Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

1978. november 6. • PETŐFI NÉPE Ä 1 SPORT- SPORT • SPORT • SPOR'I Olimpiai vívóbajnokság - „futballpályán 55 Moszkvában színbe villámszerű gyorsasággal épülnek az 1980. évi nyári olimpia új létesítményei és korszerűsítik a meglevőket. A szovjet fővárosba látogatók nap mint nap megszámlálhatatlan új­donsággal találkoznak, minden képzeletet felülmúl az építkezés gyors üteme. A sok új létesít­mény-büszkeség közül kiemelked­nek a sportcsarnokok. Végleges már, hogy az olim­piai vívóbajnokságot egy futball- pálya méretű csarnokban rende­zik. Ennek 124 méter a hossza, 84 méter a szélessége, 14 méter rnaigas és sok ezer nézőnek lesz hely a tribünökön. — Mi először 1966-ban fogad­tuk a világ legjobb vívóit, s a luzsnyiki sportcsarnokban rende­zett világbajnokság csaknem Iw romszáz versenyzőt vonultatott fel — mondta A. Góljanickij, a szovjet és nemzetközi vívóélet egyik ismert vezetője. — Az olimpián jóval több, csaknem négyszáz résztvevőre számítunk, s kétszáz fős versenybírói gárdát akarunk foglalkoztatni. Azt sze­retnénk, ha minden óramüszerű pontossággal zajlana, egyetlen zökkenő sem lenne. A sportcsarnok, amely a Le- ningradszkij sugárúton épül, le­nyűgöző lesz. Tizenhat pástot he­lyeznek el, a tizenhetedik, „emelt páston” vívják a nyolc olimpiai szám döntőjét. Gondoskodtak ar­ról is, hogy megfelelő edzéslehe­tőség álljon a vendégsportolók részére; erre a célra a Dinamó sportcsarnokot szemelték ki, ahol több teremben 30 (!) pás­tot tudnak elhelyezni. — Minden újabb olimpián a rendezők igyekeznek az előzőe­ket felülmúlni — mondta még a szovjet vívóvezető. — Mi pél­dául a vívásban ezt nem luxus- dolgokkal akarjuk megtenni, ha­nem olyan felszereléssel és tech­nikai segédeszközökkel, amelyek a kifogástalan lebonyolítást biz­tosítják. Első ízben történik majd meg, hogy minden technikai esz­köz szovjet gyártmányú lesz,, a döntőket képmagnóra is rögzít­jük, s nagyszerű lesz a hanghatás a sportcsarnokban. A magyar vívók több mint negyedszázad óta gyakori vendé­gei a szovjet fővárosnak. így ott voltak az említett 1966. évi vi­lágbajnokságon, de egyéb nagy nemzetközi találkozókon is. Tá­bor István, a szövetség főtitkára az, olimpiai előkészületek, illetve az új sportcsarnok hallatán ezt mondta: — Nagy vívóversenyt jól le­bonyolítani nem könnyű dolog, főleg azok után, hogy a mostani rendszerben úgynevezett indexe­ket kell számítani, ami sok időt is igényel. A szovjet rendezők viszont eddig mindig jelesre vizsgáztak, emlékszem, a moszk­vai világbajnokságon sem akadt egyetlen zökkenő. Meggyőződé­sem, hogy az olimpián felülmúl­ják minden eddigi munkájukat. Ami pedig még a magyarokat illeti: a körülmények tehát jók lesznek, az eredmények viszont rajtuk múlnak ... Olimpiai mozaik Miska, a medvebocs a moszkvai olimpia kabalája. Barátságos mo­solya már meghódította mind­azok szívét, akik figyelemmel kí­sérik a játékok előkészületeit. Az olimpia napjaiban számos ven­dég és versenyző szerezhet ma­gának emlékbe egy-egy mackót. Több iparművészeti üzem, fából, csontból, kőből, plüssből már el is kezdte gyártását. * Az olimpia fővárosának utcáit é- tereit több mint kétmillió szál virág díszíti majd. Az utakon, parkokban hatszázezer virágvá­zát állítanak fel. * A moszkvai olimpia a művé­szetek nagyszerű ünnepe is lesz, amelyet a szovjet balett, a köny- nyű mÚ7.sa és a cirkusz csillagai, a színház és a film kiválóságai, a legjobb szovjet karnagyok és zeneművészek, nagy hírű népi táncegyütteseik és kórusok tesz­nek majd emlékezetessé. * Új szállodák, motelek, turista­házak. kempingek, éttermek és szórakozóhelyek épülnek a Szov­jetunió több idegenforgalmi köz­pontjában. Figyelemre méltó vo­násuk. hogy a nemzeti hagyo­mányokkal párosítják a modern építészeti megoldásokat. * Az olimpia vendégei a maguk nemében egyedülálló, versenye­ket láthatnak a különböző nem­zeti sportokb'äflC Eá&kéfvl SuftSüffáK kon egyt-egy nép nemzeti jelle­ge. történelme mutatkozik majd meg és felelevenednek az évszá­zados szokások. * Az Aeroflot, az olimpia leg­főbb szállítóvállalata gyakorlati­lag a világ minden országában a Moszkvába igyekvő sportkedve­lők rendelkezésére áll. 1980-ra az Aeroflot gépei 90 ország 120 repülőterével tartanak fenn rend­szeres összeköttetést. Nagyobb megbecsülést kérnek a szurkolók Valljuk be tárgyilagosan; jól megy a KSC labdarúgó-csapatá­nak, Ennek egyik, s természetes következménye a táblázaton el­foglalt helye, nem utolsósorban megnövekedett szurkolótábora. □ □ □ A szurkoló igénye azonban, ha már ott van a mérkőzésen — fel­tételezve, hogy jegyét is meg­váltotta — nem minden esetben teljesül csupán a játék szemlélé­sével. Egyebet is akar. Olyan kö­rülményeket, amelyek lehetővé teszik számára a pontos és rész­letes tájékozódást. Többen, többféle formában is felkerestek bennünket. Kérik: tolmácsoljuk jogosnak vélt igé­nyüket a KSC labdarúgó-szajcosz- tályának. De hát miről is van szó tulajdonképpen? □ □ □ Kezdjük a pályára, pontosab­ban stadionba való belépéssel. Kevés a pénztár, ezért hosszú sorokban kénytelenek várakozni a belépőjegyek megváltására. A mérkőzések kezdete előtt nem kapnak tájékoztatást a csapatok összeállításáról, a játékvezetők­ről, a góllövőkről, a cserékről (ki ment le, ki jött fel, hányas számmal?) Nehezményezik to­vábbá, hogy a mérkőzés végén a kapukat késve nyitják ki, s a két szűk kijáraton sok időbe te­lik. míg kijutnak az utcára. Nemcsak kérnek, javasolnak is. Ha már büfé felállítását nem tudták megoldani, a hideg idő közeledtére való tekintettel java­sol iák: árusítsanak forró teát mű­anyag poharakban, hogy o mér­kőzések szünetében kissé felme­legedhessenek. □ n □ Szívesen adtunk helyt ennek a néhány kérésnek, javaslatnak. Annál is inkább, mert alapvető igénynek tartjuk. Bízunk benne, hogy ezzel egyetért a KSC lab­darúgó-szakosztály vezetősége is. —bi— A KISZ Kecskemét városi Bizottsága az MHSZ városi vezetősége és a szak- szervezetek városi szakmaközi bizottsá­ga az MHSZ Czollner téri lőterén ren­dezték meg a várost szocialista brigá­dok Felszabadulási Kupa lövészverse­nyét. A rendező szervek a versenyt 1976 óta Kecskemét város felszabadulá­sa évfordulója tiszteletére írják ki, a szocialista brigádok részére, melyek­nek célja a szocialista brigádok tagjai­nak honvédelmi tömegsportba való be­vonása. Az idei városi döntőn 18 szo­KÉSZÜL: AZ OLIMPIÁRA • A Budapesti Elektroakusztikai Gyár — a moszkvai olimpia akusz­tikai berendezéseinek hivatalos szállítójaként — húszmillió rubel ér­tékben gyárt híradástechnikai készüléket a Szovjetunió részére. A BEAG konstruktőreinek terve alapján készült típusok zöme az olim­pián szerepel először. A gyár szállítja a rádióstúdiók komplett hang- technikai berendezéseit, valamint a tv-stúdiók hangrészeit és a kom­mentátor-rendszereket. A képen: készülnek a tízcsatornás keverő­asztalok. (MTI-fotó: Hadas János felvétele — KS) ^ « > » *~T rr »—y rr r-r ■» -r ■»* V í A BAÉV szocialista brigádja nyerte a Felszabadulási Kupát A Nagy Október visszhangja Móra Ferenc 1917. november 10-én irta a „Szegedi Napló”-ba az oroszor­szági proletárforradalom győzelméről: „ . .. az első hang, ami idehallik a munkások és katonák forradalmá­ból ...” — az idézet folytatása a víz­szintes 1., a függőleges 26., és a víz­szintes 64. számú sorokban olvasható a rejtvény megfejtése után. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része (Zárt betűk: G, R. N. T.) 14. Vascsil- lámoala. 15. ... tábornok — Vittorio de Sica filmje. 16. Köztársaság Afriká­ban a Guineai-öböl mellett. 17. Jókai Mór szülőhelye. 18. Arra a helyre. 19. Zamat. 20. AIT. 21. A földkéreg egyik rétege (+’). 23. Teltkarcsú. 27. Belső szerv, az epét termeli. 29. Petőfi ma­gyar nemese „tette” ezt (két szó). 30. Kettős mássalhagzó. 31. Magyar törté­nész, Kossuth-díjas (Lajos). 33. Ütle­gelő. 34. Vagy, angolul (ARE). 35. Le­lök. 36. Talál. 37. Észak-amerikai in­dián néptörzs tagjai. 39. Ellensége a víz. 40. Tagol. 42. Elfogódottan szerény. 43. Régi hosszmérték, kb. 1,9 méter. 44. Etiópiái fennsík. 46. A terbium és az oxigén vegyjele. 48. Hirtelen elő­ránt. 51. Fontos gabonanövény. 54. Francia tájékoztatási ügynökség (Agence Francaise d’Information). 55. Tomi azonos hangzói. 57. NEÉ. 59. Va­lamely termelési ágra vonatkozó. 61. Elhagyatottság. 63. Filmen Johnny Weissmüller alakította. 64. Az idézet befejező része. FÜGGŐLEGES: 1. Operarendező (András). 2. Átnyújtó. 3. Margarin­márka. 4. Az urán és a berillium vegy­jele. 5. Cseh férfinév. 6. Petőfi édes­anyjának neve. személynevének kez­dőbetűjével. 7. Marion páros hangzói. 8. Népgazdasági Tanács. 9. Bolyhos pamutkelme, főleg törülközőt készíte­nek belőle. 10. összedőlt épület. 11. Férfinév. 12. Mohamed prófétától szár­mazó nemes. 13. Csavar. 17. Vízből a felszínre hoz. 20. Egy Szabolcs-Szatmár megyei községből való, névelővel. 22. Biliárdjátékos használja. 24. Helyrag. 25. Azonos termelési vagy kereskedel­mi ághoz tartozó vállalatok központi szervezete 26. Az Idézet második ré­sze (Zárt betűk: K, S, O. K.) 27. Város Eszakkelet-Franciaországban, Moselle megye székhelye. 28. Titkos pályázaton a szerző neve helyett szerepel. 30. A szovjet szakszervezetek központi lap­ja. 32. Helyet foglal. 34. Japán őslakó­ja. 36. Leszúrja. 38. Púpostulok. 41; Bányatelepülés Romániában az Erdé- lyi-érchegységben. 45. Indulatszó. 47. Némely emlősállat fején látható. 49. Ízzé- ... — egészen apró darabokra: 50. Női név. 52. Bevetetlenül hagyott szántóföld. 53. Olyanná. 56. ív alakú. 57. Nyugat-európai állam. 58. Izzót. 60. Ara betűi keverve. 61. ABZ. 62. Ételízesítő, névelővel. 64. Vétó egynemű betűi. Az október 29-én közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: Veresgyürü- som. Sóskaborbolya. Hóbogyó, fagyai. Aranyribiszke. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Vágó Györgyné, Szánk: Szűcs Erzsébet, Lakitelek; Lö- rincz Istvánné. Kiskunfélegyháza: Zsi­ga Tivadarné, Bácsbokod. cialista brigád 54 versenyzővel vett részt. A verseny eredményei, női egyéni: 1. Peregi Józsefné (BAÉV Ifjúság 76 szoc. brigád). 2. Lázár Ibolya (BAÉV Ifjú­ság 76 szoc. brigád). 3. Mayer Tamás- né (ZIM II. Rákóczi Ferenc szoc. bri­gád). Férfi egyéni: 1. Asztalos Ferenc (9. sz. Volán Ady Endre szoc. brigád), 2. Kolláth István (MEZŐGÉP Radnóti szoc. brigád), 3, Husztik Zoltán (BAÉV Szamuely Tibor szoc. brigád). Női csapatverseny: 1. BAÉV Ifjúság 76 szoc. brigád, 2. Szék és Kárpitos- ipari Vállalat Ifjú Gárda szoc. brigád. 3. BRG Molnár Erik szoc. brigád. Férfi csapatverseny: 1. BAÉV Sza­muely Tibor szoc. brigád, 2. Konzerv­gyár Ságvári Endre szoc. brigád. 3. MEZÖGEp Radnóti szoc. brigád. A KISZ Városi Bizottsága örökös vándorserlegét ez évben is a BAÉV Szamuely Tibor szocialista brigád nyerte el egy évi megőrzésre. ÜNNEPI MŰSOR Hétfő TELEVÍZIÓ 8.04: Tévétorna (ism.), (színes). 8.10: Mindenki iskolája: 3. rajz, mezőgazdaság. Földrí jz. 8.40: 3. Biológia. Anyagcsere. 9.15: Cyprián apó meséi. 9.25: Játsszunk együtt! Tric­trac (ism.). 9.35: öveges professzor: Leg­kedvesebb kísérleteim. 9.50: Kosársuli. I. (színes). 10.10: Hírek. 10.15: Mozdulj! 11.15: Reklámműsor. 11.20: Bors. Kalandfilm-sorozat 14.43: Hazafelé. Csehszlovák film (színes). 15.45: Reklámműsor. 15.50: Nótaszó. 16.10: Műsorainkat ajánljuk! 16.35: Korszakos utazás. Riport- film. 17.20: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. 17.55: Most mutasd meg! 18.25: Reklámműsor. 18.40: Esti mese (színes). 18.50: Tévétorna (színes). 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Golgota. Szovjet filmso­rozat 21.20: Ünnepi hangverseny. A Moszkvai Kortgresszusi Palotában. 22.45: Hírek, sporthírek. 22.55: A vörös plakát. Francia film (színes)L KOSSUTH 8.10: öt kontinens nyolc napja. 8.26: Vlagyimir Majakovszkij versei. 8.49: Radnóti Miklós: Erőltetett menet. 9.19: A ét zeneműve. 10.08: Légy jó mindalhalálig. 11.14: Vasárnap' koktél — hét­főn. * * 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.10: Mattia Battistini felvételei­ből 13.35: Rádiólexikon. 14.05: Népi zene. 14.39: Pillantás a szocialista világ­ba. 15.09: Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából. 15.59: Egy szegény vándorlegény kalandjai. 17.0>: Metronóm. 17.30: A zeneirodalom remek­művei. 18.15: M.ese 18.45: A Rádió Karinthy Szín­pada. 19.53: Opera-művészlemezek. 20.30: Slágerrandevú. 21.00: Kettesben . . . 22.20: Artur Rubinstein és a Guarn,eri vonósnégyes felvételeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI 7.00: Orgonamuzsika. 8.05: Mit üzen a Rádió? 8.40: Miska bácsi levelesládája. 9.10: Fúvószene. 9.30: Amszterdam gyémántjai. 10.33: Gilbert Bécaud Budapes­ten. 10.56: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.52: Jó ebédhez szól a nóta. 12.49: Fekete fülű fehér Bim. Gavriil Trojepolszkij kis­regénye rádióra 14.00: Mai dalok. 14.10: Barangolás régi hangleme­zek között. 14.33: Táskarádió. 15.30: Thüringiai asszonyok. 16.00: Népdalok. 16.33: Bemutatjuk új felvételein­ket. 16.57: ötórai tea. 18.00: Operettmelódiák. 18.33: Zeneközeiben. 19.30: Mikrofon előtt 19.40: Nótakedvelöknek. 20.33: Sporthírek. 20.38: Társalgó. 22.35: Népdalok. 23.10: Ránki György zenés játékaiból. 3. MŰSOR 8.08: Mai szovjet zeneszerzők 8.51: Teli Vilmos. Részletek 9.50: Liszt zongora-átirataiból. 10.25: Üj Zenei Üjság. 11.03: Szimfonikus zene. 13.05: A kamarazene kedvelőinek. 14.10: Bohémélet. Részletek 15.05: Láttuk, hallottuk. 15.30: A hét zeneműve. 16.00: Pénzközpont. Riport. 16.15: Huszonöt perc beat. 16.40: Régi hangszerek világa. 17.01: Verdi: Falstaff. Falstaff monológja 17.1ft! Palóc lakodalmas. 18.05: Hangverseny. 19.38: Beethoven-müvek. 21.24: Csajkovszkij-felvétel.ek 21.46: Anneliese Rothenberger és Fritz Wunderlich énekel. 22.30: Egy óra dzsessz. Kedd TELEVÍZIÓ 7.48: Tévétorna (ism.), (színes). 7.55: Kapcsoljuk Moszkvát! Közvetítés a Vörös tér­ről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából rendezett díszünnepség­ről (színes). 8.55: Csak gyerekeknek! A kéz öt ujja. Belga filmsorozat. 9.15: Zsebtévé (színes). 9.45: Cimbora (színes). 10.30: A farkas és a hét kis- gida. Mese-musical két részben. A Budapesti Gyermekszínház előadása, 14.58: Julio Iglesias műsora. Francia zenés film (szí­nes)*. 15.50: Kuckó. 16.20: A diósgyőri vár. Ismeret- terjesztő rövidfilm (szí­nes). 16.35: Steinmetz Kupa. Nemzet­közi ökölvívóverseny döntői. Közvetítés Pécs­ről, felvételről. 17.35: A locsolókocsi. Magyar film (színes). 19.00: Esti mese. 19.10: Tévétorna (színes). 19.20: A Nagy Októberi Szocia­lista Foradalom évfordu­lója. Ünnepi beszédet mond: J. V. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete (színes). 19.30: TV-híradó. 20.00: Golgota. Szovjet film­sorozat XIII 7. rész: Kátya (színes). 21,15: Montmartre-i Ibolya. Kálmán Imre operettjé­nek tv-változata (színes). 23.40: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Németh László: Erzsébet nap. Dráma két részben. A Nemzeti Színház elő­adása, felvételről. 20.30: Közben: TV-híradó ?. KOSSUTH 7.59: Kellemes ünpepet! 8.11: Mihály András—Gál Zsu­zsa: Emlék és intelepn — kantáta. 8.20: Népi zen.e. 8.44: Fúvószene. 9.19: Magyar operaénekesek. Szecsődy Irén. 10.10: Az ör.eg nyaraló titka. Anatoli) Alekszin regénye, rádióra alkalmazva. 11.11: Csinom Palkó. Részletek 11.40: Szovjet költők versei. 12.10: Mi a titka? Jevgenyij Mravinszkij művészete. 13.00: Művészlemezek. 14.00: Mai azerbajdzsán költők versei. 14.20: Verbunkosok, nóták. 15.10: Pillantás a szocialista vi­lágba. 15.30: Szimfonikus z,enc. 16.44: A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 61. évfor­dulóján. . . . Ünnepi beszé­det mond Vlagyimir Ja- kovlevics Pavlov, a Szov­jetunió rendkívüli és meg­hatalmazott budapesti nagykövete. 17.10: Giuseppe Di Stefano énekel. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hétszínvirág. Irta: Valen- tyin Katajev. 18.50: Irodalmi est Vaszilij Be­lov, Vlagyimir Cibin, Ivan Dracs, Gl.eb Gorbovszkij, Jevgenyij Jevtusenko, Ellen Niit, Ralf Parve, Paul-Erik Rummo, Juvan Sesztalov, Pjotr Vegin ós Andrej Voznyeszenszkij szovjet szerzők műveiből. 19.50: Szjatoszlav Richter zongo­raestje a Zeneakadémia nagytermében. 21.25: Színes népi muzsika. 22.20: Zenekari muzsika. 0.10: Filmzene. PETŐFI 7.00: Romantikus kamaramu­zsika. 8.05: Operettkórusok. 8.33: Két óra irodalomkedve­lőknek. 10.33: Nyolc rádió nyolc dala. 11.03: Egy másik ország a csil­lagon. 11.53: Az Állami Népi Együttes műsorából. 12.57: Macondai Gabriel legen­dája. Beszélgetés Gabriel Garcia Márqu.ezzel. 14.00: Operaslágerek. 14.33: Tánczenei koktél. 15.20: Versek. Ady Endre, Kas­sák Lajos, Komját Ala­dár, Madarász Emil, Somlyó Zoltán művei. 15.30: örökzöld dallamok. 16.35: Zsoldos Imre trombitál, közreműködik a Harmónia énekegyüttes és a Kör­mendi együttes. 17.00: Magyar napok Szovjet- Kazahsztánban. 17.30: Népi zene. 18.00: Tip-top parádé. Álla Pu* gacsova felvételeiből. 18.33: A denevér. Részletek Johann Strauss operett­jéből. 19.00: Tudományos Kaleidoszkóp. 19.30:-Csak fiataloknak! 20.38: A margarétás dal. Tersánszky Józsi Jenő re­génye rádióra alkalmazva. 21.33: A Mantovani zenekar ját­szik. 22.05: Szórakoztató zen« éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. 9.00: Zenekari muzsika. 11.03: Brahms: a szép Magelone — dalciklus Ludwig Tieck verseire Op. 33. 12.16: Kodály-kórusművek. 12.30: Rádiól.exikon. 13.05: Dzsesszfelvételeinkből. 14.05: Liszt Ferenc, a zeneszerző. 14.34: Felelet. Déry Tibor regé­nye rádióra alkalmazva. 14.56: Verdi operáiból. 16.00: Holnap közvetítjük... A Rádió Schubert-ciklusá- nak első hangversenye 16.20: Népdalok. 16.45: Barokk versenyművek. 17.30: Vonósnégyesek. 19.03: Az MHV új lemezeiből. 20.00: Modern írók portréi. Patrick White ausztráliai író. 20.18: Romantikus kórusművek. 20.50: A dzsessz történetéből. — 21.30: Rossini: Különös félreér­tés. Kétfelvonásos opera. 22.43: Napjaink zenéje. Szerda TELEVÍZIÓ 8.59: Tévétorna (ism.), színes). 9.05: Iskolatévé: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.). Családi munkamegosztás. 9.45: Francia nyelv (középisk. III. oszt.). En francais. Un petit navire. 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. Magyar nyelv és iroda­lom (ált. isk. 1. oszt.). Ül az ágon ákom-bákom (színes). 10.20: Golgota. Szovjet filmso­rozat XIII/6. rész: Tye- legin (ism.), (színes). 11.35: Delta. Tudományos hír­adó (ism.). 12.00: Most mutasd meg! lf.05: Iskolatévé: Osztályfőnöki óra (ism.). 14.35: Szó-ra-ka-té-nusz. (ism.), 14.55: Jutalomutazás. Magyar film (színes). (Középis­kolásoknak ajánljuk a XI. 15-1 Kamera adáshoz.) 16.28: Hírek. 16.35: Nincs hely az állatoknak. Osztrák rövidfilm. 17.00: Tízen Túliak Társasága. 17.40: Szomszédolás. Gyár a Karszton (ism.), (színes). 18.10: Reklám. 18.15: Rólunk van szó. Ifjúsági vitaműsor. 18.45: Szépen, jól magyarul. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Tévétoilna (színes). 19.30: TV-híradó. 20.00: Derrick. NSZK bűnügyi filmsorozat: Az alapítási évforduló (színes). 21.00: Megkérdezzük a minisz­tert. Riportműsor. 21.50: Családi kör. 22.40: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: összetartó erő. A pécsi körzeti stúdió műsora. 20.30: Tut-Anch-Amon Egyip­toma. Angol filmsorozat (színes). XIII 9. rész: Tu­domány és technika 20.50: Függöny nélkül. Olasz zenés film. 21.30: TV-híradó 2. 21.50: Reklám. 21.55: Jegyesek. Magyarul be­szélő olasz film. KOSSUTH 8.27: A hldrogénbomba prófétá­ja, avagy szemelvények Teller Ede életéből. 9.02: Beszélni nehéz. 9.14: Népi zene. 9.51: Meseműsor. 10.05: Dominó. Játék, szóval, számmal, hanggal. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.53: Galuppi: A vidéki filozó­fus. Egyfelvonásos vlg- opera. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Örökzöld dzsesszmelódlák. 14.18: Kóruspódium. 14.40: Kultúrák kishatár- forgalma. Riport. 15.10: Fúvószene. 15.18: A Szovjet Rádió Napja. Rádióposta Moszkvából. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Zenekari muzsika. 17.07: 1,7 százalék. Domány András műsora. 17.32: Népi zene. 17.45: Sosztakovics: Zongoraötös. 18.15: A kutya meg a farkas. Orosz népmese. 19.15: Hangszerszólók. 19.28: A szovjet Rádió Napja. 20.18: Jevgenyij Nyeszterenko operaáriákat énekel. 21.00: Vendégségben szovjet barátainknál. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Dzsessz világa. 23.30: Pizzetti: Nyári concerto. 0.10: Táncdalok. PETŐFI 8.05: Operettmuzsika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Gyulai Gál Ferenc szerzeményeiből. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Harangozás, vagy menny- bemenetel. 13.30: A Szovjet Rádió Napja. 14.00: Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 15.00: Néhány perc tudomány. 15.05: Slágermúzeum. 16.00: Mindenki Iskolája. 16.35: Egészségünkért! 16.40: Forgács Éva énekel. 16.55: Népdalok, néptáncok. 17.30: A Szovjet Rádió Napja. Ötödik sebesség, 18.33: Szovjet könnyűzenei lemezújdonságok. 20.36: Érték a klubban. 21.30: Pop-műhely. 22.18: Teli torokból. Majakovszkij verse. 22.25: Liszt zongora­átirataiból. 23.15: Nótacsokor. 3. MŰSOR 8.08: Barokk zene. 9.00: Iskolarádió. 9.40: A Juilliard vonósnégyes felvételeiből. 11.05: Egy óra dzsessz. 12.05: Híres előadóművészek felvételeiből. 14.00: A bűvös vadász. 15.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.20: Chopin-művek. 16.00: Magnósok figyelem! 16.45: öt földrész zenéje. Szovjetunió (Grúz SZSZK). 17.00: Közösség, társadalom, tör- ténelem. 17.30: Haydn-művek. 18.30: Holnap közvetítjük ... Richard Strauss Daphné cfmű operája. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Goethe versel. 19.40: A Magyar Rádió Schubert-clklusa. — 20.25: Versek világa. 21.25: Operaáriák. 21.50: Ének Bugács kánról, Dersze kán fiáról. 22.20: Eric Ericson vezényel — 23.02: Magyar zeneszerzők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom