Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-19 / 298. szám

1978. december 19. 9 PETŐFI NÉPE 9 S

NAGYKÖZSÉG, TÁJAK ÖLELÉSÉBEN - KIÁLLÍTÁSON, KÖNYVBEN ÖSSZEGZIK A KUTATÁSI EREDMÉNYEKET

„A keceli mélyfúrás”

• A bográcstánc »ein utolsó mulatság.

# Hogy vélekedhetnek a piacon a két lagzirói?

(Bellon Tibor és Sólymos Ede felvételei)

Hét országra szóló lakodalmakban eddig sem volt hiány Kecelem De a mostani kettő a leghíresebbeket is fölözi. A nagyközség készülő monográfiája képekkel, szavakkal idézi majd a násznép bevonulását, az étrendet, a vőfélyek mondókáját. Még azt is megörökítik, hogy mit hozott a menyasszonytánc.

A helybeli Vönöczky-fiú, meg a pota menyasszony lagzijára a művelődési házat bérelték ki, Orcsikék a szülői házban ünnepelnek. Az egy hét óta a nagyközségben tartózkodó kutatók egy csoportja megpróbál észrevétlenül dolgozni, igyekeznek elvegyülni a sokadalomban, hogy jelenlétük ne zavarja, befolyásolja a rítust, de néha-néha őket is fölkapja a szárnyas jókedv. A házigazdák is megsértődnének, ha minden kínálást visszautasítanának. Üggyelbajjal találunk egy tenyérnyi helyet a beszélgetésre.

Egy csinos könyvtároslány, a keceliek és a meghívott muzeológusok fáradhatatlan összekötője hiába csukja be az igazgatói iroda ajtaját: még a falakon is beszűrődnek a nagyteremben játszott harminc év előtti slágerek. Nagy a vigasság. Csodálható, hogy igencsak derűlátóan nyilatkozott dr. Bárth János múzeumi'gazgató, a tervezett monográfia szerkesztője.

— Azért vállaltam el a megbízást, mert minden feltétel adott egy színvonalas kiadvány készítéséhez. A helyi tanács, a szakszövetkezet és több üzem gondoskodott a szükséges anyagiakról. Kedvező körülmények között kutathattunk a most záruló héten. Lovas kocsikkal járhattuk a távoli pusztákat. A néprajztudománynak is régi vágya egy ilyen Duna—Tisza közi mélyfúrás. Eddig csak a Tiszántúlon fejeztek be ilyen nagyigényű vállalkozást, ezek is inkább történeti jellegűek voltak.

Kecel több okból is alkalmasnak látszik a homokvilág képviseletére. Tízezer lakosnál többen lakják ezt az újkorban alapított települést. A Kiskunság, a kalocsai Sárköz és a Bácska találkozásánál fekszik, a parasztság e tájra jellemző szakszövetkezeti utat választotta.

A kötetben több mindent szeretnék megírni. Az egyik fejezet címe: Kecel a tájban. Azt vizsgálom, hogy miként hatottak az eltérő . szomszédságok a paraszti kultúrára, életmódra. Ezért veszünk részt ma is két lakodalmon. Itt a szilosi határrészen élő Vönöczky-fiú és egy Kalocsa-környéki lány tartja nászlakomáját. Margit az öregcsertői Iszkra Termelőszövetkezetben dolgozik, eljött a közös gazdaság egész vezérkara. Régi keceli család az Orcsik. Ilona férje, Gilich János is itt él, de a família vadkerti eredetű.

Az étrend, a ceremónia mindkettőn ugyanaz, hiszen keceli lakodalmakban jártunk. Ugyanazt mondja nagyjából a két vőfély, csak a násznép viselkedik másként, énekben, táncban különbözik a résztvevők magatartása.

Az elmúlt fél században mások is beházasodtak, mások a régi parcellázások során települtek át. Érdekes az. a kérdés, hogy a korábbi közösségből kiszakadtak miként válnak kecelivé, hogyan felejtik el azt a bizonyos kettőzöttmássalhangzó ejtést, miként hagyják el a viseletét.

Csaknem harmincán gyűltünk össze, bejártuk a tanyákat. Dömötörtől Polgárdiig.

Belon Tibor múzeumigazgató Karcagról érkezett.

— A Jász-Kunságot és a Kiskunságot több szál köti össze. Sok a hasonlóság, még több a különbözőség. Jó néhányan vagyunk itt, akik szívesen kutatnak más tájakon is olyan ügyekben, melyekkel odahaza is foglalkoznak. Akármerre megy az ember, viszi magával fonnivalóját. így messzebbről tekint az ember saját munkájára.

Ezért vettünk részt szívesen a kecskeméti múzeum által szervezett szabadszállási gyűjtőtáborban, ezért vállaltuk, hogy megnézzük egy kiskunsági település gazdálkodásának a rendjét. Félegyházával is évek óta együtt dolgozunk. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhető az a most kezdődő program, amelynek keretében háro megye muzeológusai együttműködve dolgozzák fel a csongrádi vízlépcső területén levő néprajzi, régészeti, történeti emlékeket.

A szép keceli munkában a földművelés, határhasználat témakört kaptam. Abból indulunk ki, hogy a XVIII. században a tiszántúli

mezővárosokból sem hajtottak kevesebb marhát külföldi piacokra, mint a két folyó közéről, közgazdasági jelentőségük nagyjából egyforma volt. A XIX. század második felében borult fel az egyensúly. A Tiszántúl majdnem a feudális termelési rend szintjén maradt, míg itt dinamikus fellendülés kezdődik. A mikéntekre, a miértekre a néprajz is keresi a válaszokat.

örsi Julianna néprajzkutató:

— Én is Karcagról jöttem. Az anyakönyveket vizsgáltam. Meglepett, hogy csak 60—65 százalékra tehető azoknak a házasságoknak az aránya, amelyekben a vőlegény és a menyasszony egyaránt helybeli. Bevallom, nem erre számítottam. így érdeklődéssel várom a falusi _ közösségekre vonatkozó további kutatásaim tapasztalatait.

Sólymos Ede, a bajai múzeum igazgatója is alaposan kidolgozta magát:

— Érdekelt ez a téma, hiszen szomszédunkban van Kecel, mégis más táj. ösfoglalkozások összefoglaló címmel a vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkozom. Elsősorban a nagyvizek — Duna, Tisza, a Velencei-tó — halászatát kutattam eddig. Érdekel, hogy ilyen lápos, őrjeges, kanálisos területen milyen nyomai vannak a halászatnak. Érdekes adatokat találtam eddig is. Ez részben az erdős, nagyhatárú környékkel magyarázható. Ellenőrzés hiányában egészen ősi eszközökkel vadászgattak. Azt is nyomon követjük, hogy miként szorultak vissza 1945 után ezek a módszerek.

A ceglédi Kossuth Múzeumból érkezett Kocsis Gyula.

— Otthon is hasznosíthatjuk, amit itt látunk, tapasztalunk. Ezért használok többes számot, mert eljött feleségem, munkatársam Nagy Varga Vera néprajzkutató is. Én Kecel népének kereskedelmi kapcsolatairól írok. Vizsgálom, hogy a falu és a környék miként hatott egymásra, vizsgálom a fogyasztási szokások alakulását.

Kérem írja meg: sokfelé gyűjtöttünk, de ennyire szíves, segítőkész vendéglátás sehol sem könnyítette ennyire munkánkat.

Mind többen kukkantanak sürgetően a rögtönzött sajtótájékoztatóra, mind többen hiányolják a vendégeket, mind erősebben furdal a lelkiismeret, hogy miattam lemaradnak # valamilyen fontos eseményről, ezért búcsút koccintunk.

Abban a reményben köszönünk el egymástól, hogy ilyen jól sikerül majd a tavaszi gyűjtőtábor is, és bő két év múlva a nyomdába kerülhet Kecel monográfiája, megnyílhat a kutatás során előkerült tárgyakból, készített fényképekből tervezett kiállítás.

Távozóban messze kísér az Én vagyok a, én vagyok a kunsági fi dallama. Magasan jár a hold, most kezdődik igazán a tánc, most mórikáznak a leglelkesebben a vőfélyek, kattognak a fényképezőgépek, fogy a magnószalag.

Az Élet, ez a furcsa, kiszámíthatatlan rendező így hozza össze a fiatalok boldogságát égy nagy tudományos vállalkozással.

Heltai Nándor

EGY KISKÖRÖM KEZDEMÉNYEZÉS

Oktatógépek az általános iskolákban

Az ésszerű takarékosság nem tévesztendő össze a buta spórolással: ha azért hagyunk állni egy gépet, hogy az ne fogyasszon áramot, vagy mert a hiányzó alkatrészre sajnáljuk a pénzt, az felelőtlen pocsékolás. Az igazi takarékosság a meglevő eszközök lehető legalaposabb kihasználása.

Mindez természetesen nemcsak a gyárak, a termelőszövetkezetek

berendezéseire vonatkozó igazság, hanem az iskolák televízióira, magnetofonjaira, írásvetítőire, fizikai, kémiai berendezéseire, és — ahol van — nyelvi laborokra is. Sajnos, mégis előfordul, hogy a szertárakban porosodnak (és mennek tönkre) diavetítők, magnetofonok, pedig az idejében történő megjavításuk olcsóbb lett volna.

Sokan még ma is idegenkednek az „oktatógépektől”

Miért késlekedtek mégis? Az okok után kutatva hamar kiderül, hogy a pedagógusok egy része még mindig idegenkedik ezeknek a berendezéseknek a használatától. Pedig ma már számos alkalom adódik — igen sok intézményben egyenesen kötelezővé tették ezen alkalmak kihasználását! — hogy elsajátítsák a szakszerű kezelésüket. Mégis nyűgnek, többletmunkának, nem pedig hasznos segédeszköznek . tekintik az oktatógépeket.

Kétségtelen, hogy mondjuk egy írásvetítő beépítése az órák menetébe sok időt, energiát von el a tanártól. A grafikonok, a fényképek, rajzok fénymásolása, ezeknek magyarázó szöveggel v^ló ellátása bizony sok-sok órába kerül. De ha jól csinálják, az eredmény sem marad el, hiszen a gyermekekben vizuálisan is rögződik a tananyag.

Hónapokig tart az elromlott készülékek javítása

Nem olcsók ezek a berendezések; a nyelvi labor például több mint százezer forintba kerül, egyegy írásvetítő pedig tíz-tizenegyezerbe. Ezek a jelentős beruházások csak akkor térülnek meg — természetesen a gyerekek szellemi épülésében —, ha minél többet használják is őket. Ezért fontos, hogy meghibásodásuk esetén minél előbb kijavítsák őket!

Sajnos, a jelek szerint ez nem mindenütt olyan egyszerű, mint amilyennek így leírva tűnik. A legtöbb községben-városban

ugyan megértik az iskola gondjait a GELKA szakemberei; ám igen sok olyan esetről tudunk, amikor a „majd rákerül a sor” kezdetű válasz kíséretében hónapokig halogatják a beadott készülék megjavítását.

Személyes kapcsolatok, utánajárás, szervezés

Kiskőrösön, a Petőfi általános iskola tanáraitól hallottam olyan esetről is, hogy az ilyen, több hónapon keresztül tartó huzavona után kijavítatlanul került vissza a magnetofon az iskolába, állítólagos alkatrészhiány miatt. Szerencsés, de egyáltalán nem megnyugtató fordulat, hogy az ügyről tudomást szerzett az egyik tanárnő katonatiszt férje, és ügyeskezű kiskatonákat küldött az iskolába, akik néhány óra alatt tökéletesen rendbehozták a készüléket. A ‘katonák azóta is rendszeresen kijárnak az iskolába, elvégzik a szükséges javításokat, a helyzet tehát egyelőre megoldottnak tekinthető.

De mit csináljanak a többi iskolában, ahol szintén gond az elromlott oktatási gépek kijavítása?

Több helyen elhangzott a javaslat, hogy az olyan gyár vagy ipari szövetkezet, ahol vannak megfelelő szakemberek, az „egy üzem, egy iskola” mozgalom keretében segíthetne az oktatógépek - javításában.

Persze, erre is mindkét részről oda kell figyelni. Kérdés: van-e ideje a pedagógusnak, hogy ezt a szervező munkát is vállalja? A gyakorlat azt mutatja, hogy akinek szívügye, az szakít rá időt, akinek nem, az pedig a kétségkívül meglevő nehézségekre hivatkozik.

Kiskőrösön tanműhelyt rendeznek be erre a célra

Ügy tűnik, hogy a kiskőrösi járásban hamarosan megszűnnek az ilyen természetű nehézségek; mégpedig a 621-es szakmunkásképző intézet kezdeményezése nyomán. Az intézet vezetői elhatározták, hogy az oktatógépek javítására egy műhelyt rendeznek be, ahol — megfelelően képzett szakoktatók irányításával — érettségizett műszerésztanulók állnak majd a város és a járás iskoláinak rendelkezésére. A műhelyben dolgozó fiatalok nemcsak az elromlott gépek kijavítására,

hanem arra is vállalkoznak majd, hogy az újabb típusú berendezések kezelésére megtanítják a pedagógusokat.

Figyelemreméltó kezdeményezés ez, aminek bizonyára nemcsak a pedagógusok örülnek majd; hiszen fontos társadalmi feladat megvalósulását segítik: a gépekkel korán, már általános iskolában barátságot kötő szakemberekre ugyanis egyre inkább szükség van az élet minden területén.

K. J.

(7.) — Természetesen, ott leszünk a ballagáson — jegyezte meg, miközben a pucér parkettet kopogtatta cippellője sarkával.

— Na és — kukorékolta a magáét Paula. — Ki vagyunk az érettségijével az összes vizekből.

Burján Péter tanácstalanul hallgatott, most azonban szólnia kellett.

— Nem szabadna annyira lenézni azt az érettségit. Eleget gürcöl érte.

— Ma már csaik egy értéktelen papír — adta apósa tudtára kicsíinylő ajkbiggyesztéssel Paula.

Feleletként szinte bocsánatot kért az öreg:

— Ér annyit, mint az elemi iskolai bizonyítvány az Orsolyita apácáktól.

Ha a becsületébe gázolnak Paulának. akkor sem sértődött volna meg különbül. Felpattant ültéből, fel is ágaskodott, majd kiszaladt az erkélyre.

— Nem bírom! Ezt már nem lehet bírni! Ezt az örökös személyeskedést !

Dezső keserűen morogni kezdett, súlyos legyintéssel fejezte ki

véleményét, aztán nekieresztette a hangját.

— Diliház ez, vagy társasház?! Döntsük el gyorsan, mielőtt én is bediliznék!

Higgadtan, bár kissé sápadtan szögezte le az öreg:

— Imrét nem hagyom bántani, Ugyanannyit dolgozott a házon, mint mi. Itt töltötte az összes szabad idejét. Házasodjanak csak össze, és az én lakásom az övék.

Idejét látta a mérnöknő, hogy összeszedje lélekjelenlétét. Könynyedén, mosolyogva, igazi szeretetet sugározva beszélt az öreghez.

— Rendben van minden, édesapám. A legnagyobb rendben. Senkinek nem áll érdekében kifogásolni a döntését. Sőt. De a változatlan óhaj más formában is teljesülhet.

Az apa tűnődve iszogatott néhány rövid koityot a söréből, éppen úgy, ahogy a forró teát szokás,

— Ti valamit titkoltok előlem,

A gyanú alaptalansága ellen

felfortyanva tiltakozott Dezső.

— Alattomosak azért nem vagyunk!

Fogalma sem volt a fehér hajú Burjánnak, mire vélje ezt a tartalmában ködös, de rossz hatásában nagyon is érezhető helyzetet.

— Hát akkor?,..

A teljesen ártalmatlan kérdés annál tűrhetetlenebb llelt, minél tovább hallgattak.- S mivel egyikükben sem volt akkora bátorság, vagy lelemény, Ihogy újabb félrevezetéssel szédítsék az öreget, a tanácstalan kérdés pillanatról pillanatra keményedett, mellnek szegülő követeléssé. Elsőnek Paula próbált menekülni a kelepcévé lett kérdés elől.

— Szerintem már vége a meccsnek. Zoliék nemsokára itthon lesznek...

Edit annyira megalázónak érezte a gyáva bújócskát, hogy egyetlen lépéssel túljutott a taktikázgatáson. Elszánt szavaival sógornőjéhez fordult:

— Zoliék miatt nem fáj a fejem. Én már döntöttem.

Burján Péter kapkodta a fejét hol ide, hor oda. Majdnem szeppenten érdeklődte Dezsőtől:

— Dehát miről van sízó? ...

A bivalyerős kőfaragó hirtelen ereje tudatára ébredt. Mutatta, mennyire örül magának az életnek. s egyáltalán mily nagyszerű, hogy ő lehet apja és családja herkulesi oltalmazója. Széles biztonságérzettel, jó szívű vidámsággal bugyogtatta poharába a sört.

— Igyunk még egy pohárral, édesapám! Igyunk a nagy ötletre! Mert nézze, aranyos fater, az az ötlet igazán óriási!

10.

Már nem mutatott szeppentséget Burján Péter. Ellenkezőleg. Már-már vigyázz-állásba rándította roggyant testét az erély. Nem nyúlt a poharáért.

— Egészségedre, édes fiam. És most beszéljetek.

Megelőzendő, hogy zordon hangnemben érkezzenek el a lényeghez, Edit szokásos szeretetreméltóságával sietett Dezső segítségére.

— Hiszen együtt voltunk, amikor átjött Félix úr. Azt is tetszett hallani, hogy mit rebesgetett.

Mintha Burján Péter tudta volna, hogy mérnök lánya fél az ő zordonságától, jeges rosszkedvűseggel rázta meg a fejét.

— Nem emlékszem.

— Ne tessék ilyen félelmetesen nézni rám. Voltaképpen fölösleges annyit fontoskodnunk. Mindössze arról van szó, hogy a lehető legegyszerűbb módon megszabadulunk az adósságunktól.

Mintha megnyugodva eszmélt volna rá valami kellemesre az öreg, még a mosolygáshoz is kedvet kapott.

— Persze, hiszen építészmérnök vagy. — Aztán elmólázgatott egy ideig, majd váratlan daccal mondta mérnöklánya szemébe: — De számomra ez a ház a tökéletes.

Ingerelte Paulát az apósa. Voltaképpen mindig Is ingerelte. Ezért ha mód kínálkozott rá, azonnal kihasználta a bosszantást alkalmat.

— Az öregség nem ok a maradiságra.

Burján Péter különösen érzékennyé lett esztendők során menye csipkelődéseire. Komolyan soha nem haragudott, rá, inkább szeretni próbálta. Most sem a visszavágás szándéka, hanem csupán az önérzet védelme mondatta vele:

— Csakugyan, az öregség nem ok a maradiságra. De a fiatalság még kevésbé. Akkor lennék maradi, ha a pénzen kívül semmi egyéb nem érdekelne. Ha szenvednék az unalomtól, csak azért, mert nem lennék képes kitölteni értelmes élettel az új otthonom falait.

A kopott zöld fotelben kuporgó Paula rövid leszólással fejezte ki véleményét.

— Mesebeszéd.

önuralommal fordult feléje Burján Péter.

— öreg ember vagyok, Paulám, szeretek mesélni. Tudjátok, mihez igazodom én ebben a városban? A házakhoz. Amiket, én építettem. Ennek a városnak, a mi közös szülővárosunknak egyetlen utcája sem idegen számomra. Dolgoztam mindegyikben. Amikor segéd lettem, akkor a postapalotát építettük. A Gold Aruház falait emeltük, amikor szerelmes lettem anyátokba. Onnan mentem eléje minden este a gyapjúmosodához. Akkor alapoztuk a magántisztviselők bérházát, amikor Dezső megszületett. Rengeteg házat építettem. A verejtékem, a szivem jogán mindegyik az enyém. Még az a nyavalyás központi orvosi rendelő Is, ahol eltörött a lábam, amikor leszakadt alattam az állvány. Ügy dolgoztam mindegyiken, mintha magamnak csinálnám. Hát akkor engedjem ki a kezemből bután, gyermeki tudatlansággal azt, ami csakugyan az enyém?!

Röstellkedéssel rokon érzés tette lágyabbá Editet.

— Ne izgassa fel magát, édesapám ...

Dezső is békülékenyebben hangoskodott:

— Igyunk egy kortyot, drága öreg. Irigylem azt a nagy szívét. Pedig én sem vagyok fakir, elhiheti. Csak tudta, az a dörgés, hogy mostanában más idők járnak.

Mérlegelőn hajtogatta tömör, arányosra mintázott férfifejét Burján Péter.

— Más idők. más idők ... Hiszen én is akartam, hogy más idők járjanak. De minden azért nem változik meg. A tisztességnek még mindig tisztesség a neve. A jó kenyérnek most is jó íze van. A csalán most is csíp. A föld sem repülhet le a pályájáról azért, mert régóta kering a nap körül. Csak változzatok. Én olyan maradok hozzátok, amilyen mindig is voltam... ,

— Ez úgy hangzik, mint a szemrehányás — mondta Paula. — Pedig ilyesmire igazán nem adtunk okot.

A mérnöknő -továbbment ennél:

— Ellenkezőleg. Amire okot adunk, az helyeslés lebet.

Még mindig nem akarta elhinni Burján Péter, hogy ily szilárd egyetértéssel akarják megadásra kényszeríteni. Kételkedve emelt« féloldalra a fejét.

(Folytatása következik.)

Keceli és pota asszonyok népviseletben.

Gólya is járt Orcsikéknál. hm, furcsákat jósolt...