Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-15 / 218. szám

1978. szeptember 15. • PETŐFI NEPE 1 SPORT US PORI • SPORT Atlétikában ismét a szimferopoliak nyertek A Bács-Kiskun megyében vendégszereplő szlmfe. ropoli sportkttldöttség szerdán délután két fronton is bemutatkozott a kecskeméti közönségnek. Az at­léták a Szolnoki úton, a Honvéd Mezőfi SE jól elő. készített létesítményén, a labdarúgók pedig a váro­si sporttelepen léptek pályára. • Alsó képünkön: a szimferopoli és a kecskeméti labdarúgócsa­pat. (Banczik István felvételei.) Vendégeink tegnap Tiszakécskén is bemutatkoztak Az atlétikai versenyre felsora­kozott! csapatokat és vezetőiket Kovács Gergely, a megyei atlé­tikai Szövetség főtitkára köszön­tötte. A csapatkapitányok — Iri­na Fesenko és Gyenes Klára — zászlócseréje után rövid bemele­gítés következett, majd rajthoz álltak j az első versenyszámok résztvevői. A csapatverseny sokáig igen szorosán alakult. A hajrában azonban a vendégek nagyobb ta­pasztalata, jobb és sokoldalúbb felkészültsége kidomborodott, s biztosította az újabb győzelmet a Bács-Kiskun megyei csapat fe­lett. A nők pontversenyében 57:35 arányban bizonyultak jobbnak a vendégek, míg a férfiak vetélke­dőjében 42:40-re nyerték a pár­viadalt. Az összesített pontver­senyben : Szimferopol—Bács­Kiskun 99:75. A belsővárosi pályán a labda­rúgók) mérkőztek. A vendéglátó KSC az első játékrészben többet kezdeményezett, a jól záró szim- feropóli védelmet azonban nem tudta áttörni. A vendégek időn­ként veszélyesen támadtak, gyors csatáraik révén, de gólt ők sem tudtak elérni. így maradt a bé­kés döntetlen — Kecskeméten. Tiszakécskén tegnap atlétikai bemutatót és labdarúgó-mérkőzést tartottak az új stadionban. Ven­dégeink utolsó Bács-Kiskun me­gyei vendégszerepléséről. szomba­ti spprtrovatunkban számolunk be olvasóinknak. • A Bács- Kiskun megyei csapat tagjai nagy örömmel vették át a szimferopoli zászlót. • Irina Fesenko a 175 centimé­teres magasság felett. • Eva Kozlova 538 centimétert ugrott távolban. KOSÁRLABDA NB II. Három győzelem öt nap alatt Megkezdődött a küzdelem a kosárlabda NB II. őszi for­dulójában. A KSC női csapata 5 nap alatt három mérkőzést játszott, s háromszor győzött. Kecskeméti SC—Mezőberényl ÁFÉSZ 73—48 (38—26) NB II. női. Mezőberény. Vezet­te: Vámos. KSC: Kurucz (13), Fodami (6), Kovácsné (8), Zakiján (14), Ken- deresi (10). Csere: Nyilas, Slaj- chó, Sütő (6), Bielik (14), Gyulai (2). Edző: Darida Károly. A KSC biztosan nyert a hazai szabadtéri pályán eddig veretlen Mezőbe­rény ellen. Kecskeméti SC—Salgótarjáni TC 81—64 (49—30) NB II. női. Vezette: Kosaras, Juhász. KSC: Kurucz (11), Bielik (17), Kovácsné (14), Zakiján (6), Ken­deres!. (10). Csere: Nyilas (1), Po- dani (10), Slajchó (2), Sütő (10), Gyulai.' Edző: Darida Károly. Sikeresen vágott vissza a KSC a tavaszi egyetlen vereségért. Kecskeméti SC—Nyíregyházi TK 100—54 (50—27) NB II. női. Kecskemét. Vezet­te: Perjési, Szentesi. KSC: Podani (22), Kurucz (18), Kovácsné (10), Zakiján (10), Ken- deresi (9). Csere: Nyilas (4), Ma­jor (3), Slajchó (10), Sütő (8), Bielik (6). Edző: Darida Károly. * K. MFSC—Nyíregyházi TK 68—64 (34—26) NB II. női. Vezette: Juhász, GLdófalvi. K. MFSC: Szentesiné (26), (Odajosné (6), Lahoczkyné (5), Kégelné (1), Kontráné (20). Cse­re: Vasváriné (4), Illés, Szabó, Bánságiné (6), Mikó. Edző: Vas­vári Károly. A Kiskunfélegyházi Vasas— Nagykőrösi Pedagógus NB II-es női mérkőzés elmaradt, mert a Nagykőrös bejelentette visszalé­pését. Nyíregyházi TK—K. MFSC 87—63 (41—37) NB II. férfi. Kecskemét. Vezet­te: Kosaras, Gidófalvl. K MFSC: Blaskovics (22), Ki­rály (8), Emui (6), Pluchár (2), Molnár (11).- Csere: Halász, Buk­ta, Szántó (8), Magyar (4), Ágos­ton. Edző: Vasvári Károly. Kkfházi Lenin Tsz SK—Nagykő­rösi Pedagógus 100—69 (46—36) NB II. férfi. Kiskunfélegyháza. Vezette: Dukát, Patay.’ Kkfh. Lenin Tsz SK: Mészáros (35), Nádasdi (25), Bódi Cs. (10), Hevér (6),- Nemcsok (2). Csere: Bense (11), Csáki (5), Boksái (4), Szakonyi (2), Kovács. Edző: Ku­rucz István. A félegyházi csapat a sérülés miatt kihagyó Bódi S. nélkül is biztosan győzött. VÍZILABDA Folytatódott az úttörők bajnoksága A 11. fordulóval folytatódott a vízilabda úttörő I. B és II. B baj­nokság. Mindkét kecskeméti csa­pat biztosan győzött. Úttörő I. B. osztály. Kecskeméti SC—BSE 14—1 (4—0, 5—0, 2—1, 3—0) Bp. Szőnyi út. Vezette: Zó­lyomi. KSC: Verasztó — Boz&ik, Nagy- pál, Hegedűs, Csillag, Benda, Je­néi. Csere: Nagy Z., Bánhidi, Vasvári, Bruncsák. Edző: Valkay Ferenc. Góldobók: Jenei 8, He­gedűs 4, Bozsik 2. Úttörő II. B. osztály. Kecskeméti SC—KSI II. 5—1 (0—0. 1—0, 3—1, 1—0) KSC: Szappanos — Nagy O., Király, Tóth, Bán, Nagy I., Ber­ki. Csere: Garay, Csillag II. Edző: Valkay Ferenc. Góldobók: Nagy 1. 4, Berki. Birkózás Ahányban, az országos serdülő szabadfogású versenyen 13 birkó­zó képviselte a kunszentmiklósi szakosztályt. A 67 kg-ban Herceg egy kétvállas győzelemmel és 2 pontozásos vereséggel csak 5. lett. Az 53 kg-ban Mihálovics hiba­pont nélkül lett első. KÉZILABDA NB II. Tiszaföldvári Tsz SK—BACSEP 30—21 (13—12) NB II. férfi. Tiszaföúdvár. Ve­zette: Lázár, Veszter. BACSEP: Lovász 1 — Farkas 2, Deák 4, Bóna, Ronkó 8, Barna 2, Patvaros 3. Csere: Sebessy, Bekő, Horváth 1. Az első félidő 11. percében Bó- nát végleg kiállították, s innen az állandóan emberhátrányban játszó BÁCSÉP nem volt egyen­rangú ellenfele a hazaiaknak. Jel­lemző a, tiszaföjdvári fölényre, hogy a mezőny legjobbja Lovász, a BACSÉP kapusa volt. Jók:Lo­vász, Ronkó. Soltvadkert—Kecskeméti TE 11—10 (7—4) NB II. női. Soltvadkert, 100 né­ző. Vezette: Cserháti, Kovács. Soltvadkert: Fritsch ■— Hirsch, Sörös 1, Kovács 7, Dér 1, Marosi 2, Mayer. Csere: Fenyvesi, Szarka. Edző: Kovács Katalin. KTE: Kocsis — Peszmetih í, Kiss 1, Csernus, Takács, Gergely 5, Fekete 3. Csere: Almási, Deák. Edző: Bravik Béla. Színvonalas mérkőzés volt, s a játékvezetők igen sok büntetőt ítéltek. A Soltvadkert végig veze­tett, ám a második félidőben be­lelendülő KTE ellen csak szoros küzdelemben nyertek. . Jók: Fritsch, Sörös, Dér, Marosi, illet­ve: Deák, Csernus, Gergely, Fe­kete. Jánoshalmi Spartacus—Váci FORTE 9—8 (4—4) Jánoshalma, 150 néző. Vezette: Sasváry, Sziklai. Jánoshalma; Bartók — Nagy, Debella I. 1, Fenyvesi 6, Mikó I., Debella K. 2, Mikó M. Csere: Gál, Juhász, Lengyel. Edző: Rátái Ró- bertné. Kiskunhalasi AC—Szarvasi Főisk. Sp. 11—9 (6—6) NB II. női. Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Bárány, Kovács. KAC: Varga — Frittmann — Takács 8, Erdész, Bartusz, Kocsis. Tari. Csere: Rabi, Rózsahegyi 1, Szanyi, Lunger. Edző: Horváth István. Sok büntetővel tarkított mér­kőzésen fontos pontokat szerzett a KAC. A második félidőre erő­sen feljavult a halasi csapat vé­dekezése, s ebben a játékrészben a szarvasiak csak büntetőkből ér­ték el gólt. Jók: Kocsis, Rabi, Takács. Késtek a vendégcsapatok A vendégcsapatok sorozatos ké­sése jellemezte a megyei baj­nokság 17. fordulóját. Furcsa és egyedülálló szokása ez megyénk­ben az utazó egyesületeknek, hogy a kiirt kezdési időpontok után 20—30 perccel futnak csak be a mérkőzés színhelyére. A megyei kézilabda szövetség most — ért­hetően — komoly intézkedésekre készül a sportszerűtlen magatar­tás megszüntetésére. A mérkőzé­sek színvonala most sem emelke­dett az átlagos fölé. A férfiak csoportjában még teljesen nyílt a bajnokság kérdése, ám a női cso­portban a kiskőrösiek vereségé­vel tovább nőtt, s szinte behoz- hatatlannak látszik a Kiskunmaj- sa előnye. A férficsoportban a K. MEZŐ­GÉP remekül szerepel, ám ugyan­ezt nem mondhatjuk el az ifjú­sági gárdájukról. A Tiszakécske ellen nem álltak ki, s ezt a fel­nőttcsapat fizette meg 1 büntető­ponttal. NŐK: Kisszállás—Kiskőrös 6—4 (2—2) Kisszállás. Vezette: Ónodi, Szommer. Góldobók: Urbán 3, Erdélyi 2, illetve: Balázs 4. Ifjúsági: Kiskőrös—Kisszállás 16—2. Lajosmlzse—KAC II. 18—13 (8—6) Lajosmizse. Vezette: Joó, Né­meth. Góldobók: Tihanyi 5, Veszpré­mi 4, illetve: Horváth 5. Ifjúsági: KAC—Lajosmizse 18—6. Méntelek—Jánoshalma II. 16—9 (6—5) Méntelek. Vezette: Angeli, Stadler. Góldobók: Ördögh 7, Oravetz 4, illetve: Tatár 3, Tóth 4. Ifjúsági: Méntelek—Jánoshal­ma 8—3. Eredmények: FÉRFIAK: Honvéd Radnóti SE— Kiskunmajsa 15—14 (7—8) Szabadszállás, vezette: Biró, B. Kovács. Góldobók: Polcsák 6, Vígh 4, illetve: Fáber 5, Lantos 4. Bajai SK—Dávod 28—23 (13—11) Baja, 100 néző. Vezette: Hege­dűs, Keszi. Góldobók: Nemes 6, Vinkó 8, Felső 8, illetve: Szikora 9, Gál 9. Ifjúsági: BSK—Dávod 20—0. A mérkőzést a 24.’ percben komoly­talan játék miatt lefújták. K. MEZŐGÉP—Tiszakécske 41—19 (21—10) Kecskemét. Vezette: Kovács, Perczel. Egyik csapat sem védekezett. Góldobók: Budai 14, Mátrai 8, il­letve: Domonics 8, Szakái, Lech- ner 3—3. Ifjúsági: K. MEZŐGÉP nem állt ki. Bácsalmás—Soltvadkert 21—21 (10—9) Bácsalmás. Vezette: Jónás, Theodorán. Góldobók: Kerényi 10, Szakáll 4, illetve: Boros 8, Barta 6. Ifjúsági: Bácsalmás—Soltvad­kert 31—5. Kecel—Nemesnádudvar 21—13 (14—7) KeceL Vezette: Dózsa, Takács. Góldobók: Pálinkásné 5, Rimái 5, illetve: Mezei 4, Kovács 4. Ifjúsági: Nemesnádudvar—Ke­cel 14—12. Soltvadkert II.—KTE II. 14—10 (6—7) Soltvadkert. . Vezette: Borók, Horváth. Góldobók: Kárász 4, Péntek 4, Illetve: Bakos 2, Varga 2. Ifjúsági: Soltvadkert—KTE 17—2. Kiskunmajsa—Zsana 15—14 (7—7) Kiskunmajsa. Vezette: Petro- vácz. Góldobók: Agócs 6, Kuklis 4, illetve: Bállá 6, Gerner 5. Ifjúsági: Kiskunmajsa—Zsana 31—2. A BAJNOKSÁG ÁLLASA Férfiak 1. Lajosmizse 17 15 2. BSK 17 13 3. K. MEZŐGÉP* 17 13 4. Radnóti SE 17 10 5. Soltvadkert 17 7 6. KAC 17 7 7. Bácsalmás 17 6 8. Dávod 16 6 9. Kiskőrös 17 6 10. Kalocsa 16 4 11. Kiskunmajsa 17 3 12. Tiszakécske 17 3 — 2 355—273 30 2 2 384—335 28 — 4 368—310 25 — 7 343—341 20 2 8 300—286 16 2 8 326—315 16 2 9 321—351 14 1 9 270—282 13 1 10 310—328 13 2 10 300—331 10 2 12 239—270 8 2 12 297—388 8 A *-gai jelzett csapattól egy bünte­tőpont levonva. KAC—Kalocsai EPGEP 28—22 (15—9) Kiskunhalas. Vezette: Gáspár, Lichter. Góldobók: Faragó 7, Szipán 6, illetve: Juhász 9, Kákonyi 8. Ifjúsági: KAC—Kalocsa 16—4. Lajosmizse—Kiskőrös 27—22 (13—10) Kiskőrös. Vezette: Antal, Serei. Góldobók: Mészáros 13, Varga 6, illetve: Czérna 6, Németh 5. Nők 1. Kiskunmajsa 17 IS 2. Kiskőrös 17 13 3. Kisszállás 17 19­4. Lajosmlzse 17 10. 5. Kecel* 17 10 6. KAC ft! 17 8 7. Zsana 17 5 8. Nemesnádud.* 17 6 9. Soltvadfc II.* 17 4 10. Méntelek 17 4 11. Jánoshalma n* 17 1 . 12. KTE II.« 17 5 1 1 317—170 31 — 4 222—107 28 1 6 132—123 21 1 8 240—233 21 1 8 242—260 20 2 7 103—107 18 3 7 180—207 13 — 11 196—243 11 3 10 140—188 10 1 12 149—221 9 1 12 130—217 8 — 12 118—205 8 A *-gai jelzett csapattól egy bünte­tőpont, a «-gal jelzett csapattői két büntetőpont levonva. Schóber Ottó MAI MÍ SOR televízió 8.0S: Tévétoma. (Ism.) (Színes.) (.10: Iskolatévé: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) Bevezetés a fizikába. 9.05: Magyar irodalom. (Alt. Isk. 5. oszt.) Üssed, üssed, botocskám! 10.00: Kuckó. (Ism.) 10.40: Orosz nyelv. (Középiskolá­soknak.) (Színes.) 11.05: Matematika. (Alt. Isk. 7. oszt.) Szorzás törttel. 12.05: Világnézet. (KOzépisk. IV. oszt.) Tér és Idő. 14.05: Iskolatévé: Fizika. (Ism.) 14.35: Magyar Irodalom. (Ism.) 15.15: Matematika. (Ism.) 15.53: Hírek. 10.00: Malom. Utazási vetélkedő. 16.30: Svédország—Magyarország. Davis Kupa teniszmérkő­zés. Közvetítés Baastad- bői. (Színes.) 18.05: CJ születik. Helyszíni köz­vetítés. 18.35: Ot perc meteorológia. 18.40: Reklám. 18.4$: Mindenki közlekedik... Közlekedési műsor. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. (Színes.) 19.20: Tévétorna. (Színes.) 19.30: Tv-Hlradó. so.oo: Delta. Tudományos híradó. 10.25: Tengerre néző cellák. Tévéfilm. 12,00: Családi kör. Szülők, neve­lők magazinja, 12.50: Reklám. ».00: Tv-Hlradő 3. 2. Műsor: 10.00: Nobel-dljasok, Szent- györgyl Albert akadé­mikus. Portréfilm I—H. rész. (Ism.) 11.45: Ot perc meteorológia. (Ism.) H.50: Tv-Hlradó 2. 12.10: Sakk-matt. Karpov— Korcsnoj világbajnoki döntő. KOSSUTH 8.25: Szegődjünk a nyomába. 8.35: Barokk zene. 9.34: Bújj. bújj, itt megyek, óvodások műsora. 10.05: Hang-játék. 10.25: Valparaiso. Pablo Neruda versel. 10.30: Kim Borg és Rosanna Carter! énekel. 11.00: ösztöndíjjal és zenével a világ körül. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 13.55: Zenekari muzsika. 14.34: Közvetítés a Svédország— Magyarország Davis Kupa teniszmérkőzésről. 14.39: Tipegő. 15.10: Zengjen a muzsikai 16.05: A Csák vári család. 17.10: Bartók-művek. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: Népdalok. 19.15: Közvetítés a Svédország— Magyarország Davis Ku­pa teniszmérkőzésről. 19.22: A Rádiószínház bemutató­ja. A megtiszteltetés. Ba­sar Sabuncu színművének rádióváltozata. 20.28: Üj operalemezeinkből. Közben: 20.57: John Keats versei. 21.02: Az operaközvetítés foly­tatása. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés foly­tatása. 22.58: Századunk zenéjéből. 0.10: Filmzene. PETŐFI 8.05: Kerekes János és Milju- tyin operettjeiből. Közben: 8,20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Az operett folytatása. 9.00: Uj tánczenei felvételeink* bői. 9.40: Kemény Egon dalaiból. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Népdalok. 12.33: Olasz kamaramuzsika' — magyar előadóművészek tolmácsolásában. 12.53: Nőkről — nőknek. 13.23: Közvetítés a Svédország— Magyarország Davis Kupa teniszmérkőzésről. 13.33: Süssünk, süssünk valamit. Zenés műsor napközisek­nek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Közvetítés a Svédország— Magyarország Davis Kupa teniszmérkőzésről. 18.05: Rádlóvlzló. 18.33: Közvetítés a Duna Inter­continental étterméből. 13.53: Barangolás régi hangle­mezek között. 19.21: Brahms: Altrapszódia. 19,35: Slágerműzeum. 30.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Umbulda. 31.32: Népzenekedvelőknek. 22.02: Operettrészletek. 22.33: Debreceni Dzsessznapok. Kb. 23.30: Nóták. 3. MŰSOR 14.05: Operarészletek. 15.00: Magyar irodalmi arckép- csarnok. 15.20: Kamarazene. 17.00: Szimfonikus zene. 19.00: Katedra. 19.33: A ház, amelyben élünk.., Tallózás a szovjet köz­társaságok sajtójában 19.54: Kórushangverseny észt szerzők műveiből a Hel­sinki Rádióban. 20.36: Hangfelvételek felsőfokon. 21.30: Közkívánatra! Területi labdarúgó­bajnokságok eredményei KECSKEMÉTI CSOPORT KTE II—Kkfházi Vasutas 1—1, IC. MÁV—Szabadszállás 4—1, Kiskunfél­egyházi Szövetkezeti ' SE—K. MFSC 5—2, Hetényegyháza—Lakitelek 2—1. Kunszállás—Kkfházi Húsos 1—3, Tisza- alpár—Kerekegyháza 2—3, Helvécia— Ballószög 2—2. Ifjúságiak: K. MÁV—Szabadszállás 2—0, Kkfházi Szövetkezeti—K. MFSC 2—2, Hetényegyháza—Lakitelek 1—1* Kunszállás—Kkfházi Húsos 3—2. Tisza- alpár—Kerekegyháza 5—1, Helvécia— Ballószög H—0. BAJAI CSOPORT Vaskút—Hercegszántó 2—1, Bácsbor- sód—Csávoly 2—3, Bácsalmás—Bajai Tsz SK 4—2, csátalja—BSK II. 1—5, Bátmonostor—Bácsbokod 0—2, Honvéd Kinizsi SE—Madaras 4—0. Nemesnád­udvar—Felsőszentiván 0—3, Dávod—Ga- ra 3—0, Nagybaracska—Katymár 3—0, Szeremle—Tataháza 3—3. Ifjúságiak: Vaskút—Hercegszántó 5—0, Bácsborsód—Csávoly 1—4, Bács­almás—Bajai Tsz SK 3—3. Csátalja— BSK II. 8—1, Bátmonostor—Bácsbokod 2—0, Nemesnádudvar—Felsőszentiván 7—0, Dávod—Gara 0—1, Nagybaracska —Katymár 7—1, Szeremle—Tataháza 4—0. KALOCSAI CSOPORT Dunapataj—Szakmár 1—4. Miske— Dunaegyháza 10—0, Szalkszentmárton— Solt 3—1. Dunavecse—Kunszentmiklós 0—1, Bátya—Dunatetétlen 1—1, Tass— Hajós 0—1, Foktő—Dusnok 1—0. Ifjúságiak: Dunapataj—Szakmár 1—0, Miske—Dunaegyháza 3—0, Szalkszent­márton—Solt 3—8, Dunavecse—Kun­szentmiklós 1—1, Bátya—Dunatetétlen 6—2, Tass—Hajós 5—0, Fokt^—Dusnok 4—0. KISKUNHALASI CSOPORT Khalasi Spartacus—Soltszentimre 6 —1. Csengőd—Kisszállás 2—0, Kelebia —Harkakötöny 2—0, Szánk—Jánoshal­ma II. 2—0, Mélykút—Kkhalasi ME- DOSZ .II. 4—2, Kecel—Akasztó 2—1. Tompa—Kiskunmajsa 1—0. Ifjúságiak: Kh. Spartacus—Soltszent­imre 2—1, Csengőd—Kisszállás 5—l. Kelebia—Harkakötöny 0—0, Szánk—Já­noshalma II. 0—3, Mélykút—Kh. ME- DOSZ II. 0—1, Kecel—Akasztó 1—1, Tompa—Kiskunmajsa 0—2. JÁRÁSI BAJNOKSÁG Kecskeméti járás: Ladánybene—Izsák II. 0—1. Orgovány—Fülöpháza 0—3, Agasegyháza—Lajosmlzse II. 1—1. Lász- lófalva—Kunpeszér 4—2, Honvéd Rad­nóti SR II—Helvécia II. 2—0. Kecskeméti csoport 1. Kkfh. Szöv. SE 4 4 — — 15—3 8 2. Hetényegyháza 4 4 — — 12—5 8 3. Kerekegyháza 4 3 — 1 11—6 6 1. Tiszaalpár 4 2 1 1 11—5 5 5. Kkfh. Vas. SE 4 1 2 1 8—6 4 6. Kunszállás 4 2 — 2 6—9 4 7. KTE II. 3 1 1 1 5—3 3 8. Kkfh. Húsos 4 1 1 2 6—6 3 9. MFSC 2 1 — 1 5—6 2 10. K. MÁV 3 1 — 2 5—9 2 11. Ballószög 4 — 2 2 5—10 2 12. Lakitelek 4 — 2 2 3—9 2 Szabadszállás 4 — 2 2 3—9 2 14. Helvécia 4 — 1 3 4—13 1 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Kkfh. Szöv. SE 4 3 1 — 10—4 7 2. Tiszaalpár 2 2 — — 10—1 4 3. Kunszállás 3 2 — 1 8—6 4 4. Kkfh. Vasutas 3 2 — 1 7—5 4 Bajai csoport 1. H. Kinizsi SE 7 4 3 — 18—7 11 2. Nagybaracska 7 4 3 — 11—4 11 3. Madaras 7 5 1 1 12—8 11 4. Bácsbokod 7 4 1 2 12—9 9 5. Gara 7 3 2 2 21—12 8 6. Hercegszántó 6 3 2 1 10—5 8 7. Vaskút 6 4 — 2 12—8 8 8. Bajai Tsz SK 6 3 1 2 16—8 7 9. Bácsalmás 6 3 1 2 13—11 7 10. Nemesnádudv. 7 2 3 2 11—12 7 11. Dávod 7 3 — 4 14—10 6 12. Felsőszentiván 7 2 2 3 12—11 6 13. Csátalja 6 2 1 3 9—10 5 14. Tataháza 7 2 1 4 13—21 5 15. Szeremle 7 1 2 4 9—16 4 16. Bátmonostor 7 2 — 5 5—12 4 17. Katymár 7 2 — 5 5—13 4 18. Csávoly 6 1 1 4 4—15 3 19. Bácsborsód 6 1 — 5 10—25 2 Bajai SK II. 7 4 3 — 18—6 9 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Csátalja 7 6 1 — 23—5 13 2. Bajai Tsz SK 7 5 2 — 38—4 12 3. Gara 6 5 1 — 18—11 25 4. Nemesnádudvar 7 5 1 — 22—10 U Kalocsai csoport 1. Miske 4 4 — — 21—2 8 2. Hajós 4 4 — — 13—3 8 3. Kunszentmiklós 4 3 1 — 19—5 7 4. Szalkszentm. 4 3 — 1 11—5 6 5. Solt 4 2 1 1 12—7 5 6. Dunavecse 4 1 2 1 7—7 4 7, Tass « 4 1 2 1 5—5 4 8. Dusnok 4 1 1 2 5-8 3 9. Dunatetétlen 4 1 1 2 2—5 3 10. Szakmár 4 1 — 3 6—8 2 11. Dunaegyháza 4 1 — 3 6—17 2 12. Foktő* 4 1 — 3 2—10 1 13. Dunapataj 4 —• 1 3 3—13 1 14. Bátya 4 — 1 3 5—21 1 Megjegyzés: a *-gal jelzett csapattól egy büntetőpont levonva. Ifjúságiak (élcsoport) 1. Tass 4 4 — 22—0 8 8. Bátya 4 4 • — 18—4 8 3. Dunapataj 4 3 1 — 8—1 7 4. Solt 4 3 1 14—9 6 Kiskunhalasi csoport 1. Tompa 6 5 1 22—5 10 2. Kkhalasi Sp. 6 5 — 1 21—6 10 3. Csengőd 6 4 1 5 27—7 9 4. Jánoshalma II. 6 3 2 1 13—7 8 5. Harkakötöny 6 3 1 2 10—7 7 6. Mélykút 6 3 — 3 13—20 6 7. Kisszállás 6 2 1 3 12—11 5 8. Szánk 0 1 3 2 5—10 5 9. Soltszentimre 6 2 1 3 11—21 5 10. Kiskunmajsa 6 1 2 3 7—10 4 11. Kelebia 6 1 2 8—21 4 12. Kecel 6 1 2 3 8—13 4 13. Akasztó 6 2 — 4 9—12 4 14. Kh. MEDOSZ II. 6 1 1 4 10—24 3 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Csengőd 6 ' 6 — — 41—8 12 x. Kiskunmajsa 6 6 — — 16—2 12 3. Tompa 6 5 — 1 25—7 10 4. Kh. MEDOSZ n. 6 4 — 2 24—11 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom