Petőfi Népe, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

1978. október 24. • PETŐFI NÉPE • 5 „Hiszek az iskola megújulásában Beszélgetés dr. Gosztonyi János államtitkárral 55 Szerte a világon a nevelést-oktatást megújítani szándékozó törekvéseknek lehelünk tanúi, s a változások gyakrabban kö­vetik egymást, mint régebben. Jellemző ez a hazai oktatás­ügyre is, amely éppen ebben az esztendőben teszi meg az újabb, nagy lépéseket avégett, hogy az iskolák munkája kor­szerűbbé váljék. Dr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkárral folytatott beszélgetésünkben ezúttal néhány olyan kérdést érintettünk, amelyek az idei tanévkezdés új­donságaival kapcsolatosak. — Minden tanév valamelyest más, mint a többi. — Külö­nösen igaz ez ma, dinamikus korunkban. Miben különbözik a mostani tanév az előzőek­től? — Ez a tanév is része az ál­landó megújulási folyamatnak, egyúttal azonban — és ez nem túlzás — szocialista közoktatá­sunk egyik fontos mérföldköve. Ugyanis olyan, áltailános érvényű változásokra került sor, amelyek eddig hiányozták a széleskörű pe­dagógiai gyakorlatból. Köztudomású, hogy e tanévtől kezdődően az 1985/86. tanévig az áltailános iskola és a középfokú intézmények valamennyi évfolya­mán folyamatosan új dokumen­tumokat vezetünk be, amelyek­nek már az elnevezése is újsze­rű. Nem „tarrterv és utasítás”, hanem „nevelési és oktatási terv”. Ennek három fő része szervesen épül egymásra. Az „Aiaipélvek” az iskolatípus célját, feladatait és a vele szemben támasztott tár­sadalmi követelményeket hatá­rozza meg; a második rész az egyes tantárgyak terveit; végül a harmadik rész a tanórán és az iskolán kívüli nevelés tervét tar­talmazza. Ezzel az egységes do­kumentummal azt kívánjuk'hang­súlyozni, hogy a nevelés és az oktatás folyamata egymástól el­választhatatlan, és csak e kettő együttes művelésével juthatunk el a szocialista nevalőiiskodáig. A magyar köz ok tatá s -.politika törté­netében először lépett érvénybe ilyen Okirat, sőt a bevezetés nyolcéves üteméhez igazodva el­készült a tankönyv- és a tanesz- közprogramunk is. Az új nevelési-Oktatási tervek bevezetése az általános iskolá­ban és a szakmunkásképzési célú szakközépiskolákban az iskolai élet tartalmi megújhodását szol­gálják Egyútitál sor került olyan intézkedésekre is, amelyek intéz­ményeink beilső életét hivatottak megjavítani. Gondolok a 11 na­pos munkarend bevezetésére az alsófokú Oktatási intézmények­ben és annak az állásfoglalásnak a megjelenésére, amely a peda­gógusok munkaköri kötelezettsé­géit rendezi. — A közmondás azt tartja, hogy „jóból is megárt a sok”. Nem fenyegeti ez a veszély a •pedagógusokat? A változások­kal történő túlterhelés veszé­lye? — Sokaktól hallottam hasonló vélekedést, melynek alapja az is­kola féltése volt. Igaz a közmon­dás, de akár meg is fordíthatjuk; HUMOR ALIZMUS: „A jóból sosem elég”. Azt hi­szem, ez utóbbiból kellene kiin­dulnunk. Látszatra ugyan füg­getlen egymástól a három intéz­kedés, azért vezettük be őket mégis egyidöben, mert úgy vél­jük, hogy szoros összefüggés van közöttük. Ismeretes, hogy több évi kí­sérletezés után, 1978 őszén az al­só tagozaton érvénybe lépett a 11 napos tanítási rend. Tapasztala­taink jók voltak: a kisiskolások pihentabbek, kiegyensúlyozottab­bak lettek; csökkent a szombati hiányzások száma; az évi tan­anyagot jó ütemben dolgozták fel a gyerekek és a nevelők. Érthető, hogy ezek után a felső tagozatra is kiterjesztettük a 11 napos munkarendet. És mivel a tan­tervkészítők már ismerték a jó tapasztalatokat, az új dokumen­tumok is az új — kiterjesztett — munkarendhez igazodva fo­galmazódtak, készültek. 'Ez az egyik összefüggés. A má­sik az, hogy miivel a nevelő-ok­tató munkával szemben megnö­vekedtek a követelmények, és a pedagógusoknak bonyolult fela­datokkal kell megbirkózniuk, tart­hatatlanná vált az az állapot, hogy idejük és energiájuk jelen­tékeny részét adminisztrációs, szervezési és egyéb — mellékes — munkákra kelljen eltékozol- niOk. Ezért tartottuk halasztha­tatlannak. hogy a Pedagógusok Szakszervezetével közösen éppen most jelentessük meg a munka­köri kötelezettségeket tartalmazó állásfoglalást. Szeretnénk, ha a benne foglaltak érvényesítése egyenletesebb munkamegosztást eredményezne mind az iskolán belük mind az iskola és a tár­sadalmi szervezetek közt — és ezzel elősegítené a pedagógusok, valamint más értelmiségi rétegek arányosabb közéleti feladatválla­lását. Lényegében tehát a fentiek miatt került sor a három nagy változás egyidejű bevezetésére. — Mit kell tenniük az ille­tékes intézményeknek és mit, maguknak a nevelőknek azért, hogy az új tantervek szelle­me és a pedagógustársadalom gondolkodásmódja összetalál­kozzék egymással? — Tisztáiban voltunk és va­gyunk azzal, hogy a nevelő-ok­tató munka megújításával rend­kívül bonyolult feladatra vállal­kozunk, és hogy kezdetben sok nehézséggel, szemléleti akadállyal kell megbirkóznunk. Ügy gondo­lom, a legjobb szemléletformálás az, ha a nevelőket beavatjuk a jövő terveibe, ha lehetőséget adunk nekik ahhoz, hogy meg­ismerjék a készülő dokumentu­mokat, sőt részt vehessenek a ki­dolgozásukban. Így már a for­málódás időszakában magukévá tehetik az új gondolatokat, szán­dékokat. Ezért tettük közzé a tantervi tervezeteket, amelyeket a neve­lőtestületekben megvitattak, és mindenki megtehette észrevéte­leit, kritikai megjegyzéseit.' Sok iskolában folytak az új tanter- veket előkészítő kísérletek; a pe­dagógusok egy része tehát köz­vetlenül is felmérhette, mit kí­ván a jövő iskolája tőlük és a tanulóktól, és ebből 'mennyi va­lósítható meg. Csakhogy — túl a kísérletező­kön * — valamennyi pedagógus felkészítéséről gondoskodnunk kell. E célból a minisztérium az Országos Pedagógiai Intézettel együtt kétéves, differenciált, há­romlépcsős felkészítési tervet dolgozott ki az összes iskolatípus részére. Az első időszakban köz­ponti tanfolyamokat szerveztünk, amelyeken az Oktatásügy kulcs­embereit — iskolai csoportveze- tőke't, általános tanulmányi és szakfelügyelőket, a megyei kabi­netek vezetőit — tájékoztattuk a pedagógia és az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről. Egyúttal a tantervikészítők megbeszélték ve­lük a problémákat, kívánalmai­kat Ezután került sor a megyei tanfolyamokra. Ezeken az intéz­mények igazgatóit és a szakmai munkaközösségek vezetőit készí­tettük fel — az előbb említett módon — a várható változások­ra. iA legfomtosaJbb azonban a „har­madik lépcső”, a tantestületek általános pedagógiai és szaktár­gyi felkészülése, amelynek sike­re nagymértékben függ a köz­ponti és a megyei tanfolyamok hatásától, de nagyon sók múlik az igazgatókon és magukon a ne­velőkön is. Szeretném megje­gyezni, hogy ilyen, minden pe­dagógusra kiterjedő, ha úgy tet­szik „tervszerű szemléletformáló” munkát a múltban nem végez­tünk, és mivel nem voltak meg­felelő tapasztalataink, valószínű, hogy e tekintetben kisebb-na­gyobb szervezési hibákat most is elkövettünk. Ugyanakkor a pedagógusok jól tájékozódhattak a rendelkezésük­re bocsátott anyagokból, maguk­ból az új dokumentumokból, az általános és a szaktárgyi útmu­tatókból, a cikksorozatokból, az OPI számos kiadványából, vala­mint az Iskolatelevízió és az Is­kolarádió adásaiból. De e sokol­dalú segítség sem pótolhatja a pedagógusok belső igényét a kor követelte megújulásra; fogékony­ságukat, nyitottságukat a korsze­rű szemlélet befogadására, ön­magukban való kialakítására. E téren még számos tennivalója akad az intézményeknek és az egyéneknek egyaránt. — Ahhoz, hogy a nevelés színvonala tartósan növeked­jék, jól képzett nevelőkre van szükség. Egyelőre azonban sok a képesítés nélküli tanerő. Várható-e javulás ez ügyben? — Az utóbbi években a sza­kos ellátottság és a képzés minő­sége tekintetében fokozatosan ja­vult a helyzet. A pedagóguskép­zésben figyelemre méltó tartal­mi korszerűsödésnek lehetünk ta­núi. Gondosan felmértük az or­szág pedagógus-szükségletét, azt. hogy hogyan fog alakulni a gyer­meklétszám, tudjuk, hogy hány tanítóra, szaktanárra lesz igény, és ezzel kapcsolatban a szüksé­ges intézkedéseket. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán speciális, Szekszárdon és Zsámbékon kihe­lyezett főiskolai tagozatot létesí­tettünk, és nemcsak a beiskolá­zást, hanem a nevelők elhelyez­kedését is tervszerűbbé tettük. E pillanatban arról még nincsenek pontos adataink, hogy milyen személyi feltételek közepette kez­dődött meg az idei tanítás isko­láinkban, de a jelzések azt mu­tatják, hogy csökkent a képesí­tés nélküliek száma. E kedvező folyamait kiterjedését várjuk a következő években. — Végül: hisz-e ön abban, hogy a pedagógus-társadalom sikerre viszi az új, a korsze­rű tanügyi eszméket? — Erősen hiszek az iskola megújulásában, abban, hogy ne­velőink képesek e folyamat kulcsembereiként dolgozni. És ezt nemcsak a hivatali tisztem mon­datja velem. Az előző években sokfelé jártam az országiban, volt alkalmam találkozni, beszélgetni pedagógusokkal. Mindig megfo­gott az a lelkesedés, az a szere­tet és optimizmus, ahogyan mun­kájukról; iskolájukról, tanítvá­nyaikról szóltak. Ügy érzem, többségük képes a folytonos megújulásra. Társadalmi össze­függésekben gondolkodnak, tud­nak és akarnak dolgozni a neve­lésügy nagy céljainak elérése vé­gett. Ez a legtöbb és a legfon­tosabb. Ha ebben a szellemiben kezdték az új tanévet — és kez­denek majd minden új tanévet —, akkor a név élői skála megte­remtése jó kezekben van. Győri György Minden Közelebb kerülni az emberhez” sedik en,ber 55 Sándor György humoralista „Lyukasóra” című műsora nagy sikert arat. A szerző-előadót az elmúlt hetekben többször is lát­hattuk Bács-Kiskunlbam; szere­pelt Kecskeméten a GAMF-on és Lakitelepen, a Könyvibarátok Klubjának estjén. Ekkor talál­tunk alkalmat arra, hogy műso­ráról, s egyáltalán, a „humora- lizmusról” kérdezzük. — Mi az, hogy humoralista? — Az elnevezésben a válasz: a humoralista humorával mora­lizál ... — Többen vélhetik úgy, harag­szik rájuk, hiszen egy-egy alka­lommal — mondjuk így — meg­lehetősen agresszívnek látszik. — Pedig nem vagyok haragvó típus — a szépet és a jót sze­retem — szeretném ... Szemé­lyes jelenlétet provokálok a kö­zönségtől, de csak az eszközeim provokatívak — vagy agresszí­vek — a célom nem az! Köze­lebb kerülni az emberhez, hu­manista módon: ezt szeretném el­érni. Az a fontos, hogy tudjak valami vigasztalót, valami szé­pet, jót mondani, hogy egyfaj­ta ünnep legyen az előadás. Szá­momra is! Hiszek abban, hogy a közönség nem azon töpreng, ahogy mondom a szövegem, ha­nem azon, ami t mondok ... — Hogyan kezdődött? Mikép. pen lett humoralista? — Ez az ötödik szerzői est. Volt egy negyedik, egy harmadik, egy második, egy első... Ha jól em­lékszem, az elsőnél kezdődött... S a hatodiknál folytatódik. — Miben hisz? — Az adott pillanatban; az ösztöneimben, hogy azt mondom el, amit éppen kell, a képessé­geimben, hogy úgy mondom el, ahogy kell. Hiszek a végered­ményben. — S az mi? — Valami többlet. Megnyug­vás, megtisztulás? Nem tudom. Nem jönne létre, ha nem koc­káztatnám meg a polgárpukkasz­tó szerep>et. Én magam — Erich Kästnerrel mondva — egyszerre vagyok a megrémült polgár és a polgárság réme — de ez csak külsőség. Mindenkinek szüksége van arra, hogy megsimogassák, hogy megbecsüljék, hogy alko­tótársnak tartsák. A műsor a közönséggel együtt tud csak meg­születni. Én mondok egy mon­datot, ez kivált egy reakciót. A következő mondatomat nem az én saját előző mondatomra fe­lelem — folytatásként —, hanem arra a reakcióra, amit az első mondatom váltott ki. Ez a ml szerepünk — az én szerepem — abban a munkamegosztásban, amelyben az emberek estig dol­goznak. Akkor következünk mi — én —, hogy a fennmaradó időt szebbé tegyük. — Vannak percek az előadásá­ban, amikor polgárpukkasztónak is tarthatnánk. Vállalja? — Nem. Mindnyájan polgárok vagyunk, de előtte ott az „ál­laim” szó... A szatíra tud öl­ni is, és a nevettetés könnyen nevetségessé tehet embereket. Disztingválni tudni kell. Érezni kell, hogy a fegyvert, az adott­ságot, ami a bizonyos társadalmi munkamegosztás révén az én birtokom, hogyan használjam, azaz építsek, de ne romboljak. — Nehezen születik meg egy- egy műsor? — Az önálló műfaj, az egysze­mélyes „színházság” magában foglalja az önmutogatás bukta­tóját. Nagy felelősség, hogy mit mondok el, és hogyan. Mindig csak akkor lépek ki a pódium­ra, amikor azt érzem, hogy mon­dandóm közérdeklődésre tarthat számot. A humor ugyanis csak öt-tíz percig érdekes, de más­fél órában már érdektelenné vá­lik. így csak a tartalommal tu­dom lekötni az embereket; lé­nyeges dolgokat kell közölnöm velük, hogy a figyelem ne lan­kadjon. — Tizenkét éve írt műsora még mindig a repertoárján szere­pel. Ez legalábbis furcsa... ' — Elég sokáig érlelek egy-egy témát, s több dolognak kell egy­beesni ahhoz, hogy kilépjek ve­le a dobogóra. Nem napi aktua- litásúak a műsoraim, így fordul elő, hogy ugyanazt ma is elő­adom, amit tizenkét éve. Csak épp nem ugyanúgy; a hangsú­lyok máshová tolódtak. Örök em­beri, morális problémákról szó­lok, amiket hasznos időnként megemlíteni. Nem biztos, hogy elementáris humor az, amit én művelek, s az sem, hogy vitat­hatatlan moralizálás. A humora- lizmus e kettőnek az ötvözete; mellbevágó, torokszorító, felsza­badító. És ezért szép, ezért fon­tos. Ezért csinálom ... Ballal József A Mongol Népköztársaságban az oktatás ingyenes. Az iskolák­ban több mint 400 ezren tanul­nak. Ebben a tanévben az álta­lános iskolákban több mint 40 000 gyermek kezdte meg az első osz­tályt. A szakközépiskolákban 20 000 fiú és leány gyarapítja tu­dását. Számuk 1978-ban 12,6 szá­zalékkal magasabb, mint 1976- ban. Az oktatás iránt megnyilvánuló nagy igény szükségessé tette azt, hogy falun, a szövetkezetekben és állami gazdaságokban is le­gyenek megfelelő szakosított ok­tatási intézmények. E területen a most folyó tervidőszakban több mint 80 új iskolát nyitottak meg. Az ide járó gyermekek 60 szá­zalékát kollégiumban tudják el­helyezni. (BUDAPBESS—MON- CAM E) L*. í 4» - * ' A Hortobágy felfedezője A XX. század fordulójára Deb­recen példája nyomán Hajdúbö­szörményben a jómódú családok tagjai nem'csak megszereztek, rendeltek is műalkotásokat. A te­hetséges művészek egész köre alakult itt. A műpartolás jóval szerényebb, mint amit a művé­szek megérdemelték. Egy letűnt, korszak távlatából: a festőmű­vészek alkotásai irodalmi, műve­lődési életünk nagyjaival együtt művészi erővel és hitelességgel ábrázolták a társadalom sok szo­ciális és kulturális kérdését. Közülük kiemelkedett Káplár Miklós (1886—1935), akinek sor­sa és életpályája a népből óriási áldozatok árán feltörő tehetség példája. Árva gyermek, csikós- bojtár a líortobágyon, mészáros- segéd, bérmunkás Budapesten. Négy éven át éjszaka dolgozik, hogy nappal főiskolán képezhes­se magát. A Képzőművészeti Fő­iskolán tainultaiknál is többet je­lentett számára példaképeinek útmutatása. Első mestere modern művésze­tünk egyik vezéralakja Rippl- Rónai József. Kevés számú ta­nítványának egyike Káplár, aki­hez 1920-tban írt egyik levelében többek között ez olvasható: „Sze­retném, ha természetes egyszerű­ségét, szerény magaviseletét so­hasem vetkőzné le. Ne iparkod­jon olyan lenni, mint más...” Dokumentumok világítják meg a művész példaképei, mesterei szo­ros kapcsolatát. Egy 1926-beli meghívó szerint Ríppl-Rónai, Mantyn Ferenc, Medgyessy Fe­renc, Káplárral együtt szerepelt a művész szülővárosában, a Haj­dúböszörményben rendezett kiál­lításon. Mestere, modern szobrászatunk antik ihletésű nagy művésze, Medgyessy Ferenc is. ö évtize­dek múlva Káplárra így emléke­zett: „Adtam is néki egy életre szóló programot. Szerettem ben­ne, hogy olyan egyszerű, józan ember, tálán a legegyszerűbb, akikkel találkoztam. Ez az egy­szerűsége vetítődött ki a ké­peire ...” Az 'első művész Boromisza Ti­bor, aki nyugati tanulmányútja után „a magyar festői nyelv meg­teremtése” szándékával munkás­ságának legjellegzetesebb helyén (1927-itől), évékig a Hortobágyon alkotott. Boromisza biztatására Káplár, miiint érett művész, visz- sziatént a Hortöbágyra. Káplár művészi látásmódja nem az iskolázatlan tehetség naiv stílusa. Ezt a művész barátai, kultúránk, szellemi életünk legki- válóbbjai évtizedékkel előbb meglátták. A XX. századi ma­gyar próza vezető egyénisége, Móricz Zsigmond már 1935-ben úgy is értékelte: „Káplár Miklós nem ezek közül a naiv és primi­tív őstehetségek közül való. Ö már csaknem a legmagasabb és legegyéniibb festői látással látta mieg, amit meg akart mutatok Csak a tömörségben, a jellemek és tárgyak komor egybefoglalásá­ban maradt meg azon a határon, ahofl ő egyéniség lett és a leg­nagyobb festők értékével emelte fel az őstehetséget, mely lelké­ben ólt...” • Fák a Hortobágy folyó mentén. # Bojtár. Káplár nemcsak megjelenítet­te az ábrázolt tájait, a Hortobá- gyot, hanem Móricz Zsigmond riportjai (Hortobágyi típusok, Kiégett a Hortobágy, stb.) hatá­sára tudatosult benne e művészi tevékenység országos jelentősé­ge. Tevékenyen bekapcsolódott a radikális-plebejus politikai moz­galomba. Mint agrár-ipari proletár szár­mazású, osztályhélyzetét is tuda­tosan kifejezte azáltal, hogy fest­ményein a pásztorokat, a sze­gény -embereket ábrázolta. A népi tehetséget ismerték fel benne a Nyugat művészeti írói és kritikusai. így választották őt a debreceni' Ady-társaság egyik irányítójává. Ezért ír 1974-ben az elismert alkotó, Martyn Ferenc festőművész teljes joggal a tu­datos művészről: ... Káplár az „álföldi festészetünknek ” egyik legeredetibb alkotója, kivételes, összefogó érzésvilága tiszta for­rás, olyan tartalom és festői megfogalmazás, mely változatla­nul példa: ma és holnap útmu­tató. Káplár életművének feltárása során több jelentős eredmény született. Többek között: megje­lent a művészi indulását ismer­tető tanulmány. A művészettör­ténészek ez évi országos fóru­mán érzékelhető visszhangot kel­tett az előadás, mely századunk egyik legnagyobb hazai művé- szetfüozófuag, Fülep Lajos és Káplár Miklós kapcsolatát vilá­gította meg eddig ismeretlen le­veleik tükrében. Szülővárosa nemcsak művészi sírkő emelésé­vel, utca elnevezésével, emlék­érem álapításaval gondol nagy fiára. Megőrizte a művész egy­kori 1853-ban épült lakóházát és azt — példamutató áldozattal — a megyei műemléki albizottság értékes közreműködésével a fel- növékvő nemzedék egyik kultu­rális nevelőhelyévé kívánja ten­ni. A művész emlékházát ma avatják Hajdúböszörményben. A több mint száz műalkotásból és eredeti dokumentumból álló ki­állítás megtekintésével — remél­hető — közelebb kerül az ér­deklődő az eddig kevéssé ismert álkotó életművéhez. M. L. NYELVOKTATÁS MUNKÁSOKNAK A Csepel Vas- és Fémművek Munkás- otthonában az idén is több világnyelvet sajá­títhatnak el az érdeklő­dők. A nyelvoktatásban egyre több fizikai dol­gozó vesz részt a kor­szerű audio-vizuális eszközökkel berendezett oktatótermekben. (MTI- fotó — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom