Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-04 / 234. szám
1978. október 4. • PETŐFI NÉPE • 5 A KÉPZŐMŰVÉSZETI VILÁGHÉT KISKUNHALASI TANULSÁGAI Valami más is kell” 55 Túljutott város, a megye határain a kiskunhalasi képzőművészeti rendezvények híre. Szakmai fórumok, folyóiratok, napilapok méltatták kezdeményezéseiket. (A minap már a Szabó család is emlegette a rádióban.) Változatos, vonzó programmal adtak értéA mecénás A városi pártbizottság és a városi tanács kulturális kezdeményezései mutatják, hogy megváltozott a helyi vezető testületek szemlélete. A víz- és úthálózat fejlesztésének a gondjai kevésbé nyomják őket, mint elődeiket, másra is jut idő, pénz, energia. Másutt is így van, de nem ismerik föl ilyen világosan, hogy — mint ezt dr. Szabó Miklós, a kiskunhalasi városi pártbizottság első titkára egy szoboravatáson elmondta — „egy város arculatát, városi mivoltát nem csupán épületeinek száma és külső megjelenése, útjainak, tereinek állapota, szolgáltatásainak színvonala adja. Ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat egy város falai között — az emberhez méltó élet anyagi, tárgyi feltételei mellett — valami más is kell. Valami más, ami megadja a város légkörét, szellemiségét. Arról a közegről beszélünk, amely inspirálja művészi alkotások születését, amely befogadja, s a mindennapi élet nélkülözhetetlen elemének tekinti a művészetet.” Az ősi kiskun településen meggyőződhettünk a szavak és a tettek egységéről. Az elsők között vállalkoztak mecénási szerepre. Mi több, sok ezren értik meg, hogy jó helyre kerülnek az ösztöndíjra megszavazott forintok. A szűk látókörű „praktikusok” is tudják, hogy jóval többet ér a közelmúltban felavatott Petőfi-szobor. mint amennyit a tehetséges Mihály Gábor kapott. kés tartalmat a képzőművészeti világhétnek. Az 1959-es kecskeméti képzőművészeti hónap óta megyénkben sehol sem rendeztek ennyi kiállítást egyszerre. Mi történt a sokáig nehezen moccanó kiskun városban? Sok érdeklődőt vonzott Bors István Dózsa-sorozata. (Tóth Sándor (elvétele) Az ösztöndíjas Hiába csűrjük-csavarjuk, letagadhatatlan nálunk is, másutt is az alkotók és a befogadók közötti szakadék. Százezrek, milliók kerültek a felszabadulás óta kapcsolatba műtárgyakkal, festőkkel, szobrászokkal, grafikusokkal előképzettség, előzmény nélkül. Az azóta eltelt idő, a fejlődés, kevés volt az alapvető változáshoz. Aradi Nóra másfél évizede írt cikke ma is érvényes: „A legfontosabb eredmény, amely már új közönség jelenlétét fejezi ki, az, hogy a termelés és közigazgatás munkás-paraszt vezetői és egyre több dolgozó sürgeti a köztéri szobrokat, a nagyméretű falképeket... Kerületek és megyék ve: zetői már gondosan ügyelnek ári ra, hogy gazdag és sokoldalú művészi programjuk legyen.” Kiskunhalas azonban nemcsak szerződést kötött Mihály Gáborral, hanem élő kapcsolatot teremtett. Többször is meghívták, részt vett közös kiállításokon. A Petőfi-szobor elkészítéséhez a Fémmunkás Vállalat halasi gyárának dolgozóitól kapott segítséget. Ismeretségek alakultak, barátságok szövődtek. És ami a legfontosabb: a művész számolt a közönségigénnyel, a műpártolók tiszteletben tartották elképzeléseit, törekvéseit. A helybéli művész Példás a helybéli Diószegi Balázs magatartása is. Kitűnő művész, éppen a képzőművészeti hét során megnyílt kiállítása tanúsítja, hogy szüntelenül érleli, gazdagítja kifejezési eszközeit, mind töményebben adja vissza a kiskun világot. Bereczky Loránd művészettörténész rendhagyó tárlatvezetésén mindezek elismerése, ismétlése után a Szabolcsból ideszármazott művészre hivatkozva érzékeltette, hogy mit tehet az ízlésformálás a kortársak megismertetéséért. Diószegi Balázs szíves házigazdaként kalauzolta a Szilády Galéria vendégeit, a maga ügyének érezte a kezdeményezést, minden tőle telhetőt megtett sikeréért. Ritka jelenség, másutt sokszor tüntetőén távolmaradnak a rendezvénytől, ha idegeneket is elhívnak. Utólag bevallható, némi aggodalommal forgattam a halasi rendezvényeket soroló kiadványt. Attól féltem, sokat markoltak. Bár kísértett olykor a bőség zavara, de végül is teljesítették, amit vállaltak. Kamatoztatták korábban szerzett tapasztalataikat! A képzőművészeti viághét halasi programja ugyanis egy felfelé ívelő folyamatnak volt kiugró állomása. A gyakorlottság a tervezet összeállításánál, végrehajtásánál egyaránt megmutatkozott. A segítők • A pártbizottság, a tanács maximális támogatása, a kulturális intézmények összefogása sem vihette volna sikerre ezt a dús programot, ha a szervezők nem tágítják ki a közreműködők körét. Érdekeltté tették a kereskedelmi vállalatokat (kirakatverseny, lak- berendezési bemutató, terítéskultúra, cukrászati bemutató), feladatot kaptak a kerttervezők. Több segítőt nyertek és közvetlenül is tapasztalhatták, hogy a művészet előnyösen formálhatja környezetüket. A világhét alapgondolatával rímelve ezért rendezték meg a pla- kátkiállífást, vitték ki a tanácsháza elé Bors István szobrait. A természetszerűen ellenvéleményeket is kiváltó — de százakat szemlélődésre, gondolkodásra késztető — szabadtéri tárlat megkönnyíti az új halasi köztéri szobrok értő befogadását. Indokolt elégedettséggel tekinthetnek vissza a halasiak a képzőművészeti hétre! Heltai Nándor A klubvezető felelőssége A KÖZELMÚLTBAN egy nagy. községi művelődési ház igazgatója panaszolta: korábban jól működő if júsági klubjukban csaknem egy éve, hogy „megszűnt az élet". Mert a klubvezető, miután megnősült, másik községbe költözött. Azóta csupán jobb-rosszabb dis- co-műsorok színhelye a barátságosan berendezett kis helyiség. S egy másik példa: az egyik kisvárosban nemrég még országos hírű ifjúsági klub működött. Vezetője, fáradtságra panaszkodva, külső intrikák és rivalizálások közepette lemondott a további munkáról. Eltelt egy év, majd kettő, s a fiatalok szétszóródtak, ám a régi baráti közösség ereje ma is összetartja őket. (Jelenleg ugyanebben a városkában egyetlen jól működő ifjúsági klub sem létezik.) Sorolhatnánk még a példákat, amelyek azt bizonyítják: nagyon lényeges, hogy ki irányítja egy- egy város, község, vagy munkahely fiataljaiból verbuválódott közösségeit. Mert szoros összefüggésben van a vezető személyisége az adott közönséggel. Sőt, nagyban meghatározza, befolyásolja azt mindenkor. S nem mindegy, hogy milyenné formálódnak időközben a fiatalok. Figyelembe véve, hogy egy jó közösség emberformáló ereje, szelleme később is, talán egy egész életen keresztül hat. A jó klubvezetőnek univerzális, sokoldalú embernek kell lennie; és jó értelmi képeségűnek, gazdag érzelemvilágúnak. Aki fogékony az élet, az emberek, a fejlődés, a változáson iránt, és vitaképes, aktív, jó szervezőkészségű is. Mindezek egyik feltétele, hogy ismerni kell a művelődéspolitikai célkitűzéseket, az alapvető elveket. A jó klubvezetőnek a cselekvésig, az önművelésig, a közös szellemi produkcióig, a közösségi élményig kell eljuttatnia a rábízott csoport tagjait. BÖVELKEDÜNK-E vajon ilyen sokoldalú, népművelői alkattal, korszerű szemlélettel, pedagógiai pszichológiai érzékkel megáldott személyiségekben? Kérész életű klubok ténye bizonyítja, hogy, sajnos, nem. Sok esetben nem a megfelelő embereket bízzák meg ezzel a feladattal. És itt meg kell említenünk a választók, a megbízók felelősségét is. A személyiségben rejlő lehetőségeket jobban felszínre lehetnehozni, erősíteni; például a Megyei Művelődési Központ évenként, indított klubvezetőképző tanfolyamain. Vajon, mennyire használják ki ezt a lehetőséget? Jó lenne, ha nem az „éppen ráérő” fiatalt küldenék ezekre a tanfolyamokra, hanem valóban a legmegfelelőbbet. Hová tűnnek a már képzett klubvezetők? — kérdezte múltkor a megyei klubtanács vezetője. Egyéb elfoglaltságra hivatkozva, sokan „leteszik a lantot”: nem folytatják a szép és nagyon fontos tevékenységet. Vajon a munkahelyek, a KISZ-szervezetek, szakszervezeti bizottságok megbecsülik-e, észreveszik-e a javarészt társadalmi munkában tevékenykedő klubvezetők eredményeit? A KLUBMOZGALOM fellendülése a közművelődési, társadalmi, politikai célkitűzéseink megvalósítását szolgálja. S ez pedig csak alkalmas és rátermett klubvezetőkkel valósítható meg. —ez —a • A százéves nyárfából faragott ősállat. ÚJ LAKÓTELEPI KÍSÉRLET Színes játékok, tér konstrukciók ív • Nagy Kristóf és a gyerekek közös munkában. Ha valaki ellátogat mostanában Kecskeméten a Széchenyi- város játszóterére, bizonyára jó néhány új és érdekes dolgot lát, tapasztal. Földkupacok és facölöpök összevisszaságából lassan kirajzolódik — létező valóságában — Mayer Antalné terve, egy nagyszabású játéklabirintus, ahol hamarosan játszanak, futkároznak, bújócskáznak majd a lakótelepi gyerekek. MINDENKI ADNI SZERETNE A szülők és az iskola kapcsolata Akasztón A tanévkezdés ezerféle tennivalót hordozó első napjai után az ellenőrzőkbe kerül a szülőknek szóló üzenet is: a tantestületek értekezletre hívják az édesanyákat és az édesapákat. Ezekben a hetekben minden iskolában megalakul a szülői munkaközösség, amelynek létezése és tevékenysége azonban még sóik helyen csak formális. Hogy Akasztón miképp alakult a szülők és a nevelők kapcsolata az utóbbi években, arról Mészáros Béla, az általános iskola igazgatója és Gaál Tamásné, a szülői munkaközösség összekötője adott tájékoztatást. Megítélésük szerint a szülők is, a nevelők is érzik: szükség van a mind szorosabb együttműködésre. Mit tesznek ennek érdekében a pedagógusok? Jobban felkészülnek például a szülői értekezletekre, ahol nemcsak a gyerekek osztályzatairól, általános magaviseletükről adnak tájékoztatást, hanem — szakszerű előadások keretében — a gyermek- nevelés általánosabb kérdéseiről is. Az első osztályosok szüleinek arról is beszélnek, hogy miképpen szoktatható rá a kötetlen, játékos tevékenységhez szokott gyermek a rendszeres, fegyelmezett tanulásra, a végzős diákok szüleit pedig a fiatalok pályaválasztásához szükséges ismeretekkel látják el. □ □ □ Részben ennek tulajdonítható, hogy ma már hetven—nyolcvan százalékos a szülői értekezletek látogatottsága. A segítőkészség másik — ma még nélkülözhetetlen — megnyilvánulási formája az az igyekezet, amivel az iskola szépítésében vesznek részt az akasztói lakosok. A nyáron például ők meszelték újra a tantermeket, ők javították ki a padokat és a diavetítőket, sőt, ennél nagyobb erőfeszítést igénylő feladatokra is vállalkoztak: az iskola három épülete közé járdát építettek és lebetonozták a főépület előterét. S ami a legjelentősebb segítség: nekiláttak egy szociális épület felhúzásának is, amelynek egyik részét műhelynek rendezik majd be. Sok kiadástól kímélte meg az iskolát ez a segítség, s egyben lehetővé tette néhány korszerű oktatási eszköz beszerzését: az idei évtől például minden tanteremben van vetítővászon, s nem kell őket rongálni azzal, hogy egyik helyiségből a másikba hur- colásszák. Ä másik nagy öröm: sikerült beszerezni egy — a matematika-oktatást segítő — Die- nes-készletet is. □ □ □ Az iskolát szépítő társadalmi munka főbb szervezője a szülői munkaközösség, amelynek valamennyi tagját megválasztották már: az iskola 16 osztályában két-két szülőt választottak a munkaközösségben való részvételre. Mint kiderült, a megbízást jórészt ugyanazok kapták, akik ezt tavaly, s a korábbi években is ellátták. Az aggodalmat megfogalmazó kérdésre — hogy tudniillik, nem befolyásolja-e kedvezőtlenül a többi szülő aktivitását az ilyen állandósult tisztségvállalás? — megnyugtatónak szánt válasz érkezett. Gaál Tamásné elmondta, hogy éppen a napokban találkozott egy szülővel, aki szinte sértődött hangon reklamálta: miért nem szóltak neki is, hogy segítségre van szükség? A legtöbb szülőben él tehát a kapcsolattartás — sőt az adni akarás — igénye, függetlenül attól, hogy tagja-e a szülői munkaközösségnek vagy sem. □ □ □ A szülői munkaközösség tagjának lenni természetesen nemcsak annyit jelent, hogy lapátot fogunk, ha járdát kell építeni a sáros udvaron. Nemcsak társadalmi munkát, hanem nevelő tevékenységet, politizálást is jelent ez a megbízatás, amelyben a társadalom minden rétegének fontos küldetése van. Akasztón át is érzik a szülői munkaközösség tagjai ezt a fontos nevelői küldetést. Jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy számos iskolai rendezvényen képviseltetik magukat a szülők: a fenyőünnepségen ők szervezik meg a tombolajátékot és az ajándékozást, a farsangi mulatságon ők a jelmezverseny bírálói, az úttörőavatásokon ők kötik fel a nyakkendőt a fogadalmat tevő pajtások nyakába. K. J. A téren már néhány hónapja ott áll — illetve forog — a gyerekek legnagyobb örömére János vitéz „griffmadara”. A mesebeli madár népszerűségét azonban magasan fölözi a széchenyivárosi gyerekek első számú kedvence, a tér félig hüllő, félig emlős óriás állata. Hogy ez a kedves félhüllő mi mindent „tud”, szinte felsorolni is nehéz. Például: lehet benne utazni, berregni, csühögni, rejtezni, pihenni, belőle kibújni-bebúj- nii. S mindezt — kuriózumként — egy óriás állat „bendőjében”. Az alkotók által ,,őslény”-nek titulált különös jószág a közelmúltban egy százéves nyárfa, délceg, tekintélyes (törzséből kerekedett ki. Néhány hónapja talán még a Kiskunsági Erdőgazdaság valamelyik erdejében emelte napfény felé pompás koronáját. Nagy Kristóf fafaragó egyedi darabjai — hintái, játékos szobrai — a betonkocka épületekből a tágas térre kiszabaduló gyerekek örömét szolgálják. Az „őslény” csodálatos színei pedig Csáky Lajos grafikus munkáját dicsérik. Kettőjük tervét, a jó ügy melletti makacs kitartását, pedagógiai érzékét dicséri ugyancsak az új széchenyivárosi ■ gyermekprogram, melynek első foglalkozásai — a téren és az új Lánchíd utcai óvodában — máris nagy sikert arattak. Elképzeléseiket támogatja az SZMT, és a Megyei Művelődési Központ. Az alkotók szerint kísérletnek nevezhető a programjuk célja: egyszerű alapelemekből színes játékok, térkonstrukciók létrehozása, a játszótereken és a gyermek- intézmények udvarán. Az apróbb elemeket a gyerekek festik ki. Ez a „játék”-iprogram nagyszerűen beépíthető az óvodai csoportfoglalkozások anyagába. Nagy Kristóf csaknem nyolc éve foglalkozik a nagyméretű, fából készült gyermekjátékok készítésével, az új arculatú játszóterek kialakításának problémájával. A Széchenyivárosban ma már megvalósulni látszik ez az újfajta elképzelés. S hogy mit jelent ez a gyerekeknek? Elegendő ellátogatni a Lánchíd utcai óvodába és környékére. Ám követni lehet a példát máshol, más városokban is. Vállalkozó szellemű brigádok, intézmények, vállalatok, tsz-ek, mezőgazdasági magyüzemek segítségével, vagy — tekintettel a sok munkát, s szakértelmet követelő egyedi darabokra — támogatni kellene egy e céllal működő megyei fafaragó műhely létrehozását. Posváncz Etelka • Csoportfoglalkozás a „griffmadár” mellett. (Bahget Iszkander felvételei)
