Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-15 / 295. szám

1978. december 15. • PETŐFI NÉPE • 5 • Növekszik a könyvkiállítások száma. A napokban például sikeres „kirakodó vásárt” rendeztek az oktatási igazgatóságon. Keresettek a politikai könyvek Úttörővezetői konferencia Páhin Újból a Mészáros Lázár­ügyről Az Élet és Irodalom című heti­lapunkban cikk jelent meg Tí­már György tollából, „A nyakra­­valós tábornok levelei” címmel. A terjedelmes cikkben Mészáros Lázárnak, városunk szülöttének, az első néphadsereg hadügymi­niszterének eddig ismeretlen le­veleit adja közre a szerző. Annak ürügyén, hogy a jeles férfiú ép­pen 120 évvel ezelőtt halt meg. Egy felszámolt hagyatékból ke­rültek birtokába, illetve tulajdo­nába a szerzőnek Mészáros Lázár emigrációban írt levelei. Szomorú sorsról vallanak az írások, Kos­suth zseniális hadügyminiszteré­nek életéről. A cikkíró nyilván nem sejti, hogy mi, bajaiak szinte már „Mé­száros Lázár-ügy”-ről beszélünk annak kapcsán, hogy a hírek sze­rint felszámolják azt a régi teme­tőt, ahol el van temetve. Ha nem tudjuk hazahozatni hamvait, mint ahogy számos angol csalód más temetőbe viszi át elődje hamvait —, városunk nagy szülötte tömeg­sírba kerül. Megengedhetjük-e ezt? — vetettem fel egy korábbi cikkemben a kérdést. Sajnos, az­óta semmi hír. Javasoltam a vá­rosi vezetőknek, hogy talán a Honvédelmi Minisztériumot kel­lene megkeresni az ügyben, ami­kor barátaink révén a sírra rá­találtak az angliai Titley helység­hez tartozó sírkertben, ahol most kezdődnek az exhumálások. Azt remélhetjük, hogy ha a Pe­tőfi Népe megírja gondunkat, s a magyar közvélemény elé viszi — előkerül Baja város Tanácsának elindított kérése a bürokrácia út­vesztőjéből. Felvidéki István — Tudod-e, ki volt Petőfi Sán­dor? A kisfiú szeme felragyog, büsz­kén kihúzza magát. — A legnagyobb magyar költő. Itt született, nem messze, Kiskő­rösön. Jártam a szülőházában, nem is egyszer. — Hány versét ismered? — Hát, keveset — válaszol kis­sé zavartan, de őszintén. — Melyik a legkedvesebb? — A János vitéz — vágja ki tüstént. — Az Operaházban is láttam, nagyon tetszett. — Verset írtál-e már? — Igen. kettőt vagy hármat, olyan vicceseket, de nem nagyon sikerültek. Petőfi Sanyi, az akasztói álta­lános iskola VI. b. osztályának tanulója. Szülei elváltak, a nagy­szüleivel él együtt. A nagy költő kis névrokona imádja a matema­tikát és eltökélt szándéka, hogy lótenyésztőnek tanul. — Nagyapám béres volt, én is nagyon szeretem az állatokat. Fő­ként a lovakat. János bátyámnak, Gergő bátyámnak, Miska sógor­nak is van lovuk, mindegyiken ültem már. Azt is tudom, hogy Bábolnán van ilyen iskola, ha el­végeztem az általánost, oda je­lentkezem. Micsoda különös összejátszása a véletlennek! A bugaci ötös híres lovasát Toldi Miklósnak hívják. • A forradalmak időszakát idézi fel ez a dokumentumkötet. 1979 1919-1979 • Sikere van a Vörös katonák előre! című kötetnek is. (Tóth Sándor felvételei.) A puszta legifjabb csikósainak egyikét: Arany Jánosnak. Lehet, hogy néhány esztendő múlva tő­lük tanul majd az akasztói Pe­tőfi Sándor is? * — Hát te mit tudsz Juhász Gyuláról? — Hogy híres költő volt. Már egészen kicsi koromban meséltek róla. — A verseit ismered-e? • Petőfi Sanyi Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg megyénkben is a hagyományosnak mondható téli politikai könyvnapokat. A foko­zódó, évről évre növekvő érdek­lődésre jellemző, hogy a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége ezekben a hetekben már több mint egymillió forintot forgalmaz. Ennyi értékű olyan könyv talál gazdára, mely a politikai és párt­irodalom körébe ■ sorolható. Az eseménysorozatnak ma már két fő jellemző vonása van: egyrészt — Nem nagyon — pislog bűn­tudatosan. — Pedig könyvtárba is járok, csak valahogy jobban kedvelem az útleírásokat, törté­nelmi regényeket, mint a verse­ket. — Legkedvesebb tantárgyad? — A kémia és a történelem. Juhász Gyuszi, szintén az akasz­tói iskola tanulója, csak már he­tedikes. Eleven, a fantáziája is élénk. Szeret olvasni, és ügyesen 09 . 9 9 Juhász Gyuszi mostanában a városokban is si­kere van a téli politikai könyv­napoknak, melyeket köztudottan annak idején a falvakban szer­vezték, másrészt viszont színeseb­bek, változatosabbak lettek a programok. Több a könyvkiállí­tás. az író—olvasó találkozó, a műsoros megnyitó és a helyszíni könyvárusítás az üzemekben, in­tézményekben, a legkülönbözőbb munkahelyeken. rajzolgat. Tájakat, indiánokat, vagy hajót. Édesapja 'traktoros az Ökördi Állami Gazdaságban. Fiát jobban érdeklik a hajók, mint a traktorok és költői babérokra sem vágyik. — Búvár szeretnék lenni — fe­di fel nagy tervét. Meglepő kívánság. Víz nincs a környéken, legfeljebb a Duna­­völgyi Főcsatorna, de abban tilos fürödni. Gyuszi még életében nem látta a Balatont sem, csak-a Sze­­lidi-tóig jutott el, oda is elvétve. Úszni nem tud, de ez nem zavar­ja abban, hogy képzeletben fel­­öltse a búvárruhát és alámerül­jön az álmok titokzatos mélysé­gébe. — Az óceánok mélye teli van kincsekkel — közli sugárzó arc­cal. — Ha búvár leszek, mindet megkeresem. — Tegyük fel, hogy meg is ta­lálod. De mit kezdesz annyi kinccsel? — Nem az enyém lesz — felel tétovázás nélkül, nagylelkűen. — Az embereké. Mindenkié. Igazi gyerekek még. Csupán ab­ban különböznek társaiktól, hogy olyan nevet viselnek, amelyet két nagy költő tett híressé. Az vi­szont már egyedül rajtuk áll, hogy megmutassák, mennyit ér majd a nevük. Most a tanulás­ban, később pedig a munkában. Vadas Zsuzsa Pajtások! Amint azt bizonyára többször hallottátok, megyénk a tanév befejezéseikor nagy esemény színhelye lesz: Kecskeméten ta­lálkozik hatszáz úttörővezető, hogy a következő évekre szóló javas­latokat, észrevételeket megvitas­sák, majd körvonalazzák a moz­galom feladatait. A nagy esemény előzményeinek szemtanúi, résztvevői lehettek: ezekben a napokban valamennyi csapatnál úttörővezetői értekezle­tet, konferenciát tartanak! A me­gye csapatai közül a KISZ KB Vörös Selyemzászlajával kitünte­tett II. Rákóczi Ferenc úttörőcsa­pat konferenciájáról adunk hírt, Páhiból: A község MSZMP-székházában lezajlott eseményen a csapat út­törővezető nevelőin, a község ve­zetőin és a pártoló tagokon kívül tizennégy csapatnál tevékenykedő ifivezető jelent meg. Az elmúlt három esztendő mun­kájáról Kruchió Mihály csapat­­vezető számolt be a megjelentek­nek Elmondta, hogy 1975 őszén tartott értekezleten meghatározták a soron következő feladatokat —, hogy mindezeket milyen színvo­nalon valósították meg, az.t a ka­pott kitüntetés egyértelműen iga­zolja. Hangsúlyozta, hogy az eredmé­nyeket közösen érték el: a csa­pat tagjai, az úttörővezetők, a csapatot pártoló szervek, és nem utolsósorban a szülők. Olyan spon­tán összefogás alakult ki, hogy nagy létszámú úttörővendég elhe­lyezése, vagy a csapat tagjainak személygépkocsin való utaztatása egyaránt nem gond, a szükséges­nél több jelentkező akad ilyen feladatokra. Büszkék arra, hogy a község párt- és tanácsi vezetőivel jó kapcsolatot sikerült kialakítani. A községi KISZ-,alapszervezet fia­taljai közül többen ifivezetőként tevékenykednek a csapatnál. A zánkai úttörővárosban pedig esz­tendők óta önállóan tevékenyked­nek a Páhiból érkezett ifik. A csapat esztendők óta hazánk legjobb hasznosanyag-gyűjtői kö­zött szerepelnek. (A legjobb 10— 15 között.) Ennek kapcsán két önálló akciót kezdeményeztek: a „Mentsük meg tankönyveinket" — és a Csepeli felhíváshoz való csat­lakozást, amely az úttörőcsapato­kat szólította munkára, országos sikerrel. Esztendők óta azon fáradoznak, hogy a különböző szintű vetélke­dőkön ne csupán a kiváló képes­ségűek induljanak, hanem az egész csapat, minden kisdobos és úttörő. A kérdéseket, témacsopor­tokat időben átadják mindenki­nek — vagy kirakják a faliúj­ságra —, hogy a felkészülés lehe­tőségét mindenkinek megteremt­sék. A házi tömegversenyeken jól szereplőkkel ezután foglalkoznak a tanárok, hogy megállják a he­lyüket, vagy — ez cseppet sem ritka dolog — az elsők között vé­gezzenek a járási, megyei és or­szágos versenyeken. Ennek a gondolatnak a jegyé­ben neveztek az, Edzett ifjúságért mozgalomba, és nyerték el, a Kis­­pábin tevékenykedő kisdobosraj­jal a megyei tanács művelődés­­ügyi osztályától a megtisztelő II. helyezést. A csapat tagjai előtt álló fel­adatok közül a csapat vezetője a tanulás fonosságát emelte ki. Ed­dig is mindent megtettek a ta­nulás feltételeinek megteremté­séért —, most fokozottan odafi­gyelnek, hogy a pajtások élnek-e a megteremtett lehetőséggel. Mi­vel a pedagógusok úgy látják, hogy nem a_ képességekkel, ha­nem a szorgalommal van gond, javasolják, hogy akinek a szor­galomosztályzata a „jó”-t nem éri el, ne lehessen tagja az úttörő­gárdának, ne kaphasson a csapat­tól dicséretet, jutalmat, kitünte­tést. Alapvető feladatnak tekintik a csapat vezetői a pajtások szabad idejének gondos megszervezését. A célt sem titkolják: azt kíván­ják elérni, hogy felnőttként ne a kocsmát, presszót, bált tekintsék a legfőbb szórakozásnak —, ha­nem a már megismert és meg­szeretett kirándulást, természet­járást, sportolást, a különféle kul­turális vetélkedőkön való rész­vételt. A pajtások továbbra is önállóan végzik a kifli és az iskolatej áru­sítását, gyarapítják az iskola fel­szerelését, és testsúlyukkal azonos mennyiségű hasznosanyagot gyűj­tenek. Természetesen a tavasszal ka­pott kitüntetés nem valamiféle megpihenést kell, hogy jelentsen —. hanem éppen az ellenkezőjét: fokozott munkavállalással igazol­ni kell: méltók voltak az elisme­rési e, évek szívós és pontos mun­kájával érdemelték azt ki! A beszámolóhoz többen hozzá­szóltak —. csak néhányat raga­dunk ki. Supka Éva ifivezető — talán emlékeztek rá. kisdobosként már tudósítója volt az Úttörő­életnek! — felajánlotta, hogy a többi ifi vezetőveti együtt részt vesz a hasznosanyag-gyűj,tésben. Takács László, a helyi termelő­­szövetkezet elnöke: a tsz jól dol­gozó csapat tagjainak szállítását a nyári táborhelyre továbbra is vállalja! Rejtvényfejtőknek / Találós kérdéseket közlünk kis­dobosoknak, úttörőknek. íme: I. Hatszínű járomfa ívben keresztül feküdt a vizén. 2. Este holttá fá­rad, reggelre feltámad. 3. Meg­hajlítva ívbe, nyáron viszik rét­ié. télen teszik szegre. 4. Fényes acél a tó, a farka lenből való. 5. Szita,_ szita kerekded, ki belenéz, pityereg. 6. Ment egy /érj a fele­ségével és a sógor a ve jé ve l. Há­nyon voltak? , A megfejtéseket — összesen hét szót —, postai levelezőlapon küld­jétek szerkesztőségünk címére — Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecs­kemét, Szabadság tér 1 a. 6000 — december 2l-ig. A helyes meg­fejtést beküldők között tíz darab könyvet sorsolunk ki, postázunk címükre. A levelezőlapra ne fe­lejtsétek el felírni: Űttörörejt­­vény! Selmeci Katalin Nagy neveket viselő kis emberkék: Petőfi Sanyi és Juhász Gyuszi (4.) — Mert Burján bácsiról azt hí­­resztelik a városban bizonyos fe­lelőtlen elemek, hogy még mindig szektás. . — Nem baj — nyugtatta meg ugyancsak bizalmaskodva a fehér hajú családfő. — Szektás szom­szédja még úgysem volt. Remél­hetem, hogy a híresztelés ellené­re sem néz le? — Még hogy én nézném le Burján bácsit? Ennek még a fel­­tételezése is megrendítő. Egészen őszintén szólva épp az ellenke­zőjétől féltem. Hogy esetleg zse­­nánt önöknek... Mert Burján bácsi nagy személyiség ebben a városban. Köztudott, harcosa a munkásmozgalomnak. Osztatlan nimbusza van. Na már most a hozzám hasonló átlagemberek nem vonhatják ki magukat a je­les egyéniségek pszichikai hatása alól. Ez ugye önkéntelen lélek­tani szabály. De amikor meglát­tam itt kőműveskanállal dolgozni az egyszerű, közvetlen család­apát, az én tiszteletem is azon­nal közvetlenebb lett. Ez megint önkéntelen lélektani szabály. Ahogy itt buzgólikodtak. nevetgél­tek, néha sikamlósán viccelődtek. én abból mindjárt megértettem, hogy a lehető legemberibb szom­szédságra számíthatok. Hogy túl a formális köszönő viszonyon, ta­lán még a szoros, őszinte barát­ság sem lehetetlen. Paula édesdeden átadta magát az önfeledt figyelemnek. Már-már udvarló elismeréssel hálálkodott: — Félix úr, hogy maga milyen választékos. Az elismerésre hátráló szerény­séggel válaszolt a szomszéd. — Jaj nekem, néha irtózom tőle. Ez a csiszolt stílus valóságos istencsapás rajtam. Hiába küzdők ellene, van valami született adott­ság a modoromban. Néha viszoly­­gok tőle, érzem, hogy fölöslege­sen terheli az egyéniségemet, de nem tehetek róla. Ugye fárasztó? — Sőt! — biztosította elragad­tatásáról Paula. — Ó, miilyen elnéző tud lenni. Emlékszik, drága Paulácska, ami­kor a kedves és az általam oly sokra becsült kitűnőség, neveze­tesen az ön papája megvásárolta ezt a telket? Én már akkor biz­ton reméltem, hogy ritka harmo­nikus barátságra van kilátásom. Erre csipetnyi melankóliával közölte Paula: — Én meg azt reméltem, hogy valamivel hamarabb tudunk majd házat építeni a telkemre. Dezső határozottan morózus lett a tulajdonviszonyra vonatko­zó k.i.jelentéstőtl. A szomszéd ér­deklődése viszont még jobban felvillanyozódott. — Talán ez idő szeVint is Pau­­lácska becses nevén van a telek? — Hangsúlyozottan — világosí­totta fel Edit gúnyos hangsúllyal. A kőfaragó érdesen mordult: — Nem tartozik ide! — Ó, persze, értem, persze — sietett Félix az engeszteléssel. — Mit is számít a telekkönyv egy ilyen példamutató családban. Akadémiákon kellene" tanítani azt a megértést, amely olyannyira tiszteletreméltóvá teszi a Burján családot. Állítom önöknek igaz lelkiismerettel, hogy ez 'a nagy­szerű csalód még ennél is többre, sokkal-sokkal többre képes. A fehér hajú Burján röviden, de annál sürgetőbben kérdezte: — Például? — Ö, ne tessenék haragudni, egészen magával ragadott a len­dület. Az önök fantasztikus pro­duktuma merész kalandokra csá­bította képzelőerőmet. Ha neta­lán szertelenül felilobogna a fan­táziám, erről egyáltalán nem te­hetek, ezért csakis az. önök lel­kesítő eposza a felelős. Komoly vagyont hoztak tető alá másfél év alatt! Színtiszta szorgalommal, tömény becsülettel, váskemény akarattal, a tehetség egészséges leleményével. 6. Burján Péter, a nehéz tagjait mind kevesebb türelemmel ácso­­rogtató kőműves rimánkodva vágott a szomszéd szavába. — Félix úr. Drága Félix úr. Szeretnék udvarias házigazda ma­radni. Hát kell ez nekünk? — Vállalom a kockázatát, hogy kidobnak, de őszinte elragadtatá­somból akkor sem engedek — makacsolta meg magát a szom­széd, és máris újabb szónoki ro­hamra indult. — Miért baj az, ha az önök önzetlen barátjának lo­bog a képzelete?! A Burján csa­lád. amelyből feltehetően csak egyetlen létezik az egész keleti féltekén, bizonyítottan összkom­fortos tehetség. A talentumok rendkívül szerencsés kombináció­ja. Ez a család mindenre képes. A világon mindenre, ami az épí­tő szakmával kapcsolatos. Dezső nem bírta tovább a fleg­ma hallgatást. — Ne hülyéskedjen már. Minek ekkora dumával körbefutni azt a büdös melót? Hiszen szakembe­rek vagyunk. A papa is kőműves, meg a Zoli öcsém is. Én kőfaragó vagyok, de értek mindenféle bur­kolómunkához. Edit tervezőmér­nök. Mi kell még? Tartós lábik-; rák, meg bivalyizmok ide — mu­tatott dorong felső karjára. — Na, meg jó sok lemondás. Másfél évi baromi gürizés, aztán kész a vil­la. Rajta. Félix úr! Megismétel­heti! Érdeklődve és udvariasan fi­gyelt a szomszéd, mintha dicsér­ték volna. — Csakhogy nekem nincs eh­hez tehetségem. Viszont gondolat­ban tovább szőttem a maguk nagyszerű sorsát. Ugye nem ha­ragszanak meg érte? Talányos érdeklődés felejtődött a mérnöknő szép arcán. Ahogy előbbre nyújtotta kislányos fejét, barna fürtjei lazábbra oldódtak. — Sőt. Tiszteljük a költői haj­lamait. A szomszéd kilökte magát a vesszőszékből. — Csak egyetlen újabb neki­buzdulás kellene, és önök millio­mosok lennének. Szíveskedjenek elővenni papírt és ceruzát. Mél­­tóztassanak kiszámítani. Tartoz­nak összesen háromszázhúszezer forinttal. A ház telek nélkül egy­millió hatszázezret ér, vagyis la­kásonként négyszázezrét'Ez a le­hetőség grandiózus. Úgy, ahogy mondom, tisztelettel: grandiózus! Ettől bizony elfelejtett beszélni a Burján család három jelenlevő tagja. Legjobban a nyugdíjas kő­műves döbbent meg, elsőnek még­is ő nyitotta szóra a száját. — Jó. Megcsodáljuk és elfelejt­jük. Lenvűgözöttségéből mesterkélt nevetéssel ocsúdott a szép mér­nöknő. Megijedt az egyezéstől, hogy azonost gondolt a szomszéd­dal. És eszébe jutott a siófoki ke­szeg. — Elkésett, szomszéd úr! — mókázott. — Ez aztán a telepátia. Félix úr és a papa lelki rokonok. A zsigerek belsejéig megszep­pent az öreg. Q is emlékezett még az általa emlegetett siófoki ke­szegre. — Ez nem tréfa. Hagyjuk. Hagyjuk .. . Valami okból türelmetlenné lett Dezső. Kissé nyersen szólt az ap­jára : — Ábrándozni csak szabad, vagy nem? Könnyedén ejtette útba figyel­mével bátyját a mérnöknő. — Bár egyre makacsabb a gya­núm, hogy Félix úr nem ábrán­dozik — jelentette ki talányos tű­nődéssel. — Ügy veszem észre, teljesen ébren van. Félix úr la­kást akar venni tőlünk. Nyájas szabódással, alázatos tiltakozással húzódott összébb Félix Elek. Szemlátomást apróbb lett nyugágycsíkos kabátjában. — Méghogy én... Ej, ej, drága Edit. ön mód felett leleményes. — Tetszik a játék. Folytassuk. Mi a szabály és mi a tét? — A szabály természetesen a nyíltság. A sportszerűség. Nos, ami a tétet illeti, az nem több, mint a játékoknál általában. Ne­vezzük talán egy kellemes illú­ziónak. — Őrültség. Ettől a pasastól be fogok csavarodni — füstölgött Dezső. — Miféle illúziót emleget? Felszabadultan nevetett Félix, körülbelül úgy, ahogy a hergel­hető vadállattal játszó ember szo­kott, ha sikerül elérnie, hogy a haragos nagymacska harapdálja a rácsot. — Énpen ez a játék értelme. Ki kell találni, hogy mi az il­lúzió. Edit komoly hangja vágta el a nevetését. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom