Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-06 / 287. szám

t 1#78. áuemb:r 1 v PE^Öl • ' ® i ízlés, érték, művelődés „A FEJLŐDÉS KULCSKÉRDÉSE AZ ISKOLA” Az oktatás és a község távlatai Zsanán 0 A jelenlegi általános iskola, amelyet két tanteremmel szeretnének bővíteni. HÁNYSZOR, de hányszor ta­pasztaljuk, hogy egyes tárlatok nézése közben valaki ezt mond­ja: mi akar ez lenni? Ha ugyan­is egy-egy tájékozatlanabb, a mű­vészetek világában járatlanabb ember ránéz egy szoborra, képre, rajzra, akkor azonnal úgymond érteni akarja, amit néz, szemlél. Sőt, nem csupán ezt szeretné, de szinte abban a pillanatban, ami­kor ránéz a műre, mindjárt el akarná azt helyezni saját külön értékrendszerében. Így adódik az­után nagyon sok esetben, hogy az illető a számára idegenül ható, furcsának tűnő alkotásra tekintve hamar elmarasztaló, sőt lekicsiny­lő és elítélő véleményt mond. Ahelyett például, hogy sietne el­gondolkozni rajta: mi lehet az oka ennek az idegenkedésnek? Ezzel kapcsolatban érdemes ta­lán felemlíteni egy megtörtént esetet. Valaki elment egy modern művésznek a tárlatára jó egy vagy tán másfél évtizeddel ez­előtt. Amit a kiállításon látott, egyenesen ingerelte. Mondogatta, hogy „ez szélhámosság”, meg hogy „képek ezek?” hiszen semmit sem láthatunk a „sok maszattól”. Sőt, odáig ragadtatta magát, hogy in­dulatos szavakat írt be a kiállí­tás vendégkönyvébe. Valósággal szidalmazta ezekkel a sietve le­írt szavakkal az alkotót, annyira, hogy az „érthetetlenséggel” vá­dolt művésztől a művészi rangot is elvitatta. Idáig a történet első fele. S a folytatás? Az történt, hogy a mi emberünk valahogyan közelebb került a művészetek világához, amikor az új munkakörének meg­felelően .„hivatalból” kellett is-József Attila egy majdan meg­írandó tanulmányának az esszen­ciáját a következő mondatban sommázta: „Az ember egyszerre ősi és modern lény.” Hagyomány­nak és korszerűségnek ezt az ösz­­szefüggését a gyermekek világá­ban, s talán legtisztábban játé­kaikban érhetjük tetten. Ki tud­ná megmondani, hogy hány száz vágj' ezer éve eregetjük a papír­­sárkányt? És ha kutatnánk, mi­lyen ősi szokás-rítus eredetét ta­lálnánk meg benne? S mi rejlik a falusi gyermek morzsolt csutká­ba dugott tollas játékában, amely ’há -feldobja tartósan repül a le­vegőben, akárcsak Ikarusz szán­• Hagyományos szemlélettel ké­szült babák. merkednie a különféle alkotók tevékenységével, a művekkel, al­kot ásókkal. És a művészi alkotó­műhelyekkel is. Fokozatosan „rá­kapott” a művészeti tanulás ízé­re, egyre inkább otthonosan kez­dett mozogni a múzsák világá­ban. Ami azelőtt értelmetlennek tűnt a szemében, amire legfel­jebb csak legyintett, az egyre in­kább közelebb került hozzá. Oly­annyira, hogy emberünk a rend­szeres tanulás, művelődés, a mű­vekkel való ismerkedés útján még az absztrakt, művészetnek is híve lett. S ő maga a régi elítélő so­rait akkor kezdte szégyellni iga­zán, amikor azon kapta magát nemrégiben, hogy elragadtatással teli szavakkal dicséri az egykor kipellengérezett művészt, s an­nak ismételten látható műveit. Aligha hihető, hogy ez a példa egyedi. Nyilván nagyon sokan el­mondhatnának önmagukról vala­mi hasonlót. Oljnasmit, ami egy­értelműen bizonyítaná: ha valaki kezdetben nem érti meg azokat az alkotásokat, amelyek kerülik a „szájbarágóst”, amelyeken nem a túlegyszerűség dominál, hanem esetleg mondjuk a művészi kuta­tó-kísérletező hajlam és kedv, az nem jelenti azt, hogy ez nála mindvégig így lesz majd. HISZEN TÖRVÉNYSZERŰ, hogy csak azt vagyunk képesek szeretni, akit vagy amit már is­merünk. Ami idegenül hat ránk, arra legfeljebb kíváncsiak va­gyunk. Igaz azonban, hogy ez a felerősödő kíváncsiság vezethet el bennünket a jobb, tökéletesebb megismeréséhez. Éppen ezért fon­tos, hogy mindenek előtt akarjuk déka, vagy Verne elképzelt repü­lője. És amikor feltalálják a re­pülőt, azon nyomban követi a já­tékrepülő papírból, csutkából és fából. A gyermek érzékenyen fogja fel, és alkotó ösztönének működ­tetésével tárgyakban is kifejezi a környező világot. Megfigyeli, mit és mivel dolgoznak a felnőttek, s ami például a szülőknél munka, vagy művészet, az nála játék. Játékaival veszi körül magát, amelyek egyszerre tudnak jelké­pei és megelevenítői lenni a kör­nyező valóságnak és az elképzelt világnak. A játék egyik oldalon tehát valóságismeret, a gyermek alkalmazkodása a világhoz. Fel­készítés az életre, a munkára. Ilyen például a lányoknak a ba­ba: anyaságuk első iskolája; a rongyból, csutkából készített tárgy, melyet mosdatni, etetni és altatni lehet. A játék ugyanakkor teremtés is. Ripsz-ropsz elkészül, és megele­venedik a csutkacsikó, sír a baba, repül a papírrepülő, berreg a do­bozból készült autó. Élettelen anyagból épül fel és élővé válik a teremtett csodavilág. Ami létre­jön, csupán látszólag hasznos, cél­szerű, valójában birtoklása és ki­fejezése annak az ösztönös képes­ségnek, hogy minden tárgyat élő­vé varázsoljon. Vidéken a természet közelsége az anyagok nagyobb választékát kínálja. Kisebb korban a gyermek a legkönnyebben megmunkálható ismerni és érteni azt, ami a sze­münk elé kerül. Amit fentebb elmondottunk, ugyanígy vonatkozik a zenére, s az irodalmi műfajokra is; min­denre, ami a műalkotás fogalom­körébe sorolható. Hogy egy elég­gé széles körben ismeretes példát említsünk: Bartókért szokás ra­­jongani; és sajnos, Bartókot nem érteni is szokás. Könnyű felis­merni, hogy sokan ebben a kér­désben úgy mondanak véleményt, hogy a nagy zeneköltőnek' akár csak egyetlen művét végighall­gatták volna. Ki kell mondani, hogy akit — Illyés találó kifeje­zésével szólva — ,a Bartók-i hang­zavar bánt, s ezért kapcsolja ki a rádiót, az csodálatos élményekkel lesz szegényebb, s nagyszerű lel­ki-szellemi örömöktől fosztja meg magát. Csupán azért, mert nem volt hajlandó venni a fáradtságot a megértéséért. Persze, sokkal könnyebb rámondani gyorsan, hogy ,nem értem”, hogy „nem kell,,, mert „idegen”, mert „ért­hetetlen”. HATÁROZOTTAN le kell szö­gezni, hogy minden igazi műalko­tás „érthetetlen” annak, aki nem szenvedett meg csepp>et sem az óhajtott megértéséért. A korsze­rű látás és ízlés nem valami ve­lünk született, bennünk kezdettől fogvg meglevő hajlam, vagy ké­pesség, adottság; hanem minden­ki által megszerezhető valami, amiért érdemes — és kell — küz­deni Az értékes műalkotások esz­tétikai értékeinek felismerése és „megemésztése’ lesz e nemes küz­dés megérdemelt jutalma. V. M. anyagokhoz: homokhoz, sárhoz, fához, vesszőhöz, piapírhoz, ku­koricacsutkához stb, folyamodik. Abból készít játékot, amit a ház körül talál. Később — megfelelő segítséggel — komolyabb feladat­ra is alkalmassá válik. A Me­gyei Művelődési Központban leg­utóbb bemutatkozott lakiteleki já­­tékkészítö és kerámia szakkör — Dugár János fiatal kecskeméti fa­zekas-népművész vezetésével — tagjai bizonyították: magasabb szintű kerámiamunkára is alkal­massá váltak. A jSljffckészítésnél, a‘ ntfgisttife­­rés igénye és ,az-alkotó, aktivitás ösztöne egyaránt' munkál a gyer­mekben. S ezzel összefüggésben szükséges megemlíteni, hogy fél­reértjük a népművészetet — s különösen annak továbbélési le­hetőségét —, ha csupán paraszt­­folkórt értünk alatta. A paraszt­ság által megőrzött népművészet az általánosabb emberi képesség része . az egyetemes emberi alko­tó tehetség megnyilvánulása. S amíg a parasztfólklór visszavon­hatatlanul pusztulásra ítélt addig az alkotó képesség az ember örö­kös és általános tulajdonsága ma­rad. S ezt a képességet az alkotó ösztön folyamatos ébren tartását kell értékelnünk gyermekeink já­tékkészítő tevékenységében is. Éliink-e kellően napjainkban a játékkészítésben rejlő óriási lehe­tőségekkel? A bolti játékok hal­mozásával nem akadályozzuk-e a gyermekek alkotó ösztönének és készségének a fejlődését? Meg­gondoljuk-e mindig, hogv milyen isítékot adunk gyermekeink kezé­be és ezzel milyen indulatokat, tulajdonságokat. fejlesztünk ki bennük? Természetesen a felnőttek által tervezett játékokra, játszóterekre Is szükség van. Semmi sem pó­tolta viszont, a gyermek önmaga számára készített iátékát Elég néhány gesztenye, kukoricaszem. vagy napír ahhoz, hogy a gyer­mek játszani tudjon. E? a tevékenység nemcsak a legfiatalabh nemzedékről, hanem a felnőttről, szülőről és pedagó­gusról is vall. Játékról szólunk, de világosan tudiuk, hogy a foga­lom mögött müven összetett tar­talmak: társadalmi, oszichológiai és pedagógiai lehetőségek húzód­nak meg. és főként, hogy milyen nagy felelősség hárul a társada­lomra, szülőkre, pedagógusokra, iátéktervezőkre és szakkörvez.e­­tőkre ebben a munkában. Hatása embert és jövőt for­máló erő. embert nemesítő és esz­tétikai értékhordozó. S ezt a spon­­tán-ügvetlent. a sután-őszintét n modern művészetszemlélet lá­tásmódja fedezte fel újra szá­munkra, és századunkban végre valódi alkotói értékként kezelte. Ezzel a sokoldalú klfeiez.ésl és nevelési lehetőséggel a lakiteleki fálékkészítő és kerámia szakkör taglal és vezetői jól sáfárkodnak. Kiállításukkal er a gvermekkö­­zössée felvillanja, hogv miiven óriási lehetőségek reilenek a két­­ezredév-forduló 30 éveseinek mai mfí''é.ereti nevelésében. Legtöbb tátékukkal bizonyítiák: hrkrvan lehet ma .Tórcef Attüa-I módon egyszerre bagvomónvőrzóneV és korunk űi technikai igényeihez, igazodónak lenni. Bánszky Pál Zsana nem tartozik azon telepü­lések közé, ahol túlságosan sok idegen fordulna meg. A Kiskun­halasról Szeged felé haladó út a faluszéli házak mellett visz el; nem metszi át a települést. Aki azonban bekanyarodik a központ felé tartó bekötőútra, megállapíthatja: ez a község új község. Erről tanúskodnak az új házak, az egymást követő gondo­zott porták sorai. Az épületek frissen festettek, formájuk kor­szerű: az utolsó hat-nyolc év­ben épültek fel. Zsana központjában szép, új, korszerű ABC-áruház reklámja csillan meg, előtte pedig a községi vízmű drótkerítése. A telepet az idén november 7-én avatták fel. Nem messze tőle ugyancsak mo­dern kis épület: az óvoda tömb­je látható. A korszerű intéz­ményben három éve gondozzák, nevelik a helybeli gyerkőcöket. □ □ □ Lajkó Lajos, a községi tanács elnöke 1964 óta tölti be tisztségét. Mint elmondja, Zsana az utolsó évtizedben kezdett el erősebben fejlődni. A falu a nagy kiterje­­, jdesü tanyaterület lakóinak be­­költözése .nyomán gyarapodik lé­­lekszámban és gazdasági erőben. A tanács közművesített, vízzel és villannyal ellátott telkeket ad az igénylőknek, akik így szívesebben épílkeznek a központban, mint kinn a tanyán, áhol mindezt nem ' egyszerű előteremteni. A környék lakosságának körülbelül fele már benn a községben lakik, s ha a fejlődés töretlen lesz, úgy egy évtized múltán már itt összpon­tosul a népesség döntő többsége. — A zsanaiak három munkale­hetőség közül válogathatnak — magyarázza az elnök. — Az Egyetértés Termelőszövetkezet és az. erdőgazdaság is szívesen al­kalmaz munkát keresőket, de nem csekély Kiskunhalas iparának vonzása sem. A legutóbb a kötött­árugyár toborzott itt nálunk em­bereket. Am az az igazság, hogy a tanyai lakosokat nehéz „elcsá­bítani”, az itteniek nem nagyon vállalják az ingázást. Különösen akkor nem, ha van helyben is munkaalkalom. A tanyán lakók tehát szívesen költözködnek be a községbe, amelynek fejlődése ígéretesnek tűnik. A három és fél kilométer hosszúságú vízvezeték, az élelmi­szer-ellátás, sőt az óvoda is ama dolgok közé tartozik, amelyek vonzerőt jelentenek számukra. □ □ □ A bevándorlást, illetve a kül­területek elnéptelenedését jól jel­zi a bezárt tanyasi kisiskolák szá­ma is. Az eresztői, az alsó- és fel­­sőzsanai, majd a kőkúti iskolák­ban a hetvenes évek közepén ősz­­szesen öt tanteremben szűnt meg a tanítás; s tavaly ősszel már va­lamennyi gyerek új intézmények­be került. Az eredeti terveik sze­rint a kiskunhalasi általános isko­lai diákotthonba kellett volna menniük. A szülők azonban még nem szívesen válnak meg hat-tíz éves gyermekeiktől, akiket jobb szeretnek maguk nevelni. Valijuk be, ez az igényük érthető is. A körzetesítés tehát bizonyos feszültségeket szült a környéken. A megszűnt tanintézetek alsó ta­gozatosainak nyolcvan, a felső ta­gozatosok hatvan százaléka a zsanai általános iskolába jelentke­zett. Ez az intézmény viszont nem volt felkészülve a létszám meg­növekedésére, hiszen mindössze két tanterme van. Ennek követ­keztében csak a legnagyobb ne­hézségek közepette tudják taní­tani az ide iáró alsó és felső ta­gozatos nebulókat. Hogyan? Lajkó Lajos elmondta ezt is: — Az iskolában két tanterem, egv kis tanári szoba, és egyetlen szertár van. Váltott tanítással a kettő megduplázható. Hozzá vet­tünk egy helyiséget a szomszédos művelődési házban is; így tehát három osztálytermet használhat­nak. Délelőtt és délután is oktat­va önálló osztály az első és a harmadik, összevonva tanulnak viszont a másodikosok és negye­dikesek. A feflső tagozatban az ötö­dikeseket a hetedikesekkel, a hato­dikosokat pedig a nyolcadikosok­kal tanítjuk egyszerre, azonos te­remben. Az oktatásügy legszembetűnőbb zsanai ellentmondása jelenleg az. hogy míg a községben lakó óvo­dás gyerekek valóban városi szín­• Lajkó Lajos: „Minden vá­gyunk, hogy létrehozzunk egy korszerű, kis iskolát.” vonalon korszerű körülmények között nevelkedve készülnek fel a rendszeres tanulásra a községi összefogás eredményeként felépí­tett óvodában, addig fejlődésük megakad az általános iskolában. □ □ □ Az ok: a tárgyi, tantermi adott­ságok hiánya. És mint a tanács­elnök elmondta: az oktatás jelen­legi megoldatlansága nyugtalanít­ja a lakosokat, akik szeretnének „hosszú távra” berendezkedni a községben, és maguk mellett tud­ni legalább alsó tagozatos gyer­mekeiket. Más szóval a rendezet­len helyzetet mindenki szeretné megszüntetni. — Minden vágyunk, hogy lét­rehozzunk egy korszerű kis isko­lát — magyarázza az elnök. — Két új tanteremmel kellene meg­toldani a régi épületet, ez a gon­dok jó részét megoldaná. Az idén már önálló' első osztályt kellett indítanunk s valószínűleg jövőre is annyian lesznek, hogy a leg­kisebbeket ugyancsak nem lehet már összevonni más osztálybe­liekkel. A feszültség tehát nö­vekszik. Mindezt tudják a hely­beliek, és így biztos vagyok ab­ban, hogy éppen olyan lelkesen jönnének dolgozni az iskola bő­vítésén, mint tették ezt az óvoda építésekor... A tanács fejlesztési alapja nem sók, alig kétszázezer forint évente. Ezért hitelt is fel­vennénk. Csak engedélyre van szükségünk, kérésünket egyébként már előterjesztettük az illetéke­seknél. □ □ □ A múlt évben a község lakóinak társadalmi összefogásával Csá-I szártöltésen toldották meg az ál­talános Iskolát. Az építkezés költ­ségei így a felét sem érték el an­nak, amibe egy tanterem létesí­tése „hivatalosan” kerül. Hasonló példákat más községekből is idéz­hetnénk. Talán ez az űt lenne leginkább járható Zsanán is. Egyszerű szerkezeti elemekből, házilagos kivitelezéssel, a hely­beliek segítségével megoldani a község egészséges fejlődésében annyira fontos iskolabővítés fel­adóiét. P. M. • A mai, modern szemlélet, látás terméke. 0 Használati tárgyak, eszközök igényes, ízléses utánzása. FILM JEGYZET A maláj i tigris A sors útjai kiszámíthatatlanok. Ez a talányos közmondás jelen pillanatban azt jelenti, hogy néha egészen különös együttesek gyűlnek össze egy-egy film (francia—olasz—NSZK gyártmány) elkészítése körül. Ebben az esetben — mármint A maláji tigris esetében például — az idegen nyelvekhez konyitó nézők számára nem mindennapi élményt kínál ez a gyönyörűen fényképezett, káprázatos távol-keleti tájakat bemutató kalandtörténet. A mese abban az időszakban látogatja meg a Jáva körüli tengerek kalózfészkeit, rejtelmes dzsun­­geljeit, amikor az angol gyarmatosítás az első ke­gyetlen lépéseket tette meg, és amikor a hollandok is kezdik már kinyújtani a kezüket a Távol-Kelet csodáit ígérő mesevilág felé. A történet teljesen kitalált, de nagyon rokonszenvesen meseszerü. Kö­zéppontjában egy mindent elsöprően ragyogó kül­sőségekkel rendelkező hős-színész, Kabir Beái (San­­dokan) áll, akit a gyarmatosítók tettek kalózzá, olyan kalandorrá, aki népe felszabadítása érdeké­ben próbál szövetségre lépni mindenkivel, aki nem „kedveli” a gyarmatosítást. A filmben van gyönyö­rűen lényképezett tigrisvadászat, van olyan csoda­méreg, amely legutóbb a Rómeó és Júliában, Shakespeare remekében is szerepelt, és amelytől néhány órára halottá merevedik aki beveszi, van­nak korlátoltan buta angol gyarmati katonatisztek, macskaügyességü maláj kalózok, gyönyörű lányok (tisztes öltözékben), és mindezek fejében mind az angol gyarmatosítók, mind a malájok, mind a ka­tonatisztek, tán még a tigrisek is olaszul beszélnek. Ez aztán rendkívül mulatságossá teszi az egész történetet. A gyártó cégek közül a németet — némi tréfás túlzással szólván — a főszereplő kék szeme képviseli?! 0 A maláj! tigris két főszereplője: Kabir Bedl és Carole André. Kabir Bedi, a lőhős mellett egyébként a szereplő­­gárdában olyan neveket találunk, mint Philippe Leroy, aki a maláj tigris alvezérét alakítja, a kitűnő jellemszínész, Adolfo Celli és a szép, de minden va­lószínűség szerint nem túl eredeti tehetséggel ren­delkező Carole André. Mind a rendező, Sergio Sollima, mind pedig az operatőr, Marcello Masciocchl derekas munkát vég­zett. A dzsungelfelvételek színesek, titokzatosak, a tengeri ütközet rendezése, fényképezése pedig külön is elismerést érdemel. Az egész film szórakoztató, látványos, fordulatos, de ne kutasson a néző az események logikája utdn. Elég, ha élvezi a mindig szép, mindig változatos látványt, és a ritka külső adottságokkal rendelkező hős-színész rokonszenves játékát. Cs. I. Rongybabák és csutkarepülők

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom