Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-19 / 298. szám

ÜZLETEK, SZAKCSOPORTOK, ÁRUVÁLASZTÉK Áfész-ek-év utolján HATVANÉVES A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI MOZGALOM Vetélkedő Lajosmizsén A lajosmizsei művelődési ház­ban vasárnap délelőtt rendezték meg a KISZ Kecskemét járási Bizottsága által meghirdetett ve­télkedő járási döntőjét a kom­munista ifjúsági mozgalom hat évtizedéről. Sok községben — például Szabadszálláson, Lajos­mizsén. Tiszakécskén — helyi se­lejtezőkön alakították ki az öt­fős csapatokat, amelyekben út­törők is helyet kaptak, összesen nyolc versenybrigád állt rajthoz (Tiszakécs'kéről kettő), az emlí­tett községeken kívül Kunszent­­miklós, Tiszaalpár, Agasegyháza. Kerekegyháza is képviseltette magát. A KISZ járási bizottsága ki­tett magáért, a vetélkedő való­ságos ötletkavalkádot vonulta­tott föl; volt, hogy retusált dia­képet kellett felismerniük a fia­­talloknak, másik esetben mozai­kokból állítottak össze forradal­már-arcképet, s ki-ki rajzkészsé­gét is bizonyíthatta, amikor a Bükkszéken építendő úttörőtábor számára talált ki plakátot. A zsűri — amelynek Horváth Antal, a járási pártbizottság titkára volt az elnöke — nem volt köneyű helyzetben, amikor a sok jó vá­laszt kellett értékelnie: már az elején, amikor ki-ki leforgatta háromperces interjúját egy-egy községi KlSZ-alapítóvail, meg­gyűlt a gondja, melyik is volt a legjobb... A küzdelemben végül Tisza­­kécske 1-es számú csapata — Dobos József né. Balogh István. Petrezselyem' Margit, Balogh Dé­nes és Finta Pál Ervin összeállí­tásban — győzött. A jutalom nem maradt el: értékes plakátok, könyvek díjazták a Versenyzők felikészültségét. A Bács-Kiskun megyei áfész-ek 1156 kiskereskedelmi bol­tot, 452 vendéglőt és 217 felvásárló telepet mondhatnak ma­gukénak. Az 1978-ra tervezett összforgalmuk ugyanebben a bontásban: 5,5 milliárd, 800 millió és 1,2 milliárd forint. Az idén Hajóson, Ordason és Garán vegyesboltot, Bugacon ipar­­rikk-szaküzletet, Kecelen és Páhiban ABC-áruházat, Tom­pán, Fülöpszálláson és Kiskunmajsán vendéglőt, illetve presszót, Solton bisztrót, Harkakötönyben melegkonyhás fa­latozót, Kiskőrösön két üzemi boltot létesítettek. Három nagyközségi áfész-nál érdeklődtünk az évi forgalomról, az új beruházásokról, a szakcso­portok közellátást segítő munká­járól és az év végi felkészülésről. JÁNOSHALMA A nagyközségben, valamint Bo­­rotán és Rémen összesen 62 üzle­tük és hat felvásárlótelepük van. Az ez évi kiskereskedelmi forgal­muk várhatóan 240 millió forint lesz, ami a tavalyinak 113 száza­léka. Huszonegymillió forint ér­tékben vettek át vegyes cikket, valamint zöldséget és gyümöl­csöt — e két utóbbi áruféleség mennyisége elmaradt a kívánattól —, így a teljesítés éppen hogy i el­éri majd a 90 százalékot. ' Az idén új létesítményekkel r.em gyarapodtak. Sertéstenyész­tő szakcsoportjuk gondoskodik a környék lakosságának húsellátá­sáról, Évente 3650 hízott sertést ..gyűjtenek be", ami 1550 mázsa tőkehúsnak felel meg. Szőlő- és gyümölcstermelők, a kiskerttulaj­­aonosok, s a kisállattenyésztők — szintén szakcsoportokba tömörül­ve — nagymértékben hozzájárul­nak a helybeli boltok megfelelő feltöltéséhez. Az ünnepekre való feli észülés. sajnos, nem ment zök­kenők nélkül, most is sok minden hiányzik és eléggé rendszertele­nek a szállítások. Harminchét bérlet A Fémmunkás Vállalat kis­kunhalasi gyárában a szocialista brigádok rendszeresen látogatják a városi Szilády Galéria tárla­tait. Az élénkülő munkásműve­lődés egy másik jele, hogy erre az évadra harminchétén váltot­tak bérletet a kecskeméti Kato­na József Színház előadásaira. A megyeszékhelyre gyári a utóbusz­­szál utazhatnak a hálasiak. Kecskemétre is jut hetente 15 mázsa tőkehús. Az év végi vá­sárlói rohamokat 4 millió forint­tal megnövelt árukészlet fogadja. A folyamatos és kielégítő ellátást személyes beszerzésekkel és saját fuvareszközök igénybevételével is elősegítik. Mint különlegességgel, gombával is bővítik a napokban a választékot. TISZAKÉCSKE KECEL Ugyancsak három településen — Kecel, Császártöltés, Imrehegy — érdekeltek, együttvéve 26 kis­kereskedelmi, 14 vendéglátó, hat ipari és 5 felvásárló egységgel. 1978-as összforgalmuk kisebb — eddig legalább is — mint amire számítottak: a 250 millió forint csak mintegy 9JÍ ^százaléka a tava­lyinak. Az okok között első he­lyen a mostoha időjárás emelen­dő lei. Az idén befejezték Kecelen a korszerű bevásárlóközpontot: márciusban készült el a-z élelmi­szer-áruház, a hírlap- és dohány­bolt, illetve az, ételbár. Az élel­miszerüzlet hozzávetőleg 7 millió forinttal több bevételt könyvelhet el. mint a régi kis árudák együt­tesen. (Egyébként a bevásárló­­központnál nemrég megfelelő nagyságú parkolóhelyet is építet­tek.) Év elejétől várja és kiszol­gálja a vendégeket a császártölté­si Taverna új konyhája. 1977- ben 45 ezer forintért árultak itt meleg ételt, az idén 900 ezer fo­rintot hoz a részleg. „Gyümölcsös" szakcsoportjuk főként a különböző meggyfajták­­kí.il foglalkozókat támogatja, 50 százalékos árkedvezményben ré­szesítve minden telepítőt. A ser­téstenyésztő és -hizlaló társulat évente 6 ezer állatot ad át a szö­vetkezet vágóhíd jónak, ahonnan „Csak" a nagyközségben tevé­kenykednek. mégpedig 44 kiske­reskedelmi és 18 vendéglátó üz­letben, továbbá hat felvásárlóte­lepen. A kereskedelmi forgalom 5—6 százalékkal több, az áruát­vétel — az igen kedvezőtlen ter­mészetföldrajzi viszonyok mia't-t — jóval kevesebb lesz. az. elő­irányzottnál. Ebben az esztendő­ben 2 millió forintot fordítottak az üzlethálózat fejlesztésére. Töb­bek között önkiszolgálóvá alakí­tották a vas-műszaki boltot, kor­szerűsítették a tiszabögi Tiszavi­rág presszót, folytatták a 13 mil­lió forintos új vendéglő és étte­rem építését. (Kétezer adagos konyhájával együtt a jövő év e'ső felében adják át rendeltetésének.) A közellátás szempontjából .ser­téshizlaló és zöldségtermesztő szakcsoportjuk munkája érdemel külön említést. Tizennégy vagon húst adnak Kécske lakóinak, a megtermelt és piacra dobott pri­mőráru értéke pedig meghaladja az 1 millió forintot. Jelenleg is 50 fóliasátor alatt növekszik a re­tek és a saláta. Üzleteikben mos­tanában alapvető élelmiszerekből nincs hiány, kevés viszont a déli­gyümölcs. a karácsonyfa-függelék és a szaloncukor, amiből például a 44 bolt csupán 32 mázsányit kapott. K. F. Ülést tartott az Országos Szövetkezeti Tanács Műanyag zsineg A különféle társulásos együtt­működési formák bővülésére és erősítésére a továbbiakban is szükség lesz, mégpedig nem ki­zárólag szövetkezetek, hanem szövetkezeteik és állami vállala­tok részvételével is — állapítot­ta meg hétfői, ülésén az Országos Szövetkezeti Tanács. Az előadó, ■ Szabó István (a TOT elnöke) soros elnök azonban felhívta a figyelmet arra, hogy esetenként egy-egy társulás elszakad. „el­idegenedik” alapítóitól, vagy ere­deti célkitűzésétől eltérő pályá­ra téved. Az OSZT tanácskozásán szó esett azokról a módszerekről is, amelyekkel az ilyen „eltévelye­dések” helyrehozhatók, illetve mar eleve elkerülhetők. (MTI) HÍREK • HÍREK ADAKOZZUNK! . . . A minap betértem az Aranyhomok Szálloda éttermébe. Gondoltam, meg­iszom egy csésze kávét és közben csendes, de termékeny tűnődésbe merülök. A helyzet azonban másként alakult. .. Alig foglaltam ugyanis helyet, váratlanul belém mart valami Az arcom hirtelen elvörösödött; s a fogaim eszelősen egymáshoz kocolódtak. Arra gondoltam, hogy bizonyára szellőztetnek. A bőröm persze teljes ere­jéből tiltakozott — szegény, próbált összehúzódzkodni, tüszői és faggyúmiri­gyei görcsösen beszűkültek, szőrszálai felborzadtak — az ellen, hogy ezt a műveletet pontosan ebédidőben végezzék én azonban ügy vélekedtem, hogy kibírom azt a néhány percet. A barátságtalanul hátba támadó, Jeges fuvallat már csaknem teljesen gúzs­ba kötőit, amikor felfedeztem, hogy helyzetem reménytelen: tőlem másfél mtternyire hatalmas lyúk tátong az ablakon! Felfedezésemet természete­sen azonnal közöltem az éppen odaérkező pincérrel, aki azonban könnyedén rándított a vállán: — Ezt mi is tudjuk, nem mondott újságot vele, egy hónapja lesz mát lassan, hogy kitört. — S miért nem tesznek be egy üj táblát?! — Láthatja, hogy milyen nagy kellene. Az ilyesmi pedig nem két fillérbe kerül ... i Többet nem kérdeztem. A pincérnek dupla borravalót adtam, aztán sietve távoztam, hogy mielőbb híradással legyek: — Vendégtársak, baj van! Adakozzunk!.,, K. J. NAPTÁR 1978. december 19,, Ifedd Névnap: Viola Napkelte: 7 óra 28 perc Napnyugta: 15 óra 54 perc Holdkelte: 20 óra 52 perc Holdnyugta: 10 óra 17 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: az északi, északkeleti országrészben változóan felhős, máshol jobbára borult idő várható. Főleg délen és nyugaton újabb havazással. A ke­leti, délkeleti szél napközben megélénkül, helyenként megerő­södik. Néhány helyen kisebb hó­fúvás. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 4, mínusz 9 fok között, északkeleten mínusz 15 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7 fok között. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: jobbára borult, többfelé pá­rás, ködös idő, havazás, havas eső. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 17-én a középhőmérséklet 6,3 (az 50 éves át­lag 0,5), a legmagasabb hőmérséklet 8,2 Cels4us-fok volt, a nap 6 órát sütött, 1,3 milliméter csapadék hullott. Teg­nap reggel 7 órakor mínusz. 1,2, 13 óra­kor mínusz 3,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,2 Celsius-fok volt. Változás a totószelvényen A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság az, 1978. december 23-1, 51. fogadási hét tipp-szelvényéről az 1-es számú Bolton—Manches­ter United angol ligamérkőzést törölte. A törölt mérkőzés helyett a 14-es számú Charlton.—Brigh­ton angol 2. ligás találkozó szá­mít főmérkőzésnek, a 13 plusz 1-es jutalomra vaLó jogosultság megállapításánál pedig a 15-ös számú Notts County—Sunderland angol 2. ligás mérkőzést veszik figyelembe. (MTI) Naiv festő és faragó • Tizennégy éves kora óta fest él farag Bazső József. A naiv alkotó a dunavecsei Béke Termelőszövet­kezet tagja, munkáival a dunave­csei alkotókat bemutató fővárosi kiállításon is szerepel. — A RENESZÁNSZ KÓRUS­­MUZSIKA hangversenysorozat­ban az új évben vasárnap dé­lelőttönként két-két kórus kon­certezik a Budavári Palotában Az első előadást január 7-én rendezik, amikor a tokodaltárói vegyeskar és a fóti zenebarátok kamarakórusa énekel. A követ' kezö vasárnapok egyikén szere■ pel többek közt a kecskémét Kodály Zoltán Gimnázium ve' gyeskara is. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. december 19. kedd este 7 óra: • A Szegedi Kenderfonógyár kisszállási üzemében havonta 90 ton­na különböző vastagságú hagyományos és műanyag zsineg kikészíté­sét végzik. Ennek mintegy 20 százalékát tőkés megrendelőknek szál­lítják. Először a sodrógépekre kerül az anyag, majd megfelelő mé­retű gombolyagokat készítene^, ezután már lehet is csomagolni és szállítani az árut. (Pásztor Zoltán felvétele) wmmnmtTtr'* ~rt3Mrr Ünnepi nyitvatartás Kecskeméten A karácsonyi nyitvatartási rend a következő: December 21—22-én az, egyéb­ként 18 órakor záró élelmiszer­boltok 19 óráig tartanak nyitva. December 23. szombat: az áru­házak, a ruházati és az iparcikk­üzletek a szombaton szokásos időben árusítanak. Az élelmiszer­­boltok is a szombati rend szerint árusítanak, kivéve az alábbi üz­leteket, melyék 18 óráig lesznek nyitva: leninvárosi ABC, mükert­­váirasi ABC, széchenyivárasi ABC, Széchenyi tér 1—3. sz. alatti ABC, Szolnoki úti ABC, Kossuth téri, Kálvin téri élelmiszerbolt, Bolond utcai élelmiszerbolt, kis­­kecskeméti, Volker-telepi élelmi­szerbolt, Petőfi S. utcai élelmi­szer klsáruház, valamint a Szé­chenyi téri Tejbár. A piaccsarnok 6—18 óráig tart nyitva. A vendéglátásban a szom­bati- nyitvatartási rend lesz ér­vényben. December 24-én, vasárnap az üzletek zárva tartanak, kivéve a 7—13 óráig árusító Rákóczi úti élelmiszerboltot, a Petőfi S. ut­cai élelmiszer-kisáruházat, a Széchenyi tér 1—3. sz. alatti és a saéchenyivárosi, a leninvárosi, a műkertvárosi ABC-t. A Szabadság téri és a Rákóczi úti édességbolt 8—12 óráig lesz nyitva., a piaccsarnok 6-tól délig üzemel. A vendéglátó egységek 17 óráig tartanaik nyitva, kivéve a Petőfi S. utcai Ételbárt, mely 21 óráig fogadja a vendégeket. .Karácsony első és másodnapján minden bolt zárva lesz, kivéve a Szabadság téri édességboltot, amely 26-án 8—11 óráig, a Rá­kóczi úti édességboltot* amely 15—18 óráig tart nyitva. A piac­csarnok mindkét napon zárva tart. A vendéglátásban az ünnepi nyitvatartási rend érvényesül. Mindkét napon a tejet és ke­nyeret a kijelölt vendéglátó üz­letek hozzák forgatóimba. Sajtómunkáért Síkosak az utak, sok a baleset Régi hagyomány, hogy a Szak­­szervezetek Megyei Tanácsa az év végén elismerésben részesíti azo­kat az újságírókat, akik. legtöb­bet tettek a tömegszervezet mun­kájának propagálásáért, népsze­rűsítéséért. Tegnap délután Kecs­keméten, az SZMT székhazában rendeztek kis ünnepséget, ame­lyen ott volt Neiner János, a Szakszervezetek Megyei Taná­csának elnöke is. Borsodi György, az SZMT vezető titkára köszön­tötte a sajtó munkásait; elismerő szavaira dr. Weither Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője vála­szolt. A Szakszervezeteik Megyei Ta­nácsának 1978. évi publicisztikai díjait Heltai Nándor és Pavlovits Miklós kapta. Jutalomban része­sült dr. Eszik Sándorné, Tóth Ist­ván, Pásztor Zoltán és Ballai József. — Népművészeti kirakodóvásár, Fazekasok, hímzők, fafaragók, bőrművesek vették birtokukba vasárnap a MOM Szákasits Ár- 1 pád Művelődési Házának folyo­sóit, termeit. Osztatlan ^ sikerl aratott a fővárosban első ízben megrendezett népművészeti or­szágos kirakodóvásár: a kora délelőtti óráktól több száz métei hosszú sorokban várakoztak az érdeklődők bebocsátásra. A vá­sárra 40 kiállítót — zömmel a Népművelési Intézet stúdiójának tagjait — hívták meg. Nem szükséges a megengedett sebességgel közlekedni A nedves, havas útburkolat, a relatív gyorshajtás sok balesetnek vált okozójává. Az 54-es számú úton Szentmihályi Károly, Baja, Bartók Béla utca 8. szám alatti lakos személygépkocsijával a sí­kos úttesten megcsúszott, majd az átokba borult. Szentmihályi Károlyt súlyos sérüléseikkel szál­lították a kórházba. A személy­­gépkocsiban 30 ezer forint anya­gi kár keletkezett. Solt és Kecskemét között Fü­­löpszá-llás határában figyelmetle­nül, körültekintés nélkül kanya­rodott el kerékpárjával Lenkes István 82 éves, Fülöpszállás, Kurjantó 72. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda már féktá­volságon belül személygépkocsi­jával Sima János Kecskemét, Halast út 13. szám alatti lalkos és a kerékpárosnak ütközött. Lenkes István súlyosan, a gép­kocsivezető könnyebben megsé­rült. Páhi határában Varga József 57 éves. Páhi, Vasút utca 16. szám alatti lakos személygépko­csijával nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közleke­dett, s az egyik útkanyarba-n megcsúszott és a fának ütközött. Varga József súlyosan megsérült, a személygépkocsiban 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kalocsán a Marx tér és Lenin utca kereszteződésében Tóth András 43 éves, Kalocsa, Katona utca 2. szám alatti laikos sze­mélygépkocsijával gyorshajtás miatt elütötte az úttesten sza­bálytalanul áthaladó Vajda Jó­­zsefné Foktő. József Attila utca 8. szám alatti lakost, aki súlyo­san megsérült. Baja határában az 51-es szá­mú úton Weisz Lőrinc 50 éves, mórágyi lakos személygépkocsi­jával gyorshajtás miatt a jeges úttesten megcsúszott, s a mintegy 4 méter mélységű árokba zuhant. A baleset következtében a sze­mélygépkocsiban utazó Weisz Lő­rincné súlyosan megsérült. Az anyagi kár 20 ezer forint. Szinte ugyanezen a helyen egy órával később Nemes Károlyné 35 éves. Baja, Klapka utca 16. szám alatti lakos személygépko­csijával gyorshajtás miatt meg­csúszott és ebbe az árokba bo­rult. Nemes Károlyné súlyosan, férje könnyebben megsérült. Az anyagi kár 12 ezer forint. Kunszentmiklóson a Rákóczi út 35. számú ház előtt Kováts László 53 éves. Kimszen-t-miklós, Hunyadi utca 6. szám alatti la­kos személygépkocsijával közle­kedve elütötte a vele azonos irányban kivilágítatlan kerékpár­jává! haladó Balog Lajosné 55 éves, Kunszentmiklós, Szép utca 6. szám alatti lakost. Balog La­josáét súlyos ikoponyasérüléssel szállították a kórházba. Kiskunfélegyházán az 5-ös szá­mú főútvonalon Jójárt Ferencné 47 éves, szegedi lakos személy­­gépkocsijával nekiütközött az előtte az út jobb szélén kerékpár­ral közlekedő Bibok László 52 éves. Kiskunfélegyháza, Tanács­köztársaság útja 69. szám alatti lakosnak. Bibok Lászlót eszmélet­len állapotban, súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Tiszákécske határában Németh Elek Tiszákécske. Bajcsy-Zsilinsz­­ky utca 7. szám alatti lakos sze­mélygépkocsijával Kerékdomb irányában közlekedett. Haladás közben áttért az úttest bal olda­lára, s ott összeütközött a vele szemben segédmotoros kerékpár­ral haladó Andrejkovics József 20 éves, Tiszákécske. Tisza utca 1. szám alatti lakosnak. Andrej­­kovics Józsefet a mentők kór­házba szállították. A járművek­ben hatezer forint anyagi kár keletkezett. Ittasan vezette segédmotoros kerékpárját Kiskőrös határában Pálfi Lajos Sodtvadkert, Alsócsá­­bor 104. szám alatti lakos, amely­­lyel elesett és megsérült. G. G. Járhatók az utak A fő- és az alsóbbrendű utak az egész országban két nyomban járhatók — az Üt inform hétfő reggeli jelentése szerint. A Du­nántúl raa-gy részén havazott, s hósizállin-gózást tapasztaltak az Alföldön is. Csupán Békés, Csongrád, Heves, Borsod és Sza­bolcs megyékben volt a reggeli órákban száraz az úthálózat. A főutak síkosságát jelentették Vas, Somogy és Pest megyéből, ahol három-tíz centiméteres hó borí­totta a betont.' Az M 7-es autó­pályán- a hókása késztette óvato­sabb haladásra a gépjárműveze­tőket, A reggeli órákban az or­szágutakon száz, munkagép dol­gozott a hó eltakarításán. (MTI) RETTENETES SZÜLÖK CSÉB-bérlet Szekszárdon 19 órakor: OLASZ SZALMAKALAP MOZI 1978. december 19.: KECSKEMÉT VÁROSI: lél 4 és 7 órakor Filmbarátok Köre! HUSZADIK SZAZAD I—II. Dupla helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes olasz film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed 6 órakor BOB HERCEG Színes magyar film 8 órakor SZENVEDÉLY 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes svéd film MESF.MOZI: háromnegyed 6 órakor NO, MEGÁLLJ CSAK Színes szovjet mesefilm-összeállítáa STÜDIÖMOZI: 8 órakor (A Városi mozi épületében) MERÉNYLET SZARAJEVÓBAN Színes, magyarul beszélő jugoszláv—csehszlovák film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: . Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/u. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X

Next

/
Oldalképek
Tartalom