Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
1978. november 15. • PETŐFI NÉPE • J PÉLDÁUL KISKUNMAJSÁN... Reklám a művelődési házakban ZENESZERZŐ, MÜVÉSZETPOLITIKUS Nem tudni miért, de a kulturális élet egyes szervezőinek köztudatában a reklám mintha valami rossz, vagy gyanús mellékízű dolog volna. No nem mindenütt, hiszen a mozik nem szűkölködnek az ötletes, figyelemfelkeltő plakátokban, célszerű kiadványokban. Persze a cirkuszok sem — de hát ez nem is csoda. A színházak, csakúgy mint a könyvkiadók — már mértéktartóbbak, propagandájuk „emelkedettebb”, mondhatnánk művésziesebb. Távol áll tőlük a har- sányság, a meglepő fogások, közönségcsalogató trükkök használata. Az igazán frappáns és fordulatos rek- lámötlet'ek megmaradnak a kereskedelemnek, mintha a kulturális „árucikkek” nem szorulnának rá a jelenleginél erőteljesebb népszerűsítésre. Különösen így vannak a művelődési házak országszerte. Elsősorban a vidékiek. Még a szép, korszerű intézményekben Is szegényes a propaganda, alig-alig találni bennük f i gy ele mi elkeltő plakátokat, rajzos, vagy feliratos hirdetéseket. Többnyire egy-két jól-rosszul, Ikézzel-tolLal ímegírt táncos összejöveteli értesítő tölti be a közönség érdeklődésének felkeltését célzó reklám szerepét, és még a társintézmények: a mozik, a tájoló színházak plakátjai — amelyek, egyébként általában ott porosodnak az egyik iroda sorkában — sem kerülnek fel a falakra. Pedig ha másra nem is, de arra, hogy élénkítsék a sokszor bizony nem különösebben változatos környezetet, minden bizonynyal jól használhatók lennének. Arra pedig még inkább, hogy időben és hatásosan keltsék fel a közönség érdeklődését egy-egy film vagy színházi est iránt. Ám nyilvánvaló, hogy már csak anyagiak hiányában sem engedheti meg magán aik egy kisebb község művelődési háza, hogy külön plakátot nyomasson az igényesebb, tartalmasabb klub- foglalkozásokra vagy nagyobb rendezvényekre. De nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy mindazok, akik belépnek az előcsarnokba és elidőznek ott, hát találjanak maguknak böngészni-, olvasnivalót a hirdetőtáblákon. Ügy, mint mondjuk ez Kis- kunmajsán, az Ifjú Gárda Művelődési Központban tapasztalható. Odakinn, az intézmény előtt — már ez is szokatlan színfolt a községekben — nagy, harsogó hirdetőtábla; teleragasztva színes, ízléses moziplakátakkal. S ez mintegy „bevezeti” a szemet, mindahhoz, amit majd odabenn tapasztal. No nem nagy, világrengető dolgok, de a figyelemfelkeltés sok céltudatos és jó ötlete fogadja az előcsarnok közönségét. Az egyik ilyen meglepő dolog mindjárt a „szétszedett” színházi műsorfüzet. A kecskeméti Katona Üózsef Színház idei bemutatóit hirdető füzet .lapjait szétvágták, s kiterítve egy nagy felületié ragaszották össze, amelyen így a színészek fényképei, a tervbe vett előadások, a dara bismer.tetések, és a bérleti hirdetmény egyaránt elolvashatok. És mindez összesen csak egy kis munkába 'került. Egy másik hirdetőtáblán a művelődési központ havi munkaterve látható, s alatta ízléses kiállítási meghívó, amely Diószegi Balázs festőművész tárlatát hirdeti a képzőművészeti rendez• Odakinn, az intézmény előtt nagy hirdetőtábla. vénynek megfelelő színvonalon. Mellette a mozivetítések nagybetűs programja kelti fel a figyelmet, a szemközti falon _ pedig a bérletes színházi előadásoké. Odébb pedig a Filharmónia ifjúsági hangversenysorozatának koncertjeiről értesítik a közönsé- get. Néhány színes filmplakát, jól kiválasztott reklámgrafika, ügyesen elhelyezett fénykép és az ott időzök máris elkezdenek olvasgatni, ha másért nem is, csak azért, hogy elűzzék az unalmukat. És ha már elkezdték a „böngészést”, akkor már az olyan kevésbé harsogó közlemények iránt is felébred az érdeklődésük mint egy-egy kisebb klubrendezvény, összejövetel, vagy ismeretterjesztő előadás. Másszóval: a környezet hatásosan reklámozza az általános légkört: a közművelődést. A nagy felületek segítik a kisebbekét, kölcsönhatásuk így célszerű, tudatos. És mindez pénzbe jóformán alig került. Csupán egy kevés törődést, odafigyelést, s csekély munkát igényelt az intézmény munkatársaitól. • Akik bizonyára megérzik mindezek hasznát akkor, amikor közönséget szerveznek egyik-másik rendezvényre. A kiskunmajsai Ifjú Gárda Művelődési Központ példája is bizonyítja tehát: nem a pénz, a költségvetési adottságok, határozzák meg egy-egy vidéki kulturális Intézmény munkájának propagandáját, meg azt is: nem haszontalan erőpocsékolás mindaz, amit a művelődési házak tevékenységének reklámozására fordít,'inak. P. M. Deinitz Béla neve, zenéje szorosan összefonódott Ady tevével és verseivel. (A közönség azt se vette tudomásul, a két zseni barátsága mindössze két évig tartott.) A századfordulón megteremtődő magyar kabaré egyik legeredetibb tehetsége éppen Ady verseinek megzenésítésével tűnt fel. Az 1908-ban megjelent második Ady-kötet — o Vér és arany — néhány versét zenésítette meg elsőül Reinitz Béla. A Nagy Endre-kabaréban tartott bemutatók után valóságos Ady—Reinitz- divat virágzott ki, holott addig a l;abaréban csak Ady-paródiákat adtak elő. Bölöni György Az igazi Ady című könyvében így ír: „A „Három Holló” asztala néha valóságos Ady-szeminárium- má alakult át, ahol Reinitz Béla az előadó. Az Ady-verseket nála senki jobban nem érti és nem magyarázza. Míg ő, a zeneszerző, eljutott odáig, hogy egy-egy vershez megkomponálja a 'muzsikát, nemcsak a vers zeneiségével kellett megbirkóznia, hanem értelmével is. Megtörtént, hogy észbontó vita indult meg valamelyik Ady-vers körül, mire Ady maga adta meg a kellő értelmezést. Reinitz Ady kezéből is kikapta a verset: — Maga nem érti ezt, uram! S ezzel rekedtes, bömbölő hangján ő kezdte a verset olvasni és magyarázni...” A közös vidéki sikerek után budapesti irodalmi estre készült Ady és Reinitz. De Ady időközben megismerkedett verseinek egy újabb zeneszerzőjével, a gazdag amatőrrel, Beretvás Hugóval, aki anyagi támogatást kínált az Ady-esthez. Így tartották meg az első Adu-bemutatkozást a budapesti közönség előtt — Reinitz nélkül. ...... Mindannyian rosszaltuk A dynak Reinitzzel szemben való baráti hűtlenségét — ír ia Bölöni. — A koncert készülődései alatt naponként hallottuk Reinitz kitöréseit. De meghocsátók voltunk Száz éve született Reinitz Béla Adyval. Így tett Reinitz legjobb barátja, Zuboly is. Csak maga, az Ady-igéktől megszállt Reinitz nem tudott engesztelődni. Utolsó találkozása Adyval a „Meteor"- kávéház márványasztalánál volt egyszer hajnal felé. Hárman voltunk csak, Reinitz őrjöngve tett Adynak szemrehányást. Ady, aki ugyancsak farkasszemet tudott nézni támadóival, Reinitz szitkos attakjait nem bírta. Legyengült volt. Reinitzet csillapítani nekem sem sikerült, pedig már igazán csaknem ökölre mentem; Ady végül is sírógörcsös rohamot kapott...” Reinitz, a megcsalt barát nem bocsátott meg és nem látta Adyt soha többé, de Ady verseiért továbbra is rajongott. Reinitz Béla nemcsak zeneszerző — éleslátású zenekritikus, művészetpolitikus is volt. A Népszava, majd a Világ hasábjain jelentek meg zenekritikái, Bartók és Kodály jelentőségét korán felismerő, méltató írásai. Politikai, művészi hitvallása mindig a haladó eszmék szolgálatába állította, 1918-ban az őszirózsás forradalom napjaiban a zenei ügyek kormánybiztosává nevezik ki. A Tanácsköztársaság az államosított színházak ügyét bízza Reinitzre. E tevékenységéért emigrációba kényszerül; Becsben, majd Németországban él — ahol nagy sikereket arat munkásdalaival és Erich Mühsam haladó német költő ironikus hangú versére szerzett forradalmi dalával, a Revoluzzer-rel. A náci t hatalomátvétel után visszatér Magyarországra. Hivatalosan hűvös tartózkodás fogadta. De itt voltak a barátok, kiváló előadóművészek akik újra műsorukra tűzték dalait, s Reinitz ismét fellépett, zongorázott, dalokat írt. Élete utolsó éveit a Szeretet Kórházban töltötte, itt is halt meg 1943-ban. K. M. Tíz év vidéken A KECELI PÉLDA Molnár Piroska portréja Majd tízévi vidéki színészkedés után került Pestre ezen az őszön a Nemzeti Színházhoz Molnár Piroska. Drámai színészi tehetségét a szegediek és a kaposváriak éveken át figyelhették és értékelhették. Megragadó egyéniségét megszerethették a televízió nézői is, hiszen számos tv- játékban láthatták. Ezen a rendkívül érzékeny arcon egy kemény, egy teljes értékű emberi sors formálódik meg. — Mindig színésznek készültem — mondja Molnár Piroska. — Paraszt családból jöttem, palóc édesapám meghalt a háborúban. Erdélyből jöttünk Békés megyébe, borzasztó Szegényen éltünk. S bár édesanyám egyedül nevelt, mégsem éreztem ezt a szegénységet. őszinte mondatok, lefojtott hangú vallomások. Elvált asz- szony, kilencéves fia van. E döntés mögött saját drámája húzódik meg, amelynek kövelkcz:;'.'.- nyeit vállalnia kellett. — Reggel nyolctól bent voltam a színházban, a fiam Pesten élt az anyósommal. Egész héten nem láttam, csak hétfőn ... Hétfő volt a szabadnapom, ha éppen nem tájolt a színház. Vasárnap éjjel vonatra ültem és kedden reggel tértem vissza a színházba. — Szerette a várost? — Csoda tudja — tűnődik. — Amikor esett a hó, gyakran sétáltam a parkban, olyankor gyönyörű volt minden. Elsősorban munkámhoz kötődtem. A közönség hálás a jó előadásokért, az igazi színházért. Szeretnem kellett ezt a közönséget. — Nem volt túlságosan egyedül? — Az egyedüllétet megkülönböztetem a magányosságtól. Akkor is magányos maradhatok, amikor a színészklubban sokan rajzottak körülöttem. A vidéki színházaknál kényszerű klubélet folyik. Ott töltjük szinte minden szabad időnket. Igyekszünk jól és kellemesen agyoncsapni az időt. Nem egy pohár fröccs mellett elfecsérelni energiáinkat. — Nem vágyott Pestre? — Társulatunkból mindig sok színészt hívtak a fővárosba, de a saját szempontjainkon kívül nálunk a színészek mást is figyelembe vettek. Azt néztük mindig, mi jó a társulatnak. Ügy tűnt, nagyjából egyforma gondolkodású, tartású színészek kerültek össze Kaposvárott. Ha netán mégis valaki el akart menni, hát elmondta indokait, mi pedig nem hivatalosan, de megvitattuk ... A színháznál nemcsak az egyen lényeges. A közös sikerekben megtaláltuk az egyéni sikereket is. En a kaposvári színészi életem állandónak és nem ideiglenesnek .tartottam. — Mégsem lehetett könnyű a fiától távol élni. — Bizonyos lemondást követeltek tőlem a vidéki élet napjai, de beletörődtem abba, hogy a fiamnak nem mesélhettem el mindent, s hogy csak később értesülhettem a betegségéről is, mert engem kíméltek. Azért bizakodtam: ha nagyobb lesz, minden könnyebbé válik. — Milyen embernek vallja magát? — Szerencsés alkatúnak, mert meg tudom érteni a mások gondjait is és mindig képes vagyok újítani. — Lemondást is jelentett a pálya vállalása? — Nem szerződtem Pestre kizárólag csak a gyerekem miatt. Az volt az elvem: azokkal az emberekkel, akikkel ott együtt dolgoztam a kisvárosban, szívesen elmennék bárhová, Pestre is, őszinte örömmel. Egyéb indítóokom nem volt, hogy eljöjjek. Ott kaptam meg a lehetőséget, hogy színész legyek. S addig, amíg nem hívtak Pestre, eszembe sem jutott, hogy ott esetleg jobb lenne — állítja határozottan. — A színészetért mindent vállaltam. A férjem zeneszerző volt, de amikor külföldre szerződött, a hazai színészi pálya mellett döntöttem és maradtam. — Nem bánta meg? — Ha a magánembert kérdezi, akkor igen, megbántam — feleli fojtott hangon —, de a pályám sok mindenért kárpótolt. Pedig nekem is szükségem lenne vald- kire. És éppen erre az emberre! De erre nem volt szabad gondolnom ... Goethe azt mondta; „Nincs el nem rontott élet”. Majd némi csönd és hallgatás után ezt mondja: — En ismerem, hogy mit tudok. Tehetségemet, felkészültségemet. Egy évtized sok idő a pályán! De nem az én alkatomnak. Mert mégiscsak szerencsés vagyok. Egyre inkább megtalálom szerepeimet, most, hogy az első évtized elrohant felettem. Szémann Béla „Háztáji” művelődés egy szakszövetkezetben Napjainkra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egy-egy közös gazdaság nem lehet gazdája a közművelődésnek; ez a feladat mindenhol a tanácsra vár, s az ő munkájukat kell támogatniuk, kiegészíteniük pénzzel, szellemi energiával, szervezési kapacitással. S mindenekelőtt: a házon belül — a „háztáji” — közművelődési feladatok ellátásával. Mit tesznek ennek érdekében a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezetben? Erre kerestem választ abban a beszámolóban, amelyet a gazdaság kulturális bizottsága készített a legutóbbi hónapok munkájáról. Adatok A szakszövetkezet négyezer-kétszáz tagja tizenegyezer hektárnyi földön gazdálkodik, amelyből nyolcszázötven hektár áll közös művelés alatt. E területen évente átlagosan százharmincmillió forintnyi értéket termelnek, harmincmillió forintos nyereséggel. Ebből — az állományi létszám után — nyolcszázezer forintot adnak kulturális alapra. Tavaly ebből megmaradt több mint félmillió — nem azért, mert nem tudták — vagy nem akarták — felhasználni, hanem mert — gondolva az esetlegesen „aszályosabb” évekre — tartalékot képeztek, nehogy egy kiadós tavaszi fagy vagy más természeti csapás miatt egyik évről a másikra elsorvadjon a művelődési tevékenység is. Sikerek színű közművelődési tevékenység igazi motorja, biztosítéka a tagság aktivitása, ami leginkább talán a nőbizottság munkáját jellemzi. Télen például rendszeres foglalkozásokat szerveztek az asszonyok részére, mégpedig úgy, hogy a jelenlevők egyben betekintést nyerhettek a kézimunka szakkör életébe is. Hogy ez milyen érdeklődést váltott ki a nők körében, azt beszédesen mutatják a jelenléti ívek, amelyek legtöbbjén hatvan- hetven aláírás sorakozik. S egy másik reform: a nyáron megszervezett „idősek napján” több mint ötszáz keceli hallgatta meg a színvonalas ünnepi műsort, a vidám oiteraszót. Ám az igazi „csúcsnak” mégis a következőt tarthatjuk: az idei esztendő eddig eltelt időszakában ötvenkét előadást tartottak, s ezeken hatvanöt — a megyei filmtárból kölcsönzött — filmet vetítettek le. Filmekkel igyekeztek szemléletesebbé tenni a munkás- védelmi előadásokat is, amelyeknek eredményeként tíz-tizenötről ötven fölé emelkedett az érdeklődők száma! Ezek után meggyőzően hangzik a beszámoló megállapítása: „Ma már nem lehet elképzelni filmek vetítése nélkül az ismeretterjesztő előadásokat!” Szerencsére eddig elkerülték az „aszályosabb” idők a gazdaságot, s ennek kedvező hatásai a köz- művelődési eredményeken is le- mérhetők. Mindenekelőtt talán abból a bőkezűségből, amivel a gazdaságban a tanulást támogatják : például háromévenként tanfolyamot indítanak a különböző szakmájú dolgozók részére. Az idén a traktorosoknak szerveznek töbhek között tízhetes továbbképzést amely személyenként több mint tizenötezer forintjába kerül a szakszövetkezetnek. A pénz azonban nem minden: a roppant élénk, eseménydús és sokKudarcok A sikereket sokáig lehetne sorolni még, különösen ha a beszámoló „Országjárás, külföldi utak” alcím után következő soroknál hosszasabban idéznénk: A gazdaság autóbusza több mint ötezer kilométert tett meg a hétvégi kirándulások alkalmával! Sajnos, azonban — az országjárásra induló szakszövetkezeti tagokkal ellentétben — a különböző szakkörök nem jutottak messzire a Szőlőfürt Szakszövetkezetben. A fotószakkör életrehívása például a különböző laboratóriumi felszerelések megvásárlása után alkalmas helyiség hiányában elakadt. Az pedig egyenesen az érthetet- lenséggel határos, hogy egy olyan szakszövetkezetben, ahol a megművelt földek több mint felét — hatszáz hektárt — szőlő borítja, ott nem sikerül a skőlészek-borá- szok szakkörbe szervezése. Szó szerint idézek a beszámolóból: „A szakkörvezetőket sikerült megnyerni és kedvvel vállalták a szakkörök vezetését, de sem az ifjak, sem az idősebb dolgozók között nem akadt érdeklődő.. A jelenség súlyát — s elszomorító voltát — alighanem a jelentés készítői is érzik, mert a következő mondat így hangzik: „...A bizottság nem adta fel a szakkörök szervezésének gondolatát, hanem újabb szervezéssel próbálkozik érdeklődőket gyűjteni.” Módszerek Hogy milyen módszerekkel tesznek majd újabb kísérleteket, azt nem részletezi a beszámoló. Reménykedjünk abban, hogy megtalálják a megfelelő eszközöket, hiszen az eddigi — kiemelkedőnek számító — sikerek is bizonyos mértékig a helyes módszerek eredményei. E módszerek teljes tárházáról természetesen nem készíthetünk részletes leltárt ezen a helyen, legfeljebb néhányat ajánlhatunk közülük, az illetékes vezetők, a közművelődési szakemberek figyelmébe. A kulturális bizottság ülésein rendszeresen részt vesznek a tsz vezetői, a szakszervezeti bizottság, a nő- és az ifjúsági bizottság a KISZ-alapszervezet képviselői, valamint — s talán erre ma még kevés helyen található példa — a községi művelődési ház igazgatója is, ha azt az adott téma természete úgy kívánja. S ha valaki, valamilyen okból nem tud részt venni egy-egy ilyen tanácskozáson, azt a szakszövetkezet elnöke vagy a kulturális bizottság valamelyik tagja részletesen tájékoztatja az elhangzottakról. K. J.