Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-10 / 265. szám

1978. november 10. # PETŐFI NÉPE 7 SPORT-SPORT - SPORT Kecskemét város cselgáncsbajnoksága Való igaz, hogy az idei év utolsó I. osztályú rangsolóverse­nye, amely egyben Kecskemét város bajnoksága és nemzetközi találkozó is volt, többet ígért, mint amennyit valójában adni tudott. Az okát persze ennek nem nehéz megtalálni. Az él­mezőny legjobbjai nagyrészt már „páholyban” érezték magukat, mert megszerezték a minősíté­sükhöz szükséges pontokat és győzelmeket, s tálán úgy gondol­ták, kár lenne ezt — s egy eset­leges sérülést — kockáztatni a soron következő nemzetközi ver­senyek előtt. A legjobbak egy csoportja éppen külföldön is sze­repelt. Akik ezen a körön kívül voltaik, valamint a vendég NDK-s cselgáncsozók és a kecskemétiek természetesen elindultak, s így végeredményben panaszra még­sem volt ok. Valit verseny, s láthattunk néhány érdekes .mér­kőzést is, különösen a második napon, az alsóbb súlycsoportok­ban. Szombaton délután a négy fel­ső súlycsoportban kezdték a ver­senyeket. Nagy meglepetés nem volt. A 78 kg-íban Szabics Antal megszerezte a harmadik helyet, s a bajai Horvath pedig az ezüst­érmet. A 86 kg-ban Kiss Endre győzelmét senki sem veszélyez­tette. még a nagy rivális Szabó M. sem igazán. E. Kovács J. lett a harmadik. A szombati ered­mények : 78. kg: 1. Kovács Gábor (Bp. Honvéd), 2. Horváth (3SK), 3. Szabics A. (KSC) és Szabics J. (SZEOL AK). 86 kg: 1. Kiss Endre (KSC), 2. Szabó M. (SZEOL AK), 3. E. Kovács J. (KSC) és Klemensits (Győri D.). 95 kg: 1. Pomikálszki (Ü. Dó­zsa), 2 .Radnai (Bp. Honvéd), 3. Csák (Bp. Spartacus és L. Schreiber ,(BSG Rotation). + 95 kg: 1. Géra Nándor (Réf- si Sp.), 2. Móczár (Bp. Honvéd), 3. Péter (Bp. Spartacus) és Sza­bó Gy. (Bp. Honvéd) A vasárnap rendezett három súlycsoport versenyén sokkal több volt az induló. A 85 kg-ban Kincses csak bírói döntéssel ka­pott ki, s így lett harmadik. A 71 kg-ban a berlini .Lothar Fehr most is — mint a csapatmérkő­zésen -j!.-;legyőzte Kerekesbe-h * 60 kg: .l„,.Wjttmainn... Andrási! «Bp. Spartacus), 2. JCiss (Bp^ • Kiss Endre veszi át az aranyérmet. (Banczik István felvétele.) Spartacus), 3. Schuilhoff (MVSC) és Feigl (Bp. Spartacus), 5. Pusztai (KSC). 65 kg: 1. Varga (MVSC), 2. Molnár (Pécsi Spartacus), 3. Kincses (KSC) és Csoknyai (Deb­receni D.) 71 kg: 1. Lothar Fehre (BSG Rotation), 2. Kerekes (KSC), 3. Pulai (KSC) és Deli (KSC). * * * Adósak vagyunk a pénteken este rendezett KSC—BSG Rota­tion nemzetközi csel gáncs-csapat- mérkőzés második találkozójának eredményével. A második mér­kőzésre a KSC a legtöbb súly­csoportban a második embereit szerepeltette. BSG Rotation—Kecskeméti SC 3-*-2 60 kg: R. Bunk—Pusztai dön­tetlen. 65 kg (1) Hampal-*Iillés 1:0. 65 kg (2) M. Pauel ellen Kincses győzött waazacival. 0:1. 71 kg: (1) L. Fehre—Kerekes 1:0 (két waazarlvall). 71 kg (2) D Scholtz—Deli döntetlen. 78 kg: W. Bude—Szabics A. 0:1 (fojtás- fogással). 86 kg: G. Wdttiler—Tö­rök döntetlen. 95 kg: L. Schrei­ber—Kővágó 1:0 (ippon). Vég­eredményben 3—2 arányban a berlini csapat győzött. E. Kovács Károly nagy sikere Paderbornban rendezték meg az NSZK nemzetközi cselgáncs­bajnokságát, s a nagyszabású versenyen 14 ország 350 cselgán- csozója indult. A versenyen szép magyar siker született, s ez szá­munkra azért is külön öröm. mert a legjobb eredményt kecs­keméti csélgáncsozó érte el. E. Kovács Károly a 95 ke-os súly­csoportban öt győzelem után áll­hatott fel a dobogó tetejére, s így a varsói siker után most az NSZK-ban is első lett. A magyar versenyzők közül a 65 kg-ban Patek lett második, s a nehéz­súlyban Varga a harmadik. Sza­bó az ötödik, Mészáros a hete­dik helyen végzett. Az elmúlt héten Kecskeméten vendégszerepelt BSG Rotation NDK-s cselgáncsozók látogatását viszonozzák'. ar kecskeméti sporto­lók. Csütörtökön Fekete László- . az vjkyasi ^ijotteág titkárának, valamint Szász An­talnak, a KSC ügyvezető elnöké­nek vezetésével elutazott az NDKröa a KSC .13 .fős. cseJgáncs­CSapatá. ' ' -r-V J:. >T I itt , í-í.i-í* CA '■ • ' S7 '‘Z í \á>dli fih’ ’ I SAKK Tornában három újabb aranyjelvényes A hét végén Budapesten ifjú­sági I. osztályú minősítő versenyt rendezett a MOTESZ. A kiskun- halasiakat Mészáros Csaba, Bá­thory Gábor és Kovács Attila képviselte. Nagy ' meglepetést okoztak mindhárman, ugyanis az erős ifjúsági mezőnyben csak ők voltak serdülő korú résztvevők. Korukat meghazudtoló könnyed­séggel hajtották végre a magas követelményeket, és végered­SOROKBAN ZÜRICH Az UEFA ellenőrző és fegyel­mi bizottsága a legutóbbi kupa­mérkőzéseiken sportszerűtlen já­tékosok és csapatok felett ítélke­zett. a legsúlyosabb büntetést Juan Gomez, „Juanito” a Real Madrid csatára kapta: 1980. no­vember 8-ig eltiltották az euró­pai kupaküzdelmekben való rész­vételtől. „Juaniito” a Grasshop­pers—Real Madrid UEFA-Kupa visszavágó után tattlegességre ve­temedett a játékvezetővel és az egyik partjelzővel szemben. Az eltiltottak között van Gary Owen (Manchester City), Liam Brady (Arsenal), Nikola Jovano­ményben mindhárman teljesítet­ték az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Ha a decemberi minősítő versenyen isméit sikerül ez a bravúr, a KAC aranyjelvényes tornászainak száma négyre nö­vekszik. A KAC tornászainak ez a kiugró teljesítménye egyben azt is jelenti, hogy a tervezettnél egy évvel korábban, már a jövő év­ben az ifjúsági első osztályban indíthatnak csapatot. vies (Crvena Zvezda). Pénzbün­tetést kapott a Strassbourg fran­cia, és a Crvena Zvezda jugo­szláv klub, mivel a közönségük petárdákat zúdított a pályára. AMSZTERDAM „A katasztrofális 0—8 nem az utolsó mérkőzésemet jelentette — mondotta Johann Cruyff. — Még állni kell a szavamat, megígér­tem barátomnak Beckenbauernek és a Cosrruosnak, hogy még há­romszor fellépek a New York-i együttesben. Ami a 0—8-at ille­ti, 14 éve nem játszottam ilyen nagy arányú vereséget szenve­dett csapatban.” Nagy izgalmak következnek Buenos Airesben a 23. saikk- olimpia férfi versenyének hajrá­jában. A 12. fordulóban Ma­gyarország Svédországgal- talál­kozott és 2,5:0,5 arányú vezetést szerzett, egy játszma függőben maradt. Portiseh játszmája döntetlen eredménnyel ért véget Andersson ellen, Ribli legyőzte Schn.iedert, Sax pedig Schlessert. Csőm—Ved- berg játszma függőben maradt. Magyarország pontjainak szá­ma ezzetl 30,5 pontra ugrott, eny- nyit még egy válogatott sem szerzett a sakkolimpián. A füg­gő játszmák befejezése előtt Ma­gyarország áll az élen. A helyzet a következő: Magyarország 30.5 pont (1), Szovjetunió 29,5 (2), Egyesült Államok 29 (3), Kanada 29, NSZK 28,5 (1). A nők versenyében a Szovjet­unió vezet 9,5 ponttal, Spanyol- ország (7), az NSZK és Jugo­szlávia (6—6), Magyarország (5.5), Bulgária és Lengyelország (4,5—4,5), valamint Anglia (4) pont előtt. A 4. fordulóban a magyar női csapat sötét bábukkal a Szovjet­unió ellen játszott, 1,5:1,5 lett a végeredmény. Ez történt az NB I-ben Bp Honvéd—Zalaegerszeg 2—0 (1—0) Kispest, 2500 néző, vezette: Rú­zsa. Góllövőik: Weimper, Geiger. K iái Irtva: S i mon (Z TE). Tatabánya—Vasas 2—2 (0—0) Fáy u. 2000 néző, vezette: Pá­dár. Góllövők: Arany, Schmidt ül­ésből), illetve: Gass, Váradi ül­ésből). MTK-VM—Salgótarján 1—1 1—0) Hungária körút, 2500 néző, ve­zette: Szávó. Góllövők: Pekker, illetve: Kiss (11-esből). Csepel SC—Ü. Dózsa 2—2 (2—0) Csepel 2000 néző, vezette: Győri. Góllövők: Csordás, Hangai, il­letve: Fazekas, Zámbó. Haladás—Ferencváros 1—1 (1—0) Szombathely, 6000 néző, vezet­te: Marton. Góllövők: Hegedűs, illetve: Martos (11-esből). Diósgyőr—Dunaújváros 2—1 (0—1) Dunaújváros. 2500 néző. vezet­te: Tóth L. Góllövők: Tatár, Tokár, illet­ve: Kúti. MÁV Előre—Békéscsaba 1—0 (0—0) Székesfehérvár. 1500 néző. ve­zette: Kőrös. Gól lövő: Brúder. Kiállítva: Rábaközi (MÁV Elő­re). Bn. Vasas Izzó—Videoton 3— 0 (0—0) Tábor u., 1000 néző. vezette: Mohácsi. Góllövők: Nagy 2, Varga. Rába ETO—Pécsi MSC 4— 0 (0—0) Győr. 3000 néző. vezette: Ur- bán. Góllövők: Glázer 2, Pardavi. Pölöskei. az NB i. Állasa 1, Bp. Honvéd 11 7 3 1 27—8 17 2. FTC 11 6 4 1 26—13 16 3. Ü. Dózsa 11 5 5 1 24—15 15 4. DVTK 11 6 2 3 19—18 14 5. STC 11 5 3 3 19—12 13 6. Rába ETO 11 5 3 3 14—9 13 7. PMSC 11 3 3 3 10—12 13 8. Tatabánya 11 4 4 3 20—16 12 9. Videoton 11 3 5 3 12—13 11 10. Dunaújváros 11 4. 3 4 16—18 11 11. Csepel 11 2 6 3 17—12 10 12. Békéscsaba 11 3 3 5 8—12 9 13. Vasas 11 3 3 5 15—20 9 14. MÁV E. 11 4 1 6 6—30 9 15. MTK-VM 11 3 1 7 13—16 7 16. ZTE 11 2 3 6 6—14 7 17. V. Izzó 11 2 2 7 12—21 6 18. Haladás 11 2 2 7 6—21 6 ATLÉTIKA Kecskeméti győzelmek a szolnoki November 7. Kupa mezei futóversenyen Több mint 800 résztvevője volt az ez évi szolnoki ünnepi mezei futóversenynek, amelyen a KSC atlétái ismét főszere­pet játszottak A felnőtt női és férfi távon nem indult kecs­keméti versenyző, a többi futamban azonban valamennyiben helyezéseket értek el. Győzteseink tetemes előnnyel értek célba. Négy esetben pedig a második is kecskeméti futó volt. Különcsen értékes győzelem Vakulya Á., Gyenes K. és Vágó B. első helyezése, mivel az egy évvel idősebbekkel verse­nyezve győztek. Az összesített pontversenyben a lányok 21 pont előnnyel megvédték a már tavaly is elnyert serleget. A fiúk az ifik és felnőttek hiányát érezve 8 pont hátránnyal a második helyre kerültek. Eredmények,1 11—12! éves lá­nyok * 600 m, j (U0..be£utó): 1, - Sze­lei Éva (KSC). Csapatban: 1. KSC (Szelei É„ Szelei E.. Kiss) 14 ponttal. 11—12 éves fiúk, 800 m (115 befutó): 4. Váczi Mihály (KSC— Sí). Csapatban: 2. KSC (Váczi M., Korpási O.. Herczeg) 18 pont­tal. 13—14 éves lányok, 800 m (122 befutó): 1. Vakulya Ágnes (KSC Sí), 2. Juhász Sára (KSC Sí). Csa­patban: 1. KSC (Vakulya, Ju­hász S„ Könyves T. A.) 8 pont­tal, 2. KSC „B” (Popr E., Süve­ges P., Höhn E.) 24 ponttal. 13—14 éves fiúk, 1000 m (135 befutó): 1. Tóth György (KSC Sí). Csapatban: 2. KSC (Tóth Gy.. Szabó J.. Kovács A.) 5 ponttal. 15—16 éves lányok, 1000 m (106 befutó): 1. Ficsor Mária (KSC). 2. Bari Ilona (KSC—Sí). Csapat­ban: 1. KSC (Ficsor. Bari I., Ba­ri E.) 8 ponttal. 15—16 éves fiúk. 1500 m (90 befutó): 1. Vágó Béla (KSC). 2. Szabó Zoltán (KSC). Csapatban: 1. KSC (Vágó B., Szabó Z., Sár­ga Z.) 9 ponttal. 17—18 éves lányok, 1500 m (13 befutó): 1. Gyenes Klára (KSC), 2. Tóth Anikó (KSC). Csapatban: 1. KSC (Gyenes K„ Tóth A.. Marsi K.) 8 ponttal. 17—18 éves fiúk. 3000 m (6 be­futó): 2. Andrásy Gyula (KSC). A pontverseny végeredménye: nők: 1. Kecskeméti SC 85 pont­tal, 2. Szolnoki MÁV 64. 3. Hat­van 17. 4. Törökszentmiklós 12. 5. • Tóth György százharmincöt befutó között bizonyult legjobb­nak. Ceglédi VSE 9. 6. Gödöllői EAC 3 ponttal. Férfiak: 1. Szolnoki MÁV 60 ponttal, 2. Kecskeméti SC 52, 3. Ceglédi VSE 32, 4. Szolnoki Kili­án KF 27, 5. Törökszentmiklós 10 ponttal. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.40: Tévétorna (ism.), (színes). 8.45: Iskolatévé: Francia nyelv (középisk. IV. oszt.). En francai». Le skl. 9.05: Kísérleti matematika (ált. isk. 5. oszt.). Másol­juk a világot. 9.25: Tízen Túliak Társasága. 10.05: Magyar nyelv és iroda­lom (ált. isk. 4. oszt.). Nyitva van az aranykapu (színes). 10.40: Orosz nyelv (középisko­lásoknak). Egy nap a kolhozban (színes). 11.05: Földrajz (ált. isk. IV. oszt.) A sokarcú Francia- ország. 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.). A munka. 13.05: Honvédelmi ismeretek. Osztályfőnöki óra (közép- iskolásoknak). 13.55: Iskolatévé: Kísérleti ma­tematika (ism.). 11.30: Magyar nyelv és iroda­lom (ism.), (színes). 14.55: Orosz nyelv (ism.), 15.20: Földrajz (ism.)1. 16.03: Hírek. 16.10: Malom. Utazási vetélke­dő. Franciaország. 16.40: Reklám. 16.45: öt perc meteorológia. 16.50: Ti és ml. Bejelentkezés. 16.55: Magyarország—Szovjet­unió. Nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzés. Köz vetítés Debrecenből. 18.15: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.45: Mindenki közlekedik. 19.00: Reklám. 19.05: Esti mese (színes). 19.20: Tévétorna (színes). 19.25: TI és ml. Bejelentkezés. 19.30: TV-hlradó. 20.00: Delta. 20.25: Ti és mi. Nők és férfiak országos társasjátéka 21.55: Nyitott könyv. Kozmosz­sorozat. 22.35: TV-híradó 3. 22.45: Reklám. 2. MŰSOR: 20.00: Hangverseny a Korona Cukrászdában (színes). 20.40: Vezetők klubja. Előny vagy hátrány. 21.10: öt perc meteorológia. 21.15: TV-híradó 2. 21.35: KUlönös japán sportok. Japán Ismeretterjesztő rövidflm: A judó (ism.), (színes). 21.50: Reklám. 21.55: Adám és Márta. Lengyel film (színes)1. KOSSUTH 8.27: Miről Ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Barokk zene. 9.33: EnekeljUnk! Kecskeméti óvodásokkal játszik Forral Katáin. 10.35: Szergej Jeszenyinnek. Vlagyimir Majakovszkij verse. 10.40: Fúvószene táncrltmus- ban. 11.00: Vendégségben az új győri színházban. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.57: Nóták. 14.28: Az Építők Szalmás Piroska énekkara énekel. Magyarán szólva ... Régi híres énekesek műsorából. A Gyermekrádió köszönti a hétéveseket. Húszas stúdió. Csenki Imre: Klarinétrapszódia. Láttuk, hallottuk. Lemezmúzeum. A csárdást járó kiscsizma. Mese. Történelmi jelenidő. örökzöld dallamok. Népdalok. Külpolitikái klub. Tiz perc külpolitika. Szimfonikus zene. 14.441 15.10: 15.28 16.05 17.10 17.22 17.47 18.15 19.15 20.15 21.13 21.29 22.20 22.30 23.05« Sámson és Delila. Részletek Saint-Seans operájából. 0.10: Operettdalok. Alpár Gitta énekel. PETŐFI 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Dalok a nemzetközi munkásmozgalomból. 8.41: Rommel: Egy legenda vége. Gellért Endre írása. 8.56: Slágermúzeum. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika, 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Mindenki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Egy rádiós naplójából. 19.29: Harminc perc alatt a Föld körül. 20.00: Régi nóta, hires nóta. 20.33: Embermesék. Riport, irodalom, zene. 21.32: A Magyar Rádió Nemzeti­ségi Népzenei Fesztiválja 32.22: Granadat vásár. Részletek Eidherr operettjéből. 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 8.08: Beethovcn-felvételek. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Opera-müvészlemezek. 10.05: Szimfonikus zene. 12.00: Pierre Fournier gordonkázik — Wilhelm Kempff, Jean Fonda és Wilhelm Backhaus zongorázik. 13.07: Molcsanov: Csendesek a hajnalok. Kétfelvonásos opera. 15.01: Vas István összes tanul­mányai. Könyvszemle. 15.11: A kamarazene kedvelői­nek. 16.36: Zenekari muzsika. 17.34: Tip-top parádé. 18.04: Egyedi darabok. 18.29: Sosztakovlcs: Zongoraötös. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Hangverseny. A Bécsi Concentus Musicus Kamarazenekar koncertje 21.05: Hangfelvételek felsőfokon. 22.10: Az esszéirás mesterei. 22.40: Dzsesszfelvételekből. 33.15: Schönberg: Három szatíra. Op. 28. Területi labdarúgó­bajnokságok eredményei KALOCSAI CSOPORT: Dunatetétlen—Szakmár 1—2, Kun- szentmiklós—Dusnok 4—2, Solt—Hajós 1—2, Dunaegyháza—Tass 3—0, Miske— Bátya 11—0, Szalkszentmárton—Duna- vecse 2—1. Ifjúságiak: Dunatetétlen—Szakmár 1— 0, Kunszentmiklós—Dusnok 3—1, Solt-Hajós 3—4, Dunaegyháza—Tass 0—8, Miske—Bátya 3—0, Szalkszent­márton—Dunavecse 0—5. BAJAI CSOPORT, NOVEMBER 6-1 FORDULÓ: Bátmonostor—Hercegszántó 0—1, Honvéd Kinizsi SE—Csátalja 5—0. Ne­mesnádudvar—Bácsalmás 1—1, Dávod —Bácsborsód 6—3, Nagybaracska— Vaskút 0—2, Szeremle—Csávoly 1—0, Tataháza—Bajai Tsz SK 0—0, Katy- már—Bajai SK II. 2—1, Gara—Bács- bokod 1—2, Felsőszentiván—Madaras 0—1. Ifjúságiak: Bátmonostor—Herceg­szántó 3—1, Nemesnádudvar—Bácsal­más 3—1, Dávod—Bácsborsód 3—1, Nagybaracska—Vaskút 0—2, Szerem­le—Csávoly 0—1, Tataháza—Bajai Tsz SK 0—4, Katymár—Bajai SK II. 4—0, Gara—Bácsbokod 4—1. Felsőszent- ivári—Madaras 0—4. NOVEMBER 7-1 FORDULÓ: Hercegszántó—Madaras 1—0, Bács­bokod—Felsőszentiván 4—2, Bajai SK II.—Gara 2—0, Bajai Tsz SK—Katy­már 3—0, Tataháza—Csávoly 0—1, Vaskút—Szeremle 2—1, Bácsborsód— Nagybaracska 1—2, Bácsalmás—DÄod 2— 1, Csátalja—Nemesnádudvar 3—1, Bátmonostor—Honvéd Kinizsi SE 0—5. Ifjúságiak: Hercegszántó—Madaras 0—3, Bácsbokod—Felsőszentiván 4—0, Bajai SK II.—Gara 0—5, Bajai Tsz SK—Katymár 4—1, Csávoly—Tataháza 3— 3, Vaskút—Szeremle 0—0, Bácsbor­sód—Nagybaracska 1—3, Bácsalmás— Dávod 8—0, Csátalja—Nemesnádudvar a bajnokságok Állasa: Kalocsai csoport: 1. Kunszentm. 11 9 2 — 62-11 20 2. Hajós ll 10 — 1 42-10 20 3. Miske 10 8 2 — 42- 7 18 4. Szalkszentm. 11 7 1 3 29-19 15 5. ^Dunavecse 11 5 3 3 20-19 13 6.*Szakmár 11 5 1 5 24-24 11 7. Tass 11 3 3 5 16-17 9 8. Solt 11 4 1 6 22-28 9 9. Dunapataj 11 3 1 7 18-47 7 10. Dusnok 11 2 2 7 16-30 6 11. Dunaegyháza 12 2 2 8 17-40 6 12. Dunatetétlen 10 1 2 7 13-27 4 13. Bátya 11 1 2 8 11-53 4 14. Foktő a bajnokságból törölve Ifjúságiak (élcsoport): 1. Tass 11 9 2 — 43- 2 20 2. Dunapataj 11 8 1 2 35- 9 17 3. Szakmár 11 7 2 2 29-13 16 4. Kunszentmiklós 11 7 1 3 31-11 15 / Bajai csoport: 1. Bajai Tsz.SK Ki 11 2­-2 45-t*'24 ■2. H. Kinizsi SE 16 10 4 2 49-16 24 3. Hercegszántó 15 10 4 1 33-13 24 4. Vaskút umé- .1 Madaras 15 11 ✓a ,,2.35-16. 24 16 9 3 r 27^1tr 21 6. Nagybaracska 16 7 5*3 21-16 19 7. Csátalja 15 7 3 5 35-32 17 8. Bácsbokod 16 7 3 6 29-28 17 9. Bácsalmás 15 6 4 5 33-33 16 10. Gara 15 5 4 6 34-26 14 u. Katymár 16 6 2 7 19-22 14 12. Dávod 15 6 1 8 32-28 13 13. Nemesnádudvar 16 4 5 7 23-36 13 14. Tataháza 15 4 4 7 24-39 12 13. Szeremle 15 3 4 8 20-35 10 16. Csávoly 15 4 2 9 12-27 10 17. Felsőszentiván 16 2 5 9 22-30 9 18. Bátmonostor 15 2 1 12 8-3G 5 19. Bácsborsód 15 2 — 13 24-62 4 Bajai SK II. 16 7 6 3 29-19 20 Ifjúságiak (élcsoport): 1. Gara 15 14 1 — 58-8 29 2. Bajai Tsz SK 15 12 2 1 67-7 26 A futball az olimpián MOSZKVA: ..A/. 1980-as nyári játékok lab­darúgótornájára érkezett 88 ne­vezés azt jelenti, hogy a világ futfoallsportjában megvan az ér­deklődés az olimpiai torna iránt” — jelentette ki_ Valentyln Grá­nátkőn, a FIFA alelnökié, Gránát­kőn egyébként az olimpiai futball- torna szervező bizottságának -is az elnöke. „Az, hogy 1952-ben még csak 52 csapat Indult az olimpián, majd ez a szám fokozatosan emelkedett, Montrealra már 87- re. Moszkvára pedig 88-ra, hű tükre: Európa és Dél-Amerika még a FIFA diszkriminációja mi­att sem marad távol az esemé­nyektől. Ismeretes ugyanis a nemzetközi szövetség nem enge­délyezi a VB-mérkőzéseken sze­repelt játékosok olimpián való részvételét” — hangoztatta Va- lentyin Gran>atk.ín. A kérdésben egyébként Lord Killanín, a NOB elnöke már le­velet intézett a FIFA-hoz, hogy a nemzetközi szövetség helyezze hatályon kívül a nyári kong­resszuson hozott ez irányú dön­tését. Granatkin elmondotta, hogy az olimpiára kijutó 16 csapatot 4 csoportba sorolják, a színhelyek: Moszkva. Leningrád, Kijev és Minszik lesznek. A csoportmérkő­zések utám az 1—2. helyezettek jutnak a legjobb 8 közé. ahon­nan már kieséses rendszerben fo­lyik tovább a küzdelem. A rendező Szovjetunió és az. 1976-os győztes NDK automati­kusan már a 16-os mezőny részt­vevője. Berlinbe utazott a KSC csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom