Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-13 / 216. szám

1978. szeptember 13. # PETŐFI NEPE • 5 V Hetvenöt esztendős a kecskeméti Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet A kecskeméti Friss Újság az 1903. március 7-i számában „Ál­lami gyermekmenhely Kecske­méten” címmel arról számolt be olvasóinak, hogy Kecskeméten ál­lami gyermekmenedékhelyet állí­tanak fel, a város által kijelölt területen. A július 7-i számban pedig azt közölték, hogy dr. Turcsányi Im­re, a menhely kinevezett igaz­gató-főorvosa a hó végén Kecs­kemétre jön;' és augusztus 1-én megkezdi működését. ■ BB KB Hetvenöt évvel ezelőtt 1903. augusztus 1-én a varos által egy évre díjtalanul átengedett, a volt polgári leányiskola egyemeletes épületének helyiségében valóban megnyitotta kapuját a Kecske­méti Állami Gyermekmenhely, hogy addig is, amíg az új köz­ponti épület fel nem épül, fogad­ni tudja az elhagyott, lehetetlen körülmények ‘között élő, éhező, nélkülöző gyermekeket. Hogy mennyire időszerű volt már a mpnhely működésének megkezdése', semmi sem bizonyít­ásé. jobban, mint az. hogy a meg- nyitás *első "napjától’1 kezdve na­ponta szegény, rongyos asszo­nyok, nyöszörgő csecsemővel a karjukon, kiéhezett, síró gyerme­kek ’kíséretében kérték gyermeke­ik felvételét, illetve, hogy az ár­vaszék közigazgatási hatóság ál­tal beutalt szeretteiket gondozás­ra átadják % menhelynek. A menhely — jogutódja, a Gyermek- és Ifjúságvédő Inté­zetben elfekvő törzslapok tanúsá­ga szerint — 1903. augusztus 1- től december 31-ig több mint két­ezer gyermeket vett át. 1925. de­cember 31-ig huszonötezer, a fel- szabadulásig pedig negyvenhat- ■ ezer gyermeket részesített rövi­dé bb hosszabb ideig gondozásban, ápolásban. A betegen érkező gyermekek az intézetben maradtaik felgyó­gyulásukig, míg az egészségesek egy-két napi megfigyelés után külső gondozásban nyertek elhe­lyezést jóravaló, tisztességes, a gyermeket szerető, általában községekben, tanyákon élő, föld­műveléssel foglalkozó családok­nál. A csecsemők anyával együtt kerültek a nevelőcsaládhoz, hogy . az anya szoptassa gyermekét, biztosítva ezzel a csecsemő leg­természetesebb táplálását. Ebben az időben nem volt még olyan tápliszt, itápszer, sterilizált tej, mely az anyatejet pótolni tudta volna; de meg volt az az- előnye is a kötelező szoptatásnak, hogy a kilenc-tíz hónap alatt, melyet az anya gyermekével együtt töl- . tött, annyira megszerette gyer­mekét, hogy lemondani róla so­ha nem tudott. A külső gondozásban élő gyer­mekek után a nevelőszülőknek, gondozási díjat fizetett a men­hely. A díj összege a 75 év alatt többször változott. Jelenleg a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet a szellemileg, testileg egészséges gyermekek után négyszáznyolc­van—hatszázharminc, a szellemi­leg fogyatékos gyermekek után hatszáz—hétszázötven, az ipari ta. nulók és a középiskolások után pedig kilencszáz forint gondozási díjat fizet a nevelőszülőknek ha­vonta, és négyszáznyolcvan—hat­százharminc forint neveltetési se­gélyben részesíti azokat a gyer­mekeket, akiknek egészséges tes­ti, szellemi nevelését, taníttatását a szülők anyagilag nem bírják. Előfordult ezer és tízezer gyer­mek között, hogy néhány gyermek rossz bánásmódban részesült; hogy gondozását, nevelését, isko­láztatását elhanyagolták. Olykor kegyetlenül is bánták velük, ha azt a teleporvosok, telepfelügye­lőnők nem vették észre. A szom­szédok és az ezerszemű közvéle­mény figyelmét azonban nem ke­rülték el az ilyen szomorú, elég­gé el nem ítélhető esetek — azok előbb-utóbb tudomására jutottak a hatóságoknak s a menhely igaz­gatójának, akik a szükséges in­tézkedéseket megtették. Elég gyakran belekerültek a szenzációt hajhászó újságokba is, és orszá­gos felháborodásokat váltottak ki. Sajnos, az ezer és tízezer jó ki­helyezésekről, szeretetteljes bá­násmódról senki sem emlékezett meg (minit ahogyan ma is alig); pedig ilyenek is voltak. A csalá­di nevelésen alapuló menhelynék a felszabadulásig Végzett mekvédélmi munkája is eredmé­nyes volt. Felkeltette a .társada­lom széles rétegeinek érdeklődé­sét az ijesztően magas, csecse­mőhalálozás csökkentését célzó mozgalom iránt, melynek ered­ményeként a gyermekek tízezrei­nek életét mentette meg. Gátat emelt a gyermekiirtásnak, fej- Jesatette a közművelődést. (A te­leporvosok, telepfelügyelőnők ugyanis nemcsak a helyes és egészséges gyermekápolásra taní­tották meg a nevelőszülőket, de felébresztették bennük a tudás iránti vágyat, lakásukba .vitték a társadalmi megbecsülést, bizal­mat.) Felhívta ,a figyelmet a gyer­mekvédelem társadalmi haszná­ra, szociálpolitikai jelentőségére. A felszabadulás után első fel­adat volt a gyermekek azonnali felkarolása, a menhely mielőbbi helyreállítása. A munkát a pol­gármester megbízása folytán Cserma Dezsöné ellenőrző.telep- felügyelőnő kezdte meg 1944 de­cemberében, majd 1945 májusá­ban dr. Kesztler Tivadar főorvos folytatta. Üzembe helyezés után a menhely továbbra is az elha­gyottá nyilvánított gyermekek központi intézete maradt; végez­te a gyermekek létszámba véte­lét, nevelőszülőkhöz való kihelye­zést, a .gondozási díjak folyósítá­sát, a gyermekek ruhaellátását és kórházi ápolást nyújtott a beteg gyermekek részére. ÁUaimli feladat lett a gyermek­védelem, és a Népjóléti Minisz­térium hatáskörébe került A gyermekmenhely elnevezést kor­mányzatunk- 1949-bet) eltörölte és helyette Gyermekvédő Intézeti ki­nevezést adta. A gyermekek fel­vétele folyamatosain történt és 1949. év végéig csaknem hatezer gyermeket vettek fel, és-ugyan­ezen idő alatt mintegy két eseiéi ezer gyermekét adtak viasza szü­leiknek, hozzátartozóiknak. 1953-ban a Gyermekvédő In­tézet a Farkas-villa néven ismert épületbe költözött és az Oktatási Minisztérium felügyelete alá ke­rült Az otthonokban — Kunfehér- tón, Hajóson, Bácsalmáson, Duna- patajon és Felsőszentivánon — 1955-től a családi nevelésre al­kalmatlan, érzelmileg sérült gyér. mefcék százai nyertek elhelyezésit. Oktatásuk, nevelésük az igaz­gatóktól, nevelőktől s.ók áldoza­tot. Lemondást, szívósságot, türel­met, szeretetet kívánt, és kíván ma is. Valamennyien tudták, amikor az otthonokhoz jöttek, hogy nehéz nevelői feladat vár rájuk. Vállalták, mert szerették a gyermekeket és mért a nevelé­sükkel kapcsolatos munkát nem foglakozásnak tekintették, hanem hivatásnak. Ezt évtizedek óta végzett eredményes munkájukkal bizonyították is. Száz és száz gondozott gyermek került ezek­ből az otthonokból középiskolá­ba, főiskolákra, egyetemekre, szakmunkásképzőbe, és vált a szocialista társadalom hasznos tagjává. Személyes példamutatásaikkal, szocialista, kommunista világné­zetre nevelték és nevelik gyer­mekeinket. Minden gyermekben élő, növekvő személyiséget lát­nak és jó pedagógiai felkészült­séggel, megértő, meleg szeretet­tél formálják jellemüket, akarati tulajdonságaikat. Érzelmileg nyi­tott szívű emberek, akikhez a gyermekek bizalommal fordulhat­nak egyéni problémáikkal. Meg­értésükkel, segítőkészségükkel megteremtették az otthonokban a gyermekek és a felnőttek között az élet lüktető erejének egészsé­ges harmóniáját. Köszönet ezér.t nékik. Jó lenne, ha a nevelők gyer­mekszeretete, becsületesen vég­zett eredményes munkája feléb­resztené az emberekben a gyer­mekvédelem segítésének nemes, felemelő gondolatát; ha megér­tenék, hogy a gyermekek védel­me nemcsak a pedagógusok, ne­velőszülők feladata, de minden felnőtt kötelessége. (Hetvenöt év egy intézmény éle­tében tekintélyes /idő; különösen, ha az intézmény olyan esemé­nyeket él át, minit az 1911. évi földrengés, az első és második világháború. Sókat lehetne még mondani a Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet 75 éves gyermekvé­delmi munkájáról, hiszen 1903. augusztus 1-től 1978. július 31-ig nem kevesebb, mint hatvanötezer gyermeknek fogta a kezét, irá­nyította életét, de az egy ilyen rövid visszatekintés szűk határán már messze túlterjedne. Juhász Gyula Ketten ülnek előt­tem a színház társal­gójában — Andresz Katalin és Szirmai Péter, a Katona Jó­zsef Színház új tag­jai. Budapestről jöt­tek, az idén végezték a Színművészeti Fő­iskolát. Korábban mindketten a Nemzeti Színházban gyakorolták a „mesterség” alapjait. Bár ez áz első igazi színházi évadjuk, Kecskeméten máris két komoly főszerep várja őket Zorin Varsói melódiájában és Eörsi Ist­ván Play Molnár című színjátékában. — Nagyon hálás és szép szerep a Varsái melódia Helgája — magyarázza Andresz Katalin. — A fő­iskolai vizsga előadásunk is Zorin lírai drámája volt, ugyanebben a „felállásban”, Galamb Sándor főis­kolai hallgató rendezésében. — Milyen érzés idegen várasba kerülni? Előny­nyel, vagy hátránnyal jár ez a fiatal, pályakezdő színészek számára? — Ügy gondoljuk, hogy inkább előnyt jelent. Na­gyobb, jelentősebb szereplehetőségeket, a színház­hoz való szorosabb tartozást. Kipróbálhatjuk ké­pességeinket. Tanulhatunk és elmélyültebben fog­lalkozhatunk a színészi „szakmával”. Idegen kör­nyezet? ... Nem teljesen. Sok kollégánkat már ko­rábban is jól ismertük, még a főiskoláról. — Bizonyára több választási lehetőségük is volt, hogy kerültek végül is ide? Mosolyognak, s szinte egymás szavába vágva so­rolják. Hívták őket Debrecenbe, Békéscsabára, Veszprémbe, a budapesti József Attila Színházhoz és a Nemzeti Színházhoz is. — Az, hogy Kecs­kemétre kerültünk, a vizsgaelőadásként játszott Tennessee Williams Huszonhét fuvar gyapot című darabja után dőlt el jelenlegi főrende­zőnkkel, Beke Sán­dorral történt beszél­getést követően — veszi át a szót Szirmai Péter. — Mondjon valamit az új szerepről, a Varsói me­lódia Viktorjáról. — Szerep és szerző; végtelenül rokonszenvesek számomra. Szép és nagy színészi Lehetőségek rejle­nek a darabban. Az emberi élet egy fontos és ritka, szakaszát játsszuk el. A szerelem természetrajzát: a megalkuvásokkal, lemondásokkal járó szerelemét. Az előadás, a darab ezért mindenkihez szól, hiszen úgy gondolom — minden ember életében megta­lálható valahol egy ilyen időszak. Hogy van-e va­lami közös bennem és a szerepből! Viktorban? Ugyanolyan gyarló ember, mint én, vagy bárki más, és — elneveti magát — ő is borász... (??) Tudniil­lik: Balatonbogláron, mezőgazdasági technikumban érettségiztem. » — Milyen szereplehetőségek kínálkoznak az Eörsi darabban? ■— Jánost, a festőt alakítom, aki egyszerre há­rom asszonyban is keresi a szerelmet... Ez a sze­rep, úgy érzem, nagyon, összetett, s hogy miként formálódik majd, az még a próbák során alakul ki... A két fiatal színész első bemutatkozása Bácsal­máson lesz. Szeptember 16-án ugyanis az ottani művelődési háziban rendezi meg a színház a Varsói melódia bemutató előadását. P. E. új tagjai A FŐISKOLÁRÓL ÉRKEZTEK A születések száma évek óta egyenletesen növekszik Kiskun­félegyházán, s a tíz éven aluliak elhelyezésével kapcsolatos szülői igények egyre nagyobb feszültsé­geket támasztanák a városban. A gyermekintézmények befogadóké­pességével kapcsolatos gondokról beszélgettünk Kovács Sándorné- val, a városi tanács művelődés­ügyi osztályának vezetőjével. — Tavaly szeptemberben ezer­ötszáz óvodai felvételi kérelem érkezett hozzánk, idén viszont ugyanez a korosztály már ezer- hétszázat számlál. A város óvo­dáinak" „hivatali»” befogadóké­pessége 1045, — ezzel szemben viszont idén is ezerkétszázhatvan óvodást vettünk fel. Eddig büsz­kék voltunk arra, hogy Kiskun­félegyházán már évek óta minden ötéves gyerek óvodáha járhat, az idén viszont már száztízet el kel­lett . utasítani közülük... Ez a tény hátrányosan befolyásolja az iskola-előkészítési tevékenységet. Gondot okoz az is, hogy a városi óvodák foglalkoztató helyiségeinek fele szükségterem. Már csak ezért sem növelhetjük a felvettek szá­mát tovább... Nem kevés gondot okozott te­hát az óvodai felvételi bizottság tagjainak: küket fogadjanak, ki­ket utasítsanak el? — A dilemma számunkra az volt, hogy azokat a gyerekeket utasítsuk el, akiknek mindkét szülője dolgozik, vagy pedig az óvodába még nem járó ötévese­ket, akiket viszont az iskolai ta­nulmányokra kellene felkészíte­ni? Végül úgy döntöttünk, hogy senkit nem „teszünk ki” az óvo­dákból a régiek közül az ötéve­sek miatt. Felvesszük a dolgozó szülők gyerekeit, az érintett el­utasítottak számára pedig iskola­előkészítő foglalkozásokat szerve­zünk ... A gyermekek létszámának nö­vekedése nem volt váratlan meg­lepetés az illetékesek számára. A művelődési osztály vezetője pon­tos táblázatokat mutat nemcsak a múlt, de az elkövetkező évek óvodás és iskolás korú' népességé- nek várható alakulásáról is. — Az ötödik ötéves tervben a város tizenöt óvodai csoportfej­lesztést tervezett — magyarázza Kovács Sándorné. — Ebből azon­ban csak öt készült el, tíz még hiányzik. Ennek terhét érezzük most és gondjaink csak lassan enyhülnek. 1979-ben és 80-ban várhatóan bővülnék az óvodák termei. Talán kapunk egy, vagy két állami lakást erre a célra, s a tervezett Petőfi-lakótelepi 24 tantermes iskolában is megépül tgy száz gyermeket befogadó óvoda... Kedvezőbb a helyzet az isko­lás korú gyermekek tanórán kí­vüli elhelyezését illetően. Ez ért­hető is. hiszen a tervidőszakra előirányzott tíz napközis csoport fejlesztésből kilenc már meg is valósult Félegyházán. — Az idei két új csoport belé­pésével 35 százalékra emelkedett az ellátott általános iskolások száma. Enyhült a feszültség, de ezt csupán időleges jelenségnek ítéljük meg — teszi hozzá az osz­tályvezető. — Az óvodák megnö­vekedett gyermeiktömegét ugyan­is egy-két éven belül már az al­sótagozatokban kell befogadnunk és ellátnunk... A napközikbe egyelőre minden elsős és másodi­kos tanulót fel tudunk venni, a harmadikosok, negyedikesek kö­zül már válogatni kényszerülünk. Iskolánként legfeljebb egy-egy felsőtagozatos csoportot indíthat­tunk. A diákétkeztetés előnyeiből vi­szont minden kiskunfélegyházi általános iskolai tanuló részesül­het. Mint Kovács Sándorné el­mondta, a Duna vidéki Vendég­látó Vállalattal való megállapo­dás eredményeként minden gyer­mek kaphat önköltséges áron ebédet a menzán. — A tanévkezdéssel egyidőben az idén átvettünk egy hatszáz adagos új városi konyhát, s ez is közrejátszik az étkezés általános­sá tételében. Csaknem mindenütt az iskolákban ebédeltetik a gye­rekeket. Igaz ugyan, hogy az étel szállításához be kellett állítani egy gépkocsit, és a helyszűke is zsú­foltságot okoz. de úgy tapasztal­juk, hogy tanári felügyelet mel­lett, közösségben mégis jobb ét­vággyal esznek a gyerekeik, mint­ha éttermeikbe járnának... P. M. (14.) Aztán odaköszön, olyan természetesen, mintha csak a közértben találkoztak volna, s nem itt, e több mint félreérthe­tetlen helyzetben. — Sziasztok. — Jó estét, kisasszony 4r mond­ja maró gúnnyal Ispánki. — Majd ahhoz a förtelmes huligán­hoz fordul. — Jó estét fiatalem­ber. A fiú' — a pimasz! a csábító! a nőrabló! — nem is válaszol, csak ügyefogyottan vigyorog. Most lebuktunk, ugye, csibész?! A mama odahajol Katihoz. — Katikám, ilyesmit! Itt, a ház előtt! Az egész ház szeme láttára! Elment az eszed! — Búcsúzkodtuink... — mond­ja a lány pimaszul, és ránt a vállán. « jíj.i-Ispánki iflSfir népi .áll ki ennyi Cihizmust, dühösen elindul. De a kapuból még odakiált: — Azonnal feljössz! Kati, aki már ráforrt megint a fiú szájára, most eltolja magától és kelletlenül kiáltja vissza: — Megyék. — Mi volt ez?! Az atyai szigor nemcsak a hom­lokra gyűr ráncokat, az erélyes hangban is - megnyilatkozik. Itt állnak valamennyien az előszo­bában, nagymami a konyhaajtó­ban, mami a külső szobáéban, a zord atya pedig középütt, éppen a tükör előtt. Hirtelen' belepillant, s maga is megijed a látványtól: akár egy középkori atya, aki fe­lelősségre vonja lebukott leá­nyát ... De mert eszébe jut, hogy mégis csak a huszadik században él, kissé tompít a hangja élén, amikor megint megszólal, meg­ismételvén a kérdést, mert az el­sőre nem kapott választ. — Azt kérdeztem, mi volt ez, Katalin?! A lány — mint odalent is! — újra csak megvonja vállát. — Búcsúzkodtunk, mondtam már! — És annak a taknyos kölyök- Hek nincs nyelve? Nem tud kö­szönni? Csak vigyorog, mint fakutya? — Nem vigyorgott, hanem mo­solygott! — De miért nem köszönt? — Mert nem tud magyarul! Az apja rámered. — Ez egyre szebb! Hát milyen nyelven tud, ha meg szabad kér­deznem? Tadán olaszul?! — A fe­lesége tekintetét keresi, kétségbe­esve. — Üristen, csak ez hiány­zott! — Nem olaszul, ne félj! Fran­ciául és angolul tud. — Melyik az anyanyelve? — A francia. — És mit keres itt? Kati elmosolyodik, véletlenül épp a napokban volt szó erről. — Heti hatszáz frankot. Az apja bámul. — Ezt nem értem. — Pedig egyszerű. Egy gépet szerel, amit a franciáktól vet­tünk. — És? — Nincs és. Most itt dolgozik. — Meddig? Kati szeme elhomályosul. — Már csak tíz napig. — Na, hála istennek — sóhajt az öreg megkönnyebbülve. — És mióta van itt? — Három hónapja. — Mióta ismered? — Két hónapja. Az öreg fújtat, s azon tűnődik, vajon e két hónap alatt meddig jutott a lányával az a taknyos... Atyai akar lenni, megértő, köze­lebb lép Katihoz. — Mondd, hát van neked eszed? — Jaj, ez még a szemrehányó hang, a felelősségrevonó, de ide most együttérző, aggodalmas hang kell inkább! — Odaállsz egy jött- menttel csókolózni, az egész utca szeme láttára? — Tudhattam, hogy most jöt­tök? Ilyenkor már rég itthon szoktatok lenni! A pimasz, fölényes hang, a lep­lezni sem kívánt, bűnös szándé­kosság — amelyről most, íme, le­hullott a lepel! — megint a zord atyát piszkálta fel az öregben, a jóságos szülő szerepe már a múl­té! — Haha! — kiáltja gúnyosan. — De most lebuktunk, kicsikém! Most az egyszer lebuktunk! Kati ártatlan pillantással kérdi: — Na és? — Na és? Hát tessék! Vedd tudomásul, hogy ezzel a fiúval többé nem találkozhatsz! Két do­loghoz nics semmi kedvem: hogy a családom oldja meg egy kül­földi huligán itteni átmeneti sze­relmi gondját, vagy pedig, ha az , ügy komolyabb, hogy külföldre adjalak férjhez! Épp elég cifra esetet hall az ember manapság! Világos? A lábadat sem teheted ki többé itthonról! Gondolj arra, hogy nyakadon az érettségi! Meg­értetted? — Meg — bólint engedelmesen Kati. Aztán nagyon szerényen, nagyon illedelmesen megkérdi: — De a matek különórákra azért járhatok, nem? Az öreg rácsodálkozik. — Hallod! Az az érettségi ér­dekében van! És nagyon jól tu­dod, hogy ml az elvem; első a kötelesség! 17. A május eleji hőség korai nya­rat varázsolt egy-két nap alatt a tájra, még esténként is élég a zakó, vagy egy könnyű kardigán. Janiék a ligetig jöttek ki dél­után, most itt ülnék egy pádon, a játszótér közelében. Janinak , gondja van rá, hogy élőbb-utóbb minden kislányt kihozzon ide. Ez a választóvíz. Ha a lány nagyon rajong a gyerekekért, játszik ve­lük, cuppog nekik — rövidesen szakít vele. Az ilyentől ugyanis okosabb óvakodni: biztos, hogy percek alatt férjhez akar men­ni... — Amelyik rá se ránt a gyerekekre, annál egy szusszá- násra le mer horgonyozni... Ez a Márti is ilyen volt. Har­madszor vannak már Itt, a ját­szótér mellett, eddig ügyet sem vetett a kis srácokra. De ma este — az ördög érti! — ő is elkezdte a regmálódást a házassággal. — Ugyan, csibém, de próbálj meg a fejeddel gondolkozni! — Azt csinálom! — mondja ko­nokul a lány. — És egyszerűen nem értelek! Hiszen most már nem gond a lakás! Eddig nem szóltam semmit, tudod jól, hiszen se hozzánk, se hozzátok nem köl­tözhettünk volna, ez világos. De ne haragudj, ez a bogárdi ház most teljesen új helyzetet te­remt! Vagy nem? — Nem hát! — mondja Jani. — Butaságot beszélsz, fiacskám. Mihez kezdenék én Bogárdon? — Ott is van munka, nem? Ma mindenütt keresik az embert. Ott is van nyilván termelőszövetke­zet, ahová elmehetnél gépésznék, traktoristának, mit tudom én, mi­nek, ehhez nem értek! — És te? — néz rá Jani. — Veled mi lenne? — Miért? Ott is van óvoda, és nyilván ott sincs élég óvónő! Ma­napság ezek nem problémák, Ja­niként! Ha valaki akar valamit.. Ez az, mondja magában Jani. Ha akar... De ha nem akar? Hirtelen eszébe jut még egy érv, egy igazán nyomós érv. — És a tanulásom? Azzal mi lenne? A lány türelmetlenül int. — Úgyis levelezőre jársz, nem? — De, persze. — Hát legfeljebb onnét utaznál fel mindig vizsgázni! — És a konzultációk? Márti átöleli a vállát, szorosan magához húzza és bújik, bújik, bújik... Istenem, ehhez értetek! Hízelegni, azt tudtak — ha akar­tok valamit! De azért jólesik ez a szoros ölelés... — Na, Jancsikám — súgja fü­lébe a lány. — A kedvemért! Hát egy kicsit Se szeretsz? — Csacsifejű... Tudod jól! — Akkor házasodjunk össze! Istenem, de könnyű néktek! Házasodjunk össze, házasodjunk össze... Mintha a világ csak ab­ból állna! A szerelem gyönyörű dolog, csillagom! De a férfisza­badság sem utolsó! — Na, Jancsikám! Hát ezt az egyet kérem tőled... Ezt az egyet, mondja magában kajánul. Csak épp ezt az egyet... A többit aztán már nem is kell kérni: az akkor már jön majd magától, hisz — kötelességnek fogják hívni... De attól még messzi vagyunk, csillagom! — Na! — duruzsol a fülébe Márti hangja. — Nem is vála­szolsz? Pedig annyira, de annyira szeretlek! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom