Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
4 • I lOFI NÉPE • 1978. november 26. *r í * » , • „ illÉi K avas a tpniAÍf G70VAmn&r :, HkVTvä a nviMiCli SiaACIuKICi a kiskunsági szakszövetkezetekben • A kiskunmajsai Jonathan Szakszövetkezetben kijavítják a burgonyabetakarításkor eléggé elhasználódott gépet a szakmunkások. (Straszer András felvétele.) Bács-Kiskun gyében több mint másfél száz, szövetkezeti gazdálkodást folytató mezőgazdasági nagyüzem van, ezek között harmincöt a szakszövetkezet. Ha a termelési értékük és megoldásra váró gondjaik szemszögéből nézzük, jelentős nagyságot képviselnek. A megyében valamennyi szak- szövetkezet kedvezőtlen termőhelyi adottságú. Földjük nagysága 100 hektártól több ezer hektárig változik, a gazdaságok gépesítettsége, szakember- ellátása, a tagság érdekviszonya sokféle. Mindezek természetesen befolyásolják tevékenységük eredményeit. A megye mezőgazdasági szövetkezeti területének egynegyedén gazdálkodó szakszövetkezetek kerek 13 százalékát adják a szövetkezetek össztermelésének, bár a tagságuk árutermelése ennél jóval nagyobb. A szakemberek általában úgy vélekednek, hogy legjobb befektetés a gazdaságokban a szellemi erőforrások fejlesztése, az oktatás, továbbképzés. Bács-Kiskun szakszövetkezeteiben 29 ezer a mezőgazdasági főfoglalkozású tag, közülük csupán 140-en tanultak valamilyen ' felsőfokú és 350-en középfokú oktatási intézményben. A gyengébb adottságú, kisebb szakszövetkezetekben azonban alig találunk olyanokat, akik a középvagy felsőfokú végzettségűek közé sorolhatók. Bizonyos fokig érthető ez,) mert itt ismerték fel a legkevésbé, hogy a jól képzett vezetők által irányított munkának milyen tág lehetőségei vannak. Az is igaz: a szakemberek sem mindig vállalkoznak arra. hogy a gyenge felszereltségű, kis területű és szerény eredményeket produkáló gazdaságokban dolgozzanak, hiszen ilyen helyen képességeiket aligha tudják megfelelően kamatoztatni. Bár ilyen gazdaságokban is van mód a továbbfejlődésre, hiszen az állam anyagilag is támogatja a szövetkezeteket, hogy jól képzett szakembereket foglalkoztathassanak. A szövetkezetek például szolgálati lakás, családi ház építéséhez, fizetéskiegé- szítéshez a szakember számára támogatást kérhetnek. A Kiskunság harmincöt szak- szövetkezetéből azonban eddig mindössze tíz gazdaság kérelmezte a már ott dolgozó vagy az oda jelentkező huszonhét szakemberének ezt az állami hozzájárulást. Szerencsére a kérelmező gazdaságok között éppen a leggyengébben működőek száma a legnagyobb. A kiskunsági szakszövetkezetekben a szafcmunkáshiány is fokozódik. Ezt jelzi az alábbi ösz- szehasanlítás. A megye mezőgazdaságában például a szakszövetkezetekben 15, a téeszekfoen 26, az állami gazdaságokban pedig 33 százalék a szakmunkások aránya a fizikád dolgozók között. A szakszövetkezetekben általában a melléktevékenység szerepe dönti el, hogy hány szakmunkást foglalkoztatnak. Természetesen ez sem egészen egyértelmű, hiszen a szövetkezetek szakmunkásait válaszút elé állítja a városok közelsége, az ipari üzemek korszerű munkakörülménye. Annál inkább így van ez, mert ők a mezőgazdaságban is főleg az ipari tevékenységhez közel álló munkát végzik, a gépműhelyekben, esetleg a szakosított telepieken dolgoznak. Növénytermesztő, állattenyésztő alig van 'közöttük, s az elvándorlás sem jelentéktelen. Gyorsította ezt a folyamatot a kettős foglalkozásúak munka- viszonyának rendezése, amikor az ipari üzem vagy a szakszövetkezeti munka között kellett vá- lasztaniok. Sokan lemondtak a kertről, szőlőről, s inkább az iparban vállaltak munkát. A szakemberhiány mind erőteljesebb a szakszövetkezetekben, hiszen itt a továbbfejlődés feltételei lassabban érlelődnek, mint a téeszekben. A magasabb szervezeti és tulaj doniammá, a gazdálkodás lehetőségeinek megfelelő kihasználása, a táblásítás, a korszerű termelési szerkezet mind feltételezi a mezőgazdaságban dolgozók magasabb fokú képzettségét. Nemcsak a fiatal nemzedék új szakismeretére, hanem a régiek tapasztalataira is roppant nagy szükség van ebben a folyamatban. Ügy helyes, ha a kettő kiegészíti, segíti egymást. Gál Eszter Szank-Bogorodcsányi Magyar szakemberek az orenburgi gázvezetéknél — Amennyiben cigaretta és bármiféle gyújtóeszköz van önnél, kérem, rakja ki a zsebéből. — A fölhívás jogos, hiszen a Szojuz Gázvezeték ötödik szakaszának egyik kompresszorállomásán, Bogorodcsánylban vagyunk, ahol az utolsó üzempróbák folynak. Már csak az a hetven szakember és munkás tartózkodhat itt, akik az ellenőrzéseket végzik és az esetleges hibákat kijavítják. A munkát Paczuk László mérnök, a szamki gázeüőfcészítő részleg vezetője irányítja. Megörültem a fiatail mérnökkel való találkozásnak, akit még a Bács-Kiskun megyei földgázmezőn ismertem meg. Tudtam róla, hogy a Bakui Kőolaj- és Gázipari Egyetemen végzett. Egy évvel később került Szánkra, a szíve azonban akkor még Szegedre húzta, mert ott élitek a szülei. Azután mégis maradt, mert megbecsülték szorgalmas munkáját, szakértelmét, s 1972-ben már a földgáz-előkészítő üzemegység vezetője lett. 1977-ben ő lett a szainkii üzem nyolcvanegy tagú pártszervezetének titkára. Ilyen előzmények után csodálkozva kérdeztem — hogyan került az Alföldről Bogosodcsányi- ba? — Ismeretes, hogy az orenburgi gázvezeték közös KGST-tberu- házással épül. Amikor befejezéséhez közeledett a vezeték építése, a magyar olaj- és gázipari szakemberek körében is kerestek önként jelentkezőket, akikből úgynevezett beüzemelő csoportot hoztak létre. A különböző képesítésű (gépész, villamos, műszerész és automatikai) szakemberek kisebb csoportokban Kaiimyinsz- kájátaa (egy már működő kompresszorállomásra) utaztak, tapasztalatszerzésre. Amikor onnan visszaérkeztünk, tuditam meg, hogy engem neveztek ki a hetven tagú szakembergárda vezetőjévé. Ma már tudom: ez egyben azt is jelenti, hogy legalább még egy évet töltök a Szovjetunióban, • Az utolsó ellenőrzés után ki lehet nyitni az indító gázcsapot. ugyanis mi végezzük el az üzemi próbákat a huszti és a guszjatyi- ni kompresszorállomáson is. Az építők kitűnő munkát végeztek, mégis a legaprólékosabban kell átvizsgálnunk mindent, mert a legkisebb műszaki hiba Is komoly balesetet és jelentős termeléskiesést okozhat. — Nehéz a munkája? — A felelősség nagy, s rendkívül körültekintő, gondos munkát kell végezni. Azt is hozzátehetiem azonban, hogy a csoport valamennyi tagja kitűnően felkészült szakember. Ily módon minden szakmai részleg önállóan dolgozik. — S mit csinál azután, amikor végleg befejezik az orenburgi gázvezetéken a munkát? — Természetesen visszamegyek Szánkra. Am addig még eltelik néhány hónap. Most nézzünk szét a kompre&szorállomátt Kompresszorok sorakoznak egymás mellett. A háttérben a hűtő-, a víz- és porleválasztó berendezések láthatók. Egy-egy kompresszor nagyságát és teljesítményét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy Algyő—Szánk—Kardoskút teljesítményével egyenlő. • Munka közben állandóan ellenőrizni kell a helyiségeket, mert a metán 5 százalékos jelenléte már robbanásveszélyes, dolgozni csak legfeljebb 2,5 százalékos metánfelhalmozódásig lehet. Ezzel kapcsolatos mérést végez Farkas László vegyész az AURF gázelemző készülékkel. • Csiszár András a Il-es turbina vezérlőszekrényén az indítás előtti ellenőrzést végzi. • Szabó László a gáz-előmelegítő és fűtőgázsza- bályzó készüléknél. • A turbina indítása előtt még egy végellenőrzést tart Paczuk László részlegvezető (balról) Dorogi Ferenc müszerautomata-mérnök és Thuróczy Béla vilamosmérnök. (Kovács János felvételei.) Nem nagy lármával P bédszünet. A kerekegyházi tanácsháza folyosóján tömzsi, idősödő férfi álldogál. Pont a kereszteződésben, ahol legerősebb a huzat. Viszont — innét pontosan be lehet látni a közlekedőtérség minden zegzugát, tehát észrevétlenül nem lopakodhat be senki. All az ember, kissé terpesztett lábbal, s mivel kezét a háta mögött összekulcsolta, időnként jólesik meg-megemelni a cipősarkat. Pihenőben önkéntelen kis tornáz- íatása ez a testnek. A férfi haja deres már, kis bajusza szálai közt fel-felgomo- lyog a vastag cigarettafüst, mikor meglibben az ájer. Ilyenkor persze erősen hunyorítani kell. Annyira azért nem, hogy a szeme sarkából ne figyelné ki ajtó- nyitogató, s érthetően meddő próbálkozásaimat. — ö beteg. — Indokolja tömören a népfronttitkári szoba zártságát. — Igencsak jön már vissza délebédről ... — Szól nyugtatólag egy másik helyiség gazdájára célozva. Aztán hasonló tájékoztatások alapján tudom meg, hogy akit egy harmadik ajtó mögött keresnék, már nemcsak hogy nyugdíjban, hanem most éppen kórházban van szegény. — Tán éppen ma engedik haza, ha jól hallottam... Most már biztos vagyok benne, hogy ide tartozó ember ez az isteni nyugalmat árasztó atyámfia. Abból, hogy szemmel láthatólag ki se lehetne mozdítani betonszilárdságából, afféle adóügyi referensnek vélem. Abban a munkakörben volt módja szert tenni ilyen testi-lelki stabilitásra, gondolom én. Ám egy percen belül kiderül, hogy Pál Sándor hivatalsegédet tisztelhetem benne, aki megismerkedésünk után bizalommal invitál az irodák egyikébe. — Azért nem kell nekünk odakint meggémberednünk... Meg aztán itt tartózkodom legtöbbet. — Közli, miután széttárt karral jelezte az imént a gangon, hogy végeredményben munkahelye „ez az egész”. — Ügy nagyjából: mi a dolga? — Takarítás, fűtés, olajozás, kézbesítés, stencilezés — villant a sarokban levő gépre, amelynek éppen a levesnóta megszólalásakor akadt a torkán a soronlevő papírlap. — Meg az égvilágon mi minden még... íróasztal mögé telepedve beszél. s ahogy a felsoroláshoz taktust ver tenyerének éle, éppen egy kutyanyelv formájú nyomtatvány csúszik a keze alá. Erről jut eszébe. — Ja meg napköziben ilyen kísérőlapírás. Ez a valamikori jár- latlevél utóda —, maga nyilván tudja még, mi volt a „paksus”. Sokan így mondják rá ma is ... így néz ki. — Mutatja és magyarázza is, miről van kitöltve. — Dunai István holnap reggel 6 órakor tizenkét sertést ad át a vásártéren az állatforgalmi emberének, Borda Pálnak... Hegedűs Márkus tízet... Tudomásom szerint körülbelül hatvan darab jószágot vesznek át. Olyan háromhónapos süldők ezek. — Ilyen papírok „kísérik” tehát az állatokat. És ami Itt marad a tanácsnál? — Másodpéldányok. Ezeken van az illetékbélyeg. A sertésekért darabonként huszonöt, szarvas- marháért negyven, lóért száz, juhért, kecskéért tíz forintosat kell leróni. ennyi ebből a tanácsé? — Semmi. Ez az államé. — Gondolom, most a sertések szezonja tart. — Igen — november, december a hízóké. Ez évben még háromnégyezerre lehet számítani. Esztendőn át mintegy tizennégy-ti- zenötezret adnak át háztájikból, szakszövetkezettől, téesztől. — Milyen arányban? — Ügy háromnegyedrészben háztáji tartásból. — Mi az állattartók véleménye, kívánsága? — Legtöbbször azt panaszolják fel, hogy ők leadják a sok jószágot, tápot viszont nem kapnak kellő mennyiségben. Előfordul, hogy négy-öt napon át nincs táp a takarmányboltokíban. Pedig három is van belőlük... Ilyenkor aztán visszamaradnak a fejlődésben az állatok... Beszélgetésünk félbeszakad. Két kislány nyit be. — Sanyi bácsi, tetszett értesíteni a GELKÁ-sokat? — Érdeklődik egyikük a sietségtől kipirult képpel. — Még nem értek ide. Mondjátok meg a tanár bácsinak, hogy nem felejtettem el. Szólok, mihelyt ide bejönnek a DÁV-osok — nem GELKÁ-sok —, nálam van feljegyezve minden bejelen- "tés. — Köszönjük. — A kislányok sebbel-löbbal távoznak. Pál Sándor megmagyarázza. — Az egyik tanárnál kicsapott a biztosíték... — Csak biztosíték, és... ? — No nem a lakásban. Kint az utcán, és fel kell mászni a villanyoszlopra. Most meg egy kolléganő lép be. — Tessék csinálni kísérőlapot Tüman Mihály névre — öt sertésről... Köszönöm. — Fordul ki máris az ajtón, mivel látja, hogy kérése ízibe teljesül. Nem telt még el negyed óra találkozásunk óta, s már is menynyi epizód a hivatalsegéd egy napjának töredék idejéből. Amennyi lehetett 1953 óta, amikor a tanácshoz került! — Bizony, már huszonhat esztendeje maholnap. Talán csak Tuman Károlyné, az igazgatási csoportvezető van itt kicsivel régebben. Hegedűs Ferencné gazdasági csoportvezető szintén az ötvenes években kezdte. — Annak előtte hol dolgozott? — Négy évig szőlőmunkás, másik négyig kocsis voltam a Be- retvás-birtokon. Annak az apjáé volt Kecskeméten a Beretvás- szálló... Ennél több munkahelyem nem volt. Nem sok haszon van abban, ha valaki folyton cserélgeti a „gazdát” ... Engem már tizenhárpm-Tlzennégy éves koromban önfegyelemre szoktatott a sors. Nem gondolkozhattam úgy, mint sok mai fiatal: „Majd eltart apám, anyám.” — Hej, de sokszor szerettem volna még aludni, mikor szegény apám szelíden — hisz neki fájt legjobban, hogy mint kisgyereket, akinek nyugodni kéne még — felrázott: „Ébresztő, kisfiam. Gyerünk kapálni!” — Ladánybene határában volt négy hold, kis. rossz, homokos földünk. — Harminckilencben temettük el apámat. Tizenöt esztendős voltam akkor, és én lettem a férfi a háznál. Négy-öt •hétig cséplőmunkásnak álltam: jól jött az a kis kenyérnek való... — Magának akkor nem okozott gondot a „szabad idő” hasznos eltöltése, a szórakozás ... — Szórakozás?! Mikor egy-egy iparos legény barátom révén bejuthattam a bálba, este tízkor megjelent a teremajtóban a csendőr. Nagy kevélyen, lassan kihúzta a kardját a hüvelyéből, szűrős szemmel kinézett bennünket, és csak konkorította ránk a mutatóujját: aló mars, kifelé! A küszöbön még lódított rajtunk a kardlappal ... M égis... Nem kívánkozott el valamikor innen a tanácstól? — Mit mondjak? ... Hívtak havi négyezerért segédmunkásnak a Ganz-MÁVAG-ba — itt akkor ezerkétszáz volt a fizetésem —, de nem mentem. Csepelre is, szövetkezetbe is — oda se. Nekem ez tetszett meg egy életre, amit csinálok... Hogy az egész községet ismerem, s jönnek hozzám jó szóval, panasszal, tanácsot kérni... És segítek, ha csak egy mód van rá. — Mit gyűjtött élete során? A zzal a méltóságteljes nyu- galommal válaszol, ahogy a folyosón állt a hideg széljá- rásban. — Gyűjteni?... Kilencszázhat- vanban vettünk egy „használt” családi házat — ötvenötezer forintért. Azt alakítgatom. Lányunk már férjnél van, Ráckevén, a sütőiparnál dolgozik ... Tudja, úgy is lehet szép az ember élete,' ha nem nagy lármával éli... 7 Tóth István
