Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-02 / 259. szám

1978. november 2. © PETŐFI $J®FE © KIRÁNDULÁSOK ÉS KIÁLLÍTÁSOK Őszi rózsa - piros rózsa Hamisítatlan ősz van. Ehhez a helyzetjelentéshez immár nem­csak az időjárási pillanatképek, meg néhány ismert vers októberi, novemberi megfigyelésekből épít­kező hangulatai tartoznak hozzá. Hanem az is, hogy a diákok ek­korra összeszámolták a mezei be­takarítások segítségéből származó egyéni és közös keresetüket. Sőt, az is kialakult, hogy mire fordít­ják a forintjaikat. Az osztályok egy része már elindult, hogy kö­zelebbről is megismerje az ország valamelyik részét. Ha tanítanék, és rajtam múlna, nem hagynám ki a programból az útba eső irodalmi emlékhelyeket. Miért, mások talán elkerülik? — kérdezheti megütközve bárki. Mindenesetre az a tapasztalatom, hogy a múzeumok sokkal többet tudnak nyújtani, mint amit a ki­rándulások előkészítésénél itt-ott figyelembe vesznek. Természetes, hogy elsősorban a szaktanároknak kell ismerniük a lehetőségeket. De föltétlenül szá- montartja-e a matematikus, vagy kémikus osztályfőnök, hogy me­lyik városban vagy községben me­lyik irónk-költőnk emlékházát rendezték be, összegyűjtve a fel­lelhető és szemléltető dokumen­tumokat? Én is csak az utóbbi LELEK A HABQBÜRáN CÄÖMA 191 Ö KNElilZirX)« ia\Ü4SY • Az irodalmi előzmények egyik dokumentuma: Balázs Béla nap­lója. • időben figyeltem fel rá, hogy egy budapesti programhoz mekkora nevelési többlettel járulhat hozzá például a Petőfi Irodalmi Múzeum fölkeresése. Mielőtt a hívatlan-fogadatlan prókátor színében tűnnék fel, a tárlatvezetésekről és egyéb „mú­zeumi szolgáltatásokról” nem szólva, csupán a Károlyi Mihály utcai épületben levő állandó ki­állításokat sorolom fel: Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós és Gábor Andor-emlékszo- bák várják a látogatókat. (Kü­lön emlékmúzeuma van a fő­városban Jókainak, Adynak, Kassák Lajosnak és rövidesen egy esztendeje a Nyugat című fo­lyóiratnak.) Az egykori Károlyi­palotában emellett — a 150. illet­ve 100. születési évforduló alkal­mából — Tolsztoj életművével és „Őszi utazások” cím alatt Krúdy Gyula világával is megismerked­hetnek az érdeklődők. Mindehhez járul a legújabb irodalmi tárlat, amely az „őszi rózsa — piros ró­zsa” címet viseli. Az 1918-as polgári demokra­tikus forradalom jelentőségét ösz- szetoglalják a kézikönyvek. Most, a 60. évforduló tiszteletére rende­zett kiállítás a történelem és iro­dalom kapcsolódási pontjait mu­tatja fel. Beletartozik ebbe a tö­rekvésbe azoknak a szellemi előz­ményeknek a dokumentálása, amelyek nélkül aligha születhet­tek volna meg Ady Endre, Ba­bits Mihály, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kassák Lajos nagy hábo­rúellenes és mozgósító forradal­mi költeményei, az államforma­váltást üdvözlő publicisták, a földosztást igenlő Krúdy- és Mó- ricz-riportok. Épp az újság- és folyóirathasábokról kibontakozó gondolati háttér ismeretében ért­hető meg a sokszor halk szavú és töprengő költőként tisztelt Babits Mihály szenvedélyes kiáltványa is a magyar néphez az 1918-as ok­tóberi forradalom napjaiból': ......Testvérek! Ne engedjétek m agatokat kijátszani! Le a szüle­tett és fizetett népgyilkosokkal! Éljen a köztársaság.” Ezeket az őszirózsás napokat, amelyek közvetve megnyitották az utat a piros rózsával jelzett Tanácsköztársasághoz, az irodal­mi művek mellett tárgyi memen- tók is idézik. Az utcakövek bar­ikádokra emlékeztetnek, plaká­tok és hirdetőoszlopok érzékelte- ~tiRT Sfejleményeket, sőt Időnként katonaszállító teherautók zúgása hallatszik. Az emeleti előcsarnok magasában stilizált repülőgépfor­ma utal arra, hogy 1918. novem­ber 16-án a forradalmi szocialis­ták repülőről szórt röplapokon szólították fel a parlament előtt összegyűlt tömeget a forradalom folytatására. A Petőfi Irodalmi Múzeum bemutatója így azt a tör­ténelmi pillanatot ragadja meg, amikor feltárult a sokkal radiká­lisabb változtatásokhoz vezető to­vábbi lépések reménye-szükség- szerűsége. Szóval, ha lennének tanítvá­nyaim, különösen az őszirózsás forradalom mostani és a Magyar Tanácsköztársaság közelgő 60. év­fordulójának idején, nem kerül­ném el az irodalmi-történelmi ki­állításokat a fiatalok társaságá­ban. Halász Ferenc EGYMÁST GAZDAGÍTÓ HAGYOMÁNYOK • Nádai Józsefné, a táblánál. Jobb oldali képünkön: a népi együttes legfiatalabbjai; az iskolás táncosok. Egy község - három nyelven Gara azon nemzetiségi községek egyike, ahol a tanácsháza épületében háromnyelvű felirat olvasható: magyar, német és szerb-horvát. Lakosainak száma három és fél ezer. A községbeliek fele magyar, negyede-negyede pedig a másik két nyelvet beszéli. Es nemcsak az idősek, hanem a fiata­lok is. Krékity István számos társa­dalmi megbízatása közül most csak kettőt emelünk ki: a köz­ségi tanács végrehajtó bizottsá­gának tagja és mint az általános iskola igazgatóhelyettese, a nem­zetiségi tagozat egész munkájáért felelős. Ily módon személyében alkalmas beszélgető társ akad, aki jól ismeri e háromnyelvű község élő, virágzó nemzetiségi kultúrá­ját és mindennapjait. — Mint a tanács vezető testüle­tének tagja, szinte naponta talál­kozom a község lakóival, akik kü­lönböző kérdésekkel fordulnak hozzám — magyarázza. — Nvil- vanvaló, hőgy a nemzetiségiekkel nem magyarul beszélek, hiszen elsősorban az idősebbek, szíveseb­ben használják anyanyelvűket. A tanácsi munkában erre különös gonddal is ügyelünk, hiszen a nemzetiségi emberék ei^e érzéke­nyek a leginkább., A,.másik, fon­tos szempont az, hogy minden testületben a lakosság megoszlá­sával azonos arányban képvisel­tessék magukat... Azt hiszem, ez a kérdés is megoldott Garán. A község vezetői úgy vélik, hogy a magyar és a két nemzeti­ség hagyományainak ápolása gaz­dagítja. színesíti a település egé­szének kultúráját.. A délszlávok, németek és magyarok nem ve- télytársai egymásnak semmilyen téren, sőt. Az évszázados tradíciók meg­őrzésének és tovább plánfálásá- nak eszközei: a nyelv és a nép- hagyomány. Az előbbi gazdája az iskola és « könvvtár, az utóbbié nedie a művelődési ház. illetve a község ismert é= népszerű nem­zetiségi együttese A délszláv, illetve a német nyelv egyszerű szavainak, mon­datainak a legkisebbekkel való el­sajátítása, már az óvodákban el­kezdődik, ahol az apróságok egy­szerű versi kéket, mondókákat, rör videbb-hosszabb kifejezéseket ta­nulnak meg játékos formában. Az iskolában viszont már rendszere­sebb ez a munka. Tagozatok és szakkörök — Az általános iskolában nem­zetiségi nyelven tanulók aránya megegyezik a községi rétegződés­sel — mondja az igazgatóhelyet­tes. — Két párhuzamos osztályt szerveztünk évfolyamonként. Az egyikbe magyar, a másikba fele­fele szerb-horváitot, illetve néme­tet tanuló gyerek jár. A tagoza­tosok a különórákon hatékony, kiscsoportos nyelvoktatáson vesz­nek részt a német és a délszláv szaktantermekben. Magas óra­számban. kéthetenként öt foglal­kozáson tanulják a nyelveket. — Tavaly még úgynevezett nyelvi tagozatos könyvekből, az idén viszont már korszerűbb, emelt szintű nemzetiségi tan­könyvekből oktatunk — kapcsoló­dik be a beszélgetésbe Nádéi Jó­zsefné, német nyelvtanár. — A tanítás mellett nemzetiségi szak­köröket is szerveztünk, az idejáró fiatalok néprajzi gyűjtőmunkát végeznek. Régi szokásokat, hagyo­mányokat és tárgyakat kutatnak fel és rendszereznék a tanulók. A szakköri munkában is nagy segít­ségünkre van a községi könyvtár, ahol a nyolcezer kötet többsége szerb-horvát. illetve német nyel­vű, közöttük szépirodalom, isme­retterjesztő szákkönyvek egyaránt megtalálhatók. A garai művelődési ház nemze­tiségi együttese már két alka­lommal kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést. A művé­szeti közösség a helyi szerb-hor­• Krckity István: különös gond­dal ügyelünk a nyelvhasználatra. laltatja meg. Krékity István, az együttes héttagú zenekarának ve­zetője is. „Tagozatos népi együttes” — Három nemzedéket egyesít a hatvan tagot számláló csoport — mondja. A népdalkörbe a leg­idősebbek járnak szívesen, azok, akiknek a testi mozgás bizony már nehézkesebb. Tapasztalatai­kat viszont jól tudják hasznosí­tani a fiatalabbak. A KlSZ-kor- osztályúak alkotják a táncosok „középnemzedékét”, mellettük pe­dig az iskolai szervezésű csoport tagsága dolgozik. A tanulók önálló műsorszámokat is előadnak, az együttes vérkeringésében pedig az utánpótlásit, a felfrissítést szol­gálják. Egész estet betöltő műso­rukkal gyakorta utazunk" vendég­szereplésékre. különösen szívesen látnak berniünkét Jugoszláviában, ahol már sok sikert arattunk. A háromnyelvű község lakosai­nak egytizede általános iskolás diák. alkik már tanulmányi éveik alatt birtokukba veszik a nemze­tiségi hagyományokat és a nyer­ve!. Az egymás mellett élő kul­túrák, hagyományok így gazda­gítják egymást tovább a jelenben. Pavlovits Miklós vát népi táncokat és dalokat szo­• Diákok a német nyelvű szaktanteremben. nezve a csipegető ujjat, ajkat, fo­gat, nyelvet. Kicsivel korábban érik az erdei szamóca és a málna, de megvárja az áfonyát. A turistautakat sziklákkal — nem zúzott, hanem mázsás, ton­nás, alaktalan bazalthordalékkal, mállással kövezik. Valahogy úgy készültek ezek az utak, hogy az oldalból kirobbantott sziklából teraszt képeztek. Ami pedig így is áthághatatlan volt, azt ismét szétrobbantották. így egyengették el. Na, most tessék ezen a mű­úton körömcipővel közlekedni! Az út tehát nem éppen sétány, fölfelé szivet és tüdőt próbáztat, lefelé térdet, bokát erőltet. És fi­gyelmet, fegyelmet követel. Érde­kes mégis, hogy kirándulásain­kon. könnyű túráinkon részt vet­tek az éltesebbek is, a meglett korú nők is. Az a hatvan felé kö­zeledő kedves nő, aki a szívére panaszkodott orvosának, amikor gyógyüdülésre ide utalták, a kö­vetkező hét végén szorongását fe­lejtve, kivirult boldogsággal sugá­rozta. hogy milyen jól érzi magát. Nem csupán a propaganda, messze nem az idegenforgalmi reklám eredménye a tátrai sza­natóriumok népszerűsége, az üdü­lők látogatottsága. A komolyabb túra már sport­embert igénylő próbálkozás, de az élmény mindenki számára felejt­hetetlen. Budavári Antal (Folytatjuk.) A villamos hegyivasúton felme­gyünk a Csorba-tóhoz. Innen kez­dődik voltaképpen a komolyabb utakat bevezető csoportos gyalog­túra. Az út, az ösvény fenyvesekbe búvik, teraszokon kanyarog. A fák sűrűn egymás mellett, magasra törnek. A bokrok vad bozóttá ga- balyodnak. Csak a tisztásokon, sziklákon, de leginkább a tapo­sott, jelölt úton kapaszkodhat fel a turista, a kiránduló. A fenyők alatt rengeteg az áfo­nya. Felkísér a törpefenyőkig. Szemezgetésre csábít, kékre szí­Tátra, a vihar bölcsője (2) Első kirándulásunk Tátra- lomnicra vezetett. Oda villamos­sal mentünk, vissza meg gyalog. Nagyszerű egészségügyi sétának, vagy ha úgy tetszik, kötetlen be­melegítő, szoktató túrának is ve­hetjük. Hiszen csak hét kilomé­ter onnan Tatranska Lesna. A várost elhagyva mintegy négy kilométerre, egymás után kanya­rodnak balra a gépkocsik. Itt van Stara Lesna autós kempingtábo­ra. Jobbra a hegyoldalon a világ- bajnokságra készült középmagas síugrósánc ... alig hagyjuk el, a műút gyengén ráhajol egy hídra. A hídon megállít a szokatlan zaj és a látvány. Jobbról szilaj patak zuhog le a négy-öt méter széles medrében. Vadul közeledik szik­láról sziklára. Kristálytiszta vi­ze zúgva iramlik a híd alatt, hogy aztán belevesszen a fenyőerdőbe. Hát ez is ilyen vad? Derűs, csendes az idő. Az út ba­rátságos, szelíd. Jólesik a séta. amely úgy felüdít, mint egészsé­ges kocogás otthon a szél és eső­szitálta hajnalon. Bal oldalt, az úttestnél alacso­nyabban futó sínpáron éles síp­szóval jelzi Tatranska Lesna meg­álló közeledtét a villamos hegyi­vasút. Jobbról elfogy a meredek hegyoldal. Aztán fűrészfogtera- szos. emeletes, modern üdülőhöz érünk. A sportpályáról — amely hozzá tartozik — röplabdázó, kö­télmászó, íutkározó úttörők zsiva- lya szűrődik a lombsuhogásba. Ide látszik a Janosik. Amint be­fordulunk az „udvarába”, meg­botlik a betonjárdához igazodott lépésütemünk, elmarad a motor­zaj. Ilyen hegyek között nagyobb szükség van arra az oltalomra, amit az üdülő, vagy a menedék- ház ad, mint a sík vidéken. Még jobban szükség van itt a társak­ra. Túrát, hosszabb kirándulást nélkülük, vagy inkább próbált vezető nélkül kár megkezdeni. Hát még a hegymászó túrát! — Meg sem kísérelik. Pedig vonz a táj. A hegyolda1. az orom, a sziklahátak, a füves lankák. Van, kit a meredek, a csúcs veszélye csábít. □ □ □ Mi most csak kirándulunk. Öl­tözetünk sem enged nehéz utat. így is szükséges a bokafogó, gu­mitalpú cipő, vagy a könnyű ba­kancs. A félcipő, divatos topán eleve kudarc. (Katasztrófához is vezethet.) Hátizsák vagy oldalta­risznya ajánlatos — benne mele­gebb holmi és zápor, zivatar el­len védő ruhanemű. Ugyanis a legragyogóbb verőfényben sem biztos, hogy öt-tíz perc múlva nem ázik-e bőrig a védtelen tu­rista. Am hagyjuk a praktikus intel­meket. Föl az oldaltáskát, nyak­ba a fényképezőgépet, és indul­junk ! • A forradalmi szocialisták moz­gósító röplapja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom