Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-05 / 286. szám
1978 december 5. • PETŐFI NEPE • V TANYAI EMBEREK KLUBJA Előadás, tárlat, találkozó A ködöt vágni lehetne — ahogyan mondani szokás. Olyan sűrű, hogy látni alig lehet tőle. Nedves ősz vége van, tél közeleg immár. Itt a lajosmizsei határban is, nem messze a ceglédi úttól. Ahol a megürült tanyai iskolából alakították ki a mizsei tamyaklubot. — Lehet, hogy nem is lesz közönség ebben a vacak időben — mondja kételkedőn az útitársam, majd megkérdezi: — mi is a mai program? — Molnár János kecskeméti műgyűjtő- könyvritkaságaiból nyílik kiállítás — válaszolom. Közben jómagam is kezdek kételkedni az est sikerében. — Majd meglátjuk — mondom, hisz éppen erre vagyok kíváncsi: be lehet-e csalogatni az istenhátamögötti tanyai embereket ilyen cudar időben, egy könyvkiállításra? □ □ □ Végre, célhoz érünk. A közelről már látható kivilágított ablakok, meg az autók, s a busz a tágas udvaron: reményt ébresztenek bennünk. Sőt, odabenn kellemes meglepetésben van részünk: nem csak a szép klubterem, nem is csupán a jó meleg, de az a legalább harminc fiatal és felnőtt látogató is örömre hangol, aki nem sajnálta a fáradságot, és eljött. Akik odatartották az arcukat a szélnek, a nedves ködnek, mert űzte őket a kíváncsiság. Vagy a szórakozási, esetleg a művelődési vágy? — Mindegy — gondolom —, fő, hogy itt vannak. Nézzük, mit csinálnak. □ □ □ Az ízlésesen berendezett, kicsinosított teremben «több száz, érdekesnél érdekesebb könyv. Múltszázadi klasszikusok első kiadású kötetei; ritkaságszámba menő régi folyóiratszámok; értékes, nagyon becses dedikációk: Tamási Árontól, Veres Pétertől, Bölöni Györgytől, Kós Károlytól és másoktól; térképek, írói levelek, gyönyörű albumok; finn, japán, angol, lengyel kiadványok. Azután Petőfi- és Katona-művek díszkiadásban, a Nagy Német Művészeti Enciklopédia stb. Egyszóval lenne mit nézni még az akármilyen magas műveltségű embernek is. Hát még most azoknak, akik az első lépéseket teszik meg a művelődés hatalmas országútján! Nézem az asszonyokat, a kipirult arcú, tanyai gyerekeket, az idős, megfáradt férfiakat. Akik most leplezik — vagy felejtik — fáradtságukat, gondjaikat. Belefeledkeznek a nézelődésbe, a lapozgatásba. Közben olykor kérdeznek is Molnár Jánostól, a gyűjtőtől, aki elhozta kincseinek egy részét, hogy másoknak vele örömet szerezzen. Ilyeneket kérdeznek tőle: — Ez itt milyen nyelven van írva? — Kinek a műve ez az ex-libris? — Finnül — hangzik a válasz. S azután: — László Gyula munkája a szép ex-libris. — Hát ő nem régész? , — De igen. Am egyben képzőművész is. □ □ □ Nehezen szánom rá magam, hogy bárkit is megzavarjak az elmélyült szemlélődésben, a „betűfalásban”; de végül is ezt teszem. Megkérdezek néhány környékbeli látogatót: miért jött el ide ebben a mogorva időben? — Vas Lajos tsz-tag: — A közelben lakom. Itt van a feleségem, a fiam is. Együtt jöttünk. Most éppen ezt nézegetem. Mutatja, s én olvasom a címet: Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben. Aztán Lajos bácsi még ezt mondja: — Ha valamilyen rendezvény van, mindig eljövök. Mert tudja, azelőtt még nem volt ez a klub, nem tudtunk hová menni. A falu, város messze van. — Mit szól a sok szép könyvhöz? — Éppen mondom: ezekért a könyvekért akár egy tehenet is odaadnék. Abrahdm Ferenc, hetedikes tanuló: — Egy jó kilométernyire lakunk ide, nekem nem nehéz eljárogatni. Kíváncsi voltam a szép könyvekre, a tanár bácsi hívta fél a figyelmet rá, hogy mi készül itt. Érdekes a sok színes kép, a címek, a nevek, minden. — Szeretsz olvasni? — Nagyon. — Főleg mit? — Csak érdekeset. Most például a Két kard, hét oroszlán című könyvet olvastam. — Ki írta? — Elfelejtettem. Abrahám Imréné, tsz-tag: — Én a szomszédos dűlőben lakom. Ha valami előadás van, itt vagyok, örülök, hogy számunkra is van ilyen lehetőség a tanulás'ra. Az ember, azért mert tanyán él, szeretne mégis többet látni, tudni. Csak bámulom a szép könyveket. És bennük a népművészeti tárgyak fotóit. Elgondolkozom: kik, mikor, hol csinálhatták ezeket a csodálatos dolgokat? Orosz Sándomé, tsz-tag: — Érdekelnek a könyvek, kedvenc Időtöltésem az olvasás. Ezért vagyok itt. — Mi az, amit éppen nézeget? — Egy régi, kézzel írott kötet. — Mi a címe? Olvasni kezdi: — A rebegő múzsa, avagy futó darab-versek, melyeket különb féle alkalmatosságokra készített, és a kis gyűjteményben összeszedvén kiadott Bellicz Jónás, 1809-ben. Íme, a kiállítás egyik becses darabja — a sűrű köd borította tanyák világában. □ □ □ A mizsei tanyaklubot ez év tavaszán avatták. A jelek szerint a környék lakóinak nagy örömére. Azóta sok filmvetítés, előadás, kiállítás, találkozó, stb. színhelye volt ez a három helyiségből álló kicsi intézmény. Fellépett itt már citerazenekar, tánccsoport. Volt itt a televízió stábja forgatni, és tanulmányozták az itteni munkát, a sikerek titkát budapesti egyetemisták is. A klubvezető Zsiér Sándor tanár tömören fogalmazva csak ennyit mond: — A legfőbb öröm, a leginkább nagyszerű, hogy a vidéknek ezen az eldugott részén fel lehet kelteni az érdeklődést. Hogy lehet ismereteket adni, lehet az ízlést fejleszteni. □ □ □ Tapogatózva megy előre a kocsink az átláthatatlan ködben. — Mekkora sötétség! — gondolom, majd magamban hozzáteszem később, elégedetten: — De immár csak a ködös határban; és nem a fejekben, szerencsére. Varga Mihály Könyv Berki Viola művészetéről FILM JEGYZET Érdekesnek mondja Berki Viola egyéniségét A művészet kiskönyvtára sorozat új kötetének fülszövege. Alkotóember méltatására szerencsésebb kifejezést is olvastam már, mivel e szóhoz lekicsinylő, olcsó hatáskeltésre utaló jelentéstartalmak is tapadtak. Furkó Zoltán, a bevezető tanulmány írója szerencsére e minősítés esztétikai vonatkozásait kutatja, vagyis azt vizsgálja, hogy a kiskunhalasi származású festő mi újat adott ismert dolgok, témák megjelenítésében, miben és mennyire eredeti, egyéni. Kissé elnagyoltan szól Berki Viola pályakezdéséről. A „látszólag sikeres” megállapítás erősen vitatható, hiszen tudott, hogy akkori politikai és művészetpolitikai okok miatt meg kellett szakítania főiskolai tanulmányait. Első önálló kiállítását csak 1965-ben rendezték meg. A nagyközönség akkor figyelt föl rá, amikor bemutatta a Tv-Galéria. Egyetérthetünk további fejtegetéseivel: a művész pályatársainál erőteljesebben zárkózott el a naturalisztikus valóságábrázolást követelő előírásoktól. Sikerei összefüggnek az ezerki lencszázhatvanas években fellépő új nemzedék előretörésével. A továbbiakban pontosan, árnyaltan kvalifikál: „A kamaszos vehemenciájú új törekvések Berki Violánál talán kevésbé filozofikusak, kevésbé önálló bennük a gondolatrendszer, inkább szinte valami gyermeki tisztaságú költői nyelv kialakulása követhető nyomon alkotásaiban. Művészi fejlődésének máig meghatározója maradt a .mesélő archaizálás’. ... Romantikus képzeletvilága sokszor egészen az érzelmesség közelébe sodorja.” A népművészet, a gyermekkori élményvilág, a „titokzatos” Kelet, a história, Szentendre; ezekből a forrósokból alakult ki 1962—63- ban Berki Viola sajátos képi világa. Stílusát — Furkó értő elemzése szerint — a letisztult formák, a jelképes értékű színek, a síkszerű ábrázolásmód jellemzi. Ügy véli, hogy 1975 fontos esztendő az időközben több díjjal elismert művész életében. Az Állványozók tanúsága szerint fölismerte, hogy az emberi tevékenység, a munka a történelem mozgatója és az élet értelme, az Adám és Éva pedig az embert, mint természeti lényt ünnepli nagy erővel. Hetvenegy — köztük hat színes — képmelléklet gazdagítja a Corvina kiadósában megjelent szép kötetet. Közli Nagy László Viola rajzai című költeményét. „Ügy láthatok Violára — hogyha nézek írott képre. — Kitálalva itt a hattyú — feketére sütött vére." H. N. Egyszeregy • ■ a Kardos Ferenc, Kardos István forgatókönyvéből részleteiben rendkívül mulatságos, alkotást „hozott össze". Azért kell a rendezői tevékenységet ilyen könynycdén minősíteni, mert egységes hangvételű, és a témából adódó lehetőségeket maradéktalanul kihasználó alkotás mégsem jött létre. Ha ugyanis a rendező olyan abszurd helyzetbe hozza főhősét, amely egy ilyen típusú fűm létrejöttét kívánná meg, ne alakítsa ki a részleteket annyira — majdnemhogy földhöz ragadt naturalista módon —, ahogyan ö teszi. Mert ki hiszi el, hogy egy viszonylag szűk közösségben, egy falun belül egy apa egyetlen gyermekét kétszer anyakönyvezteti, két különböző névre, sőt az egyetlen csemete két saját, külön feleséget vesz, két, külön háztartásába, és háborítatlanul pendlizik egy ideig, anélkül, hogy környezetében a gyanú árnyéka felmerülne. Ha a film valamilyen fajta groteszk, tudathasadásos esetet tárgyalna, ez az abszurd helyzet indokolt lenne. De itt tulajdonképpen két külön — önmagában mulatságos anekdota keveredik egymással és bővül ki egész estét betöltő filmmé. — Ráadásul szerepel a mesében egy igen zavaros gondolkodású atya, aki tulajdonképpen ennek a képtelen alaphelyzetnek létrehozásában főszereit vállalt, majd a vége felé, egészen indokolatlanul kifejti, hogy mindaz, amit ő sugalmazott és elindított, tulajdonképpen erkölcsileg helytelen, hiszen egy embernek csak egy élethez, egy feleséghez, egy halálhoz, stb. ran joga. Ráadásul eléggé elkésve, bevonul a valódi abszurd helyzet is a mesébe, a magával méghasonlott papa egy épülő ház tetejéről egvszercsak emelkedni kezd a levegőbe, s eltűnik a történetből. Amiért mégiscsak érdeme« beülni a mozi nézőterére, az Garas Dezső alakítása, aki mindvéaig hiteles lelki képét adja egy eléggé meahalszolt (a szövegíró és rendező által meghaisznlt) embernek Garas Dezső örülhet, hogy ilt/en. képességeinek igen sok lehetőségét megmutató szerepet kapott, de a néző másik szeme mégis inkább sir, hiszen nem ártott volna egy kitűnő színésznek méltóbb fiimi környezetben produkálni magát. Tulajdonképpen a többi szereplőzöl ts csak elismeréssel lehet nyilatkozni Halász Judit és Pécsi Ildikó látssza n két feleséaet, a papa alakját nedia a mostanában „felfedezett" Bencze Ferenc viszi vászonra. Cs. L. Az üzemi amatőr népművészek második országos találkozója • A megnyitón igen sok érdeklődő vett részt. Nyolcszáz üzemi amatőr népművész kétezer alkotásából válogatva rendezték meg az elmúlt hónapokban a megyei népművészeti kiállításokat, hogy azután ezt az anyagot újra gondosan zsűrizve — most már másodízben — rendezzék meg a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ aulájában az üzemi népművészek országos kiállítását. Megnyitó beszédében Forgács Istvánná — a SZOT kulturálisagitációs és propaganda osztályának főmunkatársa — egyebek között az,t méltatta, hogy e kiállítást másodízben rendezték meg Dunaújvárosban, s hogy ez a biennálé jellegű tkiállítás jól beilleszkedett a szakszervezeti mozgalomba. A tárlaton egyébként háromszáz alkotást állítottak ki. Bács- Kiskun megyét Andrássi Ferenc, Horváth József, Faragó József, Vincze Ferencné, Papp Sándorné, Fábián Pálné, Takács Gusztáváé és Bállá Béláné képviseli. A találkozó a megnyitót követően szekcióülésekkel, vitákkal, megbeszélésekkel folytatódott, majd az ünnepélyes zárás következett, amelynek végszava ez volt: viszontlátásra, 1980-ban újra Dunaújvárosban. K. J. • Nagy siker« volt Andrási Ferenc Bács megyei fafaragó ál* kotásainak. • Faragó József kiskunfélegyházi fafaragó munkái előtt sokaa megálltak. 0 A megnyitó ünnepséget követően különböző szekciókban vitatták meg az amatőr művészeti mozgalom gondjait. — Képűnkön: a himső asszonyok. (Bárándy István fotói)
