Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-06 / 236. szám
ARAD, 1849. Tizenhárom csillag lehullt Népfront a társközségben Tíz év távlatából is jól emlékezhetünk még rá. milyen jelentős társadalmi, gazdasági változások mentek végbe hazánkban a hatvanas és hfetvenes évek fordulóján. Valójában ez a folyamat jelezte, hogy olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amelyen túl már egyetlen területen sem felelnek meg az eddigi követelmények. A X. pártkongresszus azért iktatta annak idején határozatai közé az államélet és a szocialista demokrácia továbbfejlesztését is, s alkotta meg az országgyűlés a harmadik tanácstörvényt 1971 februárjában. „MOST TÉL VAN és csend és hó és halál". — A negyvennyolcas szabadságharc bukása utáni fegyvertelen, kiszolgáltatott Magyarország tragikus állapotát idézi Vörösmarty verssora. A gyászos korszak emlékét, mely 129 év óta. október 6-án újra és újra feleleveníti Haynau tábornagy rémuralmát, aki így vallott magáról: „Én a rend embere vagyok, és nyugodt lelkiismerettel lövetek százakat főbe, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen eszköz minden jövendő forradalomnak elejét venni.” Magyarországon is ezzel kezdte: 1849. október 6-án, Aradon a vár árkánál kivégeztetett 13 hős honvédtábornokot. Tizenhárom katonatiszt sorakozott a bitó alá, a kivégző osztag fegyverei elé. Köztük olyanok, akik talán bízva az ellenség nagylelkűségében, vagy mert nem tudtak megválni a hazai földtől a világosi fegyverletétel után —, megadták magukat. De nem tagadták meg a forradalom eszméit, inkább feláldozták életüket a nemzet, a szabadság egyetemes ügyéért. Ugyancsak aznap lőtték főbe a pesti Újépületben (a Tv mai épülete helyén álló kaszárnyában), gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét és a forradalom több vezető politikusát. Jelképesen — nevüket akasztófára tűzve —, kivégezték a külföldre menekülteket is. AZ ÉVFORDULÓ gyászt ébreszt gondolatainkban, az aradi mártírok — Aulich Lajos, Damjanich János, Desseuiffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Wester- burg Károly, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schwei- del József, Török Ignác, Vécsey Károly — neve mindörökre belerögződött a nemzet emlékezetébe. Arad azonban nem csupán a kegyelet i jelképe maradt a magyarságnak; a tizenhármak a forradalom jelképeivé magasodtak. ■ Pedig különböző útról indultak el: régi nemesi családból származott föurak, hivatásos katonatisztek, akik meggyőző- j déssel forradalmi eszméket í vallottak, vagy ösztönösen a haladás oldalára álltak. Egyesek közülük korábban, a szabadságharc előtt különbözőképpen cselekedtek, a gyászos napon mégis a tizenhármak képviselték a nemzeti szabadságharcot, az európai haladást. Sorsfik tanulságos, hazafias magatartásuk példát adó, emlékük megbecsülendő. Az 1849 utáni esztendőkben példájuk hitet és erőt adott a nemzeti ellenállásnak, nem hagyva elaludni a szabadság gondolatát. Az eszmék ébrentartásában nagy szerepet vállaltak a legkiválóbb írók, művészek. Arany János a 48-as emlékeket, Petőfi szellemét idézte, s megénekelte a vérszomjas hódítóval is szembeszálló walesi bárdokat. Vajda János a nemzet „virrasztóiról” írt, Székely | Bertalan, Madarász Viktor festményeiken történelmünk hősi jeleneteivel fejezték ki, hogy a cselekvő hazafiság hi- | vei. Kossuth Zsuzsa, Leöwey Klára és Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörői sem maradtak ki az ellenállás szervezéséből. Folytatták a küzdelmet az ország határain túl, az emigrációban élők is. ARAD ma szimbólum — a szabadság egéről lehullt tizenhárom csillagnak jelképe, annak a tizenhárom hősnek, akiket a magyar nép kegyelettel I és tisztelettel örökre megőriz emlékezetében. H. A. E jogszabály birtokában a tanácsszervek már szerencsésebb körülmények között szolgálhatták a települések érdekeit. Ezt segítette elő a tanácshálózat korszerűsítése is. s ezen belül talán mindenekelőtt a községi közös tanácsok kategóriájának a megteremtése. aminek révén kedvezőbb esélyek nyíltak az anyagi eszközök és a szellemi erők koncentrálására, a helyi igazgatási munka szakszerűségének fokozására. Főleg a kisebb települések — a későbbi társközségek — szempontjából voít ez döntő változás, hiszen egymagukban aligha tudtak volna lépést tartani az általános fejlődéssel. Nincs tehát abban semmi csodálni való, hogy ma már az összes községi tanácsoknak mintegy a fele közös tanács. Teljes joggal Ilyenformán az arány megnyugtatónak tűnik, s az is. hogy a több mint 700 közös tanácshoz 3222 falusi település tartozik. A községek összevonásában rejlő lehetőségek azonban mindaddig csupán vágyálmok maradnak, amíg a tanács — a társközségekben működő más politikai és társadalmi szervek, de elsősorban a népfrnntbizottságok segítségével — nem talál módot a sok-sok helyi kérdés megoldására. Márpedig a tapasztalatok arra utalnak, hogy ez nem csekély erőfeszítést követel. A társközségekké vált települések lakossága ugyanis nem mindig érti meg, hogy a tanácsuk megszűnése és a fejlettebb székhelyközséghez váló kapcsolódásukkal inkább erősíti, semmint gyengíti helyzetüket. Hiszen az ő tanácstagjaik is ott vannak a közös tanácsban, ahol képviselhetik választóik érdekeit, nem utolsósorban akkor, amikor a közös fejlesztési tervek1 ről döntgpgkí, £11414$! .',g9#Alí“HPP pedig a székhelyközség ma már könnyebben megközelíthető boltjai, intézményei, vállalatai enyhítenek. Arányos fejlődés Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az összetartozás érzésének elmélyítésében, a lakosság és a közös tanács kapcsolatainak erősítésében igen jelentős szerepet játszanak a társközségi népfrontbizottságok. Mint ismeretes, korábban a népfront helyi szervei jobbára csak a képviselő- és a tanácstagi választások idején hallattak magukról, mindenekelőtt a jelöléseknél és a szavazás lebonyolításakor — ma már azonban más a helyzet. Amióta a társközségekből „kivonult” a tanács, az ott működő népfrontbizottságoknak újszerű, az addigiaknál összetettebb, s nagyobb felelősséggel járó tennivalóik adódnak. Nem kisebb feladat hárul rájuk. minthogy ezekben a falvakban a társadalmi és a közélet ..első számú” éltetői, szervezői legyenek, s egyben — a társközségi tanácstagokkal és a tanácstagi csoportokkal közösen — mindenkori szószólói is az ottani állampolgárok érdekeinek, gondjainak, ügyeinek. Amiből az ^is következik, hogy a társközségi népfrontbizottságnak szoros kapcsolatot kell tartania mind a település lakosságával, mind a közös tanács vezetőivel, mind pedig az. adott közigazgatási terület valamennyi népfrontszervével. Enél- kül a közvetítő és összehangoló „hálózat” nélkül aligha lenne biztosítható a társközségek arányos fejlődése.' Az egyenlő partner Ha ez a munkamódszer még nem is egészen általános a közös tanácsokhoz tartozó településeken. azért a kezdeti időkhöz képest mégis számottevő a változás. Érezhetően megélénkült a népfrontbizottságok tevékenysége, a közélet ébren tartásának újabb és újabb formáit alkalmazzák, aminek következtében a lakosság is egyre világosabban érzékeli a népfrontszervek működésének jelentőségét. A társközségekben mindjobban terjed a felismerés: jóllehet, a ríépfrontbizottságok nem állami. hanem mozgalmi szervek, a kisebb falvakban élő emberek ugyanolyan bizalommal fordulhatnak hozzájuk fejlesztési, ellátási, kulturális és egyéb gondjaikkal, mint korábban az önálló tanácsukhoz. S ami legalább ilyen lényeges változás: ma már a közös tanácsok vezetői is teljes értékű partnernak tekintik a népfrontibizottságokat. Ahol ilyenféle a kapcsolat a közös tanács, a népfrontbizottságok és a lakosság között, ott feltehetően előbb-utóbb mindenki belátja, hogy meggondolatlanság lenne visszakívánni a korábbi közigazgatási helyzetet. N. G. Átadták a felújított Margit-hidat Hivatás és elkötelezettség A Kalocsai Járási-Városi Rendőrkapitányság élénk színre festett épületébe napról napra á pontos idő mérhetőségével érkezik Ko- szecz László rendőr alezredes, rendőrkapitány. Az ultoán ráköszönnek, mindenki ismeri, ami természetes, hiszen 1953 kora őszétől él Kalocsán, idestova 25 éve, és azóta megszakítás nélkül tagja a párt vezető testületének. — Beszélgetésünk kezdetén azt mondta, hogy „én le tudom mérni, mi van ma, mert tudom, mi volt”. Induljunk ki ebből a mondatból, vagyis honnan indult? — Békéscsaba Jaminának nevezett munkásnegyedéből még közelebbről a BUM téglagyárból, ahova születési évem letagadásá- val kerültem be, valóságosan 14 éves koromban, egyszóval az iskola befejeztével. Felvettek a legrondább munkára, kazántakarításra. Csak aki csinálta, az tudja,' milyen az 50 fokos kemence izzasztó fala. Minthogy a helyem megálltam, szerencsémre állandó munkát kaptam a lakatosműhelyben, és ezzel megkezdtem munkáséveimet 1942-ben. Tehát mérni tudom a múlthoz a mát. — Az elkötelezettségről szólván osztálykötöttségről is beszélt. A munkásélet vagy egyéb is elkötelezettséget jelentett életében? — Elsősorban hovatartozásom, hiszen édesanyám a „Rokkában" dolgozott, de egész rokonságom munkás volt, nagyrészt a téglagyárban. Ez a tény, a családi kötöttség és az a nehéz környezet, amiben éltünk, a felszahgdulá? előtti munkáséletemmel együtt úgy élt bennem, hogy azt el kell felejteni és felejtetni a jövendővel. Mindez persze nem így fogalmazódott meg akikor, hanem a lakatosműhely kollektívájának szellemében, ahol elsőnek alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja. A gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy 1944. október 6-án szabadultunk fel és én október 10-én a Vörösőrségbe kerültem a műhely volt illegális kommunistájának javaslatára. Onnan jelentkeztünk a pártba. Először — ahogy visszaemlék- szem — novemberben még csak vörös színű látogatójegyet kaptunk, azzal mentünk a Csaba szállóba a gyűlésekre. 1945 februárjában vettek fel a pártba. Akkor az egyik ajánlónak illegális kommunistának kellett lennie, az enyém az öreg Sztankó volt, akivel együtt dolgoztam a gyárban. Itt kezdődött tehát elkötelezettségem egyértelműen és visszavonhatatlanul. Nemcsak tagja lettem a pártnak, hanem katonája is, mert a párt javaslatára beléptem a német fasiszták ellen harcra készülő új magyar hadseregbe. A kötelesség oda szólított, mint sok más kommunistát és munkást. — Ügy látszik, mégsem katona, hanem rendőrtiszt lett. Mi ennek az oka? — őszintén megvallva, rendőr akartam lenni. Onnan indultam, és hogy mondjak egy lényeges dolgot, mi, akik bottal jártuk az utcákat 1944 telén a Vörös Hadsereg fegyveres katonái mellett, tudtunk rendet tartani, pedig nem volt könnyű az akkori helyzetben. Szóval vonzott a rendőri hivatás. Ott kezdtem legalul, és amikor megindult a Rendőrtiszti Akadémia, rábeszélt a parancsnokom az iskolára. Akkor háromnapos felvételi volt, kemény próbával. Felvettek és az első végzősök között hadnagyként, századparancsnoki beosztásba kerültem Szegedre. — Ha jól tudom, 1951 óta kapitány. Tehát egy egész rendőri szervezet van az irányítása alatt. Párttitkár is volt, és 1953 szeptembere óta, vagyis amióta Kalocsán él, folyamatosan választott tagja a párt vezető testületének. Felelősségteljes politikai munkájáról mondana valamit? — Amivel megbíztak, annak igyekeztem eleget tenni. Mint testületi tag elmondom a véleményemet akkor is, ha néhányan nem értenek egyet azzal. Másként nem lehet. Lényegileg minden pártdöntés felelősségteljes állás- foglalás, és minket azért választottak a testületbe, mert erre alkalmasnak tartanak. Ezért ennek meg kell felelni, képviselve a párt akaratát, és erről, amikor annak az ideje van, számot is kell adni. A huszonöt év alatt a legfontosabb pártmunkám a közbiztonság volt, amellett, hogy minden jelentős döntésből és pártmunkából kivettem részem. Én is ott voltam a tsz-szervezésnél, és mondtam, hogy jobb lesz majd emberek. Tehát nemcsak felemeltem a kezem, mint a végrehajtó bizottság tagja, hogy kezdjük meg a járásban a szocialista mezőgazdaság megteremtését, hanem bementem a kis portákra, a házakba és elmondtam a meggyőződésem szerintit. Mindenki úgy ismerhet, hogy a munkából nem vonom ki magamat. Ott voltam a legkeményebb időszakban is, amikor a rendcsinálás nehéz feladata hárult a pártra és a hatalmi. szervekre, amikor újra kellett szervezni pártunkat. Akkor ezt kaptam feladatnak, máskor pedig más jellegűt, mert a pártmunka ilyen: konkrét helyzetben konkrét feladat van, és más a helyzet ma. más volt negyvenötben, és más a közbülső időben. Ezért és erre mondtam beszélgetésünk elején, hogy le tudom mérni az utat, értékelni tudom ami van. mert láttam, átéltem ami volt. S örülök annak is, ami nem mindenkinek adatott meg, hogy hosz- szú időn át egy bizonyos pontról nézhettem a fejlődést és mindenkor részese is lehettem ennek a változásnak. — Befejezésül megkérdezem, a munkát miként kívánja tovább folytatni — mert ezzel is kell számolni —, ha nyugdíjba vonul? — Ami a munkát és a pártmunkát illeti, addig dolgozom, amíg az erőm és egészségem engedi, amíg a párt alkalmasnak talál, s feletteseim másként nem döntenek. Szóval addig dolgozzon az ember, amíg képes rá, de kapaszkodni nem szabad. Feladat, tennivaló mindig lesz annak, aki tud és akar megújulni, újítani, amíg szellemi erővel és frisseséggel bírja. Benke Ferenc 1-78. októ ber S. 9 PÜ7ÖFI NÉPE • 3 PANORÁMAŐsz az Adrián # A hegyekkel körülbástyázott, és a tengerrel farkasszemet néző Gradac. A TENGER még őrzi a nyár melegét, de a Napnak már meg kell birkóznia az egyre maka- csabb hajnali ködökkel. Erőfeszítése sikerrel jár: a délelőtt tiszta fényeiben felragyognak a kopár szirtek, benépesül a part, csónakok, gumimatracok színesítik. A hegyeken túl már véget ért a nyár, itt majdnem teljes pompájában virul. Mintha azok kedvéért prolongálták volna, akik csak most jutottak vízhez, pihenéshez. Nyugdíjasok, szolid házaspárok, szerényebb jövedelmű családok az utószezon vendégei. Lényegesen olcsóbban, de ugyanazt kapják, mint a főszezon üdülői: a víz szikrázó kékségét, kellemes napsütést, a táj festői szépségét. Az aranyzománcú mediterrán ősz zamatét, varázslatát. A élvezet is sokkal zavartalanabb. Nincs kavargó tömeg, jut hely a strandokon és a szállodákban. A nagyra- nőtt csendben kitárulkoznak a kertek, a sétálót nyugalom veszi körül, zavartalanul nézelődhet, ösvények kanyarodnak a lába elé, úgy léphet be a vad szirtek közé fészkelt hegyi falvakba, mintha hazatérne. Szelekről, viharokról, küzdelmes, kemény életről mesélnek a terméskövekből épített, dísztelen házak. Évszázadok óta dacolnak a természet vad erőivel, és az idővel. Méteres vastagságú falak, résnyire szabott ajtók, ablakok. ( A fűvel benőtt köveken gyíkok sütkéreznek, földre terített ponyvákon füge, mandula szárad. Lent, a mélyben olvasztott ezüstként fénylik a tenger. A búcsúzni készülő Nap lángralobbantja a partmenti házak piros tetőcserepeit. Gradac, nem is olyan régen még egy volt a turizmustól érintetlen, ódon halásztelepülések közül. Mióta felfedezték a hegyek közé ékelt öböl romantikus fekvését, vizének áttetsző tisztaságát, rohamos fejlődésnek indult. Szállodát kapott, üdülőket telepítettek a hangulatos, öreg házak köré, megkezdődött és még javában tart az építkezés. Nyaranta minden szobát kiadnak. ősszel megszűnik a zsúfoltság, esténként már majdnem üresek a vendéglők, kerthelyiségek. A mozdulatlan tenger fölött romantikusan világít a Hold. Mesz- szire száll a parázson sülő cse- vapcsicsa sűrű, fűszeres illata. Halak sercegnek a forró olajban, a yendéglős vérpiros dalmát bort tölt a poharakba. Tücskök szolgáltatják a muzsikát. Ha a nyár szép, az ősz egyenesen elbűvölő; az Adrián. • Bárkáról árusítják a gyümölcsöt, vörös bort és a szőlőpálinkát — rákiját — a fürdőzőknek. • Égbemeredő sziklafalak között vezet az út az Adriára. Rengeteg a baleset. Itt éppen hosszú kocsisor várja, hogy az alagút bejáratát eltorlaszoló autóroncsokat eltávolítsák. (Vadas Zsuzsa és Radó Gyula képriportja)
