Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
1978. szeptember 19. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT - SPORT -SPORI CSELGÁNCS Kiss Endre és Nagysolymosi Sándor országos bajnok másik ágon nagyon szépen dolgozó szekszárdi Papp sérülés miatt nem tudott kiállni. 95 kg (11 induló). Bajnok Szepesi István (O. Dózsa) edzője Ipacs László. 2. Papp (Szekszárdi Dózsa), 3. E. Kovács K. (KSC) és Pomiká'lszki (Ű. Dózsa). 5. Csák (Bp. Spartacus) és Hosszú (Egri,Sp)v ................................, A nehézsúlyban csak a döntőben volt igazán küzdelem. A sokszoros bajnok Varga nehezen bírt Petrovszkival, s mindössze egy szerény kokával győzte le. +95 kg (8 induló). Bajnok Varga Imre (Bp. Spartacus), edzője Króner Ferenc. 2. Pet- rovszki (Honvéd Szalvai SE), 3. Varga F. (Szekszárdi D. és Tóth (MVSC), 5. Péter (Bp. Spartacus) és Móczár (Bp. Honvéd). Vasárnap reggel a 60,- 65 és 71 kg-os súlycsoportok népes mezőnye kezdte meg a versenyt, majd később kapcsolódtak be az abszolút kategória résztvevői. A 60 kg-osok döntőjébe hét Honvéd-versenyző verekedte be magát, s ott nagyon nagy csatát vívtak. Először a nagyon rámenős Mészáros látszott jobbnak, de aztán kitűnt, hogy Petz a tapasztaltabb versenyző. Két jukóval " biztosan ■nyert. 60 kg (12 induló). Bajnok Petz LásZló (Bp. Honvéd), 2. Mészáros (Bp. Honvéd), 3. Végh (Oroszlányi B.) és Kollár (Bp. Spártacus) 5. Tóth B. (Bp. Honvéd) és Wittmann (Bp. Spartacus). A 65 kg-os súlycsoport meglepetéssel kezdődött. A nagy esélyes Szabó F. előbb Gerencsértől, majd a bajai Becktől is kikapott, s csak az 5. helyért harcolhatott tovább. A döntőbejutásért Patek a tatabányai Gábort > győzte le, a fiatal Gerencsér pedig, aki két hete ugyanebben a csarnokban nyert országos junior bajnokságot, azzal okozott meglepetést, hogy legyőzte az addig mindenkit ipponnal verő békéscsabai Rad- nait. A fiatal,, szőke, fiú számára a nagyon erős Patek azonban a ' döntőben túl kemény ellenfélnek bizonyult. A kezdés után Gerencsér indított egy dobást, -PaSzombaton, amikor pontosan 12 órakor elkezdődött az országos egyéni cselgáncsbajnokság, a versenyzőkön kívül alig-alig akadt néző is a kecskeméti Városi Sportcsarnokban. Igaz, később változott a helyzet. Mire Kjss Endre és társai a döntőket vívták, már mintegy 300 lelkes, szurkoló tapsolt a győzteseknek. A látványos verseny, a szép győ- zélem azonban jó szervezőnek bizonyult. Vasárnap reggel már sokan Ott. voltak a lelátón, s később — bár tele azért nem volt egészen a nézőtér — mégis mintegy 500—600 néző szurkolta végig az izgalmas küzdelmeket, pedig a bajnokság vasárnap alaposan elhúzódott, s csak délután 15 óra előtt* néhány perccel került sor az utolsó eredményhirdetésre. Szombaton a csarnokban felállított három tatamin a négy felső súlycsoportban kezdődött a verseny, A 78 kg-ban a bajai Sebők és a kecskeméti Csikós és Szabics is aránylag 'könnyen jutott túl a csoportmérkőzéseken. A döntőbejutásért aztán Csikós Kovács G. ellen harcolt, sőt nem is rosz- szu'l, ám a bírók . Kovácsot látták jobbnak. Bírói döntéssel ő jutott tovább. Sebők legyőzte a kissé elbámészkodó Szabicsot és ezzel — megérdemelten — ő jutott döntőbe. Az első helyért vívott küzdelemben Sebők kezdett egy kokával, majd Kovács jukóval válaszolt. Ezután a küzdelem egyoldalú lett. Kovács védekezett, teljesen passzív volt, * de nem kapott intést. Végül bajnok lett. 78 kg. (15 induló.) Bajnok Kovács Gábor (Bp. Honvéd), edzője Gyányi Ferenc. 2. Sebők A. (BSK), 3. Csorba (Bp. Spartacus) és Csikós1 (KSC), 5. Radek (Tatabányai B.) és Sza- bics A. (KSC). A 86 kg-os súlycsoportban Szabó M., Klemensits és Tamás jutott csoportgyőztesként a „táblára”. A döntőbe, mint azt mindenki várta, a két nagy vetély- társ,-’Kiss Endre és a szegedi- Szabó Miklós jutott. Kiss E. már a 2. percben .fojtással kísérlete-, zett, * de ebből még kimenékült a szegedi fiú. Aztán Kiss E. újból befogta és rettenetes erejű fojtásából Szabó már nem tudott kijönni. Annyira, hogy utána percekig ápolni kellett. Fojtással Kiss Endre lett a bajnok, s az eredményhirdetéskor a közönség nagy ünneplésben részesítette. 86 kg (13 induló). Bajnok Kiss Endre (KSC), edzője Varga András. 2. Szabó M. (SZEOL AK), 3. Klemensits (Győri D.) és Tirala (Bp. Honvéd), 5. Csürke (Bp. Honvéd) és Tamás (BSK). iA 95 kg-ban E. Kovács1 Károly jól kezdett, de a döntőbejutásért balszerencséjére Szepesivel került össze. A döntőre a • E. Kovács Károly (jobbról) a 130 kg-os Varga ellen küzd az abszolút kategóriában. (Banczik István felvételei) • Eredményhirdetésre vár a 86 kg-os súlycsoport. A kép bal oldalán a bajnok Kiss Endre. % Nagysolymosi Sándor a dobogó' tetején. tek pedig kontrázott, s karfeszítéssel nyert az 55. . másodpercben. 65 kg (11 induló). Bajnok Patek Károly (Bp. Spartacus), 2. Gerencsér (Tatabányai B.) 3. Radnai (Honvéd Szalvai SE) és Gábor A. (Tatabányai B.), 5. Beck (BSK és Szabó F. (Ü. Dózsa). A legnépesebb súlycsoport a 71 kg volt. 'A sÓksöIIÍs,' nerps«te^- .< vezett a kecskemétiekijek. mert Pulai, KferéSés-: és •'Deli'< ázonök- csoportba került, s Deli kiesett. A döntőbejutásért Kerekes az esélyes Molnártól kapott ki. Nagysolymosi sorra szerezte a győzelmeket, s Nagy L. legyőzése után már ő is döntőben volt. Amikor felállt a két versenyző, a nagyobb esélyt mindenki a válogatott, s a bajnoki címet hosszú idő óta „bérlő”- Molnárnak adta. Hamar kiderült azonban, hogy a kecskeméti fiú irányítja a küzdelmet Molnár csak védekezni tudott A 3. percben Nagysolymosi leszorította, ám ezt — bár az oldalbírák jelezték — a vezetóbíró nem vette észre, sőt ahükor Nagysolymosi karfe- szítésre ment át felállította őket. Ezután a kecskeméti fiú háromszor is kiemelte ellenfelét de nem sikerült átfordítania, s még pontot sem kapott, ám az állandóan menekülő Molnárt előbb sidóvail, majd csuival intették, s Nagysolymosi megérdemelten nyerte első felnőtt bajnokságát. 72 kg (16 induló). Bajnok Nagysolymosi Sándor (KSC), edzője Varga András, , 2. Molnár (Bp. Honvéd), 3. Hangyási (Ü. Dózsa) és Németh (Bp. Spartacus), 5. Kerekes (KSC) és Nagy (Honvéd Szalvai SE). Az abszolút kategóriában E. Kovács a döntőbejutásért Vargával harcolt s bár mindenki őt látta a támadónak, az akció nélküli mérkőzés után a bírók Varga javára döntöttek. A másik ágon az elkedvetlenedett Petrovszkit nagy meglepetésre Csák legyőzte. Abszolút kategória (10 induló). Bajnok Varga Imre (Bp. Spartacus), edzője Króner Ferenc, 2. Csák (Bp. Spartacus), 3. E. Kovács K. (KSC) és Petrovszki (Honvéd Szalvai SE), 5. Deák (Honvéd ÍJzalvai SE) és Pomi- kálszki (Ű. Dózsa). Az országos bajnokság tehát a legtöbb sikert a Bp. Spartacus cselgáncsozóinak hozta, de jól szerepelt a KSC is. A nyolc bajnoki címből . a Bp. Spartacus hármat nyert, a KSC és a Bp. Honvéd 2—2, az j Ü. Dózsa pedig egy számban lett bajnok. A Spartacus 7, a KSC és a Honvéd 5—5, az O. Dózsa és a Honvéd Szalvai SE 3—3, a Tatabánya és a Szekszárd 2—2, a BSC, SZEOL AK, az MVSC és az Oroszlány 1—1 érmet nyert. A helyezéseken (5. hely) 10 egyesület osztozott. A kétnapos verseny remek küzdelmet, s színvonalas csatákat hozott, s ebből a megyénk szakosztályai is alaposan kivették a részüket. Szabó Zoltán • A 78 kg-ban dr. Sárközi Dezső, a Magyar Cselgáncs Szövetség elnöke a bajai Sebőknek adja át az ezüstérmet. Szoros az élmezőny a megyei bajnokságban Jánoshalma—Fájsz 1—0 (0—0) Fájsz, 600 néző, vezette: ifj. Molnár. Jánoshalma: Csennék — Faddi, Maráczi, Fenyvesi IV., Bátyai, An- geli, Péter, Horváth P. (Hiz), Szabó, Horváth L., Fenyvesi III. Edző: Fertőszegi Béla. . Fájsz: Fatér — Galambos (Ku- pusz), Horváth, Kráczer, Baráth, Dinnyés, Kovács, Kalmár, Herner, Gombkötő, Zsákai. Edző: Bujdosó Márton. Kráczer korai kiállítása után a gólratörőbben játszó jánoshalmi csapat megérdemelten vitte el a két bajnoki pontot. Góllövő: Horváth L. Jók: Maráczi, Angeli, illetve Gombkötő, Dinnyés. Ifjúságiak: Jánoshalma—Fájsz 6—2 (4—0). Góllövők: Suhanek 3, Urbán, Nagy, Juhász, illetve Fekete 2. Ersekcsanád—Lajosmizse 4—2 (2—1) Ersekcsanád, 200 néző, vezette: Németh. Ersekcsanád: Csordás — Varga, Gyuricza, Marinkó, Kovács, Triebl (Tüske), Csurai (Ikotity), Melcher, Kiss, Koszorús, Bárdos. Edző: Barta György. Lajosmizse: Bíró — Kovács Gyurgyik, Erdős (Hrihazik), Ku- csera, Márkli, Kisjuhász dr., Ben- de, Vajda, Pető, Aszódi (Kállai). Edző: Máté Ferenc. Kiegyenlített első félidei játék után a második 45 percben nyerte meg a mérkőzést az érsekcsanádi csapat. Góllövők: Koszorús 2 (egyet 11-esből), Bárdos, Kiss, illetve Bende, Kállai. Jók: Kovács, Koszorús, Varga, Csurai, illetve Kállai, Vajda. Ifjúságiak Lajosmizse—Érsekcsanád 4—1 (0—0) Góllövők: Ru- bos 3, Dékány, illetve. Serdült. Honvéd Mezőfi SE— Honvéd Radnóti SE 3—0 (1—0) Kecskemét, 300 néző, vezette: Dömény. H. Mezőfi SE: Domokos — Szabó, Varga, Zátjok, Kutasi, Szöllő- si, Szűcs (Serkó), Ábel, Farkas, Seres, Kocsis. Edző: Krivy Ottó. Radnóti SE: Szabó I. — Török, Rápcsák, Szarka, Szekeres, Szabó II. (Karakas), Varga, Kovács, Zi- mány, .Suba, Trepók (Bözsiny). Edző: Veres István. A 40. percben Seres beadását Kocsis a hálóba fejelte. 1—0. Az 50. percben Zátrok szögletrúgása érintés nélkül jutott a kapuba. 2—0. Az 56. percben Ábel 11-esből á]ljított%be AjY&ge^Úroényt. 3.—0. Jók: Varga, Zá^áj,^I^-ut£si, illetve’ Rapcsák, Kovács.* Kalocsai SE—Sükösd 1—0 (1—0) Sükösd. 300 néző, vezette: Szabó. Kalocsa: Harmatos (Nieszner) — Varga, Németh, Illés, Tamás, Farkas, Lakatos, Jenei, Kapitány, Vén (Szabó), Matos. Edző: Molnár Ferenc. Sükösd: Szente — Jagicza, Bo- gárdi. Kovács, Lógó, Németh, Szabó, Reich (Radies), Kocsis, Eva- nincs, Baros. Edző: Varga Imre. Nem ment a góllövés a sükös- dieknek. Végigtámadták a mérkőzést, s egyetlen ellentámadásból Matos két pontot érő gólt szerzett a vendégeknek. Jók: Illés, Farkas, Németh, illetve Lógó, Szente. Ifjúságiak: Sükösd—Kalocsa 1—1 (1—1). Bajai SK— Kiskunhalasi MEDOSZ 2—X (1—0) Kiskunhalas, 600 néző, vezette: Karácsonyi. A megyei sportszervek és a megyei birkózó szakszövetség minden tőle telhetőt elkövet évek óta, a birkózósport utánpótlás fellendítésére. Ennek jegyében igen alapos előkészületek után rendezték meg Kecskeméten a 623. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben a serdülő szabadfogású megyei birkózó bajnokságot. Ezen a versenyen megyénk 13 szakosztályából csak hat indított versenyzőt! Nem élt a lehetőségével olyan neves szakosztály, mint a BSK vagy a kalocsaiak, akikről nem is hallunk az utóbbi félévben. Lajosmizse, Kunpe- szér, öreg csertő, Szabadszállás, Bácsalmás, s a KAC sem nevezett senkit, pedig nekik aztán igazán kitűnő alkalom lett volna megyei versenyen felmérni felkészülésüket. Reméljük szeptember 24-én a kiskunfélegyházi „pótvizsgán” kötöttfogásban még szépítenek az érintett szakosztályok és nem fordul majd elő olyan helyzet, hogy egyes súlycsoportokban mérkőzés nélkül is lehet megyei bajnokságot nyerni. A nagyon tehetséges Ferei (Soltvadkert), Kovács (KSC), Mihálovics (Kunszentmik- lós) úgy nyertek, ahogy akartak. 67 kg-ban az országos viszonylatban is kitűnő Herczegnek viszont alaposan meg kellett izzadnia a’ döntőben Szűccsel, pedig a kiskunfélegyházi versenyzők évek óta kötöttfogásban jeleskednek. A Bajai SK: Gilián — Glavatity, Molnár (Buda), Simon, Petrese- vics. Laki, Ónódi, Sárközi, Cseke. Kovács, Kazal. Edző: Rónai Sándor. Kiskunhalas: Szabó — Kiss R., Tóth, Juhász, Nagy, Fuksz, Mészáros, Bényi, Karsai, Agócs, Dá- •vid (Veres). Edző: Virág István. Végig jó iramú, változatos mérkőzés volt időnként nagy Összecsapásokkal. A 42. percben Sárközi góljával szerzett vezetést a BSK-nak. 1—0. Az 52. percben Kazal 2—0-ra növelte az eredményt. A 78. percben Bényi szépített. 2—X, A 84. percben Tóth a kiállítás sorsára jutott. Jók: Pet- resevics, Sárközi, Takács, illetve Juhász, Fuksz, Nagy. Ifjúságiak: Kiskunhalasi MEDOSZ—Bajai SK 3—2 (0—1). Góllövők: Kovács 2, Hartyányi, illetve Bognár, Csincsala. Kecskeméti TE—Izsáki MEDOSZ 3— 1 (1—1) Kecskemét, 600 néző, vezette: Francziskovics. KTE: Kerpits — Görbe (Kovács J.), Virágh, Nagyhegyesi, Komáromi, Csordás, Magyar I., Horváth, Putnoki (Bohács), Magyar M„ Herczeg. Edző: Gacs Tibor. Izsák: Varga I. — Németh, Gyiffkó dr., Bőthi, Nagy K., Laki, Tóth, Pataki, Tánczos (Molnár), Mezei. Edző: Fekete Sándor. Lendületes KTE-támadások után a 12. percben Csordás fejese kötött ki a hálóban. 1—0. A játék ezután kiegyenlítettebb lett, s a 30. percben Mezei volt a gólszerző. 1—1. A fordulás után a KTE átvette a játék irányítását. Az 52. percben Bohács megszerezte a vezetést. 2—1. A 88. percben Herczeg lefejelte a labdát Magyar I. elé, aki 7 méterről egyből a bal felső sarokba küldte. 3—1. Jók: Komáromi, Csordás, Magyar I., illetve Gyiffkó dr., Németh. Ifjúsági eredmény: KTE—Izsák 4— 0 (3—0). Góllövők: Trecskó 2, Kocsis, Nagy. Soltvadkert—Kiskőrös 0—0 Soltvadkert, 1500 néző, vezette: Bubori. Soltvadkert: Balogh — Lher, Eiler, Mészáros. Szávai, Bozorádi, Köpe, Oláh, Szőlősi. Dukai (Peré- nyiL Erdős. Edző: Meskó István. Kiskőrös: Vass — Szentgyörgyi i (Bállá), Dedák, Podobni, Hajnák, Polareczki, Petrovácz, László, Dusnoki I., Judik, Halász. Edző: Rapcsák Tibor." A két szomszéd vár hatalmas küzdelmet hozott, a helyzetei alapján a hazai csapat győzelmet érdemelt volna. Jók: Balogh, Eiler, Bozorádi, illetve Vass, Hajnák. Ifjúságiak: Kiskőrös—Soltvadkert 3—0 (0—0). Vezette: Jármai. Góllövők: Dusnoki II. 2, Biácsi. Honvéd Kun Béla SE—Harta 3—0 (1—0) Kiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Czenczik. Honvéd Kun Béla SE: Gulyás — Gyöngyösi, Felegyi, Horváth, Olasz, Zágon Puruczky (Barna), Sudár, Görög (Szabó), Darányi, Sípos. Edző: Vereb István. Harta: Páli — Nagy, Pavelkó (Krisztin), Horváth, Pandúr (Ste- fán). Marosi, Lehóczky, Szatmári, Szűcs, Frei, Halász. Edző: Ble- zák Sándor. megyei szakszövetség a jövőben is igyekszik „nyílt” bajnokságokat rendezni, hogy minél több tehetség kerülhessen felszínre. Eredmények: 24 kg 1. Lovász József (KSC), 45 kg 1. Klimkó Dezső ' (Kkfh.), 2. Kovács L. (Kiskőrös), 3. Loósz (Tiszakécske). 49 kg 1. Frei László (Soltvadkert), 2. Fehér (KSC). 53 kg (4 ind.) 1. Mihálovics Gyula, 2. Duzmath, 3. Nagy L. (mindhárom Kunszentm.). 57 kg (6 ind) 1. ifj. Kovács Sándor, 2. Túri (mindkettő KSC), 3. Saiga Kszt-miklós). 62. kg (7 ind.) 1. Bállá István (KSC), 2. Andxássy (KSC), 3. Kresztovoj (Tiszakécske). 67 kg (6 incL) 1. Herczeg Zoltán (Ksztmiklős), 2. Szűcs (Kkfh.), 3. Orosz (KSC). 72 kg 1. Váróczi Lajos (Tiszakécske), 2. Kecskés (Kiskőrös), 3. R. Nagy (Kkfh.). 78 kg 1. Szűrszabó István (Tiszakécske). + 78 kg 1. Hajdú Lajos, 2. Csontos (mindkettő KSC). Nem hivatalos pontverseny: 1. Kecskeméti SC (edzők: Kovács Sándor — Katona Sándor) 33, 2. Kunszentmiklós SK 13 (edzők: Bíró Károly — Bődi Szabolcs), 3. Tiszakécskei SE 12 (edző: Fodor István), 4. Kiskunfélegyházi Vasas TK 9, 5. Kiskőrösi Petőfi Spartacus SE 6, 6. Solt- vadkerti TE 5 ponttal. Kovács Sándor Az 55. percben Lehóczkyt állította ki a labda elrúgásáért a játékvezető. A 75. percben ítéltek, most Páli kapus rúgta el a labdát, ő is a kiállítás sorsára jutott. A csereként beállt Krisztin kapus Olasz büntetőjét kivédte. Góllövők: Darányi, Szabó 2. Jók: Zágon, Szabó, Darányi, illetve Nagy J., Horváth, Krisztin. Ifjúságiak: Honvéd Kun Béla SE—Harta 8—0. Komolytalan játék miatt már az első félidőben a játékvezető lefújta a mérkőzést Császártöltés— Honvéd Gábor A. SE 2—1 (2—0) Császártöltés, 200 néző, vezette: Szabó. Császártöltés: Koch — Liska, Schindler, Buchmüller, Albert, Ober, Ligetfalvi (Lentner), Lak- ner, Markó,. Szeicz (Varga), Gerber dr. Edző: dr. Gerber Pál. Honvéd Gábor Áron SE: Ku- batovics — Gálán tai, Udvari, Hangya, Kovács, Soós, Kiss, Ga- rai, Tóth, Bernáth, Serfőző. Edző: Kévés Ferenc. A jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat szerezte meg a győzelmet. Góllövők: Lakner, Markó, illetve Tóth. Jók: Lakner, Schindler, Markó, illetve Udvari,' Tóth. Honvéd Szamuely SE— Tiszakécske 3—2 (1—0) Kalocsa, 700 néző, vezette: Horváth. Honvéd Szamuely SE: Serdült — Szalontai, Kiss, Bartos, Czár, Bese, Szabó, Újvári, Rácz, Maru- zsa (Leles), Ungi. Edző: Malomszegi Ottó, Tiszakécske: Szabó — Kecskés (Ezsiás), Bállá, Laczkó B.. Gyorsa, Laczkó Z., Domonics, Losonczi (Száraz), Pálinkás, Bus, Dobó. Edző: Uzsovics Sándor. Jó iramú mérkőzésen tartotta otthon a 2 pontot a Szamuely SE. Góllövők: Újvári, Szabó, Czár, illetve Száraz, Dobó. Jók: Bese, a mezőny legjobbja, Bartos, Czár, Ungi, illetve Gyorsa, Laczkó Z. A MEGYEI labdarügó-bajnoksag Állasa 1. Bajai SK 8 6 1 1 26—2 13 2. H. Szamuely SE 8 5 i 2 26—11 11 3. Jánoshalma 8 4 3 1 15—6 11 4. Fájsz 8 5 1 2 10—4 11 5. Kalocsai SE 8 4 3 1 10—8 11 6. H. Mezőfi SE 8 4 2 2 16—9 10 7. Tiszakécske 8 4 2 2 14—10 10 8. Kkhalasi MED. 8 5 — 3 14—11 10 9. KTE *8 4 2 2 15—13 10 10. Kiskőrös 8 2 5 1 9—8 9 11. Lajosmizse 8 3 2 3 12—13 8 12. Izsák 8 3 2 3 7—Í2 8 13. Sükösd 8 3 1 4 10—7 7 14. H. Kun B. SE 8 2 2 4 11—12 6 13. Ersekcsanád 8 3 — S 13—17 6 16. Soltvadkert 8 1 4 3 3—7 6 17. Császártöltés 8 2 — 6 8—18 4 18. Harta 8 — 4 4 7—24 4 19. H. Gábor A. 8 1 1 6 6—17 3 20. H. Radnóti 8 — 2 6 4—27 2 A MEGYEI IFJCSAGI BAJNOKSÁG Állasa 1. Kiskőrös 6 6 — — 36—1 12 2. KTE 6 6 — — 29—4 12 3. Kh. MEDOSZ 7 6 — 1 21—12 12 4. Sükösd 7 5 1 1 24—13 11 5. H. Kun B. SE 7 5 1 1 21—10 11 6. Kalocsai SE 7 4 1 2 21—8 9 7. Jánoshalma 7 3 1 3 21—16 7 8. L,ajosmizse 7 3 — 4 17—13 6 9. Tiszakécske 7 2 1 4 21—19 5 10. Bajai SK 7 2 — 5 14—13 4 11. Soltvadkert 7 2 — 5 11—18 4 12. Fájsz 6 2 — 4 9—25 4 13. Izsák 7 2 — 5 10—25 4 14. H. Radnóti 5 2 — 3 6—21 4 15. Császártöltés 6 1 — 5 9—22 2 16. Ersekcsanád 6 1 — 5 13—26 2 17. Harta 6 — 1 5 2—42 1 SOROKBAN Kecskeméten 68 éves korában elhunyt Kovács László, a KTE egykori kitűnő birkózója, aki az 1930-as években országos szinten is sok nagy eredményt ért el Kétszer nyert magyar bajnokságot, s egyik legszebb sikere a Dél-Magyarország—Törökország válogatott mérkőzésen aratott kétvállas győzelme volt a török ellenfele ellen. * * * Évzáró horgászversenyt tartott a Szabadszállási Sporthorgász Egyesület a Duna-völgyi Főcsatornán. A tagság egyharmada részt vett a versenyen, s a gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályban az 1—3. helyezettek szép tiszteletdijakat kaptak. Járási labdarúgó-bajnokság KISKÖRÖS JÁRÁS Borota—Imrehegy 2—2, Csikérla—Pá- hi 4—3, Kunfehértő—Kaskantyú 4—6. Kunbaja—Tabdi 4—i, Rém—Soltvadkert II. 3—2, Csólyospálos—Fülöpszállás 4—0. A bajnokság állása 1. Rém 3 3 — — 14—5 6 2. Csikéria 3 3 — — 9—3 6 3. Csólyospálos 3 2 1 —e' 8—3 5 4. Kunbaja 3 2 — 1 7—5 4 5. Kaskantyú 3 2 — 1 10—12 4 6. Borota 3 1 1 1 6—6 3 7. Kunfehértő 3 1 1 1 9—9 3 8. Imrehegy 3 — 2 1 4—6 2 9. Páhi 3 — — ? 5—9 — 10. Fülöpszállás 3 — — 3 2—10 — 11. Tabdi 3 — — 3 3—15 — Soltvadkert II. 3 1 1 1 11—5 3 BIRKÓZÁS Nem hagyhatjuk szó nélkül!