Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-21 / 274. szám

1978. november 21. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT* SPORT • SPORT Három kiállítás és egy érvénytelen gól Újabb rangadón győzött a Jánoshalma Kecskeméti SC—Ganz-MÁVAG 0—0 Kecskemét, 2000 néző. Vezette: Hámori. KSC: Leskó I. — Elekes II., Elekes I., Szabó, Rózsa — Drahos (Bedzsula az 57. percben), Vági, Prikidánovics — Oskolás, Puskás, Sörös. Edző: Verebes József. Ganz-MÁVAG: Janiga — Stamler, Bodóki, Dani, Vaskor — Gugyerás, Weiland, Selenka, Var­ga (Kovács a 38. percben) — Vi­da, Harangozó. Edző: Vadász Ká­roly. A 7. percben Puskás előtt nyílt az első gólhelyzet, ám 16 m-ről elhamarkodva lőtt a kapu mellé. A 10. percben Harangozó elhú­zott a bal oldalon. A beívelt lab­dája Vida elé került, aki közel­ről kapura lőtte. Leskó I. jól mozdult ki a lövésre, s a labda róla kipattant Szabó elé, aki fel­szabadított. A 13. percben Pus­kás fejesét Janiga elvetődve fog­ta meg Két perc .múlva Szabó szabadrúgását Puskás a kapus kezébe fejelte. A 17. percben Vá­gi cselezett a bal oldalon, majd jobb lábbal küldött erős lövése keresztben elsuhant a kapu előtt. A 26. percben Prikidánovics sza­badrúgását Oskolás nagy hely­zetben a kapu mellé fejelte. A 29. percben Vida kiugrott a les­re játszó védők közül. A KSC- védelem verve volt már, s Leskó kapus is kifutott, de a csatár az üres kapu fölé emelte a labdát. A 34. percben Drahos beadása után Prikidánovics közelről fejelt a kapura. Janiga is verve volt. d<? Bodóki a gólvonalról kivágta a labdát Sörös elé. Sörös újból kapura küldte, s Janiga óriási bravúrral tolta szögletre a bal sarokra tartó labdát. Ez történt az NB I-ben Ferencváros—Bp. Vasas Izzó 2—1 (0——1) Üllői út, 4000 néző, vezette: La- uber. Góllövők: Nyilasi, Pusztai, illetve Nagy. Videoton—Bp. Honvéd 1—0 (1—0) Székesfehérvár, 8000 néző, ve­zette: Palotai. Góllövő: Novath. Zalaegerszeg—MTK-VM 1—1 (1-0) Zalaegerszeg, 3500 néző, vezet­te: Kuti. Góllövők: Soós, illetve Takács. Újpesti Dózsa—Haladás 5—1 (3-1) Megyeri út, 3000 néző, vezette: Pádár. Góllövők: Fazekas 2, Kar­dos, Kerekes, Törőcsik, illetve Sebestyén. Vasas—MÄV Előre 4—2 (2—1) Fáy u., 2500 néző, vezette: Ja- czina. Góllövők: Gass 3, Váradi, il­letve Sárközi 2. Rába ETO—Salgótarján 2—2 (2-0) Salgótarján, 6000 néző, vezette: Tátrai. Góllövők: Glázer, Szabó, iletve Kajdi, Szoó (11-esből). Tatabánya—Pécsi MSC 2—0 (0-0) Tatabánya, 3000 néző, vezette: Kőrös. Góllövők: Tamás, Schmidt (11-esből). Békéscsaba—Dunaújváros 2—0 (2-0) Békéscsaba, 7000 néző, vezette: Nagy B. Góllövők: Budavári, Pásztor. Diósgyőri VTK—Csepel SC 2—0 (0-0) Diósgyőr, 4000 néző, vezette: Makó. Góllövők: Váradi, Kutasi. Az NB I. állása 1. FTC 12 7 4 1 28—14 18 2. Bp. Honvéd. 12 7 3 2 27—9 17 3. O. Dózsa 12 6 5 1 29—16 17 4. DVTK 12 7 2 3 21—18 16 5. STC 12 5 4 3 21—14 14 6. Tatabánya 12 5 4 3 22—16 14 7. Rába ETO 12 5 4 3 16—11 14 8. Videoton 12 4 5 3 13—13 13 9. PMSC 12 5 3 4 10—14 13 10. Békéscsaba 12 4 3 5 10—12 11 11. Vasas 12 4 3 5 19—22 11 12. Dunaújváros 12 4 3 5 16—20 11 13. Csepel 12 2 6 4 17—1? 10 14. MÁV Előre 12 4 1 7 8—24 9 15. MTK-VM 12 3 2 7 14—17 8 16. ZTE 12 2 4 6 7—15 8 17. Bp. Vasas Izzó 12 2 2 8 13—23 6 18. Haladás 12 2 2 8 7—26 6 A 38. percben egy magas lab­dát húzott le Vági fejéről. Vági kissé megnyomta a kapust, aki a labdával a földre esett. Még ült a földön, amikor hátulról ráütött Vági combjára. Nem volt túlságo­san komoly az eset, de a közel­ben álló játékvezető kiállította a kapust, aki viszont alig akart le­menni. Kovács állt be a helyére, s egy mezőnyjátékos, Varga ment le. Az új kapus jól mutatkozott be, mert a 44. percben biztosan fog­ta Szabó távoli, nagy erejű lö­vését. A szünet után a Ganz-MÁVAG védekezésbe vonult. Elől csak Harangozó próbált megküzdeni a KSC-védőkkefl, s a többiek, első­sorban Vida csak ritkán csatla­koztak a támadásihoz. A KSC nagy fölénybe került, szinte egy-' kapum játszott, de mindent közé­pen erőltettek, s helyzet csak ak­kor adódott, ha nagy ritkán mégis megpróbálták levinni a labdát az alapvonalig. , Az 51. percben Prikidánovics adott be balról laposan. A labda elsuhant a berohanó Sörös mö­gött. Puskást pedig egy védő lök­te el az útból, egyenesen a ka­puba. A játékvezető nem látta a szabálytalanságot. Az 54. perc- gen Szabó szabadrúgása a sor­falról pattant vissza. A 64. perc­ben jobbról ívelődötit a labda s éppen a gólhelyzetben levő Pri­kidánovics előtt pattant fel Ami­kor a kecskeméti játékos lába lö­vésre lendült, Bodóki elrúqta elő­le a labdát, s a két játékos ősz- szccsapott. A játékvezető fújt, s a legnagyobb meglepetésre kiál­lította Prikidánovicsot. Nagyon „egyenlítés” ízű dolog volt A 73. Az edzett iijusageit követel­ményrendszer teljesítése, az álta­lános iskolai tömegsportfeladatok megoldása, az üttörőolimpiára való felkészülés és továbbjutás összetett célkitűzéseivel indult meg október 2-án az a verseny- sorozat, amely második hónapja eredményesen folyik Baján. A városi tanács vb művelődési osztálya és sportfelügyelősége, to­vábbá a városi úttörőszövetség szervezésében és rendezésében 5 sportágban, 61 csapatban körül­belül 600 fő úttörő (leány és fiú) hétről hétre rendszeresen verse­nyez iskolájának egyesületének színeiben a bajnoki pontokért. A háromfordulós csapatversenyt az atléták befejezték. A lányok és fiúk pontszámainak összesítése után (az atlétikai csapatverseny őszi végeredménye): 1. II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 206 ponttal, 2. Központi Ált. Isk. 151, 3. Felsővárosi Ált. Isk. 116, 4. Gyakorló Ált. Isk. 105, 5. Dózsa György Ált. Isk. 103, 6. Kállai Éva Ált. Isk. 62, 7. József Áttila Ált. Isk. 39 ponttal. Ugyancsak véget ért a 2.'"kor­Csak igazán nagy játékosok, vi­lágklasszisok büszkélkedhetnek azzal, ami vasárnap Borovóban Klampár Tibornak, a magyar asz­talitenisz válogatott tagjának si­került. Egy héttel imponáló pári­zsi győzelme után a jugoszláv nemzetközi bajnokságot is meg­nyerte, méghozzá a legjobb kínai játékosok előtt. S mindezt bete­tőzte a férfi páros döntője, amely­ben egy újonccal, a 17 éves Kris- ton Zsolttal az oldalán még egy aranyérmet nyert. — Klampár káprázatosán ját­szott, úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor pályafutása zenitjén volt, — mondta a borovói szereplésről Bérezik Zoltán, a válogatott ed­zője. — Ügy tűnik, nemcsak visz­percben égy újabb Szabó által kiildötit erős labdát hárított a MÁVAG kapusa. A 81. percben Stamler — aki alig két perccel előbb kapott figyelmeztetést Vági leterítése miatt — egy szerelés „ürügyén” Vági nyakába rúgott Ö is a kiállítás sorsára jutott. A 83. percben Szabó ívelt be szabadrúgást. Puskás magasra ugorva élesen fejelte a labdát a bal sarokba. A játékvezető sípolt, s nem adott gólt. Lesről nem le­hetett szó, s a játékvezető is azt mutatta, hogy Puskás lökött. Ez viszont nem volt igaz! A 85. percben Söröst buktatták a kaputól 18 m-re. Vági az alig 5 m-re álló sorfalba lőtte a lab­dát, s onnan Rózsa elé került, aki a bal felső sorok felé emelte, de Kovács bravúrral a léc fölé tolta a labdát. Több lehetőség már nem volt. Az első félidőben kemény, de mindkét oldalon sablonos, ötlet nélküli játék folyt. A szünet után a KSC kapujához szegezte ellen­felét, de a hátulról kapu elé ível- getett labdák nem jelentettek igazán gólveszélyt, s az egyetlen befejezett támadásból elért gólt pedig a játékvezető vette el. A KSC-ből Szabó, Elekes I. és Rózsa játszott jól, a Ganz- MÁVAG-ból Vaskor. Gugyerás és Selenka emelkedett ki, s jól vé­dett a csereként beállt kapusuk. Hámori játékvezető a kis sza­bálytalanságokat lefújta, a dur­vaságokat elnézte, s az így kiala­kult parázs hangulatban kienged­te a kezéből a mérkőzést. A har­madik eset kivételével nem az igazi szabálytalankodókat ámítot­ta ki. Gyengén bíráskodott. csoport s/uinai a rendo/etl kispá­lyás labdarúgó-bajnokság. A kispályás labdarugó-bajnokság őszi végeredménye: 1. Központi Alt. Isk. 7 6—1 13—1 12 2. Felsővár. Alt. Isk. 7 5 11 12—4 11 3. Gyakorló Alt. isk. 7 4 2 1 13—5 10 4. Kállai É. Alt. Isk. 7 2 3 2 14—7 7 5- Dózsa Gy. Alt. Isk. 7 3 13 11—9 7 6. József A. Alt. Isk. 7 2 14 10—13 5 7. II. Rákóczi F. A. I. 7 2 — 5 9—15 4 8. Szeremlei Alt. I. 7-------7 3—31 0 A nagypályás labdarúgó-bajnokság állása a 6. forduló után: 1. Bajai SK úttörő 6 5—1 19—3 10 2. Felsővár. Alt. Isk. 6 5 — l 10—3 10 3. Gyakorló Alt. Isk. 6 4 11 10—2 9 4. II. Rákóczi Alt. I. 6 2 3 1 14—4 7 5. Dózsa Gy. Alt. I. 6 3 — 3 7—13 6 6. József A. Alt. Isk. 6 1 2 3 6—9 4 7. Központi Alt. Isk. 6 — 2 4 4—12 2 8. Kállai É. Alt. Isk. 6 ---- 6 0—24 0 Leány kézilabdában 7 csapat, fiú kézilabdában 8 csapat vesz részt a bajnokságban, itt az utol­só fordulót november 27-én játsz- szák le. A 3. forduló után a fiúk­nál a Felsővárosi Általános Isko­la és a Gyakorló Általános Iskola vezeti a mezőnyt. A 3. forduló után a lányoknál a József Attila Általános Iskola ve­zet a Gyakorló Ált. Isk. és a Kál­lai Éva iskola előtt. Kosárlabdában is 3 fordulót játszottak a csapatok. szanyerte régi játékát, hanem kezdi felül is múlni. Oszmanagics, a jugoszláv válo­gatott edzője azt mondta: — Nagyszerű küzdelmek voltak, különösen figyelemre méltó a ma­gyarok sikere. Biztos vagyok ab­ban, hogy a kínaiak mellett ők a legjobbak a világon! (MTI) * Mariborban befejeződött a teke bajnokcsapatok Európa Kupa tor­nája, amelyen az FTC két együt­tese vett részt. Az EK-et védő fe­rencvárosi férfi csapat egy fával a második helyre szorult, míg a női együttes harmadik lett. Kupagyőztes: Rot-Weiss Stand- hausen (nyugatnémet) 10,388 fa, il­letve: Laromet (román) 4,720. Honvéd Kun B. SE—Kecskeméti TE 1—1 (1—1) Kiskunfélegyháza, 600 néző. Vezette: Köböl. Honvéd Kun B. SE: Gulyás — Gyöngyösi, Felegyi, Horváth, Széli, Tóth Cs., Miklós, Szabó, Kisznyér, Zábor (Hodován), Bar­na. Edző: Vereb István. KTE: Kerpits — Lantos, Put- naki (Tóth), Nagyhegyesi, Csor­dás, Komáromi, Magyar I., Hor­váth, Bohács, Porhanda (Herceg), Magyar M. Edző: Gacs Tibor. A mérkőzés nagy részében a félegyházi csapat támadott, de a tehetetlen csatárai a legjobb hely­zeteket is kihagyták. Góllövök: Kisznyér, illetve: Magyar I. Jók: Felegyi, Horváth, Szabó, Kisznyér, Zágon (Hodován), Bar- tos. Csordás, Horváth. Ifjúsági eredmény: Honvéd Kun B. SE—KTE 1—1 (1-1). Góllövők: Kurucz, illetve: Pet- rovácz. Bajai SK—Honvéd Szamuely SE 1—0 (1—0) Baja, 500 néző. Vezette: Varga. BSK: Péter — Glavatity, Mol­nár. Simon, Petresevics, Laki, Márity. Ónody, Sárközi, Radics (Kovács J.). Kazal. Edző: Rónai Sándor. Honvéd Szamuely SE: Serdült — Újvári, Kis, Bartos, Czár, Be- se, Szabó, Provits, Rácz. Morvái, Lelesz. Edző: Malomszegi Ottó. A BSK nagy fölényben játszott, s csak a kalocsaiak kapusának bravúros védése mentette meg csapatát a nagyobb arányú vere­ségtől. Góllövő: Radics. Jók: Simon, Molnár, Ónody, il­letve: Serdült, Bartos. Kiskunhalasi MEDOSZ—Sükösd 2-1 (2—1) Sükösd 200 néző. Vezette: Czencziik. Kiskunhalasi MEDOSZ: Szabó — Kirscher, Tóth, Tápai, Dobra, Fuksz (Körösi), Agócs, Bényi, Mészáros, Karsai, Szőke. Edző: Virágh István. Sükösd: Faddi I. — Szűcs, Lakner, Lógó I., Faddi II., Radics (Lógó II.), Páncsics, Kovács, Sza­bó, Kocsis (Németh), Evanics. Edző: Varga Imre. A sükösdi védelem durva hi­bái miatt az 5. percben' Mészá­ros, majd a 12. percben Agócs gurított közelről a hálóba. Eva­nics szépítő gólja után a halasi védelem biztosan verte vissza a hazai csapat rohamait. Jók: Mészáros, Agócs, Szabó. Ifjúsági eredmény: Sükösd— Kiskunhalasi MEDOSZ 3—2 (3—0). Góllövők: Lógó III., Kol­lár, Kernya, illetve: Tóth, Kovács. Soltvadkert—Fájsz 0—0 Soltvadkert, 100 néző. Vezette: Karácsonyi. Lant oknál n/ alias: 1. Gyakorló Alt. Isk. 6 ponttal, 2. Központi Ált. Isk. 6; 3. II. Rá­kóczi Ált. Isk. 5, 4. Dózsa Gy. Ált. Isk. 4, 5. Említésre méltó ... ... hogy az általános iskolák ki­vétel nélkül minden versenyben indítottak csapatot, ez különösen dicséretes a kisebb létszámú is­koláknál (pl. a Kállai Éva iskola és a gyakorló iskola, amelyek sportszerűségből is kitűnően vizs­gáztak egyúttal). ... a bajai sportkör a létesít­mények biztosításával és előké­szítésével segíti a rendezést, ame­lyen a VTSF atlétái, kézilabda, kosárlabda és labdarúgó szakszö­vetségei végeznek rendszeres munkát. ... a versenyek befejeztével a rendező szervek, a részt vevő is­kolák és csapatok vezetőinek, ta­nárainak bevonásával december hónapban sor kerül egy megbe­szélésre, amelyen az első ízben megrendezett versenysorozat ja­vítása, a tavaszi verseny előkészí­tése kerül megtárgyalásra. NB II. Középcsoport állása 1. Volán SC 15 11 3 1 25—7 25 2. SZEOL AK 16 8 5 3 23—18 21 3 KSC 15 9 2 4 17—12 20 4. Budafok 15 6 7 2 27—16 19 5. KKFSE 15 7 5 3 28—19 19 6. Szegedi D. 15 6 5 4 18—17 14 7. Építők SC 15 5 6 4 23—15 16 8. Ganz-MAVAG 15 4 8 3 16—11 16 9. Bem SE 16 4 8 4 18—15 16 10. BVSC 15 5 6 4 17—20 16 11. Vác 15 5 5 5 18—19 15 12. B.-gyarmat 15 4 5 6 17—21 13 13. Pénzügyőr 15 5 3 7 20—25 13 14. Bp. Spart. 15 4 4 7 18—24 12 15. BKV Előre 15 4 3 8 15—16 11 16. Dunaújváros 15 4 3 8 21—27 11 17. 22. sz. Volán 15 2 7 6 13—23 11 18. Dunakeszi 16 2 7 7 10—21 11 19. V. Ikarus 15 2 2 11 6—27 6 Pénzügyőr—KKFSE 3—2 Volán SC—SZEOL AK 1—1 Dunaújv. Építők—22. sz. Volán 1—2 Szegedi Dózsa—Bp. Spartacus 1—0 Váci Híradás—B.gyarmati SE 2—1 BKV Előre—Budafoki MTE 1—1 Vasa« Ikarus—Építők SC 1—1 H. Bem J. SE—Dunakeszi VSE 4—0 Soltvadkert: Balogh — Csorna, Eiler, Mészáros, Lehr, Köpe, Oláh, Szávay, Perényi (Mogyoró­si), Szölllősi, Erdős. Edző: Meskó István. Fájsz: Fatér — Kupusz, Hor­váth (Paplanos), Kráczier, Ko­vács, Baráth, Dinnyés. Valasics, Herner, Gombkötő, Zsákai. Edző: Bújdosó Márton. Igen kemény mérkőzésen mindkét csapat sok helyzíetet hi­bázott el. Jók: Balogh, Mészáros, Köpe, illetve: Hemer, Gombkötő, Zsákai. Ifjúsági mérkőzés: Soltvadkert —Fájsz 1—1 (0—0). Góllövők: Molnár, illetve: Jaigicza. Honvéd Mezőfi SE—Érsekcsanád 3—0 (1—0) Kecskemét, Szolnoki úti pálya. 100 néző. Vezette: Varga, Honvéd Mezőfi SE: Domokos — Kutasi, Varga, Popp, Zátrok, Érsek; Seres, Ábel. Szombati, Farkas, Kocsis. Edző: Krivy Ottó. Érsekcsanád: Csordás — Varga, Marinké, Gyuricza, Melther, Ko­vács, Triebil, Koszorús II., Kiss, Bárdos, Csurai (Ádám). Edző: Bartha György. Farkas mesterhármasával biz­tosan győzött a Honvéd Mezőfi SE. Góllövő: Farkas 3. Jók: Varga, Farkas, Popp, Kocsis, illetve: Csordás, Manintkó, Kiss. . Harta—Lajosmizse 2—2 (1—0) Harta, 200 néző. Vezette: Suba. Harta: Krisztián — Nagy, Pa- vellkó, Horváth, Stefán, Lahoczki, Valkoviics, Takács (Steifer), Frei, Szatmári, Halász. Edző: Blaszálk Sándor. Lajosmizse: Szmulai — Szívós, Kucsera, Kovács, Bende, Kállai (Tömöri). Lukács, Vajda, Kislő- rincz, Kocsis, Mánkli. Edző: Máté Ferenc. Jó iramú, szikrázóan kemény mérkŐ7,ést vívott a két csapat, A hazaiak hagyták ki a több hely­zetet. GóHövők: Frei, Pavelkó, illetve: Vajda 2. Jók: Pavelkó, Frei. illetve: Bende, Vajda. Ifjúsági eredmény: Lajosmi­zse—Harta 6—0 (3—0). GóHövők: Hriatik 3, Rubos, Hovondzsáik, Seprűs. Jánoshalma—Kalocsai SE 1—0 (0—0) Kalocsa, 700 néző. Vezette: Nagy. Jánoshalma: Csermák — Bátyai (Tötök), Maráczi, Nagy O., (Fad­di), Fenyvesi IV., Angeli, Liliom, Horváth, Fenyvesi III., Szabó, Pé­ter. Edző: Fertőszegi Béla. Kalocsai SE: Niezner — Kapi­tány, Pécsi, Illés, Tamás, Jenei, (Szabó J.), Posztobányi, Farkas, Vén, Matos (Lakatos), Kováts. Edző: Molnár Ferenc. A végig mezőny fő lényben ját­szó kalocsaiak a gólhelyzetek tö­megét hagyták ki. Góllövő: Fenyvesi III. 11-esből. Jók: Csernák, Maráczi, Angeli, illetve: Tamás, Illés, Kapitány. Ifjúsági eredmény: Jánoshal­ma—Kalocsa 3:0. Tiszakécske—Császártöltés 3—0 (2—0) Tiszakécske, 200 néző. Vezette: Szabó J. Tiszakécske: Szabó — Kecs­kés, Bállá, Laczkó, Gyorsa, Sán­ta, Domonics, Dobó, Losonczi, Bús, Józsa. Edző: Uzsovics Sán­dor. Vilhelmina Bardauszkene litván sportolónő világrekordot ért el távolugrásban; az idei prágai Eu- rópa-bajnokságon 7 m 9 cm-t ug­rott. Bardauszkene falusi lány, szü­lei termelőszövetkezeti tagok. A falu iskolája, ahol gyermekkorá­ban tanult, már jó néhány olimpi­kont adott az országríak. Itt min­denki sportol, és a a fiatal spor­tolók készségének, potenciális le­hetőségeinek biztos megállapítá­sára a tanároknak és edzőknek speciális, erre a célra kidolgo­zott tesztek állnak a rendelkezé­sükre. Az új világrekordernő (ő lett az Európa-bajnok is, miután a cTön- tőben 6 m 88 cm-t ugrott) jelenleg Vilniusban, a Litván SZSZK fő­Császártöltés: Szamosi — Schindler, Liska, BruókmüLler, Albert, Mankó, Varga', Merttus (Ligetfalvi), Lakner, Gerber dr., Siii. Edző: Dr. Gerber Pál. Gól­lövők: Donó 2, Bús. Jók: Sánita, Gyorsa, Domonics, Losonczi, illetve: Liska, Liget­falvi. Ifjúsági eredmény: Tiszakécs­ke—Császártöltés 12—1. GóHövők: Ézsiás 5, Petrezse­lyem 3, Posa 2, Kerekes, Szoi- láth, illetve: Bermenn. Izsák—Kiskőrös 2—0 (1—0) Kiskőrös, 300 néző. Vezette: Z&iigó. Izsák: Varga — Németh, Me­zei, Bőthi, Tóth, Nagy, Terjéki, Pataiki (Jakus), Tánczos, Fazekas, Varga II. Edző: Fekete Sándor. Kiskőrös: Berecaki — Szeint- györgyi (Rácz), Dedáik, Kálmán, Popodéi, Hajinak, Major, Dusno- ki I. (Judák), Dusnoki II., Fodor, Frank. Edző: Rapcsálk Tivadar. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen nyert az izsákii együttes. Ifjúsági eredmény: Kiskőrös— Iz,sóik 10—0 (5—0). GóHövők: Kurrf öldi 4, Tóth 2, Jávarlka 2, Ba, Melicher. Honvéd Radnóti SE—Honvéd Gábor Á. SE 3—1 (2—1) Szabadszállás, 100 néző. Vezet­te: Papp. Honvéd Radnóti SE: Szabó II. — Török, Kovács, Rapcsáfc, Sza­bó I., Karakas (Szombati), Zi- mány, Muhi, Suba, Szekeres, He­gyi (Dózsa). Edző: Veres István. Honvéd Gábor A. SE: Kubaito- vics — Galántai, Udvari, Serfő- ző, Szász, Endrődi (Garai), Tóth A., Kovács, Navák, Berndt, Han­gya. Edző: Kékes Ferenc. A Radnóti SE végig fölényben játszott. Góllövők: Szekeres, Muhi, Zi- mány, illetve: Eradrődii. Jók: Kovács, Karakas, Zámány, Szekeres, illetve: Udvari. A MEGYEI labdarúgó-bajnokság Állasa 1. Jánoshalma 17 11 5 1 35—11 27 2. Bajai SK 17 11 2 4 44—12 24 3. Kalocsai SE 17 9 4 4 27—13 22 4. KTE 17 9 4 4 32—20 22 5. H. Mezőfi SE 17 9 3 5 28—17 21 6. Lajosmizse 17 8 4 5 30—21 20 1. H. Kun B. SE 17 7 6 4 27—18 20 8. Kkh. MEDOSZ* 17 9 3 5 29—21 20 9. Tiszakécske 17 6 7 4 23—15 19 10. Fájsz 17 7 5 5 15—11 19 11. Izsák 17 7 5 5 19—23 19 12. Sükösd 17 8 2 7 26—14 18 13. Soltvadkert 17 3 10 4 14—17 16 14. H. Szamuely SE 17 6 3 8 32—27 15 15. Kiskőrös 17 3 7 7 14—25 13 16. Érsekcsanád 17 5 1 11 22—36 11 17. Harta** 17 3 5 9 18—43 9 18. H. Gábor A. SE 17 2 4 11' 11—30 8 19. H. Radnóti SE 17 3 2 12 17—51 8 20. Császártöltés 17 3 — 14 16—54 6 Megjegyzés: Az egy csillaggal Jelzett csapattól egy, a két csillaggal jelzett csapattól 2 büntetőpont levonva. AZ ifjúsági bajnokság Állasa 1. Kkh. MEDOSZ 15 11 2 2 48—21 24 2. KTE 14 10 2 2 49—15 22 3. Kiskőrös 14 10 1 3 71—12 21 4. Kalocsa 15 9 3 3 56—13 21 5. H. Kun B. SE 14 9 2 3 51—17 20 6. Jánoshalma 13 8 2 3 44—19 18 7. Sükösd 14 7 4 3 39—25 18 8. Bajai SK 14 8 — 6 35—15 18 9. Tiszakécske 15 6 3 6 50—27 15 10. Lajosmizse 14 7 1 6 41—20 15 11. H. Radnóti SE 13 7 — 6 29—35 14 12. Soltvadkert 14 7 2 8 22—28 10 13. Fájsz 14 3 1 10 24—56 7 14. Izsák 13 3 — 10 14—5) « 15. Császártöltés 15 3 — 12 17—74 6 16. Érsekcsanád 13 2 — 11 22—61 4 17. Harta 15 — 1 14 3—90 1 • Világrekorderek — Vlagyimir Jascsenko és Vilhelmina Bar­dauszkene. városában él. Teljes neve Barda­uszkene Vilhelmina, de mindenki Vilmának hívja. 25 éves, a Peda­gógiai Főiskola hallgatója és ed­ző szeretne lenni. Van egy 3 éves kisfia, Tornász, aki miatt huza­mosabb ideig nem tudott verse­nyezni, de a kihagyás után komoly intenzitással kezdett edzeni, hogy már a múlt évben a világ legjobb ugróinak a nevét tartalmazó rang­lista élére került. Véleménye szerint az elkövet­kező 10—15 évben a sportolónők el fogják érni a 7 m 50 cm-es tá­volságot. Alekszandr Jermakov APN—KS • 38. perc (balról): Janiga és Vági ugrott fel a jobbszélről beívelt labdára. Az ütközést követőn Janiga kézzel meglökte Vágit. Középen: Hámori rendet teremt a vitatkozó védők között. Végül (jobb oldali képünkön) ítélkezett; kiállította Janigát... (Banczik István felvételei.) Városi úttörőbajnokságok Baján A világ sportjáról röviden... Világrekord született

Next

/
Oldalképek
Tartalom