Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-15 / 269. szám

1978. november 15. • PETŐFI NÉPE • J PÉLDÁUL KISKUNMAJSÁN... Reklám a művelődési házakban ZENESZERZŐ, MÜVÉSZETPOLITIKUS Nem tudni miért, de a kulturális élet egyes szervezőinek köztudatában a reklám mintha valami rossz, vagy gyanús mellékízű dolog volna. No nem mindenütt, hiszen a mozik nem szűkölködnek az ötletes, figyelemfel­keltő plakátokban, célszerű kiadvá­nyokban. Persze a cirkuszok sem — de hát ez nem is csoda. A színházak, csakúgy mint a könyvkiadók — már mértéktartóbbak, propagandájuk „emelkedettebb”, mondhatnánk mű­vésziesebb. Távol áll tőlük a har- sányság, a meglepő fogások, közön­ségcsalogató trükkök használata. Az igazán frappáns és fordulatos rek- lámötlet'ek megmaradnak a kereske­delemnek, mintha a kulturális „áru­cikkek” nem szorulnának rá a jelen­leginél erőteljesebb népszerűsítésre. Különösen így vannak a mű­velődési házak országszerte. El­sősorban a vidékiek. Még a szép, korszerű intézményekben Is sze­gényes a propaganda, alig-alig ta­lálni bennük f i gy ele mi elkeltő plakátokat, rajzos, vagy feliratos hirdetéseket. Többnyire egy-két jól-rosszul, Ikézzel-tolLal ímegírt táncos összejöveteli értesítő tölti be a közönség érdeklődésének felkeltését célzó reklám szerepét, és még a társintézmények: a mo­zik, a tájoló színházak plakátjai — amelyek, egyébként általában ott porosodnak az egyik iroda sorkában — sem kerülnek fel a falakra. Pedig ha másra nem is, de ar­ra, hogy élénkítsék a sokszor bi­zony nem különösebben változa­tos környezetet, minden bizony­nyal jól használhatók lennének. Arra pedig még inkább, hogy idő­ben és hatásosan keltsék fel a közönség érdeklődését egy-egy film vagy színházi est iránt. Ám nyilvánvaló, hogy már csak anyagiak hiányában sem en­gedheti meg magán aik egy ki­sebb község művelődési háza, hogy külön plakátot nyomasson az igényesebb, tartalmasabb klub- foglalkozásokra vagy nagyobb rendezvényekre. De nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy mindazok, akik belépnek az elő­csarnokba és elidőznek ott, hát találjanak maguknak böngészni-, olvasnivalót a hirdetőtáblákon. Ügy, mint mondjuk ez Kis- kunmajsán, az Ifjú Gárda Mű­velődési Központban tapasztal­ható. Odakinn, az intézmény előtt — már ez is szokatlan színfolt a községekben — nagy, harsogó hir­detőtábla; teleragasztva színes, íz­léses moziplakátakkal. S ez mint­egy „bevezeti” a szemet, mind­ahhoz, amit majd odabenn ta­pasztal. No nem nagy, világren­gető dolgok, de a figyelemfelkel­tés sok céltudatos és jó ötlete fogadja az előcsarnok közönségét. Az egyik ilyen meglepő dolog mindjárt a „szétszedett” színhá­zi műsorfüzet. A kecskeméti Ka­tona Üózsef Színház idei be­mutatóit hirdető füzet .lapjait szétvágták, s kiterítve egy nagy felületié ragaszották össze, ame­lyen így a színészek fényképei, a tervbe vett előadások, a da­ra bismer.tetések, és a bérleti hirdetmény egyaránt elolvasha­tok. És mindez összesen csak egy kis munkába 'került. Egy másik hirdetőtáblán a mű­velődési központ havi munka­terve látható, s alatta ízléses ki­állítási meghívó, amely Diószegi Balázs festőművész tárlatát hir­deti a képzőművészeti rendez­• Odakinn, az intézmény előtt nagy hirdetőtábla. vénynek megfelelő színvonalon. Mellette a mozivetítések nagybe­tűs programja kelti fel a figyel­met, a szemközti falon _ pedig a bérletes színházi előadásoké. Odébb pedig a Filharmónia if­júsági hangversenysorozatának koncertjeiről értesítik a közönsé- get. Néhány színes filmplakát, jól kiválasztott reklámgrafika, ügye­sen elhelyezett fénykép és az ott időzök máris elkezdenek olvas­gatni, ha másért nem is, csak azért, hogy elűzzék az unalmukat. És ha már elkezdték a „bön­gészést”, akkor már az olyan ke­vésbé harsogó közlemények iránt is felébred az érdeklődésük mint egy-egy kisebb klubrendezvény, összejövetel, vagy ismeretterjesz­tő előadás. Másszóval: a környe­zet hatásosan reklámozza az ál­talános légkört: a közművelődést. A nagy felületek segítik a ki­sebbekét, kölcsönhatásuk így cél­szerű, tudatos. És mindez pénzbe jóformán alig került. Csupán egy kevés tö­rődést, odafigyelést, s csekély munkát igényelt az intézmény munkatársaitól. • Akik bizonyára megérzik mindezek hasznát ak­kor, amikor közönséget szervez­nek egyik-másik rendezvényre. A kiskunmajsai Ifjú Gárda Mű­velődési Központ példája is bizo­nyítja tehát: nem a pénz, a költ­ségvetési adottságok, határozzák meg egy-egy vidéki kulturális Intézmény munkájának propa­gandáját, meg azt is: nem ha­szontalan erőpocsékolás mindaz, amit a művelődési házak tevé­kenységének reklámozására for­dít,'inak. P. M. Deinitz Béla neve, zenéje szorosan összefonódott Ady tevével és verseivel. (A közönség azt se vette tudomásul, a két zseni barátsága mindössze két évig tartott.) A századfordulón megteremtő­dő magyar kabaré egyik legere­detibb tehetsége éppen Ady ver­seinek megzenésítésével tűnt fel. Az 1908-ban megjelent második Ady-kötet — o Vér és arany — néhány versét zenésítette meg el­sőül Reinitz Béla. A Nagy Endre-kabaréban tartott bemuta­tók után valóságos Ady—Reinitz- divat virágzott ki, holott addig a l;abaréban csak Ady-paródiákat adtak elő. Bölöni György Az igazi Ady című könyvében így ír: „A „Három Holló” asztala né­ha valóságos Ady-szeminárium- má alakult át, ahol Reinitz Béla az előadó. Az Ady-verseket nála senki jobban nem érti és nem magyarázza. Míg ő, a zeneszerző, eljutott odáig, hogy egy-egy vers­hez megkomponálja a 'muzsikát, nemcsak a vers zeneiségével kel­lett megbirkóznia, hanem értel­mével is. Megtörtént, hogy ész­bontó vita indult meg valame­lyik Ady-vers körül, mire Ady maga adta meg a kellő értelme­zést. Reinitz Ady kezéből is ki­kapta a verset: — Maga nem érti ezt, uram! S ezzel rekedtes, bömbölő hang­ján ő kezdte a verset olvasni és magyarázni...” A közös vidéki sikerek után budapesti irodalmi estre készült Ady és Reinitz. De Ady időköz­ben megismerkedett verseinek egy újabb zeneszerzőjével, a gaz­dag amatőrrel, Beretvás Hugóval, aki anyagi támogatást kínált az Ady-esthez. Így tartották meg az első Adu-bemutatkozást a buda­pesti közönség előtt — Reinitz nélkül. ...... Mindannyian rosszaltuk A dynak Reinitzzel szemben való baráti hűtlenségét — ír ia Bölöni. — A koncert készülődései alatt naponként hallottuk Reinitz kitö­réseit. De meghocsátók voltunk Száz éve született Reinitz Béla Adyval. Így tett Reinitz legjobb barátja, Zuboly is. Csak maga, az Ady-igéktől megszállt Reinitz nem tudott engesztelődni. Utolsó találkozása Adyval a „Meteor"- kávéház márványasztalánál volt egyszer hajnal felé. Hárman vol­tunk csak, Reinitz őrjöngve tett Adynak szemrehányást. Ady, aki ugyancsak farkasszemet tudott nézni támadóival, Reinitz szitkos attakjait nem bírta. Legyengült volt. Reinitzet csillapítani nekem sem sikerült, pedig már igazán csaknem ökölre mentem; Ady vé­gül is sírógörcsös rohamot ka­pott...” Reinitz, a megcsalt barát nem bocsátott meg és nem látta Adyt soha többé, de Ady verseiért to­vábbra is rajongott. Reinitz Béla nemcsak zeneszer­ző — éleslátású zenekritikus, mű­vészetpolitikus is volt. A Népsza­va, majd a Világ hasábjain je­lentek meg zenekritikái, Bartók és Kodály jelentőségét korán fel­ismerő, méltató írásai. Politikai, művészi hitvallása mindig a haladó eszmék szolgála­tába állította, 1918-ban az őszi­rózsás forradalom napjaiban a zenei ügyek kormánybiztosává nevezik ki. A Tanácsköztársaság az államosított színházak ügyét bízza Reinitzre. E tevékenysé­géért emigrációba kényszerül; Becsben, majd Németországban él — ahol nagy sikereket arat munkásdalaival és Erich Mühsam haladó német költő ironikus han­gú versére szerzett forradalmi dalával, a Revoluzzer-rel. A náci t hatalomátvétel után visszatér Magyarországra. Hiva­talosan hűvös tartózkodás fogad­ta. De itt voltak a barátok, ki­váló előadóművészek akik újra műsorukra tűzték dalait, s Reinitz ismét fellépett, zongorázott, da­lokat írt. Élete utolsó éveit a Szeretet Kórházban töltötte, itt is halt meg 1943-ban. K. M. Tíz év vidéken A KECELI PÉLDA Molnár Piroska portréja Majd tízévi vidéki színészke­dés után került Pestre ezen az őszön a Nemzeti Színházhoz Mol­nár Piroska. Drámai színészi te­hetségét a szegediek és a ka­posváriak éveken át figyelhették és értékelhették. Megragadó egyé­niségét megszerethették a tele­vízió nézői is, hiszen számos tv- játékban láthatták. Ezen a rend­kívül érzékeny arcon egy kemény, egy teljes értékű emberi sors formálódik meg. — Mindig színésznek készül­tem — mondja Molnár Piroska. — Paraszt családból jöttem, pa­lóc édesapám meghalt a hábo­rúban. Erdélyből jöttünk Békés megyébe, borzasztó Szegényen él­tünk. S bár édesanyám egyedül nevelt, mégsem éreztem ezt a szegénységet. őszinte mondatok, lefojtott hangú vallomások. Elvált asz- szony, kilencéves fia van. E dön­tés mögött saját drámája húzó­dik meg, amelynek kövelkcz:;'.'.- nyeit vállalnia kellett. — Reggel nyolctól bent vol­tam a színházban, a fiam Pesten élt az anyósommal. Egész héten nem láttam, csak hétfőn ... Hét­fő volt a szabadnapom, ha éppen nem tájolt a színház. Vasárnap éjjel vonatra ültem és kedden reggel tértem vissza a színházba. — Szerette a várost? — Csoda tudja — tűnődik. — Amikor esett a hó, gyakran sé­táltam a parkban, olyankor gyö­nyörű volt minden. Elsősorban munkámhoz kötődtem. A közön­ség hálás a jó előadásokért, az igazi színházért. Szeretnem kel­lett ezt a közönséget. — Nem volt túlságosan egye­dül? — Az egyedüllétet megkülön­böztetem a magányosságtól. Ak­kor is magányos maradhatok, amikor a színészklubban sokan rajzottak körülöttem. A vidéki színházaknál kényszerű klubélet folyik. Ott töltjük szinte minden szabad időnket. Igyekszünk jól és kellemesen agyoncsapni az időt. Nem egy pohár fröccs mel­lett elfecsérelni energiáinkat. — Nem vágyott Pestre? — Társulatunkból mindig sok színészt hívtak a fővárosba, de a saját szempontjainkon kívül nálunk a színészek mást is fi­gyelembe vettek. Azt néztük mindig, mi jó a társulatnak. Ügy tűnt, nagyjából egyforma gondol­kodású, tartású színészek kerül­tek össze Kaposvárott. Ha ne­tán mégis valaki el akart menni, hát elmondta indokait, mi pe­dig nem hivatalosan, de megvi­tattuk ... A színháznál nemcsak az egyen lényeges. A közös sike­rekben megtaláltuk az egyéni sikereket is. En a kaposvári szí­nészi életem állandónak és nem ideiglenesnek .tartottam. — Mégsem lehetett könnyű a fiától távol élni. — Bizonyos lemondást követel­tek tőlem a vidéki élet napjai, de beletörődtem abba, hogy a fiamnak nem mesélhettem el mindent, s hogy csak később ér­tesülhettem a betegségéről is, mert engem kíméltek. Azért bi­zakodtam: ha nagyobb lesz, min­den könnyebbé válik. — Milyen embernek vallja ma­gát? — Szerencsés alkatúnak, mert meg tudom érteni a mások gond­jait is és mindig képes vagyok újítani. — Lemondást is jelentett a pá­lya vállalása? — Nem szerződtem Pestre ki­zárólag csak a gyerekem miatt. Az volt az elvem: azokkal az emberekkel, akikkel ott együtt dolgoztam a kisvárosban, szívesen elmennék bárhová, Pestre is, őszinte örömmel. Egyéb indító­okom nem volt, hogy eljöjjek. Ott kaptam meg a lehetőséget, hogy színész legyek. S addig, amíg nem hívtak Pestre, eszem­be sem jutott, hogy ott esetleg jobb lenne — állítja határozot­tan. — A színészetért mindent vállaltam. A férjem zeneszerző volt, de amikor külföldre szerző­dött, a hazai színészi pálya mel­lett döntöttem és maradtam. — Nem bánta meg? — Ha a magánembert kérdezi, akkor igen, megbántam — fele­li fojtott hangon —, de a pályám sok mindenért kárpótolt. Pedig nekem is szükségem lenne vald- kire. És éppen erre az emberre! De erre nem volt szabad gondol­nom ... Goethe azt mondta; „Nincs el nem rontott élet”. Majd némi csönd és hallgatás után ezt mondja: — En ismerem, hogy mit tu­dok. Tehetségemet, felkészültsé­gemet. Egy évtized sok idő a pályán! De nem az én alkatom­nak. Mert mégiscsak szerencsés vagyok. Egyre inkább megtalá­lom szerepeimet, most, hogy az első évtized elrohant felettem. Szémann Béla „Háztáji” művelődés egy szakszövetkezetben Napjainkra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egy-egy közös gazdaság nem lehet gazdája a közművelődésnek; ez a feladat mindenhol a tanácsra vár, s az ő munkájukat kell támogat­niuk, kiegészíteniük pénzzel, szellemi energiával, szervezési kapacitással. S mindenekelőtt: a házon belül — a „háztáji” — közművelődési feladatok ellátásával. Mit tesznek ennek ér­dekében a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezetben? Erre keres­tem választ abban a beszámolóban, amelyet a gazdaság kul­turális bizottsága készített a legutóbbi hónapok munkájáról. Adatok A szakszövetkezet négyezer-két­száz tagja tizenegyezer hektárnyi földön gazdálkodik, amelyből nyolcszázötven hektár áll közös művelés alatt. E területen éven­te átlagosan százharmincmillió forintnyi értéket termelnek, har­mincmillió forintos nyereséggel. Ebből — az állományi létszám után — nyolcszázezer forintot ad­nak kulturális alapra. Tavaly eb­ből megmaradt több mint félmil­lió — nem azért, mert nem tud­ták — vagy nem akarták — fel­használni, hanem mert — gondol­va az esetlegesen „aszályosabb” évekre — tartalékot képeztek, ne­hogy egy kiadós tavaszi fagy vagy más természeti csapás miatt egyik évről a másikra elsorvadjon a mű­velődési tevékenység is. Sikerek színű közművelődési tevékenység igazi motorja, biztosítéka a tagság aktivitása, ami leginkább talán a nőbizottság munkáját jellemzi. Té­len például rendszeres foglalkozá­sokat szerveztek az asszonyok ré­szére, mégpedig úgy, hogy a je­lenlevők egyben betekintést nyer­hettek a kézimunka szakkör éle­tébe is. Hogy ez milyen érdeklő­dést váltott ki a nők körében, azt beszédesen mutatják a jelenléti ívek, amelyek legtöbbjén hatvan- hetven aláírás sorakozik. S egy másik reform: a nyáron megszervezett „idősek napján” több mint ötszáz keceli hallgat­ta meg a színvonalas ünnepi műsort, a vidám oiteraszót. Ám az igazi „csúcsnak” mégis a kö­vetkezőt tarthatjuk: az idei esz­tendő eddig eltelt időszakában öt­venkét előadást tartottak, s eze­ken hatvanöt — a megyei film­tárból kölcsönzött — filmet vetí­tettek le. Filmekkel igyekeztek szemléletesebbé tenni a munkás- védelmi előadásokat is, amelyek­nek eredményeként tíz-tizenötről ötven fölé emelkedett az érdeklő­dők száma! Ezek után meggyőzően hangzik a beszámoló megállapítása: „Ma már nem lehet elképzelni filmek vetítése nélkül az ismeretterjesz­tő előadásokat!” Szerencsére eddig elkerülték az „aszályosabb” idők a gazdaságot, s ennek kedvező hatásai a köz- művelődési eredményeken is le- mérhetők. Mindenekelőtt talán abból a bőkezűségből, amivel a gazdaságban a tanulást támogat­ják : például háromévenként tanfolyamot indítanak a külön­böző szakmájú dolgozók részére. Az idén a traktorosoknak szervez­nek töbhek között tízhetes to­vábbképzést amely személyen­ként több mint tizenötezer forint­jába kerül a szakszövetkezetnek. A pénz azonban nem minden: a roppant élénk, eseménydús és sok­Kudarcok A sikereket sokáig lehetne so­rolni még, különösen ha a beszá­moló „Országjárás, külföldi utak” alcím után következő soroknál hosszasabban idéznénk: A gazda­ság autóbusza több mint ötezer kilométert tett meg a hétvégi ki­rándulások alkalmával! Sajnos, azonban — az országjárásra in­duló szakszövetkezeti tagokkal el­lentétben — a különböző szakkö­rök nem jutottak messzire a Sző­lőfürt Szakszövetkezetben. A fotó­szakkör életrehívása például a különböző laboratóriumi felszere­lések megvásárlása után alkalmas helyiség hiányában elakadt. Az pedig egyenesen az érthetet- lenséggel határos, hogy egy olyan szakszövetkezetben, ahol a meg­művelt földek több mint felét — hatszáz hektárt — szőlő borítja, ott nem sikerül a skőlészek-borá- szok szakkörbe szervezése. Szó szerint idézek a beszámolóból: „A szakkörvezetőket sikerült megnyerni és kedvvel vállalták a szakkörök vezetését, de sem az ifjak, sem az idősebb dolgozók között nem akadt érdeklődő.. A jelenség súlyát — s elszomo­rító voltát — alighanem a jelentés készítői is érzik, mert a következő mondat így hangzik: „...A bi­zottság nem adta fel a szakkörök szervezésének gondolatát, hanem újabb szervezéssel próbálkozik ér­deklődőket gyűjteni.” Módszerek Hogy milyen módszerekkel tesz­nek majd újabb kísérleteket, azt nem részletezi a beszámoló. Re­ménykedjünk abban, hogy megta­lálják a megfelelő eszközöket, hi­szen az eddigi — kiemelkedőnek számító — sikerek is bizonyos mértékig a helyes módszerek ered­ményei. E módszerek teljes tárházáról természetesen nem készíthetünk részletes leltárt ezen a helyen, legfeljebb néhányat ajánlhatunk közülük, az illetékes vezetők, a közművelődési szakemberek fi­gyelmébe. A kulturális bizottság ülésein rendszeresen részt vesznek a tsz vezetői, a szakszervezeti bizottság, a nő- és az ifjúsági bizottság a KISZ-alapszervezet képviselői, va­lamint — s talán erre ma még kevés helyen található példa — a községi művelődési ház igazgató­ja is, ha azt az adott téma ter­mészete úgy kívánja. S ha valaki, valamilyen okból nem tud részt venni egy-egy ilyen tanácskozá­son, azt a szakszövetkezet elnöke vagy a kulturális bizottság vala­melyik tagja részletesen tájékoz­tatja az elhangzottakról. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom