Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

Pályázati felhívás PETŐFI NÉPE A Népművelés új száma Szakemberek és „kívülállók” számára is érdekes, izgalmas ri­portokat, tudósításokat, elemző cikkéket közöl a Népművelés cí­mű .kulturális folyóirat legújabb, 9-es száma. Mándics Mihály, a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetsége főtitkárá­nak összefoglaló írása a délszláv nemzetiségek közművel ödéséről, a többi között Bács-Kiskun me­gyei példákat is felsorol. A könyvtárak és az olvasómozga- lom fejlődésének elemzésében például kiemeli a Baranya és a Bács-Kiskun megyei úttörő kez­deményezéseket, a közös olvasó- tábori rendezvényeket. Megem­líti, hogy az országban először Baján, rendezték meg a néprajzi és helytörténeti gyűjtő tábort, s nemrég — 1977-ben — az első dél­szláv folklórszemlét. Méltatja a Duna menti város erőfeszítéseit, a nemzetiségi tájház létrehozá­sára. Az amatőr művészeti cso­portok legjobbjai között említi az igen aktív, és magas művészi produkciót nyújtó garai és her­cegszántói együttesekét. „Visszanézve” című írásában érdekes felfedezéseikről ad számot Szilé László. írásának akár ezt a címet is adhatnánk: Gondolata­im a Népművelés 1962-es számait lapozgatva, összehasonlítja pél­dául a klubmozgalom akkori és mai helyzetét, s az ezzel kapcso­latos művelődéspolitikai állásfog­lalásokat. A folyóirat új száma hírt ad az új kitüntetettekről is: kiváló népművelőkről, Szabó Er­vin- és Móra Ferenc-emíékérmes könyvtárosokról, muzeológusok­ról, valamint a népművészet mestereiről. A debreceni nemzetközi kórus- verseny kapcsán nyíl átkozik a magyar és a szovjet zenei élet három kiválósága: Szokolay Sán­dor zeneszerző, Párkai István és Vlagyimir Zsivov karnagy. Ké­pes riportban számolnak be a budapesti VIT-utca rendezvé­nyeiről, s ezek tapasztalatairól. A Népművelés külföldön, című soro­zatban ez alkalommal Olaszor­szágról olvashatunk. A mostaná­ban oly sók vitát kiváltó „disco”- problémáról ír színes, olvasmá­nyos riportot Ambrus Sándor. Az 1802-ben alapított Néprajzi Mú­zeum történetét, fejlődését dol­gozza fel, mutatja, be írásában Kodolányi János. Bizonyára ez alkalommal is sok segítséget ad majd gyakorló nép­művelőinknek a tematika szerin­ti válogatás, ajánlás, a tévé ok­tóberi műsoraiból. P. E. a vezetés tényezőivel, a személyzeti munkával összefüggő témákban A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának 1973. november 28-i, 1978. márci­us 15—i és 1978. április 19—20-i határozatai többek között hang­súlyozták a vezetés személyi fel­tételeinek javítását, annak erősí­tését. A- szövetkezetekben, társu­lásokban kialakított hatékony módszerek elterjesztését fontos­nak tartja, és ennek előmozdítá­sára 1978-ban pályázatot hirdet meg a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa. A pályázat tárgyköre: A ve­zetőkkel szemben. támasztott kö­vetelmények érvényesülése a me­zőgazdasági szövetkezetekben. A vezetői utánpótlás megteremté­se, a káderutánpptlási és -képzé­si tervek megvalósulása a gya­korlatban, a vezetők tervszerű cseréjének módszerei. A személy­zeti munka demokratizmusa. A minősítések tapasztalatai, nevelő hatásuk. A személyzeti apparátus helyzete, szerepük a ' párt káder­politikájának megvalósításában. A személyzeti munka segítésének és ellenőrzésének gyakorlata. A vezetők személyzeti tevékenys-ége. A tisztviselők továbbképzésének tapasztalatai. A szakemberek to­vábbképzése. A fiatal szakembe­rek munkábaállításánafc, letelepe­désének, vezetővé válásának ta­pasztalatai. A fizikai dolgozók vezetővé nevetésénék módszerei. A nők helye, szerepe a vezetés­ben. A vezetők élet- és munka- körülményeinek alakulása, anya­gi és erkölcsi elismerése, kulturá­lis, egészségügyi és lakáshelyze­te. Az érdekképviseleti szervek feladatai a vezetés személyi fel­tételéinek javításában. A szövet­ségek együttműködése a káder- és személyzeti munkában a terü­leti párt- és állami szervekkel. A pályázaton részt vehetnek szövetkezetek, társulások, érdek- képviseleti szervek, párt-, állami és társadalmi szervek dolgozói, valamint azok, akiknek kapcsola­ta van és volt a mezőgazdasági szövetkezetekkel. Kollektív pá­lyázat is lehetséges. A pályázat jeligés. Külső oldal­ra kell írni a jeligét. A jeligék megfejtését a pályamunkát tar­talmazó dossziéban külön lezárt borítékban kell elhelyezni. A pá­lyamunkát a TOT Személyzeti önálló Osztályára kell beküldeni (Bp. V., Akadémia u. 1—3. ,sz. I. e. 116.) 1978. december 30-ig. Az elbírálás határideje: 1979. már­cius 15. A pályázat maximális ter­jedelme 25 gépelt oldal. Pályadíjak: Egy I. díj 6000,— Ft, három II. díj 4—4000,— Ft, öt III. díj 3—3000— Ft. A bí­ráló bizottság javaslata alapján egyéb díj (pl. különdíj) is kiad­ható, vagy azok megoszthatók, A díjnyertes pályaműveket, va­lamint a publikálásra érdemes írásokat TOT-kiadványként jelen­tetik meg, illetve a sajtón keresz­tül közkinccsé teszik. Az éjszakai járdaépítő akció fél éve Amikor ez év áprilisában Roz- mis Antal tanácstag vezérletével a kecskeméti (műkertvárosi) Gyo­pár utca lakosai — hasznosítva a házgyári hulladékbetont —, éj­szakánként építették a járdát, számos, ugyanilyen, benevezésről adhattunk hírt. Lévén, hogy a házgyári keverőgépekből mind­össze 2—2,5 köbméter betont ta­karítanak ki naponta, arról is beszámoltunk: ez évre elkelt, gazdára talált a műszakvégi be­ton. A jelentkezések sorrendjé­ben várni kell a lehetőségre. Milyen eredményre vezetett az eltelt félévben az éjszakai járda- építő . akció? — erről kérdeztük meg a napokban Jánosi István­nál, a városi tanács társadalmi- mun'ka-szervezőjét, aki örömmel újságolta: — A Gyopár utcai 280 méter­rel együtt napjainkig csaknem 3 kilométer — pontosan 2800 mé­ter — kiépített járda jelzi az ügyszerető összefogás hasznát! Tanácstagjuk, Takács Béla mö­gé felsorakozottan megvalósítot­ták az oly régen nélkülözött jár­dát a Bakonyi Antal utca lakói. A társadalmi munkájukkal meg­takarított fejlesztési kiadást jö­vőre a,z ugyancsak rászoruló föl­des utca szilárd alappal való el­látására lehet fordítani. Kima Miklós kiskecsikeméti ta­nácstag és választói közötti ki­tűnő összhangot dicséri a Homok, Duna, Kelemen, János vitéz, és a Róna utcában megépült járda. S a jövő héten ugyancsak Kima Miklós választókörzetében a Ró­• A János vitéz utcában az egye­dül élő, idős Horváth Istvánná háza előtt Volt Ferenc, Bódog Imre, Punyi Antal és Tóth Pál szomszédok vállalták át a társa­dalmi munkát. zsabarack utca lakói látnak hoz­zá éjszakánként a járdaépítéshez. S hadd említsük meg, hogy az akció szervezettsége is tovább fej­lődött az elmúlt hónapok során, szintén a tanácstagok lelemé­nyességének, s az önzetlen köz­reműködők vállalkozásának kö­szönhetően. A műszakvégl beton szállítását, mint ismeretes, a vá­rosi tanács kommunális, illetve költségvetési üzemének dolgozói felváltva végzik. A rakodáshoz a segítséget a■ tanácstagok szervezik és vállalkozókedvű emberekben soha nincs hiány. A halasi húsiparosok Alig egy hónap múlva lesz tíz éve, hogy a kiskunhalasi ÁFÉSZ létrehozta saját húsüzemét. A je­lenleg 55 dolgozót foglalkoztató üzem tevékenysége nyomán Kis­kunhalason ég a városhoz tarto­zó községekben ritkán kap bírá­latot a húsellátás. — Negyven élelmiszerboltba és öt saját üzletünkbe szállítjuk a tőkehúst és a különböző ké­szítményekéit — mondja Faragó Károly üzemvezető. — Az igé­nyeknek megfelelően 35—40-féle húskészítményt, illetve töltelék­árut küldünk a kereskedelemnek, a tőkehús heti mennyisége pedig eléri á 100 mázsát. Az idei évünk eddig jól si­került, a harmadik negyedévben elértük a 80 millió forintos ter­melési értéket, annyit mint ta­valy egész évben. Levágtunk, il­letve feldolgoztunk már az idén 15 ezer 472 sertést 243 szarvas- marhát és 1623 juhot. Igen jelentős üzemünk export- tevékenysége. Április 14-től kezdve az év végéig hetenként 600 pecsenyebárányt vágunk olasz exportra. Most is itt rakodik az olasz cég kamionja. A Bács-Kis­kun megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalattal is kooperálunk. A múlt év végiétől szabad kapa­citásunkat kihasználva hetenként 200 sertést vágunk részükre. A Rákóczi nevű szocialista bri­gádunk már elnyerte a bronz fokozatot, az idei vállalások tel­jesítése után várhatóan úiabb elismerést kap. Külön említést érdemel, hogy nagy gondot for­dítunk a <ízafcmunkás-után.pátlás- ra, dolgozóink közül 35—40-en itt szerezték még a szakmunkás- bizonyítványt. Jelenleg 15 fiatal ismerkedik a szakmai tudniva­lókkal Ami az év hátralevő teendőit illeti, bízunk abban, hogy az év végére elérjük a 100—110 millió forintos termelési értéket — mondta befejezésül Faragó Ká­roly üzemvezető. O. L, • Hat évvel ezelőtt itt szerzett szakmunkás-bizonyítványt Papdi Ervin (balról), akit egy évvel ez­előtt megbíztak a szakoktatói teendők ellátásával. Azóta lelki- ismeretesen foglalkozik a fiata­lokkal. Felvételünkön: Bakos András másodéves tanulóval gya­koroltatja a töltelékáruk helyes kötözését. # Az olasz exportra kerülő 600 pecsenyebárányt a szalagon dolgozó 18 szakmunkás nyújtott műszakban, 10 óra alatt dolgozza fel. Képün­kön Flaisz Ferenc szakmunkás a hűtőből magas pályán juttatja ki a bárányokat a kamionhoz. (Opauszky László felvételei) • HÍREK NAPTAR 1978. október 3., kedd Névnap: Helga Napkelte: 5 óra 45 perc. Napnyugta: 17 óra 21 perc. Holdkelte: 6 óra 47 perc. Holdnyugta: 18 óra 06 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: megélénkülő, időnként erős, ke­letire, délkeletire forduló szél. Hajnalban párásság, helyenként köd. Legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 8—13 fok között, leg­magasabb nappali hőmérséklet: északnyugaton 15 fok körül, dél­keleten 19—24 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 1-én a középhőmérséklet 12,2 (az 50 éves át­lag 14,6), a legmagasabb hőmérséklet 15,6 Celsius-fok volt, a nap egy órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12,3, 13 órakor 18,3 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 12,1 Celsius-fok volt. — Az Országos Ifjúsági Honvé­delmi Napok rendezvényein 15 ezer fiatal vett részt és csaknem ezer versenyző mérte össze ere­jét a honvédelmi versenyeken. A pákozdi csata 130. évfordulója és a fegyveres erők napja alkal­mából megtartott négynapos ese­ménysorozat nagy tömegeket moz­gatott meg, csupán a pákozdi ál­landó haditechnikai parkban 25 ezer látogató fordult meg egy hét alatt. A megyék és a főváros ver­senyzői, valamint az Ifjú Gárda munkásőr-alegységek I. országos találkozójának és a tartalékos honvédelmi versenyének résztve­vői jelesre vizsgáztak honvédelmi ismeretekből és edzettségből. — ŰJRA JÁR A TURISTA- VONAT a gemenci erdőben. A nagy őszi vadászatok miatt ugyanis heteken át szünetelt az erdei kisvonat személyforgalma. Sok társas kirándulócsoport ke­reste fel az őszi köntöst öltő re­zervátumot, délelőtt és délután is indították a kétszáz személyt szállitó kisvonatot, s a negyven­négy személyes turistahajó szin­tén többször fordult a Sión és a Dunán. — VASÁRNAP TARTOTTA hagyományos évi közgyűlését Ke- lemár községben a Tompa-em­lékbizottság. A nagy költő — aki évekig a kelemári református ek­lézsia papja volt — emlékének ápolására alakult bizottság ülé­sén elmondották, hogy a hajdani papiakban berendezett Tompa­emlékházat az idén is több mint húszezren tekintették meg. A gyűjteményt több korabeli kiadá­sú Tompa-művel gyarapították. A közgyűlés alkalmából a kelemári református templom előterében megnyitották a Sajó menti fej­fákból rendezett állandó kiállí­tást. — Vasárnap a reggeli órákbán Kiskunfélegyházán a LeniVi Tsz Endre-majorjában levő fészerben tűz keletkezett. A vizsgálat meg­állapította, hogy öngyulladás tör­tént. A lángok két köbméter szá­rított kukoricasilót és 8 ezer da- rab zsákot pusztítottak el. Az anyagi kár 40 ezer forint. A tü­zet a kiskunfélegyházi és kecs­keméti állami tűzoltók oltották el. — MANDULASZÜRET. A Ba­latoni elvidéken beérett a man­dula és megkezdték szedését. A nagyüzemekben, a szórványgyü­mölcsösökben és az utak mentén tízezernél több fa termését gyűj­tik b'e ezekben a napokban. — Alapozzák a budapesti szemét­égető mű főépületét, valamint a feljáró rámpát és hamarosan megkezdődik a kazánház acél- szerkezetének szerelése. A XV. kerületi Ifjú Gárda úton készülő létesítmény Európa legnagyobb szemétégetői közé tartozik majd. — „Szakmár újkőkori telep feltárása.” Ezzel a címmel tart előadást holnap Kecskeméten dr. B. Kutzián Ida a történettudomá­nyok doktora, a MTA Régészeti Intézet osztályvezetője. A Kato­na József Társaság Múzeumbarát Szakosztályának rendezvénye dél­után öt órakor kezdődik a Me­gyei Művelődési Központban. Tárlat Hajóson Nagyszámú képzőművészeti al­kotás látható azon a közös tárla­ton, amelyet tegnap nyitottak meg Hajóson, a községi művelődési házban, az idei nyári művészeti tábor résztvevőinek munkáiból. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság támogatásával megszervezett idő­szaki alkotóműhely lakói — vala­mennyien a megyében élő képző­művészek és amatőrök — igen termelékenynek voltak. Harmincán csaknem háromszáz képet rajzol­tak, festettek az ott eltöltött he­tek alatt. Ezek közül válogatták ki a legjobb hetven festményt és grafikát, amelyeket a község kö­zönségének most bemutatnak. A művészeti tábor lakója volt töb­bek között a Miskén élő híres festőművész, Tóth Menyhért is. Hajóson festett képei megkapó látványosságai a kollektív kiállí­tásnak. — Egyéni autósok részére ok­tóber 17-től 20-ig Magdeburgba szervezett kiutazást rendez az IBUSZ, a Magdeburg—Ferencvá­ros KEK labdarúgó-mérkőzésre. — PÉCHY BLANKA érdemes művész, író és nyelvművelő gaz­dag kultúrtörténeti anyagot ado­mányozott szülővárosának, Pécs­nek. Az irodalmi emlékek, kép­ző- és iparművészeti tárgyak mel­lett külörújsen nagy jelentőségű férjének, Magyar Lajos kommu­nista írónak, a magyar és a nem­zetközi munkásmozgalom ki­emelkedő alakjának kéziratos anyaga, levelezése. A városi ta­nács későbbi időpontban Magyar Lajos—Péchy Blanka-emlékszo­bát alakít ki, s ott helyezi majd el az értékes hagyatékot. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. október 3. A ma délután 5 órára tervezett beszélgetés Kokas Ignác festő­művésszel elmarad ! 18 órakor a felnőttklubban: Kertbarát kör Ankét a „Kertészet és. szőlészet' c. szaklap munkatársaival 19 órakor a színházterembení V’MOTO-ROCH együttes és DEMJÉN FERENC hangversenye Belépi idij as! KÉT NAP ALATT TIZENEGY BALESET A KÖZUTAKON Négy halálos áldozat Az őszi, ködös idő bekö­szöntésével egyidejűleg megdöbbentően növekednek a halálos szerencsétlensé­gek. Kiskőrösön, a József Attila utca 4. számú ház előtt Grúner Tibor 24 éves, Kiskőrös, Petőfi Sándor utca 1. szám alatti Jakos egy kölcsönkért motorke­rékpárral fényes nappal fékezés nélkül belerohant az úttest jobb oldalán álló tehergépkocsiba. Gránér Tibor olyan súlyosan megsérült hogy kórházba szállí­tás közben a mentőautóban meg­halt. Soltvadkerten, a Kossuth utca 56. számú ház előtt Weiszfeld László 29 éves, Soltvadkert, Ifjú­ság utca 57. szám alatti lakos sze­mélygépkocsijával mintegy 50 ki­lométeres sebességgel, tompított fényszóróval közlekedett. Későn vette észre az úttesten gyors lép­tekkel áthaladó Gál István 81 éves, Soltvadkert, Fürst Sándor utca 13. szám alatti lakost, és el­ütötte. Az idős ember a helyszí­nen meghalt. Weiszfeld Lászlótól vezetői engedélyét elvették, s el­lene eljárást indítottak. Kecskeméten, a Szolnokihegy 39. számú ház irányába tompított világítással vezette személygép­kocsiját Tobak László Ballószög, IV. kerület 9. szám alatti lakos. Az ÁFOR-telep felé haladva egy enyhe útkanyarban későn vette észre az úttesten — feltehetően részeg állapotban fekvő — Kovács István 20 éves, Kecskemét, Kisfái 139. szám alatti lakost és átha­ladt rajta. Kovács István a hely­színen meghalt. Hétfőn hajnalban 5 óra után néhány perccel az 52-es számú úton Szivák Sándor 20 éves, Ke­rekegyháza, Kölcsey utca 13. szám alatti lakos motorkerékpárral Solt felől Kecskemét irányába közle­kedett. Későn vette észre az előt­te, vele azonos irányban szabá­lyosan kivilágítva haladó lovas • kocsit, amelyet Apró Ferenc Kecskemét, Kadafalva 62. szám alatti lakos hajtott, és nekiütkö­zött. Szivák Sándor olyan súlyo­san megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Kecskemét határában, ugyan­csak az 52-es számú úton Tóth Szivák Erika 8 éves, Ballószög, III. kerület 101. szám alatti lakos kerékpárral Solt irányába közle­kedett. A gyermek irányjelzés és körültekintés néíkül hirtelen bal­ra kanyarodott, amikor már előz­te őt személygépkocsijával Allé Klára pécsi lakos. A gyermek a szélvédőüvegnek vágódott. Tóth Szivák Erikát eszméletlen álla­potban, súlyos sérüléssel szállí­tották a kórházba. Pálmonostora határában, az E—5-ös számú főútvonalon Karcz Marek lengyel állampolgár Szeged felől Kiskunfélegyháza irányába közlekedett személygépkocsijával. Miután nem tartott kellő követé­si távolságot nekiütközött az előt­te balra kanyarodás miatt_lassító Harkai István csengelei motorke­rékpárosnak. Az ütközéstől a mo­toros utasával együtt a földre zu­hant. A motoros és édesapja sú­lyosan megsérült. Kiskunfélegyháza és Bugac kö­zött egy földes dűlőútról a szilárd burkolatú útra hajtott fel Kohaj- da Imre, Kiskunfélegyháza, Ta­nya 11. kerület 205. szám alatti lakos személygépkocsijával. Nem biztosított elsőbbséget a már fék­távolságon belül motorkerékpár­ral érkező Molnár István Kun­szállás, Tanya 487. szám alatti la­kosnak és összeütköztek. A mo­torkerékpár vezetőjét súlyos sé­rüléssel szállították a kórházba. Dusnok határában, az 51-es szá­mú úton Bakula László 53 éves, Dusnok, Rózsa Ferenc utca 8. szám alatti lakos figyelmetlenül vezette segédmotoros kerékpárját és nekiütközött az előtte haladó autóbusznak. Bakula László sú­lyosan megsérült. Bácsalmáson, a Mártírok útja és a Dózsa György út kereszte­ződésében Kalmár János, Bács­almás, Kálvária utca 32. szám alatti lakos kerékpárjával sza­bálytalan balrakanyarodás miatt összeütközött a vele szemben mo­torkerékpárral érkező Schneider Péter Madaras, Petőfi utca 71. szám alatti lakossal! Kalmár Já- no súlyosan, a motoros könnyeb­ben megsérült. Miske és Kalocsa között Kanpig István Császártöltés, Petőfi utca 60. szám alatti lakos személygép­kocsiját nagy sebességgel vezette, áttért az út bal oldalára és ösz- szeütközött Liptai István, Kecs­kemét, Nyíri út 17/b. szám alatti lakos személygépkocsijával. A baleset következtében Dóra Mi- hályné mélykúti és Liptai Ist­vánná kecskeméti lakosok súlyo­san megsérültek. A két gépkocsi- vezető könnyebben sérült meg. Jakabszálláson, a Petőfi utca és a Felszabadulás út keresztező­désében Törteli Antalné Jakab- szállás, Petőfi utca 56. szám alat­ti lakos személygépkocsival nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő Szabó Imre Jakabszál- lás, IV. kerület 171. szám alatt lakó motorkerékpárosnak és ösz- szeütköztek. Szabó Imrét a men­tők a kórházba szállították. G. G. MOZI 1378. október 3* íyetv í KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és 7 diakor PILLÁN -UÚ Csak lti éven ielüáuknék Dupla, 50 százalékkal ie"-:n élt I Az ifjúsági Piriitek ne rvé Kétrészes színes, ir.ov kJ KECSKEMÉT AIcP_.il fél 4 órakor LÜDAS MATYI Magyar film vígjáték háromnegyed 6 és 8 órakor AT AKASZTANI VALÓ BOLOND NÖ 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő francia bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor SZIVÁRVÁNY Színes szovjet mesesorozat STÜDIÖMOZI: (A Városi mozi épületében) 8 órakor MONSIEUR VERDOUX 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Amerikai film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-610. 12-51« (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215-95162 jelzőszámlára Készült b Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út C. SOOi Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 91»-mx *

Next

/
Oldalképek
Tartalom