföldi modern művészeti témájú lexikonban olvasható. E tényt a művelődési ház igazgatója fedezte fel, s hogy megbizonyosodjanak az igazságról, nyomban írtak a Nemzeti Galériának. Onnan meg is kapták a pecsétes, hivatalos választ: a szóban forgó személy valóban neves alkotóművész, és nincsen ok a kételkedésre; saját bevallása szerint is Bácsbor- sódon született. A Nemzeti Galériában viszont a helységnév azonosítása okozott gondot. Érdeklődött náluk egy jóhírű külföldi könyvkiadó szerkesztője; ugyan áruljanak el néhány adatot Moholy-Nagy szülőfalujáról. Hol és merre található, milyen jellegű település, és így tovább. Nos, a Galériában el is kezdték keresni a térképen Bácsborsódot, de miért, miért Moholy-Nagy László Bácsborsódon nem, éppen Borsod megyében. Nem is találták. Hála viszont a sorsnak, most már tudják a község nagyjai és tudják a művészettörténészek is, hol a falu, és mit tett szülötte kalandos élete során. A művelődési ház vezetője ugyanis felkérte a Nemzeti Galéria illetékeseit; segítsenek egy Moholy-Nagy László munkásságát ismertető helyi kiállítás létrehozásában. Azok készséggel segítettek. s így került Bácsbor- sódra az életutat dokumentáló anyag. * • * Tofnsity Lajos tanácstitkár felütötte a nagy zöld könyvet és magyarázólag mondta: — A községben 1895. október 1-vel kezdődött az állami anyakönyvezés, Moholy-Nagy László viszont még az év július 20-án született. Nevét tehát ezért nem jegyezték be az anyakönyvbe. Itt van viszont az öccse, Ákos, 1897-ből, bár még más néven. Az apa neve Weisz Lipót. az anyáé Stern Karolin. Az atya foglalkozása: középbirtokos. Itt van mellettük a megjegyzés: a családi nevet Nagyra változtatták 1909-ben. Ami pedig a Moholy előnevet illeti, annak története az lehet, hogy ebben a bácskai faluban laktak a szülők, még mielőtt Bácsborsódra költöztek volna. Községünkben nem élhettek sokáig, mert már senki nem emlékszik rájuk. Csak a házukra, amely ma is itt áll, nem messze innen, a Bajcsy- Zsilinszky út 4. szám alatt. * * * — Én rendeztem a három évvel ezelőtti, a Nemzeti Galéria termeiben kiállított Moholy-Nagy László-anyagot is — magyarázta F. Mihály Ida művészettörténész. — Érthetően nagyon örülök, hogy most a szülőfalu lakói is meg• Grafikák a magyarországi korszakból. • A bácsborsódi szülőház. • Moholy Nagy László korai önarcképe. .ismerhetik ezt a rendkívül sokoldalú és a modern európai képző- és iparművészetben, szobrászatban jelentős szerepet játszó személyiség életpályáját, munkásságát. Moholy-Nagy László gondolkodására a döntő hatást a baloldali, radikális szellemi élet, Kassák Lajos, a Ma folyóirata és a Nyolcak köre gyakorolta. Ha a Tanácsköztársaság bukása utáni reakció külföldi emigrációra is kényszerítette, ott mégis az itthon megkezdett utat folytatta. * * * A művelődési ház klubszobájában rendezett kiállításon Moholy-Nagy életének fontosabb állomásait, művészetének változását dokumentáló fotók láthatók. Elsőként rajzok, festmények az első világháború időszakából. Magyarországi éveit a bécsi és berlini emigráció követte, itt a gépek világa és a nagyvárosok lüktető dinamikája ragadta meg fantáziáját. 1923—28 között a konstruktivista irányzat esztétikájával foglalkozott és a nagynevű Bauhaus iskolájának tanára volt. Tanítványaival együtt fém és fa kompozíciókat, ipari formaterveket szerkesztett. A nyugtalan szellemű 'alkotó később a fénnyel és a térrel kísérletezik, csőbútorokat, lámpákat tervez és maga illusztrálja könyveinek borítólapját. Foglalkozik a színházművészettel, s a filmmel is, látható itt forgató- könyve és a neves rendező, Pis- cator számára tervezett színpadképe. A fasizmus elől Amerikába költözött Moholy-Nagy László Chicagóban szervezett újabb iskolát. E korszakának „tér-modulátora”, plexi-üvegplasztikái, fo- tografikái és egyéb érdekes munkái — fénykápreprodukciókon — láthatók Bácsborsódon. A kiállítás helybeli látogatói először bizonyára elcsodálkoznak: a művészek mennyi furcsa dologgal foglalkoztak már a világon ... Aztán már lassan-lassan fölismerik; akarva-akaratlan, de valami közük mégiscsak van Moholy-Nagy László életművéhez. Még akkor is, ha elgondolásai, kísérletei itthon csak közvetve hatnak, ipari formákon, modern épületek belső térkialakításában, világításában élnek tovább. Bizonyára segít majd e felismerésben az is, hogy a tanács — okosan — megvásárolta a Galéria reprodukciós anyagát, hogy a későbbiekben állandó kiállítási helyiségben helyezze el. Pavlovits Miklós TÁRNÁI LÁSZLÓ: Utaim fagykordonjai A mindennapi feltámadás óráiban világítanak a vonatablakokba tűzött virágok, utaim fagykordonjai. Dermesztő szigorúság a kékarcú száguldásba hajszolt mozdulatlanságban, ahol jégporos puskacsövek lesik vesztemet. A jelképes vaskoporsóból kilépni részeg megoldás, mert gyalázatos formája lenne a józan rendnek. Mi ebben a józanság, mi ebben a rend? A hajnali, késő esti rendezetlen, vagy fölszarvazott szerelem? Vagy egyik sem, csak idétlen variáció, hogy maradok, elmegyek, jövök, majd visszajövök, vissza nem — sohasem — jövök és nem érkezem meg hozzád, mert holdarcodról ma éjjel egészen másokat mondott a száguldásba hajszolt mozdulatlanság Ajtótól ajtóig miért e napi kálvária, ha leegyszerűsíthető — lenne — fiam telefonüzenete: nincs türelem, gyere közelebb, hogy megverjelek. A mindennapi feltámadás óráiban világítanak a vonatablakokba tűzött virágok, utaim fagykordonjai. Oldj fel dermesztő szigorúság.
