Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-12 / 215. szám

• 2 • PETŐFI NÉPÉ 0 1918. szeptember 12. HARCKOCSIK, PÁNCÉLOSOK GYŰRŰJÉBEN Bizalmi vita a parlamentben A sah elfogadta a belügyminiszter lemondását VARSÓ Sztanko Todorov bolgár minisz­terelnök hétfőn délben baráti munkalátogatásra Varsóba érke­zett. A vendéget a repülőtéren. Pioitr Jaroszewicz, a lengyel, mi­nisztertanács elnöke fogadta. PÁRIZS Jelentős győzelmet aratott a baloldal közös jelöltje a részleges választásokon Pas-de-Calais vá­lasztókörzetben. A kommunistáik, szocialisták és baloldali radikáli­sok támogatásával majdnem há­romszor annyi szavazatot kapott, mint az „Unió a francia demok­ráciáért" kormánypárti választási szövetség jelöltje. (TASZSZ) ATHEN Huang Hua kínai külügyminisz­ter szeptember végién hivatalos látogatást tesz Athénban — kö­zölte a görög rádió. A kínai dip­lomácia vezetője az athéni rádió szerint a 'két ország kulturális együttműködésére vonatkozó meg­állapodást ír alá a görög főváros­ban. (MTI) MOSZKVA A Szovjetunióban szombaton Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—1031 jelzésű műholdat. A műhold berendezései kifogás­talanul működnek. A földi koor­dinációs számítóközpontban fo­lyik a beérkező adatok feldolgo­zása. (TASZSZ) BECS - • A francia, nyugatnémet, olasz, svájci és osztrák belügyminiszter vasárnap az osztrák fővárosban találkozott egymással és megbe­szélést tartott a nemzetközi ter­rorizmus elleni közös fellépés ér­dekében. HANOI A VNA vietnami hírügynökség újabb provokációkról adott hírt, amelyeket a kínai hatóságok kö­vettek el Quang Ninh vietnami tartomány határmenti körzetei­ben. A kínaiak több mint száz fegyverest küldtek át szeptember 8-án a határon, akik provokálták a szolgálati kötelezettségeiket tel­jesítő vietnami alkalmazottakat és határőröket. PHENJAN ~ Vasárnap reggel egymilliós tö­megfelvonulással ünnepelték Phenjanban a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság megala­kulásának 30. évfordulóját. A phenjani ünnepségeken 109 or­szág delegációi vettek részt. PEKING Hua Kuo-feng, a kínai államta­nács elnöke fogadta Sztane Po- tccsar vezérezredest, a jugoszláv néphadsereg vezérkari főnökét, aki péntek óta tartózkodik Kíná­ban. (TASZSZ) LENINGRAD A leningrádi Alekszandr Nyevszkij-kolostor Szenthárom­ság-székesegyházában vasárnap megtartott gyászszertartás után a kolostor g köztemetőjében örök nyugalomra helyezték a kedden Rómában, I. János Pál pápa audienciáján 48 éves korában el­hunyt Nyikogyim leningrádi és novgorodi pravoszláv metropoli- tát. TEHERAN Harckocsik és páncélozott jár­művek gyűrűjében kezdte meg vasárnap reggel az iráni par­lament a bizalmi vitát a három napja érvényben levő rendkívüli állapot törvényerőre emelésével kapcsolatban. Bár az előzetes hír­ügynökségi jelentések azt jósol­ták, hogy a parlament különösebb ellenállás nélkül bizalmat szavaz Dzsaraí Saif-Emami miniszter- elnök mindössze 16 nappal ezelőtt beiktatott kormányának, a becs­lések szerint 250 halálos áldoza­tot követelő pénteki vérengzés sö­tét árnyéka rányomta, bélyegét az összejövetelre. A padsorokból a miniszterelnököt felelősségrevo- íiő kiáltások hangzottak, s közvet­lenül az ülés elején kilenc képvi­selő kivonult a teremből a kor­mány politikája elleni titakozás jeléül. Az iráni parlament előtt vasár­nap reggel elhangzott beszédében Sarif-Emami miniszterelnök arra hivatkozott, hogy a kormány „a politikai liberalizálási program­mal történt visszaélés” miatt volt kénytelen a rendkívüli állapot és a statárium bevezetésére. A kor- m. ryfő elmondta, hogy a pénteki véres eseményeket követő zavar­gások folyamán a tüntetők , sú­lyos károkat okoztak a magántu­lajdonnak és a közvagyonnak. A vasárnapi parlamenti ülés egy órát tartott, majd a vitát ked­dig elhalasztották. Ma kerül sor a bizalmi szavazásra és a rendkí­vüli állapotról szóló törvény el­fogadására. Minthogy a parla­mentben mindössze kilenc ellen­zéki képviselő van, a szavazás várhatóan a kormány terveinek megfelelően zajlik majd. Mohammad Reza Pahlavj. sah, aki lemondta hétfőre bejelentett NDK-beli, majd ezt követő romá­niai látogatását, szombaton Ziaul Hali pakisztáni katonai kormány­zóval tárgyalt Teheránban. Va­sárnap a pakisztáni vezető „za­rándokúira” indult a Teherántól 700 kilométerre levő Masad val­lási központba. SPANYOL—KUBAI MEGÁLLAPODÁS Befejezte havannai látogatását Adolfo Suarez kormányfő Közös sajtóértekezlettel . zárta vasárnap délután a spanyol kor­mányfői látogatás programjait Adolfo Suarez és vendéglátója, Fidel Castro kubai állam- és kormányfő: A spanyol kabinet vezetője kérdésekre válaszolva megerősí­tette: nemcsak az aláírt .tudomá­nyos-műszaki együttműködési megállapodás tényével, hanem a kétoldalú kapcsolatok egyéb té­máiról folytatott tárgyalásokkal is jelentős haladást értek el az egymáshoz történelmi szálakkal kötődő két ország kapcsolatjaví­tása, ezek szélesítése teréji. Sua­rez nagyra értékelte azt a baráti fogadtatást, amelyet a Kubai Köztársaság vezetői részéről ka­pott. Fidel Castro az ország nemzet­közi politikájáról elmondta: Ku­ba önzetlenül, minden érdek nél­kül támogatja mindazon orszá­gokat, amelyek erre igényt tar­tanak, Afrikában, s a világ más térségében is. A látogatásra vo­natkozó érdemi kérdésekre adott válaszában mindenekelőtt annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy Spanyolország és Kuba gazdasági kapcsolata az észak-amerikai blo­kád által előidézett nyomás leg­nehezebb esztendeiben sem sza­kadt meg, s kubai részről ezt igen nagyra értékelik — hangoz­tatta. A kubai államfő hangsúlyozta, hogy Spanyolország egyedülálló helyzetben van Nyugat-Európá- ban. Kubai részről nagy figye­lemmel kísérték az elmúlt idő­szak változásait,. és jelentősnek tartják János Károly király és Suarez miniszterelnök áltál tett erőfeszítéseket. Suarez és kísérete hétfőn reg­gel hazaindult Havannából. A tárgyalások során a spanyol kormányfő átnyújtotta Fidel Cast- rónak János Károly spanyol ál­lamfő hivatalos spanyolországi látogatásra szóló meghívását. A kubai állam- és kormányfő a meghívást elfogadta, s ennek időpontját diplomáciai csatorná­kon a későbbiekben rögzítik. Asszad elnök Bonnban Hétfőn délelőtt ötnapos hiva­talos látogatásra az NSZK-ba ér­kezett Hafez Asszad szíriaii ál­lamfő. A nap folyamán találko­zott Walter Scheel nyugatnémet köztársasági elnökkel és Hans- Dietrich Genscher külügyminisz­terrel. Ma Helmut Schmidt kan­cellárral tárgyal és fogadja az NSZK gazdasági életének vezető személyiségeit. A szíriai—nyugatnémet megbe­szélések két fő témája a közel- keleti helyzet alakulása és a két­oldalú gazdasági együttműködés fejlesztése. Asszad bonni látogatása poli­tikai téren felszínre hozza az alapvető közel-keleti kérdésekben megmutatkozó érdekellentéteket. Miközben Bonn teljes mértékben támogatja a térséggel kapcsola­tos amerikai erőfeszítéseket és hasznosnak, minősítik a Camp Da- vid-i csúcsértekezletet, az arab vendég — egyebek közt a Der Spiegel legújabb számában meg­jelent interjújában — ismételten leszögezte: Szadat egyiptomi el­nök különutas politikája nem a békéhez, hanem egy újabb há­borúhoz vezet, a közös arab ügy elárulása. Asszad az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati világ tévhitben ringatózik, ami­kor az Egyesült Államok diplo­máciai aktivitásától várja a vál­ság rendezését. Mint mondotta, nem szabad lebecsülni az ameri­kai kormányra nehezedő cionista befolyást, amely nagymértékben megköti Carter elnök kezét. Fesztivál Párizsban és Lisszabonban Mint a TASZSZ teheráni tudó­sítója jelenti, a Teheránban és 11 más. nagyvárosban bevezetett rendkívüli állapot nem csökken­tette a feszültséget. Az iráni fő­város utcáin és terein katonai járőrök cirkálnak, a főbb útke­reszteződéseket is fegyveres ala­kulatok őrzik. Az amerikai nagy- követséget megerősített egységek védelmezik. Az egész országot átfogó anti- imperialista megmozdulásokhoz a vallási ellenzék, és különböző po­litikai irányzatok és csoportok is c atlakoztaik. Párizsban nyilvánosságra hoz­ták az Iráni Néppárt Központi Bizottságának közleményét, A közlemény szerint a Teheránban és más nagyvárosokban beveze­tett rendkívüli állapot felfedte az ii áni hatalom igazi arcát. Az Iráni Néppárt Központi Bi­zottsága felhívással fordult a vi­lág közvéleményéhez, hogy támo­gassák az iráni nép igazságos harcát. (TASZSZ) Űrhajósok kitüntetése BERLIN Az NDK legmagasabb kitünte­téseiben részesült a legutóbbi szovjet—NDK közös Szojuz— Szaljut kozmikus kísérletsorozat két résztvevője, Valerij Bi'kovsz- kdj ezredes, a Szovjetunió két­szeres hőse, és Sigmund Jähn al­ezredes. Az NSZEP Politikai Bizottsá­ga, az NDK minisztertanácsa és nemzetvédelmi tanácsa javaslatá­ra Erich Honecker, az NSZEP KP főtitkára, az NDK államtaná­csának elnöke a Marx Károly Érdemrendet és a Német Demok­ratikus Köztársaság hőse címet adományozta mindkettőjüknek. Smith fenyegetőzik A rhodesiai. fajüldöző rezsimet fenyegető mind mélyebb politikai és gazdásági válság közepette a salisbury-i hatóságok elkesere­detten próbálják föltartóztatni a szabadságért és függetlenségért küzdő zimbabwei nép szélesedő fegy veres harcát. Vasárnap esti rádió- és tv-be- szédében Ian Smith kormányfő rendkívüli állapotot jelentett be, amely az ország több részére vo­natkozik, és közölte azt a szándé­kát, hogy általános mozgósítást rendel él. Mint mondotta, „hatá­rozott intézkedéseket” hoz mind­azon szervezetek ellen, amelyek az országban fönnálló renddel szemben lépnek föl. „Kevesebb beszéd és több tett” — ezt ne­vezte „új irányvonala”, jelszavá­nak. Beszédében Smith súlyos fe­nyegetéseket intézett a környező országokhoz, a zimbabwei nép har­cát támogató Zambiához és Mo- zambikhoz. Követelte, hogy szün­tessék meg a hazafiaknak nyúj­tott támogatást, különben ezek az országok „viselik a felelősséget a megelőző csapásokért”, amelyeket Salisbury a területük ellen vég­rehajthat. A hét végén tartották Párizs­ban és Lisszabonban a L'Humani- té és az Avante! hagyományos fesztiválját. A Francia Kommunista Párt lapjának ünnepén több mint száz­ezren vettek részt. Az ünnepség fő jelszavai a munkanélküliség elleni harc fokozására, az FKP • sorainak erősítésére szólítottak fjei. Az Avante! háromnapos fesz­tiváljának záróakkordjaként nagy­gyűlést tartottak a Lisszabon mel­letti Jámbor-völgy ben. A gyűlés szónoka Alvaro Cunhal, a PKP főtitkára volt. • Georges Marchais, az FKP főtitkára és Louis Aragon költő a L’Humanité fesztiválján, (Telefotó—AP—MTI—KS.) Győri Imrének, az MSZMP KB titkárának vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott Ad- disz Abebába, hogy részt vegyen az etióp forradalom negyedik év­fordulóján rendezendő ünnepsé­geken. Az .erről szóló közlemény nem véletlenül használja „a forrada­lom” szót, pedig ezzel a kifeje­zéssel általában ajánlatos csín­ján bánni. Afrikában ez különö­sen igaz. A nemzeti- felszabadulás nagy történelmi áramlatában sod­ródó fefcéte kontinens vajúdó, nagy lehetőségekkel és nagy ve­szélyekkel, mindenekelőtt pedig súlyos örökséggel terhes idősza­kot él át. Ebben a szakaszban vi­szonylag gyorsan követik egymást számos helyen a különböző kor­mányzatok. A változásokban azonban sok iá személyi, nem egyszer törzsi motívum; gyakran megesik, hogy egy-egy-új név.fel­tűnése nem hoz igazi változást. Etiópia nem ez a kategória. Amikor pontosan négy esztende­je, 1974. szeptember 12-én Ad- disz Abebában ország-világnak hírül adták, hogy a császárt, j a világ egyik legrégibb dinasztiájá­nak leszármazottját, „Juda orosz­lánját” megfosztották trónjától, már sejteni lehetett, hogy nem egyszerűen a monarchia szűnik meg Etiópiában. Hamar bebizo­nyosodott, hogy a hatalmat a nép nevében gyakorló fiatat tisztek komolyan gondolják, amit mon­danak, hogy valóban új országot akarnak teremteni. Ezt nemcsak az etióp nép, a nemzetközi hala­dás barátai értették meg, hanem ellenségei is — és nemcsak a ha­zaiak, a külföldiek is. Az amerikai diplomácia, szaúd- arábiai dollármilliók segítségévei ráuszította a kezdet ezernyi ne­hézségeivel küzdő forradalmi Etiópiára a „nagy-szomáliai” áb­rándokat dédelgető mogadishul vezetést. Etiópia népe — barátai, a szocialista országok erkölcsi- politiikiai-anyagi segítségével — a nehéz körülmények között isvisz- szaverte a támadásit, és megért­tette mindenkivel, akit illet, hogy nem hátrál. A külső és belső ellenség per­sze nem teszi le a fegyvert, és az örökség még nagyon sokáig nyomasztóan súlyos lesz a föld­kerekség egyik legszegényebb or­szágában. Egy olyan Afrikában, amelyre éppen mosit az a jellemző, hogy a neakolonialisita hatalmak igye­keznek megszilárdítani megingott pozícióikat, az etióp fejlődés je­lentősége túlnő az ország tágas határain. H. E. Edward Kennedy elutazott Moszkvából 0 Edward Kennedy amerikai szenátor vasárnap reggel elutazott Moszkvából, ötnapos látogatása alatt részt vett Alma Atában egy nemzetközi kongresszuson, majd Moszkvában találkozott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével (képünk). (AP, Reuter) Népfrontküldöttség látogatott Prágába A Hazafias Népfront küldöttsé­ge, Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai, Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa főtitkárának vezetésével hétfőn hivatalos baráti látogatás­ra Prágába érkezertt. A magyar vendégeket a cseh­szlovák főváros ruzynei repülőte­rén Tomás Trávnicek, a Nemzeti Front (csehszlovák népfront) köz­ponti bizottságának elnökhelyet­tese és más magas rangú szemé­lyiségek üdvözölték, A küldöttség ötnapos látogatása folyamán megbeszéléseket tart a testvérszervezet vezetőivel a két népfront közötti együttműködés fejlesztéséről, megismerkedik Prá­ga nevezetességeivel, és vidékre is ellátogat. A Sarlós István vezette kül­döttség hétfőn déLelőtt látogatást tett a prágai óvárosházán. A hat­évszázados műemléképületben Zdenek Zuslka főpolgármester fo­gadta a delegáció tagjait és tájé­koztatta .őket Prága fejlődéséről. A vendégek megtekintették az épület híres történelmi termeit, és beírták nevüket az óvároshá­za emlékkönyvébe. (MTI) események sorokban Felszabadulási ünnepségek Bulgáriában Bulgária felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a bolgár államtanács és mi­nisztertanács szombaton este hivatalos fogadást adott a szófiai „Boja- r.a” kormányrezidencián. A rendkívül szívélyes légkörben lezajlott fogadáson a bolgár párt- és állami vezetőkön kívül jelen voltak a felszabadulási ünnepségek alkalmából Bulgáriában tartózkodó hiva­talos küldöttségek tagjai, valamint a Szófiában akkreditált diplomá­ciai képviseletek vezetői. (MTI) 0 Szófiában nagyszabású, szinpompás felvonulást tartottak a nemzeti ünnep alkalmából, (Telefotó—BTA—MTI—KS.) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ? 0 A svéd király Jugoszláviában Tito köztársasági elnök meghívására hétfőn hivatalos jugoszláviai látogatásra érkezett XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia ki­rályné. Útjukra Karin Söder külügyminiszter és több más politikai személyiség is elkísérte őket. 0 Hazaérkezett Moszkvából Georgiosz Rallisz Georgiosz Rallisz görög külügyminiszter a Szovjetunióban tett hi­vatalos látogatásának befejeztével hétfőn hazaérkézett Athénba. Ral­lisz a görög fővárosban a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy lá­togatása gyümölcsözőnek bizonyult. „Meggyőződtem róla — hangsú­lyozta a görög diplomácia vezetője —, hogy a szovjet fél, akárcsak mi, a két ország közötti kapcsolatok további javulását óhajtja.” (TASZSZ) 0 Beismerő vallomást tett a békéscsabai szatír Több mint száz bűncselekmény — J többek között erőszakos nemi közösülés, betöréses lopás és magánlaksértés — szerepel a békéscsa­bai szatír bűnlajstromán. A szinte egyedülálló bűncselekmény-sorozat elkövetőjét ez év júliusában sikerült kézre kerítenie a rendőrségnek Miskolczi János békéscsabai lakos személyében. A gyanúsított 1973 januárjától játszotta a városban a „fantom” szerepét. A rosszul vi­lágított területeken támadta meg az asszonyokat, a hajadonokat és kiskorú leánygyermekeket, és nemi közösülésre kényszerítette őket A leleplezés után Miskolczi János csupán a betöréseket ismerte el, a rendőrség viszont erőszakos cselekményeire is döntő bizonyítékokat szerzett. Később ezt beismerte, és így nyilatkozott: „Egy szó mint száz, én vagyok, uraim a fojtogató...” Az önvallomás természetesen nem abszolút bizonyíték, de a száz­nál több, már feltárt bűncselekményt tagadni nem lehet. A Békés megyei rendőr-főkapitányság illetékesei elmondták, hogy rendkívül nagymértékben gátolta a nyomozást Miskolczi János rendezett, „jó” családi élete, zárkózott természete. Jellemző e tekintetben, hogy még a szomszédokban sem keltett gyanút. A 35 éves elvetemült személy ügyében a rendőrség a nyomozást tovább folytatja. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom