Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-17 / 271. szám

1978. november 17. • PETÖFJ NÉPE • 5 •''A sarai táncosok, amint ezt a Dél-alföldi Krónika felvevőgépe megörökítette. VIDÉKI STÚDIÓ - ORSZÁGOS KÉPERNYŐ Megújul a Dél-alföldi Krónika Vannak alkotó közösségek, amelyek alighogy összeverbu­válódtak, rögtön jól tudnak startolni. Szinte kilövik magu­kat a néző ámulatára. S ha most visszaemlékezünk az egy- időben bemutatkozó két vidéki tévéstúdió indulására, akkor nyilvánvaló, hogy ebbe a csoportba a pécsi gárda tartozott. A szegediek műsorát szinte szemlesütve vettem tudomásul, számos alföldi illetőségű lakótársammal együtt. Szerkesztőségek, melyek fokozatosan mutatják meg, hogy mit tudnak. Felnőnek a feladatokhoz — szokták mondani rájuk. Érdekes, a szegedi körzeti tévéstúdió stábja, érzésem szerint, ezek közé sem tartozott. ORSZÁGOS „SZÍNPADON” SZEREPELTEK <f Két győztes Mindketten a kecskeméti Ka­tona József Gimnázium* harma­dikos tanulói. Egy osztályba jár­tak, dr. Sárkány Ernöné az osz­tályfőnökük, aki most joggal le­het büszke rájuk. S mindketten országos versenyek győztesei let­tek, nem kis örömünkre. Rokon­szenvesek, kedvesek és felszaba­dultan közvetlenek. Akik, lám, már országos „színpadon" szere­peltek, azok természetesnek ve­szik, hogy az újság ír róluk. „Szeretnék szebben beszélni” Nyúl Edit uz „Édes anya­nyelvűnk" szép beszéd vetélke­dő döntőjében is a legjobbak közé került. — Nehéz volt odáig eljutná? — Nem vöt t könnyű. Az írásbelin nyelvtani és nyelvhelyességi fel­adatot. kaptunk. A szóbeLin be­szédet kellett rögtönözni. Ez aizt jelenti, hogy nem csak a kiej­tés, a szabályos, szép beszéd volt a fontos, hanem a fogalmazás is. Az, hogy mit mondunk egy meg­adott témakörben. A sátoralja­újhelyi országos döntőt hát nem mondhatjuk könnyűnek. Bács­id iskunból kelten voltunk, egy félegyháizi lánnyal. — Jó érzés volt hallani az eredményt bizonyára. — Nem tagadom: igen. Régi vágyam: szeretnék szebben be­szélni; hát most sikerült ezek szerint. — S az olvasás? — Szeretek olvasni. főként klasszikusokat. De járok színház­ba is, van bérletem. — Visszatérve az országos dön­tőhöz: mi volt a legérdeikesébb. legizgalmasabb benne? — Talán az. hogy olyan tekin­télyes zsűri veit. Lőri.ncze Lajos, Deme László és Péchy Blanka előtt bizonyítani, hogy tudunk beszélni... Hát ez izgalmas volt, „Szeretem bújni a lexikonokat”* * Jasusa Gá­bort a televí­zió képernyő­jén láthatta az. ország közön­sége, .méghozzá háromszor is. A „Játék a be­tűkkel" nép­szerű vetélke­dősorozat kere­tében ugyanis mindhárom esetben győztes lett, — Hogyan kezdődött ? — 1973 óta foglalkoztam vele. amióta a .tévében elkezdődött ez a verseny. Először nehezen ment, de aztán küldözgettem be a megoldott feladatokat, és egyre több pontot értem el. Szeretem bújni a lexikonokat, keresztrejt­vényt fejitek — falén ezért ment, — S később ? — Úgy látszik, felfigyeltek az eredményeimre, behívtak a tele­vízióba, és háromszor szerepel­tem. — Jó volt győztesnek lenni? — Nagyon. Bár élőtte én már szerepeltem a tévében, egy kis- filmben a diák főszereplő vol­tam. — Érdekel más is a rejtvénye­in iér.t? Nincs talán elég izgal­mas téma Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékben? Vagy nincs elég szem, hogy felfedezze az élet izgalmasabb történéseit? Dehogy.nincs — bizonyítják a napilapok riportjai és publicisz­tikái. a Tiszatáj, a Forrás és az Új Auróra írásai. Miért ne pász­tázhatnák ennek a vidéknek a mindennapjait és ümnpeit. embe­ri sorsait hasonló szenvedéllyel és megjelenítő erővel a szegedi kamerák is? Számomra mindenképp a ieg- rejtélyesebb dolgok közé tarto- zik.Thbgy miért fellett ilyen so3’: káig várni az, első biztató jelek­re. Úgy tűnik. hogy csaknem mindent, ami eddig történt, csu­pán a szegedi stúdió előtörténe­tének kell tekintenünk. A ki­bontakozás reményét először a Parasztlevelek című megrázó do- kumenlumfilm keltette bennem. Ezt a kedvező sajtóvisszhang is erősítette. Értékes lehetőségeket villantott fel a Raffai Sarolta- portréfilm, vagy a Késő szüret című, Juhász Gyula emlékének szentelt összeállítás. Ez a vasár­nap este sugárzott műsor egyéb­ként megengedte volna, hogy a Szegedi Nemzeti Színház tagjai mellett .kecskeméti és békéscsa­bai versmondó művészek is föl­lépjenek benne. Ha másért nem, hát azért, hogy több színháziból a legjobb kevesek, a feladat ki­választottjai tolmácsolják a köl­tő gondoláit. De nem annyira költői dol­gokat akarunk most szóba hoz­ni. Hanem például azt, hogy vi­déki stúdió ide, vidéki stúdió oda, a képernyő — amelyen a műsora megjelenik — országos. S ha a krónika-szerkesztőségeknek sok más szempontot is figyelem­be kell venni azt megelőzően, hogy „a mindenséggel mért ma­gad”, az országos mérce kötele­ző. A Dél-alföldi Krónika leg­utóbbi programján már Játszott, hogy meg sem született volna ilyen formában tudatos, átgon­dolt előkészületek nélkül. Az előzmények még eléggé frissek. A szegedi stúdióban mindössze nem túlságosan régen tértek át az új, korszerűbb tí­pusú, aktuális műsorok szerkesz­tésére. Ezek felépítésükben és feladatvállalásokban inkább ha­sonlítanak a „Hét”-he'z mint a napi »tévékfbnikákhoz.* íefeat időszerűen és problématfelvető’ igénnyel jelenítenek meg törté­néseket, beszélgetéseket és meg­oldásra' váró, glosszázni való gondokat a három szomszédos déli megye „témakörzetéből”. Az, igény és a tervezés vi­szont még nem minden; csak ki­indulópont. A Dél-Alföld novem­beri krónikájának vállalkozó ked­vét és témaérzékenységét ml sem jellemzi jobban, minthogy az időszerű szüreti képektől eljutott a szőlészet-borászat tudományos eredményei és a gyakorlat kap­csolatának érzékeltetéséig; a há­romnyelvű nemzetiségi község életképeitől annak a bemutatá­sához, hogy az ugyanott élő dél­szlávok. németek és magyarok kultúrája egymást termékenyít- ve-gazdagítva él egymás mellett. A falusiak elvándorlását meg­szüntető lakás építkezési kezde­ményezés. elnéptelenedett tanyai iskolában létrejött felnőtt- és gyermekklub, közlekedés az E— 5-ös főúton — mindez helyet ka­pott még a félórás összeállítás­ban, egy folyamatosain pergő hírcsokor társaságában. Változa­tosak voltak a helyszínek is: csu­pán Bács-Kiskun megyében La- kitelek-SzLkra. Gara, Kígyós­puszta és Kiskunfélegyháza tér­ségében fordult meg Fodor De­zső kamerája. Az operatőri mun­kából több emlékezetes felvételt — szooLofotós részleteket, a nyi­latkozó szereplőt jellemző ötletet — őriz az emlékezetünk és ez nagy szó egy ilyen jellegű mű­sortól. Jó az is. hogy a meglepő ar­cók, kezdenek ismerőssé válni. Mindenki többféle szerepkörben is bemutatkozik: hol riporter­ként, vagy interjú'készítő beszél­getőtársként, höl a hírek össze­foglalójaként vagy épp műsorve­zetőként, mint Chikán Agnes, Király Zoltán, Várkonyi Balázs és Zelényi Zoltán teszi hónapról hónapra. Valamennyien fiatalok; van, aki most végzi az újságíró­iskolát. A megújuló Dél-alföldi Krónikában szimpatikusán kez­dik, illetve folytatják ezit a köz­hiedelem ellenére nem föltétlenül Irigylésre méltó pályát. Ügy tűnik, hogy kialakulnák ennek a harmincperces, havonta jelentkező politikai magazin-mű­sornak a műfaji és szerkezeti körvonalai. A szegedi tévékróni- kások a korábbiakhoz képest ne­hezebb. igényesebb, de korsze­rűbb feladatot vállaltak maguk­ra. Nem lehet könnyű oldódni az indulás óta kísérő merevségek­ből. Ami mostanában elkezdő­dött, annak el kell vezetnie a hangulatokat még jobban sűrítő, emberi sorsokat teljesebben megörökítő, problémákat még mélyebben elemző riportokig. Hogy a stáb tagjai igazi kép­ernyős egyéniségékké fejlődhes­senek, hogy a megyék legkülön­bözőbb szintű vezetői további ön­ismeretre serkentő életanyaggal tálé 1 kozzanak a képernyőn is, s hogy a .nézőnek eközben mi- néL több látnivalója akadjon. A kezdetre — újrakezdésre — alig­ha lehet panasz. Több jó műsor sohasem véletlen dolog ebben a szakmáiban-hivatáslban. S mivel a képernyő legalábbis országos méretű, a szegedi tévékörzethez tartozó három megyénél messzebb­re sugárzik ki annak a hatása, hogy a dél-alföldi televíziós al­kotóműhely a jelek szerint vég­re maigáratalál. Halász Ferenc Micsoda bál volt! ken kívül? — A sport, Atlétizálok, futok. — Sikeresen? — A nyolcszáiz métert egyelő­re két. perc hat másodperc, az ezerötöt négy perc húsz másod­perc alatt. — Zatopekről hallottál? — Háromszoros cseh olimpiai bajnak volt, 1948-ban tűinit fel... — Honnan tudod ilyen ponto­san? — Mondtam, hogy érdekelnek a lexikonok. — Még mit csinálsz szabad idődben? — Bélyeget gyűjtök, meg tör­ténelem-szakkörbe járok. Varga Mihály (Straszer András felvételei.) Napi százhúsz rádió- és tv-híradás A Szovjetunióban teljes erővel folynak az előkészületek az 1980. évi olimpiára. Nagy feladat lesz az olimpia a hírszolgálatnak is. Moszkvában hatalmas tv-rádíó komplexum épül. Itt naponta 100 nemzetközi rádió- és 20 tv-hír- ado készül majd az olimpiai já-~ liikokról. 'Az olimpia sportesemé­nyeit kétmilliárdan követhetik nyomon a világ minden részén. (BUDAPRESS — APN) „A faluban — Jakabszálláson — most mindenki ezt emlegeti és mindenki el van ájulva, hogy mit tudnak a fiatalok, ha egy ki­csit megemberelik magukat. Ami igaz, az igaz: régen tet­tünk így ki magunkért. Három hónapig készülődtünk! Azzal kezdtük, hogy kikérdeztük az idő­sebbeket, miként esett meg az ő idejükben egy szüreti bál? Mert a faluban már tíz éve — sokan tizenkettőt, tizenhármat mondtak — nem volt ilyen mulatság, de ilyen nagyra, amilyet most mi rendeztünk, még a korosabbak se emlékeztek! Például, ahogy vé­gigtáncoltunk a falu főutcáján, az teljesen a mi újításunk volt. Na, de az előkészületeknél tar­tunk még csak. Kibéreltük, az­tán átrendeztük a művelődési ház nagytermét, s elkezdtük tanulni a menet- és körtáncokat. Minél in­kább közelgett a nevezetes va­sárnap, annál több volt a tenni­való. Szombaton díszítettük fel a termet: drótokat feszítettünk ki, amire almát, szőlőt, diót, sárga­répát kötöztünk, meg apró dobo- zocskákat, zsákbamacskának. Az egyik kampó kiesett a falból, le­zuhant az egész sor, újra kellett kezdeni a díszítést, mert tönkre­mentek a gyümölcsök — ez per­sze nem újságba való, csak úgy mondom. Vasárnap délben aztán ‘gyüle­kezni kezdtek a fiúk, hogy pará­dés kocsikkal a lányokért menje­nek. A pártház mellett már várt ránk a busz, az vitt tovább ben­nünket a Matkó-alsói vasútállo­másra. nogy vonaton érkezhes­sünk vissza a faluba. Befutot­tunk, de nem akartunk ám ki­szállni a kocsikból, az istennek se! Hót persze, hogy nem, mert a bíróné felvilágosított bennün­ket, hogy maradjunk, majd jön­nek értünk a fiúk, ők visznek le minket a karjaikban; így volt szokás régen. Jöttek is, bár — sajnos! —, nekem csak egy má­sik (fiúnak öltözött) lány jutott, nem volt ugyanis elég fiú. Kocsikon mentünk a főutcáig, onnan pedig táncolva, be a mű­velődési házig. Ott egy kicsit fu­rán raktuk a lépést, mert lépcső­ket ugrálva kellett haladni, a táncot pedig a nagyterem sima padlóján tanultuk be. Érdekes viszont, hogy a ruhát ekkor már nem érezte nehéznek egyikünk sem, pedig nyomott pár kilót az a sok szoknya — és derékban se szorított, pedig eleinte ugyancsak éreztük! Tudja, erősen kellett megkötni, mert hogy néz ki a szép kalocsai öltözet, ha lóg az ember lányán? Ott várt már bennünket a mű­velődési házban az orgoványi pá­vakor. Bevonultunk, mindenfé­le mókákkal — például a leg­ügyesebb csikóslegény lóháton jött be. A lovat körbetáncoltuk, a fotós is körbefényképezte. ahogy a csikóslegény a hátára állt, és utána folytatódott a tánc. ének­szóra. Fújtunk mi mindenféle nótát, meg velünk a közönség is, mert vagy négyszázan voltunk a te­remben. Hogy miket énekeltünk? Várjon csak ... dúdolom, mert csak így tudom a szöveget mon­dani, ahogy hallás után a próbá­kon betanultam: ősszel érik ba­bám a fekete szőlő, te voltál az igazi szerető ... Különben ez in­kább kocsira való nóta volt. A ( Az emblémagyűjtők sikere Esztendőkkel ezelőtt nagyszerű lehetőséget kínált a megye úttö­rőinek a BIK-vállalat az emblé­magyűjtési akció keretében, és e2t azóta minden évben megte­szik! Arról van ugyanis szó, hogy a* vállalat boltjaiban vásárolt tan­szerért, papíráruért — meghatá­rozott összegeken belül — emb­lémát kérhetnek az ifjú vevők. Ezeket az 50, 100 és 200 forintos vásárlásért kapott emblémákat az úttörőcsapatok és a KlSZ-szer- vezetek tagjai összegyűjtötték, és szeptember végéig elküldték a vállalat központjába. A gyűjtőverseny értékelésére az elmúlt napokban került sor. A megye úttörőcsapatai közül hu­szonnyolc, a KISZ szervezetei kö­zül három nevezett a vetélkedő­re. összesen 2,8 millió forint ér­tékű emblémát' gyűjtöttek össze. A begyűjtött érték 3 százalékát, ebben az esetben több mint 83 ezer forintot a versenyzők vissza­kapták vásárlási utalvány formá­jában. A győztesek akik tárgyjutalmat is kaptak a visszatérítés mellé a következők: az első a kiskun­halasi Fazekas Gábor úttörőcsa­pat — a csapat minden tagja 436 forint értékű papírt, írószert vá­sárolt! — a csaknem 8 ezer fo­rintos visszatérítés mellé egy te­levíziót nyertek! A második helyezettek ugyan­csak a halasiak, a Szüts József úttörőcsapat tagjai, a több mint 10 ezer forintos visszatérítés mel­lé egy nagy méretű lakósátrat kaptak. Harmadikként a kalocsai Ady Endre, illetve a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos iskola úttörői az utalványok mellé egy-egy mag­netofonnak örülhettek. A továb­bi csapatok közül még a tizen­ötödikként végzetteket említe­nénk meg, akik egyenként 125 forint értékű tanszert vettek —, most pedig pontosan 2 ezer ket­tőszázötven forint értékű utal­ványt vettek át. jutalomképpen. Pajtások! Már most érdemes készülnötök a következő eszten­dei vetélkedőre — nyilván ismét lesz! — mert valóban minden csapat nyer —, ■ a vásárlás össze­gének három százalékát a válla­lat minden versenyzőnek vissza­téríti! A békenapi szavalóverseny hírei Kecskeméten immár hagyomá­nyosan vehetnek részt a kisdo­bosok és úttörők a békenapi Bzavalóversenyen. Az idén is, csakúgy mint eddig, nagy volt az érdeklődés a csapatoknál, a há­ziversenyek legjobbjai indulhat­tak az úttörőházba a versenyre: negyven kisdobos és ötiven úttörő. Á bíráló bizottság tagjai meg­hallgatásuk után döntöttek, hir­dették ki a legjobbak nevét. A harmadikos kisdobosok közül ki­emelkedően jót szerepelt Szalai Levente (Béke téri) és Dienes Zsuzsanna (Halasi úti iskola), a negyedikesek közül hárman szere­pellek kiválóan: Zsiga Katalin Tudósítóink jelentik (Béke téri), Rózsa Erika (Czollner téri), és Nagy Tünde (Ének-Zenei tagozatú általános iskolából). A versmondó úttörőket ugyan­csak két csoportban haLlgatták meg. Az ötödik—hatodikosok ve­télkedőjében a Jókai utcaiak csa­patából Tóth Krisztina, a Hosz- szú utcai iskolából Nyúl Erika, a Zrínyi iskolából Bárány Olga szavalt a legszebben. A hetedi­kesek és nyolcadikosok közül né­gyen jutottak „dobogóra”: Ka­pocs! Andrea. (Jókai utcai iskola) IKcrdcs András (Petőfi-iskola). Kolozsvári Piroska (BelsőbaTló- szög). Varga Andrea (leninvárosi iskola). Futóversenyt rendeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a hetényegyházi út­törők —, írja levelében Balogh Erzsi csapattudósító. A verseny után került sor a műsoros ün­nepélyre,--ami, '•úgy érzik, nagy­szerűen sikerült! Kecelen — amint Varga Erzsi leveléből megtudtuk — ünnepé­lyes csapatösszejövetelen emlé­keztek meg a Nagy Októberről. Ennek keretében — hagyomá­nyosan! — a kisdobosok és út­törők átadták benevezéseiket a próbákra. Ezen a napon másik felejthe­tetlen esemény is történt Kece­len, olyan, amit egyetlen, az ün­nepségen részt vett úttörő sem fog elfelejteni: elhelyezték a ne­velési központ alapkövét! A paj­tások még a lélegzetűiket is visz- szafogták, amikor Tohai László, a megyei tanács elnökihelyettese az elkészített okmányokat is az alapkő mellé helyezte. * Hercegszántóról Tölgyesi And­rea küldött levelet. A Gábor Áron úttörőcsapat tagjai is méltón ün­nepeltek: irodalmi színpaduk mu­tatta be a forradalom eseméáyeit. Délután került sor a Szovjet Hő­seik Emlékművének koszorúzásá­ra. amelyen természetesen a vö­rös nyakkendősök is részt vettek! * Kisdobos írta a levelet Páhiról: Kruchió Gyöngyi. Sorai arról szólnak, hogy Kiskőrösön egy nagyszabású futóversenyen ve­hettek részt, második helyen vé­geztek, nyertek egy kézilabdát! Az első verseny, íme ilyen si­kert hozott! Csak így tovább kis­dobosok! ♦ Érdekes kiránduláson vettek részt a kecskeméti széchenyivá- rosi új iskola hatodikosad Nagy­kőrösre utaztak az elmúlt napok során. Felkeresték az Arany Já­nos Irodalmi Emlékmúzeumot, megnéztek minden műemléképü­letet, és ami nagyon tetszett va- lamennyiüiknek: felfedezték Pe­tőfi Sándor fiának, Zoltánnak az emléktábláját. (Ugyanis — teszi hozzá a levél írója. Kocsó Emí­lia — kevesen tudják, hogy Pe­tőfi Zoltán két esztendeig Nagy­kőrösön élt.) A látottaikat vala­mennyien nagyszerűen tudják hasznosítani, az irodalomórákon tanultakhoz kapcsolni. * Pajtásak! Továbbra is várjuk leveleiteket, beszámolóitokat. Minden első alkalommal jelent­kező tudósítónak válaszos borí­tékot küldünk. Selmeri Katalin V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.Vi • • • • V» • • • • • • • • » é é * V» V«V«Vi táncot erre jártuk többek között: Kistápéba két úton kell bemenni, de szeretnék a rózsámmal be­szélni ... Jól kitáncoltuk magunkat, utá­na jött a vacsora, azt is a KISZ szervezte. — Egyébként ki ne fe­lejtse, hogy ezt az egészet a KISZ-esek csinálták, elejétől vé­gig. Hányán is vagyunk? ... Nem sokan. Várjon csak ... volt tizen­egy csősz-pár, a bíró-pár, az ösz- szesen huszonnégy, három csikós, és hét szüreti lány, az annyi, mint.. . t— Persze, ők nem is voltak valamennyien KISZ-esek, úgyhogy nem mondok számot, mert még rámcáfolnak majd, hogy ugyan már ...! Inkább folytatom, mert most jött a lényeg: a bál! Este tízig bevezettük a tiltott lopást! Aki a drótra felkötözött gyümölcsö­ket megdézsmálta, az fizetett! Egy alma ára húsz forint volt. Mi, csőszök, figyeltünk. Persze, rava­szak voltunk, mert jó magasra fe­szítettük a drótot, úgyhogy a legmagasabbnak is ugraniuk kel­lett, így könnyen észrevettük a tolvajt. Csakhogy őket sem kel­lett félteni! Amit leszakítottak, azt gyorsan továbbadták, s mire odafutottunk, már bottal üthettük a tolvaj nyomát. Azért jó néhá­nyat elkaptunk, őket a bíró elé cipeltük, hogy kiszabja rájuk a bírságot. Tíz után szabad volt a rablás, gyorsan le is szüreteltek. Utána már csak a bíróné cipőjére kel­lett vigyáznunk, hogy el ne lop­ják. Nem is sikerült senkinek, bár az egyik vakmerő legényt az utolsó pillanatban húztuk ki az asztal alól. — Ott lopakodott a gyalázatos! Nagyon örültünk, hogy sikerült időben leleplezni, mert ha megkaparintja á cipőt, a bírónak kell kiváltania, mégpedig borsos összegért. Hogy mennyi volt a bevétel? Hallja, ezt nem is tudom. Állító­lag tízezer forint jött össze. A ru­hákért fizettünk hétezret, a te­rem is elég sokba került, aztán a vacsora ... Azt hiszem, a kasz- s szánkból is be kellett dobni né­hány százast, de szívesen áldoz­tunk, mert jót mókáztunk! És a falu népe is szép látványban ré­szesült! Jól szórakozott minden­ki, és szerintem az minden pénzt megér, hogy még most, egy hét után is hallom a boltban, a vas­úti váróteremben: micsoda Bal volt!” Elmondta: Pólyák Erzsébet Lejegyezte: Káposztás János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom