Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-06 / 236. szám

IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: változóan felhős idő, számottevő csapadék nél­------—--------------- kül. Elénk, időnként erős, helyenként vih aros északnyugati, északi szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 3—8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Kedd reggelig _ az előrejelzés szerint - fokozatos felmelegedés várható. (MTI) ______________________________ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 236. szám Ára: 90fillér 1978. október 6. péntek Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke tájékoztatta a kor­mányt dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának hazánkban tett nemhivatalos látogatásáról. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a beszámolót. Szekér Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettese jelentést tett a KGST Végrehajtó Bizott­ságának 87. üléséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. Megbízta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok" Bizottsá­gát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfoga­dott ajánlásokból eredő feladatok végrehajtására. A Minisztertanács megtárgyal­ta és elfogadta a pénzügyminisz­ter jelentését az 1978. évi befeje­zésre, illetve kezdésre előirány­zott és az 1979—1980. évi kezdés­re előkészítés alatt álló állami nagyberuházások helyzetéről. A kormány ezután egyéb ügye­ket tárgyalt. (MTI) Munkában a kombájnok és a vetőgépek Eredmények és tervek a bajai járásban * Nagy feladat vár a megye mezőgazdasági üzemeire az elkövetkezendő hetekben. Gyors, jól szervezett betakarításra van szükség, a gépek és berendezések maximális kihaszná­lására, hogy az időjárási okokból megkésett termésérést mintegy ellensúlyozzák, s a fagy beállta előtt biztonságba helyezhessék a ker­tészeti, a takarmány- és az ipari növényeket. Ezzel egyidőben a talajelőkészítés, valamint a kalászos gabonák vetése köti le a mező- gazdasági üzemek minden erejét. A gazda­ságok szakemberei mellett a pártszervezetek vezetői sajátos eszközeikkel igyekeznek e nagy munkában a lehető legtöbb segítséget adni. Ebbéli feladatukat is megjelölte a KB március 15-i határozata, egyebek között az­zal, hogy tennivalóik1 között említi a gyakor­lati, a szervező és irányító munkában való aktítP részvételt, az idei tervek, különösen a minőségi követelmények teljesítéséért. • A csapadék jobb feltételeket teremtett az őszi gabona vetésére. A csávolyi Egyesü­lés Tsz növénytermesztő gépész brigádja három géppel, naponta 75 hektáron veti el a kenyérnekvalót. Képünkön: töltik a vetőgépeket. (Pásztor Zoltán felvétele) Biztonságiba helyezni a ter­mést, megalapozni a jövő évi jó kenyérgabona - termelést. Erre összpontosítják figyelmüket a ,baj>ai járás mezőgazdasági üze­meiben, valamint a pártbizott­ságon dolgozó kommunisták. A feladatokat, tennivalókat az in­tézkedési tervekben már rögzí­tették, s most ezek végrehajtása a legfontosabb. Eddig sikerrel teljesítették a vállalásokat. Zök­kenőmentes volt a kenyérgabo­na betakarítása, s a hektáron­kénti átlagtermés öt mázsával haliadta meg a megyei átlagot. Különösen örvendetes, hogy je­lentősen csökkent az azonos adottságú gazdaságok között a termelési különbség. Ez mutatja, hogy az úgynevezett gyengébb mezőgazdasági üzemek szakmai és politikai vezetői megtalálták a hatékonyabb gazdálkodás felé vezető utat, kihasználják tarta­lékaikat. A járásban három álla­mi gazdaság mellett még kima­gasló eredmények születtek a vaskiúiti, a felsőszentiváni, ábács- ibokodi, a katymári és a madia rtasi termelőszövetke­zetekben. A gabona minősége is jócskán felülmúlta a tavalyit, s így a gabonforgailmi az átadott mennyiség 70 százaléka után fi­zetett minőségi felárat. A homokosabb talajokon ter­mesztett 'kukorica betakarítása már megkezdődött a megye gaz­daságaiban. A szemek víztar­talma magas, ezért a szárítás el­kerülhetetlen, ami viszont jelen­tős többletköltséget Okoz. A ba­jai járás több gazdaságában munkába állták a komíbájno'k, ugyanis nem várakozhatnak a jobb időre, egyebek között azért sem, mivel a kukoricaterület 40 százalékán a vetésváltási ter­vek szerint — még az idén el kell vetni a 'kalászos gai6oná,t. Gépek és emberek egyaránt ké­szen állnak a gyors, de ami en­nél is lényegesebb, a legkisebb veszteséggel történő betakarítás­ra. Nemcsak a kukorica kombáj­nolására készítettek ^menetren­det” az üzemek, hanem a több mint kétezer hektáron kintlevő cukorrépáit és a négyezer hek­táron termesztett napraforgót is biztonságiba kell helyezni. A já­rásban ezerkétszáz hektáron be­fejezték a kender vágását, s a termésátlag csaknem azonos az elmúlt esztendeivel. Sürgeti az idő a mezőgazdasá­gi üzemeket a szántás és a vetés munkáiban is. A mezőgazdaság a nagy teljesítményű erő- és mun­kagépeknek most is nagy hasznát veszi. Jelentősen nőtt a tavalyi­hoz képest a bajai járás üzemed­ben a 150 lóerőn felüld traktorok száma, s a nagygépekhez szüksé­ges ekék, tárcsák, mélylazíták, valamint műtrágyaszórók és ve­tőgépek beszerzésére az idén jobb lehetőség nyílott Több szövetke­zetnek mégis gondjai vannak, el­sősorban azoknak, amelyek nem tudják gépkocsijaikat a műtrá­gyagyáraikba küldeni, s így el­szállítani a talajerő-utánpótlás­hoz szükséges vegyi anyaglat. Ez néhol hátráltatja a vetést is. Vagonhdány az oka, hogy a MÁV nem tud eleget tenni a műtrá- gyaszállítási megrendeléseknek. Az őszi csúcsforgalom a vasút­nak óriási mennyiségű mezőgaz­dasági termék „megmozgatását” is jelenti — gyümölcsféléktől a cukorrépáig —, nem beszélve az egyéb szállítási kötelezettségiek­ről. Azok a gazdaságok vannak előnyben, amelyek előrelátóak voltaik, s az elmúlt hónapokban gondoskodtak a műtrágyáról. Mindezek ellenére folyamatosan halad a talajelőkészítés és meg­kezdődött a vetés. Jelenleg a já­rásiban a tervezett terület csak­nem 10 százalékán földbe került már a kalászos gabona magja, a repce vetését viszont már min­denütt befejezték. Cs. I. Országos tanácskozás a fűszerpaprikáról Kalocsán ELŐKÉSZÍTŐK, ISKOLAÉRETTSÉG, HIÁNYZÁSOK ÉS NAPKÖZIK Az oktatás hatékonyságáról tárgyaltak A rendhagyó időjárás az idén jó próbája volt az új nemesítésű fűszerpaprika-fajták ellenállóké­pesség-vizsgáihoz és a termesztés­technológiák bizonyításához. Ezt értékelték csütörtökön az országos fűszerpaprika-termesztési tanács­kozás résztvevői Kalocsán. Az üze­mi bemutatóval egybekötött ta­pasztalatcserén tájékozódtak az ágazat képviselői a paprikaneme­sítésről, s a termesztésbe került új fajták alkalmazkodóképességé­ről. Megnézték az intézet tenyész- kertjét, s a fajta-összehasonlító kísérleteket a fajszi Kék Duna Tsz-ben és a látottak alapján ér­tékelték az eredményeket, s álla­podtak meg a tennivalókban. Kitűnt, hogy a tudomány szá­mára kedvezett a rendkívüli idő­járás. Alkalom nyílt a növény ellenállóképesség-vizsgálatára és a tenyészterület gazdaságos ki­használására. Az idei hűvös, pá­radús nyár, amelyre 25 év óta nem volt példa, befolyásolta a megtermékenyülést és virulensek­ké váltak a legyengült növények. Tehát: szelektált az időjárás úgy a fajták, mint az alkalmazott technológiák között. Bebizonyoso­dott, hogy a korán érő, féldeter­minált hibridek megfelelő ter­mesztési módszerekkel állják a természet szeszélyét, s hozamban sem maradnak el a korábbi éve­kénél. Különösen a kalocsai új nemesítésű „fölálló” fajta bizo­nyult tűrőképesnek, de az egyéb kalocsai hibridek Is megfeleltek a várakozásnak. Ott, ahol a nö­vény biológiai igényéhez igazí­tották a technológiát, az érés sem késett sokat. Példa erre a szabadszállási Lenin Termelőszö­vetkezet fűszerpaprika-ültetvé­nye, ahol a kutatók javaslata sze­rint még vegyszeres kezeléssel is gyorsították az érést, s a bokrok termése bepirosodott. A hektá­ronkénti hozam eléri a 200 má­zsát. Az idei év eldöntötte az ideá­lis egyhektárnyi tőállomány vi­táját is. Ezek szerint nem lehet a véletlenre bízni, hogy mennyi paprika fejlődjön a helyrevetés­ből egy adott területen, ami szemlélet szerint sokhelyütt eléri a hektáronkénti egymilliót is. Korábban is, de az idén még in­kább bebizonyosodott, hogy a hektáronkénti félmillió fűszer­paprikatő képes maximális ter­méshozamra és minőségi nyers- áru-előállításra. Ez évben a túl sűrűn vetett növényállományon alig termékenyültek a virágok, s késik a csenevész termés beéré- se. Az idei tapasztalatok figyelem- bevételével módosítják a ter­mesztéstechnológiákat a Kalocsa környéki „paprikás” gazdaságok, a kutatók pedig az eddigieknél még korábban érő hibridek ne­mesítését siettetik a most sze­lektált törzsek felhasználásával. V. E. Titokzatos tengerek * '»Mat Panoráma 3. oldal A negyedszázados BRG magnetofongyárában 4. oldal Házunk tája 4. oldal Sütő András: Káin és Ábel 5. oldal Úttörőélet 5. oldal Az elmúlt hetekben két vá­rosunk, Kecskemét és Baja tanácsának végrehajtó bizottsá­ga is foglalkozott a tankötele­zettségi törvényben foglaltak vég­rehajtásával. A testületek elé terjesztett beszámoló jelentések­ből .kitűnt: az általános iskolai oktatás valóban teljessé és ha­tékonnyá tételéért az elmúlt esz­tendőben sokat tettek a taninté­zetek, és az is: milyen feladatok várnak még megoldásira az elkö­vetkezendőikben . A tankötelezettségi törvény lé­nyege: lehetőség szerint minden gyermek bukás nélkül, nyolc év alatt és eredményesen végezze el az általános iskolát. Ez a kö­vetelmény összehangolt és cél­tudatos Oktatási, igazgatási és szociális jellegű tanácsi össztár­sadalmi tevékenységet igényel. Az iskolás kor, a rendszeres tanulásra való felkészítés már az ötéves korban megkezdődik. A nagycsoportos óvodásokat a gyer­mekintézmények pedagógusai szoktatják rá a játékos isme­retszerzés rendjére. A gondok azokkal a 'kicsinyekkel kezdőd­nek, akiket nem tudnak fogadni az óvodáik, hiszen az otthon ne­velkedettek nyilván nehezebben birkóznak meg majd a követel­ményekkel. Kecskeméten az érin­tett gyenmekekmék nyolcvan, Ba­ján pedig 85 százaléka jár óvodá­ba, a többiek számára pedig is- kolaelőkészítőket szerveztek. A megyeszékhelyen tavaly három­százan látogatták ezeket a pótló foglalkozásokat. Mindkét városiban teljesnek mondható a beiskolázás. A ta­nácsok népességnyiiivántartó cso­portjai évről évre pontos listát készítenek a hatéves gyermekek­ről és ez megkönnyíti a művelő­désügyi osztályok, illetve iskolák augusztus végi munkáját, amikor a behatásról plakátok és értesí­(Folytatás a 2. oldalon.) Pék Miklós és Kis Csaba, az MTI tudósítói jelentik: A közel-keleti helyzetről volt szó elsősorban csütörtökön a leg­felső szintű szovjet—szíriai tár­gyalásokon. A tárgyalásokon szovjet részről részt vesz Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Andrej Gromiko és Dmitrij Usz- tyinov, szíriai részről pedig Ha­fez Asszad. A szíriai államfő teg­nap délelőtt érkezet Moszkvába. A megbeszéléseken, mindkét részről megállapították, hogy az Egyiptom és Izrael vezetői között az Egyesült Államok tevékeny közreműködésével Camp David- ben létrejött különmegállapodás következtében a Közel-Keleten még bonyolultabbá vált a hely­zet. Mindkét fél úgy vélekedett, hogy ez az összeesküvés, amelyet az arab népek háta mögött és érdekeik ellenére valósítottak meg, lényegesen megnehezíti a közel-keleti probléma igazságos és átfogó rendezését, késlelteti a Közel-Kelet valódi békéjének el­érését A tárgyalások során a Szovjet­unió és Szíria megerősítette: el­határozott szándéka, hogy folytat­ja a harcot az igazságos és tar­tós béke megteremtéséért a Kö­zel-Keleten. A találkozón véleményt cserél­tek a szovjet—szíriai együttmű­ködés fejlesztéséről és elmélyíté­séről is. A tárgyalásokat ma folytatják. (MTI) Múzeumi és műemléki hónap • Hajóson megkezdték a fűszerpaprika szedését a József Attila Ter­melőszövetkezet földjein. A részesművelésű paprikatáblákról zsákok­ba csomagolva szállítják a paprikát az átvevőhelyekre. (Pásztor Zoltán felvétele) Szeptember 30-án nyitotta meg Pozsgay Imre kulturális miniszter a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum kiállí­tását, melynek címe: Élet­módváltozások Tolnában. Ez­zel megnyílt a XVII. múzeu­mi és műemléki hónap. Néhány nappal korábban nyílt meg Juan Soriam me­xikói festőművész tárlata a Nemzeti Galériában, s ezzel nemcsak a mexikói hét vette kezdetét: az az eseménysor is beilleszkedik a múzeumi és műemléki hónap programjá­ba. Jellemzője ugyanis ennek a rendezvénysornak, hogy nem von demarkációt, sem tematika szempontjából, sem földrajzilag, sem dátum te­kintetében. Átfogó, színes, ötletgazdag, hihetetlenül sok­rétű — sokhelyütt eltart két- három hónapig is. Ma már nincs az ország­nak olyan apró települése, amely kimaradna a muzeoló­gusok, pedagógusok a szak­emberek munkájának és ered­ményeinek befogadásából — de egyre több a lelkes aktí­va is, aki nem csupán pasz- szív szemlélőként válik része­sévé a vizuális kultúra ered­ményeinek. Ha csak a honis­mereti-helytörténeti gyűjte­ményekre utalunk, ez önmagá­ban is érzékelteti: ma már mind kevesebb az ország ne­mes hagyományai iránt kö­zömbös ember. A már megszokott múzeu­mi rendezvények, előadások, irodalmi és zenei estek, szer­vezett csoportkirándulások, vetélkedők mellett az idén több t gyermekfoglalkozást szerveztek és bővült a szo­cialista brigádoknak szóló program is. A lelkes helyi munkatársak az idén szabad kezet kaptak, hogy feltárják és bemutassák azokat a területeket is^ ame­lyek eddig észrevétlenek ma­radtak. Sok új múzeumot nyitottak meg. Pécsett kapott otthont Uitz Bélának, a Ta­nácsköztársaság egyedülálló tehetségű festőjének életműve. Számos kiállítás is kapcsoló­dik a kettős jubileum: a KMP megalakulásának és az őszi­rózsás forradalomnak 60-ik évfordulójához. Helyi esemé­nyek, évfordulók adják a ki­indulását sok kiállításnak; sok helyreállított műemléket adnak át. S ha néhány eseményt ki­ragadunk a gazdag kínálat­ból, az valóban csak tetszőle­ges kiemelés lehet, hiszen a program megszámlálhatatlan helyen és időpontban zajlik. Néhány, a sokrétűséget il­lusztráló példa. Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum­ban helyszíni bemutatók te­szik élővé a „skanzen” épüle­teit. Balmazújvároson kiállít tással egybekötött népművé­szeti kirakodóvásárt rendez­nek. Sopronban, a Fabricius- ház ablakaira színes diapozi- tíveket vetítenek, hogy a já­rókelők is láthassák a város­történeti képeket, és a város­ban rendezett kiállításokon készült fotókat. UNESCO könyvkiállítás látható a buda­pesti Nemzeti Galériában, képzőművészeti könyvek kiál­lítása és vására Szolnokon, Kunmadarason. Mohács, Veszprém, Kapuvár új szerze­ményeket állít ki. Műtárgy­másolati kiállítást és vásárt rendez Debrecen. Nagy mű­vészek állítanak ki kis tele­püléseken. Vendégül látjuk külföldi testvérmegyék kiállí­tóit. Frappáns szabadtéri ki­állítás mutatja be a kiapad­hatatlan népi leleményt a Ti- . hanyi szabadtéri múzeumban, ahol madárijesztőket láthat­nak az érdeklődők. A nemzetközi események közül kiemelkedik a IV. Bu­dapesti Nemzetközi Kisplasz­tikái Kiállítás, amelyet a Műcsarnokban rendeztek meg, Herényi Jenő szobrainak em­lékkiállításával párhuzamo­san. Méltóképpen megünnepli az eseménysor a Tolsztoj-év- fordulót: a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendézett kiállítást tiszteletére. Ugyanitt emlékeznek meg Krúdy Gyula születésének 100 éves jubi­leumáról; de Krúdyra emlé­kezik szülővárosa, Nyíregyhá­za és Szécsény is. A múzeumi és műemléki hónap impozánsan gazdag programja szerves része a múzeumok és műemlékvéde­lem állandó tevékenységének. Es évről évre szemléletesebb kifejezője annak a politiká­nak, amelynek célja: az eszté­tikum közkinccsé tétele. P. G. Asszad Moszkvába érkezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom