Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

PETŐFI NÉPE KÉTNAPOS ÜNNEP A november 7-éveI kapcsolatos munkarend Ebben az évben november 7-e keddi napra esik. A Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékozta­tás szerint a munkarend a ko­rábbi évek gyakorlatának meg­felelően a következő lesz: November 4-én, szombaton ren­des munkanap, ekkor dolgozzák le a hétfői munkanapot; november 5-én, vasárnap, a nem szabad szombatos munkarendben dolgozók részére szombati a mun­kaidő-beosztás, a többieknél szün­nap; november 6-án hétfőn, heti pi­henőnap ; november 7-ión munkaszüneti. rep. Nem vonatkozik ez a munka­rend a megszakítás nélkül üze­melő és a rendeltetése folytán munkalszüneti napokon is működő vállalatokra, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott dol­gozókra, (MTI) Kecskeméti házgyári lakások Pécsnek A választékbővítéssel egyidejű­leg növeli üzemi kihasználtságát a Kecskeméti Házgyár, amelynek termelését 1980-ig lekötötték az ország városépítői. A gyárat, amely harmadik éve termel, az idén eddig több mint kétezer la­kás hagyta el, s az év hátralevő időszakában még közel hatszázat adnak át a megrendelőknek. A hat típusban gyártott lakóházpanele- Icet elsősorban a Duna—Tisza kö­zi városok — Kecskemét, Kiskun­félegyháza, Baja, Cegléd és Nagy­kőrös — építői fogadják. Az idén először kaptak megrendelést a fő­városból, jövőre pedig 300 la­káshoz elegendő elemet szállíta­nak Pécsre. A variálható, tágas kecskeméti házgyári lakásokból a növekvő igényeket kiszolgálva, jövőre az idei 2600-nál többet gyártanak. A tervek szerint 1980- ban már évi 3300 lakás előállítá­sát tervezik. így a gyár működé­sének első öt évében 12 ezer ház­gyári lakás kerül beépítésre az ország városainak új lakónegye­deiben. Kecskeméten a lakóházpanelek felhasználásával vált lehetővé, hogy a tervezett időre elkészüljön a 10 ezer lakosú Széchenyiváros, ahol lényegében befejeződött a lakóházi építkezés. A gyorsan né­pesedő megyeszékhelyen a továb­biakban az Árpádváros megújítá­sához használják fel a helyi ház­gyár termékeit. Avatás előtt Kecskeméten a Petőfi Nyomdáiban 1976 augusz­tusában kezdődött egy közel 100 millió forintos beruházás meglvalósítása. Napjainkban már 3 ezer négyzetméterrel több, az igényeknek megfelelő munkaterület áll a dolgozók rendelkezésére a két új csarnokiban Külön jelentőséget ad ennek a be­ruházásnak, hogy mintegy 65 millió forintot köl­töttek a különböző korszerű gépek beszerzésére, amelyekkel termelési eredményeiket jelentősen nö­velni tudják. A tervek szerint november közepén tartják az új csarnokok ünnepélyes avatását. HÍREK • HÍREK UTAZÓ EGEREK.. . A minap Budapesten felszálltam a Napfény-expresszre. A vonat indulásáig még Jó pár perc volt hátra. Gondoltam, békésen olvasgatok. Ámde ember tervez... A hideg fülkében fázósan húzódtam össze, amikor figyelmemet- ül útitárs keltete fel. Az egyik ülés alól egy Jól táplált, szürke egér bújt elő és szaladt el a lábom alatt. Rémülten ugrottam fel és menekültem át á kővetkező fülkébe. Az ott levő utasok azonban megnyugtattak, hogy náluk nem egy van, hanem kettő; éppen az előbb fejezték be uzsonnájukat a pad­lóra hullott morzsákból. Ekkor már a kalauznőhöz fordultam, aki közölte* nem ez az első ilyen utas a modern gyorsvonatl kocsikon. Legutóbb már egy patkányt is találtak az elsőosztályú vagonban. ° Mit volt mit tenni, kissé félve bár, de visszaballagtam helyemre és fel­húzott lábakkal, tekintetem meredten a padlóra szegezve utaztam Kecskemé­tig. Fárasztó volt. Kérdésem: Egerek Is válthatnak helyjegyet az expresszekre? CS. E. • A nyomda egyik fő profiljává válik az öntapadó címke, melyből az idén 56, jövőre pedig már 64 millió forint értékűt adnak át a megrendelőknek. Felvételünkön Gerencséri Erzsébet gépével ellenőr­zi a kész címkék minőségét, jobbról Szegvári Jó- zsefné csomagoló munka közben. • Jelentősen növekszik a különböző csomagolóesz­közök iránti igény. A dobozok gyártásában nagy se­gítséget jelent a képünkön látható ragasztó gépsor, amely óránként a nagyságtól függően 3—5 ezer do­bozt ragaszt. Felvételünkön Dunai Sándor gépke­zelő új méretre állítja át a gépet. (Opauszky László felvételei.) Gyümölcsöző együttműködés a cipőiparral Hol szorít a cipő? A kérdésre a válasz nem is olyan költői! Vélhetnénk, hogy csupán a ké­nyes lábon, holott éppúgy meg­keseríti ez a kérdés a cipőgyár­tás és a kereskedelem illetékeseit is időnként. Ha nem is szó sze­rint, hanem az ellátásban jelent­kező gondokkal. A kecskeméti városi pártbizottság végrehajtó bizottsági ülésén is foglalkoztak már a megyeszékhely cipőkiná- latának szegényes voltával, az Alföld Szövetkezeti Kereskedel­mi Vállalat tevékenységével ösz- szefüggésben. Sürgető igényt fo­galmazott meg a testület: a vál­lalat, illetve az Alföld áruház gondoskodjon arról, hogy a jo­gos igényeknek és elvárásoknak megfelelő választékot teremtse­nek. S most vizsgálódjunk, mi is 'történt azóta? Felújították a már meglevő együttműködési kapcsolatot a Kiskunmajsai Ci­pész Szövetkezettel, az áruház cipőosztálya és a szövetkezet szo­cialista brigádjai szerződést kö­töttek, s ebből mintegy kétezer pár csizma „gyümölcsözik”. Már megtekinthetők ezek a szép láb­belik az áruház kirakatában: előkészület ez a hétfőn, a Ka­tona József Színházban megren­dezendő divatbemutatóra, melyen a Felsőruházati Nagykereskedel­mi Vállalat mutatja be őszi—téli kollekcióját, s felvonultatják a szövetkezet 'termékeit is. , Ezen túlmenően egy új szol­gáltatást üdvözölhetünk: az áru­házban minden pénteken a szö­vetkezet mestere rendelést vesz fel, illetve a készítendő lábbeli­hez a méreteket lejegyzi. Nem kell tehát Kiskunmajsára utazni, ha valaki csináltatni akar mé­retes lábbelit... A másik, felkutatott beszerzé­si lehetőség is kézenfekvőnek tűnnék, ha nem lenne néha át­hághatatlan szakadék a gyártók és a forgalmazók között. Az Al­föld Cipőgyá* _megyénkben, ont­j a a cipők százezreit, mégis a Budapesti Nemzetközi Vásár ide­jén folyt eredményt hozó tár­gyalás, melynek lényege: a gyár Múzeum körúti mintaboltjában kapható kollekciót Kecskeméten is árusítani fogják. A harmadik, igen bőségesnek Ígérkező forrás a Fővárosi Cipő­bolt Vállalat, mely szintén be­mutatja a vásárlóknak az általa forgalmazott lábbeliket. Erre a cipőszemlére november végén ke­rül majd sor. Kisebb mennyiségű, különle­ges minőségű cipők-csizmák ér­keznek még Rakamazról, a Sza­bolcsi Cipőgyártól, a Salgó Ci­pész Szövetkezettől is. Természetesen a legfőbb ellá­tó tisztét továbbra is a Tiszán­túli Cipőnagykereskedelmi Válla­lat tölti be, egyik legnagyobb szállítója marad az Alföld áru­háznak. A felsoroltakból kitűnik, hogy^ egy lendületesebb, a vásárlók igényeit körültekintően figye­lembe vevő beszerzési folyamat indult meg a cipőellátás minősé­gének javítására. Mondhatnánk, a kereskedelem „sánt.ikál” vala­miben, amitől a vásárlók — re­méljük — kényelmesebb cipők­ben járhatnak. NAPTAR 1978. október 89., vasárnap Névnap: Nárcisz Napkelte: 6 óra 23 perc. Napnyugta: 16 óra 33 perc. Holdkelte: 3 óra 25 perc. Holdnyugta: 15 óra 37 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan kisebb eső, zápor. Mérsékelt, időnként megélénkülő északnyu­gati, nyugati szél Legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet : általában 0, plusz 4, délkeleten még 0, mínusz 2 fok között; legmagasabb nappali hő­mérséklet 9—14 fok között. (MTI) Egy hónap múlva gépkocsi­nyereménybetétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva, november 28—29- én Budapesten rendezi' a nyere­ménybetétkönyvek idei negyedik, sorrendben a hetvenedik sorso­lását. A húzáson az 1978. július 31-ig váltott és október 31-én még forgalomban levő betétköny­vek vesznek részt. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 43. já­tékhéten öttaláiatos szelvény nem volt. A négytalálatos szel­vények száma 63, nyereményük egyenként 121419 forint. Három találatot 6025 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 635 forint. Két találatot 16 289 fogadó ért él, egyenként 29 forintot kapnak. A nyeremények az illeték levo­nása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — MINEK NÉZ ENGEM? cím. mel mutdtja be új műsorát a Mikroszkóp Színpad. Természe­tesen ebben is fontos szerep jut Hofi Gézának és Komlós János­nak. Vendégként Agárdi Gábor és Kazal László lép föl. Nemzetközi szociálturisztikai tanácskozás Huszonkét ország 78 szociáltu­risztikai irodája képviselőinek részvételével szombaton megkez­dődött a nemzetközi szociálturisz­tikai iroda (BITS) közgyűlése a SZOT székházában. Magyarországról évente mintegy 21 ezer üzemi, vállalati dolgozó utazhat más országokba üdülés­re, többségükben a szocialista or­szágokba. Ezek az utazások ál­talában 25—30 százalékkal ol­csóbbak, mint a más irodák szer­vezte utak. A hazai SZOT-üdü- lőkben a kiutazókkal azonos számban fogadják a társországok vendégeit. A mostani tanácskozáson a szocialista országok irodái értéke­lik eddigi eredményeiket, s meg­állapodnak a további együttmű­ködésekben. Jövőre újabb prog­ramokat szerveznek a szociáltu- risztikában; a magyar turisták többek között eljuthatnak Tátra- lomnicra és Rigába is. Növekszik a repülőgépes utazások sááma, elsősorban az NDK-ba és a Szovjetunióba. (MTI) HHBHT imnn—11 ni i Egyik reggel, amikor felöl­töztettek, hogy szokás szerint bölcsődébe vigyenek, én ordí­tani és toporzékolm kezdtem. Beszélni még nem tudtam, de torkomszakadtából ordítottam és teljes erővel toporzékoltam. Anyám megértette, hogy nem akarok bölcsibe menni. Telefo­nált a munkahelyére, és egész nap otthon maradt velem. Aztán egyszeresük megint ordítani kezdtem és nem men­tem óvodába. Nagyanyám fel­jött faluról, sürgősen nyugdíj­állományba vonult, hogy gond­jaiba, vehessen. Következő al­kalommal ismét ordítottam, to­porzékoltam és nem mentem a jelmezbálra. Gyönyörű doktor­jelmezemet odaadták a szom­széd fiúnak. Aztán — jól em­lékszem! — később már nem toporzékoltam, hanem kérdése­ket tettem fel. Ilyeneket: vagy hulladékvasat gyűjtök, vagy érettségire készülök. Szüleim úgy határoztak, az érettségi fontosabb. Aztán persze az ab­lakból észrevettem, hogy teljes gőzzel gyűjtik helyettem a va­sat. Ezenkívül még azt is ész­revettem, hogy Ljuszka Cselki- na arca elpirul, szeme fárosz- ként ég. Később már ravaszabb let­tem és igazolást szereztem ar­ról, hogy nincs kire hagynom elöregedett nagyanyámat, ezért vem tudok elmenni az egyete­mista építöbrigáddal. Egész nyáron át előttem volt, hogyan vonultak be a többiek a ku­pékba, s hogy Luszka Cselkina szeme folyton keresett valakit. Az újságos bódé mögött áll­tam, nem vettek észre. Később határozottan érez­tem, hogy nem bírom ki Ljusz­ka nélkül. Elfogott a félelem, de aztán beszéltem egyik or­vos ismerősömmel, aki igazolást adott arról, hogy visszamenőleg negyedíziglen beszámíthatat­lan vagyok, s hogy nem szabad családot alapítanom. Ljuszka kerekre nyílt szemmel bámult rám és férjhez ment máshoz. Amikor meguntam az éttermi kosztot, én is megnősültem. Nejem gyereket szeretett vol­na, de én azt mondtam: majd később. Egyszer aztán, amint hazatértem a munkából, látom, a feleségem nincs otthon. So­ha többé nem találkoztunk. Sokáig ábrándoztam egy ku­tyáról. Terriert szerettem vol­na napfényes reggeleken sétára indulni vele. Egy intelligens öregúr eladásra kínálta csodá­latosan bozontos kölyökkutyá- ját. Szemügyre vettem a ku­tyát, megnéztem lelógó söré­nyét, aztán bizalmasan közöl­tem: a kutyát sajnos, nem ve­hetem meg, mivel egy évre Af­rikába utazom. Amikor elérkezett nyugállo­mányba vonulásom ideje, munkatársaim egy kis búcsú- ünnepséget akartak rendezni tiszteletemre, de én azt mond­írm—i—iwi tam, köszönöm, májgyulladá­som van. Egyik alkalommal a televí­zió előtt ültem, és hirtelen úgy éreztem, halaszthatatlanul ta­lálkoznom kell Ljuszka Csel- kinával. Rég nem láttuk egy­mást, kereken ötven éve. Gyor­san elővettem a kalocsnimat, és felkerestem. Amikor benyi­tottam hozzá, kezében cekker lógott, benne egy üveg kefir. Észrevett, sokáig bámult rám, majd megkérdezte:- „Te vagy az? Már azt hittem, el se jössz’’. A sírás környékezett, szerettem volna megcsókolni szikkadt, madársovány kis ke­zét, de ehelyett megemeltem a kalapomat és ezt mondtam: „Bocsánat, valakivel nyilván összetévesztett...” Hazatértem, újra leültem a televízió elé és elgondolkoztam eddigi furcsa életemen. Miért történt minden így, ahogy tör­tént? Gondolatban végigkö­vettem eddigi életemet, kitar­tóan kerestem, hol hibáztam el? És úgy tűnik — megtalál­tam. Engem nem értettek meg. Azon a reggelen, amikor ordí­tottam és toporzékoltam, anyám szentül azt hitte, hogy nem akarok bölcsődébe menni. És én nem mondhattam neki semmit, mivelhoav nem tud­tam beszélni. Csakhogy én azért ordítottam és toporzékol- ta)m, mert a saját lábamon szerettem volna menni. Irta: Rima Marzitova Fordította: Baraté Rozália Október 27-én hajnali 4 óra­kor Kecskemét határában, a 441-es úton Bogdán Sándor ma­gánkereskedő, váci lakos egy utánfutós személygépkocsival Nagykőrös irányából a megye­székhely felé haladt. Későn vet­te észre az úttest közepén tar­tózkodó Nagy Árpád középisko­lai tanárt, szolnoki lakost és a kocsi bal oldali részével elütötte. Ezután lassított, de nem állt meg, ‘ csak később, az ütközés helyétől mintegy két kilométer­re. A baleset következtében Nagy Árpád olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesz­tette. Bogdán Sándort könnyű sérülésekkel szállították kórház­ba. A vizsgálat a szerencsétlen­ség előzményeként kiderítette, hogy egy Kecskemét felől ér­kező személygépkocsi vezetője in­tegetéssel figyelmeztetni akarta Bogdánt, hogy az úttesten egy feltehetően részeg gyalogos tar­tózkodik. ö azonban elhúzott mellette, később fékcsikorgás és csattanás hallatszott, az után­futós autó lassított, majd tovább­hajtott, A nyomozás során az is kiderült, hogy Bogdán Sándor nem tartotta be a KRESZ-előírá- sokat, mivel rosszul választotta meg járműve sebességét, s így az általa belátható távolságon be­lül nem tudott volna lefékezni. Ugyanazon a napon reggel 9 órakor Szabadszállás—Balázs- pusztán Ludányi József lakatos, helybéli lakos gépkocsijával az Aranyhomok Tsz területéről, megállás nélkül, nagy sebesség­gel próbált jobbra, a szilárd bur­kolatú útra kanyarodni. Eközben átsodródott az út bal oldalára és ott összeütközött a szemből, Ke­rekegyháza felől érkező menet- rendszerű autóbusszal, melyet Szabó József kecskeméti lakos vezetett. Ludányi József nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, élet- veszélyes sérülést szenvedett, a mentő a megyei kórházba szál­lította. Az anyagi kár mintegy 15 ezer forint. A szakértői véle­mény megállapította, hagy a karambolért Ludányi Józsefet terheli felelősség. K. F. MIRE JÓ EGY AUTÓ? — Hercegszántón 820 tagot számlál a csátaljai álész, mely­nek igazgatósági ülésén a közel­múltban értékelték a herceg- szántói alapegység munkáját. Ha­tározat született, hogy a közellá­tás érdekében növelik az élelmi­szerek választékát, s jövőre két­millió forintot fordítanak a szö­vetkezeti egységek kulturált kül­lemének megteremtésére. — AZ ORBIS lengyel utazá­si irodák magyarországi képvise­lete és a kecskeméti IBUSZ-iro- da október 31-től november 12- ig Kecskeméten, a Megyei Mű­velődési Központban kiállítást rendez „Lengyelország tájairól és népművészetéről”. — Hatszáz millió forint értékű konzervipari gépet gyárt az elő­zetes számítások szerint a VI. ötéves terv első felében a kecs­keméti MEZŐGÉP Vállalat, amely a konzervipari gépek gyártására szakosodott. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. OKTÓBER 29. 15 órakor a színházteremben: FILMKLUB II. Bérletes Előzetes: 30-án, hétfőn 17 órakor: Jogi tanácsadás KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. október 29. vasárnap du. 3 óra: KÁIN ÉS ÁBEL Lakótelepi-bérlet Szekszárdon este 19 órakor: PLAY MOLNÁR MOZI 1978. október 29.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE Csak 16 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárúi ■- Az ifjúsági bérletek nem érvényesek I Színes, magyarul beszélő amerikai film KECSKEMET ÁRPÁD: Pajtásmozi 10 órakor! VITYA ISKOLÁBA MEGY fél 4 órakor! A FARKAS NYOMÁBAN Színes szovjet film háromnegyed 6 és 8 órakor LIMONADE JOE Színes csehszlovák film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A MINDENTLATÖ királylány Színes magyar mesesorozat 1978. október 30.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÉT AMERIKAI Csak 16 éven felülieknek! Magyarul beszélő, színes amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor Művészmozi-sorozat! SZINDBAD Csak 18 éven felülieknek! Színes magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A MINDENTLATÖ KIRÁLYLÁNY Színes magyar mesesorozat STÜDIOMOZI; 8 órakor! (A Városi mozi épületében!) DÜVAD Csak 18 éven felülieknek! Magyar film (Tóth Sándor felvétele) 1 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, * Kiadóhivatal: ! Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619. 12-516 (központi): n-709. Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta 1 Előfizethető á hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 212 -95162 Jelzőszámúra Készült a Petőfi Nyomdába« ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-72« Igazgató: Ablaka Istváa Index: 26 665 HU ISSN 0133—23SX A hiba Meghalt a gyalogos BIIIH1MMMIIMIII1—

Next

/
Oldalképek
Tartalom