Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

1978. október 3. • PETŐFI NÉPE m 7 Küzdelmes mérkőzésen nyert a KSC Kecskeméti SC— Vasas Ikarus 1—0 (0—0) Mátyásföld, 500 néző, vezette: Tóth Lajos. KSC: Leskó L. — Bedzsula, Elekes II., Linka, Prikidánovics, Szabó (Rózsa a 72. percben), Egyed, Drahos, Oskolás (Leskó Z.), Puskás, Vági. Edző: Verebes József. Vasas Ikarus: Aradi — Király, Hábersdorfer, Malik, Deáky, Ko­csis, Ilosvai, Frecska (Horváth I. a 65. percben), Horváth II., Fauszt, Nagy. Edző: Oroszi László. Remek pályán, kellemes időben kezdődött a játék. A KSC ragad­ta magához a kezdeményezést, s már a 2. percben szabadrúgás­hoz jutott a kecskeméti csapat. Szabó lövését a kapus hárította. A 4. percben Elekes II. átadását Puskás továbbfejelte Drahos elé, de a kifutó kapus megszerezte a labdát a kecskeméti játékos elől. Sok apró, taktikai szabálytalan­sággal védekezett az Ikarus, s szinte állandóan szólt a játékve­zető sípja. A 6. percben Vági sza­badrúgása is a léc fölé szállt. A 10. percben Drahos szabadrúgását Szabó közvetlen közelről fejelte a kapu mellé. A 18. percben Vá­gi jobblábas (!) lövése suhant el a jobb kapufa mellett. A 26. perc­ben vezette első veszélyes táma­dását az Ikarus. Fauszt lövése egy védőről szögletre pattant, pe­dig üres volt a KSC kapuja. A 28. percben Horváth II. elhúzdtt Pri­kidánovics mellett, de a beadást Fauszt a léc mellé fejelte. A 35. percben ismét Horváth II. futqtt el, s a beadást most is Fauszt fe­jelte a léc fölé.­A félidő végéig már egyik csa­pat sem tudott valamirevaló helyzetet kidolgozni. A szünet után változatos játék­kal folytatódott a küzdelem. A 49. percben Oskolás beadását Puskás lekezelte, s csak nehezen tisztázott az Ikarus védelme. Az 57. percben Nagy futott el Bed­zsula mellett. Megcélozta a jobb alsó sarkot, s Leskó L. csak bra­vúrral tudott menteni. Az Ikarus került ezután mezőnyfölénybe. A 65. percben nagy kavarodás tá­madt a KSC kapuja előtt. Horváth II. lövése után újabb bravúrral mentett szögletre Leskó L. Az utolsó 20 percben feljött a KSC. A 87. percben Oskolás be­adása után röviden mentett a védelem Bedzsula 20 m-ről lőtt. s a kapus csak szerencsével há­rított. A 69. percben Oskolás be­ívelését Hábensdorfer szögletre fejelte. A 71. percben Vági futott el. A beadást Puskás óriási hely­zetből, közelről élesen a kapus ölébe tejelte. A 73. percben Bed­zsula hibázott, Nagy elfutott, s Elekes a lövés pillanatában sze­relte szögletre az Ikarus-csatárt. A 76. percben Linka lövése Deáky lábáról vágódott szögletre. A 80. percben dőlt el a mér­kőzés. Leskó Z. a jobb oldalon két csellel lerázta a védőjét. Belőtt labdáját Vági futtából kapura küldte. A lövésbe Hábensdorfer belenyúlt, s a labda a hálóba vá­gódott. 1—0. A 84. percben Bedzsula labdá­ját Nagy elcsípte, s most is csak Elekes II. mentett az utolsó pil­lanatban. A küzdelmes, kemény mérkő­zés folyamán sokat akadozott mindkét csapat játéka. Valami­vel többet támadott az Ikarus. A KSC lelkes játékkal a hajrában kiharcolta a győzelmet, bár né­hány kecskeméti játékos feltű­nően erőtlen teljesítményt nyúj­tott. Jók: Linka, Leskó L., Vági, Egyed, illetve Hábersdorfer, Ma­lik, Horváth II., Nagy. Merényi Béla ATLÉTIKA Kalocsán az I-es számú Általános Iskola három csapatgyőzelmet szerzett A Kalocsán megrendezett Pe­tőfi Népe Kupa atlétikai tehet­ségkutató verseny városi döntőjé­nek eredményei: II. korcsoport, fiúk: 60 m: 1. Pénzes Zoltán (Foktői Alt. Isk.) 9,4, 2. Szabadi (1-es sz. Ált. Isk.) 9.6, 3. Kovács Zoltán (Vén J. Ált. Isk.) 10.7. 800 m: 1. Harnán Zsolt (Ének-Zenei Ált. Isk.) 2:49.0, 2. Horváth (1-es sz.) 2:49.6, 3. Búkor (Foktői) 2:49.8. Magasugrás: 1. Nagy József (Ének-Zen^i) 105, 2. Jagicza (1-es sz.) 100. Távolugrás: 1, Cselik Tibor (1-es sz.) 375, 2. Korsós (Vén J.) 346, 3. Balogh (Ének-Zenei) 39,80. A csapatver- tás: 1. Üjvári Zsolt (1-es sz.) 45,80, 2. Vízi (Foktői) 40,20, 3. Király (Ének-Zenei) 39, 80. A csapatver­senyt az 1-es számú Általános Iskola nyerte. Lányok, 60 m: 1. Demeter Éva (1-es sz.) 10.4, 2. Soós (Vén J.) 10.7, 3. Tajdina (Ének-Zenei) 10.8. 400 m: 1. Cselik Ildikó (1-es sz.) 1:17.0, 2. Baksa (Foktői) 1:31.3, 3. Csonka (Vén J.) 1:31.4. Magasug­rás: 1. Vörös Zsuzsa (Ének-Zenei) 100, 2. Csonka (1-es sz.) 100, 3. Soós (Vén J.) 85. Távolugrás: 1. Farka Éva (Ének-Zenei) 372, 2. Bornyák (Vén J.) 323, 3. Beke (1-es sz.) 314. Kislabdahajítás: 1. Csanaki Zita (Vén J.) 47,26, 2. Sza­káll (Foktői) 31,80, 3. Balaton (Ének-Zenei) 24,88. A csapatver­senyt az 1-es számú Általános Is­kola nyerte. Ugyancsak Kalocsán rendezték meg a városi tehetségkutató ver­seny I. korcsoportjának verse­nyeit. Az eredmények: Fiúk, 100 m: 1. Fazekas István (Foktő) 15.1, 2. Lakatos (1-es sz.) 15.5. 1000 m: 1. Varga István (1-es sz.) 3:39.5, 2. Révész (Foktő) 3:43.5. 4x100 m: 1. 1-es számú Ál­talános Iskola 1:02.0, 2. Foktő 1:05.3. Magasugrás: 1. Péteri Zsolt (1-es sz.) 115, 2. Beer (Fok­tő) 115. Távolugrás: 1. Aladics István (1-es sz.) 389, 2. Horváth (Foktő) 370. Súlylökés: 1. Katus Attila (1-es sz.) 10,00, 2. Kari (Fok­tő) '8,42. Kislabdahajítás: 1. Pet- róczki János (Foktő) 53,10. A csa­patversenyt az 1-es számú Álta­lános Iskola nyerte. Lányok, 100 m: 1. Jakus Valé­ria (Foktő) 16.3, 2. Pálinkás (1-es sz.) 18,5. 800 m: 1—2 Győrök And­rea (Foktő (3:04.7, Búkor Tünde (1-es sz.) 3:04.7. 4x100 m: 1. Fok­tő 1:08.9. Magasugrás: 1. Kancz- ler Szilvia (Foktő) 95. Távolug­rás: 1. Tóth Gabriella (1-es sz.) 378, 2. Sárosdi (Foktő) 263. Súly­lökés: 1. Héjjá Éva (Foktő) 6,64. Kislabdahajítás: 1. Szluka Zsuzsa (Foktő) 35,10. A csapatversenyt a Foktői Általános Iskola nyerte. A kalocsai járási tehetségku­tató verseny I. korcsoportjának eredményei: Fiúk, 100 m: 1. Baksa László (Harta) 13.5, 2. Lakatos (Hajós) 13.9, 3. Pigniczki (Úszód) 14.0. 1000 m: 1. Láng (Hajós) 3:57.0, 2. ochmehl (Harta) 4:71.0, 3. Ba­logh (Szakmái) 4:10.2. 4x100 m: .1. Harta 59.0, 2. Szakmár 1:00.6, 3. Szalkszentmárton 1:02.7. Ma­gasugrás: 1. Kriskó László (Harta) 130, 2. András (Szakmár) 125, 3. Szabó (Szalk.) 125. Távolugrás: 1. Génál János (Hajós) 412, 2. Gyö­keres (Szalk.) 392, 3. Samu (Úszód) 391. Súlylökés: 1. Lakatos György (Hajós) 10.34, 2. Mészáros (Szalk.) 9,15, 3. Juhász (Harta) 8,30. Kislabdahajítás: 1. Takács Tibor (Harta) 56,70, 2. Sörös (Szakmár) 51,00, 3. Rácz (Hajós) 50,70. A pontversenyt , a Hartai Általános Iskola csapata nyerte. Lányok, 100 m: 1. Felföldi Ani­kó (Harta) 15.4, 2. Jankovics (Úszód) 15.5, 3. Matos (Szakmár) 16.2. 800 m: 1. Kaszt Zsuzsa (Hár- ta) 3:11.7, 2. Farkas (Úszód) 3:14.0, 3. Rittgasszer (Hajós) 3:18.6. 4x100 m: 1. Hajós 1:05.5, 2. Harta 1:05.9, 3. Szakmár 1:07.7. Magas­ugrás: 1. Kollár Tünde (Szak­már) 120, 2. Fricska (Harta) 120, 3. Kóré (Úszód) 95. Távolugrás: 1. Tóth Gizella (Szakmár) 338, 2. Kovács (Úszód) 332, 3. Tóth (Har­ta) 325. Súlylökés: 1. Nyulati Edit (Szakmár) 8,64, 2. Szögi (Hajós) 8,50, 3. Bálint (Harta) 7,55. Kis­labdahajítás: 1. Attila Anikó (Har­ta) 39,00, 2. Tóth (Szakmár) 36,20, 3. Simon (Úszód) 31,10. A pont­versenyt a Hartai Általános Is­kola csapata nyerte. Deák Szegeden is győzött A Szegedi EOL AK rendezésé­ben 80 versenyző mérlegelt be szombat—vasárnap a Viasútfor- gatoni Szakközépiskola impozáns tornacsarnokában. A fővárosi versenyzők mellett szőnyegre léptek a legnagyobb vidéki szak­osztályok versenyzői is. Örömmel tapasztaltuk a mérlegelésnél, hogy megyénkből a félegyházi, kecskeméti versenyzőkön kívül, lajosmizseiek és kiskunhalasiak is indultak. 56 kg-Jban Deák Zoltán (KSC) egyre jobb formában ver­senyezve szerezte meg a győzel­met. Tussal verte Pákozdit (Cse­pel), Ondát (BVSC), Dobót (SZVSE), Horváth-ot (Ganz- MÁVAG), Vast (PVSK), Turcsá- myit (Salgótarján). A kétnapos versenysorozat egyik legkiemel­kedőbb színvonalú csatáját a döntőben vívta az idei 52 kg-os TOTÓ r ; 1. Sabaria—PVSK 1-0 1 2. Répcelak—Bábolna 0-3 2 3. Bauxitb.—Oroszlány 3—0 1 4. 22. Volán—BVSC 1—1 X 5. BKV Előre—Vác 3—1 1 6. DMTE—Papp J. SE 1-1 X 7. Lehel SC—SZMTE 2-1 1 8. Gyula—Nyíregyháza 1—5 2 9. Eger—Kazincbarcika 1—1 X 10. Szó. MÁV—Gyöngyös 4—0 1 11. Lazio—Juventus 2-2 X 12. Bologna—inter 0—1 2 13. Perugia—Lanerossi +1 2-0 1 14. Leninváros—Szarvas 1-0 1 A 39. heti totónyeremények az ille­ték levonása után a következők: 13 ta­lálatot egy fogadó ért el, nyereménye: 1 152 280 forint; 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A tlzenkéttalálatos szelvények száma 43, nyereményük egyenként 17 865 forint; a tizenegy ta- lálatosokra 1150 forintot, a tíztalálato- sokra 206 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztat^ jellegűek. (MTI) országos bajnok, Szanati László­val (ZTE), akit imponáló pontfö- lénnyel szintén legyőzött. Okosan felőrölte Szanati erejét, aki ép­pen szívósságáról ismert. 65 kg- iban (11 ind.) Kovács M. (KSC) roppant erejével és hatalmas küz­deniakarásával beverékedte miagát a döntőbe és 4. helyen végzett. ■Ugyanitt indult a nagyon tehet­séges Nagy B. (Lajosmizse) is. Két szép győzelemmel és hatal­mas fordított emelésekkel hívta magára a szakvezetők figyelmét. Sérülten is folytatta a küzdelme­iket és 5. helyen állt meg. 70 kg- iban (8 ind.) S. Tóth (KSC) beve- rekedte magárt a döntőbe, de meg­sérült és így 6. helyen végzett. A kiskunhalasi versenyzők 3—4 for­dulóig bírták tartani magukat, s közülük 87 kg-ban Magyar Zoltán 2. lett. Kovács Sándor „A játékvezetői teljesítmények az argentínai labdarúgó-világ­bajnokságon nem érték el a négy évvel ezelőtti, müncheni szintet" — állapította meg Fritz Seipelt, az UEFA játékvezetői bizottságá­nak elnöke. A neves osztrák szakember az Ausztriában levő Stüdstadt-i sportközpontban nyi­latkozott így (a 32 európai ország játékvezetői részére az UEFA ál­tal rendezett negyedik tovább­képző tanfolyamon. □ □ □ A tanácskozás középpontjában a „Mundiál ’78" állt, amelyen Seipelt szerint „hiányoztak a személyiségek, és az első forduló­tól a döntőig idegességgel páro­suló teljesítményhanyatlás volt KOSÁRLABDA Űjabb rangadót nyert a KSC a női NB II-ben Kecskeméti SC— Szarvasi Főisk. Sp. 66—59 (37—29) NB II. női. Kecskemét. Vezet­te: Farkas, Zékány. KSC: Zakiján (13), Kenderesi (4), Bielik (9), Kurucz (14), Ko­vácsáé (2). Csere: Podani (12), Sütő (10), Slajchó (2), Nyilas, Major. Edző: Darida Károly. A kecskeméti csapatnak na­gyon meg kellett küzdenie a győ­zelemért a gyors, és ötletesen ját­szó szarvasiak ellen. megfigyelhető". Ugyanakkor a játékvezetői bizottság elnöke po­zitívan értékelte azt a tényt, hogy sérülések miatt az eddigi­nél jóval kevesebb alkalommal szakították meg a játékot. □ a □ Megvizsgálták a bírók fizikai állapotát is amire — mint Seipelt nyilatkozta — egyáltalán nem le­het panasz. A kondíciótesztek so­rán kiderült hogy a játékvezetők jobb értékeket érek el, mint pél­dául Argentínában. „Nem azon volt a hangsúly, hogy csúcstelje­sítményeket produkáljunk, hanem sokkal inkább azon, hogy általá­nos képet nyerjünk a játékveze­tők fizikai állapotáról. Közülük ugyanis sokan már az első kupa­fordulóban bevetésre kerülnek" Jobb volt a játékvezetés az előző Jobb gólkülönbséggel vezet a Bajai SK Kecskeméti TE—Bajai SK 1—0 (1—0) Kecskemét, 600 néző, vezette: Farkas. KTE: Kerpits — Görbe, Virágh, Nagyhegyesi, Komáromi, Csordás, Magyar I. (Putnoki), Horváth, Bohács, Magyar M., Hercegh. Ed­ző: Gacs Tibor. BSK: Gilián — Glavatity, Mol­nár, Petresevics, Pintér, Simon, Kovács, Ónodi, Radics (Takács), Laki, Kovács J. Edző: Rónai Sán­dor. A 22. percben Bohács kicselez­te a védőjét, majd az alapvonal­ról pontosan tette a befutó Hor­váth lábára a labdát, aki 4 lépés­ről a hálóba küldte. 1—0. A 48. percben Bohács előbb Glavati- tyot cselezte ki, majd elhúzta a labdát a kifutó Gilián mellett is, de a kapus vetődve elkapta a csatár lábát. A 11-est Horváth a bal kapufára lőtte. Az 53. perc­ben Bohács lesgyanús helyzetből indulva egyedül húzott kapura, ám a kifutó Gilián mellett a bal kapufa mellé lőtt. A 75. percben Petresevics hosszan ívelt előre, s Laki felugorva a jobb kapufa mellé fejelt. A 89. percben szög­let után Simon a kapu torkából a léc fölé fejelte a labdát. Jók: Komáromi, Csordás Hor­váth, Bohács, illetve Molnár, Pin­tér, Ónodi. Ifjúsági eredmény 5—1 a BSK javára. Honvéd Kun Béla SE— Xiszakécske 1—1 (0—0) Kiskunfélegyháza, 500 néző. Ve­zette: Martines. Honvéd Kun B. SE: Gulyás — Gyöngyösi, Ferenczi, Horváth, Olasz, Zágon, Miklós (Barna), Szabó, Sudár (Tóth Cs.), Darányi, Sípos. Edző: Vereb István. Tiszakécske: Szabó — Kecskés (Domonics), Bállá Száraz, Gyor­sa, Sántha, Dobó, Losonczi; Pá­linkás (Ézsiás), Buús, Józsa. Ed­ző: Uzsovics Sándor. Meddő hazai támadások után az 52. percben Józsa kapásból lőtt góljával vezetést szerzett a Tiszakécske. 1—0. A hazaiaknak csak a 82. percben sikerült az egyenlítés. Kavarodásból Zágon lőtt a hálóba. 1—1. Jók: Horváth, Olasz, Zágon, illetve Kecskés, Szabó, Bállá, Józsa. Ifjúságiak: Honvéd Kun B. SE— Tiszakécske 2—1 (1—0). Vezette: Kiss. Góllövők: Tóth, Pintér, il­letve Rácz. Kiskunhalasi MEBOSZ— Kiskőrös 5—2 (3—2) Kiskunhalas, 400 néző. Vezette: Kérdő. Kh. MEDOSZ: Szabó — Kiss R I. , Dobra, Körösi I. (Kiss R. II.), Fuksz, Dávid (Veres), Mészáros, Szőke, Karsai, Agócs, Nagy. Ed­ző: Virágh István. Kiskőrös: Vass — Kálmán, De- dák, László, Molnár, Rácz, Ma­jor, Hajnák, Dusnoki I. (Frank), Katona, Dusnoki II., Bállá (Pelső- czi). Edző: Rapcsák Tivadar. Gólokban gazdag mérkőzés, amelyet Karsai mesterhármasa, három szép fejesgólja döntött el. Góllövők: Karsai 3, B'uksz, Agócs 11-esből, illetve Katona, T)usno- ki II. Jók: Fuksz, Karsai Agócs, il­letve Kálmán, Dedák, Katona. Ifjúságiak: Kh. MEDOSZ—Kis­kőrös 3—0 (1—0). Góllövők: Hor- nyák 2, Hartyányi. Honvéd Gábor Á. SE— Lajosmizse 1—0 (0—0) Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Czenczik. Honvéd Gábor A. SE: Kuibato- vics — Galántai, Udvari, Han­gya Kovács P., Endrődi (Kovács J. ), Berndt, Soós, Tóth A. (Kiss F.), Novák, Serfőző. Edző: Kévés Ferenc. Lajosmizse: Bíró — Gyurgyik, Kucsera, Kisjuhász dr., Vajda. Kislőrincz, Bende, Márkli, Kállai, KOSÁRLABDA NB l-es mérkőzés: Bajai SK— Körmendi DPMTE, Baja, Páz­mány u. 17 óra. Jv.: Kosaras, Juhász. RÖPLABDA Junior bajnokság: Vasas—Kecs­keméti SC. Bp. 16.30. világbajnokságon — hangsúlyozta az osztrák szak­ember. Hevesen vitatott napirendi té­mát jelentett a zöld. gyepen való brutalitás kérdése. Ezzel össze­függésben Seipelt újólag síkra- szállt a sárga lapok rendszere, valamint az ehhez kapcsolódó el­tiltások mellett. □ □ □ Artemio Franchinak, az UEFA euökének a véleménye, hogy szükség van a szabályok egysé­ges értelmezésére. „Tudatában vagyok, hogy különféle hangok hallatszanak, ennek ellenére meg­győződésem: a tanfolyamon egyik fő cél a szabályok egységes alkal­mazásának elősegítése" — mon­dotta az UEFA vezetője. Aszódi, Kocsics. Edző: Máté Fe­renc. Érdekes, jó iramú mérkőzésen az idei legjobb játékával nyert a Honvéd Gábor A. SE. Udvari a 60. percben 11-est hibázott, s ez­után még két kapufát is lőtt. Góllövő: Novák. Jók: Serfőző, a mezőny leg­jobbja, Kovács P., Novák, illetve Vajda, Kállai. Jánoshalma—Érsekcsanád 3—0 (8—0) Érsekcsanád, 200 néző. Vezette: Szabó. Jánoshalma: Csernák — Faddi, Nagy, Fenyvesi IV., Bátyai, An- geli, Péter, Horváth P. (Ádám), Szabó, Horváth L. (Hiz) Fenyve­si III. Edző: Fertőszegi Béla. Érsekcsanád: Csordás — Varga, Gyuricza, Marinké, Kovács, Triebl (Koszorús II.), Melcher, Csurai, Koszorús I. Kiss, Bárdos. Edző: Bartha György. Az első félidőben a hazaiak gólhelyzetek sorát hagyták ki. A második játékrészben a Jánoshal­ma játéka javult és így sikerült a két pontot hazavinnie a vendég- csapatnak. Góllövők: Péter 2. Szabó Il-esből. Jók: Faddi, Sza­bó, Péter, illetve Melcher. Ifjúságiak: Jánoshalma—Érsek­csanád 8—1 (4—0). Siikösd—Harta 4—1 (3—0) Sükösd, 200 néző. Vezette: Varga. Sükösd: Faddi I. — Jagicza, Lakner Lógó, Faddi II., Boros, Pancsics, Kovács, Szabó, Kocsis (Radics), Evanics. Edző: Varga Imre Harta: Krisztián — Nagy, Pa- velkó, Stefan, Arnold, Horváth, Fandúr Kajber, Szatmári, Szűcs, Frei. Edző: Blezák Sándor. A hartaiak elsősorban a biz­tonságos védekezésre figyeltek, becsülettel küzdöttek, erejükből azonban csak a nagyobb gólarány elkerülésére tellett. Góllövők ko­vács 2, Kocsis 2, illetve Szatmári. Jók: Kovács, Faddi I., Boros, il­letve Krisztián, Horváth, Szat­mári. Ifjúságiak: Sükösd—Harta 8—0 (4—0). Vezette: Kelemen. Góllö­vők: Kernjra 3. Lógó II. 3, Reich, Lógó III. Fájsz—Kalácsai SE 1—0 (0—0) Fájsz, 500 néző. Vezette: Baán. Fájsz: Fatér — Maros (Kal­már), Horváth, Kupusz Baráth, Dinnyés, Krasnyánszki (Vlasies), Herner. Gombkötő, Zsákai. Edző: Bujdosó Márton. Kalocsa: Niezner — Németh, Tamás, Illés Pécsi, Farkas (Ko­vács), Kapitány, Jeríei, Vén, La­katos (Posztobányi), Matos. Edző: Molnár Ferenc. . Nagy küzdelem után sikerült a hazai csapatnak a győzelmet megszerezni. Góllövő: Herner. Jók: Zsákai, Herner Dinnyés, il­letve Pécsi, Matos. Ifjúságiak: Kalocsai SE—Fájsz 6—0 (3—0), Soltvadkert— Honvéd Radnóti SE 4—2 (4—1) Soltvadkert, 100 néző. Vezette: ifj. Molnár. Soltvadkert: Mayer — Lehr, Eiler, Szávay (Bozorádi) Köpe, Frittmann, Oláh, Szőllősi, Dukai, Erdős, Mogyorósi. Edző: Meskó István. Honvéd Radnóti SE: Szabó III. — Tamási, Török Kovács, Boda, Bozsing, Szekeres, Szarka (Kara- kas), Suba, Rapcsák, Muhi, Zi- mány. Edző: Veres István. Az első félidőben a hazai csa­pat szünet után a vendégek irá­nyították a játékot. Góllövők: Du­kai 2, Szőllősi, Boda (öngól), il­letve Suba. Szekeres, Jók: Lehr, Eiler, Köpe, Szőllősi illetve Su­ba, Rapcsák. Ifjúságiak: Soltvadkert—Hon­véd Radnóti SE 3—1 (1—0). Góllövők: Klam 3, illetve Grün- feld. Izsák—Császártöltés 3—1 (í—o) Császártöltés, 100 néző. Vezet­te: Dömény. Izsák: Varga I. — Németh, La­ki, Bogdány, Bőthi Nagy, Tóth, Mezei, Fazekas, Tánczos, Varga (Pataki). Edző: Fekete Sándor. Császártöltés: Koch — Schind­ler, Liska, Buchmüller Lentner, Varga, Ligetfalvi, Lakner, Ger­ber dr., Szeicz, Markó. Edző: dr. Gerber Pál. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen a vendégeknek sikerült ^ a győzelmet kiharcolniuk. Góllövők: Tánczos 2, Fazekas, illetve Lent­ner. Jók: Tánczos, Bogdány. Ifjúságiak: Császártöltés—Izsák 3—0 (1—0). Góllövők: Walter 2, illetve Berger. Honvéd Mezőfi SE— Honvéd Szamuely SE 2—0 (2—0) Kalocsa, 500 néző. Góllövők: Kocsics, Seres. A megyei labdarúgó-bajnokság L. állása Bajai SK 10 7 1 2 30- 4 15 2. Jánosh. 10 6 3 1 19— 6 15 3. H. Szamuely 10 6 1 3 28—13 13 4. Fájsz 10 6 1 3 12— 8 13 5. Kai. SE 10 5 3 2 11— 9 13 6. H. Mezőíi SE 9 5 2 2 18— 9 12 7. Kkh. MED. 10 6 — 4 19—14 12 3. KTE 10 5 2 3 16—14 12 9. Izsák 10 5 2 3 14—15 12 10. Sükösd 10 5 1 4 19— 9 11 11. Tiszakécske 9 4 3 2 15—11 11 12. Lajosmizse 10 4 2 4 18—14 10 13. Soltvadkert 10 3 4 3 9— 9 10 14. H. Kun B. SE 10 3 3 4 14—13 9 15. Kiskőrös 10 2 5 3 12—18 9 16. Érsekcsanád 10 3 — 7 15—24 6 17. H. Gábor Á. 10 2 1 7 7—19 5 18. Császárt. 10 2 — 8 9—27 4 19. Harta* 10 — 4 6 8—30 2 20. H. Radnóti SE 10 — 2 8 6—33 2 Megjegyzés: A csillaggal jelzett csa­pattól 2 büntetőpont levonva. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Kkh. MED. 9 7 1 1 26—14 15 2. Sükösd 9 6 2 1 34—15 14 3. Kiskőrös 8 6 1 1 38— 6 13 4. KTE 8 6 1 1 31—10 13 5. H. Kun B. SE 9 6 1 2 23—12 13 6. Kai. SE 9 5 2 2 29—10 12 7. Jánoshalma 9 4 2 3 30—18 10 8. Lajosmizse 8 4 — 4 28—15 8 9. Bajai SK 9 4 — 5 24—14 8 10. Soltvadkert 9 4 — 5 19—19 8 11. H. Radnóti SE 7 3 — 4 8—24 6 12. Izsák 9 3 — 6 14-31 6 13. Tiszakécske 8 2 1 5 22—21 5 14. Császártöltés 8 2 — 6 14-33 4 15. Fájsz 8 2 — 6 9—36 4 16. Érsekcsanád 8 1 — 7 17—38 2 17. Harta 9 — 1 8 2—55 1 IZOMLÁZAM TÖRTÉNETE Keceli cselgáncsozók között — Gyere dolgozni! A tégla­gyárat bontjuk társadalmi mun­kában — szól ki kocsijából Pó­lyák József, a keceli judósok ed­zője. — Dehát mit keresnék én ott... Lány létemre? — Ne törődj semmivel, kapd össze magad. — Ha elmegyek, előléphetek eselgáricsozóvá? — alkudozom. — Na, nem, azt nem mond­tam ... így hát kimentem. A tégla­gyárra alig ismerek rá, mert meglehetősen siralmas Látványt nyújt, minthogy vagy 30 izmo- sahbnál-izmosabb srác szorgosko­dik a kemence bontásán, már reggel 6 óra óta. Messzire elhal- latszik a kopácsolás, a recsegés­ropogás, majd a falomlás hang­ja. Munkájukba hamar bekap­csolódom, mert a mester kímé­letlenül beoszt a lenti brigádba, ahol téglákat adogatunk. A fönt levők bontják a tetőgerendát és döntik a falat. Munkájuk cseppet sem veszélytelen: egy gerenda felsébezte például az egyik fiú hátát. De látom, föl sem veszi, csak megrázza magát, és dolgo­zik tovább. — Mi hajtja ezeket az emlbere- ket? — érlelődik bennem a kér­dés, de túl sok időm nincs, hogy gondolkozzam rajta, mert közben jön Pólyák, utasításokat osztogat, átszervez, irányít, s a következő pillanatban az „emeletieknél” te­szi ugyanezt. A fiúk pedig enge­delmeskednek, erőlködnek, izzad­nak, buzdítják egymást. Elérkezik az ebédidő, de nem félórás, csak tízperces. Ezalatt Pólyák József megírja és kiosztja az edzőtáborba utazók kiikérő- jét; egyesek esznek, mások akut­nál mosakszanak. „Jó lenne egy kis sör!” — hangzik innen is, on­nan is. Az edző hajthatatlan, így aki szomjas, az vizet inni megy, aki nem, az máris munkába áll. Két óra, vége a műszaknak. A mesterrel és két fiúval leülök egy gerendára, végre van időnk beszélgetni. — Szakosztályotokat keceli cselgáncsozók néven ismerik, de én alig látok itt kecel.it. Miért? — Eleinte sokkal többen vol­tunk, de aztán lemorzsolódtak. Azóta- a vidékiek alkotják a törzsgárdát. ök vállalták azt, hogy hetente háromszor, munka­idő után átjönnék edzeni. (Ahogy körbepillantok, látom, hogy már mindannyian ott ücsö­rögnek körülöttünk, hallgatják a beszélgetést. Cseppet sem tűnnek fáradtnak.) — Miért dolgoztok itt, miért hajtotok ennyire? — Minden híresztelés elleniére nemcsak a 98 ezer forintos sző­nyegért, s a 800 forintos ruháért, hanem főként az utánpótlásért. Elhatároztuk, hogy a jobban ta­nulók és az aktívan sportoló ál­talános iskolásokból taborzunk utódokat. A válogatásban Udvar­helyi István, az általános iskola igazgatója segít nekünk. Nem akarjuk, hogy újoncainknak is olyan keserves legyen az indulás, mint nekünk (magunk fizettük a drága cselgáncs.ruhákat). Igaz, most már aktívan támogat a ke­celi tanács, Laták Ede szakosz­tályvezetővel az élen, valamint a Szőlőfürt Szakszövetkezet, dehát ők sem „fejőstehenek”... Mi így járulunk hozzá az összeghez. — De ez társadalmi munka! Mégis kaptok érte pénzt? — Forint nem lesz a zsebünk­ben, de munkánk értékének megfelelő fölszerelést kapunk a tanácstól. — Mennyit dolgoztatok eddig? — Szinte minden szombaton és vasárnap kint vagyunk, ma épp nyolcadszor — mondja Pólyák edző, s az előbb számolgattam, hogy már félmillió forintra rúg a társadalmi munka értéke. Még beszélgettünk egy darabig, majd ki-ki hazament. Az a gya­núm, hogy a másnap reggeli föl­kelésnél csak én éreztem izomlá­zat... S. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom