Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

1978. október 29. ? PE'! 0? í NÉPE © " 9 Nagypál Mária rajza. Az évek óta tartó háború nagy gazdasági nehézséget okozott. Míg a vámszedőik vagyonokat ha­rácsoltak össze, az egyszerű em­berek milliói éheztek, lerongyo­lódtak. 1917 májusában a városi jegyzőkönyv tanúsága szerint nagy tüntetés volt Kecskeméten. A közgyűlés véleménye szerint a tüntetés szervezettségére utal, hogy szabadságos katonák, mun­kanélküli férfiak és olyanok is részt vettek a demonstráción, akiknek — mint az igazoltatás­kor kiderült — beváltatlan liszt­jegyük nem volt. A lehetetlen gazdasági helyzet­tel kapcsolatosan a szociáldemok­rata párt 1917. augusztus 15-én a következő kiáltványt tette közzé: Tűrhetetlen állapot „...Munkások, polgárok ! Ez az állapot nem tarthat tovább. A teendők megbeszélése végett 1917. augusztus 15-én délután fél 4 órakor az iparosotthon kávéház téli kerthelyiségében nyilvános értekezletet tartunk. • Munkások, polgárok, asszonyok! Legyetek ott mindnyájan, hogy sokaságitokkal kifejezését adjátok a mai állapotok tűrhetetilenségé- nek...” A város vezetésének beállított­ságára jellemző volt, hogy míg a tömegek éhséget enyhítő fala­tokért tüntették és mindenre el­szánt haragjukban még a polgár- mester házának ablakait is be­verték, a közélelmezéssel foglal­kozó tisztviselőket jutalmazásra terjesztették fel. A Szociáldemokrata Párt Vég­rehajtó Bizottsága szeptember 7-én felhívást tett közzé, amely­ben a város dolgozóinak tudomá­sára hozza, hogy a közélelmezési bizottságba két tagot küldhet. Szinte természetes, hogy akciói következtében a párt egyre nép­szerűbb létt. A hatalmas lángolás A város szociáldemokrata mun­kásmozgalma tekintélyt harcolt ki magának. Erre minden bizony­nyal nagy hatással voltak azok az események is, amelyek orszá­gosan azt láttatták előre, hogy a munkásosztály hatalma nem vá­rat magára, közeli már az az idő, amikor a tömegeik leszámolnak a rájuk terpeszkedő diktatúrával. Ehhez természetesen hozzájárult az a hatvan év távlatából már eléggé fel nem mérhető hatás, amelyet a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom jelentett, első­sorban a munkásosztály öntuda­tának, harci elszántságának foko­zásában. Az abban az időben megjelenő polgári lapok csak ál­talánosságban utalnak az orosz- országi eseményekre, és jelentő­ségét inkább abból a szempont­ból méltatják, hogy a béke már nem soká várat magára. Ha aka­ratukon kívül is, a Kecskeméti Újság írói megsejtették az Októ­beri Forradalom jelentőségét. „Az orosz fora.dalo.rn hatalmas lángolása csap elő a bolsevikjeik pröklaimációjából. S éppen ezért, mivel Lendnék a gyors békét és a földosztást írták zászlajukra, az látszik bizonyosnak, hogy ez a forradalom el fogja nyelni azt, ami megelőzte ... Oroszország rettentő vajúdásából a világ meg­váltásának kell megszületnie.” A kecskeméti közgyűlés 1918. október 30-án egy jelentést tár­gyal „A békére való átmenet elő­készítésére bizottság” létrehoza­tala ügyében. „A lehetőség hatá­rai között — mondja a jelentés — mindent meg kelll tenni, s a békére való átmenet zavartalan­ságát biztosítani.” ... „A polgár­mester a javaslat megvitatására egy nagyobb bizottság alakítását javasolja, s hogy abban a külön­böző társadalmi osztályok képvi­selve legyenek ... Kéri a helybe­li szociáldemokrata pártvezetősé­get felszólítani, hogy a bizottság­ba 2—3 tagot küldjön ki.” Ilyen, csak nagy vonalakban vázolt és érzékeltetett előzmé­nyek után október 31-én győzött a polgári demokratikus forrada­lom és a kecskeméti munkások felhívásukban a világköztársasá- got és az önálló, demokrata Ma­gyarországot éltették. Teremtsünk, alkossunk! Október 30-án este, a forradal­mi események mintegy nyitánya­ként Kecskeméten a diákság tün­tetett a független Magyarország és a Nemzeti Tanács mellett. Es­te 11 órakor a főispánhoz vonul­tak, aki a Royal-szálló erkélyé­ről szólt hozzájuk. A város urai megrettentek a munkásosztály, az elégedetlenke­dők mozgolódásától. Közülük kü­lönösen kilátástalan helyzetben voltaik azok, akik a frontról ha­zatérve a zűrzavaros gazdasági viszonyok miatt úgyszólván sehol sem tudtak elhelyezkedni. A vá­ros közgyűlése azonban, amely­ben a virilisták vitték a szót, még október utolsó napjaiban is a legteljesebb nyugalom és ma­gabiztosság hangján tárgyalt. A közgyűlés napirendjei egyetlen olyan kérdést sem vetnek fel, amelyek tükrözték volna az ak­kori viszonyokat, azokat az el­szánt célkitűzéseket, amely a kecskeméti munkásosztályt eltöl- tötte. Az események azonban nem sokáig várattak magukra. Az őszirózsás forradalom buda­pesti hullámai Kecskemétet is felrázták és november 1-én ha­talmas népgyűiésen esküdtek fel a katonák, a 30-as honvéd gya­logezred, a Nemzeti Tanácshoz való törhetetlen hűségre. Este megalakult a .városi Nemzeti Ta­nács. Az első ülésen megbeszél­ték a tennivalókat és megállapí­tották, hogy a város népe egysé­gesen és méltóan nyilatkozott meg a nagy Idők eseményeihez. Igaz, rendbontás is történt, meg­gyilkolták Gyalókay állaim- ügyészt. Később a katonaság helyreállította a rendet és ezzel egyidőben statáriumot hirdettek. A rend helyreállítására — a Nem­zeti Tanács felhívására — ezer emlber kapott fegyvert. Termékeny talaj Tortmássy István rendőrtaná­csos az ellenforradalom győzelme után a Belügyminisztériumhoz küldött jelentésében ezekről a napokról így ír: „Városunkban, Kecskemét tör- vényhatóságú városban, amely — sajnos! — nemcsak magának, ha­nem az ország fővárosának is nem egy, a szélsőségek felé haj­ló, koimmunista-bol.sev.ista szelle­mi munkást névéit — a Károly i- konmány megalakulásának idejé­ből a kommunizmus útját egyen­gető szociáldemokrácia hihetetlen termékeny talajra talált... iLassú, de biztosan kezdi a szocialista terjeszkedés és szer­ve munkálatát, s a párt erejének és tekintélyének országosan tör­ténő emelkedésével a Kecskemé­ti Nemzeti Tanács ügy- és sze­repkörében, a városunk társadal­mi életének irányításában is, mindehhez értő, illetve érteni akaró vezető emberei révén oly befolyásra tesz szert, hogy sok esetben a polgári párt vezérem­berei a szociáűdemokrata irány­zat szerint kell, hogy igazod­jék ...” Intézkedések A Nemzeti Tanács november 2-án megtartott «. ülésén vezetősé­get választott. November 3-án már beszámoló hangzott el a nemzetőrség szervezéséről. A ta­nács a népjóléti, majd ugyanezen az ülésen a tömegek megnyerésé­re és felvilágosítására Propagan­da Bizottságot választott, amely­nek tagja lett többek között dr. Budai Dezső is. Néhány nappal később a Nem­zeti Tanács ülése hangsúlyozta, hogy a sorsdöntő időkben létfel­tétel az ország számára a köztár­saság kikiáltása. Éppen ezért, mint az ülésről a hivatalos je­lentés szól: „A Kecskeméti Nem­zeti Tanács egyhangú lelkesedés­sel a köztársaság államforma mellett foglal állást”. Ugyanez alkalommal a munkástanács és a szakcsoportok választmánya elha­tározták, hogy november 16-án, szombaton délelőtt 10 órától déli 12 óráig abban az időben, amikor Budapesten kikiáltják a köztár­saságot, munkabeszüntetéssel ad­nak kifejezést ünnepi örömük­nek, az új Magyarország megte­remtésének nagy napján. A munkástanács a munkaszü­nettel kapcsolatban a következő felhívást bocsátotta ki: „Szombaton délelőtt megállnak a dolgos kezek az egész ország­ban, hogy demonstráljanak a köztársaság mellett. Szombaton tartja utolsó ülését a _ magyar parlament és a mágnások taná­csa, a főrendiház, hogy elvégezze miagán a harakirit. Ezeknek az elavult intézményeknek a sírján fakad a demokrata köztársaság, amely jogot ad, nép jólétet, mun­kásvédelmet és gyülekezési sza­badságot, a régi korrupt rendszer megszüntetését hozza magá­val ...” Tisztult közélet A város’ munkásmozgalma újabb fellendülés előtt áll. Több éves kényszerű szünet után 1918. november 16-án megjelenik a kecskeméti munkások harcos lap­ja, a Magyar Alföld. „Bátor szó­kimondás, az elnyomottak védel­me és a korrupció üldözése lesz ezentúl Is. a célunk- Tisztult köz­életet akarunk és fogunk^ is te­remteni e nagy alföldi város, és környékén. Aki az igazságtól nem fél, az a Magyar Alföld zászlaja alá sorakozik.” 1918. november 24-én megala­kult a Kommunisták Magyaror­szági Pártja. A párt létrejötté­nek nagy jelentősége volt Kecs­kemét munkásmozgalmi szem­pontjából is, hiszen célkitűzései nagy visszhangra találtak a most már csaknem két évtizedes múlt­tal rendelkező mozgalomban. Pártszervezet nyomban nem ala­kult meg inkább annak jeleit lehet felfedezni, hogy a szociál­demokrata párt tevékenysége hal­ra tolódott és ölyan követelések élére állt, amelyek közvetlenül kifejezték a munkásosztály és a földmunkások érdekeit. A szociáldemokrata .párt elha­tározta, hogy előadássorozatot in­dít, amelyek . keretében megis­merteti az aktuális kérdéseket. Nők, földmunkások szervezkedése A város munkásnői is szervez­kedésbe fogtak. Elhatározták, hogy minden műhelyben, vagy gyárban dolgozó munkásnő belép a szakmája szerinti szakszerve­zetbe. Nagy hatása volt annak a fel­hívásnak is, amit a szociálde­mokrata párt Kecskemét és kör­nyéke földmunkásaihoz küldött: „Ti, akik két kezetek szorgos munkájával, arcotok véres verej­tékével dolgozzátok meg a föl­det, hogy az másoknak tejjel- mézzel folyó Kánaánná változ­zon, titeket illet meg a szó.” En­nek nyomán megalakul a Kecs­keméti Földmunkások Szövetsé­ge. A helyi tartalékos, népfölkelő és szolgálaton kívüli tisztek, mintegy háromszázötvenen, 1918 novemberében azzal a követelés­sel állottak elő, hogy a Nemzeti Tanácsban többségben legyenek a katonaviseltek. Másnap a Nem­zeti Tanács már foglalkozott a követeléssel és beható vita tár­gyává tette. Három nappal később a tanács úgy foglalt állást, hogy a legénység és a tisztikar öt tag­ját tanácskozási joggal „szívesen látja”. Ellenforradalmi veszély Az ellenforradalom — bár még a polgári demokratikus vívmá- nyök megoldása is csak nehézke­sen haladt előre — komoly ve­szélyként leselkedett az ország­ban, de a városban ás. A restau- rációs erők nem nézték jó szem­mel a munkásmozgalom erősödé­sét, az elégedetlenség nyomán megnyilvánuló tömegakciókat, ugyanakkor jól látták, hogy a polgári pártok lába alól kicsú­szott a talaj, képtelenek megol­dani a gazdasági és politikai problémáikat. A kecskeméti Nem­zeti Tanács 1919. február 4-i ülé­sén szociáldemokrata ikezdeme- nyezésre tiltakozás hangzik el a székesfehérvári ellenforradalmi események miatt és határozati- lag rögzítik, „hogy a Tanács fel­háborodását nyilvánítja azok fe­lett és hűségéről táviratilag biz­tosítja a kormányt”. A Kecskeméti Polgár február 12-én arról ad hírt, 'hogy a hely­őrség bizalmi férfiadból alakult Katonatanács is állást foglalt az ellenforradalmi eseményekkel szemben. . a Katonatanács úgy a szé­kesfehérvári, mint a gyöngyösi felháborító ellenforradalmi moz­galmiakat a legnagyobb mérték­ben elítéli” és közli a kormány­nyal, hogy „a kecskeméti helyőr­ség minden egyes katonája a forradalmi kormány hívására az ilyen ellenforradalmi mozgalmak­nak elnyomására készen áll, az itteni helyőrségben pedig a Ka­tonatanács őrködni fog afelett, hogy a köztársaság szent ügye ellen tervezett hasonló mozgal­mak már csírájában elfojtassa- nak. Ha a királyságnak jogában állt az akkori államformát min­den eszközzel megvédeni, úgy ez nekünk kettőzött jogunkban áll, miért is mindenkinek figyelmez­tetésül mondjuk ki, hogy mind­azokat, akik a királyságot a jö­vőben is éltetni bátorkodnak, ir­galmatlanul máglyára visszük.” Az ezután következő események már szinte ellenállhatatlanul höm­pölyögtek a Tanácsköztársaság kikiáltásának történelmi dátuma felé. —r —I Valamikor, néhány száz évvel ezelőtt, bizonyos társadalmi osz­tályok tagjai számára természetes kifejező eszköz volt a művészet. Az alapműveltséghez tartozott, hogy a társasági ember több-ke­vesebb ügyességgel, de bánni tud­jon valamilyen hangszerrel. A ze­nei, irodalmi, vagy képzőművésze­ti képzettség, illetve önképzés a jó ízlés kifejlesztését célozta. Ki­ki kedvteléséből űzte, ha pénztár­cája, jövedelme ezt lehetővé tette, azaz ha mások dolgoztak helyet­tük. Manapság ezt a luxust .nálunk senki nem engedheti meg" magá­nak: hiszen társadalmunk vala­mennyi osztálya, rétege munkával keresi meg kenyerét.. Ezért is, no meg a gyorsuló idő, a lüktető, hajszolt élet következtében keve­sebbeknek nyílik módja képessé­gük, kedvük, alkotó, öntevékeny kiélésére. És ez veszteség bizony. Az emberek többsége nem tudja — mert nem is érti — megkü­lönböztetni a tucatárut az érté­kestől, a művészeti gondolatot a sablontól. örvendetes tény viszont, hogy megyénkben is egyre több helyütt akadnak emberek, akik e folya­mat ellenében dolgoznák. Hogy ez miként lehetséges? Be kell ve­zetni az erre alkalmas képessé­gűeket egy-egy művészeti ág, mű­faj belső világába, az alkotás, a létrehozás műhelygondjai közé. A művészeti önképzés célja nem a, művésszé válás. Még akkor sem, ha a tanulás egyéni, vagy cso­portos formája látszólag erre irá­nyul. Ez az élv munkálkodott a kis­kunhalasi járási KISZ-bizottság által immáron harmadik alkalom­mal megrendezett nyári képző- művészeti alkotótábor szervezői­ben is, amikor az idén nyáron Balatonalkáliban hatvan fiatalt to­boroztak egybe, akiknek más dol­guk, kötelezettségük nem volt, mint festeni, rajzolni, a kifejezés­sel próbálkozni, egyszóval a kép­zőművészet valamelyik ágát, mű­faját tevékenyen művelni. Seres Sándor tanár Kiskunha­lasról és Bodor Miklós grafikus a tábor idei vezetői rendre javít­gatták a készülő munkákat, port­rékat és tájképeket, bírálván az ízléstelenséget, a közhelyszerű megoldásokat, bátorítva az ötlete­ket, az egyéni láitás- és kifejezés- módot. A vegyes összetételű kö­zösség, amelyben általános isko­lás diákoktól kezdve végzett szakmunkásokig szinte két nem­zedék is képviseltette magát, vé­gül is egységessé vált a napi te­vékenységben : a színek, a vona­lak, az ábrázolás félig komoly, té­lig gondűző játékában. Azt mondani sem kell, meny­nyire hasznos az ilyen tábor. Er­ről győzték meg az érdeklődőket a kecskeméti sajtóklubban rende­zett tárlaton kiállított képek is. Amelyek nem művészi munkák voltak, de nem is kellett, hogy áizok legyenek. A kiválogatott pasztellek, akvareffl. tájképek és grafikák mértéktartó, fejlett, kép­zőművészeti ízlésről és ügyesség­ről tanúskodtak: És ez több mint szép eredmény. P. M. mmmmm Faúsztatók A 2 ősz dérrel ■rv kékre veri az ágakon a szilvát. Nemsokára kinyitja előttünk fehér fog­sorát a tél, s földre peregnek gémtoeredetten. Tonnányi köd le­beg a vizek felett. Nincs teteje, nincs mennyezete. Ha beletéved egy-egy repdeső madár a sűrűbe, onnan többé ki nem száll. Go­molyog örvénylik a köd. Elté­veszti benne irányát az irány. A fodrozódó, fagyos víz tetején látni csak a lefelé úszó, szétfe­szített, iszonyodó szárnyakat. A kussoló, csupa-csont, szőr-kutyák ott szaladgálnak a parton. Ha valamelyik bokron megakad egy madártetem, mellső lálbukkai ki­piszkálják. Ha nagyon éhesek, be is ugranak érte. Szorítják nyálad zó pofájukban a repülés maradványát: a szárnyakat. Ráz­zák hulló szőrükből dideregve a vizet. Rázzák dideregve tépett sző­rükből a permetező vizet, s az emberek fejszecsapás közt bor­dájukba rúgnak, kőkemény csiz­májukkal Sár van a gödrökben. Az emberek nem bánják. Bele­lépnek. Ugyan ki győzné kerül­getni a sok buktatót, sarat? Kö- römnyi cigarettacsi kekkel bíbe­lődnek. A viharlámpáról gyújta­nak rá. Takarékkanócra állítva mindig ott füstölög a bódé fa­lára akasztva. Ki tudná itt még kérges kezébe venni a gyufaszá­lat? Rögtön eltörne, mint a pi­cike fehér madárcsonitok. Rögtön eltörne, s az emberek káromkodnának a sötéten. A gye­rekek meg sírva fakadnának, s el nem hallgatnának, amíg az embe­rek ölbe nem vennék őket, s egy mozdulattal meg nem törülnék a hüvelyk- és mutatóujjuk közti puha bőrrel az orrukat. S ettől a művelettől az emberek megint olyan mérgesek lennének, hogy majd’ földhöz csapnák a vörösen visító kölyköt. De akkor eltelne egy csomó idő. Mivel is? S közben ki fogná ki az úszó rönköket, tus- kókat a folyóból? Talán az úris­ten? Ugyan ki az úristen csapná be­le a fejszét a forgó, fagyos fába, hogy kihúzza a partra? Így hát a viharlámpáról gyújtanak rá az emberek. Szippantanak egyet-ket­tőt, aztán vágnak tovább a him- bálódzó stégről a baltákkal, hogy szikrázik a víz, minden csapásnál. Már vizes az arcuk, a kabátjuk ujja is. Ha megállnának egy perc­re, olyan keményre fagyna kar­jukon a pufajka, mint a szilvafa ága. Inog a deszkatákolmány alat­tuk. Hamarjában van csak össze­ütve. Naponta újra kell építeniük, mert éjszaka elvinné a víz, amit nappal építettek. Ha fent hagy­nák, hát jönnének lopni is a fát, máshonnan. Az pedig rosszabb, mint az ár. így inkább szétszedik az emberek minden estére az im­bolygó vázat. Dolgoznak inkább, egy órával tovább. Dolgoznak inkább egy órával tovább. Dolgoznak hajnaltól ad­dig, amíg csak meg nem jön az ebéd. Hozza a gyerek vagy az asszony. Jobb, ha a gyerek hozza. Akkor legalább nyugodtan meg lehet enni az ételt. Behúzódni a bódéba. Leülni a tuskóra. Enni, szótlanul. Főleg, ha fiatal az em­ber, mert akkor még nagyobb az étvágya, a kedve, a bánata is. Nem hiányzik hát a sírósszemű asszony, a sovány fiatalasszonyka hallgatása. Nem kell látni lúdbő- rös, megkeményedett kis bimbó­ját, ahogy keresztülüt az ingen. S akkor olyan, mintha hosszú tö­vis nyomódott volna hirtelen va­lamelyik úszó rönkről az ember szívébe. Nem tudja azt se, csikor­gassa a fogát, sírjon, vagy fel­döntse a mázsás tüsköt a bódéban, s egy csapással leüsse a vékony falakról a tetőt? Hát jobb, ha a gyerek hozza a falnivalót. Az leg­alább kint maradhat délután is, ha már nincs iskola. Hadd néz­ze a gyerek, hadd tanulja, ho­gyan dolgoznak az emberek. Ami­kor kijárja az iskolát, nem kell mutatni neki, mit, hogyan kell csinálni. Kezébe veszi a fejszét, s már tud mindent. Már tud mindent. Vágja, húzza a fát, amíg meg nem hal, vagy meg nem szökik. Tudják ezt az öregek is. így hát inkább a ló­val vannak kezdetben a gyerekek. Akkor nem repedezik hamar a körmük, nem jár mindig a csa­tangoláson az eszük. Vagy a ki­sebbekre vigyáznak, mert otthon, a telepen csak a szopós gyerekek vannak. Azokkal legkevesebb a baj. Amelyik már járni tud, . az kijön ide magától. Eljátszogat a kutyákkal, vagy odább a sárban, vagy a földeken mezgerélnek. Nyáron a borsóföld szélén fejtik körmükkel a pici szemeket, s ön- tik szájukba az édes borsót. így nőnek fel játszva, gyönyörűen. Néha bemennek a kovácshoz. Bá­mulják óraszám a tüzet.. Vagy a tornácról nézik az esőt. Első csepptől az utolsóig. Vagy csak hallgatóznak, vagy segítenek me­szelésnél kiszedni az asszonyok­nak a falból a szögeket. Görényt, békát fognak, meg mindent. Az inaskák, ha találnak a szántáson rozsdás, világháborús töltényeket, kiszedik belőle a magot, meggyújt­ják a hüvelyben a puskaport, s úgy futnak surrogva, cikcakkban a vasak, mint megvakított patká­nyok. Aztán felnevelkednek. Jön­nek a folyóhoz dolgozni. A lá­nyok meg bálokban elszédülnek a táncolásban — korán férjhez mennek. Az emberek ülnek odabent a füstben. Mindnek zsíros, izzadt a képe. Pereg a málló vakolat. A kocsmáros kaparva körmöli egy irkába a tartozásokat. Lésepri az asztalról a csontokat, földről a törött poharakat. Kirugdossa a szélre a koszos kutyákat, s még egy kicsit piszkálódik magában, mintha bolhát keresne. Az embe­rek már elindultak haza. Hónuk alatt kétkilós bolti kenyér. Elvá­gódnak a csúszós fagyon. Szemük villog csak a sötétben. Hazatalál­nak. Megismerik a feleségüket az ágyban combjuknak szorításáról. Az asszonyokat, akik olyan forró- ságot éreznek, mintha jéghez ér­tek volna. Utána még előveszik a harapófogót, felhúzzák vele a rossz órát. Arra gondolnak, hogy a másvilágon pihenni szeretnének. Kint csendben elkezd esni az eső. Az ablaküvegre fagy. A föf3 süllyedni kezd, aztán duzzadni, mint a szivacs, s megfagy. Eggyel több jégpáncél lesz rajta. Az em­berek alszanak, s reggel úgy húz­zák magukra a kihűlt inget, nad­rágot, mintha idegent öltöztetné­nek. Varga Rudolf A század első forradalma Kecskeméten Jegyzetek egy kiállításhoz > Csapó Erika rajza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom